Kocsmázva utazni, utazva kocsmázni

Kezdőlap » Miskolc 18 kocsma után

Miskolc 18 kocsma után

Miskolc 18 kocsma után - Kocsmaturista

Elkezdtem kötődni Miskolchoz. Már kétszer is azon kaptam magamat, hogy védem, ha mások becsmérlik. Négy miskolci kocsmalátogatás után írtam először a városról (2017 decemberi CIKK!). Azóta visszajáró lettem különböző alkalmak, leggyakrabban a zip’s brewhouse-zal (sörfőzdével és sörétteremmel) kialakult jó kapcsolat és akár közös projektek kapcsán. Azóta már 5 látogatás és 18 darab miskolci Kocsmaturista állomás van mögöttem. Ideje újra összegezni a benyomásaimat:

Figyelem: hosszú cikk, de jól tagolt, így görgetésnél mindenki könnyen megtalálja a számára érdekes pontot:

A fentiek alapján nem akarok banális, sehonnani, koholt külsős lokálpatrióta lenni. Tudom jól, hogy egy város a lakóié, övék a saját bőrükön a mindennapok összes helyi öröme és bánata, ők élik át hosszában a várost érintő jelenségeket, történéseket, változásokat. Nekem csak eljött az idő, hogy már jó ide visszaérni, ismerősként üdvözölni az Avasi kilátót és egyéb pontokat, feltárni és megérteni új összefüggéseket.

Miskolc - Avasi kilátó - Kocsmaturista

A kedvencem titkos kódom, amit “zip’ses Norbitól” hallottam többször: Akkor vagy igazán miskolci, ha már úgy van pincéd az Avason, hogy az asszony nem tud róla. Erikának üzenem, hogy nem bizonyított, hogy ez a sor Norbiról is szól.

Folytassa, Miskolc!

Először 2018 áprilisában tértem vissza, amikor is itt volt a városhoz tartozó Diósgyőri várban a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) éves sörversenye és sörmustrája.

Miskolc - Diósgyőri várral a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének 2018-as rendezvényén - Kocsmaturista

Diósgyőri vár és környéke: Maga a vár is szemöldök hátrarántóan jól fest: 2014-ben felújított, azóta szépen rendben tartott, tiszteletet parancsoló, súlyos történelmi érzettel hatást gyakorló közeg. Itt akár korbeli figuráknak beöltözött személyzet, lovagi játékok és különböző programok, tematikus idegenvezetések fogadnak. A közvetlen környezete pedig tovább sugározza ezt az időutazás élményt.

Diósgyőri Vár környéke - Miskolc - Kocsmaturista

Ezen a környéken még nem sok kocsmát fedeztem fel. A várnak van egy saját korhűként tetszelgő borozója (5.  miskolci állomás) alapvető italválasztékkal és néhány ételfogással (a kenyérlángostól a rántott sajt, gyros tál szintjég). Itt is érdekes lehetett meginni egy italt, megpihenni és régi korok tetszés szerinti jelenetét magunk köré képzelni. Jó időben kis terasz is dukál hozzá. Ráadásul nem elszállt idegenforgalmi árakkal operálnak.

Diósgyári Vár Borozója, Miskolc - Kocsmaturista

A Diósgyőri vár környezete nagyon jól kiegészítette a KSE hepajt. A vár árnyéka középkori vásárra tette a kirakódást, és fennköltté színezte az eseményt, hogy a vár díszes lovagtermében volt a több napos szakmai kóstoló. Az eseménybe tettlegesen is bekapcsolódtam, a KSE filmeseivel ugyanis rögtönöztünk egy sorozat-bemutatkozó kis dokumentumfilmet a részvevő sörfőzőkkel, akiket leginkább “kocsmai” vonatkozásokról kérdeztünk:

A végére már jól “lefárasztott”, hogy szinte mindenhol “kellett” innom valamennyit, már járókelőknek osztogattam a mintasöröket. Kellett is az erő, mert kis pihenés után vendéglátómmal, Balázzsal még hősiesen belevetettük magunkat további miskolci kocsmák felfedezésébe.

Miskolci kocsmaélet 18 kocsma után

A kocsmákat egyesével, tematikus bontásban lejjebb összegzem, előbb a kocsmaélet egészéről írok:

Áprilisi péntek éjjel az addig ismert december délutánihoz képest durván más benyomást keltett a Szinva terasz (tér, nem kocsma) csak ámultam. Sok-sok ember mindenfelé, és ezt úgy mondom, hogy sokáig szinte bentlakó voltam Budapest híres-hírhedt bulinegyedében és máig visszajárok. Na a Miskolcon látott utcai tömeg éjjel 22:30-23:00 környékén nem igazán maradt le egy átlagos fővárosi Kazinczy utcai jelenettől, csak épp főleg helyiekből állt össze.

