Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

Balatonmáriafürdő és kocsmaélete

Balatonmáriafürdő a déli Balaton-part karakteres, vonzó települése, ami párszáz fős község létére nagyon terebélyes. Nyáron ehhez mérten kínál sok és sokféle italozó helyszínt is. Ám csak egyikük kimondottan kocsma, a többi inkább büfével, étteremmel vagy kávézóval képzett hibrid. Nézzük meg őket egyesével is, a falulélekkel kísérve!

FIGYELEM: ez a cikk csak Balatonmáriafürdő központjáról szól. “Balatonmáriafürdő-alsónak” és ‘Mária sziámiiker településének, Balatonkeresztúrnak a kocsmaféléit külön cikkben taglalom majd. 

Balatonmáriafürdőt 2002-2015-ig figyeltem aktívan, de a Kocsmaturista években csak egyszer jártam ott. 2021-es újratalálkozásnál azt éreztem, hogy korszakot váltott. Korábban a jól megszokott, kiszámítható mozdulatlanságot jelentette. Szinte úgy járhattam ide vissza, mint egy képeslapba. Most azonban új vagy megújult helyek sora és a felújított pezsgő Rákóczi utca, mint egy kisebb gasztrotengely várt. Nagyon tetszett a 2021-es új belemerülés Balatonmáriafürdőbe és egyszerre régi és új vendéglátó egységeibe.

Tartalomjegyzék

A Balatonmáriafürdő faluélmény

Balatonmáriafürdő valahogy másképp épül fel és hat, mint a szomszédos és a soron következő egyéb Balatoni települések. Jó érzetű központját könnyű szeretni. Mit központját?! Központjait!

Balatonmáriafürdő két központja

Balatonmáriafürdő egyik (gyakorlati) központja a Központi Strand és vasútállomás környékén

a másik a híres 400 méter hosszú Keleti mólónál, egyúttal és a vitroláskikötőnél található

Mindkét területen más vár ránk. Ráadásul “Mária” totálisan összenőtt Balatonkeresztúrral, így a lehetőségeik még össze is adódnak. És ekkor még nem beszéltünk (korábbi nevén?) Balatonmária-alsó községrészről. Ezek még extra saját központokkal bírnak és mind elérhetőek autókázva, kisebb-nagyobb sétával vagy biciklivel, akár településen belüli vonatozással (két vasúti megálló van városon belül). Bőven van mit felfedezni a faluban, sőt mondjuk úgy, falvakban.

Balatonmáriafürdő nyáron mindenből többet tartogat, mint várnánk egy ilyen lakószámú településtől: boltból, étteremből, bulihelyből, és így természetesen kocsmakompatibilis helyekből is, mégha színtiszta, szó szerinti kocsmából legjobb tudásom szerint csak egyetlen egyet.

FIGYELEM: A cikk vendéglátóhelyei szinte mind szezonhelyek, tehát ősztől tavasz közepéig legtöbben nem elérhetőek. Kivétel a Koccintó és talán kipróbálja magát egész évre az új Bakter is.

Balatonmáriafürdő kocsmaféléi

Mint a Balatonnál sok helyen, Balatonmárián is inkább hibridek az italozásra alkalmas helyek (kombinációk büfével vagy lazább éttermek). Ezek közül sokat találok érdemesnek Kocsmaturista szemszöggel is megemlíteni. 

Kaptafámnál maradva, a büfékhez, éttermekhez sem étteremtesztelő szemszögből közelítek, de ahol már van ételélményem arról is mesélek kiegészítésképp. Az viszont nagyon esetleges, hogy épp hol ettem már. A fő nézőpontjaim a közegélmény és a hangulat maradnak.

A balatonmáriafürdői Központi Strand környékének kocsmaféléi

Érdekesség Balatonmárián, hogy az állítólag régebbi központban, a Központi “fizetős” Strand környékén a Balaton-part a strand üzemidejében csak úgy nem elérhető egy sétára. Ott csak a strandnak van közvetlen Balaton-partja. Aki akár fürdés nélkül is ingyen szeretne vízparthoz jutni, annak 8:00-18:00-ig a sok-sok szabadstrand egyike marad kelet felé.

Viszont ez a fizetős strand “este 18:00-20:00 között” szintén díjtalanul használható. Amúgy a strandolóknak tippemre megérheti a nappali belépőt is, ami “csak” 900 forint, cserébe feltűnően jól kiépített, felszerelt, korszerűsített, hangulatos strandsétányokkal (áldás, hogy nem szürke), vízibicikli opcióval, pingpongasztallal, menő öltözőpavilonokkal, vízközeli értékmegőrzővel. De ennél jobban nem okoskodok, strandokhoz nem értek.

Viszont, ha nem strandoltok, akkor is van egy jó érvem a balatánmáriafürdői Központi Strand megközelítésére. Ez a “Ficek” Strand Büfé, ami az egyik személyes kedvenc helyem a községben. Ez a strand határán innen is igénybe vehető.

"FICEK" PIZZA - STRAND BÜFÉ

Ha hunyott szemmel el kell képzelnem az ideális félretró strandbüfé hangulatot, önkételenül a Ficekre gondolok.

Bár önmagát is strand büfének hívja itt-ott, nekem már egy kültéri kisvendéglő szintjét kongatja: sötétfa bútorok, átlósan terített kis kockás asztalterítők, hordóasztalok, cserepes virágok és növények. Többször túllép a piros műanyag székes diszharmónián. Ráadásul szezonban bármikor is pezsdítően élénk. Mosolyogtató megosztott területű Ficek Strand Büfé sakktábla mintázata a városias és fürdőruhás strandi vendégjeleneteknek. A strandkerítés kisebb vasfüggönyként vágja el a két világot. Persze vegyülés azért történik, de az arányok egyértelműek.

A tulajdonos becenevéről elnevezett Ficek egy vidám hely. Érezni, hogy az itteni vendégek egy számításaik szerinti jó helyen vannak. Valahogy jó arányérzékkel sikerült a hangulatteremtés és a kínálat behangolása.

Nem megy el a Ficek divatos vagy gourmet irányokba. Nem kínál kisüzemi sört, nápolyi pizzát, de mégis mindent, amit ad a megfelelő és kicsit plusz szinten adja. Az italkínálatban találni érdekességeket, ritkaságokat, amikre sokat látott szemmel is úgy kellett rákérdeznem. A hamburger tálalás korszerű. A saslik-szerető ismerőseim rajongják a saslikjukat. Én meg idén annyira szerettem a jól eltalált pizzájukat, hogy másnap reggel alig vártam, hogy repetázhassak, és már négyszer ettem egy nyáron.

Figyelem: a képeken én pizzáim vegánizált, sajttalan “kívánság pizzák”. Aki nem így kéri, sajttal kapja!

Én nem is szeretném, hogy a Ficek valaha megváltozzon. Nekem így jó, ahogy van. Itt még a reklámnapernyőkhöz és a Borsodis sörcsapokhoz is ragaszkodok. Amúgy az utóbbiból a hosszabb csaplista van, ami a Bellevue Kriek meggysörön át egészen a világos és barna Leffe sörig terjed.

A csapat pedig akárhányszor szuper kedves, figyelmes volt. Nagyon pozitív látni, hogy ennyi év után is a sokszor maga a tulajdonos hozza ki az ételt. Bárkihez van egy jó szava, egy figyelmes, releváns kérdése, név szerint ismeri helyi, és visszajáró nyaraló közönségét. Jelen van az életükben és örömteli viszontlátások sorozatát lehet látni közte és a közönsége között akár egyetlen étel etapja alatt is. A pincérek is nagyon jó fejek voltak, és nagyon rugalmasan álltak a pizzafeltétek variáláshoz is. És a kívánság pizza 4 feltéttel 1650, 5 feltéttel 1900 Ft volt. Ilyen jóság ritkán jut klasszikus kocsmák kínálatában.

További “Ficek” / Strand Büfé, Balatonmáriafürdő képek:

Ficek Pizza / Strandbüfé cím: Központi Strand Balatonmáriafürdő, 8647

A Ficeknek van egy szomszédja is a strandon, a Fröccsterasz & Strandgrill Erika, amivel még hátra van nekem is az ismerkedés. Addig csak megmutatom kívülről, de belülről (mert a strand felőli oldaláról).

Fröccsterasz És Strandgrill Erika cím: Balatonmáriafürdő, Gr. Széchényi Imre tér, 8647

Hol van a nagy élet Balatonmáriafürdőn?

Maradunk a Központi Strand közelében, de tovább lépdesünk a száraz föld irányába. Ha belemerülnétek a nyári esti forgatagba, két helyet ajánlok kiemelten, az Iliát és a Rezeda Sörkertet. Mára mindkettő étteremmel szimbiózisban működik, de minden egyben a söröző hangulattól a kisebb játékteremig.

REZEDA SÖRKERT

A Rezeda Sörkert egy vendéglátó komplexum egyik fele a régebbi Mária központnak is a legközepén. A Bitburger Steakhouse-zal pont úgy egybenőve létezik, ahogy Balatonmáriafürdő Balatonkeresztúrral. Közös üzlet részei, de az életérzés bennük kicsit mégis elkülönül. 

A Rezeda sörkert az “L alakú” duónak az új menő Rákóczi utcára eső szárnya. Ez a bárosabb, kocsmásabb lazább oldal, míg a Steak House ahogy neve is diktálja az éttermesebb. 

A Rezedának, mind a régi csónakházaknak tisztelgő épülete, mind a terasza nagyon jól mutat. Egy ádáz gerendapornó magában is a plafon, akkor is, ha nem lógna róla egy regatta versenycsónak is denvérpózban, de itt még az is van. A teraszbár pedig igazi klipesen-filmesen nyári bár hangulatú hely, ahol a pultban Ádám dobálja a shakert, mindig, biztosan most is! 

Régen a Bitburger volt a hely fősöre, most az Erdinger búzasör emelkedik ki. A koktélbáros hangulat nem véletlen, sokféle koktél készítenek, az általánosokon túl pár eredetit is. 

A Rezeda szárnyhoz egy amúgy megtekintésre, átélésre külön érdemes mutatós belső tér is tartozik. Ízlésesen, igényesen nosztalgikus terem, kisebb kiállításnak felérő keretes régi balatoni képekkel a falon. Plusz mellé jön még egy extra egy kis árkád-játékterem is.

Szinte nyitásra mentem a Rezedába, így nyugodtan tudtam teret fotózni. Az ne tévesszen meg Titeket, hogy cserébe sok képemen nincsenek vendégek. Főműsoridőben itt tomboló élet van, de még sem csap át siófoki Petőfi sétányosba. Ezt Ádám és kollégnője is megerősítik, akik a Petőfi sétányról érkeztek és ez az első szezonjuk itt.

A Rezedában sok mindenkire gondoltak a játékpörgető vagy lovagló automatás kisgyerekektől a szombat éjjeli karaokésokig. Akinek a helyben falatozás hiányzik, az csak idekéri a tányérját a Steak House-ból és máris egy másik hangulatban étkezhet.

További Rezeda Sörkert, Balatonmáriafürdő képek:

Rezeda Sörkert cím: Balatonmáriafürdő, Rákóczi Ferenc u., 8647

Honlap: https://biropanzio.hu/

KORZÓ KÁVÉZÓ

A Korzó kávézó a főutcán, benn a sűrűjében egy igazi üde balatoni kávézó-italozó hangulatú pici hely, ami mindig csábít a betérésre, akárhányszor elmegyek előtte. Enyhén rockabillys beütéssel, mindenütt pop-kulturális ikonokkal a térben.

A Korzó kávézó annyira nyárias, amennyire lehet belesimulva napszemüveg-állványok, balatoni képeslapok és  hűtőmágnesek meg a saját jégvalamis (segítsetek!) pultjuk közé. Ez a leginkább kocsmás hely is a “soron”. Kivételesen a profilkeveredése sem éttermes, inkább név szerint kávézós vagy presszós: van fagyimérés is az ablakban, ahogy díszes kávék és nagy színes italok.

Mindenesetre laza hely éjjelre-nappalra: kávézónak is, de kiveszi a részét az esti kocsmaéletéből is. Mindig ülnek és iszogatnak a teraszán a napszaknak megfelelően (vagy nem) reggeltől éjfélhasadtáig.

Jó hosszúlépésük, de pár Sopronis sörcsap. Eddig ennyit tudok mondani. Mindenképp érdemes teraszáról is élni Máriát és a főutca hömpölygését.

További Korzó kávézó, Balatonmáriafürdő képek:

Korzó kávézó cím: Balatonmáriafürdő, Gr. Széchényi Imre tér 3, 8647

Korzó kávézó Facebook oldal: https://www.facebook.com/KorZOO.kavezo/

KOCCINTÓ

A Koccintó tudtommal Balatonmáriafürdő egyetlen szó szerinti kocsmája és a cikkben szereplő helyek közül az egyetlen, ami már bevált módon egész évben üzemel. (Balatonkeresztúrt és Balatonmáriafürdő-alsót nem számolva)

A településszinten ikonikus “Vár” üzletházban található. A 90-es évek mesekönyvépítészétének csúcsrajáratása ez, de kihozták belőle a maximumot.

A Vár belső udvara nagyon hangulatos citromfákkal és egyéb mediterrán érzetű növényekkel. Ide nyílik a Koccintó csendes hátsó terasza.

Az utca felől pedig egy mozgalmasabb, élénkebb terasz vár, mindkettő külön teljesértékű a maga nemében, de más-más.

A Koccintó egyrészt igazi törzsvendég kocsma, ahol a helyiek találkoznak, ahova hosszú műszak után betérnek más leszerelt vendéglátósok egy vagy több lazító italra, de ahova még a szállítók is direkt parkolnak le egy üdítőre a városba. Példásan élénk hely péntek este ugyanúgy, mint szombat délelőtt. Ha van helyi epicentruma Máriának, akkor a Koccintó az. És ez szüli a MÁSRÉSZT részt:

A nem turistás helyre vágyó turisták is talán a Koccintóban érzik magukat legjobban, mert megvalósítja azt, hogy itt helyiek között lehetnek egy Balatonparti település és szezon közepén.

Annak ellenére hogy a Koccintó jóértelműen kocsmás kocsma, az üdítő és a pia fogyás kb. kiegyenlített volt a térben még éjjel is. Egy meccsvetítős esten is elég vegyes volt a vendégkör: társalkodó férfiak és párok, buli előtt bemelegítő fiatalok, nagy beszélgetős idősek véletlen vagy direkt találkozásra kényelmesen a teraszon vagy pultnál állva egy sörrel-üdítővel, mint az olaszok egy-egy eszpresszóval. Csak koccintani lehessen!

Nappal is tele volt terasz, de akkor már sokkal több nővel gyerekkel is. Ha már nem tudtak ülni, mert elfogyott hely, akkor álltak. A Koccintó jó hangulata mögött látszott, hogy szívvel-lélekkel vezetett hely, a tulaj, Balázs is vegyült és sorra beszélgetett a vendégekkel. A. is rátermett szuper pultos volt. A fotómontázs a paratáblán már régóta tartó nagy életről tanúskodik.

Volt sokféle üdítő, háromféle sörcsap (meggysör is), többféle bor a Vargától csak indulva, de eljutva Geréig és mátrai borig: olaszrizling, rozé, Irsai Olivér. Sorakoztak koktélok és extra kávéajánlatok is, lapozható, illusztrált koktéllapon. Nagyon bírom az régi uszoda mozaikcsempe pultot

További Koccintó, Balatonmáriafürdő képek:

Koccintó cím: Balatonmáriafürdő, Keszeg u. 12, 8647

Személyes Kocsmaturista érdekesség a Koccintó, Balatonmária kapcsán

A Koccintó volt az a hely, ahol annak idején a 25. születésnapomon végül leszámoltam az addig kitartó antialkoholizmusommal.

BAKTER - BALATONMÁRIAFÜRDŐ

A 2021-ben nyílt Bakter Balatonmáriafürdő egyik legfrissebb és legfrissítőbb helye. Valóban korábbi bakterházban nyílt meg a sínek közelében, Balatonmária és Balatonkeresztúr határán.

Ízlésesen vidámszínű felújításával tovább élénkíti a központ élményvilágát. Ráadásul a mellékhelyiségek is régi vagonokban vannak. Ez még jobban rágyúr a látványra és vasúti tematikára is. 

A Bakter elsősorban minőségi lángosozó és halazó, de másodsorban sörpadokkal és kinti Borsodis sörgyár nemzetközi söreit csapolópulttal (Staropramen, Hoegarden búzasör, Bellvue Kriek meggysör) italozásra is táncba hív, de a fröccsösök-borosok sem maradnak hoppon a közeli Öregbaglas Szőlőbirtok borival (ízlett). Röviditalok (pl. pálinkák) is megbújnak a polcokon. Aki meg forróbbfejűség helyett inkább hűtene a kedélyein, az a jégkása gépeket vegye észre előbb! 

A lángos biztatóan nézett ki és dícsérték is. Az étkezés nekem még hátra van, de két italos elücsörgésre már kiváló környezet volt a Bakter.

Folyamatos a Bakterben a színes élet, a kulturált vegyes közönség jövés-menése a sínek mellett. És mi támogathatná jobban a vasúti tematikát, mint az hogy néha tényleg elmegy a háttérben a vonat? Abszolút “útközbeniség”-élményű hely. Érzitek itt egy helyben ülve is, hogy az élet egy utazás.

Közben a túloldalon az látható,  ahogy indul a strandvilág felé a város, és kortyaitok és harapásaitok hátterében eladó vicces matracok sorakoznak…

Jóízűen ittam a közegét is, örülök, hogy hozzáadódott még a Bakter Balatonmáriához. Ráadásul egész éves nyitásra is van ambíciójuk. Történjen így!

A tulajdonos, Géza pedig nagyon jó fej volt velem is. Megkérdezte a véleményemet, és rögtön kereste is a megoldást a pluszban javasolt kültéri konnektorra.

További Bakter, Balatonmáriafürdő képek:

Érdekességek a Bakter – Balatonmáriafürdő kapcsán

Megható történeti adalékot kaptam Gézától a mesével, hogy az egykori bakter még legidősebb napjaiban is a házban élt. Miután meghalt, az unokája részt vett a Bakter megnyitó ünnepén és örült, hogy a nagypapa otthona nem az enyészeté vagy nem lebontották, hanem így maradt életben az emlékével együtt.

Enyhén pikáns részlet, hogy a Bakter keresztségében Balatonmáriához húz, de a postacíme szerint Balatonkeresztúrhoz tartozik.

Helyi érdekesség az is, hogy a Bakter cikkben szereplő fenti Rezeda Sörkerttel (és Steak House-zal) és a lenti Promenáddal egy nagy üzletcsaládhoz tartozik.

Bakter – Balatonmáriafürdő cím: Balatonkeresztúr, Ady Endre u., 8648

Facebook oldal: https://www.facebook.com/people/Bakter-Balatonm%C3%A1riaf%C3%BCrd%C5%91/100070412107867/https://biropanzio.hu/

A balatonmáriafürdői vitorláskikötő környékének kocsmaféléi

A vitorláskikötőnél, a szabadstrandhoz és a mólóhoz vezető csatornával párhuzamosan futó Bernáth Aurél sétányon felsorakozik egy kisebb vendéglátó csoport, ahol két italozásra is vonzó helyszínt lelhetünk fel.

The Beach Bar / Lángos World

A Lángos World vezérnéven futó szintén “The Beach Bar” szintén 2021-es új beszálló már a szabadstrandnál található a sétány végében.

A Beach Bar Balatonmárián tényleg egy strandbár hangulatú hely, nádtetős terasz-boxokkal, nádbevonatú pulttalpazattal. Az átlagnál igényesebb, csiszoltabb raklapbútorokkal, fehér égősorokkal. Itt elsőre tényleg csak villámlátogattam mólóig futás után, de így is kiéreztem a jó hangulatát. 

Összetett laza kínálatuk volt a jégkrémtől a jégkásán át a masszívabb strandkaja-slágerekig, mint a palacsinta és a lángos.

És ugye nem beszélgetnénk most, ha nem akadna piájuk is: csapon kétféle Pécsi sör: lager és búza és Szarvasi Meggyes, amivel eddig ők lógtak ki leginkább Balatonmária csapolt sörkínálatának szabványaiból. Dobozban pedig szintén bújt még egy-két ritkább Pécsi sör. Ezen kívül villogtak bárosabb közkedvencek a címszavak között: például Aperol Spritz, Mojito. A limonádékat (uborkásat is!) 600 Ft-os baráti áron mérték fél literjével. Pálinkákat a Zimektől, borokat a Baranya megyei Belward Pincészettől tartottak, Alap-röviditalokkal és üdítőkkel zárták kereké a kínálatot a kínálatot. 

450 Ft volt a pohár Pécs Lagerem. Ezzel magasabb ár, de magasabb minőség irányába is léptünk egyet. Egyetlen (talán) bánatomra hagyományosnak tűnő műanyagpohárban szolgátak ki.

Szívesen visszatérek a lángosra is. Ha már nevükre vették, főleg kíváncsi vagyok.

The Beach Bar / Lángos World cím: Balatonmáriafürdő, Csatornapart utca 17, 8647

PROMENÁD ÉTTEREM ÉS KÁVÉZÓ

A Promenád étterem és kávézó a fenti Rezeda és a Bakter rokonságába tartozik. Sajnos még csak kívülről ismerkedtünk. A besorolása ellenére ez a szintén látványos épület nagyon is csalogató italmegállóként is. Nekem rögtön megtetszett a nagy hordó motívummal, a tripla csíkos napernyővel, és simán az összetett térelrendezéssel és a kiszivárgó hangulattal is. Várom már a konkrét meglátogatását. Beszámolok majd!

Promenád étterem és kávézó: Balatonmáriafürdő, Bernáth Aurél stny. 7, 8647

A balatonmáriafürdői felújított Rákóczi utca kocsmaféléi

A két taglalt központ közötti kialakulóban lévő gasztrotengely, a frissen felújított Rákóczi utca. A fenti Rezeda sörkert egyébként ide is tartozik, mert vele nyit az utca.

MANGO TERASZ

A Rákóczi utca még egészen belfalu közeli szakaszán, egy látványos házban nyílt 2020-ban a Mango Terasz, átellenben a Delta Retro Discoval.

Az utca túloldáról igényes és barátságos helyként hatott. Feltűnő és mégis szolid. Naiv szememnek elsőre narancsos (ám tippemre inkább mangós) uralkodó színnel. Szokatlan a kínálat összetétele: gyros, hot-dog, fagyi és piák (alkoholosak és mentesek)— de működik minden eleme. Szombat este 21:00 óra után volt, aki elviteles gyros tálért jött kiscsaládostól, de a legtöbben inkább ültek és élvezték a balatoni estét ilyen-olyan italokkal. Láttam mutatós koktélokat és limonádékat is. Én elsőre a nekem új Garamvári Pincészettől kértem egy fröccsöt. Szokatlan, feltűnően formás pohárban kaptam az igen finom cserszegi fűszerest. Nagy borválaszték volt a cégtől: sauvignon blanc, olaszrizling, szürkebarát, és még több, külön kiemelve a pornósan hangzó rosé goldot. Másnap pedig a névadó mangós mojitóval éltem, amit telepakoltak mangóval.

Benn modern kocsmás-kávézós csiszolt anyagú tér várt retró plakátokkal, de a mangós profiltól és a harsány színétől mégsem lett steril. Nem is illene az hozzá, mert a légkör is laza és barátságos. Kata és férje – egykor miskolci és marcali pár üzemeltetik. Kedves/jópofák voltak elsőre. A közönség is jó baráti kapcsolatot ápolt velük. A nyitás éve, 2020 kemény kezdet volt, nem csak a járvány, de a még aktív utca felújítás miatt is. 2021-ben viszont, úgy tűnt, beindutnak. Jót tesznek az utcának, mert a Rezedától a Promenádig nem igen akad jóértelműen kocsmás (is) hely. 

És hogy miért Mango? Passauban Kata és barátnői beszélgettek, hogy mi lesz a hely neve. Még nem tudja, de ekkor feltűnt, hogy egy Mango ruhaüzlet előtt áll. Aztán később az Obiban mangó festékszínre figyelt fel. Többé kérdés nem volt kérdés a név.

Másik érdekesség, hogy Balatonmáriafürdő állítólag legrégebbi megmaradt épülete a szembeszomszédjuk.

További Mango Terasz, Balatonmáriafürdő képek:

Mango Terasz cím: Balatonmáriafürdő, Rákóczi Ferenc u. 6, 8647

Facebook oldal: https://www.facebook.com/MANGO-Terasz-104222427970503/

Ráadás, nem tudom mennyire nyújt kocsmás-sörözős hangulatot is vagy mennyire csak étterem. Mindenesetre érdeklődésig eljutottam nála, főleg hallva a hátsó nagy teraszáról. Íme a 2021-ben 24 éves Hableány. A tulajdonos, aki kijött ezekről elmesélni, szimpatikusnak és lazának tűnt:

Hableány Étterem Pizzéria és Panzió cím: Balatonmáriafürdő, Rákóczi Ferenc u. 48, 8647

Honlap: https://hableany.com/

Ráadás #nemkocsma: A PIZZA SZTORI

A Pizza Sztoriról elsőre úgy döntöttem, hogy kocsmatúra állomásnak nem számolom, mert ez egyértelműen főleg pizzázó étterem, de a megemlékezésbe mindenképpen beleveszem, mert imádtam. (Amúgy még felülbírálhatom egyszer egy éjjeli látogatás után, mert például vannak bárszékeik is.)

Balatonmáriafürdő egykori, régi postájának bámulatos épületében nyílt 2021-ben egy kortárs, fiatalos nápolyi pizzázó. Látványkemencével a teraszon. Már csak az épület élvezete miatt is megérné a látogatást, de csodafinom volt a pizza. Egy jópofa, meseszerű, kacsintósan ironikus kamusztori gördült az étlapon a pizzéria eredetéről. A vendégek bebizonyították, hogy mennyire nem igaz, hogy az emberek ma már nem olvasnak el semmit, mert ezt minden asztalnál fel- vagy elolvasta valaki.

Egy újabb visszatérésre csábító, lelkesítő hely lett Balatonmária világában még nekem is. A légkör is marasztalóan hatott. Kedves, beszélgetős nagy szakmai múltú, sokatmondó pincérrel beszélgettem. Sokféle pizzájuk van, én #FőlegVegán emberkísérletemről hajtva egy extra szarvasgombás Marinárát ettem. Az árak budapesti és nagyvárosi helyek nápolyi pizzázóihoz képest kezdvezőek: 1500 Ft-ról indulunk. A nápolyi pizza meg mindig kedves jelképszerű étel marad a Kocsmaturista számára, hiszen Nápoly volt az egyik seggberúgás a blog indulásához.

Ha kocsmás szemmel nézném, akkor pedig szintén jó áron lehetett fröccsözni (300 Ft / deci volt afinom fröccsbor). Van még több Dreheres csapjuk (megggysör és búzasör is), és egyéb italok, mint Unicum, gin, whiskey, de akár limonádék is. De itt pazarlás lenne csak inni. Kit itt belépsz, próbáld ki a pizzát!

További Pizza Sztori, Balatonmáriafürdő képek:

Pizza Sztori cím: Balatonmáriafürdő, Rákóczi Ferenc u. 35, 8647

Facebook oldal: https://www.facebook.com/APizzaSztori/

A fotókat is maga a szerző készítette. További felhasználásuk egyeztetés után, forrásmegjelöléssel lehetséges.

Képszerkesztés és szövegtördelés egy része: Molnár Ákos

Köszönetnyilvánítás

Köszönöm szépen a Molnár Ákos barátomnak és kollégámnak és a családjának (Appartementhaus Molnár) a többszöri vendéglátást az Balatonmáriafürdő határában. Nekik is köszönhető, hogy ehhez a cikkhez ilyen sok helyet bejárhattam.

Térképen mutatom Balatonmáriafürdő eddig megénekelt kocsmáit

Itt addig együtt látható az összes már megénekelt kocsma és meglátogatott város:

Környékbeli település bakancslista

Balatonmáriafürdő közeli vagy kicsit távolabbi környékén még a következő települések és egyéb helyszínek feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:

  1. Marcali
  2. Barcs
  3. Nagyatád
  4. Dombóvár
  5. Kéthely
  6. Táska
  7. Kaposvár
  8. Balatonföldvár
  9. Balatonszárszó
  10. Szántód
  11. Zamárdi
(A sorrend csak asszociációs, nem ranglista). Ötleteiteket, hogy melyik településsel bővítsem még a célpont-listát, kérem, szintén osszátok meg velem!)
 
Ha bárki közületek szívesen működik közre az eddigi talán leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  

ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön kocsmaszemű és nemcsak kocsmaszemű élménybeszámoló, kérlek, egy percig se fogd vissza a tippjeidet! Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező, de legalább egy ikonikus, látogatásra érdemes kocsmával bíró városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva ne hagyjam ki őket! Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: 

CIKKAJÁNLÓ

Egyéb nyárias témák a Kocsmaturistán

Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!

A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés. 

A következő kép utat mutat, hogy a kedvelésen túl hogyan kaphat értesítést minden bejegyzésről, aki szeretne. E képre kattintva is eljuttok a Kocsmaturista Facebook oldalra:

Csatlakozzatok a Kocsmaturista Facebook csoportjához is!

Várom a képeitek, hangulatjelentéseiteket a kedvenc törzskocsmátokból, akár utazásban közben felfedezett kocsma-gyöngyszemekről!

Ugyanide jöhetnek kocsmában elcsípett aranyköpések is:

www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

Mutass egy kocsmát! Facebook csoport

Kocsmaturista az Instagramon

A legfrissebb kocsmai és városi helyzetjelentésekért, bejelentkezésekért a folytatásos kocsmatúra legújabb állomásaiból, kövessétek a Kocsmaturista Instagram oldalát:

https://www.instagram.com/kocsmaturista/

Szólj hozzá!