Túl a Papucs borozóba zarándokláson, a Pécsi Napokon, és spontán beleütközéseken olyan kellemes meglepetés-helyszínekbe, mint az István Pince vagy a Semiramis Garden Panorama, a maradék három pécsi estémet a legfőbb rendeltetésem szerint töltöttem. Találomra és a helyiek ajánlására folytattam Pécs különféle kocsmáinak szedetlen felfedezését.
A küldetésem ezúttal az volt, hogy kalandozzak, ismerkedjek a környezettel és körképet nyerjek Pécs kocsmakínálatáról. Ezeknek a kocsmáknak a részleteibe első körben nem bonyolódtam bele igazán. Szerencsére úgy tűnt, később érdekes lehet majd egy-egy háttértörténeti mélybúvárkodás is, mert több első pillantásra izgalmas egységre találtam.
Kezdetnek itt van rögtön a Csinos Presszó, Pécs romkocsmája, amiből a jó időzítésnek köszönhetően többet is láthattam, mint ami amúgy egy szeptemberi teraszszezonban publikus. A látvány magáért beszélt. A Csinos is a legtöbbet ajánlott kocsmák közt volt Pécsen, de senki nem fedte fel előre a fajtáját, így meglepetésként ért. Jártam már vidéki romkocsma-rokon intézményekben korábban, például Győrben a Csillagban, ami minden tüchtigségével, csúcsra járó design-értékével is a lomkocsma alkategóriába kvalifikált nálam. Ennek egyszerű oka, hogy nem egy terebélyes romházban rendezkedett be.
A Csinos bejárata viszont így fogadott (459. állomás, 7. pécsi állomás), méretében és adottságaiban sokkal inkább nagybetűs ROMkocsmaként:
Valóban egy elhagyott polgári ház adott neki otthont. Ottjártamkor viszont csak a méretes kert működött, példásan feltelve, vasárnap estéhez mérve.
Ekkoriban kezdődött az egyetemi tanév. Végestelen végig fiatalok ültek. Rajtam kívül talán csak hárman voltak túl az átlagkorosztályon. Egyéb kirívó jelenség volt a nagyarányú németajkúság a vendégtérben. Pécsen tényleg feltűnően lehetett hallani, látni mindenfelé az egyetem okán a különféle nemzetek, kultúrák jelenlétét. A Csinos úgy tűnt, hogy a külföldi tanulók, azon belül is a németek nagy kedvence. Két este is voltam lenn, hasonló tapasztalattal.
A pultban vidám hangulat uralkodott. Az aznapi leányok, Luca és Vera táncoltak, énekeltek, és így szolgálták ki a népeket, mégis gyorsan, profin, kedvesen. A törzsvendégekkel baráti, jó kapcsolatuk volt. Nekem is nagy szerencsém volt velük, mert általuk bebocsátást nyertem a szentély nyári idényre lezárt belterébe. Tudom, hogy egy romkocsma mindig változik, gazdagszik, így amit szeptemberben láthattam, feltételezem: tűnő állapot. Tessék-lássék:
Közegélmény a WC-n, a Csinosban
Az akkor négy éve nyílt Csinos tényleg elég Csinos volt. A trópusi bár és egy külvárosi utca hangulatát ötvöző udvarával, aprólékosan kidolgozott, ötletes, de mégis buján laza díszletével engem hamar megfogott.
Azt kiemelkedően bírtam, hogy fazekak szolgáltak hamutartóként. Úgy hallottam, olvastam, hogy a bitang díszvilágon kívül is sok mindent tud még: rendezvények, események, előadások, kiállítások, szabaduló szoba, termelői piac és egész vagány kocsmaétlap. Elismerésem!
Facebook oldal: https://www.facebook.com/csinospresszo/
Cím: Pécs, Váradi Antal utca 8.
Nyitva: H-Sz: 10:00-02:00, Csütörtök szünnap, P-SZ: 10:00-04:00, V: 12:00-00
Következő este tettem egy nagyobb kört. A 100 éves borozót már a kocsiból kinéztem, és hiába óvtak „lerúgott borozó” címén, bementem. Sokféle zsánerem van nekem.
Hétfő este nem csak a „100” éves múltja tündökölt a helynek, hanem a jelene is burjánzott. Sokan osztoztak a téren, de inkább az első teremben, ahol a bárpult is volt. A közönség főleg ötven feletti férfiakból állt. Élénken, de nem ricsajjal folyt a beszélgetés, sőt a sakk is. Ketten játszottak, a harmadik beleszólt. A díszlet nagyon is múltidéző volt. Restis faburkolású falak keretezték.
Eleve sok otthonos, és évtizedes hagyományokat életben tartó faanyag használata jellemezte a bár körül és a bútorokat illetően. A asztalokat mind terítővel borították, még a TV állványt is. A pult kövekkel szépen kirakott talapzatán viszont látszott már a modernebb idők lenyomata.
A falakon körben feltárul a borozó története és anekdotái, mint egy kis irodalmi-történelmi adalék. Elfogy két ital, mire végigolvassátok. A hosszúlépés kifejezetten olcsó, 95 Ft. Csapon háromféle Pécsi sör volt, a két Szalon és az új. Az olvasottakból csak annyit lövök le, hogy az elődje az 1700-as években alapított Korona vendéglő és vendégház volt, ami a legenda szerint még Petőfi Sándort is vendégének tudhatta egyszer. Kossuth Lajoson kívül Petőfi az a történelmi alakunk, akinek az egykori vélt vagy valós látogatásával legszívesebben büszkélkednek a nagy múltú kocsmák is. Egyéb megfigyelésem volt ez a pár éves naptár, megfestett régi pécsi életképekkel:
Sajnos nem sikerült nyomra jutnom az alkotót illetően. Paál I? Megnéztem volna többi művét is. Ha valaki többet tud, kérem írjon nekem!
A 100 éves Borozó címe: Pécs, Hungária utca 2
Térképen a Csinos Presszó és a 100 éves Borozó is
Hamarosan lezárom az első pécsi körömet, még öt meglátogatott hely meséjével.
Ha extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!
Korábbi írások a Pécs sorozatban:
Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #3 @Korhely, a mogyoródobáló