Kocsmázva utazni, utazva kocsmázni

Kezdőlap » Esztergom és kocsmavilága

Esztergom és kocsmavilága

Esztergom - Kocsmaturista - Címlap

Útoljára frissítve: szerző: A Kocsmaturista

Nyilvánvaló vagy nem nyilvánvaló, de Esztergom valóban a legkedélyesebb magyarországi kisvárosok egyike. A természeti adottságaira és történelmiségére a pozitív és sűrű kocsmaélete csak ráadás. Erről mesélek ebben az írásban, jelenleg 7 kocsma után. 

Esztergomi oldaltérkép

Ugrás adott témákhoz:

Az esztergomi városélmény

Esztergom neve gyakran gyorsan elhangzik, ha felhívásra kell sorolni  hangulatos és érdekes kisebb magyar városokat, de mégsem tapasztalom, hogy az emberek maguktól sokat emlegetnék. Jártam már ott korábban, és engem is azonnal megragadott, de az első Kocsmaturista látogatásom mégis viszonylag későn, a 39. felfedező hónapomban, 2018. decemberben jött el. 

A városélmény hálás és intenzív, és nemcsak az ország legnagyobb bazilikája miatt, hanem önmagában a belváros hangulata miatt. Az óváros épületei, utcái olyan történelmiséget sugároznak, amit egészen kevés másik város Magyarországon.

Itt adott minden klisé, amitől a kisvárosokat romantikusnak tudjuk érezni: folyópartok, nagy díszköves terek, kanyargós utcák, tarka házak, múltidéző homlokzatok különböző korokból, különböző állapotokban. Ugyanolyan jól áll Esztergomnak az időmúlás által kikezdett málló szépség, mint a friss felújítottság patinája. Érezni az új kor levegőjét, de még messze távol vagyunk a steril túlmázoltságtól. Egy-két utcával túl a főcsapás irányon pedig már egészen kulisszák mögötti, jelenkori közegélményt találunk.

Ezt a vegyületet egészíti ki az a különleges adottság, hogy kicsiben szinte Pest és Buda viszonyban áll egy másik várossal, Párkánnyal, ami most Szlovákiához tartozik. Túl a Mária Valéria hídon gyorsan elérhető egy új világ, de ebben a bejegyzésben maradjunk ezen az oldalon!

Az esztergomi kocsmaélet első látásra

Az első felfedező köröm csak másfél napig tartott Esztergomban, így még csak kezdő benyomások szintjén összegzek. Viszonylag kicsi, nagyjából 28.000 fős város, így könnyebb keretbe helyezni a látottakat. Igyekeztem a belvároson kívül is mászkálni, képet alkotni.

Mindenfelé, még a kiesőbb területeken is sok kocsmát találtam, érzetre többet, mint más hasonló méretű magyar városokban. A kertvárosiasabb részeken is pár utcánként termett egy. A vasútállomás környékiek kívülről igényesebbnek tűntek, több kertessel közöttük. A távolsági buszmegálló és a piac környéke pedig különösen sűrűn volt bekocsmázva, de egyszerűbb kocsmákkal. 

A központi kocsmák itt is jellemzően mások: fiatalosabbak, modernebbek, megkomponáltabbak, összetettebbek. Kijjebb pedig inkább szimplábbak, kisebbek. A közönség is elvágólag más. Kint idősebbek és főleg férfiak honosak, míg a belvárosban vegyes nemek, korosztályok, karakterek, sőt külföldiek is. Esztergomban különösen sokszor hallottam azt a kritikát, hogy túl sok a fiatal a kocsmákban, de ezt elsőre személyesen nem tapasztaltam.

December végi szombat estén egészen nagy élet volt az utcákon a városméret viszonylatában. Jövés-menések, harsánykodások, előszilveszteri érzés. Még a negyvenesek is tinik módján mentek bulizni, kurjongatva, feltűnősködve, de a nyugisabb kocsmákban ez a szélsőség kiegyensúlyozódott. 

Esztergomi nyitva tartások

Az eddig meglátogatott helyek alapján, Esztergom tele van reggel korán nyitó egységekkel, de mivel ezek többségében nemcsak – sőt főprofilban nem is – kocsmák voltak, inkább éjszakába nyúló kávéházak, ezért semmiképp sem egy szocialista iparvárosi kocsma körképet célszerű hozzájuk vizionalizálni. 

Cserébe hétköznap éjjel sok helyen már 22:00-kor zárulnak a kapuk. 

Az esztergomi sör és bor

Esztergomhoz köthető meghatározó sörfőzde, a Beerfort a közeli Leányvárról pont akkor zárta be fő utcai egységét és máshol nem találkoztam kínálatukkal. A borokból pedig a neszmélyieket emlegették a városban úton-útfélen. 

A meglátogatott esztergomi kocsmák

Belvárosi kocsmák

Kalediszkóp ház – mindenek feletti kocsmacsoda Esztergomban.

Az egyik legnagyobb meglepetés, amivel a teljes addigi felfedező utamon találkoztam. És nemcsak azért, mert nem feltétlenül számítottam egy ennyire művészi és látványos kocsmára Esztergomban. Ez egy hostel és egy menő „romkocsma” és egy most figyeljetek: BARLANG keveréke. Ez a felirat az önbesorolás részeként már a megállítótáblán fogadott, de nem vettem komolyan. 

Arra gondoltam, hogy biztosan csak valami fantázianév, mint a később olvasott „Bad Romance” koktél és a „cicafröccs”, de nem! Mielőtt elköszöntem Kata még megkérdezte, hogy:

– A barlangban voltál?

Rögtön összeállt a kép!

– Szóval itt tényleg van egy barlang?

– Gyere!

Szó szerint vehetjük a barlangot, ahova egy hátsó ajtón keresztül lehet bejutni. Itt különböző műsorokat, például színi előadásokat szoktak rendezni. Készültem is vissza a másnapira, de (emiatt) sajnos ott ragadtam Párkányban. Fenn maradt a bakancslistán!

Állítólag a Kaleidoszkóp ház épülete is vagy 150 éves amúgy, a barlang pedig része volt egy barlangrendszernek, ami óvóhelyként is szolgált régen, és a legendák szerint a bazilikához is felvezetett.

Az durva, hogy még csak nem is kellett volna a barlang, hogy a Kaleidoszkóp ház különleges közeg legyen. Egy érdekesen elvont, művészetpártoló kulturális központ. Önjellemző romkocsmaként visszafogott, nem zsúfolt, de kreatív. Ha hasonlítgatni kéne, leginkább a budapesti Gólya, Hintaló, Kék ló osztagba illik, és ezek matricái rendre mind megtalálhatóak is voltak itt az esztergomi Kaleidoszkóp házban.

Kérdeztem a jelenlévőket a légkörről. Elvileg főleg kultúremberek nyugis beszélgetésekre járnak, de azért nem egységes a vendégkör. „Néha ide is beesnek más kocsmák harsányabb figurái, akik nem csinálnak igazán bajt, de mégis rontják a levegőt.” A közönség inkább fiatalokból állt, de voltak ötven év körüliek is. A hostel nemzetközi vendégei be-bevegyülnek a Kaleidoszkóp ház mikrotársadalmába.

Ránézésre maga a liberalizmus a hely, komikus ellentmondásként a pultnál mégis a rabszolgatartó társadalom es a Rákosi rendszer összevetése volt a téma.

Katának összességében kincs van a kezében. Ezt mondtam is neki. 

– Hány éves ez a beteg gyönyörűség?

– Miért mondod, hogy beteg?

– Miért mondom, hogy gyönyörűség? 😉

(Mindenesetre a csöcsös nyuszi nem egy szokványos társadalmi norma, de így jó az egyenlet)

Van még a vendégek örömére vitrinbazár is, és alkalmanként élőzene, társasjátékok, amivel éppen játszottak is, sőt még színes ceruzák is. A kocsmakínálat is összetett: ritka pálinkák, Fóti Sörfőzde sörei (éves aktuálisok is), vízi pipa, ígéretesen mutató sajtos hasábburgonya és melegszendvicsek és szinte durvaság számba megy, de akkor csak csilis forralt bor volt! 

Egy szóval imádtam, és arra gondoltam, hogyha még vannak ilyen helyek érintetlenül, sőt számomra is némán az országban, akkor hiába az akkor több, mint három év kocsmazarándoklat és a 1466 különböző kocsmaállomás, nagyon sokat nem láttam még.

Kaleidoszkóp Ház Cím: 2500, Esztergom, Pázmány Péter utca 7.

Nyitva tartás: Vasárnap, Kedd-Csütörtök: 12:00-22:00, Péntek-Szombat: 12:00-03:00, Hétfő: zárva

Facebook oldal: https://www.facebook.com/kaleidoszkophaz/

Napos oldal – “Mi Esztergomot akarjuk imádni”

Kívülről is vonzó hely a sétáló utcán (cím szerint tér)Nem hagytam ki. Fedett pályás utcazenét ígértek.

És valóban élőzene uralta odabenn a teret, az amúgy békebeli kávéházas atmoszférát sok faanyaggal, hangulatos megvilágítású boxokkal és a nyílt vendégtéri kis kerek asztalokkal.

Baráti banda lepte el a pult körüli világot az első látogatásomkor. 

Pista, az üzemeltető egy volt a csapatból. Oda is jött hozzám, érdeklődni hogy minden rendben-e. Ekkor két hónapja vette át a Napos oldalt. Ez az első vendéglátóhelye. Ekkor még nem alakult ki a végső profil, de azt mondták, hogy meg akarják őrizni az örökség javát, de a képeket még „javítják”. Én így is megdicsértem a Mária Valéria hidat ábrázolót. 

Mondtam, hogy nem szeretem ha a falak Magyarországon például New Yorkot imádják. 

– Mi Esztergomot akarjuk imádni – jött a válasz.

Én Paulaneres sörrajngó személyesen pont nem vagyok. Attól még azt ittam, becsülöm, ha valahol az adnak, mert viszonylag ritka és tudom, hogy népszerű. Itt a teljes magyarországi szortiment megtalálható volt üvegben és egy részük csapon. 

A zenész párhuzamosan énekelte a Purple Raint a TV Princével. Átmeneti hazalátogató volt Esztergomban, Angliában élt. Gazdagított is egy angliai célponttal, Kenttel. Jó érzetű közeg volt ez. Kulturált, inkább harmincas meg középkorú közönséget vonzott az éjszakai Napos oldal, de mindenféle népeket, a rockertől az elegáns ingesekig. A nemek kiegyenlítetten voltak jelen. Nagy hangulat lett: tánc az élő zenére a kocsma közepén. A fesztelen légkörben repkedtek a különböző témák térben, a magvasabbaktól az olyanokig, hogy a nők alaposabban torlik ki, mint a férfiak.

Ezt a helyet is nagyon szívesen ajánlom este és éjjel is beülni egy-két italra az Esztergomba látogatóknak. A valóban nappali, szó szerinti kávézós műszakra azonban még én is kíváncsi vagyok.

Napos Oldal Kávézó cím: 2500 Esztergom, Széchényi tér 2-4

Nyitva tartás: Hétfő-Csütörtök: 8:00-22:00, Péntek: 8:00-24:00, Szombat: 9:00-24:00, Vasárnap 10:00-22:00

Facebook odal: https://www.facebook.com/Napos-Oldal-Kávézó-264485960243702/

 

Hild Café

Hild Józsefről, az esztergomi bazilika építészéről kihagyhatatlan lépés volt vendéglátó helyet elnevezni. Egy látványos kék (remélem) postakocsi hívja fel a figyelmet a Hild Caféra a fő sétálóutca derekán / tér közepén.

A Napos oldal szembeszomszédja szintén nem mondható sötét oldalnak. Nem csak azért nem, mert ezt pont reggel látogattam meg. Egy vidám hangulatú, színes egész napos hely. Barátságosan elegáns és kifejezetten könnyed a légköre.

A lányok a pultban nagyon kedvesek és motiválóak voltak már a korai órán. Nagyot köszönnek a törzsvendég bácsinak, és rajtam kívül minden más jelenlévő vendéget névről ismertek. Bár rántottát kerestem reggelire, mondták, hogy az övékénél finomabb melegszendvics bizony nincs, és változtassak az ötletemen! Vissza is tértem és nem bántam meg a kávéval együtt. 

