Százhalombatta azért is fontos állomás a blogisztikus önéletrajzomban, mert onnét kaptam az első vidéki meghívást akkor még idegen követőtől, Pétertől. Ő ott él és figyelmembe ajánlotta a kedvenc helyét, az eleve rokonszenvesen kreatív nevű E-Battát. Emlékszem, a tavaly augusztusi első KRAFT Sörfesztivál idején, a Főzdepark területén talált meg a meghívása. Még ropogósan friss volt a weboldal, és boldog lettem, hogy ekkor először valami megmozdult általa a külvilágban. Ehhez képest kicsit elnyújtottam a megérkezést, és – ezért, azért meg amazért – csak decemberben jelentem meg a városban.

(2016 december alapján)

Vonatra pattantam egy szombat délután, és útközben elsőként valami praktikus és jutányos szállást kerestem, hogy maradhassak másnap, majd elkezdtem Százhalombattáról olvasni a neten. Bevallom, korábban nem tudtam róla sokat, csak azt, hogy nevét több, mint száz feltárt halom(sír)ról kapta, és hogy egy nemrég szépen felújított főtere van,

és hogy itt már most található egy látványos Rubik kocka, mint térdíszítő elem, aminek épületformátumú nagy testvéréért régóta szorítok Budapesten valami méltó helyszínen.

Meglepett, hogy ezen kívül mennyi egyéb szimpatikus sajátosságot fedeztem fel alig több, mint 24 óra alatt ebben a nagyjából 18.000 fős kisvárosban. Ezekről későbbi százhalombattai írásokban részletesen is regélek majd, de most kezdetnek nézzük meg, hogy milyenek látom a város kocsmaéletét azután, hogy 10 akár nagyon különböző vendéglátó helyét jártam be, olyan szélső pontok között, mint az elegáns főtéri Karma Café&Bar, és a vasútállomás mellett külön kunyhóban tanyázó, majdnem non-stop „resti”.

A látogatásokat szombat éjjel és vasárnap nappal ejtettem meg. Ez is két igen különböző merítést jelentett. Hasznos felosztás a tapaszlat szerzésre, mert ezek az órák időben ugyan közel vannak egymáshoz, élményvilágban nagyon elütnek. Le kell szögezni, hogy egy fővároshoz/nagyvároshoz ennyire közel fekvő településen (27 km Budapesttől), mint itt, mindig nagy elszívó erőt jelent minden helyi szombat esti láztól a metropoliszibb kínálat, hiszen egy önfeláldozóan hajnalig kólát szívószálazó sofőr segítségével könnyen áthidalható egy-egy baráti kör ottani bulizása is.

Azt mindenképp meg tudtam állapítani, hogy az akkor még nem is egészen egy éves Karma Café&Bar központi szereplői a battai (<így becézik helyben) az éjszakában. Egyrészt a főtéren található, másrészt az elegáns berendezkedésével direkt az igényesebb rétegre lő, plusz egy báli méretű diszkóteremmel is rendelkezik.

Éjjel teret kaphat ott a beszélgetős bandázási és a táncolási szándék is, az ezeket élesen elkülönítő küszöb két oldalán. Mindezzel együtt elsőre kényelmes, nem túl feszengős volt a légkör. Ez persze mindig relatív, hiszen egy-egy – főleg kisebb – város lakóiban törvényszerűen kialakul a széthúzás és az éjszakai élet elhatárolódó kasztosodása a „legmenőbb” hely és a lazább, zenegépesebb alternatíva között. Sokszor hajlamosak túlságosan is démonizálni egymást, hogy az egyik sznob, a másik meg lepattant. Ez a jelenség Battán nem rajzolódott ki erősen ennyi idő alatt. Ahogy a képet összeraktam, az itteni másik pólus a családi házas Kero, kicsit kijjebb a belvárosból, a vasútállomás felé. Ez egy barátságos, kategóriájában kifejezetten igényes, de akár rocker kompatibilis (. A legfiatalabb közönségnek jó bevezető kocsma, de az idősebb, nem lüktetően bulis vérű közönséggel is összeférően otthonos elüldögélős, beszélgetős ívó. Mindez terasszal, kerttel kiegészülve.

Arra kifejezetten kíváncsi lettem volna még, hogy e két napközbeni élelmező arculattal is kontúrosan rendelkező, Karma és E-batta hogy osztja fel egy átlagos szombat éjjel maga között a helyi vendégsereget, de a sok megelőző összecsiszolás ellenére sem sikerült végül egy átlagos szombat estén érkeznem, az E-Battában ugyanis zártkörű karácsonyi buli volt. Már volt, hogy bejutottam egy-egyre ezek közül is, de most mentem az árral és Péter további idegenvezetésére bíztam magamat. Az E-battát másnap néztük meg. Amúgy egy jó benyomású, igen látványos komplexumról van szó. Az én léptékeimhez képest, már nagy is, szinte prágai méreteket ölt és az ottani sok termes, labirintusos óriás-vendéglőkre emlékeztet. Sok mindenre jó és sok mindenre használják is, ahogy kiderült. Valóban egy „kultúrkocsmának” mutatkozik, ami gazdag étlapja ellenére átlagos étteremhez képest lazább atmoszférájú, és inkább egy láblógatósabb gasztrokocsma miliőjét terjeszti ki szélesebben a térben. A megjelenés ötletes díszítésektől ízlésesen zsúfolt, miközben egyesíti magában egy szívélyes vidéki vendéglátó hely és egy modern európai designkocsma hangulatát.

Az már külön mise, hogy mekkora a szerepe az éjszakai életben és mekkora a nappaliban, de a stand up és zenés estek és DJ-k nyomait mindenesetre sikerült tetten érni.

A rendszerváltás körüli évtizedek kétarcú hagyományait ápoló kiskocsmákat leginkább a piac környékén fedeztem fel. Itt négy kocsmába is betértünk a rendelkezésre álló ötből. A Levint még egyedül próbáltam ki, ami egy westernes hangulatú feltételezhetően főleg törzsvendég-kocsma, ahol több jó benyomás és élmény is ért.

Aztán már Péterrel mentünk tovább a Levin „tesójába”, a Starbox-ba, amit sokan máig korábbi nevén, Pálmaként emlegetnek a korábbiak. Ez több elemében ugyan még koncepcionálisabban volt westernes stílusú, de mégis másfél lépést jelentett felfelé az elegánsabb közeghez az előzőhöz képest. Láthatóan jobban vonzotta a fiatalokat. Biliárd asztal is volt.

A maradék három kocsma egy hosszabb, a piacot már közelebbről szegélyező üzletsoron volt. Ezek közül a középső nekünk most kimaradt, de a Zsuzsikát és a Tükröst megnéztük.

Idősebb, túlnyomóan férfiközönség jellemezte mindkettőt röpke látogatásaink perceiben. Bár kicsi, otthonos terek voltak, amik szinte felszólítanak a baráti vegyülésre, az emberek többségében mégis csak egyszerre voltak ott, de nem igazán együtt. Szemet szúrt, hogy mennyien magukba zárva nézték a TV-t vagy a telefont haveri interakciók helyett.

A belvároshoz közeli kocsmakörképet több irányból nem ismertem meg, de járókelőkkel való beszélgetések alapján olyan sok nyilvánvaló, ismert itató elvileg nem maradhatott hátra. Viszont egy elég izgalmasan helyen aludtam, Dunafüred városrészben, a Duna part közelében, a KlubSirály Csónakház területén, egy faházas táborban.

Ennek kirívóan hangulatos étterme és bárja egy igazi meglepetés volt reggelire.

Gyorsan hangulatba hozott, és egy akkor nekem újdonságnak számító citromos barna Litovel sörrel meg is nyitottam ott a napot. A következő váratlan felfedezést a belvárosba vezető úton tettem, a Faház formájában.

Ez a két be nem kalkulált kellemes egység tényleg feltette a koronát az amúgy is megnyerő Százhalombattára. A Faház egy takaros, irdatlanul barátságos gasztro-söröző (volt) családi házas környéken, közel az ennyire szép battai csónakázótóhoz:

Akkoriban nyílt, mégis hagyományos értékek vonalvezetését alkalmazza. Ennek eredményeképp így sikerültek a vasárnap dél körül benyomások: változatos korosztály, intelligens beszélgetések, kedves, láthatóan elkötelezett kiszolgálás és amiért különösen jár a piros pont: (főleg?) magyaros harapnivalók az italok mellé. Nagyon drukkolok a hosszanti sikerükért.

2020 ÁPRILIS FRISSÍTÉS: Kocsmában ért a hír, hogy a Faház átalakult és 2017 december óta GastROCKitchen Pub & Restaurantként fut. Facebook oldaluk szerint Rock’n’Roll életérzést közvetítenek. Ám mellette nappali üzemmódban házias fogásokat árulnak. Alkalmaként élőzene. Legközelebb újralátogatom őket.

A szintén nem mindennapi vasúti „restivel”, a Hambi-Hami büfével búcsúztam a várostól. Egyrészt az állomás épületén kívül helyezkedik el, ami önmagában is elég szokatlan. Szinte gyóntató fülke méretű a vendégtere, mégis néha szépen feltelik, de ezt sem írom a rovására, sőt így bulis. Másrészt két óra híján egész nap nyitva van: 02-24 Harmadrészt, bár az italkínálat nem, de az életek durván kilépnek a megszokott keretből, nem a szokásos sínek menti rántott húsos zsemle és apró péksüti ásítós-pókhálós választékára építettek profilt: van banánturmix, rántotta, kis pizza…

Százhalombattáról korábban csak abban lehettem biztos, hogy a Rubik kocka színes lesz a főtér mellett, de nagy örömömre ugyanilyen színes volt ez a bő egy napos élménysűrítmény is, amit első látogatásomkor átéltem. Későbbiekben jobban is kifejtem majd az ottani kalandjaim, megfigyeléseim, tapasztalataim és találkozásaim egy részét.

Addig is, ha van még olyan érdekes tippetek, hogy legközelebb melyik helyre látogassak még el Százhalombattán, ami az első merítésből kimaradt, írjatok nekem!

Folyt.köv.

Hálásan köszönöm Péternek a meghívást, a kalauzolást és a sok sztorizgatást!

Ha még többet olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a százhalombattai kocsmák is: