Már majdnem a második éjszaka lett (a háromból) az ördög helyett a Via Belvederejé teljesen, amikor 1:00 körül ráparancsoltam magamra, hogy irány más utcában is világot látni, nem tehetem ezt a leendő olvasóimmal! A Bar Mercatoban alighanem végtelen számú estét el lehetne tölteni és bosszantóan magasan is hagyta a lécet. Vajon mi lehet még ezután érdekes?

Azért összeszedett pozitivitással elindultam a Via S. Felice irányába, amit Rosa jelölt meg a térképen. Hamar kiderítettem, hogy a szomszédos Via del Pratello a legélénkebb kocsmautca erre, de még bekanyarodni sem kellett az első állomáshoz. Légyként mentem a tömegre az Altotasso előtt. (348. állomás, 6. bolognai állomás)

Első blikkre rockeresnek, egyetemistásnak mutatkozott a helyszín, de egyetlen körbejárás hamvába hullajtotta ezt a hiszemet, és helyére bizonyította a sokféleség jelenléti ívét végig kipipáló össznépet. Itt aztán tényleg mellém állt a pultnál az ezerszínű hajú punk, míg benn művészkarakterek osztoztak egy asztalon, és elegáns nők és szinte zsenge kislányok, nyugíjasok, bőrkabátosok és zakósok alkottak egy tömeget. Röviden mindenki, akinek volt valami oka arról a csütörtökről arra a péntekre itt virrasztani Bologna egyik legtovább nyitva tartó kocsmájában.

Jó kis piadina lelhető fel náluk az éjjel is bőséges kínálatú péksüteményes pultban és a hosszú sörcsapon pedig többek ízlésének akad pár jó korty. Érdekesség, hogy az egyik olasz sör, Prága egyik legizgalmasabb városrészéről, a Kisoldalról (Mala Strana) lett elnevezve.

Azt is kipróbáltam, hogy legolcsóbban itt tanulnak hosszúlépést készíteni, 2:50-3:00 euróért (pultosa válogatta). Voltak érdekes részletei az önkéntes és a vendégek által hozzáadott díszletnek is: A képek, a falfirkák, a WC ajtó kilincse,

és számomra főleg a vendégtér részét képező fém boros hordók, amik akkorák, hogy titokban lehetne űrlény-tetemeket rejtegetni bennük a nyilvánosság elől. Mintha anyagmennyiség után fizettek volna annak az arcnak, aki valószínű az ipari forradalom idején olvasztotta őket valami korai világkiállításra.

Teltház volt csütörtökön háromig, pénteken négyig. A név magas alkoholtartalmat vagy magas borzot jelent. Én rögtön letettem magamban a voksomat az egyikre. Tizenkét éve vannak nyitva. Abszolút nyerő zárópont, olvasztótégelye mindazoknak, akik a végsőkig ellenállnak a holnapnak.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/EnotecaAltotasso/?fref=ts (ez alapjan látható, hogy koncertjeik is vannak.)

Cím: Piazza San Francesco 6/d, Bologna

Nyitva: 17:30-4:00

Nekem másnap is korán eljött az említett holnap, és az alvás előtti hajnalnál hagyta az új utak büszkeségét, mert hamarosan bevásárlószatyorral jártam ismét a megunhatatlan Via Belvederét ajándékokért. A nemzeti ünnep is a tegnapé volt már, helyre állt a rend, és a következő olasz reggel olyan volt, amilyennek megismertem és amilyenek átmeneti megrendülésemig szentül hittem őket, mozgalmas, forgatagos, színes és hangos, rögtön a szállásom küszöbéről. – Buongiorno Dio – köszöntem az égre. A helyemen voltam.

A vásárcsarnok is teljesen más képet mutatott, vásárcsarnokosat, élettel telit.

Esküszöm, hogy nem kerestem én kocsmát aznap reggel, egyszerűen csak kávét a csarnok falain belül. A Green bar (349. állomás, 7. bolognai állomás) először üresen fogadott,

csak valami horrormesét szavaltak a hangfalak. Csak? Nem mintha ez magában olyan snassz lenne, de hamarosan megérkezett a pultos-showman Nico. Vele együtt ez a hely igazi ínyencség! Voltam mar néhány vásárcsarnokos kocsmában, na deeee ez?!! Na, itt lehet időzavarba keveredni. Délelőtt hirtelen este lesz. Benn történik az élet, az a hangos olasz, a napfény meg messze kinn van. Bár ez nem látszik Nico napszemüvegén, amit odabenn is visel.

Ő amúgy rendezvényszervező, és hét éve jár évente Magyarországra, úgyhogy rögtön lett közös téma. Egy barátjaval közösen övé a hely. Laza lomkocsmás elemekkel lépnek túl az egyszerű díszleten.

De Nico maga az élő fő-disztargy, ahogy délelőtt tombol a rádióra a piac egyik sarkában.

Felbecsülhetetlen életképek halmozódódnak. Jön egy bácsi, aki szó és köszönés nélkül feltartott mutató ujjal rendel egy kávét, majd elkéri a majdnem egy üres grappás üveget, és belecsavarja az aljáról a maradékot a kávéjába. Nem adja fel az utolsó cseppig. Nico hangosan, tapsolva szurkol neki. Aztán az arc hozzám fordul és jókedvűen elmeséli, hogy ő ‘62 óta az üvegkicsavarás művésze.

A következő signore-nek alig volt haja de mégis olasz eleganciával igazgatta a maradékot a tükörben, és ő tárta fel közben, hogy a vásárcsarnok, ahol épp megismerkedem a Campari soda-val, a Monarchia idején osztrák-magyar lovak istállója volt.

Erről elneveztem Nico házi speckójat, amiről büszkén számol be – campari spritz blue sapphire ginnel – osztrák-magyar istálló lének. Bár ezt nem kóstoltam meg, de mégis méregkevertünk tízóraira. Itt készült először Schweppes sodával a fröccskísérlet. Ezt Nico felmenőit hozzáadva cseh-horvát-magyar fröccsnek neveztem el. Vigyázni kell hogy használjuk a szavakat odakinn, mert a soda, ahogy az angolban is, más asszociációt indíthat el, mint Magyarországon.

Az élet nem áll meg, a szomszédos zöldséges lány belibben, ahogy megszólal a Susanna, és táncolni kezd Nico-val a pulton és az egész kocsmahelyiségen keresztül. Pár perc múlva egy idősebb ember jön be táncolva a Parov Stellar-ra, amire Nico nagyon nyomja a pultban. Közben én fáradhatatlanul shazaamozom a jobbnál jobb olasz számokat, de egyszer csak kopogatnak a vállamon. Nico az, és egy “Amico” kíséretében átnyújt egy frissen készült teljes kiörlésű piadinát serano-val és mozarellával, ajándékba.

Egy kávéra akartam itt maradni, hogy gyorsabban végezzek az ajándékvasárlással, mintha lemennék a Mio Barba. Nem gondoltam volna, hogy nagyjából két órára itt ragadok és a délelőtt felét balról zöldség-gyümölcsös ládák, jobbról proseccós üveg pukkanások mellett fogom tölteni.

Hivatalossá lett, a Via Belvedere egy vendéglátósok által szigorúan őrzött terület, ahonnét kijutni, nagy kihívás. Este viszont újra sikerült, ugyanis nem értem vissza a DJ bulira időben, a Green bar-ba, az utolsó éjjelen jobban megismertem Via Del Pratelloról, de hazafelé pont összefutottam Nicoval, és megmondtam, ha csak tehetem, egyszer visszatérek és átélem a piaci diszkót.

Facebook oldal (nem hivatalos): https://www.facebook.com/pages/Green-Bar/310066159112313?fref=ts

Cím: Via Ugo Bassi, 25, 40121 Mercato delle Erbe, Bologna (én mindig a Via Belvedere oldaláról közelítettem)

A Bologna-Padova sorozat előzményei:

1. – Három kortyos Espressok Olaszországban

2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett

3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában.

4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában.

5. – Össz-latin egyveleg a bolognai éjszakában, Pastis.

6. – Bar Mercato – 150 törzsvendég galériája

7. – Megérkezés a Mio Bar-ba, a három napos bolognai törzshelyemre

The post Éjjel-nappal Bologna! Két Kocsma Két napszakra! appeared first on Kocsmaturista.

Elsőre csak azt látni, hogy rengeteg festmény van a falon.

Ez lehetne kortárs kiállítás is, mint a Fun cool oh-ban, de nem az. A pult mögött középen található az elkövető festő önarcképe, mint a kocsma őrző szelleme, körülötte és vele szemben pedig modelljeinek, a törzsvendégeknek a portréijai.

Ez a körbeportrézottság már eleve ad egy nagyon egyedi atmoszférát a helynek. Jelenlegi és kisebb számban akár – a festővel együtt – már nem is élő, többé-kevésbé törzs vendégek képei néznek le ránk. Máshol az is haladás lenne, ha egy fotó vagy ereklye lenne kinn, de itt aztán kimaxolták a témát. Nyilván kellett az is ehhez, hogy a bolognai Paolo Roversi, aktivista művész, egykor maga is törzsvendége legyen a kocsmának. A festményeket 2004-től három-négy éven át festette. Ő maga két éve nem él. Több, mint 150 darab műve látható. Annak idején kiállításokat is szervezett ide és az akkor kiállító művészeknek is itt ragadt még jó néhány képe, festménye, egyéb tárgya, tovább fokozva az művészi közegélményt.

Elég is lenne már ez a vibráló kocsmakémiához, de még ehhez képest is többről van szó. Aznap este, mint leggyakrabban, Steve és Mariano volt a pultban.

Mariano a tulajdonos, két éve, aki a divatszakmából érkezett, de már teljesen magára szabta az új szerepkörét. 7-8 éve járt először a Bar Mercatoban vendégként és rögtön megtetszett neki. Steve afrikai származású, Eritreaból. Mára – 40 év után – már akár elhivatott alkalmi oktatója az olasz nyelvenek, ha hozzám hasonló (akkor) középkezdő külföldi nyelvtanuló vendégekkel találja magát szembe. Rengeteg új szót, kifejezést, helyesbítést, hangsúlyozást tanított nekem bratyiból, de legalább olyan lelkiismeretességgel, mintha professzori órabérben fizetném minden szóért. Neki korábban híres és népszerű étterme volt Bolognában, most a Bar Mercatoban tölti, összességében 15 éve, láthatóan vidáman, önazonosan a napjait. Mariano 48, Steve 54 éves. Mindketten jóval fiatalabbnak tűntek. Szerintük a Bar Mercato fiatalon tart. Steve-t meg is lehet nézni fiatalabban, az egyik portré ugyanis őt ábrázolja.

Kettőjük vendéglátói magatartásuk oltári pluszt jelentett még a nemes kerettörténet felébe.

Első bolognai napon itt is kikértem a fröccsömet, és itt jöttem rá, hogy az olaszok – ha nem hangsúlyozod másképp – bizony proseccoból készítik. Miért is tennék másból? Örültem a különlegességnek és a minőségnek, de az erőkülönbségre nem számítottam, hiszen a prosecco alkoholszázalékra kicsit gyengébb is, mint egy átlagos magyar bor, de talán a ráérzésre töltött hosszú lépés arányok mások és a természetes buboréktartalomtól is másképp hat. Nem lett végső magyarázatom, de miután két beszélgetős törzsvendéggel megittam a következőt, inkább hazamentem, mert ennek az estnek ezért vagy azért, de hamar vége lett a prosecco spritz asszisztálásával.

Másnap tudatosan visszatértem, sőt már vártam, hogy újra itt tartson a túrám. Steve és Mariano már ismerősként üdvözöltek, nevemen, hangosan és vidáman. Őket is átszoktattam irányomba a magyaros hosszú lépésre, bevált. Együtt számoltuk az egy decit, de hogy lehessen érezni, hogy mégsem teljesen magyar, egy citromkarika azért landolt benne. Örökre leszámoltam a prossecco fröccsel.

Aznap kevesebben voltak, főleg odabenn, mert a terasz dübörgött, így a bárnál egyszerűen lehetett beszélgetni. Van egy hangulatos kis hátsó kert is, de a Via Belvedere fesztiválélményéhez képest ezen a két napon senki nem választotta annak az intimitását.