Miskolc kocsmái - Szinva terasz - Árpilisi péntek éji terasz - Kocsmaturista

Ez alkalommal főleg éjjeli-hajnali kocsmákat néztük meg. Tapasztaltam, hogy elég sokáig (nagyjából 3:00-ig mindenképpen) kitart az élet a szombat hajnali utcákon. Még taps, nevetés, kurjantás hallatszott minden irányból, és nem csak 18-20 évesekkel, hanem 40-50 évese áthaladó virrasztókkal is találkoztunk.

A következő látogatás a zip’s meghívására történt 2018 júniusban. Zip’sék bemutatták a nyári helyüket, a zip’s terrace-t, amit én csak “zip’s szigeteknek” hívok, ami a város nem kisebb horderejű pontján található, mint a Miskolctapolcai Barlangfürdőben. 

Miskolc kocsmái - zip's terrace - Miskolctapolcai Barlangfürdő - Kocsmaturista

(panaszmegelőző: a zip’s-nél rendszeresen kapcsolódok be projektmunkákba, de a Kocsmaturistán való jelen megjelenés ettől független, sőt összefüggéstelen, külön nem szponzorált.)

Ezt a látogatást megtoldva három naposra változatos miskolci kocsmamintákban volt részem, hétköznap reggeli kávéházas élménytől, a vasárnap esti VB vetítős belvárosi, utcai körképén át a keddi kocsmatúráig. A júniusi vasárnap este a sportközvetítések ellenére is extrém kontrasztot jelentett a péntek éjjelhez képest. Csendes kisvárossá szelídült ekkor Miskolc. A Szinva terasz és a Déryné köz az alkalomhoz szintén szerényebb, de már kimutatható vendéglétszámát kivéve este 9-kor már olyan csend honolt az utcákon, mintha takarodót fújtak volna. Keddre azért valamennyire ismét felélénkült a közélet. Magabiztosabban közelít a péntek? A miskolci reggel is lassan indult be – így láttam párszor. Ahogy lezajlik a munkába induló tömeg összjátéka, az ebédszünet kezdetéig döbbenetes kicsi gyalogos forgalmat mutatott a Széchényi utca. Aztán egyszer csak hirtelen megrohamozzák. Akkor ébrednek a turisták is, érnek ide a piacról a nyugdíjasok is. Jön az újabb felvonás és ez már nem nyugszik estig. 

Ennek a két látogatásnak miskolci kocsmaállomásairól olvashattok a következőkben:

Miskolci kocsmák (6.-18. állomás)

Belvárosi miskolci kocsmák

Borsodi Söröző (6.)

Kocsmaturista - Miskolc kocsmái - Borsodi Söröző bejárat és beltér

Első alkalmamnál már kinéztem a Borsodi Sörözőt a Széchenyi utcán (főutca). Második körömben itt csatlakoztam Balázshoz, aki épp ukrán Erasmusos diákokkal dartsozott.

Miskolc kocsmái - Darts a Borsodi Sörözőben - Kocsmaturista

Miskolc amúgy valamennyire nemzetközi (nyilván nem annyira, mint Budapest, Pécs vagy Debrecen, de azért) többször sikerült külföldiekbe botlani. Kellett is, hogy valami felrázza a Borsodi Sörözőt, mert engem csak magában nem kötött volna le annyira. Pedig nincs vele semmi baj, egy kellemes, igazi kocsma színű kocsma, sok faanyaggal. Konzervatív eleganciája eleve diktál egy színvonalat, ami a közönséget is behatárolja. Így belvároshoz viszonylag alacsonyabb árai ellenére sem mekkája a dehidratált arcú napi szintű kocsmalakóknak. Ahhoz a helyzethez még túl elegáns is, hogy nincs kaja és ezzel kicsit lelombozott, hiszen abroszos megjelenése szinte ígéri, hogy akármikor gondolsz egy bécsi szeletre, itt pillanatokon belül megkaphatod. De az a bécsi szelet mégis legfeljebb Cheetos lehet csak.

Borsodi Söröző a bejárat felől - Miskolc kocsmái - Kocsmaturista

A csapon lévő sörkínálat hű a névhez, a Borsodi Sörgyár által forgalmazott söröket adnak, de az italválaszték egyéb része is teljeskörű.

Miskolc kocsmái - Borsodi Söröző pultnál - Kocsmaturista

Van csócsó és darts, és a főutcán van, az árak barátaiak. Ez így együtt elég is ahhoz, hogy egy magától adódó miskolci találkozópont legyen. Kompatibilis fiatalokkal, idősekkel, nőkkel, férfiakkal. A nevében domborodó “Borsodi” szó pedig a turistáknak valamennyire a helyi élmény érzetét is szolgáltatja, így kijön belőle egy mozgalmas vegyes közönség, ahol akár magyar-ukrán barátságok virágoznak a mellékelt ábra szerint.

Nyitva: Hétfő-Szombat: 10:00-22:00 (net szerint), vasárnap zárva

Szomjas Szerda (7.)

A Szomjas Szerda Miskolc eddig legtöbbet ajánlott kocsmája. Egészen méretes terasszal fogad a Széchenyi utcán.

