Ekkor jártam totál először Hollandiában és gyorsan feltűnt az építészetben az előrejelzett brit párhuzam, főleg a lakóházakat illetően. Azok ugyanúgy különböző színű nyerstégla falakkal tömörültek szoros egymásutánba, de pepitázta őket egy-egy színesebb ház, pl. sárga téglafalú, amit az általam eddig ismert kertvárosi Anglia kevésbé engedett meg magának.

A bicikliutak valóban nagyon definiáltak voltak és gyorsan száguldozott rajtuk a rengeteg biciklis. Nem csak a kijelölt úton, így bármikor belegurulhat a már fókuszált fotókísérletedbe egy-két kerékpáros.

Az autósok is filmes cápaként támadtak, akár a templomtéren is áthajtanak átlósan. Közben találtunk mutáns biciklitárolókban kerékpár-tömegnyomort,

karakteres futurisztikus épületeket (balra a Blob = Buborék ikonikus épülete, jobbra egy „sima” metrófeljáró <javítottak),

és lebegő kuglikat („Flying pins”), amik az eddig kedvenc köztéri díszítő elemeim közé kvalifikáltak.

Mivel a holland látogatás alaptábora Heerlenben volt, Eindhovenben csak pár órát töltöttünk. Hiába pihentünk volna meg szívesen az első ívóban két óra talpalás után, még semmi nem volt nyitva. Sajgott a szívem az ilyen teraszokért:

Több kocsma is kirívóan angol pub-os jelleget mutatott kívülről.

Összesen két betérőben landoltunk végül itt, de két nagyon eltérőben. Belvárosit azt választottuk, amelyiket először értük nyitáson, de semmenyire nem bántunk. A Stacey’s így festett kívülről (428. állomás, 1. eindhoveni állomás):

Belülről durrant nagyobbat! Stílusát és hangulatát még 660 állomáson túl sem tudom egyértelműen máshoz hasonlítani. Cinkosan lebújos, az alkoholtilalom Amerikáját lelki szemeim elé idéző, piros bársonytapétás, lakkpiros bőrszékes, szinte félvilági, és mégis polgári és nyíltan vállalható közeg.

Egészen eretnekségnek éreztem, hogy sört és kávét iszunk a ház biztosan létező titkos koktélja helyett. Itt kóstoltuk meg kezdetnek a hollandok egyik alapsörét, a Jupiler, belgiumi lagert, és életem idáig legkisebb alkoholtartalmú barna sörét, a holland Budels Oud Bruint (3,5%)

Egy anya és a lánya üzemeltették ezt a helyet, és ekkor nagyjából öt éves volt. Büszke cikk lógott róluk a falon. Maguk dekorálták az egészet. Patrick szerint – a pult mögöttiek közül – éjjel nagy itt az élet, nagyjából 22:00-től. Találtunk egy csengőt, aminek megnyomása, ahogy Magyarországon, egy teljes kocsmakör fizetését jelenti.

(cafestaceys.nl)

Ezután végigmentünk a Stratumseinden, ami Eindhoven 225 méter hosszú kocsmautcája, elvileg 40 egységgel. Egy mini Camden Town! Mivel, többségében zárva volt, óriási kíváncsiságot hagyott bennem.

Helyi ajánlásra elindultunk a régi Philips gyárak területén az utóbbi években kialakult „ultrabrutál hipsternegyedbe”, a Strijp-S-be, ahol az egykori ipartelepből klubok, kocsmák, éttermek, galériák, designközpontok, rendezvény- és kereskedelmi csarnokok, sőt lakóházak, loftlakás-épületek váltak. A Philips működésének idején a kívülállóknak ez volt a tiltott város. Most Eindhoven – joggal – büszke az újrahasznosítására, az itteni kulturális életre, rendezvényekre. Elmondhatatlanul menő!

Bár péntek délután 17:00 óra ellenére feltűnően kevesen voltak. Számunkra nem volt kérdés, hogy a heerleni barátaink érkezéséig itt ütjük el az időt, a terület további felfedezésével. Az már inkább kérdés volt, hogy melyik kocsmát válasszuk majd, mert csak egy lövésünk volt.

Folyt.köv. 

Ha extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

The post Méghogy Eindhoven jellegtelen!?! appeared first on Kocsmaturista.