De miért éppen Baja, teheti fel a kérdést a kocsmaturizmus-követő. Valószínűleg nem vagyok egyedül a véleménnyel, hogy a mediterrán hangulat jó dolog. Nézzük ennek akár a gasztronómiai, akár az időjárási, vagy éppen életfelfogásbeli oldalát. Nem véletlen, hogy többségünket pozitív gondolatok kötik Olaszországhoz, Horvátországhoz vagy Montenegróhoz. És így az sem véletlen, hogy Magyarországon belül is számtalan helyszínt próbálnak eladni a mediterrán, délies jelzővel.

A Balkán kapuja, a mediterrán magyar város, ahol már délen érzed magad – ezekről a hívószavakról legtöbbünknek Pécs fog eszébe jutni, nem véletlenül: a város már év(tized)ek óta igyekszik ezt a képet kialakítani magáról, és lássuk be, ügyesek. Meg is érdemlik a sikert, mert Pécs remek város, tele jobbnál jobb helyekkel. De mindig is motoszkált bennem a kétely, hogy vannak Pécsnél mediterránabb, balkánkapubb helyek is. Ha már kapu, akkor Szegedre ez sokkal inkább igaz, a város Szerbia előretolt bástyája Magyarországon. Az utcákon találkozni szerb és román feliratokkal, sokan naponta-hetente járnak át a határ túloldaláról. Szegednek élő és lüktető balkáni kapcsolata van, ráadásul szimbiózisban él Szabadkával.

De még Szegednél is van mediterránabb hely az országban, mondták tolnai, baranyai, bácskai ismerőseim. Menjek el Bajára, az egész várost belengi egy laza, délies hangulat, egy mediterrán lassúság. Szeptember végén szerettem volna még egy utolsó darabot megragadni a nyárból, így indultam el Baja felé egy kora őszi délutánon. Mint mindig, vonattal. Az első átszállás Sárbogárdon sajnos hozta a magyar átlagot: az állomáson se resti, se büfé, de még a környező utcákban sem volt egy kocsmája a kisvárosnak.

A második átszállásnál, a Bátaszéken töltött rövidke fél óra alatt viszont valódi kincset találtam. Minden kisváros megérdemelne egy ilyen kocsmát az állomás előtti téren a kiégett füves árokpartok helyett. Ha érdekel Titeket, ugorjatok a bátaszéki bejegyzéshez!