Kocsmázva utazni, utazva kocsmázni

Kezdőlap » Beszélgessünk a sörről!? – Sörkultúrára nevel már Buda is, a KEG-ben.

Beszélgessünk a sörről!? – Sörkultúrára nevel már Buda is, a KEG-ben.

Beszélgessünk a sörről, KEG Sörművház (Buda, 11. kerület) - Kocsmaturista 05

Pest után Budát is egyre inkább megszállja a mai idők sörszelleme.  A 11. kerületi KEG Sörművház is sörműveltség oktatásba kezdett, egy egészen nagyszabású koncepcióval, természetesen kocsmai körülmények között. Újdonság a sörvilágban, újdonság a kocsmavilágban. Mondom, mutatom:

Két sorozatos söreseménynek vagyok nagy híve Budapesten. Az egyik az Ogre Bácsi Söregyeteme, aminek keretében a pesti oldalon már több, mint egy éve zajlik sörös népnevelés a legváltozatosabb kapcsolódó altémákban és örök nagyszerű érzés közepette. A másik pedig a Reczer Collabrew Series sörbemutatók. Reczer Gábor gerilla sörfőző (Reczer Ser) fejébe vette és meg is valósította, hogy havonta más-más sörfőzővel készít kollaborációs sört. Ráadásul különböző fajtákat, amiket hónapról hónapra különböző új generációs sörkocsmákban mutat be. Mindkét eseménysor jól megmozgatja a népet, és kiváló hangulatot vonz magával. Most ez a kettő komponens, mondhatni egyesült Budán egy hétfő este. Reczer Gábor volt ugyanis a moderátora a “Beszélgessünk a sörről” című eseménynek, amit szintén egy sorozat első részének szánnak.

Ez gyakorlatilag egy nyitott beszélgetés volt előre felkínált sörtémákban a sörszakma és a sörkedvelő közönség között. Osztálytermes elrendezéssel fészkelődtünk be a KEG-be, míg velünk szemben egy elképzelt pulpituson felsorakozott a “heti hatos” és a műsorvezető.

Beszélgessünk a sörről, KEG Sörművház (Buda, 11. kerület) - Kocsmaturista 05

Sörről érdemes beszélgetni 2018-ban, mert a mai sör hatalmas gasztronómiai élmény, és egyszerűen kár kimaradni ebből a változatos ízkavalkádból, és érdemes többet tudni róla, hogy jobban választhassunk. Ráadásul extra dimenzióban hálálja meg magát az élményért szerzett tudás, hiszen a sörtörténelem nagyon érdekes, tele városi legendákkal, mítoszokkal, véletlen fordulatokkal.

A beszélgetés változatos témákat érintett, mint

  • a most hódító útra indult pezsgőszárazságú Brut IPA műfaja,
  • vele szemben a több évszázados brit klasszikus, a porter, és annak határai,
  • a nagyüzemei és a kisüzemi sörök párhuzamai és ellentétei,
  • a bor-sör kombinációk: boros hordóban érlelt sörök, borral vagy musttal érlelt sörök,
  • vagy a nitrós csapolás.

Mindegyik téma érdekes volt sörfilozófiailag és mindegyik érinti a konkrét sörélményt, amit ilyen extra iránymutatással, rávezetéssel ezentúl még tudatosabban választhat magának egy résztvevő. Nem csak okítás, hanem kóstoltatás is folyt. Minden egyes témához felszolgáltak egy-egy kóstolónyi adagot a kapcsolódó sörfajtából, az előadók kínálatából.

Beszélgessünk a sörről, KEG Sörművek (Buda, 11. kerület) - Kocsmaturista 07

Beszélgessünk a sörről, KEG Sörművhaz (Buda, 11. kerület) - Kocsmaturista 06

Különösen tetszett, hogy a vendégek amellett, hogy mind sörfőzők, a szakma több rétegeiből és irányzataiból érkeztek. Ugyanúgy ott ült az extrémebb műfajokkal művészkedő Dimbo Lab csapat két kísérletezőkedvű, tempódiktáló sörfőzője (Fekete Dániel és Vizkelety József – lenti kép jobbra), ahogy Lehmajer Viktor a Sopronitól (HEINEKEN Hungária), az országraszóló Soproni IPA főzője (lenti kép balra) és az a házi sörfőző, Stubna Ágoston (lenti kép balra a második), aki megnyerte az első Soproni Sörversenyt, és akinek a receptje alapján készül jövőre az Óvatos Duhaj sörcsalád legújabb tagja, a Porter. Sajnos ezt még nem lehetett megkóstolni.

Beszélgessünk a sörről, KEG Sörművek (Buda, 11. kerület) - Kocsmaturista 02

Ismertebb sörarcok közül pedig Német Anti (MONYO Brewing Co) – legfelső képen a mikrofonnal) és “Reketye” Zoli: ⇓

Beszélgessünk a sörről, KEG Sörművek (Buda, 11. kerület) - Kocsmaturista 01

Újabb nagyszerű érzés ez a programsorozat alapult a budapesti kocsmavilágban? Örülök, hogy Budán, ahol eleve egyre jobban terjed a kisüzemi sör kínálat, a hozzá méltó tudat is terjeszkedni kezdett.

Beszélgessünk a sörről, KEG Sörművház (Buda, 11. kerület) - Kocsmaturista 03

A 32 sörcsapos KEG Sörművház gasztrókocsma amúgy is egy figyelemre méltó helyszín, sok progresszív megoldással (mint elviteles fémdobozba csapolás, kóstolósor, és rendszeres programok). Lesz még róla szó bővebben is, de addig is néhány kép a belső térről:

KEG Sörművház, Buda, 11. kerület - A pult - Kocsmaturista

KEG Sörművház, Buda, 11. kerület - a vendégtér - Kocsmaturista

KEG Sörművek, a 32 sörcsapos sor - Kocsmaturista

Külön sörről már tudatosan és szándékosan ritkábban írok, de ha van egy ilyen újszerű, ráadásul jónak bizonyuló eseménysor, arról megemlékezek, hogy továbbadjam hírét, és menjetek el rá ti is, ha felkeltette az érdeklődéseteket.

Kocsmaturista térképen a KEG Sörművház is

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

Egyéb sörkultúrális események beszámolói a Kocsmaturistán:

Szent Andrást Szentestére, Ogrét az Egyetemre – Esthajnal’17 sörpremier és profi sörívóképzés

Sört Hosszúlépéssel? – A pesti sör Katona Csabával

A Sörfőző mester és a Séf – A sör és az étterem

 

MegosztásShare on Facebook

Bejegyzés készítőjének neve

Név: A Kocsmaturista

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.