Azt hiszem, sok egyetértőre találhatok ezzel: itt meg kellett állni, és hagyni, hogy történjen, ami történne, ameddig történik és történhet. (737. állomás, 2. maastrichti állomás)

A Cafe De Pieter a kirakatával, a teraszával és a mellőle kifutó régi városfallal szegélyezett utcával, a beltérnek az ablakon át az utcára kisejlő hangulatával megálljt parancsolt! Nem véletlen írtam róla az előzetesben, hogy az a kocsma, amiért megérte az összes többi maastrichti kocsmát kihagyni. Engedve hívószavának, hipnotizáltan tettem meg a küszöb és a bárpult közötti pár métert.

Mintha egy összművészeti mámoros fantazmagória elevenedett volna körém. Zongora, festmények, régi fekete-fehér modellfotók.

A pultnál megörültem, hogy ráadásul sörkínálat tekintetében is különleges helyre hoztam magamat. Eddig még nem látott/hallott/ivott sörök egész sorát mutatta fel a csap. Amelyikhez nem volt hivatalos lógó, azt odarajzolták házilag. A Haacht főzde Super 8 nevű tétele kapta el legjobban a figyelmemet. Az egy dolog, hogy IPA volt és abból is nagyon finom, az már egy másik, hogy milyen pofás pohárban adták ki.

Nem maradtam sokáig magamra a Super 8-mal és a felfedező tekintetemmel a pultnál, az egyik vendég, Louis ugyanis a rendelésekor szóba elegyedett velem. Mint kiderült, ő egy sokat látott, lelkes utazó, Európa szinte minden országában járt, és főleg Kelet-Európa a kedvence. Imádta Bulgáriát, Romániát ÉÉÉS Magyarországot is. Mint minden szívében folyton utazó embert, érdekelte mások úti tapasztalata. Kihívott a teraszra magához, kérdezett és mesélt. Beszélgettünk a maastrichti kocsmák világáról, a városról, az utazási praktikákról, Európa keleti és nyugati társadalmainak különbségeiről. Gördült a szó, mintha kurblival tekerték volna.

-Ha nem hagyod el a turistaútvonalakat, nem láttad Maastrichtot. Viszont megtaláltad a legjobb helyet és a legjobb sarkot. Ez a legrégebbi negyed – mondta.

Az ő helybéli kedvence ez az utca és a régi római temető, amire tudtam, hogy ez alkalommal sajnos nem marad időm. Eleve egy váratlan csavarral tértem vissza Maastrichtba egy év után, amit elfogadtam, nem bántam, de lelkes sem voltam, de végül ahogy Eindhoven-nél is, jobban várom már a harmadik alkalmat, mint a másodikat vártam, mert megéreztem újra, hogy többet rejt ez a város is egy hűtőmágnesre sűríthető szépségnél. Pedig Louis nem különösebben rajongott Maastrichtért. Szerinte sok ott a pózolós ember, férfi és nő is, akiknek az a szabadidő, hogy megkomponálják magukat tükör előtt, kiöltöznek a legszebben, ahogy csak tudnak, kiülnek kávézó teraszokra, a világ felé fordulnak, és megversenyeznek az elhaladó járókelőkkel. Kritizálják vagy gúnyolják azt, kit gyengébbnek ítélnek. Ha meg jobb példát látnak, holnap mennek is új ruhát venni. Ezt még nem tudtam hova tenni, és talán mások figyelmét sem így figyelem, de az feltűnt, és máshonnét is hallottam, hogy Hollandiában egy egyszerű kocsmázáshoz is elegánsan öltöznek fel az emberek.

A Cafe De Pieter aktuális bentlakói is mind jól öltözöttek voltak: szép női nyári ruhák, elegáns férfi ingek. Ám mindehhez nevetések, lazaság, baráti gesztusok társultak. Végülis itt Louis is jól érezte magát. Megkóstoltam még egy sört, a szintén jól nyelven ütő Mystic búzát.

Harmadik körben áttértem a hosszúlépésre, ami itt volt talán legolcsóbb eddig egész Hollandiában, mégis jó volt. Az alapsörüket, a Leeuw-t is relative barátian mérték. Louis a másodszor is meghívott. Én természetesen tiltakoztam, de ő ezt felelte: – Nem, te vagy a vendég, az első két kör az enyém. Ha lesz harmadik közös kör, az már lehet a tiéd. Lett ilyen is, de már a barátaimmal, akiknek szintén nagyon megtetszett ez a negyven éve működő elegáns, de feszültségmentes kiskocsma. Ők is összepacsiztak Louis-zal, és vegyültünk még a kocsma többi vendégével is.

Közben már kulturált éneklésbe is átment a móka a helyiek részéről. Hallhattam végre hollandul is ilyet. Egyéb helyi specialitásként megkóstoltattak még velünk egy Cassis feketeribizli likőrös-amarettós italkeveréket is.

Érdeklődően, mesélően fogadtak bennünket, még a vendégek is vendéglátóan, és ez nagyon jó. Az ilyen élmények mentén kezdtem el annak idején ezen későbbi blogom témájára fókuszálni az opatijai Maxi bar után.

Mindenkit biztatok, hogy külföldön a jónak ítélt kocsmában nyugodtan vegyüljön és beszélgessen a szimpatikus vendégekkel, jól fogják fogadni, és nagyon sokat lehet így tanulni egy országról, városról, átérezni a lakói mentalitását.

Ez valóban vendégélménnyé fokozza a klasszikus turistáskodást. Ezt én igyekszem mindig vissza is adni, ha idehaza kerülök hasonló helyzetbe külföldiekkel.

Köszönöm Louisnak és a többieknek a fogadtatást. Cseppet sem bántam meg, hogy nem mentem tovább a térkép mentén, mert a Cafe De Pieter megérkezés volt. Ráadásul könnyen megközelíthető, központi helyen, közel a Maas folyóhoz, a Hoge Brug-hoz (Nagy híd) és a Városi Parkhoz. Aki Maastrichtban jár vagy Maastrichtba költözik, semmiképp se hagyja ki! Ha a városba visszatérek, akkor ide automatikusan készülök, és remélem elcsípek egyet a rendszeres zenei programjaik közül és a bistro konyhájukat és a társasjátékaikat is igyekszem kipróbálni. Louis-zal már nem biztos, hogy bármelyikünk összefut itt, ugyanis Bulgáriába költözik majd. – Csak a régi városfal illata fog hiányozni – mondta és áhítattal bámulta a hiány jövendőbeli múzsáját.

Ha extra tartalmat olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát.

TÉRKÉPEN A MAASTRICHTI KOCSMÁK IS:

A Cafe De Pieter Facebook oldala: https://www.facebook.com/CafedePieterMaastricht

A Cafe De Pieter címe: Pieterstraat 22 Maastricht 6211 JN

Ízelítő egyéb holland írásokból:

Tudathasadás Hollandiában

Amszterdam #2 – Ha a zene túl hangos, te vagy túl öreg!

Méghogy Eindhoven jellegtelen!?!

The post Egy maastrichti kocsma mind felett – Cafe de Pieter appeared first on Kocsmaturista.

Panaszmegelőző: A sörvilág ezidáig leginkább szappanoperásnak talált vitatémájától, a Heineken és Csiki sör összecsapástól még szezonjában is mindig is igyekeztem távol maradni. A Heineken múzeum látogatását sörtörténelmi kíváncsiság késztette. Nem állásfoglalás volt. A Csíki Sör Manufaktúrát közelükben járván, ugyanúgy meglátogatnám. A balhé nem érdekelt.

Amszterdam nappali felfedezését a méretes, rendezett, és látogatói által jól kihasznált Vondelparkkal kezdtük meg. Nagyjából fele akkora, mint a Városliget.

Ezen keresztül jutottunk el a Museumplein-re (Múzeum tér), ami körbe van bástyázva három múzeummal és egy hangversenycsarnokkal. Az első alkalomhoz a Van Gogh Múzeumot választottam, amit az ilyesmire is fogékony olvasóknak bátran ajánlok, mert jól összerakott, komplex élmény. Viszont maga a tágas és szépen füvesített Múzeum tér is egy jó turistaélmény, a laza óriás piknik hangulatú közegével, a klasszikus építészet szépségeinek és a modern térelemeknek a kettősével.

Itt lehet fotózkodni a Rijksmusem (nemzeti múzeum) előtt a híres „I AMsterdam” felirattal is, ami addigra már a római Trevi kút felé mutatóan horrorisztikus tömegeket vonzott.

A szűkebb környéken spontán nem találtunk vonzó kocsmákat, de nem is igazán akartam, mert pont eléggé vágyódtam vissza az egy napja elsőként kinézett Café Mulder-be, ami ekkor első barna kocsmám többé már nem lehetett, hiszen az a titulus örökre a Café De Dam-é.