Ezúttal sokkal több szabad felhasználású aperitivo várta még a betérőket a pulton, a kétszer sült frittata, ami Steve szerint nagyon speckó, és szerintem is nagyons speckó volt, mert én ugyan nem sok frittatát ettem addigi életemben, de erre gyorsan ráfüggtem. Bár igazságtalanul könnyebben meg lehet hízni egy olasz barpultnál, de tagadhatatlanul nagyon érdekes, hogy ki milyen ízelítő falatokkal várja a vendégeket. Újabb felülete az egyediségnek, az eredetiségnek. Itt pl. mártogatós répa, fűszeres keksz, szendvicskrémes kenyérfalatak volt még.

És amikor azt hiszem, hogy ennyi elégedettségi faktor után már nem fog semmi új történni a Bar Mercataban, akkor hirtelen meghallottam azokat a kulcsszavakat a pulttól, hogy Budapest és Unicum. Egy társaság bejött, akik közül az egyikük Budapesten töltött pár napot a múlt évben, és éppen meg akarta kóstoltatni az ottani „amarot” a barátaival. Miután bemutatkoztam Budapestiként azonnal kirendeltek nekem egy Amaro Lucanot, ami az ő válaszuk az Unicumra,

majd a lakhelyem nyaralási fotóit mutogatta büszkén Bolognában, Széchényi híd és fürdő, Hősök tere.

A büszkén mutogatás amúgy is rendszeres jelenség a Bar Mercatoban, hiszen gyakran betérnek fiatalok társaságok, akik közül az egyikük csak felmutat Paolo Roversi egyik portréjára és azt mondja, hogy nézd, az volt az apám tíz éve. Maradjon meg a Bar Mercato ilyennek és jussunk el a dédpapák megmutatásáig és legyen az a „tíz éve”, akár ötven vagy még több a mesében!

SZÁRAZ ANYAG TARTALOM:

Amúgy is gazdag az italválaszték, leginkább a borkínálatra büszkék. Üvegben, ajándéknak is jól lehet náluk válogatni.

Az étkező vendégeknek gusztusos tálak érkeztek, többségében könnyű falatokkal.

Nyitvatartás: H-P: 11:00-01:30-ig. Kétarcúak, mint sok más olasz bar. A reggeli órákban tele a hűtőpult péksüteményekkel, sajtokkal, felvágottakkal, ez az arcuk már majdnem salumeria és panificio (csemegebolt és pékség). Szombaton 18-kor nyitnak. Vasárnap zárva!

Facebook oldal (nem hivatalos): https://www.facebook.com/pages/Bar-Mercato/289063207808716?fref=ts

Cím: Via Belvedere, 13, 40121 Bologna, Olaszország

A Bologna-Padova sorozat előzményei:

1. – Három kortyos Espressok Olaszországban

2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett

3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában.

4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában.

5. – Össz-latin egyveleg a bolognai éjszakában, Pastis.

The post Bar Mercato, Bologna – 150 törzsvendég portré galériája appeared first on Kocsmaturista.

Boldog rabja maradtam a bolognai Via Belvedere-nek, a Fun Cool Oh után is, és elindultam a – lépcsőjén és szemben az utcán látványos életet koncentráló – vásárcsarnok felé.

A neve Mercato delle Erbe, ami annyit tesz, hogy a gyógynövények piaca. Itt egy nappali kép róla:

Ahogy később megtudtam, a Monarchia idején, osztrák-magyar lovak istállója volt. Pont zárás közben csíptem el, de a biztonsági őr mellett még be tudtam osonni kicsit körülnézni. A látogatókat ugyan mar terelték ki, de az éjjeli személyzet még berendezett magának két bódé között egy asztalt, ahol élték a dolce vita-t, üvegből boroztak, beszélgettek és nevettek.

A vásárcsarnok lépcsője pedig átadta magát a maradék éjszakai életnek. Az emberek ott ültek, csoportosan. Az olasz tanárnőm előre figyelmeztetett, hogy ne lepődjek meg, ha éjszaka úgy tűnhet, mintha fesztivál lenne. A Via Belvedere nagy jelerősségen közvetítette ezt az érzést. Szemben akkora volt két hely előtt a forgatag, hogy csak másnap észleltem, hogy ez három hely és csak harmadnapon jöttem rá, hogy valójában négy.

A vélt kettő közül, kezdtem a közelebbivel. Egy, az én ízlésemnek nagyon kedves, retró lógó táblázta, hogy “bar”,

de ez meglepően modern, trendi beltérbe vezetett.

Ez volt a 2015-ben nyílt, ekkor másfél éves Pastis, ami a francia ánizslikőrről kapta a nevét, amit itt amúgy árulnak is rendre, többféle verzióban és többféle koktél részeként.

Belépve az elsőre a látványosan szép marokkói stílusú antik csempe tűnt fel és a háttérben a ízléses betűtípus.

Jó munkát végzett a belső designer, mert bár sok jól ismert elemből legózott, mégis annyira jól összehangolta ezeket, hogy sajátos színű, hangulatú közegélmény jött ki a végére. Azért ennek a széknek az ülőfelületét extrán is kiemelem, de nem sikerült róla eredettörténetet megtudnom.

Cserébe a pultról elmesélték, hogy Amsterdamból származik. Az épp koktélokat szorgoskodó báros vidáman vázolta, hogy ez a hely egy mix, kicsit Amsterdam, kicsit Spanyolország, kicsit Franciaország és persze Olaszország. Spanyolországban még nem jártam, de naivan én leginkább azt húznám alá a felsoroltak közül.

Két este is eljöttem ide egymásután. Első alkalommal nemzeti ünnep előestéjén (<ez a felismerés csak másnap csapott arcon), igazán tele volt a hely, így a pult végénél kortyolgattam állva. Másnap inkább a terasz dominált, benn nyugi volt.

Kérdésemre főként koktélbárként definiálták magukat, de azért vendéglő és bisztró is, ennek okán két részletben vannak nyitva déltől 14:30-ig, majd este hattól állítólag éjfélig. Bár én az ünnepet megelőzően eleve éjfél után érkeztem, és még lazán elültem egy Spritz Bianco felett (4 Euro), és így sem a zárásra távoztam.

Itt már vegyesen voltak fiatalok és idősebbek, de inkább fiatalok. Csendesebb napokon és napszakokban randis helynek is kifejezetten jó, de körbeülnek asztalokat nagy baráti körök vagy isznak akár a pultnál, talpon még lánytriók is. A második esti nagyobb csönd direkt jól jött kipihenni a mozgalmas első bolognai nappalt. A csapon inkább import sörök voltak, de egyetlen olaszt sikerült kifogni a még északibb Doppio Malto  – Mahogany IPA-t, ami Milano környékéről származik. Csak négy deciset csapoltak 5 euróért. Átlagosan jó IPA volt az ízlésem szerint, semmi extra.

A Pastisra már csak visszagondolni is vibráló. Egy-egy italra akár köztes állomásként betérni vagy itt megkoronázni a nap végét, bolognaiként biztos örök joker, mert nagyon erre való atmoszférája van. Négyen teljesítettek szolgálatot a pult körül, jöttek-mentek, sőt ott ettek maguk is a pultnál jóízűen, gusztusos küllemű saját apperitivokat. A legjobb reklám is egyúttal, ha a belső embereknek így ízlik a ház kosztja. Jól látható laza spanhangulat volt a dolgozók között és láthatóan ezt a kliensek is bírták, még nekik is jutott belőle. Emellett mégis szakszerű személyzet van a koktélbárhoz, tapétázni lehetne a báros oklevelekkel. Persze énekelnek is a pultban, ha valami olyan csendül fel a háttérben a sok lelazító latinos dallam közül, például Manu Chao. A vendéglányok meg ringatóznak a zenére, jól. Lehet itt hangulatokat találni!

A következő állomás az akkor szomszéd kocsmának hitt, valójában innen a harmadik helyszín, a Bar Marcato lett. Nem tudhattam előre, hogy mekkora kincsre lelek ott.

Folyt.köv.

A Bologna-Padova sorozat előzményei:

1. – Három kortyos Espressok Olaszországban

2. – Mit taltam Bolognában spagetti helyett

3. – Bajor kocsmarajzokat tártam fel Bolognában.

4. – Egy kicsi kocsmautca fogságában Bolognában.

Folytatása:

6 – Bar Mercato – 150 törzsvendég portré galériája

The post Össz-latin egyveleg a bolognai éjszakában: Pastis appeared first on Kocsmaturista.