Szeretek új városban felkelni. A pécsi ébredésnél csak oldalra néztem, és „Isten” rám mosolygott a könyvespolcról. A mosolya egy könyvgerinc volt: A VILÁG!

Mentem is hamar világot látni, amit üdítő volt a Tettyével kezdeni.

Először kicsit csalódott voltam, hogy nem a megkapó, fehér apácarácsos Tettye vendéglőben fogom elfogyasztani a reggelit és az első kávét, mivel még nem volt nyitva. Viszont ilyen környezetben nem tudtam sokáig fanyar ábrázatú maradni:

Nagyon hamar új útra találtam. Azonnal éreztem, hogy itt személyre szóló kincsre bukkantam:

(457. állomás, 5. pécsi állomás)

Semiramis kávézóval volt már dolgom másik városban. Az már nincs is nyitva. Újépítésű ház aljában, egy aprócska, túl nőies, túl szelíd, túlkomponált helyre emlékszem. Tartottam tehát a névtől, az esetleges franchise jelenségtől, de itt már az első lépéstől egészen más élmény várt. Adottságilag is isteni volt, a panoráma miatt, ami szerepel is az elnevezésben, de ehhez hozzá is tettek. Hangulatos fapadokat helyeztek a panoráma fölé és a gesztenyefák alá. Tele volt vendégekkel a kert vasárnap 11:00 óra körül.

Ez egészült ki egy nagyon kedves, otthonos, vendégvárós hangulatú belső térrel. A falfelületeken pozitív üzenetek, Vasarely művek, Tettye fotók és a helyszínül szolgáló épület régi tervrajzai osztoztak.

Gondolkoztam is, hogy beleszámoljam-e a válogatásba, hiszen se a szándék, se a megvalósulás terén nem egy kocsmaprofil domborodik itt ki igazán. Viszont ekkorra már megfogadtam, hogy a megnyerő kisvendéglőkre is rámozdulok a túráimon. Tetejébe a gesztenyefás udvar intenzív sörkertként is működött már ilyen korai órán is. Koccantak a világos és sötét Szalonos poharak, korsók tisztességes mennyiségben, rajtuk a nyár múlására fittyet hányó, fáradhatatlan szeptember közepi napsugarak csillogásával. Sok kiránduló társaság állt meg itt. Ott tartózkodásomkor a barátnő duókból akadt a legtöbb. Voltak harmincasok, negyvenesek, hatvanosok. Mind söröztek, akár ettek hozzá, akár nem.

Első körben kávéval nyitottam. A ház asszonya, Piroska kedvesen szabadkozott, hogy a pultnál történik a kiszolgálás. Állítólag ezt sokan nem szeretik. – Én igen – feleltem – a legérdekesebb dolgok mindig a pultnál történnek. Ők direkt a pultot fölé írták az étlapot is.

Elég sok mindenből lehet választani a büfékonyhán, magyarosságokból is. Én reggelire gyorsan letettem az amúgy vonzón hangzó „tojásrántotta gazdagon” szándékáról, amikor megállt a szemem a tonhalas tócsininál. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy az valójában tonhalas-olivás tócsni. Isteni volt! Azt mondták, nincs egyedi neve Baranyában a tócsniféléknek, mint annyi más megyében (prósza, lapcsánka, macok, mackó és sok másik). Itt elvileg ezt a talán legelterjedtebb szót használják rá leggyakrabban. Volt előnye a Semiramis márkának is. Nagyon finom volt a kávé és igazán nagy adag!

– Mi ilyen kis egyszerű hely vagyunk – mondta Piroska.

– Az a jó, imádom az egyszerű helyeket – reagáltam – szerintem a flancot belülről nem is olyan sokan szeretik. Jó páran csak másokról hiszik ezt, ezért azt is elhiszik, hogy szeretni kell.

Kiültem megírni az előző nap emlékeit az egyik padra. Hirtelen támadtak a gesztenyék! Az első gesztenye -torpedó – a billentyűzetem mellé – hirtelen ért, de rögtön kaptam a jó tanácsot, hogy üljek a napernyők alá, azok felfogják.

Egy idő után bementem sört is rendelni, és közben kitértem az elnevezésre.

– Jó név ez – kezdte a mesét Piroska. 2003-ban nyitottak egy 25 nm-es kis helyet a Király utcában Semiramis kávézóként. Akkor nem volt ilyen sok kávézó Pécsen. Elhíresültek, a város ékköveként tekintettek rájuk, de állítólag gátat szabott a belvárosi bérleti díj emelkedés, ezért elköltöztek. Megtartották a nevet és a vendégeket, hiába mentek városon belül nagyon messzire.

Ebbe a 125 éves épületbe egy korábbi kávézó helyére költöztek. Itt nem akartak már csak kávézó lenni. Piroska Büfének mondta magukat. Csak két egytálételük van, de azokért messzi földről jönnek ide a vendégek: a halászlé és babgulyás. Elhatároztam, hogy másnap visszatérek. Útra keltem a Havi-hegyhez és a templomához. 

-Jó energiák vannak ott – mondta Piroska – Itt is – mondtam én.

Odafenn ezt az imádott kilátást találtam:

Másnap, amikor ebédre visszatértem a Semiramis Garden Panorámába, pont csalódott voltam, hogy a Papucs ügyében nem jutottam messzire, de itt nyomra vezettek. Közben megkóstoltam a halászlét egy csilis kávé kíséretében. Mindent frissen szolgálnak. Elég meggyőző volt, ahogy Piroska és partnere is épp saját főztjüket fogyasztották.

– Mindig megfogadjuk, hogy legközelebb már nem – vallottak – de amint elkészül az új bogrács, rájövünk, hogy nem fogunk tudni ellenállni. 

Olyan finom volt ez a pontyhalászlé tésztával (nekem első díjas), hogy arra gondoltam, hogy még a szálkát is megeszem belőle (bár szerencsére abból kevés volt). Bennem sem maradt semmi szálka, az biztos! Csont nélkül felírtam ezt a helyet az országos kincseink elképzelt listájára.  

Facebook cím: https://www.facebook.com/semiramisgardencafe/

Nyitva: 9:00-22:00

Cím: 7627, Pécs, Havihegyi út 1.

Nem kevésbé érdekes, de teljesen más profilú helyen találkozunk legközelebb Pécsen, a Csinosban!

Folyt.köv.

Ha extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Előző írások a Pécs sorozatból:

Mondok egy imát a derék Papucsért! (Pécs)

Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #2 @István Pince

Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #3 @Korhely, a mogyoródobáló

The post SEMIRAMIS GARDEN PANORÁMA – Ahol támadnak a gesztenyék appeared first on Kocsmaturista.