Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

Zalaegerszeg

Zalaegerszeg a szülővárosom. Ezért a többi városnál jobban ismerem Zeg zegjeit-zúgjait, így merem feltételezni, hogy a legrejtettebb kocsmáit is sikerült lokalizálnom.

Utolsó frissítés: 2022.01.31.

Zalaegerszegi városélmény

Zalaegerszeg a kisebb megyeszékhelyeink közé tartozik, nagyjából 57.000 lakossal. Városhatárain belül nem turistaváros, inkább a lakóinak szól, de ha idelátogattok egy jócskán felújított, takaros, jó időben virágos belvárossal találkozhattok. Átlagos városfelfedezői szemszögből a spontán bolyongás értelme gyorsan kimerülni látszik, tudatos tervezéssel viszont nagyjából 3 intenzív, élménydús napot el lehet tölteni csak a városhoz tartozó látnivalókkal és programokkal, főleg melegebb hónapokban. Leginkább természeti környezetben erős! A 3 napot jól ki is egészíthetik estékre a város kocsmái. 

Extra tipp Zalaegerszeghez: a májusi +1 vonzerő: Az Azáleás-völgy

A városba májusban érdemes legjobban jönnötök. Zegnek ekkor eggyel több látnivalója van. Az Azáleás-völgyben a városmenti Alsóerdőben ekkor virágoznak ugyanis a mesebelien élénk és sokszínű ritka virágok, az azáleák. Ettől a völgy arborétumjellegűvé válik, és látványos, felemelően jó kiránduló és piknikkörnyezetté. 

Zalaegerszeg belvárosa

Zalaegerszeg központja a jelenlegi – nem történelmi és alapból vegyes adottságú – főtere, a Dísz tér az emblematikus Göcseji Tulipán szőkőkúttal. A 2010-es években újult meg. Sok más panaszos magyarországi főtérrel ellentétben, ez inkább zöldebb, színesebb és érdekesebb lett az új térelemektől.

Kellemes központja lett a városnak például jópofa modern figurális szobrokkal,

sőt történelmében tudtommal először állandó vendéglátással magán a téren, a Díszpinty formájában:

A Díszpintyről itt találtok külön cikket:

A Dísz tér kevésbé vonzó adottsága, hogy nincs körülötte egy elegáns, igazán történelmi épület sem.

Cserébe két oldalról különleges korlenyomat keretezi, a „Csipkeházak”. Szinte hihetetlen, de a korukat megelőző stílusban készült épülettömbök első ütemének, 1976-ban estek neki, de ennél újszerűbben és máig egészen korszerűnek hatnak. A „csipkeház” megszólítás ragadványnév az utca emberétől a csipkeszerű erkélyek után. Hangsúlyos elemei a zalaegerszegi városképnek, és építészettörténeti egyediségek is, ha koruk tudatával nézünk rájuk.

2013 óta a Csikpkeházak a jobb oldali épületegyüttese alatt létrehozták a modern, fedett Csipke passzázst sok üzlettel, köztük egy kocsmával, a Club Pelével (CIKKBEN ITT!)

A Dísz tér peremének vendéglátóhelyek között találunk még pár kocsmakompatibilis példányt. Majd, ahogy a belváros főleg a zalaegerszegi főutca, a Kossuth utca mentén folytatódik a történelmibb belváros és a piac irányába, úgy a kocsmaélete is. 

De figyelem: pont a főutca frontján csak egyetlen kocsmafélét találunk, a modern és fiatalos Mimosa Lounge-t, ami hétvégente bulihely is (CIKKBEN ITT vagy a képre nyomva)

A többi kocsmafélét már jobban rejtve (kapualjakban, mellékutcákban, hátsó utcákban, hátsó tereken, hátsó pincében) találhatjátok. Itt főleg modern helyekbe, és kevésbé retró kocsmákba ütközhettek, de van kivétel és igen nagy a fajtaváltozatosság. Erről a területről már saját cikk ad részletes útbaigazítást és tippeket. Van benne pár nem megkerülendő hely, érdemes belemélyedni:

Külön cikk Zalaegerszeg bel-belvárosáról

Zalaegerszeg-belvárosa és kocsmaélete - Címlap

Zalaegerszeg belvárosa és kocsmaélete

Zalaegerszeg (szülővárosom) belvárosának kocsmatérképét igyekszem ezzel a cikkel jól használhatóvá tenni, „Zeg” központjának hangulatfestése mellett. Célom, hogyha újak vagytok a városban, akkor is a legpasszosabb

Tovább olvasom »

A zalaegerszegi bel-belváros egyes kocsmaféléi külön oldalon

Néhány kocsmaállomás egy idő után kinőtte a gyűjtőcikket és külön oldalra került. Az „alteros” Club PopUp Undeground és a nevével ellenetében kocsmakompatibilis (is) Pedro Étterem cikkeire itt koppinthattok:

További érdekes irányok Zalaegerszeg központjából

A központtól, a Dísz tértől alapvetően négy irányba mászkálhattok tovább: 

  1. Zalaegerszeg történelmibb belvárosa és a piac felé
  2. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház felé
  3. Zalaegerszeg legnagyobb parkja, a Vizslapark felé
  4. A zalaegerszegi vasútállomás felé

Mindegyik, de főleg az első 3 irány tartalmaz látnivalókat és kocsmákat is. Eddig a piac és a történelmibb belváros külön cikke készült el.

A Zalaegerszegi Piac környéke és kocsmaélete

A bel-belvárosból kínálja magát, hogy a piac irányába folytassátok kellemesen az utat. Ez már egy más közeg, de szintén barátságos környék. Főleg piacnapokon (kedd, péntek, szombat) reggel és kora délelőtt ajánlom. Ekkor a legnagyobb a nyűzsgése és a legjobb hangulata. A Zalaegerszegi Piac és Vásárcsarnok egy ügyes hangulatkeveréke a klasszikusnak és a modernek. Környékén már más a kocsmaélet, mint a belvárosban.

A piaci talponállóktól a kis törzsvendégkocsmákon át a helyi kraftsörös menő hamburgerezőig és egy pizzás pubig van választék. Ráadásul több minőségi italüzlet is kínál helyben fogyasztást. A piac egyik egyik ingergazdag kocsmája pedig az egyik kedvencem a városban. Az már csak bónusz, hogy a környék egyéb ínyenc érdekességből is erős. Ha kíváncsiak vagytok ezek listájára és részleteire, erre a cikkre nyomjatok:

A zalaegerszegi Vizsla park felé

Zalaegerszeg bel-belvárosától, a Dísz-tértől a másik irányba, a vasútállomás felé haladva a főutcán, egy sarokra a Vizsla parkhoz vezető egyik (Petőfi) utcában máris feltűnik egy nagyon vonzó, színes portájú egység. Ez is az egyik személyes kedvencem a városban.

SaloonZoo Bulvár – "Bohém, beszélgetős, belvárosi, beülős" – és mind igaz!

Egy klasszikus pinceborozó fiatalosított reinkarnációja. Kicsi, de annál hangulatosabb terasszal nyaranta. Sajnos a jó kis hordóikat már elvitte a regulázás, de így is remek, benn ugyancsak.

Nekem az ideális kocsma Zalaegerszegen, egy hiánypótló utópia megvalósulás. Ahol az érettségizőtől a hatvanosokig mindenki jól érzi magát, ahol szívesen iszod a sokadik italt is a sokadik után, mégis jó érzéssel mennek le a babakocsis anyukák is egy üdítőre délután. Sokféle ember és karakter együtt, példátlan vidámságban. A város egyik legjobb italválasztéka a menő üdítőktől a minőségi röviditalokig (például magyar ginek). Elf sörök is kaphatóak üvegben. Ezen kívül elvileg a melegszendvics is legendás. Lali, az üzemeltető pedig jókedélyű, pozitív figura, született kortárs kocsmáros. Lelket ad a helynek, húgával, Krisztivel együtt.

A SaloonZooban mindig történik valami, mindig van kivel beszélgetni és mi újat hallani.

A Vizsla park irányába és környékén is még több megénekelendő kocsmaféle vár beszámolóra, csak győzzem folytatni! A szomszéd utcából a menő kortárs Contrastról EBBEN A CIKKBEN már olvashattok!

Zalaegerszeg kocsmatérképe a belváros körül

A bel-belváros körül főleg lakózónákat találtok, családi házas környékeket és lakótelepeket vegyesen. Ezek magukban az eltökéltebb részletvadászoknak (mint én) alkalmasak célterületnek. Ha nem vagytok „all in” urbanisták, akkor tippemre ezeket a városrészeket akkor érintitek, ha ott laktok vagy szálltok meg, oda mentek extra programra vagy baráti/rokoni látogatóba. Ilyen például Landorhegy és a Páterdomb.

Vannak városrészek, amikkel összekötő területként találkozhattok egy-egy zalaegerszegi látványossághoz, élmény- vagy kiránduló célponthoz gyalog menve.

Ilyen például az

Az Alsóerdő, a TV-torony, az Aranyoslapi forrás vagy az Azáleás-völgy felé:

  • a Göcseji út vonala
  • a Kertváros

A Gébárti-tó, a Zalaegerszeg Termálfürdő és az AquaCity vagy a Göcseji Falumúzeum/Skanzen és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum felé:

  • Ola városrész
  • a Hock János út vonala.

Mindegyik környéken lehet több, kevesebb kocsmát vagy kocsmarokont találni. 

Konkrét Zalaegerszegi városrészek és kocsmaéletük

A négy nagy irányból egyelőre csak egyet kezdtem részletesebben kidolgozni. Igyekszem mielőbb befejezni és a többivel folytatni.

Ola és a Hock János út környéke felé

Elhagyva a Zalaegerszeg Piac közvetlen környékét a Gébárti-tó irányába nyugatra, a kocsmák megritkulnak, de azért akadnak, ha tudjuk hol keressük őket.

A Rákóczi út és kocsmavilága

A Rákóczi út a környék főtengelye, ami egy darabig még belvárosiasan sok üzletet soroz. Az út elején jobbra egy új, 2021-es, mégis retró stílusú kocsmát találhattok alapvető italválasztékkal, de az nem utcáról nem is sejthetően hangulatos hátsó kis terasszal. Ez a BUNKER SÖRÖZŐ:

A Rákóczi út túloldalát hamar a város egyik legajánlottabb kocsmájával, az Alibi Pub&Pizza (CIKKBEN ITT) kellemes angol pubos betütésű világával folytathatjuk: sok faanyaggal, tapétával, mutatós nagyvilági sörös üveggyűjteménnyel a pult felett és 600 Jack Daniel’s üveggel a mennyezeti gerendákon. Mennyei és különleges nápolyi stílusú pizzát is kínálnak az italok mellé. Így a közönség és az életképek is vegyesebbek Zalaegerszeg csak kocsmáinál. Nekem is egyik legszimpatikusabb hely a városban, nagy élettel. Zegi focidrukkerek kedvence, de tipizálható sportkocsma körítés nélkül.

A következő kocsmaféléért, az Expobar Café & Snackért be kell menni egy hátsó utcába, a Könyök utcába. Ez lottozóval közös profilú modernebb, hűvösebben elegánsprofilból – kávézó, de gyakorlatban finomabb kocsma is. Egy teszt alapján pozitívabb légkörű az átlagos ilyen hibrideknél. Vidámság, lazaság volt és törzsvendégek. A kínálat 2017-es látogasomkor elsőre semmi extrát nem tartogatott (névvel ellentétben akkor kaját sem), de egy jó hangulatú töltésre továbbmenet közben megfelelő. Főleg, hogy innentől tovább ritkulnak a kocsmák. A következő érdemi példányok több, mint egy buszmegállónyi távolságra várnak.

Útközben csak egy kitérőt lehetne tenni balra, elég nagyot, és kevésbé megtérülőt a Dózsa György úton, az egykori Szomjas Söröző felé, ami 2020-ban szintén lottozóval volt már sziámi iker. Viszont ez ugyanúgy egy látogatás után pont az Expobar ellenpéldája lett. Egy régi kocsma, sportkocsmásítva, sportfogadósítva. A kocsmafunkció beszűkítve szerény választékig. Elsőre enervált, eseménytelen tér, kifejezetten hűvös, magába forduló pultos hölgy aznap. Egy sör alatt az én kérdéseimen kívül szinte egymáshoz se szólt a kevés jelenlévő, hiába egy kiemelt napon, amikor máshol tolakodtak a vendégek. Első vizitre kocsmázó szemmel az egyik legkevésbé megnyerő találat volt a városban. Képet készíteni sem engedtek.

Érkezik mielőbb a folytatás és a jövőben még a Kertváros, a Landorhegy és a Páterdomb és kocsmaviláguk rövidített beszámolója is.

Zalaegerszeg kocsmavilága

Zalaegerszegnek nincs körülhatároló kocsmanegyede vagy kocsmautcája. Ám a városmérethez képest nagyszámú, (2022 január szerint) 83 kocsmakompatibilis hely van szétszórva a városban. Sehol sem túl sűrűn, ám a központibb városrészekben többnyire van elég: a belvárosban és Olában, a Kertvárosban, a Landorhegy. Kivétel a Páterdomb, ahol kritikusan megfogyatkoztak a kocsmarokonok. A jellemzően családi házassá csendesülő régebbi-újabb környékekre (pl. Alsójánkahegy, Kaszaháza, Gólyadomb) és az ipartelepes rozsdazónákra teljesen eltűnnek és egyes csatolt peremfalvakban bukkannak fel újra. Pl. Besenyőben, Ságodban, Ebergényben. 

Eddig meglátogatott zalaegerszegi Kocsmaturista állomások száma:  104 db (ebből bezárt 27 db)

Zalaegerszegi kocsmalista tematikus bontásban:

Felelősségi nyilatkoztat: A listázás az első Kocsmaturista látogatás sorrendjében történt:

Színmagyarázat:

Kattintható link – van róla cikk is vagy szerepel cikkben. Kattintás oda visz.

Kocsmáztam ott

Voltam benn, de nem kocsmáztam (helyette kávé, kaja, stb.)

Nem fogyasztottam, csak bementem körülnézni vagy ha nem volt nyitva, csak kívülről láttam

Zalaegerszeg legtovább nyitva tartó kocsmája:

Zalaegerszeg hétvégi bulis kocsmái:

Zalaegerszeg modern, trendi kocsmái (és hasonlók) (2010-es évek stílusa+):

További fiatalosabb, bár régebbi kocsmák Zalaegerszegen a belvárosban:

„Van Nálatok Terasz”, avagy nagyobb nyári terasszal bíró kocsmák és hasonlók Zalaegerszegen:

Kisüzemi sörlelő helyek Zalaegerszegen:

Cseh (nem nagyüzemi) sör lelőhelyek Zalaegerszegen:

Fiatalosabb kocsmák Zalaegerszegen a belvároson kívül:

  • Zöld Ász (Kertváros)
  • Players Café (Landorhegy)
  • Svejk Söröző (feat Ernesto Pizzeria – Ola)
  • O’Connors Pub & Steakhouse (Ola)

Kocsmakompatibilis hangulatú éttermek Zalaegerszegen:

Kávéházas atmoszféra és italozó egyben:

Tribüt más nemzetnek:

Kedvelt „rockerkocsma” Zalaegerszegen:

  • Éva Presszó

Szimpatikus vagy vagány, de ezért-azért karakteresebb retró kocsmák Zalaegerszegen (nem egyforma mértékben retrók):

Biliárdos helyek Zalaegerszegen (ezek kapacítás szerint rendezve):

  • Legends Pub
  • Lucullus Söröző és Biliárd Club
  • B&B Billiárd Klub
  • Players Café

Bowlingos hely Zalaegerszegen:

  • Betli panzió kocsmája (Külváros, Ságod)

Zalaegerszeg szinte rejtőzködő kocsmáféleségei:

  • Varázs Presszó (Landorhegy – Egri József utca 18, nagyon benn a lakótelepen, nagyon hátul garázsoknál)
  • Otelló Drink Bár (Kossuth Lajos utca 62, hiába főutca, benn nagyon hátul bújik az udvarban)
  • Borostyán (CIKKBEN) (Az Agóra üzletház belső udvaráról nyílik)
  • Caffé Parco (A Park Center autós bevásárló központban található)
  • Expo Bar Café & Snack (Könyök utca 8. – ha csak nem visz oda egyéni célod, ezt a kis utcát könnyen elkerülnéd.)
  • CLUB Park (Erkel Ferenc utca, kertváros – főbb útvonalakról nem látszik, házak között rejtőzködik, garázssorokon is túl, de valamennyire még növénybe is öltözik)
  • Joker (Kertvárosban, a Pagoda üzletházon belülről nyílik)
  • Tök Ász (Páterdombon az egyik leghátsó utcában, Baross Gábor utcában háttal a városnak)
  • Sport Büfé (A Városi Ifjúsági és Sportcentrum területén, Ola vasútállomásnál bújik. Nagyon jónak ígérkezik.)
  • Tátika Presszó/Vegyesbolt (Ebergényben, a Nagycsarit utcában, vegyesbolttal közös. Még csak zártkörű rendezvény idején sikerült odajutnom és nem engedtek be.)

Bezárt zegi kocsmafélék, amelyekre különösen szívesen emlékezek (2015 óta): 

  • Pince Borozó (Ennek az utódja lett a SaloonZoo Bulvár) 
  • Grabowsky Café & Club (Az egyik legkedvesebb kocsmám volt valaha a városban. Nekem egy legenda)
  • Randevú Presszó (Ez is sokak számára legenda volt)
  • Fenyő Presszó (Sokáig a Kertváros legnagyobb és egyik legfiatalosabb kocsmája)
  • Katica Presszó (A Páterdomb retró kocsmája)
  • Caffé Europa (Ennek utódja lett a Spájz Eco-Gourmet)
  • Stefánia Söröző (Csácsi hangulatos, élénk kocsma)
  • Kikötő Söröző (A zalaegerszegi vasútállomás környékének legjobbja, legkarakteresebb helye volt sokáig.)
  • Blues kocsma (Tiszavirág-életű jó próbálkozás volt a Deák téren.)

A listázás még folyamatban, folytatom!

Sörfőzde Zalaegerszegen: Elf Kisüzemi Sörfőzde.

A város söre: ZEGI Sör (Special Ale pirított tökmaggal) Bővebben:

Söre lett a szülővárosomnak! – Igyunk ZEGI-t Zalaegerszegen!

Elterjedt, emblematikus környékbeli pálinka: Farkas pálinka

A város büszke borászata: László Pince

Általam kedvelt és ajánlott zalaegerszegi sör- és borszaküzlet:

Ez egy dinamikus tartalmú oldal, ami rendszeresen frissül új képekkel, új ajánlásokkal, akár részletesebb beszámolókkal. Nézzetek vissza később is!

Utolsó frissítés: 2018.10.01.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS: Ha bárki értesül olyan itt még nem feltűntett változásról: nyitás, zárás, átalakulás, névváltozás, profilváltás – kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra! Köszönöm!

Szintén köszönettel fogadom tőletek, hogy milyen még nem szereplő tematikus listázást látnátok még itt szívesen!

A fotókat is maga a szerző készítette. További felhasználásuk egyeztetés után, forrásmegjelöléssel lehetséges.

Szövegtördelés, képszerkesztés: Molnár Ákos

Külön térképen a cikk kocsmái

Kattintsatok a képre a megnyitáshoz!

Itt pedig a többi megírt zalaegerszegi kocsmával a nagy Kocsmaturista térképen

A meglátogatott városokkal és a már megénekelt kocsmákkal

Kattintsatok a képre a megnyitáshoz!

Cikkajánló

Már megjelent zalaegerszegi témák a Kocsmaturistán:

Zalaegerszeg-belvárosa és kocsmaélete - Címlap

Zalaegerszeg belvárosa és kocsmaélete

Zalaegerszeg (szülővárosom) belvárosának kocsmatérképét igyekszem ezzel a cikkel jól használhatóvá tenni, „Zeg” központjának hangulatfestése mellett. Célom, hogyha újak vagytok a városban, akkor is a legpasszosabb

Tovább olvasom »

Köszönetnyilvánítás

Köszönöm szépen a segítséget a zalaegerszegi cikkhez a Régi Zalaegerszeg – Facebook oldalnak és Katona Csaba, (sör)történész barátomnak.

És köszönöm RNYK – Györke Szabolcs barátomnak a visszatérő társaságot. Ő az, akivel közösen a legtöbb zalaegerszegi kocsmát felfedeztem az egyszemélyes módon kívül.

Környékbeli település bakancslista

Zalaegerszeg közeli vagy kicsit távolabbi környékén még a következő települések és egyéb helyszínek feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:

  1. Nagykanizsa
  2. Lenti és Szécsisziget
  3. Zalaszentgrót 
  4. Letenye
  5. Zalalövő
  6. Tapolca
  7. Sümeg
  8. Somló hegy
  9. Ság hegy
  10. Ajka
  11. Sárvár
  12. Lendva (Szlovénia)
  13. Jeurzalem (Szlovénia)
  14. Ptuj (Szlovénia)
  15. Maribor (Szlovénia)
  16. Varasd (Horvátország)
(A sorrend csak asszociációs, nem ranglista). Ötleteiteket, hogy melyik településsel bővítsem még a célpont-listát, kérem, szintén osszátok meg velem!)
 
Ha bárki közületek szívesen működik közre az eddigi talán leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  
ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön hasonló beszámoló, útmutató, kérlek, ne fogd vissza a tippjeidet! 

Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva, ne hagyjam ki őket. Ugyanígy érdekelnek a magukban vonzó kevésbé ismert városok, és várostól függetlenül az ikonikus, külön látogatásra érdemes kocsmák is.

Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista

Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!

A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés. 

A következő kép utat mutat, hogy a kedvelésen túl hogyan kaphat értesítést minden bejegyzésről, aki szeretne. E képre kattintva is eljuttok a Kocsmaturista Facebook oldalra:

Csatlakozzatok a Kocsmaturista Facebook csoportjához is!

Várom a képeitek, hangulatjelentéseiteket a kedvenc törzskocsmátokból, akár utazásban közben felfedezett kocsma-gyöngyszemekről!

Ugyanide jöhetnek kocsmában elcsípett aranyköpések is:

www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

Mutass egy kocsmát! Facebook csoport

Kocsmaturista az Instagramon

A legfrissebb kocsmai és városi helyzetjelentésekért, bejelentkezésekért a folytatásos kocsmatúra legújabb állomásaiból, kövessétek a Kocsmaturista Instagram oldalát is:

https://www.instagram.com/kocsmaturista/

Az oldal alkoholt tartalmaz, ugye elmúltál 18?