Azt nem sikerült beazonosítani, hogy a felnőttként újranézett rajzfilm jelenetei melyik ponton és perspektívából játszódtak. Azt viszont elmesélem, hogy milyen dimenziókra számíthattok a 88.000 lakosú Brindisiben és hogy én miért maradtam egy éjszakát! A város magabiztosan visz ki a vasútállomástól a tengerpartra, hosszú pálmafás sétányszerű tengelyutakkal: Corso Umberto, majd Corso Garibaldi. Közben egy mutatós horgonymotívum szökőkút állja utadat.

Nem gondoltam, hogy a városban éjszakázom, de le akartam tenni a csomagjaimat az elbóklászás idejére. A bevált módon, egy megbízható brindisi kocsmát kerestem erre a célra is. „Lapozgattam” a főcsapásirány üzlethelyiségei között, míg megtaláltam az American Bar nevű közel 60 éves helyet. Az elnevezés nem adta magát. Egy kikezdhetetlenül régimódi olasz bárt ismertem fel benne, ami minden adhatót-kaphatót magába zsúfolt. Italkínálatán és a mi értelmezésünkben szocialista nagypresszós utánérzésű, kis körasztalokkal taglalt terű elrendezésén túl leginkább pékségnek és cukrászdának mondanám. Ám ajándéktárgyak, hűtőmágnesek és képeslapok is felsorakoztak.

Mindezt magára hagyták, amikor támadt a szieszta. – Újranyitásra visszajövök a hátizsákomért – egyeztünk meg. Közben nekiláttam felfedezni a várost, ami meghökkentően kiürült erre a napszakra. Nyoma veszett az imént még élénk polgári életnek, a vasárnapi fagyival sétáló családok, a padokon pletykáló idősek pepitájának. Visszafogott utcákon bandukoltam bágyadtan. Csak néhány szieszta ellen délutáni aktivitással lázadó helyi polgár, és pár ritka turistatárs statisztálásával jutottam el a ma is jelentős kikötőig, ahol hatalmas hajókat is találtam.

Határozottan ajánlom még az ádáz kocsmatúrázóknak is minimum itt keretbe zárni a brindisi városnézést. A kikötő atmoszférája szuper, főleg így nyugiban igazán agykikapcsoló. Öböl öleli szorosan. A nyílt tenger élményért jobban el kell távolodni a központtól. A párhuzamos üzletsoron inkább éttermek mutatkoztak, az a pár kocsma pedig a (minimum) vasárnap lehúzott redőnyeiket fordította felém. Így én is egy idilli, szinte festett kis halétteremben fogyasztottam el a kikötői soron, a kocsmatúra előitalának szánt Birra Moretti – Baffo d’Oro sörét friss tengeri előételek kíséretében.

Az óvárosban kezdtem kocsmákat keresni. Lépcsőzni kellett. A lépcsőtetőn egy történelmi „tudd, hogy hol vagy!” ponthoz értem. Két oszlop (Le Colonne Romane) szimbolizálja a Római Birodalom egykori talán legfontosabb útjának a Via Appiának a végét, ami a római Forum Romanumtól indult.

Érdemes magaslatról vissza is tekinteni az öbölre. Innét is látható a túlparton az olasz tengerészek emlékműve, amiért több helyi kocsmavendég szabadkozott később, mondván, hogy Mussolini emeltette. A belváros leltárívén elégedettséggel kipipálható kötelező, régi templomokkal, és szép és csinosan öregedett épületekkel, de sok szellemvárosszerűen, legalább aznap zárt üzlethelyiséggel mutatkozott be.

Az első már ivós kocsmában, a Central Barban akartam megtervezni, hogy hol is alszom aznap.

(499. állomás 1. brindisi állomás)

Két közeli várost nagyon ajánlottak a megkérdezettek. Brindisiről többen állították, hogy nincs ott semmi, ezért mindenképpen menjek tovább. – De ha én ott vagyok, látni akarom azt a semmit – gondoltam – és egyre jobban szorított a feladat, hogy a Couchsurfingen vagy szálláskereső portálon fedelet találjak egy másik városban, ahol van valami. „Nem lemaradni” csatakiáltással maradjak le egy olyan város velejéről, ahova eljöttem? Több várost félig látni, ahelyett, hogy kevesebbet igazán látni? NEM! Elhatároztam, hogy maradok. Közben megjött a Central Bar főnökasszonya, Antonaella – és a fiúk a pultból, rámutogattak. Ő majd tud szállást – javasolták.

