Kocsmázva utazni, utazva kocsmázni

Kezdőlap » A kocsma sörcikknek számít? – Új kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal

A kocsma sörcikknek számít? – Új kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal

kocsmatlatogatasok-a-magyarorszagi-sorcikkgyutjo-klubbal-cimlap

A Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klub visszatérő szereplő a Kocsmaturista blogon. Egyszerűen közéjük keveredtem, és azóta rendszeresek a közös kocsmaélmények a tagokkal. Igaz, ez még nem paranormális, de már eljutottam a gondolatig, hogy belépjek a sörcikkgyűjtő klubba, ha befogadnak. Én ugyan kocsmalátogatásokat gyűjtök, nem pedig megfogható szent sörkellékeket, de ki látott mostanában sörtől független kocsmát? Nézzük, milyen állomásokat érintettünk együtt 2018 augusztusában-szeptemberében!

Ez a beszámoló gyakorlatilag a beígért folytatása egy előző bejegyzésnek, ami az első közös kocsmatúrák (Co-csmatúra) helyszíneit leltározta. Az első rész ITT olvasható a 9 darab budapesti állomással. Az új merítésben többet ugrálunk Magyarország térképén. A Magyarországi Sörcikkgyűjtők ugyanis az ország sok-sok pontjáról származnak, és mivel én is többfelé fedezek fel kocsmákat és városokat, könnyen találkozhatok egyikükkel-másikukkal. Külön örömömre most már többfelé teljesítettünk közös kocsmalátogatást Budapesten túl is.

No de kezdjük az új listázást a főattrakcióval. Tiszteletbeli meghívott voltam a klub szeptemberi találkozóján is, ami egy sörös bogrács parti volt nem kevésbé nagyszerű helyszínen, mint a Fehér Nyúl Brewery sörfőzdében.

1 – Fehér Nyúl Brewery és Taproom

(sörfőzde és sörbemutató terem)

A Fehér Nyulat 2016 óta követem. A megboldogult Food Truck Udvarban ismerkedtem meg az első sörükkel. Akkor még stílusosan Kísérleti Nyúl néven futottak. Azóta megtörtént az alkímia, megnyílt a saját sörfőzdéjük a Soroksári úton (2017) és jócskán elszaporodtak a nyulak az országban. 

A Fehér Nyúl Brewery - a nyúl ürege, Vaskó János, kecskeméti sörcikkgyűjtővel - Kocsmaturista

Vaskó János, Kecskemét közeli sörcikkgyújtővel a Fehér Nyúl üregénél

Sajgó Álmossal, a Fehér Nyúl Sörfőzde egyik alapítójával a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klub 2018 őszi találkozóján - Kocsmaturista

Már benn a főzőházban Sajgó Álmossal, a Fehér Nyúl főzde egyik alapítójával és vezéralakjával

Felhasználói szinten annyi mondok a Fehér Nyúlat (annyira) még nem ismerőknek, hogy kétbázisúak.

1. Megbízható alap sörtimentjük van: APA, IPA, Stout, stb., amikre mindig lehet számítani. Újabban már Pilst is árulnak.

2. Időről-időre jelentkeznek sörcsodákkal.

A Rafa nevű főzetük az én füleim számára a leghangosabb savanyú söre a magyarnak. Számos ajánlást kapok rá másoktól. Nekem mondjuk pont nem az esetem, viszont most én is alkalmat ragadok a saját szubjektív Fehér Nyúl sörjavaslataim felsorolására (figyelem, a “sör=lager” ízlésnek nagyon csúnyákat fogok mondani):

Szikra: A párját ritkító besorolása Espresso Tonik APA és amilyen perverzül hangzik, annyira jó! Közös munka a sörkoktél mesterműhellyel, a Grabovszky Beertrendinggel. A debreceni Black Sheep kávé hozzáadásával készül. Oldalsávos példánya a sörvilágnak, mégis Magyarország “világsörökségienek” egyik lehetne.

Baristaut – Maradunk a kávénál, de más sörtípushoz rendeljük. Duplán kávés stoutként ajánlja a főzde.

Cocoa Milk Stout – Most a stoutnál maradunk, de itt a kávét kakaóra szelídül. Milk Stout kedvelőként ettől felsírsz örömödben! Madagaszkári kakaóbabbal készül.

