-Amelyik városnak még a turistautcáját is szeretni fogom, az lesz az igazi – mondtam magamnak egyszer. Bár nem köteleződtem el, de Bolognában ugyanolyan jól eső kanyar vezetett mindenhova:

Oázisként érkeztem meg egy szinte sikátorba is, ahol egy egész bolognai alternatív élet képkockái pörögtek le a fejemben. A főbb utcái közül a Via Pescerie Vecchie („az öreg halüzletek utcája”) csak magáért beszélhet:

Ebben az ingergazdag négyzethálóban is rögtön kiszúrtam az egyik sarok legvonzóbb helyiségét, és második nappalon már be is merészkedtem a kellemesen sötét, 36 éves Il Calice belső terébe.

A telefontöltőm a bárpultban pihent, mert nem volt vendégtéri konnektor, ahogy szinte sehol máshol sem. Nekem csak kinn vagy fenn jutott volna ülőhely,

mert bárszékek sem voltak a pultnál, ahogy szintén szinte sehol, de ahogy szóba hoztam ezt, máris leszállítottak nekem kintről egy széket a pulthoz, és megtanították a nevét (sgabello), ahogy azt is felfedték, hogy a hely neve pedig talpas poharat jelent.

Már ezzel a honi úri módival is magyarosítottam kicsit magamnak a légkört, de amikor új szokásomhoz híven irányítottam a hosszúlépés készítést, egész otthoni mikroklimát teremtettem volna meg. Végül övéké lett az utolsó szó tett, a narancskarikával.

Tovább ismerkedtem az aperitivo kulturával, mert váratlanul kaptam egy tálat. Megállapítottam, hogy Olaszországban még a levegő is szénhidrátból van: tortilla, keksz, bruschetta, tramezzini falatkák, és mindez a hosszúlépéshez dukált áron belül. Így már nem is volt rossz üzlet a kb. 4-5 euró. A pulton alapból is minden vendég rendelkezésére állt egy kis mártogatós készlet, szósz fronton második variánsként zöld salsával, ami ruccolából és parmezánból készült, és hirtelen életem egyik kedvenc ízévé lett.

A négy fős személyzet női tagjai nagyon vendégszeretőn viselkedtek. Jessica a pultban hús-vér szomorú smiley-t vágott, hogy nem repetázom aperitivo tálból. A főnökasszony Ada pedig igazi olasz dámaként ülve a pénztárjában, fáradhatatlanul mesélt és kérdezett, érdekes beszélgetés volt. Kiderült, hogy teljesen antialkoholistaként vezeti ezt a bart. Alapvetően az Il Calice étteremként jelentős főleg, ugyan van, aki csak iszik egy elidőzőset és nézegetőset a bejáratnál, de többen halmozott fogásokat bonyolítanak le a galérián vagy a belső térrel vetekedő méretű teraszon.

Csak az aperitivo kultúrából nem lehetne itt megélni. Ettől függetlenül én, mint kisvendég, fejedelmi bánásmódot és emberséget kaptam. Emlékezetes megpihenőhely lett közel két órára.

A második délutáni meglepetés egy Mortadelleria (=Mortadellázó) volt. Az olaszok szégyentelen változatosságban szeretnek mindenféle -azó, -ező, -ozó vendéglátóegységeket képezni. Ha belegondolunk a pizzéria szót akár magyarosíthattuk volna pizzázóra idehaza eredetileg. Azt hiszem a Mortadelleria egy ideig nem fog erkölcsi kérdéseket felvetni nyelvújítás terén Magyarországon. A mortadella mint környékbeli származék viszont szerepelt az olasz tanáromtól kapott bolognai gasztro-feladataim listáján. Adta magát, hogy itt teljesítsem, a Pigroban (=lusta):

Ugyan kocsmák közé én sem számoltam a helyet, korán is zár, de arra kiválóan alkalmas, hogy az nemes-egyszerű mortadellás zsemlét Peronival vagy olasz kézműves sörrel öblítsük le helyben.

