Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

Öt óra Szent Andrással – Még a Nyúlon túlon is túl

A Szent András Sörfőzde erői két egymást követő programról is gondoskodtak Budapesten, március 29-én, szerdán. Először két húsvéti sörük debütált Nyúlon innen és Nyúlon túl néven, jelképesen pacsizva minden „Gyalog Galopp„-kedvelő sörfogyasztójukkal. Ogre bácsi barlangja helyett ezúttal azonban Segal Viktor konyhájában ihattunk előre a nyúl bőrére. Később viszont Ogréhoz is volt miért elzarándokolni. A sörtémájú előadássorozatuk folytatódott, most Vásárhelyi „PIF” István által sörgasztronómia témában.

Szent András sörben mondja el. A békésszentandrási sörfőzdére eddig is jellemző volt az év jeles eseményeihez költött sörrecept. Karácsonyra lehozták az Esthajnalt az égről vagy szőlőszürethez sörrel bontottak formát, de idén már a húsvét sem maradt általuk érintetlen. Nem is egy, hanem rögtön kettő sörrel jöttek ki, amik csak ránézésre olyan egyformák, mint két tojás.

A nyúlon innen és a nyúlon túl sör Segal Viktor konyhájában - Kocsmaturista

A közös az, hogy mindkettő vörös IPA. A Nyúlon innen azonban markáns, borsos (a hozzáértőbbeknek kifejetve is: selim és kubebabors) és babérleveles fűszerezésű, a Nyúlon túl pedig lágy, jázminvirággal ízesített. Mindkettő a Fűszerésszel közös méregkeverés eredménye.

A Fűszerész beszél a Nyúlon innen, Nyúlon túl bemutatóján

Nem tudom elképzelni, hogy valakinek mindkettő egyformán ízlene. Nagyon nagy a különbség a kettő között ízvilágban. Engem személyesen sokkal inkább a Nyúlon innen fogott meg. Attól tartok, hogy csak az íze alapján bármennyit meg tudnék inni belőle (amúgy 5,6% az alkoholtartalmuk). Jó vörös sör és bors? Ezek házasításával nálam kihívás hibázni! Cserébe viszont a Nyúlon túl az én ízlésemtől távol áll. Nos, nagyon könnyen képzelem el ugyanezt az élményt fordítva leírva egy másik szemszögből, annyira egyértelmű frontokat képeznek ezek a sörök. Könnyen lehet majd egy-egy húsvéti asztalnál szétosztani a díszdobozok tartalmát.

A Nyúlon innen, Nyúlon túl díszdoboza

Mi, a bemutató résztvevői egy péntek este kocsmaélményét valósítottuk meg szerda délután Segal Viktor konyhájában.

Nyúlon innen, nyúlon túl bemutató Segal Viktor konyhájában

Vagy ennyire sok jó ember voltunk vagy ennyire kis helyen? Mindenesetre egy jó hangulatú sörpremier volt, és megtaláltam benne a magam izgalmas nedűjét. Érdekes falatokat is kínáltak a sör mellé, méghozzá kacsamellet céklával és sörhabbal, majd füstölt pisztrángot pohárban.

Kacsamell sörhabbal és céklával - Kocsmaturista

Poharas füstölt pisztráng Segal Viktor konyhájában - Kocsmaturista

Az utóbbit ügyesen sikerült kihagynom, de volt mivel vigasztalódni. Gerő Eszter, a Sütizz-től biztosított egy mangóval töltött keserű csokikrémes desszertet, ami egy ilyen édesség-laikusnak, mint én, csak egy szimpla két és fél harapásos bon-bonnak tűnt első ránézésre. Mivel büszkén hirdetem, hogy mennyire nem vagyok édesszájú, először ki is akartam hagyni, de az asztalszomszédaim lelkesedő arckifejezései és felkiáltásai rögvest rám pirítottak, hogy nehogy enélkül akarjak majd meghalni. HÚ mennyire nem bántam meg!!! Mielőtt még leírnék egy újabb sort egy édességről egy sörös bejegyzésben, inkább csak annyit üzenek az erre eleve fogékonyabbaknak, hogy menjetek és egyetek ebből mindnyájan! 

Mangóval töltött keserűcsokikrémes desszert Segal Viktor konyhájában - Kocsmaturista
fotók: Szent András sörfőzde sajtófotók

Alapvetően szimpatikus a különböző gasztronómiai vonalak ilyen együttműködése, mint ami a bemutatón történt. Én még bevallottan messze vagyok attól, hogy tudjam (sőt attól is, hogy keressem) magamnak, hogy milyen sörhöz milyen étel illik, de elméletben érdekelt, hogy mit tartogathat a témának egy elszánt tudója. Ezért is választottam, hogy ott leszek a sörbúvár blog PIF-jének előadásán az Ogre bácsiban. Az előadás címe Sör, trend, gasztronómia volt. Nos, az első felével hasonlóan jártam egy söntésnél beszélgetés okán, mint a füstölt pisztránggal: lemaradtam! A második taktusban is hallottam érdekességeket, sörcímkékről, sörkorcsolyákról, a kézműves-kisüzemi-kraft sörgyártás filozófiáiról és a gyakorlatról. Számomra legérdekesebb az volt, hogy mennyire nem mindegy, hogy milyen alakú pohárból isszuk a sört, mert az a nyelv más-más részére tereli az italt, tudatosan irányba vett ízlelőbimbó célcsoportok felé, a leghatásosabb ízélmény érdekében.

Sör, trend, gasztronómia előadás Pif által az Ogre bácsiban - Kocsmaturista

Túl jó ez az előadássorozat az Ogre bácsiban, még engem is „megzsaroltak” vele, mert ahelyett, hogy mennék tovább felfedezni a még bejáratlan kocsmákat a külső kerületekben vagy továbbírni a már felfedezetteket, jövő szerdán zsinórban harmadszor készülök visszatérni ugyanoda. Akkor ismét Katona Csaba fog beszélni, méghozzá a cseh sörfőzőkről a régi Magyarországon.

Ha extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

 

Szólj hozzá!