Zuboly Sörp –  Füstös stout. (egyelőre egyszeri főzet)

A nedűk nagyszerűségén túl azonban Fehér Nyúlék a címkéik őrült képvilágának köszönhetően egy kulinárvizuális élményt is jelentenek, tehát ha kezetekbe kerül egy üveg, forgassátok körbe és a szemetek is forogni fog.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Fehér Nyúl Brewery - Kocsmaturista

A Tállyoló IPA címkéjén tagadhatatlanul felismertük Hérán József sörcikkgyűjtőt

Közvetlenül a főzdénél volt a buli, a Soroksári útnak már távolabbi, iparibb szakaszán. Itt található a Fehér Nyúl “Taproom” is, ami vendégfogadó helyiség és fogyasztói söntés is egyszerre. Pénteken és szombaton 16:00-22:00 óráig vár. Megéri egyszer kijönni és koncentráltan elmélyedni a kínálatukban. Az ádáz zarándokok jutalma a belvárosiaknál kedvezőbb sörár is.

Az én Kocsmaturista küldetésem leginkább erre a taproomra irányította a figyelmemet. A hangulatosságát kipipálom! Van egy sajátosan jól eső élménye közvetlenül egy sörfőzde mellett sörözésnek. Itt eredendő és nem hozzátákolt az ipari dizájn. A csapterem belterében nincs is durva komplikáció, egyszerű, de ötletes elemekkel (raklap lámpák, raklap bútorok) húzza meg a vonalait. Megvan a maga világa, jól tagolt és jó érzetű közeg. Plusz szakmai kikacsintást jelentenek a malátás zsákok a székeken, ahogy háttér-színjátékként kapcsolódó dinamikus pillanatok is a sörfőzde életéből.

Közös kocsmalátogatások a Magyarországi Sörciikkgyűjtő Klubbal - Fehér Nyúl Brewery Taproom - Kocsmaturista

A főzdelátogatás is nagyszerű érzés volt, szakértő szemszögű, de világosan érthető, kulisszatitkokkal, érdekes részletekkel és természetesen tartályból kóstolt sörrel.

Közös kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Fehér Nyúl Brewery főzdelátogatás

Közös kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Fehér Nyúl Brewery - főzdelátogatás és sörkóstolás tartályról - Kocsmaturista

A sörfőzde látogatására amúgy bárkinek fel lehet iratkozni a honlapjukon.

Nekünk, a sörcikkgyűjtőkkel kiegészült az élmény a bográcsozással,

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Fehér Nyúl Brewery - bográcsozás a sörfőzdében - Kocsmaturista

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Fehér Nyúl Brewery - bográcsozás a sörfőzdében - Kocsmaturista

házi tehetség (Krapecz Imre) dalra fakadásával,

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Fehér Nyúl Brewery - Éneklés

titkos laposüvegekkel, és csere-berékkel.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Fehér Nyúl Brewery - Csere közbe: Békésszentandrási Szent András sörfőzde egykori Csepürágó címkéje és Tiszai sör akcióban

Tiszai sör és egy egykori békésszentandrási Szent András Sörfőzde csepürágó címke ritkaság a beavatatlan szemnek.

Én is hoztam nekik ritkább söralátéteket a felfedező túráimról. És ha azt gondolnátok, hogy nekik nincs cserealapjuk a számomra, a jó hír az, hogy DE. Több sörcikkgyűjtő hívott már el ugyanis a környékükön kocsmázni, ráadásul több városban is. Ezekről emlékezek meg a következőkben:

Győri kocsmák

2. – Lima Pub & Hostel, Győr

A győri Simacsek-Kun Lászlóval (és párjával Gabival) például Győrben a stílusos Limában jártunk, ami egy hostel is egyben Győr belvárosában, jó időben utcai terasszal.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Lima Pub & Hostel

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Lima Pub & Hostel - beltér

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Lima Pub & Hostel - Simacsek-Kun László, sörcikkgyűjtővel közös kocsmalátogatás helyi és környékbeli sörökkel (Vaskakas Sörfőzde, Mighty Millers, Krois Brewery)

A Lima bohém, kultkocsma stílusú hely, kreatív dizájnnal, rendszeres programokkal, társasjátékokkal, igen jófej csapattal,

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Lima Pub & Hostel - Beltér a pult irányába

nagy és folyamatosan frissülő választékkal helyi és környékbeli sörökből (Vaskakas, Bors, The Mighty Millers, KROIS Brewery) és helyi borokkal és pálinkákkal, házi melegszendviccsel.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Lima Pub & Hostel - Vaskakas Sörfőzde HopDog söre és Lima saját Irsai Olivér pálinkája

A Vaskakas Sörfőzde Hop Dog söre és Lima Irsai Olivér pálinka

A Győrbe látogatóknak is csúnya szóval “kötelezően” érintendő ellenőrző pontnak tartom már csak a hangulata és a kínálata miatt is, de mindazoknak, akik ott laknak vagy rendszeresen járnak a városban, a programjaikat is érdemes figyelni a Facebook oldalukon, mert tele vannak kreatív estekkel, és a sörvilágban szívesen mélybúvárkodóknak is kedveznek sörbemutatókkal, sörfőzők meghívásával. Csak vidámabb tőlük Magyarország kocsmavilága. Így tovább előre, töretlenül. Hajrá!

A kocsmarész nyitva: Kedd-Szerda-Csütörtök: 17:00-23:00, Péntek-Szombat: 17:00-2:00

3. – Tattoine, Győr

Szintén Simacsek-Kun Lászlóval közösen búcsúztattuk el Győrben a rendkívüli Star Wars tematikáján túl ugyancsak sörbarát Tattoine-t is, amiről külön bejegyzés is született. Íme:

Egy messzi-messzi kocsma emlékére – Tatooine, Győr

Kecskeméti kocsmák 

Kecskemétre többszörös visszatérő vagyok. (1. CIKK) Egyre népesebb bandával járjuk az ottani kocsmákat. A Sörcikkgyűjtő Klub egyik tagja, Vaskó Jani Kecskemét környéken lakik és a legutóbbi felfedezéseknél ő is aktívan csatlakozott. Bejártunk együtt három helyszínt.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - A kecskeméti túra Vaskó Jánossal és visszatérő kecskemétiekkel, Timivel és Andival - Kocsmaturista

János kalapban a  már visszatérő kecskeméti kocsmajárási csapatagokkal, Timivel és Andival

4. – Kecskeméti Sörterasz

A Kecskeméti Sörmanufaktúra nyári színterén kezdtünk, a Kecskeméti sörteraszon, ami impozáns helyszínen, az amőba alakú és (és szerintem képességű is) főtér végtelen számú csücskének egyikében található és a főtérre is néz, ami Kecskeméten extra élmény, mert sok más főtérhez képest nyáron az egy kész arborétum.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Kecskeméti Sörterasz bejárat - Kocsmaturista

Kecskeméti Sörterasz - Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Kocsmaturista

A Kecskeméti Sörmanufaktúra 2016 óta gyárt sört és nagyon örülök, hogy a városuk nevével fémjelezték ezt, így oda-vissza ható ikonikusság körforgásba tudnak lépni Kecskeméttel. Ehhez méltóan el is készítették a város sörét, a barackos sört, ami Hungarikumunkra. a kecskeméti barackpálinkára kacsint. Az ötlet mindenképpen szimpatikus. A sör az én ízlésem szerint lehetett volna valamivel testesebb, de egynek simán jó, és már csak a város előtti cinkos tisztelgésből is mindenképpen ajánlom egyszer megkóstolni. Egyéb kóstolt söreik közül a Stout rendben volt, viszont a kedvencem az APA lett.

Sajnálom, hogy a sörterasz csak nyári, én igen komáltam.

Kecskeméti Sörterasz (2) - Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Kocsmaturista

Remélem lesz egész éves folytatás. Ha értesülök, beszámolok, illetve a jövő évi helyzetről is jelentek. (Javasolt keresőszó: Kecskeméti Sörház)

5 – Delicatesse, Kecskemét

Egy nagyon derék hibrid vendéglátóhely, a régi időket idéző Delicatesse Eszpresszó szintén főtér közelben, 2018-ban 50 éves! Boldog születésnapot! Az Eszpresszó felirat a hetvenes évek stílusában időutazást ígér és ezt valamennyire be is tartja a beltér. 

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Delicatesse Eszpresszo, Kecskemét - Kocsmaturista

Leginkább eredeti presszó elgondolásra és a mai is élő olaszos kombinációra építően komplex vendéglátóhely: kávé, sütipult és italozási lehetőség egyben.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Delicatesse Eszpresszo beltér, Kecskemét - Kocsmaturista

Egy egészen kávéházas, kényelmes méretű vendégtérből áll, nagy terasszal a főtér felé és terasszal még az átjáróban is.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Delicatesse Eszpresszo, Kecskemét - teraszon az átjáróban - Kocsmaturista

A belső rész nem annyira retró, mint hinnénk, de összeáll a jó hangulat. Az itallap minden fontosra kiterjedt, de inkább elterjedt tételekkel bírt. Extraként volt ház pogácsája 80 Ft / darabért. Hangulatfürdőnek, korunkbeli, hazai viszonylatban különlegességként nagyon ajánlom. Ritka típus Magyarországon.

Nyitvatartás: Hétfő-Csütörtök és vasárnap: 7:00-22:00, Péntek-Szombat: 7:00-23:00-ig

6 – Dokk Pub, Kecskemét

A Dokk Pub Kecskemét talán legnagyobb kocsma csomópontjában található több fajtársa sokaságában. Ez a fiatalok egyik népszerű kocsmája, így – úgy tűnik – hétvégén mindig nagyon sokan gyülekeznek itt.

Dokk Pub, Kecskemét - Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Kocsmaturista

Ezen a helyen nem kell nagyon öregnek lenni, hogy nagyon öregnek érezd magadat. Lett volna a Dokknak amúgy karizmája, de pont egy többszörösen negatív pultos élményem volt itt, amit én nem szeretek úgy felfújni és az egész helyre ráhúzni vizes lepedőként, mint sok bosszús közösségi oldalos értékelő. Mivel voltak eredeti elemei a díszletnek, a berendezésnek, és eleve bírtam ezt a teraszos, családi ház és udvara közegélményt, szívesen adok neki még új esélyt.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Delicatesse Eszpresszo, Kecskemét - Kocsmaturista

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Dokk Pub, Kecskemét - Kocsmaturista

Nyitvatartás: Hétfő-Csürtörtök 11:00-02:00, Péntek: 11:00-04:00, Szombat: 18:00-04:00, Vasárnap 18:00-24:00

7. – Zöld Hatos, Tápióbicske

“Hamiclar Barkas” sörcikkgyűjtő pedig a 3000+ fős Pest megyei településre, Tápióbicskére szólított, ami híres történelmi csatahelyszínünk, de jelenkor kocsmavilága szempontjából sajnos nem tudjuk hosszan sörölni érdemeit. Úgy tájékoztattak, hogy egy darab van a településen. A Zöld Hatos dicsőn kitartó példány. Nevéhez híven zöld épület. Családi házas, tágas, több sörpados, fedett terasszal.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Zöld Hatos kívülről, Tápióbicske - Kocsmaturista

Benn kellemes, vidéki kocsmás egyszerűséggel, de takarosa, szépen rendben tartva, igényes fafelületekkel és formavilággal, és kedves, intelligens, fiatal lánnyal a pultban, aki szimpatikus jelenség, aki szívesen látna több nőt és több fiatalt. Menjetek bátran, nem harap a néni és a hely sem.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Zöld Hatos bentről, Tápióbicske - Kocsmaturista

Nekünk extrém nyitányban volt részünk itt, mert arra érkeztünk, hogy épp úgy száguldott ki egy színes széldzsekis középkorú férfi a kocsmából, szembe velünk nagy hirtelen, mintha a kassza tartalmát ragadta volna sikeresen magához, és már üldöznék. Az úttestnél sem állt meg, majdnem elütötték. Sok mindenre gondoltunk, de felfedték, hogy csak pénzért futott haza. Egy másik vendég megjegyzése szerint ő a ház saját “Üvegtigris Sanyija”.

Azért hívják a helyet Zöld Hatosnak, mert az eredeti tulajdonosa egy olyan nevet szeretett volna, ami kötődik ugyan a magyar kártyához mégsem használják sokan kocsmanévben.

Itt amúgy az Így söröztök ti Facebook oldal szerkesztője is velük volt plusz sztárvendégként.(Az ő inkognitójának örök jele nálam a kérdőjeles szövegbuborék).

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Zöld Hatos bentről, Tápióbicske - Kocsmaturista

Zalaegerszeg

Zalaegerszegen, a szülővárosomban a város saját sörének, a Zeginek bemutatója sem telhetett sörcikkgyűjtők nélkül. A bemutatóra a dunántúli klubtagok közül többen is lejöttek Szombathelyről ketten, Győrvárról is, de valaki még Budapestről is ellátogatott.

Zegi sör bemutató - Kocsmaturista

A cikk az eseményről olvasható:

Söre lett a szülővárosomnak! – Igyunk ZEGI-t Zalaegerszegen!

Budapesti helyszínek a sörcikkgyűjtőkkel

8. – VALYO Kikötő, Budapest (R.I.P.)

A fenti Fehér Nyúl Brewery sörfőzdei sörcikkgyűjtő bogrács parti után gondoltam még egy egynyári helyszínt megnézek, amit nagyon bántam volna kihagyni. Ez volt a VALYO Kikötő, 2018 Budapestjének egyik legnagyobb slágere. A kecskeméti sörcikkgyűjtő Vaskó Jani ide is velem tartott. A VALYO egy szervezet, amelynek szemléletes neve a Város és Folyó szavak keresztezéséből jött létre. Az ő nevűkhöz fűzödik a #szabadsaghidazas is. A vízparti helyek kihasználását, városi életbe való bekapcsolását tűzték ki célul, ami egy nagyon szimpatikus feladat. Ki nem szeret nyáron vízparton bulizni, iszogatni, beszélgetni vagy csak mélázni?

Kocsmalatogatasok a Magyarországi Sörcikkgyújtő Klubbal VALYO Kikötő - Kocsmaturista

A VALYO Kikötő a Rákóczi hídon még túl, a pesti oldalon inkább kevésbé meditatív formában mutatkozott be. Igazi vad hippy hangulatot, fesztivál közeget teremtett más polgáribb szabadtéri helyszínekhez képest, mégis kulturált volt. Az emberek nagyon érezték. Bámulatos dunai panoráma, finom grillezett kolbászos balkán hot-dog ajvárral.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - VALYO Kikötő - balkán hot-dog

Az aznapi zene nekem túl monoton volt, de neki legyen mondva, hogy nagy közönségből csalta elő a táncot még sötétedés előtt. Fenomenális hangulata volt a VALYO Kikötőnek.  Nagyszerű érzés, hogy még átélhettem, és szomorú, hogy ebben a formában ugyanitt nem nyithat ki jövőre. A szervezet céljaihoz méltón teljesen újszerű helyszínt kapcsolt be a városi életbe, és megmozgatta a lakosságot. És itt aztán nem sok szomszédot zavart a szórakozó nép. De azt mesélték, hogy jövőre más tervek vannak a területtel. Remélem ők is megtalálják az ugyanilyen üde folytatást. Ez a hely egy örök fiatalságszérum volt bárkinek.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal, VALYO Kikötő - Kocsmaturista

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - VALYO Kikötő / 2 - Kocsmaturista

8. kerületi kocsmatúra a sörcikkgyűjtőkkel

Vaskó Jani az előző Sörcikkgyűjtős cikkben már méltatott Parragh Péternél szállt meg aznap. Parragh Péter (PPP) a klub karitatív hírmondója, és rendszeres kocsmai hírnökként is funkcionál. Mivel fel vagyok iratkozva a házi hírlevelére, én is sok újdonságot merítek a beszámolóiból. Parragh Péterrel megleptük Janit egy kocsmatúrával, ami részemről édes revans volt kecskemétiért cserébe és 8. kerületi ékes helyeket látogattunk végig. Csak-csak sörcikknek számít a kocsma, ha lehet cserélni is.

9 – Krak’n Town, Budapest

Az első állomásunk a Krak’n Town Steampunk Saloon, amelyről már volt egy nagyobb cikkem 2016 év végén:

Ilyen egy sörbemutató 2316-ban! – Rock Me Kapucinus a Krak’n Town-ban

Azóta sok minden változott itt, nekem sem árt majd aktualizálódnom. Ami nem igazán változott, hogy egy pofátlanul csinos, steampunk zsánerstílusú, kettő szintes + galériás, sok sörcsapos (jelen állás 18) színtérről van szó, ami kisüzemi söröző és gasztrókocsma is egyúttal rendezvényekkel és sörestekkel, plusz jó időben körúti terasszal. Itt ültünk mi is az első sörre.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Krak'n Town kívülről - Budapest - Kocsmaturista

A sörök továbbra is 2 dl és 4 dl kiszerelésben kaphatóak, jellemző kraftsör áron, de nem a legdrágábbak közül valók. 2018 novemberi itallap szerint 2 dl-esek 400-nál kezdődnek, 550 Ft-osból pedig van választék is.