WC nincs, kávé nincs – egyértelművé van téve:

Van viszont helyben szerzett tudás a La mortadella című film létezéséről, szárnyas malacok, karácsonyi díszítés júniusban, fekete-fehér fiatal Sofia Loren, csomó kés és elvont design-elemek.

Abszolút felért egy kocsmaélménnyel.

Utolsó bolognai kora estémen az első európai egyetem (1088) városrésze felé vettem az irányt késő délutánra. A turisták gócpontja a híres tornyok után pár sarokkal már átadja a helyét ennek az elsőre teljesen más hangulatú környezetnek. Fontos, hogy elsőre mert az igazi részleteit nem lehet túl gyorsan felfedni. A körvonalain járva is látható, hogy a vendéglátásba errefelé mar bekapcsolódnak a kínaiak és a törökök erősebb jelenléttel. Ezeken kívül nagyon hangulatos kis olasz, de majdnem mind üres éttermeket lehet látni. Akár egyesével is ki lehetne próbálni őket, biztos vagyok benne, hogy mindben felejthetetlen kaja kerülne ki az akár órákra hoppon maradó szakácsok kezei közül. Kocsmából meglepően keveset találtam, az egyetemi szféra falfirkákon kezdte felkonferálni magát, az anti-rasszista eléggé visszatérő jelző volt az öndefinícióban (megérthető). 

Errefelé ezen a délutánon a fiatalok sokan inkább a téren ülve ittak üvegekből,

de én ezen a nehezített pályán is találtam közeli következő állomást, a La Gazettát.

Folyt.köv.

[huge_it_maps id=”13″]

1. – Három kortyos Espressok Olaszországban

2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett

3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában.

4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában.

5. – Össz-latin egyveleg a bolognai éjszakában, Pastis.

6. – Bar Mercato – 150 törzsvendég galériája

7. – Megérkezés a Mio Bar-ba, a három napos bolognai törzshelyemre

8 – Éjjel-nappal Bologna. Két kocsma két napszakra

The post Délutáni felfedezések Bolognában appeared first on Kocsmaturista.

Már majdnem a második éjszaka lett (a háromból) az ördög helyett a Via Belvederejé teljesen, amikor 1:00 körül ráparancsoltam magamra, hogy irány más utcában is világot látni, nem tehetem ezt a leendő olvasóimmal! A Bar Mercatoban alighanem végtelen számú estét el lehetne tölteni és bosszantóan magasan is hagyta a lécet. Vajon mi lehet még ezután érdekes?

Azért összeszedett pozitivitással elindultam a Via S. Felice irányába, amit Rosa jelölt meg a térképen. Hamar kiderítettem, hogy a szomszédos Via del Pratello a legélénkebb kocsmautca erre, de még bekanyarodni sem kellett az első állomáshoz. Légyként mentem a tömegre az Altotasso előtt. (348. állomás, 6. bolognai állomás)

Első blikkre rockeresnek, egyetemistásnak mutatkozott a helyszín, de egyetlen körbejárás hamvába hullajtotta ezt a hiszemet, és helyére bizonyította a sokféleség jelenléti ívét végig kipipáló össznépet. Itt aztán tényleg mellém állt a pultnál az ezerszínű hajú punk, míg benn művészkarakterek osztoztak egy asztalon, és elegáns nők és szinte zsenge kislányok, nyugíjasok, bőrkabátosok és zakósok alkottak egy tömeget. Röviden mindenki, akinek volt valami oka arról a csütörtökről arra a péntekre itt virrasztani Bologna egyik legtovább nyitva tartó kocsmájában.

Jó kis piadina lelhető fel náluk az éjjel is bőséges kínálatú péksüteményes pultban és a hosszú sörcsapon pedig többek ízlésének akad pár jó korty. Érdekesség, hogy az egyik olasz sör, Prága egyik legizgalmasabb városrészéről, a Kisoldalról (Mala Strana) lett elnevezve.

Azt is kipróbáltam, hogy legolcsóbban itt tanulnak hosszúlépést készíteni, 2:50-3:00 euróért (pultosa válogatta). Voltak érdekes részletei az önkéntes és a vendégek által hozzáadott díszletnek is: A képek, a falfirkák, a WC ajtó kilincse,

és számomra főleg a vendégtér részét képező fém boros hordók, amik akkorák, hogy titokban lehetne űrlény-tetemeket rejtegetni bennük a nyilvánosság elől. Mintha anyagmennyiség után fizettek volna annak az arcnak, aki valószínű az ipari forradalom idején olvasztotta őket valami korai világkiállításra.

Teltház volt csütörtökön háromig, pénteken négyig. A név magas alkoholtartalmat vagy magas borzot jelent. Én rögtön letettem magamban a voksomat az egyikre. Tizenkét éve vannak nyitva. Abszolút nyerő zárópont, olvasztótégelye mindazoknak, akik a végsőkig ellenállnak a holnapnak.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/EnotecaAltotasso/?fref=ts (ez alapjan látható, hogy koncertjeik is vannak.)

Cím: Piazza San Francesco 6/d, Bologna

Nyitva: 17:30-4:00

Nekem másnap is korán eljött az említett holnap, és az alvás előtti hajnalnál hagyta az új utak büszkeségét, mert hamarosan bevásárlószatyorral jártam ismét a megunhatatlan Via Belvederét ajándékokért. A nemzeti ünnep is a tegnapé volt már, helyre állt a rend, és a következő olasz reggel olyan volt, amilyennek megismertem és amilyenek átmeneti megrendülésemig szentül hittem őket, mozgalmas, forgatagos, színes és hangos, rögtön a szállásom küszöbéről. – Buongiorno Dio – köszöntem az égre. A helyemen voltam.

A vásárcsarnok is teljesen más képet mutatott, vásárcsarnokosat, élettel telit.

Esküszöm, hogy nem kerestem én kocsmát aznap reggel, egyszerűen csak kávét a csarnok falain belül. A Green bar (349. állomás, 7. bolognai állomás) először üresen fogadott,

csak valami horrormesét szavaltak a hangfalak. Csak? Nem mintha ez magában olyan snassz lenne, de hamarosan megérkezett a pultos-showman Nico. Vele együtt ez a hely igazi ínyencség! Voltam mar néhány vásárcsarnokos kocsmában, na deeee ez?!! Na, itt lehet időzavarba keveredni. Délelőtt hirtelen este lesz. Benn történik az élet, az a hangos olasz, a napfény meg messze kinn van. Bár ez nem látszik Nico napszemüvegén, amit odabenn is visel.

Ő amúgy rendezvényszervező, és hét éve jár évente Magyarországra, úgyhogy rögtön lett közös téma. Egy barátjaval közösen övé a hely. Laza lomkocsmás elemekkel lépnek túl az egyszerű díszleten.

De Nico maga az élő fő-disztargy, ahogy délelőtt tombol a rádióra a piac egyik sarkában.

Felbecsülhetetlen életképek halmozódódnak. Jön egy bácsi, aki szó és köszönés nélkül feltartott mutató ujjal rendel egy kávét, majd elkéri a majdnem egy üres grappás üveget, és belecsavarja az aljáról a maradékot a kávéjába. Nem adja fel az utolsó cseppig. Nico hangosan, tapsolva szurkol neki. Aztán az arc hozzám fordul és jókedvűen elmeséli, hogy ő ‘62 óta az üvegkicsavarás művésze.

A következő signore-nek alig volt haja de mégis olasz eleganciával igazgatta a maradékot a tükörben, és ő tárta fel közben, hogy a vásárcsarnok, ahol épp megismerkedem a Campari soda-val, a Monarchia idején osztrák-magyar lovak istállója volt.

Erről elneveztem Nico házi speckójat, amiről büszkén számol be – campari spritz blue sapphire ginnel – osztrák-magyar istálló lének. Bár ezt nem kóstoltam meg, de mégis méregkevertünk tízóraira. Itt készült először Schweppes sodával a fröccskísérlet. Ezt Nico felmenőit hozzáadva cseh-horvát-magyar fröccsnek neveztem el. Vigyázni kell hogy használjuk a szavakat odakinn, mert a soda, ahogy az angolban is, más asszociációt indíthat el, mint Magyarországon.

Az élet nem áll meg, a szomszédos zöldséges lány belibben, ahogy megszólal a Susanna, és táncolni kezd Nico-val a pulton és az egész kocsmahelyiségen keresztül. Pár perc múlva egy idősebb ember jön be táncolva a Parov Stellar-ra, amire Nico nagyon nyomja a pultban. Közben én fáradhatatlanul shazaamozom a jobbnál jobb olasz számokat, de egyszer csak kopogatnak a vállamon. Nico az, és egy “Amico” kíséretében átnyújt egy frissen készült teljes kiörlésű piadinát serano-val és mozarellával, ajándékba.

Egy kávéra akartam itt maradni, hogy gyorsabban végezzek az ajándékvasárlással, mintha lemennék a Mio Barba. Nem gondoltam volna, hogy nagyjából két órára itt ragadok és a délelőtt felét balról zöldség-gyümölcsös ládák, jobbról proseccós üveg pukkanások mellett fogom tölteni.

Hivatalossá lett, a Via Belvedere egy vendéglátósok által szigorúan őrzött terület, ahonnét kijutni, nagy kihívás. Este viszont újra sikerült, ugyanis nem értem vissza a DJ bulira időben, a Green bar-ba, az utolsó éjjelen jobban megismertem Via Del Pratelloról, de hazafelé pont összefutottam Nicoval, és megmondtam, ha csak tehetem, egyszer visszatérek és átélem a piaci diszkót.

Facebook oldal (nem hivatalos): https://www.facebook.com/pages/Green-Bar/310066159112313?fref=ts

Cím: Via Ugo Bassi, 25, 40121 Mercato delle Erbe, Bologna (én mindig a Via Belvedere oldaláról közelítettem)

A Bologna-Padova sorozat előzményei:

1. – Három kortyos Espressok Olaszországban

2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett

3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában.

4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában.

5. – Össz-latin egyveleg a bolognai éjszakában, Pastis.

6. – Bar Mercato – 150 törzsvendég galériája

7. – Megérkezés a Mio Bar-ba, a három napos bolognai törzshelyemre

The post Éjjel-nappal Bologna! Két Kocsma Két napszakra! appeared first on Kocsmaturista.

Elsőre csak azt látni, hogy rengeteg festmény van a falon.

Ez lehetne kortárs kiállítás is, mint a Fun cool oh-ban, de nem az. A pult mögött középen található az elkövető festő önarcképe, mint a kocsma őrző szelleme, körülötte és vele szemben pedig modelljeinek, a törzsvendégeknek a portréijai.

Ez a körbeportrézottság már eleve ad egy nagyon egyedi atmoszférát a helynek. Jelenlegi és kisebb számban akár – a festővel együtt – már nem is élő, többé-kevésbé törzs vendégek képei néznek le ránk. Máshol az is haladás lenne, ha egy fotó vagy ereklye lenne kinn, de itt aztán kimaxolták a témát. Nyilván kellett az is ehhez, hogy a bolognai Paolo Roversi, aktivista művész, egykor maga is törzsvendége legyen a kocsmának. A festményeket 2004-től három-négy éven át festette. Ő maga két éve nem él. Több, mint 150 darab műve látható. Annak idején kiállításokat is szervezett ide és az akkor kiállító művészeknek is itt ragadt még jó néhány képe, festménye, egyéb tárgya, tovább fokozva az művészi közegélményt.

