Pécs és mi sokan

Elfogult leszek, Pécs a legkedvesebb hazai városaim egyike. Nem lehetek ezzel egyedül, hiszen különböző típusú megkérdezettek visszatérő válasza, hogy Pécs lenne az a magyar helyszín, aminek a városi és kocsmaélete legjobban érdekelné őket. A Kocsmaturistán is Pécsre kerestek rá Budapest után a legtöbbet a településeink közül. Pécsért látogatóként könnyű rajongani. Egy Magyarországon ritka karakterű, pozitív kisugárzású helyszín. Ha zabolátlanul nyálas akarok lenni, azt is mondhatom, hogy a város veleje mintha napsugárba lenne burkolva.

ELŐZMÉNY: Az első pécsi felfedezéseim krónikája is olvasható itt egybegyűjtve (az első 12 kocsmalátogatás meséje és az addigi városi hatások):

Pécs kocsmái – Kocsmaturista adatlap, kedvencek és szöveggyűjtemény

Az előzményekre nem kattintók kedvéért listázom az előismereteimet. Az első látogatáskor a már sajnos bezárt legendás Papucs okán érkeztem, de feltérképeztem a Nappalit, az István pincét, a Korhelyt, a Lompos Uszkárt, a Semiramis Garden Panoramát, a 100 éves borozót, a Csalogányt, a Csinost, a Vödör Cafét, a Blöff Caffét és a Monte Cristot. 

Az első körömet azóta is a változatosság elégedettségével idézem fel, hiszen volt ezek között régi borozó, akár kisvendéglő profillal összekötve, kocsmaarculatú vagány étterem, haladó szellemű kultúrkocsma, romkocsma, hegyoldali söröző-étkezde, művész”kávézó”, nyári szórakozóhely és fiatalok népszerű kocsmái. Nekem is kérdéses volt, hogy tudjuk-e még ezt Péccsel mi ketten fokozni. Súgok, tudtuk!

Pécsi kocsmalátogatások (#13-19)

13. – Sztár Eszpresszó – Sztár, mint a Bambi, Márka, szőke kóla

(828. állomás, 13. pécsi állomás)

Megérkezésemkor rögtön kocsmakalandba keveredtem. A lokálisan itt is parasztelosztónak becézett távolsági buszmegállónál kellett a vendéglátómra, Lacira várnom. Nem meglepően felkutattam egy szimpatikus közeli kocsmát. A retró hangulatú, de már felújított és karbantartott Sztár Eszpresszó egy szintén retró üzletsor sarkán terült el teraszával. Mohó voltam és már a túloldalról fotóztam. Az egyik 55 év körüli vendég meg is kért, hogy töröljem a képet, mert ő nem szeretne sehol szerepelni. Mivel ő sem bunkón tárgyalt és én sem, gyorsan jóban lettünk. Mikor Laci megérkezett, már együtt ittunk és beszélgettünk, és cserébe a nyitányért Lacival lefotózott bennünket a Sztár aranykapuja alatt:

Mesélt a környékről, hogy hogy nyerte el az utcaszakasz, sőt az épülettömb a mostani formáját. Az utóbbin még ő is dolgozott ácsként. Azt is elmondta, hogy a Sztár prominens hely a környéken, és 10 vendégből 7 törzsvendég. Nyüzsgő kocsmanép használta a kocsmabelsőt is. A pultnál egyesével töltők és a társaságibb asztaloknál tanyázók hallgatólagos térfelosztása példásan működött. Volt olyan elegáns ruhás idősebb hölgy, aki nagy napszemüvegben ült benn, mintha egy hollywoodi sztár lenne inkognitóban.

Látványcsemegét a fali retró plakátok nyújtottak, egészen ritka példányok is (Pannónia Sör).

A pult felett feszült az „első horvát sör”, az Osječko reklámja, amit ugyancsak kísérleti jelleggel árultak, de annyira hozzánőtt a tábla a környezetéhez, hogy már csak a bútorlappal együtt lehetne eltávolítani. A mai sörválaszték multik kínálatának és Csíki sörnek a kettőséből állt.

Ajánlom a szocreál hangulatok vadászainak vagy a pergős életképekkel teli, közösségi kocsmák kedvelőinek. Itt a vendégek akár odabenn osztják el egymás között a piacon vett dinnyét.

14. Ti-ti-tá – Ahol a „barátságos rockerek” várnak

Elhanyagolhatatlan az odaút élménye. A Perczel Miklós utca a díszes Zsolnay-kúttól a Ti-Ti-Tá épületéig folyamatosan kopik. Már kívülről is figyelemfelkeltő a ház.

Mögé képzeled, hogy egy nagy utcaművész önéletrajzi filmjében látod majd viszont, hogy a főhős fiatalon itt élt meghúzódva egy titkos kommunában, mielőtt felfedezte a világ. Belépés után akár egy budapesti romkocsmának is tűnhetne, de vadabb, nyersebb, kevésbé komponált. A trópusi koktélbár hangulata keveredett londoni külvárosi villanásokkal. Ráadásul nem volt teljesen elhagyott a ház, annak ellenére, hogy az első benyomások féktelen partikat sejtetnek itt. Egy idős férfi lakott az egyik sarokban, egy kicsi lakásban, tehát gyakorlatilag a romkocsmában élt. Ottjártunkkor is kiült a portájára félmeztelenül melegítőben és úgy nézett bennünket, mintha a saját kertjében nézné a kapirgáló tyúkokat. A kert nem is állt távol az igazságtól: veteményes burjánzott a kocsmaudvar közepén. Fogadásokat kötöttünk a terményre, és mindenki nyert, mert minden volt, amit augusztus idusán csak ádhat a föld.

Bár nehéz volt befelé indulni, otthagyva a színes kinti környezet gumimedencétől fülledt légkörét, belül csak fokozódott a Ti-ti-tá hatás. Megismertük Dusa Danit, aki takarította a pultot, nem is akárhogy, lábnyomokat távolított el róla. Buli volt az este.

– Nemrég mentünk haza – számolt be nevetve. Félhomályos, nagy terem ölelt, színpaddal, zenei felszerelésekkel. Oldódáshoz üdvözlőital: egy kör pálinka! Sok zenés banzáj szokott itt lenni, főleg rockzene, de DJ-szettek is, magukba foglalva a goától a hip-hopon át a retróig soksömindent. Újabban projektoros sportközvetítések is vannak. További Ti-ti-tá vezérfunkció a zenekari próbatermek sora (jelenleg hat darab). Többek között a Punnany Massif is próbált itt. Az italválaszték belvároshoz képest büszkén olcsó, kb. negyvenféle röviditalból és tízféle sörből (főként Pécsi) lehet választani. A falakon pedig érdekes részletekbe veszhetünk, helyi művészek látványos műveibe.

Tömény hatású, izgalmas egység. Sajnos csak fél háromra jutottam volna vissza az éjjel, így az esti arca még vár rám. Dani mondta is, hogy „milyen kár, hogy nem akkor jöttetek, amikor nagy buli van, mert akkor a rockerek szabadon csobbannak a kis medencében.” Ekkor csak Dani medencézett. Épp távolította el a napi öngyilkos bogarakat tésztaszűrő nyújtotta kézi megoldással. Amikor ott voltunk még csak pár ember szállingózott. Ínyenceknek így is-úgy is ajánlom megtapasztalni, akár célközönségnek érzi magát valakit, akár nem. A Ti-ti-tá zarándokhely faktoros pécsi különlegesség! 