Kocsmákból még mindig csak jó szállásra leltem. Antonaella elvitt egy ismerőséhez kanyargós mellékutcákon keresztül csatangolva a sötétség óráira látványosan felélénkült városon át. Lefoglalhattam jelentős kedvezménnyel, és mikor elhoztam a csomagomat is, rögtön a Central Barba tértem vissza. Kikerekedett a szemem. Az éjszakai élet este vasárnap 21:00 körül mozgalmasra duzzadt. A szomszéd helyen, DJ játszott az utcán! Igen, DJ az utcán, vasárnap este! Azonnal mentem volna, de az első italom lojalitás okán a Central Baré volt.

A második részben ránagyítok a kiemelhetően intenzív vasárnap éjjeli brindisi kocsmaéletre. Ízelítőül, hogy lássátok mire lehet számítani, képen a délutáni és az éjjeli órák kontrasztja (hiába mutat végig 12:00-t az óra):

Folyt.köv.

Ha addig is rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a Central Bar is:

Közérdekű infó: Brindisit azoknak ajánlom, akik egy nappal csendesebb, de részleteiben nagybetűsen Olasz városra vágynak, lenyugodni, andalogni. Akiknek a tenger, a kikötő, az óváros vonzó hívószavak, de ha arra jön meg a kedv, mégis bele tudnak szaladni a pulzáló éjszakába. Bár Brindisinek van reptere, Magyarországról csak átszállással lehet odarepülni. Mindenkinek, akit érdekel a város, én javaslom a Bariba rendszeresen olcsó Wizzair repjegyeket, és onnét már gyorsan el lehet jutni telekocsival (blablacar.it), de gondosan választott Trenitalia vonatjeggyel is lehet jó üzletet kötni.

Ha bárkinek van még ajánlata, hogy melyik (akár) olasz várost és kocsmaéletét lenne érdemes a jövőben felfedeznem, köszönettel várom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára a levelét.

Egyéb olasz témák a Kocsmaturistán:

Ahova távozás előtt tértem vissza – A dél-olasz Lecce és kocsmái

Puglia, Dél-Olaszország 31 kocsma után

Bologna és Padova – Kocsmaturista Szöveggyűjtemény

The post Brindisi és kocsmái 1/2 – Willy Fog nyomában (Dél-Olaszország) appeared first on Kocsmaturista.

Izgalmas egy totálisan új városban ismeretség és előítéletek nélkül kocsmatúrázva, hogy mennyire segítik egymást a városi és a kocsmai tapasztalatok. A városban mesélnek a kocsmákról, a kocsmákban a városról. Csak jól kell eltalálni, hogy kit kérdezz meg és mit kérdezz meg! (Tippjeimért IDE kattints!)

Lecce sokoldalú városképe

Lecce hálás zsákbamacska volt, olyan környezet, ahol a különböző korok hiú emlékei, mint római kori színházak romjai vagy bámulatos barokk templomok közepette intenzív mai élet virágzott vidáman.

Anfiteatro Romano di Lecce (Leccei amfiteátrum)

Az óvárosi főtéren szombat este olyan lázas fesztiváli tömeg ünnepelte az aktuális alkonyatot, mintha világváros volna, hiába súrolja a 95.000-et is csak alulról a lakosságszám.

Lecce központjából mérve egy 15 perces „sugarú” gyalogos körben igen változatos arculatait lehet megismerni a városnak: kedélyes lakózónáktól kezdve buzgó turistafotók kattogásának mezején vagy nyugodalmas kis utcákon át az esti és éjjeli órák kültéri sokadalmáig. Viszont a kocsmák előtti népes bandák bár felszabadultan hahótáznak, gesztikulálnak és csak mondják-mondják, mégis fegyelmezettek, tudnak élni hagyóan viselkedni. Mintha csupán egy jó kedvű szakmai fogadáson vagy egy házi buli elején lennének. Sehol nem csíptem el őrjöngést, dulakodást, feltűnősködést. És van kinn sokféle korosztály, férfiak és nők egyformán.

