A helyén ház épül. Ez több más valamennyire hasonló színtér utótörténete is. Ezt a végzetet már a kezdet magában hordozta, sőt így is sokáig tartott és örüljünk, hogy megtörtént. Ez a fordulat együtt jár a dzsentrifikcióval. Nem fogok ezért senkit sárral dobálni, és nem is ez a fele a szomorú. Inkább az bánt, ahogy ez a kis részekből összeálló nagy változás környékre hat.

Az Ellátó csapata tele van tervvel és folytatják. Óbudán a Mókusban és az Ellátó kert szomszédjában, a mai 400-ban, sőt az Ellátó házban várható átalakításokkal is igyekeznek megőrizni valamit a ‘kert szellemiségéből.  Legyen mindez jó! 

Kell is, mert az utóbbi idők lassú, de egyirányú változásaiban nincs sok ok a hálaadásra a környék régi ismerői számára. A könnyű sikerminta-másoló szakik már rég kinézték maguknak ezt a zónát. Természetes folyamat ez is, de akkor is keserű, és nem akarok méltó gyász nélkül eltekinteni a kiüresedés felett.

Ami itt alakul, az vagy kimért, globális tankönyvi dizájner szabványmunkák halmaza. Vagy pedig egyszerűen semmitöbb kocsmák sora, mint a külföldieknek és a diákoknak egyformán olcsó piával biztosra játszó futószalagos egységek. Eltűnnek az egyes sajátos világok, mint a Wichmann, a Kuplung, az Iskola, a Pop, a régi Kék ló. És van még itt pár lélekhely, de már könnyű úgy sétálni egész hosszan a bulinegyedben, hogy alig futunk bele egyedi üzletekbe. 

Sikerért izzadó, akár csak pár hónapot megérő, egyénidegen sablonok meg futtatják az üresjárataikat, es csodálkoznak, hogy miért nem tudnak megtelni / megélni karizma nélkül csak a bulinegyed népszerűségéből. Majd feladják és átadják a helyüket még egy ugyanolyannak próbálkozónak vagy még rosszabbnak.

Zsémbes öregembernek érzem magamat most a saját soraimtól, de örülök, hogy van mire emlékeznem a környék hőskorából, és legalább van mit visszasírnom.