Szombat éjjel érkeztem, éjjel negyed 12-kor, mondhatni csúcsidőben. Legszebb pompájában láthattam. Pangó este után pillantottam meg, intenzív kocsmaélményre éhes egy napra padovai, messzi földi vándorként. A vendégek elektronfelhőként vették körül. Így festett:

Első blikkre felvettem az elképzelt törzshelyek listájára padovai befutóként. Azt is borítékoltam, hogy én itt ma este letáborozok, hiába mondták, hogy innentől végre sok lesz a kocsma a környéken. Az aznapi utolsó állomásomat is mindig felismerem. Az Al Buscaglione egyszerűen OLYAN volt: pezsgő, fáradhatatlan, sokféle vendéggel. Hasonló élmény, mint az Alto Tasso Bolognában, csak befogadhatóbb, átláthatóbb méretű.

Hülye szóval inkább „alteros” helynek tűnt, de a visszafogottan elegáns arcok ugyanúgy oldottan vegyültek itt fényes cipőben, ingben vagy magas sarokban, vasalt hajjal a színes frizurás társaik, a piercingek és a kapucnik között. A belépés utáni első benyomásom az volt, hogy nagyon piros a hely. Így is emlékszem rá, egy nagy pirosságként.

A pulton jól beváltan, kanállal lehet szedni a mogyorót. Oldalt kis hűtőpultban guszta szendvicsek, pizza és falatnyi édességek sorakoztak. Presley lógott a pult felett. Mármint nem az élő, nem is az elhunyt, hanem ez a kis műanyag:

Hosszúlépést kértem elsőnek. Az már alap, hogy jegesen és citromosan érkezett, de ebbe még vermut szirupot is raktak.

Az olaszok nem tudtak kifogyni az új fröccs-értelmezésekből. El is határoztam, hogy innentől nem instruálom őket túl szigorúan, hogy életben tartsam a meglepetések jó szokását. Az extra ellenére „csak” 3 euró volt, amivel Bolognában legolcsóbbak közé sorolja magát, viszont kétszer annyi, mint egy „sima” a Fradei Kempesben.

A tér kellemes belakható, két részre osztott, bár a belsőre senki nem tartott igényt, így hogy főleg a külvilág izzott.

A pultos teremben viszont mindig álltak-ültek egy páran, meg ugye folyamatosan jártak be rendelni. Az emberek ittak a pultnál is, és alkoholt, nem eszpresszót! Ezt két hellyel ezelőtt Daria a messziről jött ember kétesélyes mendemondájaként hallgatta csak tőlem. Ami ennél is ritkább, hogy itt volt legalább egy bárszék is. Micsoda észak- és közép-európai barbárság! Én ennek az egynek is úgy örültem ennyi nap bárszéktelenség után, hogy már azon voltam, hogy megcsókolom az ülőfelületet nyilvánosan.

A hely nagyon laza, két haver, Marco és Francesco viszik, akkor 4 éve, de már az 1930-as évek óta volt itt kocsma! A jelenlegi nevét egy – főleg az 1950-es évekből – híres énekesről kapta.

Közben adódtak a beszélgetések a helyiekkel, például arról, hogy nem logikus, hogy nőnemű szó a sör olaszul, de lezárták azzal, hogy a sörben sincs logika. Wolfgang szintén kívülálló volt. Bécsből idevetődött osztrák festő, aki filozófiát tanul a Padovai Egyetemen. Harmincas éveiben jár, de látszólag holnap nélkül és a holnap hiánya nélkül él. Jöttek lányok Rómából és Nápolyból. Elkezdtem kifejleszteni azt a csúcsképességemet, hogy megtippeljem, melyik olasz nő melyik olasz vidékről származik. Kerekasztal beszélgetés alakult ki odakinn, asztal nélkül. Wolfgang nem beszélt olaszul. Örömömre egész jól ment az olaszról németre, németről olaszra közvetítés vagy csak ezt gondoltam egy pohár Birra Dell’Eremo sörrel a kezemben éjfél után. Az egyik olasz srác a körből kimondta, hogy most épp után-formáljuk az Osztrák-Magyar Monarchiát, – aminek ugye Padova is része volt régen – merthogy itt egy osztrák, egy magyar és egy padovai. 1:00 körül zárt a helyszín, és én is útra keltem, korán kellett kelnem. A búcsúképkockákban nyugtáztam, hogy még valaki keserűvel felöntött kávét iszik (amarocaffé) és hogy egy másik vendég meg marad segíteni elrámolni a kocsmát. Nagynak tűnt a cimboraság a vendégek és a személyzet között. Annál lazább protokollszaggatást el sem tudnék képzelni, mint hogy a pultos a vendége elé kéredzkedik a közös és egyetlen WC-re. Volt bocsánat, sőt! Én meg például egyik körben kaptam a borravalót a pultból és nem adtam. Vajon milyen sok egyediség történhet itt máskor is…

Másnap reggel fájt kevesebb, mint 4 óra alvás után kinyitni a szememet, de instant felébresztő élmény volt az esőharmatos Padovában öt és hat között kisétálni a vasútállomásig, közben látni pirkadni a Piazza delle Erbe-t, és tanújának lenni, ahogy az elsőként nyitó kávézó felcsapja a fémredőnyt és készülni kezd legelső vendégeire.

Nem éltem ki magamat még Padovából, se a városból, se a kocsmáiból, de még az Al Buscaglione-ből sem. Szívesen térek vissza!

Al Buscaglione Facebook oldal: https://www.facebook.com/AlBuscaglione

Cím: Via Marsala 50 Padua 35122

Nyitvatartás: 18:00-1:00

Térképen a padovai kocsmák is:

Ha pedig extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

A bolognai-padovai sorozat ezzel az írással végetért. ITT és ITT találjátok az összes írást egyben!

A Padova sorozat közvetlen előzményei:

Padova és a láthatatlan kocsmaélet

Padova és a láthatatlan kocsmaélet – 2. rész

A padovai éjszaka kompenzál

The post Al Buscaglione – Egy éjszakás Osztrák-Magyar-Olasz Monarchia appeared first on Kocsmaturista.

Az osteria bár sok online szótár fordításában kocsma, valódi példái és nevének eredete alapján Magyarországon inkább a (kis)vendéglőnek felelne meg. Olaszországban simán hívnak fehér abroszos, elegáns pincéres kis éttermeket is osteriának. Ettől függetlenül az olasz hármas éttermi felosztásban (ristorante, trattoria, osteria) kétségtelenül a leglazább kategória. Soknak, ahogy a Fradei Kempesnek is, elkülönülő bárterme van, mint nálunk Győrben a Matróznak.

A „fradei” szó Veneto megyei tájszólásban fivéreket (fratelli) jelent és valóban két testvérre utal. A Kempes pedig jelen esetben becenév. Élénk ultramarinkék pult fogadott itt, rajta kis tálakban szabad felhasználású aperitivo rágcsákkal. A mogyoróban okosan és higiénikusan kiskanál parkolt.

Két fiatal srác könyökölt éjjel 9 órás eszpresszót fogyasztva. Állva tették, bárszékek továbbra sem voltak a pultnál, csak olyan olaszosan háttal neki, a szemközti fal felé fordítva. Visszatérő megoldásuk. Amennyire látványosan keblére ölelő, kitárulkozóan hangos ez a nemzet, úgy küldi alkalmi „mikroklímába” a bárvendégeit ezzel a befelé forduló berendezkedéssel.

Kikértem a hosszúlépésemet. Gyorsan feldolgozták a receptet. Árat nem kérdeztem előre, próbálgattam a határokat. Itt kaptam messze legolcsóbban. Szemben Bologna 3-5 Euróival, 1,5 Euróra tartották. Citrom itt is landolt benne. A világ legkedvesebb helyének éreztem ezt, a pultban dolgozó, szemüveges, mosolygós Daria-val együtt.

12 éve dolgozott itt, a jelen helyén akkor 13 éves (amúgy 21) vendéglőben. Daria szerette Padovát és védte, amikor panaszkodtam addigi kocsmaéletére. Szerinte Padova vendéglátása nem is kisvárosias, csak meg kell ismerni, és tudni, hogy hova kell menni, de konkrét nyomra nem tudott vezetni a műfajomban. Hozzátette, hogy így eső után ne várjak nagy életet. Egyetértett velem, hogy az olaszok nagyon félnek az esőtől, de indokolni ő sem tudta.

Közben ilyen látványos kelyhet szállítottak az egyik éttermi vendégének. Peccato-nak hívják, ami bűnt jelent.

A pulton sorakozó aperitivo falatkák többségében egyszerűek voltak, kivéve egy olajosforma lében úszó lilahagymát, amit az eszpresszós srácok egyike megevett egyben, mielőtt lefényképeztem volna. Őket kérdeztem meg, hogy merre menjek tovább. Megóvtak a jobb híján eddig célba vett amerikai bártól és útba igazítottak egy olyan környékre, ahol a szóbeszéd szerint kocsmák nőnek. Távozás előtt megvizsgáltam a Fradei Kempes hangulatos éttermi részét. A táblák szerint étteremként többszörösen díjazott. Népszerűnek és tipikusan helyi kincsnek tűnt, ahova legközelebb már tudatosan enni térnék vissza. Francia kártya-képek sorakoztak és focimezek lógtak a falon, kosarak a mennyezeten.

Még éjjel is családok étkeztek, egy kislány krétával a vendégtáblára rajzolt.

Idilli volt, egy szombat éjjelbe csempészett vasárnap délután! Tetszett, de mentem tovább mást is találni.

Fradei Kempes címe: Riviera Tito Livio 15/17 Padova

Facebook oldala: KATT

Az új irányom a főutcából ágazott tova. A második sarokról már igazán harsány nevetés hallatszott, és a Caffetteria Roma formájában végre igazi lokálhangulatra találtam Padovában is. Egy viszonylag elegáns hely, egy régies kopottas házban, élénk életű terasszal.

Már 40-50 éve kocsma, de új verzióját csak pár éve üzemeltetik. Kicsit elbíztam magamat, hogy milyen jól magyarázom már a hosszúlépést, de itt ismét Spritz Bianco-t sikerült kapnom Prosecco-ból, citrommal és jéggel. A kísérő chips vagy fűszeres mogyoró lehetett. Korábbi napszakokban büszkék az aperitivo büféjük kínálatára is. Benn a megjelenés visszafogottan elegáns, semmi különös, de legalább nem is izzadságszagúan trendmásoló. Érdekes elemei voltak az olasz boros címkékből készült montázs, a falba süllyesztett boros üveges boxok és a teraszon a terepszínű asztalterítő, amit hihetetlen, de tényleg még sehol máshol nem fedeztem fel.

Egy jó kedélyű duó volt a pultban, akik csak nevettek, ha összetört egy pohár. Nem én tettem, kivételesen! A teraszon sokféle ember volt, kapucnis, deszkás fiatalok, elegáns harmincasok, egy idős úr pedig a családjával énekelt.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/CaffetteriaRomabardelponte/

Cím: Via XX Settembre 52, Padova 35122

Térképen mindkét hely a bejegyzésből:

A helyiek tovább mutatták a jó irányt, amerre – megerősítették – bőven akadnak kocsmák. Elindultam egy árkádos házas utcában, és első ránézésre hamisítatlanul megleltem AZT A kocsmát, amit órák óta találni vágytam.

Folyt.köv.

Ha pedig extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

A Padova sorozat előzményei:

Padova és a láthatatlan kocsmaélet

Padova és a láthatatlan kocsmaélet – 2. rész

The post A padovai éjszaka kompenzál appeared first on Kocsmaturista.