Az Oszkar telekocsirendszerrel utaztam le. A telekocsi a kedvenc utazástípusom. Nem csak praktikus és gazdaságos, de ez a leosztás valahogy meg is nyitja az embereket. Nem egyszer négy-öt ismeretlen ül egy autóban, akik ebben a keretben automatikusan indokoltabbnak érzik beszélgetni, megismerni egymást, mintha vonatfülkében utaznának együtt. Nagyon sok érdekességet lehet hallani, tanulni. Oktattak engem már telekocsiban borokról, a steampunk irányzatról, a prágai köztéri szobrokról és kaptam helyszínajánlást Cesky Krumlovba is.

A pécsi úthoz is különösen jó csapat gyűlt össze. Irónikusan pont egy Ivó nevű srác ült mellettem, miközben kocsmakalandra indultam. Barna az anyósülésen pedig épp azelőtt éjjel olvasta a KáOsZ-ról szóló bejegyzésemet, mint kiderült, mert az egyik törzsvendég, aki megosztotta, közös ismerősünk. Csabát, a sofőrt sem volt nehéz a témában szóra bírni, ugyanis az ízes vidéki kocsmák őszinte műkedvelője. Nem is gondoltam volna, hogy az azelőtt számomra ismeretlen Sásd kocsmáira ennyire kíváncsi leszek egyszer. Meg is beszéltünk oda egy kocsmatúrát a jövőre nézve négyen. Rajtam nem múlik, hogy betartsuk!

Megérkeztem a rövidnadrágosan nyári pécsi őszbe, pont a Pécsi Napok idején. Jobbra a dicső múltú Konzum Áruház meglepő virágmintás tetővel és oldaláról letekintő bögyös szoborral, szemben TV-torony, zöld hegyek és a fesztivál miatt színes leplekkel árnyékolt belvárosi utcák fogadtak.

A szállásadóm, Balázs értem jött, és a világ legvilágosabb kávéjával kínált meg üdvözlő ital gyanánt.

Az első két napom szállása fenn, a Tettyén volt, ahol nem jártam még, amióta tudom az eszemet. Nem volt panaszom a kilátásra.

A városba vezető út is nagyon szép volt. Közben Balázs sorozta az érdekességeket. Azt hallottam, hogy az egyik felesleges alagúttól számít belvárosnak a belváros és hogy Baranya megye a felesleges alagutak megyéje. Mesélt Pécs kocsmaéletéről is, aminek tanévben van szezonja az egyetem miatt. Állítólag – bár a város lakossága csökkent – egyre több a külföldi egyetemista. Valóban, mindenféle kultúrájú, nemzetű diákkal lehetett találkozni. Sokszor csíptem el angol és német beszédet.

Befutottunk a Széchényi térre, ami csak úgy ragyogott a szeptemberi napfényben. Úgy emlékszem vissza, mintha az egész tér sárgán szemembe sütött volna.

Nem értettem, hogy mit keresnek ott a pálmák. Azt a választ kaptam, hogy a „Magyarország mediterrán kapuja” titulust hivatottak nyomatékosítani. Jól mutat önmagában, de – legyek én maradi – számomra idegen a mi országunkhoz. Emlékszem, hogy milyen benyomásokat hagyott bennem Pécs, amikor először jártam ott felnőttként lassan két évtizeddel ezelőtt: ódon, történelmi, tiszteletet parancsoló, rám nehezedő. Most nem ezt éreztem, könnyed volt, fiatalos, pezsgő és menő. Ez nem feltétlen rossz nekem, de nem is egyértelműen csak jó. Öregszem?

A Városháza épülete viszont makulátlanul gyönyörködtetett, és mosollyal találtam rá az első Pécsi Szalonos napernyőkre is.

Magyarországon ritka élmény, hogy egy környéknek regionálisan jellemző nagyüzemi sörmárkája legyen. Örültem, hogy itt úton-útfélen felbukkantak a pécsi csapok, söralátétek, napernyők és cégérek. A Nappaliban is, ahova elsőként tértem be (453. állomás, 1. pécsi állomás). Elindultam a Király utcán, amit amúgy is a legfontosabb kocsmautcának mondtak a lakosok, de most a Pécsi Napok idején főleg mozgalmas volt.

A Nappali (2011) első hallásra egy laza, egyértelmű találkozási pont a város közepén.  Első látásra pedig egy modern, kényelmes, társasági  kultkocsma.

Küllemre simán megállná a helyét Budapesten vagy Berlinben és mégis milyen jó, hogy inkább ott van, ahol. Úgy menő, hogy közben mégsem unalmasan sablonos a beltér. 

A modern és a retró elemek jó arányú, nem tolakodó mértékű keveréke és otthonos színek jellemezték. Nem volt semmi feszengés a közönségében, személyzetében. Természetes, barátságos volt mindenki.

Velem meg különösen jófejként viselkedtek a pultban, mert még nyomtattak is nekem. A pult mögött is üde hangulat uralkodott. Volt hogy annyian álltak benn, hogy lenyomták létszámban a benti vendégeket, pedig belőlük is akadt jó pár. Amúgy meg üzemelt a terasz is, sőt épp DJ-vel, és inkább kinn gyülekeztek a fiatalok csoportosan, szellősen hagyva a falak közötti világot.

Pécsi sörcsapok voltak.

Az egyik srác a sörös korsókat koktélmixerként dobálva mulatatta a vendéglányokat.  Több külföldi vendég is jelen volt ottjártamkor.

A falon gyűjtemények sorakoztak fekete-fehér fotókból meg színes fotókból. Engem megfogott. Egyszer vissza is tértem két nap múlva. Már éjfél után érkeztem, de mivel a Nappali az egyik legtovább nyitva tartó hely a városban, ilyenkor is lehetett társaságba keveredni. Bár úgy hírlik, hogy ide főleg fiatalok járnak, én pont egy inkább középkorú erdélyi színtársulathoz csatlakoztam, akik rögtönzött versekkel szórakoztatták egymást körbe-körbe. Nekem is jutott a feladatból. Óvodás rímekkel áthidaltam. Egyedi élmény volt. Ide szívesen jövök vissza, ha újra Pécsre érkezem.

Külön elismerésem azért is, hogy sokféle harapnivalójuk van, például sulibüfés utánérzésű kiflis szendvics, de akár olyan haladó kiegészítővel, mint a rukkola: finom, ettem.

Táblára írva láttam rétest, melegszendvicset, zsíroskenyeret is. A Facebook oldalukon pedig elégedetten nyugtáztam, hogy környékbeli italkínálatból, sőt új ital-irányzatokból is elég felkészültek, és főleg azt, hogy roskadásig vannak zenei programmal. Úgy tűnik itt mindig történik valami.

Folyt.köv.

A Nappali Facebook oldala: https://www.facebook.com/nappali.bar/?fref=ts

Címe: 7621 Pécs, Király utca 23-25

Nyitvatartás: 9:00-02:00

The post Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #1 @Nappali appeared first on Kocsmaturista.