Kocsmaturista - Szomjas Szerda bejárat - Kocsmaturista

Benn leginkább belga sörözős alapokon nyugvó hangulat fogad. Ez egy mindenkori jolly-joker. Az elegánsabb kocsmahangulat ökörérvényűnek tűnő ütőkártyája. Hangulatvilágítás, főleg fa berendezés, sárgás falak, sok kisebb-nagyobb keretes kép a falakon, érdekes tárgyak a polcokon, szegélyeken. Azt hiszem, rámondhatjuk, hogy csinos:

Miskolc kocsmái - Szomjas Szerda beltér - Kocsmaturista

Lehet ilyesmi kocsmát találni akár Hágában vagy Zágrábban is és mindenhol dübörög. A stílus azonban általában évtizedes helyek sajátja. A Szomjas Szerda viszont fiatal versenyzőként öltötte magára ezt a megjelenést, hiszen nagyjából csak három éves.

Abszolút jól funkcionál. Élet és pörgés van a pultnál, vidám népek kinn és benn.

Kocsmaturista - Szomjas Szerda, pult - Kocsmaturista

Egy belvárosi szigetet adó kis mikroklíma, amit azonnal át lehet érezni, rá lehet kapni az ízére és akár visszavágyni. Nem kell ide semmi bonyodalom.

Valamikor Shannon nevű ír pubnak készült, és a oldalsávon tartott dísztárgy halmozásnak van is valamennyi ír pubos beütése, de nem uralkodik el a belgás utánérzés felett. Felnőtt hangulatú italozó. Idősebb volt az átlag korosztály, mint a Borsodiban. A sörcsapok itt viszont a Dreher kínálatából kerültek ki. Kimért borok közül volt Irsai Olivér, Olaszrizling és Merlot. A röviditalkínálatból az ország pont ellenkező végéből származó Mecseki itóka lepett meg. Főutcához képest az árak itt is kimondottan kedvezőek. Kajával személyesen nem találkoztunk, pedig történelmi webforrásaik és a kiírás alapján eredetileg bisztróként is indultak, és még kelyhes fagyi is volt. Aznap 2:00-kor zártak, de az utolsó pillanatig volt mozgás, nem hagyták pihenni a kasszát a végjátékra is beeső vendégek.

Főutcai teraszra vágyóknak és a gyárilag hangulatos, belgás barna kocsmás stílus kedvelőinek ajánlom. 

Nyitva: 08:00-24:00, péntek szombat 2:00-ig

(Sweet) Suzy Coffes & Cocktail Bar (8.)

Késdobálót ígért Balázs, de teljesen meglepődtem. A Suzy az én késdobáló szabványaimnak egyáltalán nem felelt meg. Kapualjból, belülről nyíló pincekocsma a Széchenyi egyik kereszteződésénél. Bulis hely esti-éjjel nyitva tartással. Csócsóasztallal nyit, táncparkettel végződik és a köztes szakaszra fészkelődött be a kocsmarész, egyáltalán nem késdobálós csicsával: sejtelmes fehér függönyféleségek lógnak alá diszfunkcionálisan. Kissé tájidegenek, szinte ravatalozós vagy Ezeregy éjszakás kikacsintással.

Miskolc kocsmái - Suzy Coffee & Cocktail Bar - Kocsmaturista

Emellett további ráncfelvarróként hatott a lila-fehér fal zöld párnákkal, (mintha Batman szétkente volna Jokert a pincében), 

Miskolc kocsmái - Kocsmaturista - Suzy díszlet

Jack Daniels-es üvegekben lógó villanykörték

Miskolc kocsmái - Suzy Coffee & Cocktail Bar - Bentről kifelé - Kocsmaturista

és egyéb fiatalos játékosság. Jutott ide a mai idők spirituszából.

Miskolc kocsmái - Suzy - Tehén a pulton - Kocsmaturista

A markánsabb arcú, masszívabb vendégektől az örök középiskolás stílusban ragadt partyarcokig mindenki megfordult, de még ötvenes hölgyet is láttunk, és ropták. “Mindenki táncolt”, pedig nem is volt kilencvenes évek.

A hosszúlépés itt volt a legdrágább a kipróbált helyszínek közül. Két darab 1000 Ft felfelé kerekítve. Az előző helyek sörszortimentje után itt pont a harmadik, a Soproni-Heineken tanyázott. A köztudatban még mindig Sweet Suzyként él, de a pultos egy fordulattal mutatta a fordulatot a pólója hátulján, hogy már csak Suzy.

Hajnalozóknak, táncoslábú kocsmabulizóknak ajánlom!

Nyitva: Hétfőtől-péntekig: 20:00-4:00

Bulldog’s Klub / Club / Bár (9.)

Ez a több verzióban létező kocsmanév szintén egy kitartó virrasztót takar, stabilan hajnali 2:00-ig vár a hét mindennapján, a Széchényi utcáról és hátulról is megközelíthető portájával. A címerállatot jelentő bulldog is többféle változatban jelenik meg,

Bulldog's Klub bejárat - Miskolc kocsmái - Kocsmaturista

leggyakrabban, a Tom&Jerry harmadhegedűsére hajazó kutyaszőröző formában,

Miskolc kocsmái - Bulldog's Club / Klub / Bar - Kocsmaturista

de fekete-fehér tabló zsánerfotók is lógnak a falon, keretben, éppen szépen viselkedő, jóvágású bulldogokról, amik minden bizonnyal női vendégek sokaságánál nyomják meg a cukiiii gombot.

Miskolc kocsmái - Bulldog's Club / Klub / Bar - Kocsmaturista

Női vendégek márpedig vannak. Hallani a Bulldogról, hideget-meleget. Egy alkalom után számomra egy klubhelyiségszerűen berendezett, egyszerű, kellemes pincekocsma, ami a célnak abszolút megfelel. Több teremmel, kisebbel is, kényelmes, süppedős bútorokkal vagy egyenesen gerinccel ülő pados asztalokkal tetszés szerint.

Miskolc kocsmái - Bulldog's Bar, Club klubeszerű beltere - Kocsmaturista

Biztosra menő, a fiatalok trendjeit és az újdonságokat követő alap italkínálattal, italakciókkal. Van csócsó, zenegép. Hangosan szól a zene, péntek hajnalban sok az ember, a biztató ábrázatú vidám fiatal bandáktól a magukban ivó idősebbekig. Diákkocsmás hatású, de mégsem csak diákkocsma. A legittasabb jelenetekbe is itt botlottunk, de semmi vészeset nem tapasztaltunk. Nyilván a legtovább nyitva tartó kocsmák felvállalják ezeket a sztorikat is.

Hajnalozóknak, rockereknek, a legdirektebb, kicsit akár lázadó világú kocsmák kedvelőinek javaslom. 

Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 14:00-2:00, Szombat: 16:00-4:00, Vasárnap: 16:00-2:00

El Cactus Tequila Bár (10.)

Az El Cactus délutáni, önálló felfedezés volt. Ez már a hangulatkirály Szinva terasz egyik kocsmája, a hátsó sarok felé. Jelen formájában az egyik legújabb versenyző, de a nagyobb múltú, közkedvelt és sokat ajánlott egykori Single Speed utódja.

Miskolc kocsmái - El Cactus Tequila Bár - Kocsmaturista

Nem él csupán abból a nagyszerű felütésből, hogy a Szinva teraszon van egy kis terasza, odabenn is direkt pofás. Mexikói témájú színes és mutatós falfestmények adják a karakterét. Ebből és a névből is összeáll, hogy itt bizony a tequilának áldozza magát a profil.

Miskolc kocsmái - El Cactus Tequila Bar bentről - Kocsmaturista

Eleve ritka az alkoholspecifikus itató országszerte. Tequilásból is csak kettőt tudok mondani Budapesten, így örültem a különlegességfaktornak. El is időztem itt, mert innét munkálkodtam. Kiültek akár lányduók is egy délutáni csevejre a teraszra, és volt egy-két beeső vendég, de látszott, hogy nem délután dübörög elsősorban. Én kuriózumélményként hajtottam fel egy igen finom kávés tequilát búcsúzóul.

Miskolc kocsmái - El Cactus Tequila Bar - Patrón XO Café - Kocsmaturista

Van vagy negyvenféle, mondták. Emellett kijár a megszokott italsor egyebekre vonatkozóan (nem csak alkoholból, kávéorgiából, speckó szörpökből is), de abból már nem speciálisak. A mexikói kaját én szomorúan hiányoltam. Jó lett volna valami kreatív csilis babos kocsmafalat, de elvileg ezen a próbakörön már túl vannak és nem igényelték elegen a konyhát a fenntartásához.

A fiatalos helyek kedvelőinek, tequila rajongóknak és eleve a különlegességek vadászainak ajánlom. Szinva terasz látogatásával tessék egybekötni! Eddigiek alapján miskolci kocsmasor egyik legkivételesebb darabja számomra.

Miskolc kocsmái - El Cactus Tequila Bar pult - Kocsmaturista

Az El Cactus színes világa kiegészül természetesen a kötelező Somberókkal és poncsóval, illetve a pult felett lógó hagyományos “piñata” szamarakkal.

Nyitva tartás: Hétfő-Péntek 12:00-23:00, Szombat: 17:00-23:00, Vasárnap: Zárva

Tokaji Borozó (11.)

A Városház tér elsőre szinte rejtőzködő, de ügyes lebuktatói számára annál felcsigázóbb kis üzlethelyisége, a Tokaji Borozó a “minőségi borkóstoló” hívószavakkal csalogat befelé.

Miskolc kocsmái - Tokaji Borozó kívülről - Kocsmaturista

1958 óta működik, valamikor a Tokaji kombinát színeiben kezdte. 2003 óta van jelenlegi kézben. Piroska, akivel mi találkoztunk, 1976 óta áll itt a pult mögé. Elmesélte, hogy bár retró és olcsó borozó ők, de a környékbeli öltönyös dolgozók mindig is és máig szívesen térnek be ide. Én is egy környékbeli öltönyös dolgozóval voltam épp. Ez már a júniusi keddi kocsmatúrám része volt, amikor “keddi Laci” és Szunyogh Laci vezettek körbe pár kedves kocsmájukon. 

