Szombat éjjel érkeztem, éjjel negyed 12-kor, mondhatni csúcsidőben. Legszebb pompájában láthattam. Pangó este után pillantottam meg, intenzív kocsmaélményre éhes egy napra padovai, messzi földi vándorként. A vendégek elektronfelhőként vették körül. Így festett:

Első blikkre felvettem az elképzelt törzshelyek listájára padovai befutóként. Azt is borítékoltam, hogy én itt ma este letáborozok, hiába mondták, hogy innentől végre sok lesz a kocsma a környéken. Az aznapi utolsó állomásomat is mindig felismerem. Az Al Buscaglione egyszerűen OLYAN volt: pezsgő, fáradhatatlan, sokféle vendéggel. Hasonló élmény, mint az Alto Tasso Bolognában, csak befogadhatóbb, átláthatóbb méretű.

Hülye szóval inkább „alteros” helynek tűnt, de a visszafogottan elegáns arcok ugyanúgy oldottan vegyültek itt fényes cipőben, ingben vagy magas sarokban, vasalt hajjal a színes frizurás társaik, a piercingek és a kapucnik között. A belépés utáni első benyomásom az volt, hogy nagyon piros a hely. Így is emlékszem rá, egy nagy pirosságként.

A pulton jól beváltan, kanállal lehet szedni a mogyorót. Oldalt kis hűtőpultban guszta szendvicsek, pizza és falatnyi édességek sorakoztak. Presley lógott a pult felett. Mármint nem az élő, nem is az elhunyt, hanem ez a kis műanyag:

Hosszúlépést kértem elsőnek. Az már alap, hogy jegesen és citromosan érkezett, de ebbe még vermut szirupot is raktak.

Az olaszok nem tudtak kifogyni az új fröccs-értelmezésekből. El is határoztam, hogy innentől nem instruálom őket túl szigorúan, hogy életben tartsam a meglepetések jó szokását. Az extra ellenére „csak” 3 euró volt, amivel Bolognában legolcsóbbak közé sorolja magát, viszont kétszer annyi, mint egy „sima” a Fradei Kempesben.

A tér kellemes belakható, két részre osztott, bár a belsőre senki nem tartott igényt, így hogy főleg a külvilág izzott.

A pultos teremben viszont mindig álltak-ültek egy páran, meg ugye folyamatosan jártak be rendelni. Az emberek ittak a pultnál is, és alkoholt, nem eszpresszót! Ezt két hellyel ezelőtt Daria a messziről jött ember kétesélyes mendemondájaként hallgatta csak tőlem. Ami ennél is ritkább, hogy itt volt legalább egy bárszék is. Micsoda észak- és közép-európai barbárság! Én ennek az egynek is úgy örültem ennyi nap bárszéktelenség után, hogy már azon voltam, hogy megcsókolom az ülőfelületet nyilvánosan.

A hely nagyon laza, két haver, Marco és Francesco viszik, akkor 4 éve, de már az 1930-as évek óta volt itt kocsma! A jelenlegi nevét egy – főleg az 1950-es évekből – híres énekesről kapta.

Közben adódtak a beszélgetések a helyiekkel, például arról, hogy nem logikus, hogy nőnemű szó a sör olaszul, de lezárták azzal, hogy a sörben sincs logika. Wolfgang szintén kívülálló volt. Bécsből idevetődött osztrák festő, aki filozófiát tanul a Padovai Egyetemen. Harmincas éveiben jár, de látszólag holnap nélkül és a holnap hiánya nélkül él. Jöttek lányok Rómából és Nápolyból. Elkezdtem kifejleszteni azt a csúcsképességemet, hogy megtippeljem, melyik olasz nő melyik olasz vidékről származik. Kerekasztal beszélgetés alakult ki odakinn, asztal nélkül. Wolfgang nem beszélt olaszul. Örömömre egész jól ment az olaszról németre, németről olaszra közvetítés vagy csak ezt gondoltam egy pohár Birra Dell’Eremo sörrel a kezemben éjfél után. Az egyik olasz srác a körből kimondta, hogy most épp után-formáljuk az Osztrák-Magyar Monarchiát, – aminek ugye Padova is része volt régen – merthogy itt egy osztrák, egy magyar és egy padovai. 1:00 körül zárt a helyszín, és én is útra keltem, korán kellett kelnem. A búcsúképkockákban nyugtáztam, hogy még valaki keserűvel felöntött kávét iszik (amarocaffé) és hogy egy másik vendég meg marad segíteni elrámolni a kocsmát. Nagynak tűnt a cimboraság a vendégek és a személyzet között. Annál lazább protokollszaggatást el sem tudnék képzelni, mint hogy a pultos a vendége elé kéredzkedik a közös és egyetlen WC-re. Volt bocsánat, sőt! Én meg például egyik körben kaptam a borravalót a pultból és nem adtam. Vajon milyen sok egyediség történhet itt máskor is…

Másnap reggel fájt kevesebb, mint 4 óra alvás után kinyitni a szememet, de instant felébresztő élmény volt az esőharmatos Padovában öt és hat között kisétálni a vasútállomásig, közben látni pirkadni a Piazza delle Erbe-t, és tanújának lenni, ahogy az elsőként nyitó kávézó felcsapja a fémredőnyt és készülni kezd legelső vendégeire.

Nem éltem ki magamat még Padovából, se a városból, se a kocsmáiból, de még az Al Buscaglione-ből sem. Szívesen térek vissza!

Al Buscaglione Facebook oldal: https://www.facebook.com/AlBuscaglione

Cím: Via Marsala 50 Padua 35122

Nyitvatartás: 18:00-1:00

Térképen a padovai kocsmák is:

Ha pedig extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

A bolognai-padovai sorozat ezzel az írással végetért. ITT és ITT találjátok az összes írást egyben!

A Padova sorozat közvetlen előzményei:

Padova és a láthatatlan kocsmaélet

Padova és a láthatatlan kocsmaélet – 2. rész

A padovai éjszaka kompenzál

The post Al Buscaglione – Egy éjszakás Osztrák-Magyar-Olasz Monarchia appeared first on Kocsmaturista.

Olaszország címeres kedvencem gyerekkoromtól fogva, mások meséi, képek és távolról jött ízek szempontjából.

Viszonylag soká, 32 évesen jutottam el, elsőként Rómába, és négyszer voltam az országban, mielőtt kocsmaturistaként is nyakamba vettem először, Bologna-t és Padova-t.

Így volt már kis előismeretem az olasz kocsmázásból, például római vendégpincék színes boros kancsókkal, vendégseregnyi kiabálással, énekkel, teliből gyorsan üressé tett aperitivós tányérokkal.

Olaszországnak szinte az egésze vibráló idegenforgalom is, és még maguk az olaszok is úgy tartják, hogy több Olaszország létezik, és Észak Délre, Kelet pedig Nyugatra szinte más kultúraként tekint, egy mindehhez meglepően kicsi országon belül. Ezért legyen minden, amit leírok csak, akkor igaz, ha a végén is igaz.

Rosától, az egyik személyes “idegenvezetőmtől” azt hallottam első tételgondolatként, hogy az olaszoknál a kaja és a pia nagyon együtt jár. Nem isznak úgy, hogy nem esznek.

Ezen kívül a bar-okban – mert ők leginkább ezt a szót használják – éjjel-nappal állandó szereplő a kávé.

Olaszország a pultnál állva (bárszék ritka jelenség), gyorsan(?) megivott kávék országa. Az első korty mindig a leglassabb és a többi már gyorsan jön. Az utolsó kettő korty gyakorlatilag nem különül el egymástól, el sem emelik a szájukat a csészétől. Van egy íratlan szabály, mi szerint egy igazi olasz három korttyal iszik meg egy esspresso-t. Egy másik olasz forrásból elcsípett íratlan szabály szerint – amit láthatóan itt sem mindenki követ – a kávé ízének élvezetéért szabályszerűen le kell öblíteni az ízlelőbimbókat egy kis pohár víz közvetlenül megelőző megívásával.

A kávé mégis hosszas rituálé, csak a kávézásból nem a kávézás a hosszú, hanem előtte a kavargatás. A teregetésen kívül a kávékavarás tűnik az olasz ember legfontosabb és leggyakoribb cselekedetének. Ez és a kávé utáni beszélgetés a sorstársakkal a pultnál mégis kiadja a negyed órát, a negyed perces espresso pusztítás ellenére is.

Az éjjeli kávé, az éjszakai, pult mögül eredő péksüteményezéssel együtt leválaszthatatlan jelenség. Eddigi tapasztalatok alapján – várom a vitatkozókat – még a legkisebb bárban is van valami péksüteményes pult.

Folytatások:

2. – Mit találtam Bolognában spagetti helyett?

3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában.

4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában.

The post Három kortyos esspresso-k Olaszországban appeared first on Kocsmaturista.