Kocsmázva utazni, utazva kocsmázni

Öregszem

Long way - Hosszú út - Kocsmaturista

Öregszem Kocsmaturistaként. Először fordult elő, hogy véletlenszerűen belelapozva a már 15 hónapos folytatásos kocsmatúra nagyjából 200 oldalas jegyzetébe, nem tudtam felidézni kapásból csak név és település alapján, hogy melyik kocsmáról van szó.  Tovább kellett olvasnom régi soraimat az emlékezéshez. Megosztás

MegosztásShare on Facebook

Balatonvilágos – a hedonisták purgatóriuma

Balatonvilágos magasparti panorámája - Kocsmaturista

Miért éppen Balatonvilágos? Egy “kuponom” maradt saját magamtól vasárnapot hosszabbítani 2016 nyarán a Balatonon, a siófoki és a keszthelyi hétvége-ráadások után. Olyan helyet kerestem, ami jó közel van Budapesthez a hétfő reggeli gyors felérkezés érdekében és egyúttal olyat, ahol még sosem jártam. Balatonvilágos, a tó délkeleti csücskében az ott üzemelő Hedon sörfőzde miatt pedig triplán volt vonzó. A Folytatás →

MegosztásShare on Facebook

MEGÁLLÓ, Budapest, Váci út – “A kulturális befogadó tér”

A Megálló belső terme, Budapest - Kocsmaturista

(134. állomás, 118. budapesti állomás, több megállás alapján) Budapesten, mit tesz Isten, az egyik kedves kocsmaszabású megállómat pont Megállónak hívják. Közvetlen, nem modoros, és mégis választékos bisztró-étlappal bír. Valóban jó itt megállni, sőt elidőzni, mert végre igazán van mit harapni egy kávé vagy egy ital mellé egyaránt. Ahol a Váci úton kifelé egyre alábbhagy a nagyvárosi láz Folytatás →

MegosztásShare on Facebook

Bologna – Nem Kocsma, nem Turista

Bologna összképe - Kocsmaturista

Ezennel elkezdek egy új alrovatot, “Nem Kocsma, nem Turista” névvel, amihez főleg akkor fogok nyúlni, ha lezárom egy-egy város kocsmatúra beszámolóját. Végezetül összeírom mindazokat a dolgokat, amiket még szerettem vagy amikre felfigyeltem, amiken csodálkoztam az adott városban a kocsmák falain kívül, de amikre a kocsmás posztokban mégsem jutott elegendő reflektorfény. Azoknak a főbb látványosságoknak a részletezésétől Folytatás →

MegosztásShare on Facebook

Keszthely: Nosztaliga, sörfesztivál, helyi kiskocsmák

A hattyúk Balatonja, Keszthelyen - Kocsmaturista

Messzinek tűnik december végén a nyár és minden balatoni kocsma. Pedig a siófoki hosszú hétvégétől bezsongva a nyáron még két hétvégét tetőztem vagy előztem meg egy kis Balaton parti kocsmakalanddal. Az elsőnél Keszthelyt választottam. Keszthely a legközelebbi Balaton parti település a szülővárosomhoz, így sok gyerekkori élmény köt oda. Ott volt az első méhcsípésem. Ott jött vissza először Folytatás →

MegosztásShare on Facebook

Ilyen egy sörbemutató 2316-ban! – Rock Me Kapucinus a Krak’n Town-ban

A Rock Me Kapucinus sör bemutatója a Krak'n Townban - Kocsmaturista

Kapucinus sörfőzde és Krak’n Town Steampunk Saloon? – Egyikből sem éltem még ki magamat, és mindkettőhöz bármikor szívesen tértem volna vissza. Szerencsére a közmondás sem azt állítja, hogy egy ugrással két szakadékot ne lehetne átugrani. A Kapucinus kicsivel karácsony előtt a Krak’n Town-ban mutatta be az új sörét, ráadásul egy IPA-t. Így végül három szakadékot Folytatás →

MegosztásShare on Facebook

Buona Bologna, Buona Vita! – Az utolsó éjjel

Csendélet az Il Piratelloban, Bologna

Az utolsó éjjelem Bolognában egy vegyes-kocsma-felvágott lett végül. Egy nyugis “olasz-amerikai” bárból vezetett az út a város alighanem legélénkebb kocsmautcájába, a Via del Pratello-ba, aminek telítettségét már csak koncerttömeggel lehetne lenyomni.  Az egyetemi környék bebarangolása után telefonakksit illetően alul-, az agyamat illetően pedig túltöltötten találtam magamat ismét egy egyéb nemzetnek aposztrofált bárban, a bajor után amerikaiban. Folytatás →

MegosztásShare on Facebook

Sínen a nógrádi kisüzemi sörgyártás – Fűtőház Sörfőzde

kocsmaturista_futohaz_sorfozde_sorok

Tartalmas fél napot tölthettünk el egy osztálykiránduló busznyi mennyiségben Nógrád megyében, Rétságon és Alsópetényben a Fűtőház sörfőzde meghívására. A közel egy éve működő családi vállalkozás a profilját stílusosan vasúti tematikára építi. Most nagyobb közönségnek is bemutatkoztak Budapest sörértői és -kedvelői körében, illetve debütáltak egy új sörrel is. Ez a pofátlanul csinos Ikarus 55-ös nosztalgiabusz gyűjtötte Folytatás →

MegosztásShare on Facebook

Siófok – A Petőfi Sétány vasárnap este

kocsmaturista_siófok_vasárnap_délután

Siófokot a vasárnap délutáni kocsmatúra után csak a Petőfi sétánnyal tudtam zárni, miután a belvárosi egységek kicsengettek. Több szempontból meglepő, néhányból egészen megnyerő is volt ilyenkor. Elégedetten hagytam ott Siófok belvárosát július közepén, mert négy különböző módon ugyan, de nagyon jól éreztem magamat a Lógó Üvegben, a Hörpincsben, a Müller’s Hostel utcai bárjában és a Folytatás →

MegosztásShare on Facebook

Cafe Mézes Söröző – Kicsi utca kiskocsmája, mégis nagy a karizmája

kocsmaturista_cafe_mezes_sorozo_budapest_szemelyzet

209. állomás, 279. budapesti állomás – 5 betérés alapján A Pipa utca számomra különleges helyszín. Ott kezdtem a budapesti életemet és frissen leszámolva a 25 éves koromig kísérő antialkoholizmusommal ennek az utcának az egészen új világként ható legkisebb kocsmájában, a Mézes elődjében italoztam először vendéglátásban saját, tudatos döntés alapján. Vodkanarancsot. Ne mondjatok semmit! Azóta sokat változott a Folytatás →

MegosztásShare on Facebook