A berendezési stílus békebeli harmóniát áraszt, sok faberakással, bor témájú dekorációval, sakktáblás bárasztalokkal, pulttal szegélyezett falakkal.

Miskolc kocsmái - Tokaji Borozó - Kocsmaturista

Van retró “fagyizós” stílusú merőkanalas pult és szódásszifon. És műfaji szigorral, csak borozó, a sört hírből sem ismerik ezek a falak.

Miskolc kocsmái - Tokaji Borozó pult - Kocsmaturista

A fröccs kellemes, a hangulat még kellemesebb. A régi vágású borozók híveinek ajánlom. 

Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 8:00-20:00, Szombat-Vasárnap: 8:00-18:00

Grizzly Music Pub (12)

A Szent István térnél (Szent István szobor és a Miskolc felirat tere), hátul található a kapcsolódó Belvárosi Liget programsorozat kiírása mögött a Grizzly Music Pub. Ez leegyszerűsítve egy “robusztus rockeres” kocsma.

Miskolc kocsmái - Grizzly Music Pub kívülről - Kocsmaturista

Nyáron egész nagy Borsodi sörterasszal és kivetítőn sportközvetítésekkel.

Miskolc kocsmái - Grizzly Music Pub - Borsodi Sörterasz - Kocsmaturista

Sajnos esélyes, hogy több nyarat már nem él meg, a hírek szerint ugyanis nagy építkezés kezdődhet a területén a télen. Tehát, aki kíváncsi rá, addig siessen! A grizzly veszélyeztetett faj lett Miskolcon.

A belső tér hegyi kunyhó élményű rusztika. A környék bármelyik kóbor medvéje azonnal otthonosan érezné magát benne és keresné a  jó szomszéd hűtőjében a málnapálinkát

Miskolc kocsmái - Grizzly Music Pub beltér - Kocsmaturista

Elsőre hirtelen meglepett, hogy mikor mi ott jártunk a két Lacival, szinte csak nők voltak kezdetben. És nem csupán a Szomszédokos Janka néni típusúak csak, hanem elegánsabbak is, akik misztikus piros tüskék mellé kecsesen boroztak. A több korosztályt képviselő férfiak később a focimeccset bámulták. A Grizzly népszerűsége gyökerezhet abból is, hogy régen a kultikus Spaten sörkert működött itt, aztán egy teliholdkor vérGrizzlyvé változva a szomszédos üzlethelyiségeket beolvasztva komplexummá lett. Leghátul  a zenei programsorozatáról neves koncertterem és közben itt-ott jópofa falfestmények is várnak.

Miskolc kocsmái - Grizzly Music Pub fali képek és koncetterem - Kocsmaturista

Személyes történelmi pillanat, hogy én itt találkoztam először a misztikus “Finglavina” jelenséggel egy WC-s plakát mögött. Amit azóta Keddi Laci felfedett egy esztergomi kocsmában is. Ez eddigi ismereti szintemen egy egyszerű vándorfelirat (vagy matrica).

Finglavina a miskolci Grizzly Music Pubban - Kocsmaturista

Még keresem hogy hova tegyem, de Facebook oldala már van:

https://www.facebook.com/finglavinaofficial/

És mit kerestem a falon, mikor Finglavinába botlottam: a híres “Where is Imi” (hol van Imi) feliratot. Egy régi pultos emlékére írták fel, és alástriguláztak többen is, akinek szintén hiányzik Imi.

A Grizzlyben a kaja megállt a rágcsálnivalóban, italfronton viszont túl a Borsodis sörkínálaton túl összetett rövidital és borválaszték is volt.

Ajánlom a klasszikus magyaros sörteraszok és a rockosabb kocsmák kedvelőinek. Figyeljétek a zenei programokat a Facebook oldalukon: 

https://www.facebook.com/grizzly.macko/

Nyitva tartás: Hétfő-Csütörtök: 17:00-23:00, Péntek-Szombat: 17:00-3:00, Vasárnap 17:00-22:00

Miskolci kocsmaságok túl a belvároson

Zip’s terrace a Miskolctapolcai Barlangfürdőben (13)

A Mikolctapolcai barlangfürdőnél nyaranta várnak a “zip’s szigetek”. Ez a zip’s brewhouse sörös étterem (CIKK!) kiegészítése a főszezonra Miskolc egyik legpulzálóbb élményének. Ebben a formában csak júniustól augusztus végéig keressétek!

Miskolc kocsmái - zip's brewhouse - nyári zip's terrace a Miskolctapolcai Barlangfürdőben - Kocsmaturista

A negyedik miskolci látogatásom apropója volt zip’ses Norbi invitálására ide. Keresztül fuvarozott, életemben először Miskolctapolca látványosan zöldbe és vízbe ölelt városrészén, ahol egyedi, formás épületek cikáztatták a tekintetemet balra-jobbra.