A KOCSMA, AMIT KÉTSZER HÍVTAK BERKHOUT-NAK

(436. állomás, 7. amszterdami állomás)

Még a Mulder előtt, a Heineken Experience mellett csapdába estünk egy másik szimpatikus sarkon is. A Café Berkhout-ot 1924-ben keresztelték el az akkori tulajdonosról (egyúttal egy település neve is Hollandiában). Egy történelmi csavarral a 90-es években újabb Berkhout nevű illető vette át, így ismét így hívták. A jelenlegi vezetés korábban elégedett vendégként járt a Berkhout 2.0-ba, ezért szívesen megőrizték a nevet és a régi hangulatot is 2004 óta. Kedvemre való sztori! Nagyon jó kis betérő, egy kényelmes méretű barna kocsma. Estefelé elég sokan múlatják itt az időt, turisták is, de van visszatérő közönség is helyiekből.

Elég aranyközéputas, hogy sokféle ember legyen rá fogékony, de ettől mégsem snassz lesz, csak nagyon rendeltetésszerű. Itt kezdtem tudatosan összeírni a barna kocsmák egy népszerű receptjét: Sötét nyerstégla falrészletek, elegáns csillárok, sötétbarna burkolatok és bútorok, közepesen egyszerű pubkaják.

Ötféle sörcsap volt, mikor ott jártam. Természetesen a Heineken ennyire tűzközelből nem hiányozhatott, az két csapról is folyt, de akadtak belga és Brand sörök is. Mi egy Affligemet és egy Brand Zwaar Blondot borítottunk.

Ha csak simán kérsz egy pohár csapvizet két sör között, gondosan jéggel hozzák. Tetszett, ahogy stílussal figyeltek a kis részletekre, például a Café Berkhout-os csészére a másnap reggeli kávéhoz. Tudatosan visszatértem ugyanis reggelizni egy jól összerakott toastot Heineken Experience előtt.

Komplexebb ételeik is voltak. Hamburgert mindenki elégedetten majszolt és a sült krumplit szép tölcsérben szolgálták fel hozzá, de láttam könnyed salátázóktól a pillecukros kávézgatóig sok mindenkit örülni sok mindennek. Azért a sör mindent vitt, még reggeliző időben is.

CAFÉ MULDER, AHOL A TOJÁS VOLT ELŐBB

A Café Mulderig csak egy kis hídon kellett átmenni a Berkhout-tól. Megfelelt a várakozásoknak barna kocsmás hangulat terén, de így sokadikként a kategóriájában már kevesebb jutott neki a rácsodálkozásomból és már a műfaja által megszelídítetten, könnyen és gyorsan édesgetett magához. A Mulder egy fokkal elegánsabb barna kocsma volt, bőrfelületű bárszékekkel, üvegvitrinnel, tapétával, nagyobb terasszal.

Nyolc sörcsap sorakozott. Bár az Amstelnek volt főleg dedikálva, én inkább a De Koninck APA sört, az aznap esti kedvencemet kortyoltam, miközben úgy éreztem, hogy akárhány barna kocsmában el tudnék üldögélni egymás után. A Café Mulder is történelmi, már 1920 óta létezik, de kezdetben Café Randeraat-nak hívták.

A Mulder nevet egyre gyakoribbnak mutatkozó holland szokás szerint későbbi tulajdonosáról, Heinrich Mulderről kapta (1956-tól). Jelenlegi üzemeltetője 2013-ban megígérte Mulderéknek, hogy mindent úgy őriz meg, ahogy volt, a névvel együtt. Bár a folyamatos jövés-menés miatt nem volt sok idejük beszélgetni, amiért elnézést is kértek, de arra még kitértünk, hogy Hollandiában sok kocsma őrzi generációk óta a régi neveket, mert a vendégek is ragaszkodnak hozzá. Két sajátos megfigyelést tettem a Mulderben: 1.: a mutatós mozaikpadló, 2.: a legmegdöbbentőbb „kocsmarágcsa”, amivel eddig találkoztam: főtt tojás héjában.

A hollandok valahogy bírják ezt így, még egy reptéri kisboltban is árulták. Miután megvolt a tojás a pultról, jöhet a tyúk is, ha ennél valamit.

A HEINEKEN EXPERIENCE

Ha őszinte akarok lenni, az alap Heineken nem az a sör, ami engem személyesen lázba hoz. Tisztességgel megiszom, ha elém teszik, de nincs köztünk szenvedély. A történelmére viszont kíváncsi voltam, a kezdeti lépésektől a világhírig. A Heineken Experience akkor 18 eurós jegyet biztosított online, aznapi vételben, ami egy jó két órás tömény programot jelentett, és két pohár sört is tartalmazott. Kifejezetten elégedett voltam, mert szemléletesen, jól tagoltan és közérthetően mutatták be a gyár történelmét, mégsem túlterhelve információval a látogatót. Végig lehetett nézni egy csomó korabeli Heineken reklámot, fekete-fehér fotót és akár letűnt sörfajtáik relikviáit.

