Az 1000. kocsmának NEM kell különlegesnek lennie!

Ahogy egyre feltartóztathatatlanabban közeledett az 1000. kocsma, én is egyre kíváncsibb lettem, hogy hol lesz, milyen lesz. Mivel csak korlátozottan lehet előreszámolni ezzel a részben spontán tevékenységgel, meg nem jósolhattam, csak kalkulálhattam, tippelhettem.

Tudtam, hogy az 1000. kocsmát már nem csak magamnak választom, hanem a blog minden olvasójának, ezért indukálódott egy kis feszültség bennem, hogy jó és különleges legyen, de ezt gyorsan lefüleltem és levettem erről a nyomást. Eddig sem manipuláltam így a történetet, most sem akartam. Elhatároztam, hogy az 1000. kocsmába pont ugyanazokkal az esetleges módszerekkel fogok betérni, mint ahogy az előző 999-be. Nem az 1000. kocsma számít, hanem az 1000 kocsma számít: a történetek, amiket közben átéltem, mindaz, amit közben megtapasztaltam, megtanultam és az emberek, akikkel átéltem ezt, sőt azok, akiket akár útközben ismertem meg. Arra maradtam csak kíváncsi, hogy a legvégén mégis milyen pillanatnyi inspiráció alapján fogom majd kiválasztani az ezrediket, jóvá hagyni magamnak, hogy „oké, ez legyen az!”

Az 1000. kocsmában több dolog körbeért

Heidelberget többen is címkézték Németország legszebb városának. Képeken láttam ódon vöröses várkastéllyal, kőhíddal, folyóval, zöld dombokkal, szép német építészettel, mesebeli utcákkal.

Erősen munkált bennem a késztetés, hogy ha visszatérek Frankfurtba, oda bizony el kell menni! Hárman a nyakunkba is vettük, és nem volt kevésbé szép az elképzeléseknél, sőt, de majd részletesebben is mesélek róla.

(ÚTI TIPP: Frankfurtból Heidelbergbe Flix busszal német árakhoz képest jutányosan el lehet jutni, ami még akkor is megéri, ha van késés. Mi hárman például aznapi foglalással 20 euróért jöttünk visszafelé, de ajánlom a blablacar.de telekocsi oldalt is, de ott az időzítés sokkal esetlegesebb az óránkénti buszjáratokkal szemben.)

A folyóparton és a sétálóutcán keresztül megérkeztünk a Marktplatzra, ahol egyszer csak szembemosolygott a Max Bar.

Ekkor már – szép komótosan túl az első két heidelbergi ellátó egységen – a helyiektől is gyűjtöttünk ajánlásokat, mégis itt tört fel gejzírként az ötlet az 1000. kocsmához. A 0. kocsmát Maxi Bar-nak hívták (olvasd ITT!). – Írjunk egy kerek történetet – gondoltam – legyen az 1000. meg Max Bar! Így tisztelgek Maxi Bar előtt is. Gyors kültéri mintavételezéssel azért „minőségellenőriztem”: bohém, hangulatos és népszerűnek tűnik, jó lesz!

A várkestély és a dombról élőben is HDR technikásként ható naplemente megcsodálása, majd egy 999. technikai állomás után tértünk vissza. Ekkor már nagyon zsúfolt volt a Max Bar terasza, tele vendégekkel.

(1000. állomás, 3. heidelbergi állomás)

Elégedett voltam a választásommal. Nem vártam érte extra „jutalmat”, no de Isten mégis visszapacsizott és hozzáadta az egészhez méretes falfestményként a kedvenc ívós, kalapos Dubonnet likőr reklámomat, amivel már fotózkodtam Pozsonyban is – lásd ITT).

Vidám hely volt ez a 25 éves kocsma, és egy turistát sem sikerült beazonosítani rajtunk kívül. Mindenki visszatérő vendégnek tűnt, a magában beszélő és ülő nénitől, a sarkokat bélelő idősebb párokon és az egyedül olvasó úron át a fiatal bandákig. Az elit törzsasztalnak a bárpult-mente tűnt.

Külsőségeit tekintve igazi vegyület volt Max Bar. A holland barna kocsmák és a belgásabb bárbisztrók színvilágát kutyulta. A WC és a hozzá vezető folyosó külön világa viszont inkább egy berlini hypster kocsmát idézett meg.

A díszlet eleve gazdag volt, mindenhova jutott valami csemege, de távol állt a zsúfolttól. 

Ahhoz, hogy a kedvenc főmotívumommal fényképezkedhessünk, helyet kellett kérni az alatta ülő szimpatikus csapattól.

Helyiek voltak, három srác, egy lány. Ketten közülük nemrég összehoztak egy magyarországi biciklitúrát és imádták az országot, a söreinket, a kajáinkat és a paprikát. Az utóbbit olyannyira, hogy egyikük otthon paprikát termeszt, és pont volt is nála saját termés, amiből adott egyet ajándékba.

Extra jóság volt számomra, hogy ugyanazokkal barátaimmal futottam be a Max  Barba, akikkel öt éve első alkalommal ismerkedtem Frankfurttal, Bogi és RNYK. Az volt életem első repülőútja, az az utazás, ami végérvényesen megfertőzött vándorkedvvel, és ország-város helyi jellegzetességeinek fürkészésével.  És most itt voltunk újra – ugyanúgy hárman – a harmadik frankfurti program keretében. Az 1000. kocsma tehát mégis számított!

A túra természetesen folytatódik 1000 kocsma felett is, de nem akarok minél gyorsabban rohanni az 1100.-ra vagy 2000.-re. A meglátogatott kocsmáknak ezen a ponton csak egyötöde szerepel a Kocsmaturista térképen, inkább meg akarok énekelni minél több kocsmát és történetet az első ezerből.

Ha addig is rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Köszönöm Boginak az összes Frankfurti vendéglátást, RNYK-nak részvételt az 1000. kocsmánál és mindenkinek köszönöm, aki az 1000 kocsma bármelyikénél csatlakozott hozzám, idegenvezetett vagy csak tippet adott vagy online „képeslapot” küldött egy kocsmából, ahol éppen jár.

Térképen az 1000. kocsma is:

Olvass itt a kezdetekről:

AHOGY KEZDŐDÖTT: Az 1. nulladik állomás – Maxi Bar, Opatija, Horvátország

AHOGY KEZŐDÖTT – 2. RÉSZ: A második nulladik állomás, Borpatika, Hévíz

Kalapkúrából lett kocsmatúra

The post 1001 KOCSMA MESÉI – (Az 1000. kocsma alkalmából) appeared first on Kocsmaturista.