Miskolc kocsmái - Miskolctapolca - Kocsmaturista

Miskolc kocsmái - Miskolctapolcának igen vonzó épületei voltak - Kocsmaturista

A barlangfürdő atmoszférája és a zip’s szigetek formavilága is mozgásban tartják az agy hangulatosságmérőjét.

Miskolc kocsmái - miskolctapolcai barlangfürdő - Kocsmaturista

Miskolc kocsmái - zips's terrace a Miskolctapolcai Barlangfürdő - Kocsmaturista

Bár ha kötekedni is akarnék, a műrattanos és a hangsúlyos kereskedelmi logók adnának alapot, de az összhatás és a környezetbe helyezkedés mégis beüt. Olimpiai karikákként fonódnak egymásba a szigetek: az első szigeten babzsák fotelekben lazulhatsz, a második a folyadékoké, a harmadik pedig a zip’s pompás kocsmakajáié. A zip’s étteremhez képest itt nyilván csökkentett módban vannak jelen, de azért szűkösségzavarba sem keverednétek.

Miskolc kocsmái - nyári zip's terrace a Miskolctapolcai barlangfürdőben, tintahal mártogatóssal - Kocsmaturista

Az én jónak bizonyuló választásom a tintahalra esett mártogatóssal, ami messze a tengertől sokszor elég gyatra, de nem itt! Imádtam.

A sörök viszont a strandvilágban szinte földönkívüli mannának számítanak, mert 8 féle zip’s és a 8 féle a zip’s által importált Brewskie – főleg újhullámos gyümölcsös – svéd sör volt kapható. Természetesen árakban nem versenyezhetnek a szomszédokkal, de különlegességértékben meg fordítva nem, hiszen ezzel ők egy igazi svéd csavar Miskolctapolcán.

Ráadásul a sörös pultban egy Miskolci Facebook Blogger sráccal, a Miskolc Gasztróhőssel, Lacival találkoztam (kövessétek!), aki vendéglátói szenvedéllyel állt a szerepköréhez. Kóstoltatta a csapról az újoncokat, és sztorizott a sörökről, hogy ügyesen vezessen át a purgatóriumon minden hagyományőrző strandsör veteránt

Miskolc kocsmái - Miskolc Gasztróhős Laci a zips terrace pultjában - Kocsmaturista

Azért egy zip’s brewhouse-on nevelkedett léleknek újszerű élmény, hogy ugyanazokért a sörökért és kávéért itt mások állnak sorba: egy nedves törülközőbe göngyölt szőkeség lattezik, miközben a nagyapa ciklámen vízálló, nyakba akasztós pénztárcával meg egy fecskével csinál nyarat sörpálinka rendelés közben.

Miskolc kocsmái - zip's terrace a Miskolctapolcai barlangfürdőben - Vendégekkel

Nem igazán szponzorált tartalom: a fentiek szerint ugye projektjelleggel együtt is dolgozom zip’s-szel, de a maximum megvesztegetés ehhez a megjelenéshez megállt annyiban, hogy Norbi beszélgetés közben figyelmesen beleöntötte a maradék sörnehezéket a megüresedett műanyagpoharamba, amint azt megrendítette  a szél. Mondtam is nekik, hogy ha nem bánja nem külön cikket írnék róluk, hiába ők voltak a felbujtó a visszatéréshez, hanem az újabb miskolci válogatás részeként mutatom be az ő helyüket is. Nem hogy nem bánta, hanem direkt örült, hogy Miskolc részei lehetnek, mert ez cél is nekik, megteremtve az #a_célváros csatakiáltást, aminek én is nagy pártolója vagyok, mert szorítok Miskolc csillagának, hogy emelkedjen! Ennek jelentős adaléka a barlangfürdő is.

A Miskolctapolcai Barlangfürdőről különkiadás

Norbi bemutatott a barlangfürdő igazgatónőjének, Lantos Zsuzsának is, aki eltökélten, szenvedéllyel, de fiatalos stílusban és hozzáállással vezényli a működést.

Miskolc kocsmái - a Miskolctapolcai Barlangfürdő igazgatónőjével, Lantos Zsuzsával és a zip's brewhouse Norbijával - Kocsmaturista

Tőle tudtam meg, hogy sokkal nagyobb szabású attrakcióról van szó, mint gondolnánk (vagy mint én gondoltam), ugyanis Európa egyedülálló az alapot adó természeti jelenség, mondhatni, csodaszámba megy. És hogy ennek vannak tudói, hívei is vannak, azt jól mutatja az évi 360.000-370.000 vendég.

Szerinte pozitív változás, hogy régebben jöttek a a turisták, fürödtek és elmentek, ma már egyre többen vesznek ki szállást, és maradnak, hogy átéljék a többi élményt is, például Lillafüredet.

Zsuzsáék tudatosan inspirálják is a turizmust. A termálvizi és strandfürdői alapokon túl bakancsos túrát szerveznek a barlangba a meghirdetett leállás időpontjában, így az átmenetileg száraz fürdőt nézhetik meg a vendégek – ez egy új kezdeményezés. 

