A feltérképezést egészen szűzen kezdtem, hiába ez volt az első kerület, amit valamennyire megismertem, még vendég-budapesitként. És hiába ebben a kerületben van a magyar főváros mértani közepe, nagyon távol áll a belvárosiasságtól, de a sokszínűség hiányának vádja mégsem érheti. Tele van meglepetésekkel, de kezdjük az elején, jobban mondva, már a közepén! A XIV. kerülettel közös határvonalon, a piros metróvonal Őrs vezér téri végállomásánál indultunk el. Mondhatjuk úgy is számottevő évek óta érvényes viszonyítás pontként, hogy az Árkádnál (plaza), az Angliából épp itthon levő RNYK (Reggel Nyolckor Kopogós) barátommal, hogy kőbányai kocsmakezdőként szert igyunk az első tapasztalatokra.

Előismeret és tippkérés nélkül sétáltunk a magas panelházak között a Gyakorló utcán és környékén.

Bár találtunk ilyen meglepetéseket is a lakótelep közepén, mint térdíszletet jelentő stilizált biliárdgolyók, 

többségében csak valószerűtlenül sok kozmetikát (egy rövid utcaszakaszon öt db!!!), és valószerűtlenül nulla kocsmát leltünk. Mivel járókelő alig akadt, felkiabáltunk a napernyős panelerkélyeken a szomszéddal magaslati társasági életet élő helyi lakóknak, hogy mutassanak kocsma iránt, de tanácstalanok voltak ők is.

Meghallotta ezt azonban egy árnyékként közelítő alak, aki nagy bevásárló szatyraival éppen kocsmába igyekezett, és felajánlotta, hogy tartsunk vele. Erre a félig épp felújítás alatt lévő retró üzletsorra kalauzolt minket, egy zöld apácarácsos lottozó-kocsmába.

Már láttam ilyen kombóra példát Budapesten (de még Bolognában is).

Minden kedvessége ellenére is éreztük, hogy nem ez lesz aznap a leragadós állomásunk. Azért leültünk egy itallal a terasz vendégei közé és beszélgetni kezdtünk velük. Főleg 40-es-60-as korosztály volt, csak férfiak. Egyikük BKV-s munkaruhában ivott. Az a fajta törzsgárda voltak, akik a másik pacaljáért a kocsmába ételhordót hozó cimborasággal viszonyultak egymáshoz. Elmeséltük nekik eddig rácsodálkozóan nullás kocsmatapasztalatainkat a Kőbányán megtett útról, ők pedig cserébe felidézték a régi kocsmákat, amikre azóta is szívesen emlékeznek, mint a Bajusz vagy a Gépmadár rocklub. Maga elé révedve mondta az egyikük: sok minden bezárt erre, nem csak kocsma…

Szomorú életképnek hangzott ez így. Viszont ott a lottozó kocsma teraszán, ismerős „baráti” körben, mindössze két idegennel, velünk, úgy tűnt, eléggé otthonosan érezték magukat. Ha egyedül lettem volna, még maradtam volna kicsit beszélgetni, de aznap két ember ingergazdagságért feleltem én is, így továbbindultunk. Aranyszabály, hogyha az első kocsma nehezen is van meg, a második már könnyebben, mert kocsmából kocsmába valaki mindig tudja az utat. Így vettük célba csoportos ajánlás alapján a Csalitos sörkertet, teljesen más környezetben, egy kertes kis családi házban,

majd még másik három kőbányai helyszínt aznap. Végül eléggé változatos egységekre bukkantunk.

Folyt.köv.

A főkép forrása egy nyilvános plakát

The post Az első kőbányai kocsmakaland appeared first on Kocsmaturista.