Krak’n Town nyitva: Hétfő-Péntek: 16:00-24:00, Szombat-Vasárnap 20:00-24:00

Ráadásképp Péter valódi kocsmatudorként mai is látható kocsmarégészeti lelethez is elvezetett bennünket, a Krak’n Town helyén valaha székelő Suszterinas nyomaihoz:

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - A Suszterinas Pub töréntelmi nyomai - Kocsmaturista

10. – Beer Selection, Budapest

A Beer Selection az egyik személyes kedvencem. Ez gyakorlatilag egy nagy választékú sörszaküzlet a József körúton, helyben fogyasztási lehetőséggel. Elfogult sörkedvelőként itt jól megközelíthető helyen naprakész széles választékot, segítő szaktudást, és jó ár-értékarányt találok. Alaphangon szeretek idejárni, itt megkóstolni az izgalmas újdonságokat, itt sörajándékot válogatni. Kicsit csalás és árulás tőlem ez, mert nem szó szerinti kocsma, mégis remek kocsmaélményeket lehet itt szerezni, alkalom adtán kóbor kocsmakomákba botlani. Főleg, amikor nagyszerű DJ-s szülinapi buli volt. Alkalmanként előfordul egy-egy csapolt sör is. Szép sikertörténet az övéké, ahogy hátsó utcás, egy garázshelynyi kis üzletből kijutottak a körút fényére és többszörös méretűvé tágultak, de már a következő bővülés is indokolt. Maradok őszinte hívük. Zárásra érkezve itt egy poháron marakodtunk.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Beerselection, Budapest - Kocsmaturista

Nyitva: Hétfő és szombat 14:00-20:00, Kedd-Péntek: 12:00-20:00, Vasárnap: 18:00-20:00

11. – Rizmajer Sörház Blaha, Budapest

Szintén nagykörúti és nagyszabású egyszerre. Több bázisú pártolója vagyok:

  1. Budapesti sört árul Budapesten. Csepelen készül, de jól megközelíthető jó helyen kapható.
  2. Összességében is egyedi választás a nagy arányban sablonos körúti kocsmák sorában.
  3. Jelentős kocsmai megálló egy kevésbé mozgalmas körúti szakaszon.
  4. Magyarországon ritka szinten hozza össze az egyszerűbb sörkorcsolyákat és a sörházi fogásokat a sörrel és direkt jó, hogy nem szalad el a speckóbb gourmet irányába, mert pont ezzel hiánypótló. A pogácsától a sörházi lángoson és a hamburgeren át épül fel a grillerezett kecskesajtig és a wiener schnitzelig a menü.
  5. Pénztárca-barátabb megoldás az átlag kisüzemi sörözőnél, így plusz rétegeket ér el kisüzemi sörrel.
  6. Hiába saját márkasöröző, rendszeresen tart vendégsöröket csapon. Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Rizmajer Sörház Blaha csapjai - Kocsmaturista
  7. Megmutatja, hogy mindent egyszerűen kezelve, de mégis teljes körűen kínálva és mindenre eléggé odafigyelve mennyire működő helyet lehet összerakni. Nem csoda, hogy mindig sokan vannak.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Rizmajer Sörház Blaha

Itt pedig a megnyitókor írt cikkem olvasható:

A Rizmajer sör elöntötte a József körutat – SÖRHÁZ NYITÁS

Nyitva: Mindennap, 12:00-24:00

12 – Kék Ló, Budapest

A Kék Ló már beljebb, a nagyszerű, de sajnos kocsmátlan Rákóczi téri vásárcsarnok mögött található, a Víg utca sarkán.

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Kék Ló, Budapest

Ezt is nagyon ajánlom. Bohém, lökött kultúrhely, rendszeres rendezvényekkel, tematikus partikkal. Kajákkal, sütikkel, kisüzemi és cseh sörökkel (Primátor). Itt látható egy korábbi beszámolóm róla:

A kék ló fia

Jelentem, azóta is nagyon adja. – írtam róla, de FIGYELEM: a Kék Ló 2018 december végén újra költözni kényszerül. A jelen formájában addig látogatható a Víg utca utca 28-ban. Aki még nem volt vagy nem volt eleget, menjen mindenképpen! Én pedig hírt adok a további fejleményekről.

13. – Gólya, Budapest – Hamarosan költözik

A Gólya sajnos szintén költöző madár. Bár többször örömmel látogattam, róluk még nem írtam részletesen, de esélyes, hogy amikor teszem, azt már az új helyről tehetem. 2018 év végéig még a megszokott gólyafészekből, a Bókay utcából muzsikálnak, sokszor szó szerint. Az amúgy nekem szimpatikus VIII. kerületi környékrehabilitációnak áldozatai is vannak. Még jobban bírnám a Corvin sétány projektet, ha csakazértis megmaradhatott volna egyedülálló részeként az az egy kis oda nem illő hófehér vityilló a nagy üvegházak közé préselődve, de nem ilyen mesét írunk. Mennie kell, vélhetően menni fog. (Mindig a Pixar “Fel” című animációs filmje jut eszembe a helyzetről).

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Gólya

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Gólya - Kocsmaturista

Pedig komoly kincs. Természet adta varázzsal rendelkező bohém megálló, többféle művészettől fertőzött falakkal, menüvel, a nagyátlagnál elvontabb figurákkal. Intelligens, barátságos, marasztaló közeg. Itt inni, akár csak itt ülni szelíd, passzív lázadás a kiszámíthatóság démonjai ellen. 

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubbal - Gólya

Remélem jó lesz a folytatás is. Menjetek még (tutira) 2018-ban, mielőtt tovarepül: Budapest, VIII. kerület, Bókay János utca 34.

A sörkínálat az utolsó látogatás alapján gyáriakra korlátozódik, de cserébe az árak is barátibbak és van Kőbányai csapon, ami Budapesten egészen ritka.

Nyitva tartás: Hétfő-Szerda: 12:00-24:00, Csütörtök: 12:00-2:00, Péntek: 12:00-4:00, Szombat: 18:00-4:00, Vasárnap: 18:00-23:00

2019-re fel! A címeres sörcikkgyűjtőség éve?

És remélem jó lesz a folytatás a Sörcikkgyűjtökkel is. Jól összefújt minket a szél. Hozzám hasonlóan ők is igazi elvetemült megszállottjai szenvedélyüknek. A fentiek alapján nem csak változatos városokba, hanem változatos típusú helyszínekre is el lehet velük menni. Van előirányozva nagykanizsai, szombathelyi és Budapest XVIII.-XIX. kerületi túra is folytatásnak. Vélhetünk hallunk még róluk, 2019-ben is, amikor a “kocsmáimmal” talán elfuserált módon, de még az is lehet, hogy sörcikkgyűjtő leszek magam is. Ha pedig mégsem, akkor menjünk tovább a járt úton!

Köszönöm minden sörcikkgyűjtőnek a társaságot és az ötletet, ahogy a jövőbeli meghívásokat is és külön köszönöm Kovács Andrásnak  (jobbra) és Bölönyi Józsinak (balra) a Magyarországi Sörcikkgyújtő Klub elnökének és alelnökének a meghívást a szeptemberi találkozóra. 

Kocsmalátogatások a Magyarországi Sörcikkgyűjtú Klubba, elnök (Kovács András) és alelnök (Bölöny József)l - Kocsmaturista

Térképen a Kocsmaturista és a Magyarországi Sörcikkgyűjtők közös állomásai a két cikkből:

Itt pedig nagy térképen a Kocsmaturista eddig megénekelt állomásai:

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

A cikk sorozat első része:

Kocsmázz, mint egy Sörcikkgyűjtő! – Hova járnak a profik Budapesten?

Itt pedig hatvani külön kiadás a Bölöny Józsival közös helybéli kocsmalátogatásainkról:

Hatvan kilenc kocsma után

És interjú Bölöny József, sörcikkgyűjtő alelnökkel:

KOCSMAVILÁGI INTERJÚK #1 – Bölöny Józsival, a Sörcikkgyűjtők alelnökével

 

MegosztásShare on Facebook

Bejegyzés készítőjének neve

Név: A Kocsmaturista

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.