Nekem elsőre nem volt lehetőségem megnézni a barlangfürdőt, de tudatosan visszatértem a “zipnik” tömeg-koprodukciós programra (grillételes, szabadtéri DJ-s piknik további show-kal), aminek a szervezésébe is bekapcsolódtam, és akkor megtapasztalhattam az élményt külsős csapattagként. Nagy hatású volt, úgy éreztem magamat, mint egy emberfeletti grafikájú videójátékban, benn egy valószerűtlen szépségű barlangban, szupernaturális megvilágítással vízi labirintusban megyek körbe-körbe, és ha kell, mászok, ha kell, sodródok. 

Miskolctapolcai Barlangfürdő - Kocsmaturista

E fotó elkövetője, “Szinbád az utazó”

Külön érdekes volt, hogy tele volt a terep, vízben “Zelfiző” fiatalokkal, meg az asszonyt fényképező párokkal. Ritkán strandolok és nekem újszerű volt még a telefont vízből kitartóan kitartó nemzedék mozgóképe. No de azt is jelenti egyúttal, hogy aki azért nem menne barlangfürdőbe, mert “ott biztos csak öregek vannak”, az kellemesen csalódna. Ez minden generációé és egy országos ikon, amit egyszer mindenkinek érdemes átélni!

Miskolc kocsmái - Miskolctapolcai barlangfürdő bejárat - Kocsmaturista

A zipnik után a zip’snek grillpontja is állandó maradt a nyár végéig a barlangfürdőben. Szégyenkezem is, hogy nem jártak velem túl jól sajnos, hogy zárásuk után jött ki a cikk, de 2019 nyarán a prófécia szerint újra várják a közönséget.

A zip’s terracet a Barlangfürdő nyári látogatóinak ajánlom, és azoknak akik ínyencségekre vágynak strandoláshoz is, sör és kaja vonatkozásában.

Nyitva tartás: 10:00-18:00, június-augusztus, csak ha nyitva van a Barlangfürdő

Hangoló Sörház (14)

A szigorúan vett belváros peremén az Avas felé, de már sajátos hangulatú kis csomópontban, a Meggyesalja és a Toronyalja utcák találkozásánál  több vendéglátó hely is található.

Miskolci kocsmák - Hangoló Söröző csomópontja - Kocsmaturista

Lacikkal ezek közül a bajoros utánérzésű Hangoló Sörházat vettük be, ami az Avasi Sörházzal él szimbiózisban, közös figyelemkeltően kontrasztos, de mégis környezetébe illő épületben. Az utóbbi az elnevezése ellenére inkább étterem.

A Hangoló viszont egy nagy teraszos sportkocsma. 

Miskolc kocsmái - Hangoló Söröző - Kocsmaturista

Beltere ritkaságszámba menően egyedi hangulategyvelege egy német sörözőnek, egy angol pubnak, egy lomkocsmának és egy sportkocsmának és egy rockkocsmának.

Miskolc kocsmái - Hangoló Söröző - Kocsmaturista

Az alap leginkább egy letisztult, sok faanyagos, rusztikus, barátságos közeg, és erre jönnek rá sport- és zenetematikájú kiegészítők. Tágas, de tagolt vendégtere igényes és igényes közönséget is szólít. Biztat a maradásra és a visszatérésre, nagyon jó érzékkel készítették el.

A közegen túl a szolgáltatásszinten is dicsérhetem: kocsmakaják (linzertől, sörperectől a szomszéd legendás Avasi krumplilángosáig), különleges sörök (a Wychwood Brewerytől honunkban ritkább és finom angol sörök és menő magyar kisüzemi sörök (Horizont Brewery).

Miskolc kocsmái - Hangoló söröző - sörök és kaják - Kocsmaturista

Ők maguk a sörzsiráfra és az NFL sportvetítésekre is büszkék. Egyéb visszhangos szolgáltatásuk a rendszeres kocsmakvíz. Ajánlom bajoros, sörházas hangulatokra fogékony látogatóknak, hagyományos kocsmakajákkal szívesen sörözőknek és a rusztikus élményű igényes helyek kedvelőinek.

Nyitva tartás: 15:00-24:00

A 15. miskolci kocsma a Hangoló szomszédjában volt, és még az áprilisi körömben, és én Original Sing-Sing korában mentem be először. Ez egy többször próbált üzlethelyiség, azóta újra bezárt.

A két Gyertyánosom, a Diósgyőri várnál (16.) és a Gyertyános Söröző és Borozó Tokaj (17.)

A Gyertyános Sörfőzde Miskolcnak a zip’snél is korábbi sörfőzdéje, 1996 óta működik. A sörfőzde a Diósgyőri vár közelében található, és a négy miskolci sörellátó egységük közül egy is itt üzemel. Nem véletlenül a logójuk is a Diósgyőri vár.

