A Levendula Fesztivál idején jártam Tihanyban, mégsem annak alkalmából. Katona Csaba, MTA-, Balaton- és sörtörténész hívott magával „krónikásként”, amikor az időben egybeeső Múzeumok Éjszakáján a Tihanyi Bencés Apátság saját sörmárkájáról, a Tichonról adott elő az apátsági múzeum gasztronómiai kiállítása mellé. Természetesen nem hagyhattuk ki a tihanyi kocsmákat sem.
Tihanyba tényleg érdemes elzarándokolni, mágikus a hangulata: pompás kilátás a Balatonra, nádfedeles házak pepitában, kanyargós utcák lefelé-felfelé, művészi hangulat és lépten-nyomon valami meglepetés. Megéri túltekinteni a hömpölygő turistatömegen!
Az apátság máig kulcsszereplője a falunak. Azzal kezdődött minden. Évszázadokkal megelőzte a Balaton népszerűségét. Az altemploma még az alapításkori (1055) miliőt idézi, viszont a modern apátsági élet nagyon is halad a korral. Facebookon is képviseltetik magukat, és bekapcsolódnak a jelen gasztronómiájába.
Több saját termékkel rendelkeznek. Ez nem idegen egy apátságtól, hiszen az alapvetően egy gazdálkodó egység, aminek célszerű ilyen módon is külvilági jövedelmet termelni. Nagyon sok sajt, sör, gyógynövénylikőr és egyéb portéka kötődik világszerte apátságokhoz, kolostorokhoz. A Tihany eredeti neve után keresztelt Tichon söröket a szerzetesek a tapolcai Stari Sörfőzdénél főzetik. Ezek kapcsán szólt Katona Csaba megszokottan szellemes és informatív előadása többek között a szerzetesi sörfőzés történelméről és a felszolgált sörfajták jellemzőiről.
Én sokadik alkalommal is bőséggel jegyzeteltem újdonságot. Az apátság példásan állt a vendégeihez. Vendéglátóipari gondoskodással figyelték, hogy az este minden rezdülése jól sikerüljön. A sör mellé falatokat (sajt, olíva, fekete erdei sonka) is kínáltak. Hazabeszélve már csak egy jó tihanyi kocsma kellene tőlük a kerek összképhez. Ehelyett ott van nekik saját térnek a Rege cukrászda, aminek teraszáról olyan üdítő a kilátás, hogy egy kávé rögtön kettőnek hat. Tihanyi kocsmából pedig van pótlék szerencsére, regélem is mindjárt.
A sörbemutatón túl specialty török kávét kóstoltatott az újonnan nyílt győri Szomszéd Kávéház és Bár, amit direkt erre a napra pörköltek és közben a srácok is rendre meséltek a kávétörténelemről, többek között Illy Ferenc szerepéről. Imádom ezt a párosítást; fogyasztás közben tanulni.
A kiállítás másnapra maradt. Az első éjjelre maga Ágoston atya javasolt kocsmát, aki szuper karakter, komolyan veszi a feladatát, de mégis közvetlen, emberi és humoros: „…és utána le lehet még menni a Pedro-ba.”
PEDRO – A Tihanyi Apátság szomszéd kocsmája
A Pedro tényleg annyira közel található az apátsághoz, hogy szó szerint látod az udvari kapuból. Aki a közelben jár vagy száll meg, bátran menjen be, kellemes és kulturált!
Mindenféle ember és korosztály megfordul. Mi mozgalmas hétvégén jártunk ott, ezért ugyanúgy volt élet délután, mint késő éjjel. Van terasza elől-hátul, lehet napozni vagy hűsölni napszak szerint, de a belső rész is marasztaló, sok faanyagtól otthonos.
Nekem legjobban a vízcseppes, gigászi lámpaégők tetszettek.
Adott csócsó és darts is, amit rendszeresen ki is használnak a vendégek, sőt hívnak játszani. Benn akár még táncra is perdülnek. A rizlingfröccs kellemes, a csapon Staropramen és Borsodi kínálkozik, a sofőröknek pedig többféle limonádé. Az árakon amúgy meglepően nem érződik a turisztika hatása. Egy nem túlkomplikált, de masszívan jó hangulatú, gondosan megkomponált belterű, élettel teli, pörgős kiskocsmát ismertünk meg. Ha valaki fesztelen, de korrekt közeget keres Tihanyban egy pár kör italra, itt megtalálja. Mi törzsvendégek lettünk a három napunk alatt.