Elég is lenne már ez a vibráló kocsmakémiához, de még ehhez képest is többről van szó. Aznap este, mint leggyakrabban, Steve és Mariano volt a pultban.

Mariano a tulajdonos, két éve, aki a divatszakmából érkezett, de már teljesen magára szabta az új szerepkörét. 7-8 éve járt először a Bar Mercatoban vendégként és rögtön megtetszett neki. Steve afrikai származású, Eritreaból. Mára – 40 év után – már akár elhivatott alkalmi oktatója az olasz nyelvenek, ha hozzám hasonló (akkor) középkezdő külföldi nyelvtanuló vendégekkel találja magát szembe. Rengeteg új szót, kifejezést, helyesbítést, hangsúlyozást tanított nekem bratyiból, de legalább olyan lelkiismeretességgel, mintha professzori órabérben fizetném minden szóért. Neki korábban híres és népszerű étterme volt Bolognában, most a Bar Mercatoban tölti, összességében 15 éve, láthatóan vidáman, önazonosan a napjait. Mariano 48, Steve 54 éves. Mindketten jóval fiatalabbnak tűntek. Szerintük a Bar Mercato fiatalon tart. Steve-t meg is lehet nézni fiatalabban, az egyik portré ugyanis őt ábrázolja.

Kettőjük vendéglátói magatartásuk oltári pluszt jelentett még a nemes kerettörténet felébe.

Első bolognai napon itt is kikértem a fröccsömet, és itt jöttem rá, hogy az olaszok – ha nem hangsúlyozod másképp – bizony proseccoból készítik. Miért is tennék másból? Örültem a különlegességnek és a minőségnek, de az erőkülönbségre nem számítottam, hiszen a prosecco alkoholszázalékra kicsit gyengébb is, mint egy átlagos magyar bor, de talán a ráérzésre töltött hosszú lépés arányok mások és a természetes buboréktartalomtól is másképp hat. Nem lett végső magyarázatom, de miután két beszélgetős törzsvendéggel megittam a következőt, inkább hazamentem, mert ennek az estnek ezért vagy azért, de hamar vége lett a prosecco spritz asszisztálásával.

Másnap tudatosan visszatértem, sőt már vártam, hogy újra itt tartson a túrám. Steve és Mariano már ismerősként üdvözöltek, nevemen, hangosan és vidáman. Őket is átszoktattam irányomba a magyaros hosszú lépésre, bevált. Együtt számoltuk az egy decit, de hogy lehessen érezni, hogy mégsem teljesen magyar, egy citromkarika azért landolt benne. Örökre leszámoltam a prossecco fröccsel.

Aznap kevesebben voltak, főleg odabenn, mert a terasz dübörgött, így a bárnál egyszerűen lehetett beszélgetni. Van egy hangulatos kis hátsó kert is, de a Via Belvedere fesztiválélményéhez képest ezen a két napon senki nem választotta annak az intimitását.

Ezúttal sokkal több szabad felhasználású aperitivo várta még a betérőket a pulton, a kétszer sült frittata, ami Steve szerint nagyon speckó, és szerintem is nagyons speckó volt, mert én ugyan nem sok frittatát ettem addigi életemben, de erre gyorsan ráfüggtem. Bár igazságtalanul könnyebben meg lehet hízni egy olasz barpultnál, de tagadhatatlanul nagyon érdekes, hogy ki milyen ízelítő falatokkal várja a vendégeket. Újabb felülete az egyediségnek, az eredetiségnek. Itt pl. mártogatós répa, fűszeres keksz, szendvicskrémes kenyérfalatak volt még.