Miskolc kocsmái - Gyertyános logó - Kocsmaturista

A négyből én eddig kettőben jártam. A sörfőzde melletti söröző ránézésre egy egyszerű, de izgalmasnak tűnő, kis teraszos, retró kocsma külön épületben. Előismeret nélkül valószínű nem is gondolnánk, hogy mekkora sörválaszték vár két termes belvilágában.

Miskolc kocsmái - Gyertyános Sörfőzde - A sörfőzde kocsmája - Kocsmaturista

A Gyertyános sörkínálata nagyban épít a gyümölcsös sörökre, amik megosztóak lehetnek, de mégis ajánlom kísérletezni velük, mert mindenki találhat legalább egy nagy kedvencet, ahogy én Banánosban. Sosem hagyom ki, ha szembejön egy fesztiválon, és megkedveltem a Vanília Bourbonos Gesztenyéset és a Csiliset is, hiába nem innám újra a Licsiset vagy a Fekete erdőt. Más lehet ezzel fordítva. Véletlenül se gondoljon most senki 2%-os radlerekre. Ezek átlagos (leginkább 5,5%-os), sőt akár magasabb alkoholtartalmú emberes sörök.

Miskolc kocsmái - Gyertyános Sörfőzde plakátja - Kocsmaturista

Kirobbanó sörélmény

Természetesen vannak gyümölcsmentes fajták is, pl. a Tequilás IPA és a Whiskeys búza, de egyszerűbb búza és lager is megtalálható a kínálatban.

A hosszú és ínyenc sörlistán kívül a sörfőzde kocsmájának külön vonzerejét nem találtam, ha csak nem azt, hogy elsőkézből példátlanul jutányosan lehet ott sörözni vagy elvitelre kérni. A kicsit beljebb, a Győri Kapu városrésznél található, a “Tokaj” épületben a Gyertyános Söröző és Borozó Tokaj az elviteles és csapos szolgáltatáson túl már biliárddal, csócsócsal és zenegéppel is csalogatja a környék kocsmacsapatait. 

Miskolc kocsmái - Gyertyános Söröző és Borozó Tokaj - Kocsmaturista

A Gyertyános hozzátartozik a Miskolc élményhez, a kocsmakíváncsi városlátogatóknak ajánlom megismerkedni velük.

Gyertyános Sörfőzde kocsmája: 3534, Miskolc, Kiss tábornok út 55, 3534, nyitva tartás: mindennap: 6:00-21:00

Gyertyános Söröző és Borozó Tokaj: 3531 Miskolc, Győri kapu 57., nyitva tartás: mindennap: 6:00-22:00

Piros-Fehér Söröző (18)

A második legtávolabbi zarándokhely a központtól, ahol Miskolcon megfordultam, a Piros-Fehér Söröző volt Újdiósgyőr városrészben. Ide is a Lacik vittek. Jól sejthetően a Diósgyőri futball csapatnak dedikált lokálpatrióta-szívű, szurkolói söröző, kerttel, összetartó, de nyitott törzsvendégekkel (különböző korosztályok, férfiak és nők is). A kertben kemence, bográcsozási lehetőség, Borsodi sörök, egri borok, egy igen odaadó szerepazonos kocsmakapitány, Tomi, és fináléként az igazán nagy szám, saját focicsapat a kocsmához: az UDSC.

Különösen sokat mondó helyszín, ezért külön írásban szólok róla további képekkel:

Piros-Fehér Söröző, Miskolc – Sportklub és focicsapat kocsmai székhellyel

Egyelőre itt hagytam abba Miskolc kocsmavilágának feltérképezését. Közben folyamatosan figyeltem és feljegyeztem jártamban-keltemben a még hátralévő állomásokat és úgy látom, hogy ezzel a 18 kocsmával még igen kezdőnek számítok. Én is igaznak látom a mondást, hogy Miskolcon két dologból van sok, templomból és kocsmából. Szerencsére ígéretes meghívásokat és programajánlatokat kaptam további túrákra nálam szakértőbb helyeiktől, amivel igyekszem miharabb élni. Van egy-két olyan hely, amikről tudom, hogy azokkal még nagyot hagytam ki. Minden hőstől, aki idáig jutott az olvasásban, akár görgetésben, szívesen látom a további javaslatokat, hogy hova érdemes még elmenni a következő miskolci kocsmakörökben. Egyszer csak felbukkanok a következő résszel.

A miskolci élményekhez a keretet jelentő szállást, idegenvezetést, tippeket és összekötéseket, közbenjárást kiemelten köszönöm Sűrű Balázsnak és családjának, zip’s-es Norbinak és Erikának, “keddi Lacinak” és Szunyogh Lacinak. 

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

Térképen az eddigi miskolci kocsmák is:

Eddigi miskolci írások a Kocsmaturistán:

Miskolc és kocsmái első látásra – Cáfolat az ítéletekre?

Sörgyár és a sörgyár-gyár – Zip’s és ZIP – Miskolc

Példa hasonló városi összefoglalóra a Kocsmaturistán:

Nógrád megye 4 Birtoka és Salgótarján 9 kocsmája

 

MegosztásShare on Facebook

Bejegyzés készítőjének neve

Név: A Kocsmaturista

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.