Az eddigi top 3 leccei Kocsmaturista vendéglátóhely:

Végül három napot töltöttem kettő helyett a városban beleszeretés okán, így Puglia régióból itt tapasztaltam meg a legtöbb kocsmát, 14 darabot. Ha itt szeretnél italozni, leccei kocsmából nem lesz hiány. A legtöbb itató és a látványban gazdag kínálat nem meglepően a belvárosban van. Éjjel érdemes biztosabbra menni, mert csak tévelyegve nagy pangó zónákat is lehet találni. TIPPEM a Városi park (Villa Comunale) mellett nyugatra és a Római amfiteátrumtól délre és nyugatra portyázás. Arrafelé hajnalig zakatol a dolce vita, de én direkt ajánlok meglátogatni egy-egy kijjebb eső hiteles, hagyományos olasz bárt is az életérzés kedvéért. Ezeket viszont inkább nappal vagy kora este. Remek saját példám, a központtól 15 percre található Bar Mirea az emblematikus vendégszeretetével és az intenzív közösségi élettel, aminek azonnal részese leszel, ahányszor átlépsz a küszöbén. Ha odalátogatnál, ne hagyd a ki az olasz péksütemények mennyei mannáját, a leveles tésztás rusticot!

Bár a leccei éjszakának könnyen rabjává lehet lenni, érdemes délután is nagyokat sétálni és önként elveszni az utcák labirintusában, mediterrán életképekre vadászva. Inni és enni persze ilyenkor is kell. A kevésbé spontán felfedezők számára másik két kincset érő hibrid vendéglátó helyhez már biztosan kitapostam az utat. Uzsonnaidőben ajánlom a La Prelibatezzát a Dóm tér közelében. A tartomány büszke szendvicsét, a pucciát („parasztok kenyere”) kínálják környékbeli négycsapos kisüzemi sör kínálattal vegyítve. Kérjetek „Ramatat” (=rezes), ami a mi rigó keverékünk testvéreként a vörös és világos sör mixe.

A másik kedvencemet, a Római amfiteátrum közelében a „menj két utcával távolabb a műemlékektől” módszeremmel találtam. Ez a kreatív díszletű egykori design bútorstúdió, a szintén nagyon szíves vendéglátó és már az étterem kategóriába is bőven felkapaszkodó Dall’Antiquario. Nagy italválaszték és kocsmai jókedv mentén méltó arra, hogy itt kóstold meg a helyi ételspecalitásokat. Ha nem tudod mit, segítenek. A turista csapda hatástól náluk nem kell tartani!

Egyéb leccei kocsma és kocsmaféleség találatok

Éjszaka inkább a vadhajtásokat kutattam. Jó hangulathoz, helyiekkel szocializálódáshoz ajánlom a belgás hangulatú, nagy sörválasztékú Rubens-t,

a bohém élettel teli Bar Moro-t

és az egy osztállyal feljebbi, menőbb Santa Cruzt. (Mindháromban van kaja is)

A koktélok és különlegesebb italok kedvelőinek pedig az erre specializált, a lecceiek között is csúcsnépszerű Quanto Basta (=mennyi elég?) lehet a jó irány.

Táncropásra én az Alibi Creativ Club nevű bárt próbáltam ki, ami közel sem olyan rideg hangulatú, mint amennyire a sok fekete-fehérrel domináló megjelenése diktálná. Aznap nem volt belépő! Nem mellesleg összefutottam és együtt buliztam itt a Dall’Antiquario személyzetével.

A Dall’Antiquario>Quanto Basta>Bar Moro>Alibi Creativ Club lehet is egy jól fellépített sorrend egy leccei estére, hiszen egymás közelében vannak és elég változatosak egymáshoz képest.

A sokféleség jegyében jártam még kocsmai ajánlásra a Cosimino nevű nagy múltú kisvendéglőben (osteria) negroamarot vörösborozni környékbeli hidegkonyhai ízelítők kíséretében.

Egy elegánsabb és modernebb kávézó/bisztró/bárban pedig egy diplomaosztó családi ünnep idején eddigi olasz kalandjaim kedvenc aperitivo büfé kínálatát éltem át. Érdemes rá délután lecsapni. Egy italhoz sokat és sokfélét porcióznak. Ez így együtt 7 Euró:

Megérte visszatérni Leccébe távozás nélkül a harmadik napra, a soraimmal is visszatérek még. Sokatmondó város.

Ha addig is rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a leccei kocsmák is:

Egyéb olaszországi témák a Kocsmaturistán:

Puglia, Dél-Olaszország 31 kocsma után

Molfetta kocsmái és városi legendái – Puglia, Dél-Olaszország – 1. rész

Bologna és Padova – Kocsmaturista Szöveggyűjtemény

The post Ahova távozás előtt tértem vissza – A dél-olasz Lecce és kocsmái appeared first on Kocsmaturista.

Az altémák címei segítenek kiválasztani az érdekes témarészt.

Minden út Puglia kocsmáiba vezet?

Több ihletésem is volt Pugliába menni. A budapesti Pizzica pizzaszeletbáros Enrico például kitörő lelkesedéssel és jobbnál jobb képek mutogatásával mesélt eredeti otthonáról, Leccéről „műhelyének” küszöbén. A ravaszt viszont a magyar származású Rosa kedves meghívása húzta meg, aki Molfettában él a családjával. Útra szálltam.

A repülő Budapestről Bariba megy, ami a régió központja és legnagyobb városa (kb. 325.000 fő). Főszezon után 14.000 Ft-ért is lehetett oda és vissza repjegyet találni a Wizz Airnél. Ekkor utaztam másodszor csak hátizsákkal. Ahogy Nápoly esetében már begyakoroltam, nem terveztem meg semmit, csak az első éjszakáról tudtam biztosra, hogy Molfettában, Rosáék barátjának, Maria Teresának kényelmes és otthonos Piazetta B&B rezidenciájában töltöm, a város közepén.

A többi város esetében hagytam, hogy a szimpátia, a történések és a hallomások vezessenek az utakra. Ugyanúgy benne volt a pakliban, hogy akár minden éjjel más városban leszek, mint az, hogy leragadok egy helyen egy hétre. Végül a négy város, amit meglátogattam:

Molfetta,

Lecce,

Brindisi

és Bari voltak:

A régi pugliai kocsmák külcsínje

A négy város nagy hasonlóságokkal és sok kis különbséggel kirajzolt egy meghatározó pugliai arculatot. Óvárosok, templomok, andalgó emberek, nyugodt tempójú, mégis élénk utcaképek, színes kocsmák. A kocsmák elég nagy része őrzött errefelé régies hangulatot. Meglepő eklektikával vegyítették a márványpultos, vöröses-barnás faanyag-használatú, fém díszítőcsöves, nagy kávégépes olaszos kocsmaélményt és az akár strandbüfés, vasúti utasellátós atmoszférát.

Bar Biffi, Lecce

A kocsmamodernizmus jegyében a friss kocsmák itt is új arcot kezdtek ölteni. Volt néhány kreatív példány, ami kapaszkodott az olasz hagyományokba is, például a bari-i Ciclatera sotto il mare (=tengeralatti kávézó), ami a kotyogós kávéfőzőkre építette fel a megjelenését: falról lógtak, vázaként használták őket vagy azokban hozták ki az evőeszközt. A ciclatera egyébként helyi tájszólással a kotyogós kávéfőzőt és a kávézót is jelentheti.

Emellett sok volt az újhullámos, kevésbé fantáziadús kocsma is, amik gyakran a ma már kifutóbb Ikea-indusztriál-minimál palettáról rendezkedtek be, és amikhez igazi színt csak a vendégek forgataga adott. A fiatalok azonban büszkék voltak ezekre a kocsmákra, a korral haladást jelentették számukra, szemben az általuk ódivatúnak talált régi olaszos kocsmai stíluselemekkel.

A pugliai kocsmaélet és kocsmakultúra

Esténként, éjszakánként hatalmas élettel lehetett találkozni a pugliai kocsmák környékén. A vendégek fesztiválszerűen az utcán csoportosultak. Benn csak azok ültek, akik épp tányérból ettek meg azok, akiknek már csak „ott jutott hely”. Az ülőhely a teraszon egyáltalán nem feltétele a dél-olasz kültéri kocsmázásnak. Simán tömeges állófogadást rögtönöztek az utcán.

Nem hangosabbak, mint máskor, nem hangosabbak, mint a TV, nem hangosabbak, mint egy idős olasz asszony mediterrán álma. Úgy tűnt, mindez a szomszédokat nem is zavarja annyira. Persze az ébrenlét az olaszoknál legtöbbször egyenlő a társasági élettel és csak az alvás magányos tevékenység. Valószínűleg, az a néni, aki épp feletted pörölne az ablakból, inkább kinn ül egy padon, sőt akár a magával vitt(!) székén valahol egy térrel odébb maga is, és szabad ég alatt pletykál a kortársaival, míg bele nem álmosodik a hajnali egybe, így könnyebben békén hagy a kortytársaiddal. A korosztályok nem különülnek el errefelé élesen, szorosan egymás mellett léteznek és mindig emlékeznek és emlékeztetik egymást arra, hogy ilyenek voltunk, olyanok leszünk.

Kiszolgálás oldaláról pedig általánosan szuper-kedvesség és őszinte, mélyre menő érdeklődés a jellemző. Magyar szokásokhoz képest sokszor már nyomozóként hatóan kérdeznek a betérők történetéről, életük hátteréről. Valamikor nem tudtam eldönteni, hogy én, a blogisztikus kérdezek-e többet tőlük vagy ők tőlem. A beszélgetés eleve mindenek feletti. Még a fizetés is várhat, ha érdekes a téma. Javaslom, ha fizetni szeretnél egy dél-olasz kocsmában, jó előre szólj, mert az sokkal sürgetőbb nekik, hogy a vendég időben megkapja az ételt-italt, mint az, hogy ők a pénzt. Ekkor már nem sietnek. A borravalót gyakran el sem fogadták, mosolyogva elutasították, sőt „antiborravaló” is visszatérő jellemző volt, miszerint ők adtak vissza tudatosan többet. Az ajándékozás, az emlékül adás tradíciója is nagyon erős. Egy csomó aprósággal, aláírt kocsmai ereklyével a táskámban tértem haza.

A pugliai kocsmák és környékeik harapnivalói

A főrendeltetés szerinti kocsmákban péksüteményt, jégkrémet, almát simán lehetett kapni a legváratlanabb helyeken, de a plüssjáték és a parfüm sem túlságosan döbbentette már meg a kocsmapolcokon a helyi közönséget.

A kocsmákból sok regionálisan (is?) jellegzetes péksütit sikerült megismerni, amikkel korábban Magyarországot és Olaszországot is vizsgálva csak a Pizzicában találkoztam idáig. Nagyon bírom, hogy Olaszország szinte minden táján másféle péksüteményekbe lehet botlani és részletes választékuk egyáltalán nem áll meg a globalizáció által nagyüzemben felkarolt pizzaszeletes, tramezzinis kínálatnál. A pugliai szortiment visszatérő szereplői többek között a panzerotto (balra fent, a kisebb), a fagottino (balra középen és alul – azt jelenti, hogy csomag), a rustico (jobbra). Az utóbbiból a leccei Bar Mireaban evett változat a jelenleg ismert legfinomabb péksütemény számomra.

Kelt tésztás, gyárilag négy darabra téphető. Többféle töltelékkel létezik, az enyém sonkás, mozzarellás, enyhén paradicsomszószos volt. Minden falat isteni puha, és az egészet áthatotta a nyúlós, szinte krémes sajt. Léteznek ezek pikánsabb és szolidabb változatokban, az óriásitól egészen a falatnyi mértekben és következetesen kaphatók kocsmákban! Egyétek! Persze, aki nem annyira kocsmás, az pékségekben (panificio) és cukrászdákban (pasticceria) is fellelheti őket, még nagyobb választékban is.

Amúgy a pugliai kocsmák között kifejezetten nehéz volt minden értelemben (kalória és pénztárca) könnyű falatokat enni. Alig találtam kisboltot. Az első salumeriás élményre is napokat vártam és talán csak kettőt láttam nyolc nap alatt a négy városban. A salumeriák – ahogy én ismerem őket – olyan tipikus olasz kisboltok, ahol a világ legtermészetesebb dolgának veszik, hogy azért mentél be, hogy friss alapanyagokból szendvicset készíttess magadnak a pultból, és már nem is azt kérdezik, hogy mit kérsz, hanem mit kérsz bele. A bari-i salumeriámban épp elfogyott a péksüti és ezt katasztrófának fogta fel a boltos, kapott is a fejére az épp késő szállító.

Rosa szerint alternatívák lehetnek még pugliai kocsmák közötti könnyedebb falatozásra azok a pékségek, amik a hűtőpultból mindenféle hidegkonyhai terméket is árulnak, akár paradicsomos húsgolyót, salátákat vagy csirkefalatokat, de ilyen helyet ténylegesen csak Molfettában sikerült lokalizálnom.

A kocsmatúrák étkezéseit viszont semmi nem egészíti ki jobban, mint az itt is taroló aperitivo kultúra. Meghirdetett időpontokban egész tálnyi változatos falatkákat kínálnak nagyobb italok, pl. spritzek mellé, így jóval jutányosabbá téve az üzletet. 7 euróba került egy aperol spritzzel ez a jól megrakott tál:

Viszont röpke italokhoz is, mint a fröccs és a sör, mindig kedveskedtek valamivel, az alapot képező mogyoró, olívabogyó, chipstől indulva kiadósabb és örvendeztetőbb fogásokig is, mint foccaccia, rántott krumplipüré vagy egy kis hasáb rakott padlizsán.

Faros – kisüzemi söröző – Bari

Nagy felfedezésem a helyi sörrel szimbiózisban kipróbált puccia is. Tipizálhatóan pugliai, azon belül is főleg a Salentoi-i félszigetre jellemző szendvicsféleség, amit a parasztok kenyerének becéznek, szándékosan szósz nélküli, csak házi alapanyagokból készül, és a kerti zöldségek meg a juhsajt természetes lékibocsátásától mégsem száraz, harmonikus fogás. Egy minden elképzelhetőn túl hyperkedves, erre a profilra színtisztán felesküdött, harmadik generáció óta futó falatozóban kóstoltam meg, két salentoi kézműves sör kíséretében. Kiemelten ajánlom itt:

A pugliai kocsmák és a sör

Tartom, amit Bologna-ban és Padovában is megállapítottam: az olaszoknál olcsóbb sörözni, mint fröccsözni. Ínyenc kisüzemi vagy finom import gyári sörök kerültek általában annyiba, mint az alapfröccsök. Amúgy érezhetően olcsóbb volt az italozás, mint Bolognában. A kis üveges sör 2-3 euróért már nem számított ritkaságnak kocsmában sem. Akkoriban (2016 októbere) középúton tartott csak a helyi kisüzemi sörök látványos térhódítása. Néha találtam egy-egy jót, de nem akadt fenn maradandó kóstolás az emlékezetemen. Dél-olasz sörfőzdék helyett az olasz feltörekvő márkák inkább északról származtak. Az italprofilból sörre berendezkedett egységek közül több is jobbára nagyüzemit mért, németet, angolt, írt, belgát, amerikait. A náluk ritkább cseh helyett a dán egészítette ki érzékelhető mennyiségben ezt a nemzetiségi listát.

Környékbeli sörökből mindössze négyet sikerült megismerni, a Mandonion (Manduria), a L’aura Birra (salentoi) és Malatesta (2016-os kifejezetten Lecce megyei főzde) egy-egy sörét és a Terrona (Corigliano d’Otranto) két tételét.

Nekünk magyaroknak külön érdekes lehet, hogy Lecce környékén mennyi Dreher sört lehet tetten érni. Megint csak: hasonlóságokkal és különbségekkel. A címke narancssárgás-fehér, nem pedig zöld.

Az eredeztetés ősforrása ugyancsak Franz Anton Dreher és Dreher Antal és az egykor még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó negyedik, trieszti Dreher sörgyár. A márka olasz vonalon a Heineken kezébe került, és mivel ma Milano mellett a pugilai Massafraban is gyártják, a környéken alapsörnek számít. Főleg Lecce volt tele Dreher márkás napernyővel kocsmák teraszain. Nem tudtál úgy 360 fokban körbenézni, hogy ne láss legalább egy Drehert ívó embert.

Olasz Dreherről való szakmaibb értekezést találtok a Kocsmablogon és a Sörbúváron is.

A megkérdezett helyiek amúgy nem tudtak a magyar Dreherről, és a Google képein ugyanúgy csodálkoztak a zöld címkén, mint elsőre én az övékén.

Olaszország eddig ismert négy fő-fősöréből errefelé a Bariban szintén gyártott Peroni uralkodott, aminek ezúttal extrább fajtáiba is sikerült beleszürcsölnöm. A Nastro Azzuro már kisebb mennyiségben, a massafrai gyártósorokon szintén készülő Birra Moretti pedig szinte egyáltalán nem tolakodott. Az utóbbinak egy Baffo D’Oro (=aranybajusz) nevű 0,66-os változatára egy brindisi-i kikötői étteremben bukkantam. A Forst-nak pedig a duplabak (barna) sörével, a Sixtus-szal találkoztam Bariban. Teljesen a nulláról ismerkedtem az ország egyik legrégebbi sörével, a Menabreaval Brindisiben. Az én inkább ale-es ízlésemnek annyira kiugró élmény egyik tétel sem maradt. Ezek közül a kedvenc végül a Forst Sixtus lett:

Alapvetően sok sörívó polgár színezte az pugliai látképet. Az „olasz nemzet egy boros nép” sztereotípiát az utcaképek nem igazolták kitüremkedően errefelé. Az elegánsabb éttermek teraszain is aranylottak a sörök, sőt elegáns, szoknyás-magassarkús fiatal lányok is rendre koccintottak korsókkal sütizős-kávézós bisztrók üvegablakai mögött is.

A pugliai kocsmák egyéb nedűi

Borokból helyiek lelkes unszolására a negroamaro (=kb. „fekete-keserű”) nevű helyi salentoi szőlőből előállított vörösbort kóstoltam. Az egyik leccei kis osteriaban (az olasz étteremrend harmadik szintje, nálunk nagyjából a kisvendéglőnek felel meg) egy félliteres kancsót pakoltak le mindössze 3 euróért a környékbeli jellegzetességekből válogatott ízelítőtál mellé. Kikerekedett a szemem. Az első korty még keserűségsokkal ért el, de utána itatta magát. Jó sokáig írtam felette a jegyzeteimet.

Ugyanitt ajándékoztak meg a fizetésnél egy édeskömény likőrrel, ami nagyon közeli rokona az ánizslikőrnek. Olaszul finocchionak hívják. Ha ízlik, akkor tudd majd, hogy hol, mennyire kiabálod hangosan ezt a szót, mert a szlengben fél-pejoratívan „homokost” is jelent egy azonos nevű San Fransisco-i melegbár örökségeként.

Egyéb rövidital-felfedezésem a Vecchio Amaro del Capo (=A főnök öreg keserűje), ami nagyon jól egészíti ki Gianni karakterét ezen a képen a Dall’Antiquario-ból Leccében.

A mi Unicumunk pedig még ennyire délen is rajtakapható a polcokon. Változik, hogy tudják-e róla, hogy magyar vagy sem.

Az örökbecsű kávé mellett népszerű élénkítő a kocsmákban a kávéhoz hasonló formában elkészített és kávéspohárban kínált ginseng. A Bar Mirea-ban, Lecce-ben nem engedtek mindkettőből rendelni egymás után, mondván, hogy túl erős lenne. Egy alkalommal csak egyiket vagy másikat isszák.

A pugliai kocsmák világa kimeríthetetlenül színes, változatos és mozgalmas, még többször visszatérek hozzájuk, mesélek majd egy-egy kiemelt példányról és külön a négy város kocsmaéletéről is.

Folyt.köv.

Hálásan köszönöm Rosanak és Gae-nek a meghívást, a vendégüllátást, Maria Teresanak pedig a molfettai szállást.

Ha extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a négy város:

Köszönettel fogadok TOVÁBB TIPPEKET, hogy legközelebb MELYIK PUGLIAI KOCSMÁBA LÁTOGASSAK EL, illetve hogy MELYIK OLASZ VÁROS KOCSMAÉLETÉT AJÁNLANÁTOK MÉG A FIGYELMEMBE!

Korábbi olasz Kocsmaturista témák gyűjteménye Bolognából és Padovából:

Bologna és Padova – Kocsmaturista Szöveggyűjtemény

The post Puglia, Dél-Olaszország 31 kocsma után appeared first on Kocsmaturista.