– Neked mi lesz? – Kérdezi még vidáman az előttem álló trikós ötvenestől.

– Nekem elvileg már ki van fizetve – vágja rá félmagabiztossággal az illető.

– Na, nézzük akkor! – Sóhajt Lajos mielőtt bemegyek a WC-re. Amint kijövök, az előző vendég már az utolsó kortynál tart a nagyfröccséből.

 Én kávét kérek. Úgy tűnik, kapom. De Lajos egyszer csak ütni kezdi a kávégépet, nyitott tenyérrel, de nagy erővel, gyakori ismétléssel:

– A jó kurva anyád, rohadj meg! Hogy pusztulj meg, te szemét! Most kell elromlanod?!

Együtt érzek. Én is haragosabb tudok lenni gépekre, mint emberekre. De azért magamban nevetek a szám szegletében. Biztos rajtam is nevetnek mások, ha én csinálok hasonlót.

– Nem tudok adni – tárja ki karjait Lajos mély tehetetlenséggel és elviharzik. Belöki a konyhai lengőajtót: – Menj, nézd meg mi van ezzel a kávégéppel…megint nem működik… – Mondja eddig ismeretlen címzettnek.

Egy hajlott, kis termetű asszony jön.Lajos közben lemegy a lépcsőn a pincébe. Az idős hölgy szelídebben nyúl a géphez.

– Hol a dugója? – Kérdi hangosan. Közben félig hátranéz, rám.

– Neked lesz a kávé? – szólít meg, majd ugyanazzal a levegővel meggondolja magát a tegezésről: Önnek lesz a kávé?

– Nekem – felelem és közben azon gondolkodom, hogy ezzel most tegezem vagy magázom-e magamat, miközben beszorurolok a pultnál egy női „Isten verje meg!” és egy mögöttem a lépcsőn visszatérő férfi „Isten bassza meg!” közé.

– Nem lesz… – folytatná a hölgy is, de megint meggondolja magát, mert a gép működni kezd.

Megkapom a kávét és megemelem a borravaló összegét. Ebben benne van a részvét és az is, hogy nagyon jól érzem magamat.

– Fizetnék!

– Lajos, fizetnének… – kiállt a hölgy, majd Lajos után megy a konyhába, helyet cserélnek. Fizetek, Lajos visszamegy a konyhába:

Iszom a kávét. Az építőmunkások isszák a Sopronit az ebédhez, egyikük Borsodis pólóban, mindezt egyetlen Dreher csap előtt. Itt példátlanul megvalósult a nagyüzemi sörmárkák uniója. Közben mindnyájan hallgatjuk Lajost és a hölgyet a konyhából:

– Hozzál egy Parizert! Mikor mondtam már, hogy hozzál… – üvölt Lajos, pedig már jó a kávégép.

Ekkor bejön egy joviális postás, egyetlen levéllel legyezve magát. A konyhában zajlik tovább a színdarab:

– Ne nevess!

– A kurva anyádat…

Nem is tudom, mire jobb gondolni ilyenkor, arra hogy házasok vagy arra, hogy főnök és beosztott.

A postás rám néz felhúzott szemöldökkel: – Ezt a levelet csak leteszem a pultra, jó? – és már fordulna ki rutinosan, mint aki nem először találkozik itt ezzel, de ehelyett nyílik a konyhaajtó, a postás visszanéz, elmosolyodik, majd így üzen a hátam mögé:

– Jobb napot Lajos!

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

TÉRKÉPEN AZ EDDIG MEGÉNEKELT KOCSMATURISTA HELYSZÍNEK:

The post Jobb napot Lajos! appeared first on Kocsmaturista.

Amúgy nagyon jót szórakoztam rajta, be is indította a reggelt kapásból. Sok dologra helyeseltem magamban, hogy igen, pont így van meg ez már nagyon nem kéne...nem is lesz nagy DE fordulat ebben az írásban, mert én is azt gondolom, hogy bárminek a túlhasználata, túltolása, túlpátoszosítása egy idő után érthető ellenérzéseket vált ki. Ezt meg kellene érezni, és abbahagyni a jó ponton. Ehelyett azonban a farvízen beúszás a jellemző meg a mohóság, a végtelen másolás az émelyítő túlzás mértékéig. Amikor már önkéntelen homlokráncolást kiváltóan ciki valamit sokadszor is ugyanúgy csinálni, megfogalmazni és mégis eredetiként hangsúlyozni és várni ugyanazt a pozitív visszhangot, ami – jogosan – csak az első pár úttörőnek járt ki.

A pici “de” ott van, hogy a felsorolt és kifigurázott dolgok nem feltétlen rosszak magukban, vagy nem voltak azok, amikor divatba jöttek vagy visszajöttek. Akkor azok voltak lázadók, valamilyen másik sablonból kitörők, akár értékét visszahozók. A másolók másolóitól lesznek ezek a dolgok általában cikik, mert az elsők még jól csinálják, jól értik, jól tálalják. Nem is az elsők azok, akik túlárazzák, túlhangsúlyozzák, túljutalmazzák magukat.

Mindig a divatkövető és nem a divatdiktáló a majom.

Sok dolgot szeretek én magában, modoros felhang nélkül a felsorolt és betámadott tételek listájában. Tudok hozzájuk állni jótékony kritikával, nem akarom elpusztítani őket, csak jobb helyükön kezelni. Emellett nagyon örülnék, ha sokan, akik most nyitnak kocsmát, akik most adnak fel álláshirdetést, akik most kreálnak a kocsmában új vendégkommunikációt, szembesülnének a felhasználók (=vendégek) tudatosságának mértékével, és ők is hasznos mértékben elgondolkodnának egy-egy rosszkor rosszul utánzás előtt és legalább olcsóbb lenne a hülyének nézés vagy ne az lenne drága. Aranyellentmondás, hogy a múlt, aminek (pl. vendéglátós) stílusjegyeit a jövő ikonikusként tartja majd számon, pont attól lehet súlyos, hogy kellő mennyiségben létezett egykor, de azt, hogy ez már fárasztó is volt, túl sok is volt, csak a jelen emberei élték át.

Másik írások a Kocsmaszociólógiából:

A kocsma leghangosabb vendége

A tinédzserek közterületen ivásának menőségi szabályai

A kocsmai elhatárolódás optimális mértéke?

The post Az új modoros kocsmák kora is lejárt? appeared first on Kocsmaturista.

Neked sem lehet teljesen mindegy, hogy milyen kocsmára nyitsz ajtót. Mi van, ha épp olyanra, amire illik a fenti állítás? Visszacsukod és igazolva a saját döntésedet továbbmész, esetleg még két percig kitárgyalod a partnereddel, hogy mit is láttatok a gyors körültekintés pillanataiban? Máris elhatárolódtatok ti is. Nem a kocsmázástól, de annak egy fajtájától. A szociális ívást egészen odáig le lehet csupaszítani, amikor az aluljáró kövén ketten összevesznek a pillepalackos tablettás bor soron következő kortyán. Ezzel szemben még óriási a népi elhatárolódás. Extrém kevesen éreznék, hogy de csatlakoznék, de lennék az ő „kocsmájuknak” része. Az ettől elhatárolókat általában kevésbé hibáztatjuk. Aztán lehet „felfelé” lépkedni az életképek létráján, és a dohány bolt mellett munkaszünetben fél-dekásokat menüben szlopáló fogyasztókon és a kisbolt körüli dobozos sörös gyűlésen át egyszer csak megérkezünk az alapkocsmákhoz.

Sokféle kocsmában járok a folytatásom kocsmatúrámon, de a legszélsőségesebbnek a pillanatképei jól az emlékezetembe égtek. Mélyen szomorú snittek láthatók emberek életéből. Az egész felé mutató megrendítő részletek. A kilátástalanság árnyéka. A pohárba, mint az élettel való egyetlen kapcsolatba kapaszkodó szikkadt arcú figurák, és bánatosan kérdő vagy kiüresedett tekintetek. Aki elhatárolódik, sokszor ettől határolódik el. Mindegy, hogy hogy beszél róla, inkább-nem-is-nézhetem együttérzéssel vagy undorral, ítélettel, akár gúnnyal, de elhatárolódik. És bizony egy kocsma megszabja a saját határait, hogy erre biztosít és tart-e fenn teret. Ez is egy megoldás, erre is van igény. Ez is egy kocsma, csak nem az egyetlen fajta kocsma. Én már csak azért is, bemegyek ilyen kocsmákba is, hogy szembenézzek az ember sokféleségével, akár az alkohol árnyoldalának következményeivel, és nézzem a teljes palettát. Nem egy idealizált képet akarok csak látni és fenntartani az amúgy összességében kedvelt kocsmavilágból, hanem mindazt, amit az magába foglal.

A kocsmáknak is van kasztrendszere, amiben persze van elágazás, de igenis van benne alsóbb és felsőbbrendűség is. Nem hivatalos ez, tagadhatjuk is, de tudjuk, hogy van. Valahol mindenki meghúzza a határt, hogy milyen kocsmába megy szívesen. Az a fontos, hogy ne a kocsma szónak húzzuk meg a határt, hanem az adott kocsmának. Ahogy egyesével döntünk ember és ember szimpátiája között, pont úgy dönthetünk kocsma és kocsma szimpátiája között is. Innét még nagyon messze vezet az út „felfelé”, akár túl magasra is, ahol ismét megjelenik az elhatárolódás új formája, amint megérkezünk a „sznob kocsmák” légkörébe.

Ha éltetem a kocsmáktól elhatárolódóknak a gondolatot, hogy ne tegyék, nem azért csinálom, mert bennem nincs elhatárolódás, csak felülbírálásra biztatok, hogy jó helyen húztuk-e meg a saját határvonalunkat. A kocsma fogalma nem ok az elhatárolódásra, az egyén, a közösség és a közeg lehet az, akivel konkrétan nem akarunk azonosulni, nem egy sokféle, sokrétű kategória. Keressük magunknak a kocsmai elhatárolódás optimális mértékét! Talán létezik.

A képek csak díszlet, nem képviselnek konkrétumokat.

Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

A Kocsmaturista eddig megénekelt helyszínei:

Egyéb írások a Kocsmaszociológia rovatban:

A kocsma leghangosabb vendége

A tinédzserek közterületen ivásának menőségi szabályai

The post A kocsmai elhatárolódás optimális mértéke? appeared first on Kocsmaturista.

A teljes nevén Piros Hetes Söröző, Borozó egy nagyjából hatvan évig üzemelő kocsma volt, Zugló kertvárosias részén. Az, hogy elmentem a „zárófesztiválra” nem a bezárás okából eredeztethető, hanem szimplán abból, hogy miután bezár, már nem mehetek többé. Az ok mégis körvonalazódott számomra is. Ahogy értelmeztem, a rendszeres szomszédi panaszok és feljelentések miatt adták fel az üzemeltetők. Nem gondoltam azt, hogy „na, majd én jól oknyomozó újságíró leszek, és megmondom, hogy kinek van igaza.” Azt is csak a záróbulin hallottam, hogy miért zár be. Amúgy biztos vagyok abban, hogy egy képregényben, ahol a kocsma a szuperhős, tuti, hogy a szomszéd az antihős (és gondolom, fordítva is).

Úgy mentem a Piros Hetesbe is (892. állomás, 469. budapesti állomás), mint minden másik meglátogatott kocsmába, hogy vendég leszek, csakhogy itt most vagy soha, először és utoljára. Megfogott első látásra: mint egy régi jó falusi kocsma a fővárosban. Családi házas, kertes, ápoló és eltakaró nád-„zajfallal”. Benn rengetegféle ember.

Egy együttes készülődött a fellépésre:

Újoncként a záróbulin

Csak kussban ittam, kívülállóként. Az emberek ismerték egymást, a többség a többséget, úgy tűnt. Jócskán feltételezhetően volt a Piros Hetes Sörözőből származó közös emlékük is. Nagyon senkiházi voltam én ott ahhoz, hogy a záróbuli pár órájában majd jobban tudjam a visszatérő vendégeinél, hogy milyen is volt ez a kocsma. Viszont az, hogy ennyien eljöttek búcsúztatni, beszédes volt!

Valaki hozott egy feltekert útravaló szép üzenetet a pultba. Egy lány sírt és egy bácsi vigasztalta. Valaki azt mondta, hogy neki elvették a játékát. Valaki más meg azt, hogy ennek soha nem lesz vége. A rendőrség most is kijött, de pár perc után elment, a zene meg ment tovább. Gondolom, belátták, hogy a feljelentők itt már előre nyertek és pont nem diadalünnep ez, hanem egy visszhangos tor, ahol már semmit nem kell elérni. Az egyik vendéglány szerint ez a koncertsorozat a végére fricska volt a szomszédok felé és egy normál este sosem így nézett ki. Egy záróbuli eleve nem jellemezhet egy kocsmát. Lett bográcsozás és több együttes.

Hol írja alá a békét kocsma és szomszéd?

Nekem meg persze jöttek a gondolataim, de nem akarok okoskodni. Viszont kérdezek: vajon a „szomszédok” / „lakók” népe szerint hol kellene lenniük a kocsmáknak? A belvárosban sok a sok, a külvárosban sok a kevés. Hogy nézne ki egy város háborítatlan kocsmatérképe? CSAKIS városszéli elhagyott ipartelepeket kellene hasznosítani és rendezvénybusszal járni kocsmázni és vissza? Az embereknek természetes a csendhez való igénye, de természetes a kocsmázáshoz való igénye is, hiszen világszerte jelenlévő, évszázados intézményekről beszélünk. Tele van a világ példákkal, hogy szomszédsági kocsmák milyen jól működhetnek, mennyire összerántják, összetartják egy pár utca közösségét. Az odajáró emberek benne vannak egymás életében, megvitatják a napi személyes és világi dolgokat, akár segítik egymást. Számtalanszor megfigyeltem! És nem adni nekik lehetőséget, hogy hétvégente jobban kirúgjanak a hámból és ünnepeljenek a szokott és kedvelt helyen, megint túlzó korlát! A szélsőséges eredmények valódi megoldás nélkül hagyják a problémát.

Hangsúlyozom, nem tudom, hogy kimondottan ITT milyen volt a hangulat, de azt tapasztalom, hogy csendesebb – nem bulinegyedszerű – környékeken is milyen gyakran meggyűlik a kulturáltként ismert kocsmáknak a baja a szomszédsággal. Ezen záróbulin viszont azt láttam, hogy az egyik szembezomszédnál például a család négy-öt tagja ült az erkélyén békésén és nézték a show-t. Ilyen is lehetne. És ha halkabb a show, nem egy fricska, akkor ez nem is ennyire „kényszer”, csak egy lehetőség. Kultúra kérdése. Milyen irányba akarunk lépni?

Egy pozitív példa

Nagyon pontosan kell meghatározni a problémát és a lehetséges, valóban hatékony megoldásokat. „Az egyik erővel legyőzi a másikat” nem példás! Jó példának látom (többek között) Olaszországot, ahol a bárok eleve úgy vannak kialakítva, hogy bárkit vonzanak, ahol a nappali és az éjszakai élet között megvan az egyensúly. Ahol egy panaszra hajlamos szomszéd nappal szintén megtalálná a magáét a szomszédsági bárban, néha talán továbbmaradna és jól ismerné azokat, akikkel pörölne. Ahol a kocsma nem csak, mint egy éjszakai démon csap le sötétedéskor, hanem állandó résztvevő, állandó válasz többféle igényre és még közösségfenntartó pluszt is nyújt. Ahol a kocsma nem csak szakadékot, hanem kohéziót jelent a különböző társadalmi osztályok és korosztályok között. Itt a Piros Hetes búcsúbulin hasonlót éltem át. Sokféle ember és karakter, közös ügy! Nem tudom, milyen volt ez a kocsma életében, de a búcsúja méltóságteljes volt. Szent hitem, hogy léteznie kell olyan megoldásoknak, amik alapján kocsma és szomszéd tud együtt élni anélkül, hogy bármelyiknek mennie kellene vagy méltatlan kompromisszumot hoznia.

Köszönöm „Maláta” Kovács Gábornak, a (többek között) serteperte.blog.hu bloggerének, hogy figyelmembe ajánlotta ezt a programot.

Elnézést kérek a fotók minőségéért, cserekészülékkel fényképeztem. 

Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a Piros Hetes Söröző, Borozó hűlt helye és a többi kocsma: 

Hasonló témák a Kocsmaturistán:

Mondok egy imát a derék Papucsért! (Pécs)

Búcsú a Vakmacskától

Memento: Bajusz Retro Bar – A retróba hordott retró

The post Egy kertvárosi kocsma búcsúja – Piros Hetes Söröző, Borozó – Budapest, 14. kerület appeared first on Kocsmaturista.

A kocsma leghangosabb vendégét nem lehet nem észrevenni egy kisterű kocsmában. Ha akkor vagy jelen, amikor ő színpadon érzi magát, nem tudsz eléggé háttal ülni, hogy ne tolakodjon folyton a füledbe, a fejedbe. A „megszökszön” kívül vagy úgy döntesz, hogy megszokod, vagy csak az segíthet, ha ő megtalálja azt a kisebb közönséget magának, akivel elvonulhat egy sarokba, és akinek a lekötéséhez már nincs szükség a hangerejére.

A kocsma leghangosabb vendége nem feltétlenül rosszindulatú vagy kötekedő figura. Könnyen lehet, hogy épp a harmóniát és a közösséget keresi másokkal. Egyszerűen csak egy kéretlen kocsmazaj, mint egy idegesítően rossz sláger a rádióból, aminek tudod, hogy le kell futnia, hacsak nem kapcsol át valaki.

A kínálati árképzés valamennyire gyógyír erre a jelenségre. Nem csak a helyszínt kell adott esetben megfizetni vagy azt, hogy mennyire kényelmesek a székek, hanem azt is, hogy ki lehet a kocsma leghangosabb vendége. Bizonyos alakokat bizonyos árszínvonal nagyobb eséllyel kiszűr. És NEM, túl nagyot ugrani ebben már nem jó! Mesteri finomhangolás kérdése, hogy meddig marad még igazán jó kocsmahangulatú, nyitott és társasági egy ívó, nem pedig fennhéjázó és idegenkedően felparcelázott, de mégis elejét veszi annak, hogy robotpilotára kapcsolt fél-gyengeelmék ömlengő hülyeségeit visszhangozzák a kocsmafalai.

A kép csak illusztráció, se helyszíni, se személyi forrása a témának…

Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

A Kocsmaturista már megénekelt helyszínei:

Hasonló téma a Kocsmaturistán:

A tinédzserek közterületen ivásának menőségi szabályai

The post A kocsma leghangosabb vendége appeared first on Kocsmaturista.