Elsőre csak azt látni, hogy rengeteg festmény van a falon.

Ez lehetne kortárs kiállítás is, mint a Fun cool oh-ban, de nem az. A pult mögött középen található az elkövető festő önarcképe, mint a kocsma őrző szelleme, körülötte és vele szemben pedig modelljeinek, a törzsvendégeknek a portréijai.

Ez a körbeportrézottság már eleve ad egy nagyon egyedi atmoszférát a helynek. Jelenlegi és kisebb számban akár – a festővel együtt – már nem is élő, többé-kevésbé törzs vendégek képei néznek le ránk. Máshol az is haladás lenne, ha egy fotó vagy ereklye lenne kinn, de itt aztán kimaxolták a témát. Nyilván kellett az is ehhez, hogy a bolognai Paolo Roversi, aktivista művész, egykor maga is törzsvendége legyen a kocsmának. A festményeket 2004-től három-négy éven át festette. Ő maga két éve nem él. Több, mint 150 darab műve látható. Annak idején kiállításokat is szervezett ide és az akkor kiállító művészeknek is itt ragadt még jó néhány képe, festménye, egyéb tárgya, tovább fokozva az művészi közegélményt.

Elég is lenne már ez a vibráló kocsmakémiához, de még ehhez képest is többről van szó. Aznap este, mint leggyakrabban, Steve és Mariano volt a pultban.

Mariano a tulajdonos, két éve, aki a divatszakmából érkezett, de már teljesen magára szabta az új szerepkörét. 7-8 éve járt először a Bar Mercatoban vendégként és rögtön megtetszett neki. Steve afrikai származású, Eritreaból. Mára – 40 év után – már akár elhivatott alkalmi oktatója az olasz nyelvenek, ha hozzám hasonló (akkor) középkezdő külföldi nyelvtanuló vendégekkel találja magát szembe. Rengeteg új szót, kifejezést, helyesbítést, hangsúlyozást tanított nekem bratyiból, de legalább olyan lelkiismeretességgel, mintha professzori órabérben fizetném minden szóért. Neki korábban híres és népszerű étterme volt Bolognában, most a Bar Mercatoban tölti, összességében 15 éve, láthatóan vidáman, önazonosan a napjait. Mariano 48, Steve 54 éves. Mindketten jóval fiatalabbnak tűntek. Szerintük a Bar Mercato fiatalon tart. Steve-t meg is lehet nézni fiatalabban, az egyik portré ugyanis őt ábrázolja.

Kettőjük vendéglátói magatartásuk oltári pluszt jelentett még a nemes kerettörténet felébe.

Első bolognai napon itt is kikértem a fröccsömet, és itt jöttem rá, hogy az olaszok – ha nem hangsúlyozod másképp – bizony proseccoból készítik. Miért is tennék másból? Örültem a különlegességnek és a minőségnek, de az erőkülönbségre nem számítottam, hiszen a prosecco alkoholszázalékra kicsit gyengébb is, mint egy átlagos magyar bor, de talán a ráérzésre töltött hosszú lépés arányok mások és a természetes buboréktartalomtól is másképp hat. Nem lett végső magyarázatom, de miután két beszélgetős törzsvendéggel megittam a következőt, inkább hazamentem, mert ennek az estnek ezért vagy azért, de hamar vége lett a prosecco spritz asszisztálásával.

Másnap tudatosan visszatértem, sőt már vártam, hogy újra itt tartson a túrám. Steve és Mariano már ismerősként üdvözöltek, nevemen, hangosan és vidáman. Őket is átszoktattam irányomba a magyaros hosszú lépésre, bevált. Együtt számoltuk az egy decit, de hogy lehessen érezni, hogy mégsem teljesen magyar, egy citromkarika azért landolt benne. Örökre leszámoltam a prossecco fröccsel.

Aznap kevesebben voltak, főleg odabenn, mert a terasz dübörgött, így a bárnál egyszerűen lehetett beszélgetni. Van egy hangulatos kis hátsó kert is, de a Via Belvedere fesztiválélményéhez képest ezen a két napon senki nem választotta annak az intimitását.

Ezúttal sokkal több szabad felhasználású aperitivo várta még a betérőket a pulton, a kétszer sült frittata, ami Steve szerint nagyon speckó, és szerintem is nagyons speckó volt, mert én ugyan nem sok frittatát ettem addigi életemben, de erre gyorsan ráfüggtem. Bár igazságtalanul könnyebben meg lehet hízni egy olasz barpultnál, de tagadhatatlanul nagyon érdekes, hogy ki milyen ízelítő falatokkal várja a vendégeket. Újabb felülete az egyediségnek, az eredetiségnek. Itt pl. mártogatós répa, fűszeres keksz, szendvicskrémes kenyérfalatak volt még.

És amikor azt hiszem, hogy ennyi elégedettségi faktor után már nem fog semmi új történni a Bar Mercataban, akkor hirtelen meghallottam azokat a kulcsszavakat a pulttól, hogy Budapest és Unicum. Egy társaság bejött, akik közül az egyikük Budapesten töltött pár napot a múlt évben, és éppen meg akarta kóstoltatni az ottani „amarot” a barátaival. Miután bemutatkoztam Budapestiként azonnal kirendeltek nekem egy Amaro Lucanot, ami az ő válaszuk az Unicumra,

majd a lakhelyem nyaralási fotóit mutogatta büszkén Bolognában, Széchényi híd és fürdő, Hősök tere.

A büszkén mutogatás amúgy is rendszeres jelenség a Bar Mercatoban, hiszen gyakran betérnek fiatalok társaságok, akik közül az egyikük csak felmutat Paolo Roversi egyik portréjára és azt mondja, hogy nézd, az volt az apám tíz éve. Maradjon meg a Bar Mercato ilyennek és jussunk el a dédpapák megmutatásáig és legyen az a „tíz éve”, akár ötven vagy még több a mesében!

SZÁRAZ ANYAG TARTALOM:

Amúgy is gazdag az italválaszték, leginkább a borkínálatra büszkék. Üvegben, ajándéknak is jól lehet náluk válogatni.

Az étkező vendégeknek gusztusos tálak érkeztek, többségében könnyű falatokkal.

Nyitvatartás: H-P: 11:00-01:30-ig. Kétarcúak, mint sok más olasz bar. A reggeli órákban tele a hűtőpult péksüteményekkel, sajtokkal, felvágottakkal, ez az arcuk már majdnem salumeria és panificio (csemegebolt és pékség). Szombaton 18-kor nyitnak. Vasárnap zárva!

Facebook oldal (nem hivatalos): https://www.facebook.com/pages/Bar-Mercato/289063207808716?fref=ts

Cím: Via Belvedere, 13, 40121 Bologna, Olaszország

A Bologna-Padova sorozat előzményei:

1. – Három kortyos Espressok Olaszországban

2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett

3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában.

4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában.

5. – Össz-latin egyveleg a bolognai éjszakában, Pastis.

The post Bar Mercato, Bologna – 150 törzsvendég portré galériája appeared first on Kocsmaturista.

(érintett kocsma: Fun Cool Oh – 344. állomás, 2. bolognai állomás)

A szálláson a globalizációs behatás, amit az Ein Prositban átéltem, folytatódott. Egy teljesen London tematikájú szobába érkeztem Bolognában. Végülis az olaszoknak miért is Olaszországot kellene bálványozni? Én viszont magyarként azonnal mentem kiinni az olasz emblematikát.

Oda indultam rögtön, ahova Rosa küldött korábbi helyi lakosként, mint az egyik legtutibb kocsmakörnyékre, a Via del Pratellohoz. Tudtam, hogy már útközben is annyira kocsmáktól hemzsegő környékkel nézhetek szembe, hogy cél előtt könnyen elcsábulhatok más irányba. Viszont én hajlandó is vagyok elcsábulni, ha van miért. Volt is választék vendéglátóhelyekből, de a bajor állomás után újabb kompromisszumot nem akartam, szóval a túl fehér abroszos helyszín vagy a megmozdulhatatlanságig zsúfolt, élő punkzenétől üvöltő klub mind-mind egy bizonytalan bakancslista végén landolt. Ezek az alfajok az én preferencia-rendszeremben már csak minimum középhaladószinten látogatandók egy-egy városban.

Mentem tovább és törvényszerűen rögtön meglett az igazi, amint le tudtam mondani a megalkuvásról. A következő sarkon túl jobbra egy paradicsomi kis kocsmautca nyílt, Via Belvedere néven.

Amint ráléptem az első macskakőre, tudtam, hogy ma estére megérkeztem, és nem lesz itt semmiféle Via del Pratello. Hol is kezdjek egy ilyen sűrű utcát? Hol máshol, mint az elején? Az első helyszin egy kellemes galériakocsma volt, Fun Cool Oh néven, szójátékkal a nevében (ugye senkinek nem kell lábjegyzetet írnom a vaffanculoról?). Hasonló  első blikkje volt, mint a Tesne Vedlé–nek Prágában, csak itt egy fotókiállításra sikerült megérkeznem festmény- helyett.

A terasza elvitte a hangsúlyt,

így először levegősen tátongó belső térben bóklásztam,

mire felém fordult pár fotó elkattintása után az elsőre közönyösnek tűnő, de gyorsan ennek koccintós ellentétébe forduló pultos, Simone. Ő a három tulaj egyike. Három fél éve nyitottak. Gratuláltam, volt mihez. Egy nagyon jó atmoszférájú, laza hely, intenzív törzshelygyanú faktorral. Már a logó is nagyon cool, egy kávésbögre kiömlött kávéval felülről.

A főattrakció meg az, hogy 23:40-kor még özönlöttek be az emberek. A szerda éji Bologna nem maradt szégyenben. Inkább fiatalok érkeztek, húszon-pár évesek.

Akadtak kávéfogyasztók is köztük. Az egyik srác a kávé mellé kirendelte a péksüteményt is, ahogy már tanultuk. Mintha egy magyar gyerek teleportált volna ide reggelizni. Melegítős viselete Bolognát hirtelen Zalaegerszeg testvérvárosává avatta.

Alapvetően inkább elegánsak voltak az emberek, de azért egy globális memóriatörlés után az olasz elegancia sajátosságainak  újra feltaláláshoz nem lenne elég egy Via Belvederén rögtönzött divatbemutató.

Van hidegkonyha itt is, mint ahogy azt a látványosan villogó transzparensek sok helyen hirdetik, tavola fredda (hideg asztal) címszóval. A különböző aperitivo-kon és hidegtálakon és péksüteményeken kívül voltak alapsnack-ek: chips, mogyorószelet stb., mint Magyarországon. Más nemzeteknek nem árt tudni, hogy amikor errefelé az olaszok aperitivo-ról beszélnek, az nem szűkül le az aperitif pusztán likőritalos körére. Az aperitivo lehet ital és étel is, vagy mindkettő együtt. Ha étel, akkor a kis tál chipstől, sajttól, keksztől, oliváktól egészen a bruschetta-ig, tramezzini (háromszög alakú kis szendvics) vagy piadina (olasz lepénykenyér töltve) falatokig, grillezett padlizsánszeletekig bármi belefér.

Sört széles palettáról lehetett választani, főleg nemzetközieket, volt kétféle Brewdog is csapon. Természetesen az olasz alkohol all stars is látványosan mutatta magát a porond peremén a nagyérdeműnek. Én mindezek ellenére itt kértem először Olaszországban magyar fröccsöt. Kértem volna, mert elkezdtem ugyan magyarázni, hogy fehérből, szárazból, de Simone megnyugtatóan leállított, hogy tudja ő, hogy hogy kell. Persze nem egyre gondoltunk, eleve két deciset kaptam hosszúlépésként jéggel, miután megválaszoltam, hogy nem kérek bele se Aperolt, se Camparit.

Itt még csak kezdődött a magyar fröccsfogyasztó és az olasz bárkultúra összeszokása. A legelső lépések! Rossz nem volt az eredmény, de hirtelen sokkolóan hatott a 4 eurós ára, ami a magyar átlagfogyasztásomnak több, mint a háromszorosa. Ettem még egy mogyorószeletet, beszélgettünk, majd érdeklődtem a csapon lévő sörökről, hogy van-e köztük olasz kézműves sör, merthogy engem az érdekelne legjobban és erre kaptam egy pohárral ajándékba Simone-től. Szégyellem a pofámat előttetek, hogy nem írtam fel a nevét.

Jó, szívélyesen üdvözlő nyitánya volt a bolognai kocsmavilágnak a Fun Cool Oh, még sajnáltam is, hogy tovább “kellett” mennem, hogy többet lássak. Mivel a legtöbb kocsma a környéken éjfélig, 1:00-ig volt nyitva, csak a vagányabbak 2:00–ig, űzött visszaszámlálás. Pedig a végére pont megjött a pultba egy mosolygós, mutatós kolléganő is. Abszolút felvételizett a helyszín visszatérős kocsmák közé. Történetébe, lehetőségeibe jobban el lehetne mélyedni, teli büféasztalra érkezni, végigkóstolni a speckó kajáikat, italaikat, átélni itt egy helyi koncertet a pinceszinten vagy utcai zenélését a teraszon (mindkettő jellemző) és meg-megnézni, hogy máskor mit állít ki a fal.

Folyt.köv.

A Bologna-Padova sorozat előzményei:

1. – Három kortyos Espressok Olaszországban

2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett

3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában.

The post Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában appeared first on Kocsmaturista.