Vigyázat, télen csak pénteken és szombaton van nyitva estétől hajnali kettőig. Az idén nyári meg majd alakul.

15. Cool Tour Café – Az elegáns romkocsma

A Cool Tour Café egy spontán délutáni felfedezés. Műkedvelői örömöt ébresztett bennem. Amikor beléptünk az eleve vonzó folyosón, még nem sejtettem, hogy micsoda komplexumba kerültünk.

Hogy is tudott ennyire elbújni előlem a Király utcán addig, így akkor nyolc éves létére? Eleve egy szemrevaló kerttel működik, ami vízparti bár üdeségét keveri enyhe angol regényes eleganciával. Nem csoda, hogy fogékonyak rá a csinos nők is és nagy számban képviseltetik magukat itt. Ez mindenkinek való hely! A nőknek a hangulat miatt, a férfiaknak akár a nők miatt is. No de ki nem szeret zöld árnyékban italozni nyáron?

A belső tér emeletes, szépen komponált, régi bútorokkal berendezett. Az asztalokat azonban egyező székek kerítik körbe. Olyan így, mint egy többszörösen kettős látású ember látogatása egy évtizedekkel ezelőtti polgári nappaliban. Retró, de elegánsabb díszítőelemekkel, színekkel, formákkal lett létrehozva egy jól tagolt közösségi tér.

Nyáron a kerti élet pörög nagyon, így a belső teret csak néhány hozzám hasonló csodáskodó csellengő töltötte meg. Télen fordítva megy. Csütörtöktől szombatig kora hajnalig lehet rájuk számítani, de éjfélig minden nap kitartanak. Pécsi söröket árultak és a borválaszték is kifejezetten nagynak tűnt. A melegszendvicsüknek pedig járjatok csodájára! Egy helyi készítőtől szerzik be, és a modern vonalon az egyik legjobb kocsmaszendvics, amivel dolgom volt valaha.

Aki kávézót keres, az itt megtalálhatja, aki romkocsmát, az is. Harmóniában élnek itt egymás mellett a pletyire szívott gyümölcsös limonádék és a csoportosan kiürített sörös korsók.

16. Pivnice u HARABALa – Az én kis Pécsem

Az első pécsi köröm óta nyílt „egy Hrabal”, a Széchényi tér közelében. „Egy”, mert a Hrabal ezzel már nyilvánvalóan országos üzletlánccá lett. Van ugyanis Budapesten, Győrben és most már Pécsen is egy-egy verziója a cseh íróról elnevezett sörétteremnek. Ez már az éjszakai köröm része volt. Sajnos túl későn, épp zárás előtt érkeztem, így vendégsereggel már nem szembesültem. Ez a leginkább söröző profil felé növően éttermi Hrabal mind közül. Nagy pinceterem otthonos, részletekre is adó berendezéssel, változó sörcsapkínálattal, még több üveges sörrel, kerek egyéb italválasztékkal. Az étlapon pedig jellemzően cseh fogásokkal. Nyáron felszíni, szabadtéri pulttal és terasszal egészül ki. Én szimpatizálok a cseh kocsmakultúra magyar képviseletével, példás lehetne a kontúrosan még hiányzó magyar vonal számára is. Ez is egy ékes példánynak ígérkezett mind kínálat, mind hangulat tekintetében. A cseh gasztronómia kedvelőknek kívánatos, új pécsi célpont született általa 2017-ben.

17. Tramini – új idők újított kocsmája

Éjszaka is engedtem a város iránti kíváncsiságomnak is, így áthatoltam a Colonia Passage-on, de lásscsodát, ott is kocsmába botlottam. A Tramini egy modern elemekkel felújított, letisztult, elegáns, sőt csili-vili kiskocsma lett, az én ízlésemnek már túl steril is. De szerették. Terasza megtelt, bárszékeit is mind blokkoltuk. Egy asztalnál pedig ázsiai fiatalok játszottak egy számomra ismeretlen kézzel mutogatós játékot, nagyokat nevetve közben, jól szórakozva. Egy rúd a terem közepén jelezte, hogy itt valamikor sztriptíz folyt. Mikor erre rákérdeztem, a vendégek el is kezdték kifogásolni, hogy most már nincs. Az utolsó mondat, amit elcsíptem kifelé az volt, hogy amúgy mennyi Pécsen egy k****?

A falakon összképet feldobó vicces kocsmaidézetek voltak, a WC vicces útbaigazítása csak egy volt közülük.

Mindent egybevéve az erős pécsi mezőnyben második körben ez mozgatott meg legkevésbé, de helybélieknek attól még lehet kedves kocsmája, szintén Pécsi sörökkel.

18. Karavella Sörbár – Pár négyzetméteren 10 ország

(^A Király utcára költözött)

Csehország után irány a világ! A Király utcából nyíló Kazinczy utca végén, az Apollo mozi és az István pince között, egy modern üzlethelyiségben bújt meg a 2018 januárjában bővülés okán itt bezárt Karavella Sörbár. Szlogenjük 10 ország 100 söre volt.

Láthatóan sörértő és sörkedvelő közönség gyűlt itt össze. Már a kis lépcsőn sokan ültek, mikor éjnek évadján megérkeztem, de benn is épp a következő rendelést komponálta előttem két barát. A jelentőségteljes műgonddal választott következő fogáshoz elcsábultak még egy kör whiskeyre is. A névadó Karavella a díszlet részeként, üvegbe zárt makettként volt megtalálható a polcon, tágabban körbevéve a söralátétek kötelező, nagyon színes tapétájával, üveg- és kupakkirakásokkal polcon és pulton. Mutatós, igényes, kedves hajlék volt. Kíváncsian várom a következő felvonást.

19. Made in Pécs Café – Made in 2017

Egészen sok új hely nyílt Pécsen a kevesebb, mint egy év kimaradás alatt. A Made in Pécs Café az egyik. A Made in Pécs már márkanév volt, városmagazin és zenei esemény neve, és most már kávé- és alkoholmérést is takar részállásban.

Egy igen újvilági, mai trendek szerinti, de azok mentén mutatós vendéglátó jött össze a Király utcán. A népszerűsége gyors, vélhetően megalapozott. Mindez az utolsó pillanatokig kitartó tömegekkel. Fenn a galérián egyszer szerkesztőség, máskor DJ színpad. A falakon képek, de az emberek között nincs fal.

Inkább fiatalok (húszas évek vége) gyűltek, néhány idősebb tag. A sablonosító képzelet kiegészíti a karakterrajzokat művészséggel, deszkássággal, értelmiséggel, zenészséggel. Ül a levegőben a „valami mindig történik itt” ígérete. A szellemi műterem vízióját is megidézi.  A holnap üzlete tegnap éjjel köttetett, a holnap ötlete tegnap éjjel született típusú gondolatbuborékban ezt a helyet képzeled el.

Nagy volt a jövés-menés és a partyhangulat. Rázták a fejüket és verték az ütemet a vendégek a baráti hangerőn szólón zenére. A sörkínálat nem hozott ki a nyugalmamból akkor, de borválasztékuk túllépett a gyakori sablonokon. Én egy finom zöldveltelini fröccsöt ittam. Tisztes kocsmakaja akkor még nem volt, de készültek jövendőbeli grillszendvicsekre.

20. Ez a BAZÁR hajnalban bezár

Aláhúzott és bekeretezett tétel lett a pécsi kocsma-bakancslistán az előző pécsi kocsmakaland óta az Egyletből kinőtt és steampunk gőzőssé és fogaskerék-meghajtásúvá mutálódott Bazár, kisüzemi söröző. Ide is végszóra érkeztem, így egyetlen lassan kiélvezett Fehér Nyúl stout társaságában gyönyörködtem csak végig ezt a pompás küllemű nagy teret a Széchényi téren. Terebélyes, mégis barátságos és otthonos.

Van terasza, amit sokan és sokáig belaktak az egyetemistától nyugdíjasig feltételezhető vegyes kocsmanépek. Szépen pulzál a kisüzemi sörkultúra Pécsen, most már a központ központjában is, 14 csapról lehet választani. A belső térnek tekintélyes, dekoratív díszítőelemei és részletei is voltak.

Sokat tartogathat még ez a valamikor tényleg áruházként működött Bazár. Kocsmakaja vonalon (főleg sült kolbászvariációk) is jó hírben állnak. Mindenképpen többalkalmas helyszín. Ráadásul egy méretes rendezvénypincéről is szól a fáma, ahol ki tudja mi minden történik. Meg is nyerték az Év vendéglátóhelye címet Made in Pécséknél.

Kiegészült pécsi kocsmabenyomások

Visszatérés ez alkalommal a Nappaliba (korábbi CIKK) és az István Pincébe (korábbi CIKK) történt. Boldogságomra a kedvelt közegélményt nyújtották most is. A legnagyobb kiegészítő ingeregyüttes a Vödör Café (korábbi CIKK) felől érkezett. Az előző szeptemberi hétfőhöz képest igen látványos összesereglést kanyarintott maga köré a tikkadt nyár közepi éjjelen a vonzereje. Az ottani látkép megidézte a dél-olasz éjszakákat. Tényleg akár egy leccei sarkon befordulva is láthattam volna ezt, és nem jöttem volna rá, hogy átléptem egy dimenziókapun Magyarországra.

Ez az egyik löket volt ahhoz, hogy fél-meggondoltsággal én is aláírjam a Pécs, a mediterrán magyar város igazolást.

Mindnyájan, akik azt mondjátok / válaszoltátok, hogy fővároson kívüli magyar városok közül Pécs kocsmaéletére vagytok legkíváncsibbak, nem fogtok csalódni, ha egyszer utána is jártok vagy ha ott járva belevetitek magatokat a kocsmatúrába. Az eddig is változatosnak címkézett összkép a második látogatással csak még jobban felizzott. És még így is maradt hátra bőven felfedeznivaló. Néhány hátralévő belvárosi kíváncsiságcsillapításon túl, legközelebb aktívabban készülök kifelé is a belvárosból. Mint mindig, szívesen fogadom a tippeket, hogy hova menjek még mindenképp!

Egyéb pécsi felfedezések

Ezúttal megnéztem a piacot. Éppen zárt, pakoltak el, amikor megérkeztünk. Ezek a félutas első benyomások nem voltak rám különösen nagy hatással az eddigi kedvenc kecskemétihez, miskolcihoz és szegedihez képest, de szívesen adok neki új esélyt főműsoridejében is.

Pécs, a mediterrán város

Milyen vonások kapcsán osztom én is a Pécs, a mediterrán magyar város címet a Vödör Café olaszos kültéri tömegén kívül:

• Jókai tér és kiemelten az Eleven bor & tapas hangulata, előtte a növényekkel és a terasszal

• A városból kifelé tartó utcák színes házai, mállott és elegáns homlokzatok váltakozása

• A nyári légkör. Semennyire nem vagyok érzékeny Budapesten a nyári melegre. Míg mások panaszkodnak, én dőzsölök. Na Pécsen nekem is volt bajom. Láttam az utcán naptól meggrilleződött döglött madárfiókát is. Képet nem hoztam. Én sem kívánom vissza az emléket.
• A Széchényi tér egyes perspektívái és az, hogy még vasárnap éjfél után is mennyi ember volt ott kinn. Egy nő fehér ruhában ült és meditált. Mások vegyültek és beszélgettek. Direkt közel mentem, hogy halljam, hogy magyarok-e. Igen!

• Az, hogy nem csak a főcsapás irányok, hanem a titkos részletek is hordozhatnak mediterrán utánérzést. Ilyen udvarba lestem be, ami simán elment volna Bari óvárosban is:

• A szállásom, a Zirci Ciszteri Apátság szálláshelyén. Hálásan köszönöm Lacinak, hogy elintézte a lakhatást. Na annál mediterránabbat álmodni meg rajzolni is alig tudnék.

Túlerőltetni sem akarom ezt a mediterrán hasonlítgatást. Én is tudom, hogy ezzel vitatkozni is könnyen lehet, de én inkább örülök, hogy számomra könnyen jön a hasonlóság.

Pécs jelen állás szerint

Maradtak a romlatlan jó benyomások, maradt még kíváncsiság, a külterületekre és azok kocsmáira, egyéb kimaradt részletekre, régi városi legendákra is.

 Térképen az eddigi pécsi kocsmák is:

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsma-élet és kocsmakultúra, kocsmakaja kultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra!

Egyéb magyar kocsmai városbeszámolók a Kocsmaturistán:

Fonyódi kocsmák télen-nyáron

Debrecen 18 kocsma után

Hatvan kilenc kocsma után

The post Pécs 20 kocsma után (A 13.-20. látogatás beszámolóival) appeared first on Kocsmaturista.

A Vödör Café mellett, a szimpatikus Jókai téren beléptem a szomszédos helyre is,  a Blöff Bisztróba.

Végeredményképp nem is kvalifikált kocsmának, még nálam sem. Ez ellen, szándék híján, gondolom ők sem tiltakoznának. Egyrészt nem voltak a pultnál bárszékek, ami az egyik műfaji kellék számomra, bár önmagában nem kötelezően. Másrészt itt egyértelműen az étterem-bisztró profil uralkodott. Egy modernebb olasz osteria hangulatát idézte meg. Talán nem véletlenül, ugyanis mediterrán vonalon működik (grillezett húsok, halak, tengeri herkentyűk). Színeiben barátságos hely volt, vidám, faanyagok használatával, otthonos díszítő elemekkel. Az asztalfelületeket és a pultot különösen bírtam.

A Blöff bisztró jól belátható, egyterű. Kényelmes, de elég kicsi, hogy minden jelenlévőt felfogj a térben. Egy közepes, céges ünnepléssel gyanúsítható társaság is itt múlatta a hétfő éjjelt, de egy középkorú pár is kedélyesen romantikázott még a sarokban kényelmes tempóval ivott borokkal. Voltam még én magam, aki telefont töltöttem a fal mellett. Mind kivártuk a zárást. Bár a szomszédos asztalok elidőzős kancsós terítése kifejezetten vonzó volt, én egyetlen hosszúlépést csurgattam le itt is.

A kiszolgálás színvonalának különbsége azonnal szembetűnt, nem Pécshez mérten, hanem nagy általánosságban. A két attribútumos kérés, „hosszúlépés száraz fehérből”, nem jelentette kapásból a ház borát. Választást kínáltak, kikérdeztek, javaslatot tettek. Ez még a bőséges borválasztékkal rendelkező helyeken is meglepően ritka élmény. Bár nem vagyok boros, de itt később töltettem csak bele buborékot, így pár kortynyi egyedi borélményt nyertem. Csak én nem tettem eleget a magam szerepének és nem találtam már meg a nevét. Ezért elnézést! Hamarosan kiderült, hogy a Pécsi Nemzeti Színháznál van egy idősebb, kb. 10 éves testvére ennek a 2015-ben nyílt helynek, így nagy iramban visszatértem a Király utcára, ahol a Színház téren még egy utolsó italra épphogy nyitva találtam a művész kávézó és egy finomított lomkocsma elemeit barátságosan vegyítő Blöff Caffé-t (463. állomás, 11. pécsi állomás).

A bejáratnál még élénk, jó hangulat terjengett, láthatóan törzsvendégekkel, de érezhetően ketyegett már a visszaszámlálás. Én is csak az egy italért cserébe beígért rohamtempóban kortyoltam. Ide mindenképpen vissza készülök még térni, jobban átélni a helyet. A WC-jét már most megjegyeztem, ami csak magában is olyan volt, mint egy régi színház vagy mozi folyosója.

Kifelé menet kicsit még szóra bírtam Zsófit, aki ki is lépett a pultjából kézfogással bemutatkozni, mondván, hogy vagy rendesen mutatkozik be az ember vagy sehogy (<tisztelet!). Kiemelte, hogy szerinte a Blöff Caffé semmiképp nem romkocsma, maximum valamennyire romkocsmás. A Blöff bisztróról pedig az volt a véleménye, hogy a maga műfajában szintén laza, a maximális lazasággal, amit egy étterem megengedhet magának. Jó testvérek!

Az utolsó napomon elpálinkázgattunk és házisöröztünk a vendéglátóimmal vacsoraidőben, így csak egy kocsmára hagytam magamnak időt és kapacitást, a Monte Cristo-ra.

Erről is hallottam hideget-meleget. Valaki legjobban ezt szerette, mert nagyon pajtásias, jó hangulatú. Más meg cserébe lepukkantnak mondta. A városban még üldözi a múltja, hogy egyszer megöltek „itt” egy embert (sajnos sok városban van ilyen kocsma). Ezt még emlegetik ugyan, de szerencsére elegen tompították és pontosították is a botrányt azzal, hogy nem is benn történt, csak előtte, és függetlenül a kocsmától, és a tettes nem is ott ivott. Nem vagyok szenzációhajhász, és ezt nem fogom kinyomozni, se okoskodni. Sajnálom, hogy megtörtént és részvétem az érintetteknek. 2016 őszén nem tűnt veszélyes helynek a Monte Cristo, lepukkantnak sem. Persze lehetne kötekedni kisebb részletekkel, de minek? Egy ilyen helyhez nem is illene a pompázatos makulátlanság. Összességében egy jó pincehangulatú, tényleg lakályos, olyan igazi lazulós, láblógatós kocsmaként maradt meg. Jófej, barátságos emberek voltak, pulton kívül és belül, szívesen látó hozzáállással és intelligens beszélgetésekkel. Híresek a sajátos elnevezésű koktéljaikról is.

A díszlet mozaikosan többféle: hol francia retróplakátok, hol a bezárt Papucsra emlékeztető képkeretes régi képek, de még a névadó Dumas műre kacsintó puskák, pisztoly és kard is jelen voltak.

• Elég vagány kocsma vagytok, hogy a hír ellenére bevállaljátok még ezeket a díszítőelemeket – mondtam a pultnál rendeléskor – és, hogy nem cseréltétek le ezeket Barbie-ra és My Little Pony-ra.
• Pedig kitehetnénk ezt – jött a replika és a bemutató:

A Monte Cristo mivel hajnali négyig van nyitva, minden bizonnyal fontos helyszín a pécsi éjszakában. Nem minden városnak van ilyen kiváltsága. Vele véget ért ugyan az első pécsi kaland, de ha rajtam múlik biztos nem az utolsó. Egyrészt sok hely maradt még hátra. Másrészt szívesen is térek vissza a megkedvelt helyszínekre. Harmadrészt még jobban megismertem és megszerettem ezt a várost, de még sok mindent szeretnék megtapasztalni belőle. Így hogy kicsit be is laktam, többet láttam, mint annak idején egy osztálykiránduláson vagy egy egy napos gyors viziten. Nagyon hangulatos, szép, sok jóságot rejtő, sokarcú város. Kiemelten szeretem ezekben a kocsmajáró napokban idegenben, hogy a környezetből is sokat látok. Mottóm: Több, mint kocsma. Több, mint turista.

Folytatás Pécsről, valamikor a jövőben!

Ha addig is extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen Pécs meglátogatott helyszínei

Blöff Bisztró Facebook oldal ITT!

Blöff Caffé Facebook oldal ITT!

Monte Cristo Facebook oldal ITT!

Korábbi pécsi bejegyzések:

Pécsi kocsmajáráson: Csinos Presszó és 100 éves Borozó

Pécsi kocsmajáráson #2 – Csalogány Presszó és Vödör Café

Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #2 @István Pince

The post Pécsi kocsmajáráson #3 – A két Blöff és a Monte Cristo appeared first on Kocsmaturista.

A harmadik és negyedik pécsi éjszakámat Szigeti külvárosban töltöttem, ahova sietve már busszal volt célszerű menni, és ahol a turitsa-Pécshez képest egész más világ várt. A magyar szemnek természetes, ránk maradt panelvilágot váltotta fel egy családi házas övezet. Itt egy igen jó fej családnál szálltam meg, Daisynél és Dettinél (<na melyik lehet a női tag?) és gyerekeiknél. Nappal úgy használtam a környéket, mint egy helyi. Ide mentem ki bevásárolni és itt ebédeltem a közeli kifőzdében. Közben körülnéztem. Akadtak arra összkép-tarkító tényezők, pl. mai térkővel a mozdulatlan panelházak közé kanyarított frissebb korlenyomatot adó utak, terek.

Mivel közel volt az egyik nagy egyetemi épület, simán befészkelődhetett a környékre kávézó franchise és menő újhullámos street food bar is.

Hagyományosabb ellensúlynak pedig volt minimum 10-15 perc várakozási idővel büszkélkedő, népszerű lángosozó. A környéket nem jellemezte bőséges kocsmakínálat. Az a pár messziről látott panelház alatti kis garázs-kocsma kívülről jóval inkább a keretet adó betonkorszakhoz illett. Többségük már bezárt vagy épp azon volt, amikor este kijutottam a nagyvilágba. Látszólag nappali közönségre építenek inkább.

A belvárosba menet az egyik komolyabb kereszteződésben viszont még nyitva találtam a Csalogány presszót. (461. állomás, 8. pécsi állomás)

Olyan volt, mintha a Szomszédok kora 90-es évek beli TV-s „teleregény” világába léptem volna át a küszöbön, de ilyesminek képzeltem a szüleim fiatalkori meséi alapján a korabeli presszós és a szocialista hivatali bálos világot is. A széktámlák, a függönyök, az asztalterítők, a régi nagy járólapok, a színek, az arányok, sőt néhány vendég is egy megelevenedett elképzelés részeként vett körül.

Próbálom nem leírni az ilyen helyekre általam (is) túlhasznált klisét: időutazás. Leírtam, bocs… (fontos: ez csak a hangulatára vonatkozik!) Amúgy, a jelenével ezen az elmerengésen túl, aznap pont nem tudott lekötni. Hétfő este volt, 9 után, kevés ember, kevés történés, chips, mogyoró, ropi, átlagos sörök, átlagosan jó fröccs, csócsó, sötét, hangos zene, mégis záróra hangulat. Egy vicces megfigyelés az volt, hogy az egyik pult úgy nézett ki, mintha DJ pult lenne fából. (Talán az is volt?)

A pultos lány kedves volt. Mesélte, hogy amikor üzemel a terasz, akkor jóval nagyobb az élet. Mindenesetre ez volt a legkisvárosiabb hangulatú kocsma minden eddig pécsi hely közül. El tudnám képzelni egy negyed ekkora városban is (Pécs kb. 150.000 fős).

Mivel szokásomhoz híven folyamatosan ajánltattam a helyiekkel kocsmákat, és sokak véleményt kérdeztem a kocsmaéletről, néhány név többször elhangzott. A Vödör Café is, és talán ez volt a legmegosztóbb mind közül. Voltak, akik sznobnak titulálták, mások nagy mosollyal a kedvenc helyüknek. Nagyon kíváncsi voltam tehát, hogy én mit fogok találni, amikor megérkezem.

Nem értettem a szélsőséges érzéseket. Számomra pont egy kiegyensúlyozottan középen maradó kocsmának tűnt magában, feltűnően sok rikító zölddel a színhasználatában, ami nyilvánvaló tudatos koncepció része. Hétfő este itt sem sokan tobzódtak. A két teremből a belsőben egy fiatal lányokból álló quartet szürcsölte az italait, a külsőben két srác lazult.

A Vödör elég új, akkor alig két éves volt. Letisztult, céltudatos, modern megjelenést választott, emiatt elsőre steril és távolságtartó is lehet, de ha jobban megnézzük a laza falfirkákat, máris barátkozósabbnak jön le a megközelítés.

Marci, az üzletvezető, akivel ekkor találkoztam, jópofa, spannolós figura volt, vele dumáltam, miközben a pultnál hosszúlépéseztem. Mesélt az egyetemi és a kocsmaéletről, és arról, hogy mennyire nem mentek már a régi talponállók és milyen sok megszűnt közöttük. Marci közvetlensége még barátságosabbá tette a helyet az így zölden nem annyira pacsizós, nagyon világos és szó szerint is kávézósan tiszta megjelenése felett. Ízlés kérdése ez. Én alapból jobban bírom a félhomályos lebujokat, van aki más meg ezt, de első blikkre az idézett sznob jelzőtől távol áll.

A nevét onnét kapta, hogy vödörben is szolgálnak fel koktélokat.

Akkor nem volt kajaválaszték már (és még), de egy hamburgeres korszak már lezajlott. Jó visszajelzéseket kapott ugyan, de nem fogyasztották elegen. Legutóbb azt olvastam, hogy nem adják fel, konyhát fejlesztenek. Nagyon helyes! Visszanézek!

Összességében egy létjogosult helyszín a Vödör Café Pécsenek ezen a pontján. Nagyon hangulatos tér (Jókai) peremén található, és az ide nyíló terasz már eleve egy áldás.

A bel-külcsín meg azért életképes, mert a finomabb női közönségnek is elég biztató, bátorító a belépésre és a maradásra. Ahol pedig megjelennek a csajok, ott megjelennek a srácok is. Ilyen ez a pillangóeffektus! Extra, hogy elvileg itt csapolnak egyedül hidegkomlós Drehert a városban és úgy hallottam, hogy a borlap változatosságára is figyelnek. Ha tényleg lesz valami kreativ konyha, végképp jó lesz! Úgy érzem, jó kezekben is van. Én drukkolok.

A Jókai teret ezzel még nem hagytam el. Mentem a szomszédba is.

Folyt.köv.

Térképen a Csalogány és a Vödör Cafe is:

Ha extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Korábbi írások a Pécs sorozatban:

Mondok egy imát a derék Papucsért! (Pécs)

Pécsi kocsmajáráson: Csinos Presszó és 100 éves Borozó

SEMIRAMIS GARDEN PANORÁMA – Ahol támadnak a gesztenyék

The post Pécsi kocsmajáráson #2 – Csalogány Presszó és Vödör Café appeared first on Kocsmaturista.

Először az árkádos teraszával szembesültem, ami annyira megtöltötte hangulatával és utcabútorral a felújított, kellemes kis Boltív közt, hogy kinn is úgy lehetett érezni, mintha már benn lennénk. Szeretem a teraszokat, mint mindenki, de általában kevesebb variánsnak adnak teret és a kocsmajelleg szempontjából az igazi kitárulkozás a küszöbtől kezdődik.

A Korhely már előre kontúros arculatúnak tűnt, kitüremkedő lógóval, szlogennel, igazi KORtársHELYnek, a szó – itt még – bármilyen esélyű értelmében. Csatlakoztam Barbihoz és Barnihoz, a magyar Disney Channelesen alliteráló nevű párhoz. Barbi volt a pécsi fő-belső emberem és útegyengetőm.

Éppen egy ilyen tálat szedtek hárman háromfelé, Barbi anyukájával. Én is besegítettem és pár csónakos burgonyával kanalaztam a megjegyezhetően finom sajtszószból.

A ház bora Tüske Pince rozé cuvée volt. Ebből fröccsöztünk. Nekem alapból fehérborból fröccsözőként feltűnően ízlett. A Korhely lógós címke által továbberősödött, hogy itt komolyan veszik az imázst.

Kis teraszos sziesztázás és sok nevetés után indultam benn is körülnézni. A leginkább ránk kiáltó első benyomást a szalma adja a földön, keveredve a mogyoróhéjakkal. Erről híres is a hely, hallottam már mogyoródobálósnak becézni. Milyen lazán hangzik ez vendégoldalról, de Gyula, az egyik csapattag beavatott a kulisszák mögé, hogy ennek vendéglátói oldalról pont, hogy nem kézenfekvő profil-hanyagság a háttere, hanem napi következetes plusz tevékenység. Naponta felsöpörnek, és reggelre csak szalmát szórnak ki. A mogyoróhéjat a vendégek adják hozzá a csendélethez interaktív élmény keretében.

Nagyon megtetszett a többek között régi újságokkal borított fal is, ami rögvest a már elbúcsúztatott Bajusz retro bar-t idézte fel bennem.

Ez a hely amúgy régebbi annál. 11 éve fut ebben a formában és 8 éve a jelen üzemeltetővel. Az illető, Péter kiszúrt, hogy sokat fotózok.

-Na mindent lefényképeztél?

-Aáá nem, ott egy kalap a falon, ahhoz látható kötődésem van – replikáztam.

Előre nem fedtem fel neki blogisztikus kilétemet, csak beszélgettünk. Körbevezetett, megmutatta az újságlapok közül a legdicsőbbet, a keretben. Egy 1966 júliusi Népsport címlap a magyar-brazil foci VB győzelemről.

Azt is elárulta, hogy a falba süllyesztett Szűz Mária szobor még az előd, a mexikói étterem öröksége és valóban Mexikóból származik. 

Aztán később, mikor már meséltem neki a blogról, kitértünk a hely műfajára.

-Látod, én is kocsmának hívom – mondta vidáman.

Nem is lehetne túlságosan elhatárolódni a kocsmaműfajtól egy olyan névvel, ami részeges, másnapos embert jelent. Ugyanakkor a Korhely étteremként egyértelműen vonzó adottságú célpont harmincas vagy idősebb társaságoknak is születésnapok és hasonló alkalmak ünneplésére. Péter egyik legkedvesebb sztorija az volt, amikor egyszerre négy nemzet mást és mást ünnepelt (tejfakasztó, politikai változás az országában, stb.) és mindenki „odaünnepelt” a másiknak is. Az egész hely együtt ünnepelt, szlovének, magyarok, angolok és horvátok.

Csipegetésen túli éttermi benyomásokat – jól lakottan érkezve – csak azzal tudtam szerezni, hogy Péter megmutatott egy akkor még nem publikált bemutatkozó videót, amitől a szememben is összefutott a nyál. Arra elég lett a kettő együtt, hogy motiváltan térjek vissza enni is majd. A kellemes, egyedi közegélményű terasz és a laza belső tér viszont már most megmaradt. Látványosan jól érezték magukat az aznapi vendégek.

Kirajzolódott, hogy miért szerethetik a helyiek. Embereken kívül háziállatok is jóízűen étkeztek a vendégtérben. Íme:

Az este levezetéseként a fiatalok kedvenc, jó idős, szabadtéri helyeként szintén többször emlegetett jópofa Lompos Uszkár nevű helyre mentünk bulizni. A Martyn Ferenc Múzeum sokfás kertjében található. Elvileg folyamatosan népszerű, de akkor a karneváli forgatagban különösen sokan voltak.

A Lompos Uszkár az előnyös adottságaival, hangulatával, pezsgésével jó első benyomást tett, de nem egy Korhelyes kilépő által homályos, röpke, nyüzsgő másfél óra alapján akarom megírni a teljes meséjét.

Ha visszatérek Pécsre, megvizsgálom a napközbeni életét és további részleteit is. A szépen világított bel-Pécsen keresztül hajnalban irányba vettük a Tettyét megpihenni.

Még további, sűrű napok vártak a városban, tele minden jóval.

Folyt.köv.

Térképen a Korhely Pub és a Lompos Uszkár is:

Korhely Pub Facebook oldal: KATT!

Lompos Uszkár Facebook oldal: KATT!

Ha pedig extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

A Pécsi sorozat előzményei:

Mondok egy imát a derék Papucsért! (Pécs)

Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #1 @Nappali

Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #2 @István Pince

The post Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #3 @Korhely, a mogyoródobáló appeared first on Kocsmaturista.

Az Oszkar telekocsirendszerrel utaztam le. A telekocsi a kedvenc utazástípusom. Nem csak praktikus és gazdaságos, de ez a leosztás valahogy meg is nyitja az embereket. Nem egyszer négy-öt ismeretlen ül egy autóban, akik ebben a keretben automatikusan indokoltabbnak érzik beszélgetni, megismerni egymást, mintha vonatfülkében utaznának együtt. Nagyon sok érdekességet lehet hallani, tanulni. Oktattak engem már telekocsiban borokról, a steampunk irányzatról, a prágai köztéri szobrokról és kaptam helyszínajánlást Cesky Krumlovba is.

A pécsi úthoz is különösen jó csapat gyűlt össze. Irónikusan pont egy Ivó nevű srác ült mellettem, miközben kocsmakalandra indultam. Barna az anyósülésen pedig épp azelőtt éjjel olvasta a KáOsZ-ról szóló bejegyzésemet, mint kiderült, mert az egyik törzsvendég, aki megosztotta, közös ismerősünk. Csabát, a sofőrt sem volt nehéz a témában szóra bírni, ugyanis az ízes vidéki kocsmák őszinte műkedvelője. Nem is gondoltam volna, hogy az azelőtt számomra ismeretlen Sásd kocsmáira ennyire kíváncsi leszek egyszer. Meg is beszéltünk oda egy kocsmatúrát a jövőre nézve négyen. Rajtam nem múlik, hogy betartsuk!

Megérkeztem a rövidnadrágosan nyári pécsi őszbe, pont a Pécsi Napok idején. Jobbra a dicső múltú Konzum Áruház meglepő virágmintás tetővel és oldaláról letekintő bögyös szoborral, szemben TV-torony, zöld hegyek és a fesztivál miatt színes leplekkel árnyékolt belvárosi utcák fogadtak.

A szállásadóm, Balázs értem jött, és a világ legvilágosabb kávéjával kínált meg üdvözlő ital gyanánt.

Az első két napom szállása fenn, a Tettyén volt, ahol nem jártam még, amióta tudom az eszemet. Nem volt panaszom a kilátásra.

A városba vezető út is nagyon szép volt. Közben Balázs sorozta az érdekességeket. Azt hallottam, hogy az egyik felesleges alagúttól számít belvárosnak a belváros és hogy Baranya megye a felesleges alagutak megyéje. Mesélt Pécs kocsmaéletéről is, aminek tanévben van szezonja az egyetem miatt. Állítólag – bár a város lakossága csökkent – egyre több a külföldi egyetemista. Valóban, mindenféle kultúrájú, nemzetű diákkal lehetett találkozni. Sokszor csíptem el angol és német beszédet.

Befutottunk a Széchényi térre, ami csak úgy ragyogott a szeptemberi napfényben. Úgy emlékszem vissza, mintha az egész tér sárgán szemembe sütött volna.

Nem értettem, hogy mit keresnek ott a pálmák. Azt a választ kaptam, hogy a „Magyarország mediterrán kapuja” titulust hivatottak nyomatékosítani. Jól mutat önmagában, de – legyek én maradi – számomra idegen a mi országunkhoz. Emlékszem, hogy milyen benyomásokat hagyott bennem Pécs, amikor először jártam ott felnőttként lassan két évtizeddel ezelőtt: ódon, történelmi, tiszteletet parancsoló, rám nehezedő. Most nem ezt éreztem, könnyed volt, fiatalos, pezsgő és menő. Ez nem feltétlen rossz nekem, de nem is egyértelműen csak jó. Öregszem?

A Városháza épülete viszont makulátlanul gyönyörködtetett, és mosollyal találtam rá az első Pécsi Szalonos napernyőkre is.

Magyarországon ritka élmény, hogy egy környéknek regionálisan jellemző nagyüzemi sörmárkája legyen. Örültem, hogy itt úton-útfélen felbukkantak a pécsi csapok, söralátétek, napernyők és cégérek. A Nappaliban is, ahova elsőként tértem be (453. állomás, 1. pécsi állomás). Elindultam a Király utcán, amit amúgy is a legfontosabb kocsmautcának mondtak a lakosok, de most a Pécsi Napok idején főleg mozgalmas volt.

A Nappali (2011) első hallásra egy laza, egyértelmű találkozási pont a város közepén.  Első látásra pedig egy modern, kényelmes, társasági  kultkocsma.

Küllemre simán megállná a helyét Budapesten vagy Berlinben és mégis milyen jó, hogy inkább ott van, ahol. Úgy menő, hogy közben mégsem unalmasan sablonos a beltér. 

A modern és a retró elemek jó arányú, nem tolakodó mértékű keveréke és otthonos színek jellemezték. Nem volt semmi feszengés a közönségében, személyzetében. Természetes, barátságos volt mindenki.

Velem meg különösen jófejként viselkedtek a pultban, mert még nyomtattak is nekem. A pult mögött is üde hangulat uralkodott. Volt hogy annyian álltak benn, hogy lenyomták létszámban a benti vendégeket, pedig belőlük is akadt jó pár. Amúgy meg üzemelt a terasz is, sőt épp DJ-vel, és inkább kinn gyülekeztek a fiatalok csoportosan, szellősen hagyva a falak közötti világot.

Pécsi sörcsapok voltak.

Az egyik srác a sörös korsókat koktélmixerként dobálva mulatatta a vendéglányokat.  Több külföldi vendég is jelen volt ottjártamkor.

A falon gyűjtemények sorakoztak fekete-fehér fotókból meg színes fotókból. Engem megfogott. Egyszer vissza is tértem két nap múlva. Már éjfél után érkeztem, de mivel a Nappali az egyik legtovább nyitva tartó hely a városban, ilyenkor is lehetett társaságba keveredni. Bár úgy hírlik, hogy ide főleg fiatalok járnak, én pont egy inkább középkorú erdélyi színtársulathoz csatlakoztam, akik rögtönzött versekkel szórakoztatták egymást körbe-körbe. Nekem is jutott a feladatból. Óvodás rímekkel áthidaltam. Egyedi élmény volt. Ide szívesen jövök vissza, ha újra Pécsre érkezem.

Külön elismerésem azért is, hogy sokféle harapnivalójuk van, például sulibüfés utánérzésű kiflis szendvics, de akár olyan haladó kiegészítővel, mint a rukkola: finom, ettem.

Táblára írva láttam rétest, melegszendvicset, zsíroskenyeret is. A Facebook oldalukon pedig elégedetten nyugtáztam, hogy környékbeli italkínálatból, sőt új ital-irányzatokból is elég felkészültek, és főleg azt, hogy roskadásig vannak zenei programmal. Úgy tűnik itt mindig történik valami.

Folyt.köv.

A Nappali Facebook oldala: https://www.facebook.com/nappali.bar/?fref=ts

Címe: 7621 Pécs, Király utca 23-25

Nyitvatartás: 9:00-02:00

The post Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #1 @Nappali appeared first on Kocsmaturista.

Bezár egy történelmi múltú borozó Pécsen? Alapvetően a Papucs kocsma nekem személyesen nem jelentett semmit, hiszen nem ismertem, korábban nem is hallottam róla. Felnőtt életemben háromszor jártam Pécsen. Ám, mint tudjuk, de legalább sejtjük, a Papucs fajtájával eléggé rokonszenvezek, ezért elkezdtem odafigyelni az ügyre.

Gyors másodvéleményt kértem. – Barbi, te ismered a Papucs borozót Pécsen? – Ott nőttem fel! Jaj ne!? Bezár?

Az édesanyja már kicsit másképp fogalmazott: – Igen, lányom, mindig ott rohadtál – de mosolyogva mondta mindezt. Eldöntöttem, hogy zarándokútra kelek, és legalább megnézem a helyszínt több, mint valószínűsített bezárása előtt, egyúttal feltérképezem, hogy esetleg mit lehet még és mit nem lehet tenni a témában.

A pécsiek szeretik a Papucsot. Ahogy körbekérdezgettem, ezért vagy azért mindenkinek mosolyt csalt az arcára az említése, és a legtöbbjüknek volt mire emlékezni vele kapcsolatban. Kimondhatjuk, ikonikus kocsmája a városnak.

Nagyszerű helyszínen található a Szent István (séta)térnél, a székesegyház mellett, szemben a Csontváry múzeummal.

Így mutat a bejárat:

(458. állomás, 6. pécsi állomás)

Belülről pedig pont úgy fest, mint a jó nyelvek szerint, sőt még ódonabb az elképzeléseimnél.

Nem is tudtam hirtelen vetélytársát felidézni a palettámról. Már csak a falak miatt is lüktet benne a régmúlt, és azért is, mert az ezeket betakaró többségében fekete-fehér személy- és családi portrék múlt század eleji jelleget kölcsönöznek neki, egyúttal egy elég egyedi bájt/sármot is.

Pont sikerült régi-régi vendégeket elcsípni a pulttal szembeni asztalnál. Két elegáns öregúr stílusos, már közjátékszerű diskurzusa visszahangozóan kitöltötte a barlangforma teret. Kiderült, hogy ők már egyetemista korukban is ittak itt együtt, ezeken a négyzetmétereken, ahogy aznap is. Életük egy korábbi szakasza kétfelé sodorta őket, de most hogy újra egy városban élnek, szívesen térnek ide vissza, végigkóstolni a teljes bor-szortimentet. Ezt is tették épp, szépen komótosan. – Tudja, ha az ember lassan kortyolgatja csak a bort – mondja egyikük felém fordulva – akkor pont bele tud szeretni a csaplárosnéba.

Nagyon jópofa, választékos stílusú, mondatait szinte szavaló ember volt. Sokat nevettem vagy mosolyogtam elismerően, amíg ők ketten ott voltak. Mintha Krúdy, Márai vagy Bächer Iván eddig elveszett sorait forgatták volna velük épp filmre. Úgy tűnt, hogy jellemzői is voltak a helynek, nem pedig különcei, mert másfél óra alatt csak intelligens, kulturált társaságokat, jó arcú embereket láttam ott és érdekes beszélgetésfoszlányok érték el a fülemet. Én magam egyedül a “csaplárosnével” nem tudtam mit kezdeni.

Alapvető törvényem, hogy nem kell, hogy egy kocsmáros attól legyen helyénvaló, hogy az én hasznomra válik, hogy véletlenül tollbamondóan viselkedik, beszél. Legyen csak természetes, legyen önmaga, legyen a vendégek örömére. Itt ez részint meg is volt. Anikó poénkodott is, (“én beteszem a sörhabot a korsó középre is, ha úgy kéri a kedves vendég.”), komikusan gesztikulált is, és az éles interakciós sarkokban kedves és illedelmes volt a vendégekkel, velem viszont nagyon zárkózott. Állítólag semmit nem tudott arról, hogy miért Papucs, mióta Papucs, kik ezek a fekete-fehér arcok a falon, stb. A szerepköre is csak homályosan derült ki, és kurta önvallomásából inkább hangzott úgy nekem, hogy övé a hely. Hogy mióta, mennyire, azt határozott magánügyként kezelte. Elfogadtam és nem erőszakoskodtam. Annyit feltártam végül magamról, miután a spontán témákon zátonyra futottunk, hogy a Papucs apropóján érkeztem Pécsre, de hogy honnét, milyen egyéb fókusszal, arról nem meséltem. Láthatóan, ez sem hatotta meg. A Papucs bezárása kényes téma lehet Pécsen. Több oldalról közelítik, pletykák keringenek, elméletek mennek szembe egymással. Engem viszont nem a szenzációk érdekelnek.

Ez első blikkre egyszerűen egy tényleg kellemes, történelmi hely, ami ebben a formájában utánozhatatlan, elölről újraindíthatatlan, és pótolhatatlan.

Ha egyszer elveszik, örökre veszik el. Az egyetlen személyes bánatom az volt ezen a ponton, hogy nem éreztem, hogy bárki teljes mellszélességgel képviselné. Benyomásaim és kevés szavai alapján Anikó lemondó volt a témában, feladta, “lesz, ahogy lesz.” Nem éreztem, hogy elment vagy elmenne a határaiig. Viszont, ha ez elveszik, nem csak neki veszik el – gondoltam – hanem az egész városnak és látogatóinak, egy kinccsel kevesebb lesz Pécsen.

Nem tudtam továbblendülni. Szomorúan távoztam és másnap ez a szomorúság velem ébredt. A Tettyén ebédeltem, az akkor már megimádott Semiramis Garden Panorámaban, és rendelés közben megkérdeztem a pultban, hogy mit gondolnak a Papucsról. Az egyikük, Aliz feltűnően sokat tudott, és hamar kiderült, hogy nagyjából két éve ők vették át a helyet az akkori párjával és elkezdték kipofozni. – Még lyukas két filléreseket is találtunk a padló réseiben – mesélte. Megpróbálták rendbe tenni, de a felette lévő Rózsakert eltávolítása nagyon rosszat tett a belső viszonyoknak, onnantól durván beázott és bepenészesedett a beltér. Újrameszelték, de ez sem volt tejesen elég. Szó se róla, hogy nem lenne mit tenni a megmentéséért karbantartás szintjén is, ez látható volt.

Viszont a legendákat pótolhattam Aliz által: azért lett Papucs a borozó neve, mert régesrégen az egyik vendég, aki papucsban szokott lejárni, többször ott hagyta az egyik papucsát.

Ami számomra nagyon becsülendő, hogy mivel így szerették, direkt meghagyták ilyen régiesnek, megőrízve eredeti jellegét. Néhány újdonság azért került be, például már nem csak borozó, hanem jó kapcsolat által csapolt Pécsi sört is lehet kapni. A sörárusítás ténye megosztja az embereket. Így a sörösök is szívesebben járnak oda, de a borosok egy része direkt értékelte az eddigi profiltisztaságot, és kifogásolja az elvesztését. Bár számukra sem a Pécsi csapok vádolhatók első betolakodóként, mert elvileg üveges sör már előttük is kapható volt. Borok pedig maradtak bőven, a közeli tájegységekről, 18 féle pécsi, villányi, siklósi és szekszárdi bor kapható.

A díszlethez és a kínálathoz is csapódtak további új elemek, például a pult bal oldalánál lelógó talált kulcs”függöny” vagy a jópofa paraszt tequila, amit vendégek találtak ki, vagy a „Papucs fröccs hölgyeknek.”

Kicsi esélye volt, hogy az első emberek egyike, akit spontán megkérdezek, rögtön további nyomra vezet, de így lett. Aliz még tovább is irányított, a Salibárba, ami egy hangulatos kis étterem a Barbakán bástya és a Mecsek között. Ennek az üzemeltetője az a személy, akivel ők két éve átvették a Papucsot.

Este, zárásra odamentem és megismertem Richárdot. Tőle rögtön megtudtam, hogy még mindig övé az üzemeltetés, Anikó megkapta ugyan az üzletvezetői feladatok javarészét, de mivel ő alkalmazott, elsősorban nem neki kell, hogy ez szívügye legyen. Richárd sokkal többet tett már és járt utána az ügynek, próbálkozott, kérdezett, de egyelőre információszünet van. Meg kellett állni ezen falak előtt. Nagyon pozitív vendéglátói szemléletet véltem felfedezni benne. Olyat, aki direkt a Papucsban látta meg és ismerte fel tudatosan a lehetőséget, mert szereti a miliőjét és szeretné még vinni, de az erős bizonytalanság az elejétől felütötte a fejét, ezért mégsem tette bele annyira szívét-lelkét, mint amennyire a Salibárba.

Ő is megerősített, hogy kezdetektől a Püspökség tulajdonában állt a helyiség. Hosszú pincéjét elvileg már az alapítás óta használták bortárolásra, de nagyjából 80-90 éve hasonló borozó, de úgy is hírlik, hogy már Ferenc József idején is Káptalani Borozóként működött. A történelme homályos, pontos dátumot senkitől sem sikerült megtudni.

„…az egyházmegye sajátos céljai mellett a megújulás, az igényesség, a minőség kiemelten fontos.” – olvastam a cikkben. Nincs még teljesen lejátszva. Ki tudja, talán létezik olyan forma is, amiben megmaradhat egy ilyen minőségjelzőkkel felvezetett elképzelés részeként Pécs egy ilyen öröksége is, amiről a fiatalok úgy is nyilatkoznak, hogy jó érzés itt ülni azt tudva, hogy egyetemista korában itt ivott az apám is. – Ez egy generációkon átívelő hely – mondta Richárd. Ezt lehetetlen visszaadni, ha egyszer megszüntetik. Ezt kívülállóként is rögtön megláttam benne. Érdemes lenne így felkarolni felülről, jövőt szavazva számára és karbantartással, nem jellegromboló felfrissítéssel, a fénykor elemeinek visszahozásával (pl. állandó zsíros kenyér) új fix pályára állítani, mert lenne miért.

Én sem látom, hogy mit lehetne tenni, ha valóban bezáratás lesz a december végi végső döntés, de ha valakinek van ötlete, amivel előre be lehet biztosítani a hely jövőjét, minden esélyes változással szemben, akkor maximum három hónapja van kidolgozni és előállni vele. Addig meg a sekrestyés nő búcsúzó szavai jutnak eszembe, akivel életem egyik legszimpatikusabb kis templománál futottam össze a Havihegyen: mondok egy imát a derék Papucsért.

Ha extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Egyéb írások a Pécs sorozatból:

Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #3 @Korhely, a mogyoródobáló

SEMIRAMIS GARDEN PANORÁMA – Ahol támadnak a gesztenyék

The post Mondok egy imát a derék Papucsért! (Pécs) appeared first on Kocsmaturista.