Két dologgal azért megelőzöm a kocsmákat a mesémben, a frikandellel és Viktorral.

1. A frikandel a fasírt és a virsli „kulináris élményének” holland mixe. Úgy tűnt, hogy még a saját nemzetéből is kevesen büszkék rá. Amszterdam felé félúton, egy benzinkúton engem pont frikandel által ért az első hatás a holland konyha világából. Emlékszem az ott lakó Anita csodálkozó szemére, amikor látta, hogy nekem ez ízlik. Pont, mint az óvó nénik tekintete, amikor gyerekként hiányoltam a bélszín rolót az ovis menza finomfőzelékéről. A frikandel fontos kísérője lett a holland kocsmakalandnak. Mindenfelé árulták, még automatából is. Milyen hálás találmány hazafelé útra! frikandel automatát mindenhova!!
2. Viktor pedig az amszterdami privát vendéglátónk volt ismeretség által. Ott találkoztunk először. Hamar kiderült, hogy a budapesti Nappali Kávéház megnyitásában aktívan részt vett. A Nappalival eleve többszörös karmám van. A 100. állomás volt annak idején a folytatásos kocsmatúrán. A többit majd a maga idejében, mert az a hely eleve egy olyan sajátos oázis a budapesti bulinegyedben, hogy külön mesét érdemel.

Viktorral elláttattam magunkat jó tanáccsal az amszterdami kocsmákról. Legjobban az ragadt meg, hogy kétféle kocsma lelhető fel manapság sok példányban a holland fővárosban. Az egyik a modern csili-vili kocsma, ami a legújabb trendeket követi, és vannak a hagyományos laza, úgy nevezett „barna kocsmák”, amikre a tompa fénnyel világító lámpák, félhomály és sok sötét fabútor a jellemző.

Elindultunk hát! Az első helyet a lehető legegyszerűbb módszerrel fedeztük fel. Bementünk a legközelebbi kocsmába Anitáék hotelje mellett. Azt mesélték, hogy Amszterdamban minden környéknek fantázianeve van. Azt, ahonnét indultunk a „De Pijp”(=cső/pipa) vitatott eredetű népi keresztséget viseli. Utólag rágooglezva egy felkapott, csúcson lévő körzetnek hírlik, ami egyéb utcáiban sokkal több kocsmát is rejthet még.

A mi állomásunkat Yoepz-nek hívták, és a tulajdonosról volt elnevezve. Ennek a módszernek több évtizedes hagyománya van Hollandiában. (430. állomás, 1. amszterdami állomás)

Ez Viktor felosztásában valahol középúton helyezkedhetett el, de jóval közelebb a modernhez. A kora is ezt igazolta. Akkor (2016 augusztus) fél éve nyitották. Sok volt a fa és szembetűnő volt a lámpák halvány fénye, de a tomboló indusztriális korszak egy-két jellemzőjét is hordozta.

A lámpabúrák egyediek voltak. Meg is kérdeztem, részint afrikai halászhálóból készültek és eleve afrikai tervezők művei. Kedveltem őket. Azóta többször futottam hasonlókba, de akkor először.

Egy jól belátható, tágas egyterű, szellős, kényelmes gasztropub voltak. Véletlen állomásból egészen elkényeztető. Ötféle csapolt sörből válogathattunk. Két pohárral is megkóstoltunk, mert a többiek még uzsonnáztak is. Voltak saláták, wrapek, hamburger és desszertek. A sörök közül a hollandokra különösen jellemző szomszédos belga kínálat vegyült Amstellel és egy közeli sörfőzde, a Ouderkerk’s Goud (egy környező nagy téren van) brandjének két fajtájával.

Ezután a belváros felfedezése következett. Gyalog mentünk be, így volt idő figyelni, hogy az eddigi ismereteimből leginkább Londonéra hajazó elegáns, de csendesebb utcákból hogy nyeri el Amszterdam a világhírű, jellegzetes képeslap-körvonalait lépésről lépésre.

Amikor mások utazós fotóit láttam korábban, mindig arra gondoltam, hogy a kis hidas, leparkolt biciklis háttérrel készült kanálisos képek az egy-két lehetőség egyikén készültek. Figyelmeztettek ugyan, hogy ezzel szemben szinte Velencére kell felkészülni, de a kanálisok mennyisége így is meglepett. Ennek az adottságnak köszönhetően végtelen számban jöttek létre nagy nyitott tereket a belvárosban kis hidakkal a közepén, és sokszor akár három-négy kocsmával a „tér” egy-egy sarkában.

Lestem és memorizáltam a kocsmákat, ahogy haladtunk egyre beljebb. A Mulder nevűben véltem felismerni Viktor szavai alapján az ideális barna kocsmát.

Másnap vissza is tértem. Az első napon azonban klasszikus turistablokk következett, talpalás, nézelődés, vásárolgatás, de hamarosan meg kellett állnunk a következő kocsmában szervizelni magunkat. A bel-belvárosban azonban nehezebb a témában vonzó példányt lelni, mint hittük. Még az utca embere is komoly feladatnak fogta fel, hogy valami hiteles barna kocsmába irányítson minket a közelben. Magunk találtuk spontán felfedezés során egy stratégiai, szűk mellékutcában a Wunderbart, ami főleg a szinte sikátoros terasz miatt fogott meg bennünket.

Köztes megoldás volt. Lenn egészen éttermi jellegű, laza amerikai lounge-os, jazz bar-os vonásokkal. Hosszú bárpult, sok székkel, elegáns, de könnyed megjelenés és díszlet. 2 és fél éve voltak nyitva.

Kívételesen a terasz kötött le jobban. Hangosan és hangulatosan szólt a zene az utcán. Mellettünk egy dél-amerikai pár ült, akiknek a családja már második generáció óta él Amszterdamban. Ez a kedvenc helyük, nyáron az „utcazene” miatt is, de főleg azért, mert sok barátjuk jár ide. Elvileg télen, mikor jóval kevesebb a turista, szinte csak helyiekkel telik meg a Wunderbar. A Vedett belga sörnek volt leginkább elkötelezve a hely. Ebből választottak a többiek nekem is.  A regenerálódás megtörtént. Elindultunk hát a piroslámpás negyed felé, amit egy egyáltalán nem várt típusú kocsma vezetett fel.

Folyt.köv.

(Sajnos mind a Yoepz, mind a Wunderbar bezárt azóta. Kár mindkettőért, de örülök, hogy még láthattam őket életükben. Jó felütést adtak az amszterdami kocsmáknak. Az okokról spekuláció a fejemben zajlik, de után is járok.)

Azért megmutatom, merre jártunk:

Ha extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

KORÁBBI HOLLAND BEJEGYZÉSEK:

Méghogy Eindhoven jellegtelen!?!

Áttévedés Eindhovenből Németországba

The post Kocsmajáráson Amszterdamban #1 – kocsma-nekrológ appeared first on Kocsmaturista.