A fentieket profilból egy pannonhalmi fröccsel öblítettem, feltankolva a napra, de a Paulaner kínálat formájában itt is rám kacsintott az előző este. Természetesen ennél kerekebb az alkoholkészlet is, de a Hild Cafét nappali, valóban kávéházas érzetű, jópolgári megállónak is szívesen javaslom. Teraszos időben pedig duplán!

Hild Café cím: 2500 Esztergom, Széchényi tér 21.

Nyitva tartás: Hétfő-Csütörtök: 7:00-23:00, Péntek: 7:00-03:00, Szombat: 8:00-023:00, Vasárnap 8:00-23:00

Facebook oldal: https://www.facebook.com/hildcafe/

Pálinka Patika 

A Pálinka Patika azonnal figyelemfelkeltő név volt a fő sétálóutca-tér egyik mutatós saroképületére írva. Több Sörpatikát és Borpatikát látott Kocsmaturista voltam már ekkor, de Pálinka Patikával először találkoztam. A név több, mint szójáték, egy régi gyógyszertár helyén alakult. Helyszíni információk alapján nagyjából öt éve (2018. december szerint).

Először éjjel láttam, amikor színes fények és bulizene szűrődött ki, ami elsőre kevésbé passzolt a patinás patikás névhez. Vissza csak reggel tértem vissza körülnézni. Kommunikatív és kedves Brigitta fogadott a pultban. Bátor vállalkozásnak és jó ötletnek tartja ő is, hogy valaki a pálinkára épített üzletet. Én külön örültem neki, mert akkor három és fél év felfedező túra után is nagyon keveslem az ország kimondott pálinka szentélyeit. Szerencsére az emberek szeretik az esztergomi Pálinka Patikát – tudtam meg. Elvileg jellemzően nem berúgni járnak ide, hanem kóstolni.

Nagyjából 100 féle pálinka van, de csapolt sörök és akár gyümölcsborok is. Mindez szép, elegáns, szokatlan stílusú környezetben, ami máig őrzi a patika szellemét, sőt akkor még – legalább pavlovi reflexxel – az illatát is.

Én paraszt bácsisan reggelire kortyoltam el, ám nem paraszt bácsisan egy abszolút nem klasszikus zsúpfedeles-vályogházas Márton és lányai zöld dió likőrt.

Közben többen is jöttek reggelizni. Tojásétel akkor itt sem volt. (Piaci rés lenne Esztergomban? Ez a kijelentés még korai!) A szendvicsek és a croissant fogytak.

Kifejezetten javaslom a látogatást az Esztergomban kocsmázóknak a ritka italspecializáció, a mutatós, stílusos, szintén unikális dekoráció és a nagy választék miatt is. Aki a bulis arcát is (meg)ismeri a Pálinka Patikának, az számoljon be nekem is!

Pálinka Patika Cím: 2500 Esztergom, Széchényi tér 25.

Nyitva tartás: Hétfő-Csütörtök: 7:00-22:00, Péntek: 7:00-2:00, Szombat: 9:00-2:00, Vasárnap: 10:00-22:00

Pálinka Patika: https://www.facebook.com/palinkapatikaesztergom/

Sörakadémia

Az előzőektől épp egy kicsit odébb, de stílusban mégis jóval távolabb áll a Sörakadémia. Éppen túl a sétálóutcán, és annak vendéglátóhelyeinek reformkoros behatású, polgáribb miliőjén. Ugyanakkor semmiképp se egy vad köpködőt képzeljetek el. Egy tisztességes, jó érzésű, vagány középkocsma, ahova bátran be lehet térni. 

Az előző napi Napos oldal buli egyik vendégét találtam a pultban, Bozsót, aki akkor nyolc éve dolgozott itt az egyébként 30 éve létező Sörakadémián.

Büszkék arra, hogy azóta néhány festés megért a Sörpatika, azon kívül nem sok más változtatást hozott az eltelt 3 évtizedAmikor készült, elvileg hipermodern helynek számított. Érdekes, szokatlan megjelenésű: olyan hatású, mint a budapesti Pagony – mintha ezt is gyerekmedencékből alakították volna át. A plafon pedig faturbina-belső kényszerképzetet okozott nekem. Mindenképpen egyedi környezet.

Az előző tulajdonos sajnos meghalt, de még mindig őrzik képét a kocsmában ahogyan a sörgyűjteményét is, ami posztumusz is bővül. Nagyon sokan azt hiszik, hogy Bozsó gyűjti és csak hordják. Ő meg úgy van vele, hogy most már akár ő is gyűjtheti. Nem tiltakozik. Sokféle külföldi és magyar sör megtalálható üveg, illetve kicsi fémhordó formában-

Nagyon vicces hely is, csak röpködnek az aranyköpések:

– Elromlott a fröccsöd, megyek megjavítom – és még enged kicsit hozzá…

Amikor a vendég fizeti a sör és kísérő köreit: három három, idegenben szép a döntetlen!

Ehhez sokat hozzátett Bozsó, igazi porondmester nagyon a szerepének való. Van egy testvéregységük is, ami pedig egy „rockeres rocker klub”. Elmondás alapján az sokkal inkább koncerthely, de amúgy ide is főleg rockerek járnak, ám különböző korosztályok.

Sörakadémia: 2500 Esztergom, Lőrinc utca 1.

Nyitva tartás: Hétfő-Vasárnap: 9:00-23:00

Facebook oldal: https://www.facebook.com/palinkapatikaesztergom/

Esztergomi kocsmák a belvároson kívül

A belvárosból nyilván több irányba is el lehet indulni, én elsőre három iránnyal ismertem: a Duna part felé, a vasútállomás felé, illetve a buszpályaudvar felé elterülő területekkel.

Prímássziget

A Prímás Szigetben a szigetet érzékelni nem is feltétlenül könnyű, hiszen olyan finoman és természetesen öleli közre a Kis-Duna a Dunával. Térképről már egyértelműbb a helyzet. Az ezen található városrész a Prímássziget. Itt szálltam meg.

Rugby Club hotel és hostel és a bárja

♫ Egy Duna parti csónakházban… ♫

A hostelem épülete alapvetően is bónuszértékűen megnyerő volt, egy bámulatos küllemű régi csónakházban (később úttörőház) alakították ki.

És szinte pont a Mária Valéria híd lábánál helyezkedik el. Természetesen van egy bárja, ami előtt szintén tisztelgetem a fogyasztásommal. A bárban mindig kedves személyzettel találkoztam, akik minden kilépéshez elláttak mentális útravalóval Esztergomot illetően.

Nem véletlen a névválasztás sem. Egy rugby pálya mellett található a Duna parton.  Elvileg Esztergomban a legnagyobb a rugby élet Magyarországon. Két pálya is van. Ennek nyomai mindenütt jelen vannak az hotel összetett közösségi tereiben, pl. sok trófea és egyéb dekoráció formájában. 

A bárhelyiség magában viszonylag kicsi. Itt folyik a reggeliztetés is, de még egy ajtón át nagy klubterembe jutunk, két biliárdasztallal. Az egyiken épp egy nagyapa tanította biliárdozni a lányunokáját. 

A másikon is gyerek nyomták a meccset, közben tinik gyűlnek a sarokban. Sportolt a TV, és erre várt a csócsó is. A felnőtteknek csúszott pár rövid ital. Nekem pedig ízlett a finom borból a fröccs. Nem egy tipikus kocsmakörnyezet és dolgozni is nagyon jó tér, szuper világos, és közben érzed, hogy figyel az ablakon Duna. 

Érdekesség és helytörténeti plusz volt, hogy megismerkedtem korábbi, ma már negyvenesforma rugby csapattagokkal, akik a mellettem lévő asztalnál nosztalgiáztak. Ma már egyesületként folytatják. Igazi esztergomi aktivisták, akik büszkék a rendezvényekre, a koncertekre, a jármű kiállításra és sportemberként is nagyon támogatják a városi kultúrát. 

Jó volt a bepillantás az általános pozitivitásukra, ami felém is megmutatkozott. Sokat meséltek a városról és körbe vezettek a hotel rendezvénytermein és a pályán. A hostelnek a sportjellege miatt még konditerme is volt. Szoktam szálláshelyekre is visszavágyni és a Rugby Club Hostel a teljes légkörével és adottságaival ilyen! 

A város másik végéből nem nyomatékosítanám csak egy italra felkeresni, de egy Duna parti séta részeként érdemes betérni egy jó borra, akár biliárdozni. A kapcsolódó kerthelyiség télire le volt zárva, és az jelenthet még plusz dimenziót. 

Rugby Club Hotel és Hostel cím: 2500, Esztergom, Nagy Duna sétány 1.

Rugby Club Facebook oldal: https://www.facebook.com/rugbyclubhostel/

A vasútállomás környékének (Kovácsi) kocsmái

Ezt a környéket átutazó gyalogosként ismertem meg, ahogy a vasúttól a hostelemig sétáltam. Többségében kertes házas, és ezek között véletlenszerűen is találtam útközben négy kertes / családi házas kocsmát vagy kisvendéglőt, ami nem rossz arány egy ilyen környéktípushoz a mai helyzetben viszonylag rövid szakaszon. Viszont kártyával sehol nem lehetett fizetni, így csak egyet, a legelsőt tudtam megnézni. 

Nelson

Restipótló külön kis épület szinte az állomás árnyékában. Benn egyszerűbb, de takaros. Boxos vagy kanapés, művirágos, két termes. Vegyes népek jöttek. Az elején csak férfiak. Először láttam élőben kocsmai szkanderozást annyi idő és annyiféle kocsma után. Aztán érkeztek nők is, kutyákkal. Főleg visszatérő közönség mutatkozott meg. Volt egy borbíra is az aznapi csapatban. Nagyon kedvezőek az árak. Egy pohár Sopronit és egy kávét összesen 350 Ft-ból megúsztam. Vonattal érkezőknek nyitó és záróállomásnak teljesen jó, főleg jó időben, amikor a teraszára ülni is vonzó opció.

Nelson cím: 2500, Esztergom, Bem tér 1.

Nyitva: Hétfő-Vasárnap: 3:00.23:00 (kicsi turnusváltás szünetekkel, 9:30-kor és 15:30-kor)

ESZTERGOM #NEMKOCSMA

Rövid idő alatt nem sok minden mást fedeztem fel a városból, de a sima csatangolás, amerre jól esik, biztosan élmény, a főbb vonalakon is: Kis Duna sétány, Nagy Duna sétány, vagy a Berényi Zsigmond utcán végigbandukolni. felmenni a Bazilikához,  Amikor én voltam a nevezetes Macskalépcső épp le volt zárva.

Ha tetszett a cikk, osszátok meg olyan ismerőseitekkel, akiket érdekelnek városlátogatások és a kocsmatúrázás!

A cikk soron kívüli előrehozott elkészítéséhez köszönöm egy anonimitást kérő esztergomi lakos független, magánemberi hozzájárulását! Ha szívesen hozzájárulnál a városodról, szülővárosodról hasonló bemutató, összefoglaló gyorsabb elkészítéséhez, egyeztessünk a részletekről a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-n! De hamarosan nyilvános posztot is írok ennek lehetőségéről és gyakorlatáról.

Kocsmaturista térképen Esztergom kocsmái is:

Egyéb Komárom-Esztergom megyei írások a Kocsmaturistán:

Környékbeli település bakancslista

A környéken Komárom, Révkomárom, Érsekújvár, Visegrád kocsmaéletének feltérképezéséhez keresek aktívan segítséget. Ha bárki szívesen működik közre ebben és segítené ezt a felfedezést (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra!

ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön hasonló élménybeszámoló, kérlek, egy percig se fogd vissza a tippjeidet! Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező, de legalább egy ikonikus, látogatásra érdemes kocsmával bíró városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva ne hagyjam ki őket! Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista<<< amit amúgy kövessetek és kedveljetek és biztassátok erre az összes ismerőst és ismeretlent. 

Csatlakozzatok a Kocsmaturista Facebook csoportjához is!

Várom a képeitek, hangulatjelentéseiteket, kocsmában elcsípett aranyköpéseiteket akár a kedvenc törzskocsmátokból, akár utazásban közben felfedezett kocsma-gyöngyszemekről!

www.facebook.com/groups/kocsmaturista

MegosztásShare on Facebook
Facebook

Bejegyzés készítőjének neve

Név: A Kocsmaturista

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Figyelem, az oldal alkoholt tartalmaz!

Ugye elmúltál 18 éves?