És amikor azt hiszem, hogy ennyi elégedettségi faktor után már nem fog semmi új történni a Bar Mercataban, akkor hirtelen meghallottam azokat a kulcsszavakat a pulttól, hogy Budapest és Unicum. Egy társaság bejött, akik közül az egyikük Budapesten töltött pár napot a múlt évben, és éppen meg akarta kóstoltatni az ottani „amarot” a barátaival. Miután bemutatkoztam Budapestiként azonnal kirendeltek nekem egy Amaro Lucanot, ami az ő válaszuk az Unicumra,

majd a lakhelyem nyaralási fotóit mutogatta büszkén Bolognában, Széchényi híd és fürdő, Hősök tere.

A büszkén mutogatás amúgy is rendszeres jelenség a Bar Mercatoban, hiszen gyakran betérnek fiatalok társaságok, akik közül az egyikük csak felmutat Paolo Roversi egyik portréjára és azt mondja, hogy nézd, az volt az apám tíz éve. Maradjon meg a Bar Mercato ilyennek és jussunk el a dédpapák megmutatásáig és legyen az a „tíz éve”, akár ötven vagy még több a mesében!

SZÁRAZ ANYAG TARTALOM:

Amúgy is gazdag az italválaszték, leginkább a borkínálatra büszkék. Üvegben, ajándéknak is jól lehet náluk válogatni.

Az étkező vendégeknek gusztusos tálak érkeztek, többségében könnyű falatokkal.

Nyitvatartás: H-P: 11:00-01:30-ig. Kétarcúak, mint sok más olasz bar. A reggeli órákban tele a hűtőpult péksüteményekkel, sajtokkal, felvágottakkal, ez az arcuk már majdnem salumeria és panificio (csemegebolt és pékség). Szombaton 18-kor nyitnak. Vasárnap zárva!

Facebook oldal (nem hivatalos): https://www.facebook.com/pages/Bar-Mercato/289063207808716?fref=ts

Cím: Via Belvedere, 13, 40121 Bologna, Olaszország

A Bologna-Padova sorozat előzményei:

1. – Három kortyos Espressok Olaszországban

2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett

3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában.

4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában.

5. – Össz-latin egyveleg a bolognai éjszakában, Pastis.

The post Bar Mercato, Bologna – 150 törzsvendég portré galériája appeared first on Kocsmaturista.

Vonattal érkeztem Bolognába. A vasútállomás környéke olyan, mint máshol, nem kerülne hűtőmágnesre. Koldusok aludtak az üdvözlő szökőkút peremén. Éber társaik első behatásra megindultak a gurulós bőrönd és a könnyű prédaként az állomással Zelfiezni megálló turistagyanús figura – én – irányába. Nem kényeskedtem, ennek is kerestem a romantikáját. Egy homályos Zelfie árán azért meglógtam előlük a zebrán, és rögtön csábított is az alkonyodó este kilences fényben balra, kontúrosan világító BAR felirat egy első élményre. Végül úgy gondoltam, jobb lesz ez csomagok nélkül, a szállás kulcsával a zsebemben. Jól döntöttem, egyébként a város tele van neonos BAR feliratokkal, mintha nemzetközi márkajel lenne, főleg függőlegesen lógva, általában zölden vagy rózsaszínen.

Más szót nem is nagyon használnak az olaszok kocsmamegjelölésre, csak a bar-t. Ez teljesen elfogadott, komfortos, nem eufemizálják. Bár különböző szinvonalú bar-okat vesznek egy kalap alá, nem nagyon hívják őket birreria-nak (söröző olaszul), és csak ritkán bistro(t)-nak. Azok a helyek is, amik kávét és alkoholt is egyforma profilegységként árulnak, gyakrabban nevezik magukat bar-nak. Viszont a szóhasználat ellenére a globálisan átlagolt bárkultúrát eléggé lefelezi, hogy szinte sehol nincsenek bárszékek. Tizenöt meglátogatott kocsmából háromban találtam, de ebből kettő más nemzet előtt tisztelgett. Kezdjük ezek közül az elsővel. Így kerültem oda:

A szállás nagyjából gyalog tíz percre volt a vasútállomástól, a kulcsot két perccel távolabb kellett felvenni. Hm, az oda-vissza négy! Gyors fejszámolás után, ennyi testi türelmem nem volt az első WC-ig, főleg, hogy néhol több évszázados macskakövek lassították hű társamat, a gurulós bőröndöt. Végigtévelyegtem egy mutáns nagy körforgalmon, amiben lehetett L alakban is haladni a zebrán (wow!), és figyeltem a híres árkádok alatt megbúvó helyszíneket, hogy melyik ígér leginkább tiszta WC-t, jó hangulatot és telefontöltési lehetőséget menüben. Nem akartam volna Olaszországban bajor kocsmát felütésnek, de csak nem maradt több időm válogatni. Pedig, ahol ekkora bajor kolbász,

és ennyi bajor sörös korsó vár a kirakatban, ott nincs mese! Benn azonban még a várhatónál is nagyobb globalizációs turmixot kaptam: Olaszországban, bajor kocsmában, lengyel csapos amerikai Batman-nel a pólóján angolul próbál kiszolgálni. Benvenuto a Bologna! Jó fej volt amúgy a srác és hamar váltottunk az olasz nyelvre. A hely maga is teljesen szimpatikus volt. Ha már bajorként kiválasztottam, nem hibáztatom tovább, hogy nem olasz.

Az Ein Prosit (343. állomás, 1. bolognai állomás) egy kellemes, tágas, több termes, nagy teraszos helyszín,

hosszú bárpulttal, errefelé bajnok sok bárszékkel és komplett éttermi konyhával. A díszlet tele bajor korsókkal, bajor zászlókkal, a csapon pedig meglepően sokféle Paulaner sörrel.

Ennyit sehol máshol nem láttam még. Meg is kóstoltam két pohárral, legalább leírtam közben ezeket a sorokat. A St. Thomas volt az egyik és Paulaner Salvator a másik. Mindkettő ízlett, ezentúl odafigyelek rájuk.

A hely nem franchise, nincs máshol, se Münchenben, se Budapesten, se Bolognában. A személyzet már a második söröm hajnalán elkezdte olaszsággal ellensúlyozni az import élményt. A pultos lányok táncoltak és énekeltek egymással, és Batman is rázendített a DJ Bobo-tól a Chihuaha-ra, így egyszerre vegyült bele Svájc és Mexikó is nemzetközi összhangzattanba. Viszont, amit láttam, amit megéltem, az már olasz mindenekfelett. Ilyen Németországot Németországban keresve kellene találni. Német sör olasz csapról attól még olasz, hiába mennek körbe tálcán a bajor káposzták és kolbászok és az amerikai hamburgerek hasábburgonyával. És én szeretem Németországot, úgy mondom mindezt.  Viszont ott már tudni kell, hogy melyik végéről fogja meg a magamfajta, hogy szeresse. Olaszországnak pedig nincs ilyen sok vége.

Körülnézvén sokan csak ittak, és sokan ettek is, gusztusos tálakat, rá is kérdeztem, valaki enni, valaki inkább inni jár be. Folyt a Paulaneren kívül a Prosecco is. A terasz is kellemes volt, jöttek-mentek ott jól az emberek, a pincérek pedig ideálisan sokan voltak a vendégekhez képest, és mind kifejezetten segítőkészek. Útba is igazítottak a szállás felé, miután a térkép alkalmazásom is eltévedt. Ha itt laknék, akkor biztos, hogy minimum egyszer még visszatérnék, de most mentem tovább.

Folyt.köv.

A Bologna-Padova sorozat előzményei:

1. – Három kortyos Espressok Olaszországban

2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett

és utózmányai:

4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában

The post Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában appeared first on Kocsmaturista.