Videóvetítések támadtak időről időre, még tartályokból is. Kezdőknek is érthetően végigmagyarázták a sörgyártás fázisait és különböző állapotaiban is meg lehetett kóstolni a készülő terméket.

Volt 4D-s, rázós, fröcsögős élmény, aminek során „megsörfőznek” Téged, a résztvevőt. Kifelé menet várt sok-sok extra (pl. lehetett palackozni, stb.) és végül a múzeum – ami egyben a régi gyár – tetején meg lehetett inni két pohár sört szép amszterdami panorámához. Nekem már rohanom kellett, ezért a másodikat olaszokra hagyományoztam, emelve poharamat Bolognára és Padovára. A Heineken sört, mint ízélményt személyesen nem szerettem meg jobban, de a márka közelebb került hozzám és a közepesen kedvelt sörön túl, egy maximálisan kedvelt intézménylátogatáson estem át.

És hogy hova rohantam ezután? Kocsmába természetesen, a többiekhez! Meginni a búcsúsört RNYK barátommal, akinek indult a gépe Angliába. Akartam, de nem zsúfolom bele az utolsó amszterdami kocsmát ebbe az írásba, mert túl érdekes ahhoz, hogy önálló bejegyzést kapjon!

Folyt.köv.

Ha extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen mindhárom említett helyszín:

A Café Berkhout Facebook oldalal: KATT

A Café Mulder Facebook oldala: KATT

A Heineken Experience Facebook oldala: KATT

Korábbi holland témák:

Tudathasadás Hollandiában

Amszterdami kocsmajáráson #3 – A dákós, a táncos és a szerelő

Áttévedés Eindhovenből Németországba

The post Amszterdam #4 – A Heineken Élménymúzeum és barna barátai appeared first on Kocsmaturista.

Két dologgal azért megelőzöm a kocsmákat a mesémben, a frikandellel és Viktorral.

1. A frikandel a fasírt és a virsli „kulináris élményének” holland mixe. Úgy tűnt, hogy még a saját nemzetéből is kevesen büszkék rá. Amszterdam felé félúton, egy benzinkúton engem pont frikandel által ért az első hatás a holland konyha világából. Emlékszem az ott lakó Anita csodálkozó szemére, amikor látta, hogy nekem ez ízlik. Pont, mint az óvó nénik tekintete, amikor gyerekként hiányoltam a bélszín rolót az ovis menza finomfőzelékéről. A frikandel fontos kísérője lett a holland kocsmakalandnak. Mindenfelé árulták, még automatából is. Milyen hálás találmány hazafelé útra! frikandel automatát mindenhova!!
2. Viktor pedig az amszterdami privát vendéglátónk volt ismeretség által. Ott találkoztunk először. Hamar kiderült, hogy a budapesti Nappali Kávéház megnyitásában aktívan részt vett. A Nappalival eleve többszörös karmám van. A 100. állomás volt annak idején a folytatásos kocsmatúrán. A többit majd a maga idejében, mert az a hely eleve egy olyan sajátos oázis a budapesti bulinegyedben, hogy külön mesét érdemel.

Viktorral elláttattam magunkat jó tanáccsal az amszterdami kocsmákról. Legjobban az ragadt meg, hogy kétféle kocsma lelhető fel manapság sok példányban a holland fővárosban. Az egyik a modern csili-vili kocsma, ami a legújabb trendeket követi, és vannak a hagyományos laza, úgy nevezett „barna kocsmák”, amikre a tompa fénnyel világító lámpák, félhomály és sok sötét fabútor a jellemző.

Elindultunk hát! Az első helyet a lehető legegyszerűbb módszerrel fedeztük fel. Bementünk a legközelebbi kocsmába Anitáék hotelje mellett. Azt mesélték, hogy Amszterdamban minden környéknek fantázianeve van. Azt, ahonnét indultunk a „De Pijp”(=cső/pipa) vitatott eredetű népi keresztséget viseli. Utólag rágooglezva egy felkapott, csúcson lévő körzetnek hírlik, ami egyéb utcáiban sokkal több kocsmát is rejthet még.

A mi állomásunkat Yoepz-nek hívták, és a tulajdonosról volt elnevezve. Ennek a módszernek több évtizedes hagyománya van Hollandiában. (430. állomás, 1. amszterdami állomás)

Ez Viktor felosztásában valahol középúton helyezkedhetett el, de jóval közelebb a modernhez. A kora is ezt igazolta. Akkor (2016 augusztus) fél éve nyitották. Sok volt a fa és szembetűnő volt a lámpák halvány fénye, de a tomboló indusztriális korszak egy-két jellemzőjét is hordozta.

A lámpabúrák egyediek voltak. Meg is kérdeztem, részint afrikai halászhálóból készültek és eleve afrikai tervezők művei. Kedveltem őket. Azóta többször futottam hasonlókba, de akkor először.

Egy jól belátható, tágas egyterű, szellős, kényelmes gasztropub voltak. Véletlen állomásból egészen elkényeztető. Ötféle csapolt sörből válogathattunk. Két pohárral is megkóstoltunk, mert a többiek még uzsonnáztak is. Voltak saláták, wrapek, hamburger és desszertek. A sörök közül a hollandokra különösen jellemző szomszédos belga kínálat vegyült Amstellel és egy közeli sörfőzde, a Ouderkerk’s Goud (egy környező nagy téren van) brandjének két fajtájával.

Ezután a belváros felfedezése következett. Gyalog mentünk be, így volt idő figyelni, hogy az eddigi ismereteimből leginkább Londonéra hajazó elegáns, de csendesebb utcákból hogy nyeri el Amszterdam a világhírű, jellegzetes képeslap-körvonalait lépésről lépésre.

Amikor mások utazós fotóit láttam korábban, mindig arra gondoltam, hogy a kis hidas, leparkolt biciklis háttérrel készült kanálisos képek az egy-két lehetőség egyikén készültek. Figyelmeztettek ugyan, hogy ezzel szemben szinte Velencére kell felkészülni, de a kanálisok mennyisége így is meglepett. Ennek az adottságnak köszönhetően végtelen számban jöttek létre nagy nyitott tereket a belvárosban kis hidakkal a közepén, és sokszor akár három-négy kocsmával a „tér” egy-egy sarkában.

Lestem és memorizáltam a kocsmákat, ahogy haladtunk egyre beljebb. A Mulder nevűben véltem felismerni Viktor szavai alapján az ideális barna kocsmát.

Másnap vissza is tértem. Az első napon azonban klasszikus turistablokk következett, talpalás, nézelődés, vásárolgatás, de hamarosan meg kellett állnunk a következő kocsmában szervizelni magunkat. A bel-belvárosban azonban nehezebb a témában vonzó példányt lelni, mint hittük. Még az utca embere is komoly feladatnak fogta fel, hogy valami hiteles barna kocsmába irányítson minket a közelben. Magunk találtuk spontán felfedezés során egy stratégiai, szűk mellékutcában a Wunderbart, ami főleg a szinte sikátoros terasz miatt fogott meg bennünket.

Köztes megoldás volt. Lenn egészen éttermi jellegű, laza amerikai lounge-os, jazz bar-os vonásokkal. Hosszú bárpult, sok székkel, elegáns, de könnyed megjelenés és díszlet. 2 és fél éve voltak nyitva.

Kívételesen a terasz kötött le jobban. Hangosan és hangulatosan szólt a zene az utcán. Mellettünk egy dél-amerikai pár ült, akiknek a családja már második generáció óta él Amszterdamban. Ez a kedvenc helyük, nyáron az „utcazene” miatt is, de főleg azért, mert sok barátjuk jár ide. Elvileg télen, mikor jóval kevesebb a turista, szinte csak helyiekkel telik meg a Wunderbar. A Vedett belga sörnek volt leginkább elkötelezve a hely. Ebből választottak a többiek nekem is.  A regenerálódás megtörtént. Elindultunk hát a piroslámpás negyed felé, amit egy egyáltalán nem várt típusú kocsma vezetett fel.

Folyt.köv.

(Sajnos mind a Yoepz, mind a Wunderbar bezárt azóta. Kár mindkettőért, de örülök, hogy még láthattam őket életükben. Jó felütést adtak az amszterdami kocsmáknak. Az okokról spekuláció a fejemben zajlik, de után is járok.)

Azért megmutatom, merre jártunk:

Ha extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

KORÁBBI HOLLAND BEJEGYZÉSEK:

Méghogy Eindhoven jellegtelen!?!

Áttévedés Eindhovenből Németországba

The post Kocsmajáráson Amszterdamban #1 – kocsma-nekrológ appeared first on Kocsmaturista.