Tihanyi Színház Büfé – Kocsma kilátással
Engedem, hogy a hívei vitatkozzanak a besorolással. Mi viszont kocsmának használtuk, mert az esti bandukoláshoz még jól esett egy helyet nyitva találni. Koppra zárás előtt érkeztünk, és örültünk, hogy egy búcsú hosszúlépésre még befértünk. Ahhoz már reggel kellett visszajönni, hogy lássuk, hogy a Bujtor István Szabadtéri Színpad mellett 3 éve működő fröccsre, sörre ideális terasznak távolba révedve milyen jó kilátása van a Belső-tóra. A falatozókat hamburgerrel és grillszendviccsel várják a büféprofil jegyében. Jó a kávé (Hausbrandt) jópofa logóval. Biztosra veszem, hogy egy színpadi élményt is felfokoz az itteni közeg.
„PISTA BÁCSI borozója” – Az alapvető tihanyi kocsma, ahova párhuzamosan vittük egymást
Az egyik délelőtti kimozduláson Csabával mindketten úgy döntöttünk, hogy mutatunk egymásnak egy jó kis kocsmát, amit ismerünk a faluban. Közeledvén egyre gyanúsabb lett és be is igazolódott, hogy ugyanoda vezettük egymást, Pista bácsihoz. Nem kell sokáig gondolkodnom, hogy az apátság után ez legyen a következő dolog, ami eszembe jut Tihanyról. Régen garázs volt, ami már feltételezéses alapon is látszik rajta. Viszont több ember „állt be” itt, mint autó, mert gyorsan felfedezték mint kocsma-tehetséget.
A gyenge viccemen túl széles körben vállalható, sőt örömet ádó egység. Nem egy biztos komfortzóna középpont minden úri ízlésnek, de a régi idők romantikája szedetlenül munkál pár négyzetméterén.
Nagyjából 35 éve létezik borozóként. Pista bácsi és felesége 1991 ben vették át. A mosolygós önvallomás így hangzott: akkoriban a feleségem még mini fánkot árult, de itt ragadtunk a kocsmában. És milyen jól tették!
Szerzetesek asztalánál kiállítás a Múzeumok éjszakáján
Saly Noémi személyére már több közös ismerősünk irányította a figyelmemet. Témámba is vágó jelvényei alapján ő a Vendéglátóipari és Kereskedelmi Múzeum sztármunkatársa, írónő és nem utolsó sorban kávéháztörténész. Örömmel ismertem meg itt és éltem át a tárlatvezetését az épp Tihanyi Apátság múzeumában állomásozó Szerzetesek asztalánál című vándorkiállításához a Múzeumok éjszakáján.
Nagyon tömény, információdús vezetés volt, kiemelendően felpezsdítő, sziporkázó előadásmóddal. A végén azt nem tudtam eldönteni, hogy ő volt Katona Csaba díjas vagy Katona Csaba előadása Saly Noémi díjas. Két előadáson ilyen jót szórakozva tanulni istenien hatékony kombináció. Sok eredettörténettel, legendával lett gazdagabb az elmém, figyelemre méltó kiállított tárgyak között.
A szerzetesek a mai italkultúra szilárd alappillérei közé tartoznak, ezért a teljes képhez nélkülözhetetlen az ő szerepük és legendáik ismerete. Több hiányzó kirakódarab került most helyre. Többek között a művészettörténész kolléganő, Rákossy Anna előadásából az, hogy Jedlik Ányos, a szóda és közvetve a fröccs feltalálásával illetett győri bencés szerzetes anno a Tihanyi Bencés Apátság által üzemeltetett Balatonfüredi Gyógyfürdő savanyúvízét hiányolva kezdett el egy szikvíz masina kiötlésén gondolkodni. Több se kellett ezeknél, meg is vettem a kiállítással azonos című könyvet Saly Noémitől.
András királykeserű és Anasztázia levendulalikőr
És hogy vesz még részt a Tichonon is túl a bencés rend a mai italkultúrában? Van egy férfi- és van egy női közönségnek szánt likőrpárosuk, az apátságot alapító I. András királyunk és kijevi felesége, Anasztázia után elnevezve. Az egyik keserű, a másik édesebb. Mi egy kisüveges Andrást felosztva búcsúztunk Tihanytól a Balatonra visszatekintve.
Elhiszem én, hogy szép szín a levendulalila, de Tihany elsődleges színe akkor is a panoráma vízszíne marad számomra. Meglehetősen gyanús nekem, hogy a bencés apátoknak kizárólagos szerződése van a tihanyi Balaton színére Istennel.
Folytatás Balatonfüreddel…
A „Szerzetesek asztalánál” c. kiállítást láttam néhány éve Budán, a Vendéglátóipari Múzeumban. Egyébként a narancssárga pultos borozó nálam mindent vitt, és milyen szimpatikus a házaspár is!
Elvileg ma kapják meg kinyomtatva az írást Ágoston atyának hála. 🙂