Az a fajta hely volt, amire kézenfekvően mondanánk, hogy étkeztetéssel foglalkozik. Délelőtt tíztől délután hatig tart nyitva. Egyúttal az a hely is volt, ahol mi sem természetesebb annál, minthogy az építőmunkások maradéktalanul üveges sört isznak az ebédhez. Az ebéd lehet gulyás, lehet pörkölt krumplival, rántott hús és egyebek ezen a vonalon. A taglalt környezetet a 90-es évek közepén stilizálhatták, tisztelettel az angol pubok tapétaízlése iránt. Azóta is úgy néz ki. Pont ilyen Lajos is, a háza ura, aki kitartóan hordja korjegyként bajuszát.
– Neked mi lesz? – Kérdezi még vidáman az előttem álló trikós ötvenestől.
– Nekem elvileg már ki van fizetve – vágja rá félmagabiztossággal az illető.
– Na, nézzük akkor! – Sóhajt Lajos mielőtt bemegyek a WC-re. Amint kijövök, az előző vendég már az utolsó kortynál tart a nagyfröccséből.
Én kávét kérek. Úgy tűnik, kapom. De Lajos egyszer csak ütni kezdi a kávégépet, nyitott tenyérrel, de nagy erővel, gyakori ismétléssel:
– A jó kurva anyád, rohadj meg! Hogy pusztulj meg, te szemét! Most kell elromlanod?!
Együtt érzek. Én is haragosabb tudok lenni gépekre, mint emberekre. De azért magamban nevetek a szám szegletében. Biztos rajtam is nevetnek mások, ha én csinálok hasonlót.
– Nem tudok adni – tárja ki karjait Lajos mély tehetetlenséggel és elviharzik. Belöki a konyhai lengőajtót: – Menj, nézd meg mi van ezzel a kávégéppel…megint nem működik… – Mondja eddig ismeretlen címzettnek.
Egy hajlott, kis termetű asszony jön.Lajos közben lemegy a lépcsőn a pincébe. Az idős hölgy szelídebben nyúl a géphez.
– Hol a dugója? – Kérdi hangosan. Közben félig hátranéz, rám.
– Neked lesz a kávé? – szólít meg, majd ugyanazzal a levegővel meggondolja magát a tegezésről: Önnek lesz a kávé?
– Nekem – felelem és közben azon gondolkodom, hogy ezzel most tegezem vagy magázom-e magamat, miközben beszorurolok a pultnál egy női „Isten verje meg!” és egy mögöttem a lépcsőn visszatérő férfi „Isten bassza meg!” közé.
– Nem lesz… – folytatná a hölgy is, de megint meggondolja magát, mert a gép működni kezd.
Megkapom a kávét és megemelem a borravaló összegét. Ebben benne van a részvét és az is, hogy nagyon jól érzem magamat.
– Fizetnék!
– Lajos, fizetnének… – kiállt a hölgy, majd Lajos után megy a konyhába, helyet cserélnek. Fizetek, Lajos visszamegy a konyhába:
Iszom a kávét. Az építőmunkások isszák a Sopronit az ebédhez, egyikük Borsodis pólóban, mindezt egyetlen Dreher csap előtt. Itt példátlanul megvalósult a nagyüzemi sörmárkák uniója. Közben mindnyájan hallgatjuk Lajost és a hölgyet a konyhából:
– Hozzál egy Parizert! Mikor mondtam már, hogy hozzál… – üvölt Lajos, pedig már jó a kávégép.
Ekkor bejön egy joviális postás, egyetlen levéllel legyezve magát. A konyhában zajlik tovább a színdarab:
– Ne nevess!
– A kurva anyádat…
Nem is tudom, mire jobb gondolni ilyenkor, arra hogy házasok vagy arra, hogy főnök és beosztott.
A postás rám néz felhúzott szemöldökkel: – Ezt a levelet csak leteszem a pultra, jó? – és már fordulna ki rutinosan, mint aki nem először találkozik itt ezzel, de ehelyett nyílik a konyhaajtó, a postás visszanéz, elmosolyodik, majd így üzen a hátam mögé:
– Jobb napot Lajos!
Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista
A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista
Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.
TÉRKÉPEN AZ EDDIG MEGÉNEKELT KOCSMATURISTA HELYSZÍNEK: