Ott álltam Maastricht belvárosában alkonyatkor egyedül, a barátaimtól megszökve, a kezemben a barna kocsmák bennfentes térképével, és kerestem a legközelebbit. A térképen tizenszámú maastrichti kocsma szerepelt. Munkált bennem a lelkesedés. – Vajon mennyit tudok megnézni, mielőtt a többiek a továbbindulással kopogtatnak a vállamon? Kettőt-hármat, hogy ne menjen a mennyiség a minőség rovására? Legyen csak kettő! Egy darab lett és nem volt rajta a térképen: Cafe De Pieter.
Azt hiszem, sok egyetértőre találhatok ezzel: itt meg kellett állni, és hagyni, hogy történjen, ami történne, ameddig történik és történhet. (737. állomás, 2. maastrichti állomás)
A Cafe De Pieter a kirakatával, a teraszával és a mellőle kifutó régi városfallal szegélyezett utcával, a beltérnek az ablakon át az utcára kisejlő hangulatával megálljt parancsolt! Nem véletlen írtam róla az előzetesben, hogy az a kocsma, amiért megérte az összes többi maastrichti kocsmát kihagyni. Engedve hívószavának, hipnotizáltan tettem meg a küszöb és a bárpult közötti pár métert.
Mintha egy összművészeti mámoros fantazmagória elevenedett volna körém. Zongora, festmények, régi fekete-fehér modellfotók.
A pultnál megörültem, hogy ráadásul sörkínálat tekintetében is különleges helyre hoztam magamat. Eddig még nem látott/hallott/ivott sörök egész sorát mutatta fel a csap. Amelyikhez nem volt hivatalos lógó, azt odarajzolták házilag. A Haacht főzde Super 8 nevű tétele kapta el legjobban a figyelmemet. Az egy dolog, hogy IPA volt és abból is nagyon finom, az már egy másik, hogy milyen pofás pohárban adták ki.
Nem maradtam sokáig magamra a Super 8-mal és a felfedező tekintetemmel a pultnál, az egyik vendég, Louis ugyanis a rendelésekor szóba elegyedett velem. Mint kiderült, ő egy sokat látott, lelkes utazó, Európa szinte minden országában járt, és főleg Kelet-Európa a kedvence. Imádta Bulgáriát, Romániát ÉÉÉS Magyarországot is. Mint minden szívében folyton utazó embert, érdekelte mások úti tapasztalata. Kihívott a teraszra magához, kérdezett és mesélt. Beszélgettünk a maastrichti kocsmák világáról, a városról, az utazási praktikákról, Európa keleti és nyugati társadalmainak különbségeiről. Gördült a szó, mintha kurblival tekerték volna.
-Ha nem hagyod el a turistaútvonalakat, nem láttad Maastrichtot. Viszont megtaláltad a legjobb helyet és a legjobb sarkot. Ez a legrégebbi negyed – mondta.
Az ő helybéli kedvence ez az utca és a régi római temető, amire tudtam, hogy ez alkalommal sajnos nem marad időm. Eleve egy váratlan csavarral tértem vissza Maastrichtba egy év után, amit elfogadtam, nem bántam, de lelkes sem voltam, de végül ahogy Eindhoven-nél is, jobban várom már a harmadik alkalmat, mint a másodikat vártam, mert megéreztem újra, hogy többet rejt ez a város is egy hűtőmágnesre sűríthető szépségnél. Pedig Louis nem különösebben rajongott Maastrichtért. Szerinte sok ott a pózolós ember, férfi és nő is, akiknek az a szabadidő, hogy megkomponálják magukat tükör előtt, kiöltöznek a legszebben, ahogy csak tudnak, kiülnek kávézó teraszokra, a világ felé fordulnak, és megversenyeznek az elhaladó járókelőkkel. Kritizálják vagy gúnyolják azt, kit gyengébbnek ítélnek. Ha meg jobb példát látnak, holnap mennek is új ruhát venni. Ezt még nem tudtam hova tenni, és talán mások figyelmét sem így figyelem, de az feltűnt, és máshonnét is hallottam, hogy Hollandiában egy egyszerű kocsmázáshoz is elegánsan öltöznek fel az emberek.
A Cafe De Pieter aktuális bentlakói is mind jól öltözöttek voltak: szép női nyári ruhák, elegáns férfi ingek. Ám mindehhez nevetések, lazaság, baráti gesztusok társultak. Végülis itt Louis is jól érezte magát. Megkóstoltam még egy sört, a szintén jól nyelven ütő Mystic búzát.
Harmadik körben áttértem a hosszúlépésre, ami itt volt talán legolcsóbb eddig egész Hollandiában, mégis jó volt. Az alapsörüket, a Leeuw-t is relative barátian mérték. Louis a másodszor is meghívott. Én természetesen tiltakoztam, de ő ezt felelte: – Nem, te vagy a vendég, az első két kör az enyém. Ha lesz harmadik közös kör, az már lehet a tiéd. Lett ilyen is, de már a barátaimmal, akiknek szintén nagyon megtetszett ez a negyven éve működő elegáns, de feszültségmentes kiskocsma. Ők is összepacsiztak Louis-zal, és vegyültünk még a kocsma többi vendégével is.
Közben már kulturált éneklésbe is átment a móka a helyiek részéről. Hallhattam végre hollandul is ilyet. Egyéb helyi specialitásként megkóstoltattak még velünk egy Cassis feketeribizli likőrös-amarettós italkeveréket is.
Érdeklődően, mesélően fogadtak bennünket, még a vendégek is vendéglátóan, és ez nagyon jó. Az ilyen élmények mentén kezdtem el annak idején ezen későbbi blogom témájára fókuszálni az opatijai Maxi bar után.
Mindenkit biztatok, hogy külföldön a jónak ítélt kocsmában nyugodtan vegyüljön és beszélgessen a szimpatikus vendégekkel, jól fogják fogadni, és nagyon sokat lehet így tanulni egy országról, városról, átérezni a lakói mentalitását.
Ez valóban vendégélménnyé fokozza a klasszikus turistáskodást. Ezt én igyekszem mindig vissza is adni, ha idehaza kerülök hasonló helyzetbe külföldiekkel.
Köszönöm Louisnak és a többieknek a fogadtatást. Cseppet sem bántam meg, hogy nem mentem tovább a térkép mentén, mert a Cafe De Pieter megérkezés volt. Ráadásul könnyen megközelíthető, központi helyen, közel a Maas folyóhoz, a Hoge Brug-hoz (Nagy híd) és a Városi Parkhoz. Aki Maastrichtban jár vagy Maastrichtba költözik, semmiképp se hagyja ki! Ha a városba visszatérek, akkor ide automatikusan készülök, és remélem elcsípek egyet a rendszeres zenei programjaik közül és a bistro konyhájukat és a társasjátékaikat is igyekszem kipróbálni. Louis-zal már nem biztos, hogy bármelyikünk összefut itt, ugyanis Bulgáriába költözik majd. – Csak a régi városfal illata fog hiányozni – mondta és áhítattal bámulta a hiány jövendőbeli múzsáját.
Ha extra tartalmat olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát.
TÉRKÉPEN A MAASTRICHTI KOCSMÁK IS:
A Cafe De Pieter Facebook oldala: https://www.facebook.com/CafedePieterMaastricht
A Cafe De Pieter címe: Pieterstraat 22 Maastricht 6211 JN
Ízelítő egyéb holland írásokból: