Kezdetnek máris magyarázom a bizonyítványomat, mert én sem vagyok híve, hogy feltétlenül Budapesthez kelljen méregetni más városokat. Itt a speciális kapcsolódásuk erősíti meg ezt a fókuszt is. A 28.000 fő népességű Budaörsöt 2018 januárjában mentem abszolút kezdőként felfedezni, miután 12 év budapesti tapasztalattal is sikerült egészen kihagyni.

A budapesti Budaörsi út egyszer csak budaörsi Budapesti útban folytatódik, lépsz egyet és rögvest másik városban vagy.

Valóban hosszan nyúlik el és kanyargó főútja mentén látható a budaörsi karakternek talán a lényege:

A régi egy szintes házak, az véletlenszerű alakú, méretű és korú üzlet- és irodaházak, és háttérnek a hivalkodó magas paneltömbök sarokpontozzák a közegélményt. Nekem meghatározó atmoszféra-koncentrátuma volt Budaörsnek végigbámulni az ablakból a központba szaladó buszutat, de sajnos erről nem tudok képet mutatni és a neten sem találtam ezt hűen tükrözőt fotót. A kíváncsiaknak érdemes átélni, megfigyelni, mert éles váltás Budapesthez képest. Az én szememben sajátos az imázsa!

Ezután nem kellett sok és belevettem magamat a budaörsi kocsmák felfedezésébe.

1- Imi faloda – Imi fal oda, de már nem fal ide

 #sportfogadós #törzsvendégkocsma

Az Imi faloda már csak nevében őrzi egykori étkeztetős jellegét. Manapság akár a lovisok védőszentjének is dedikálhatták volna.

Nemzetközi szintű lóversenyfogadási szentély, de egyelőre nincs tudomásunk ily rendeltetésű Szent Imiről.

A TV is fontos szereplőnek tűnt a térben, pedig különösen beszélgetős társasággal találkoztam.

Ráadásul tapasztaltak az egyik kedvenc Kocsmaturista városomban, Bolognában (CIKK) mivel van ott rokonuk, a kevésbé szabvány-turista részeket is ismerték, sőt további tippeket adtak.

Sokat kérdeztek a küldetésemről és próbálták a motivációmat is megfejteni, amit ketten össze is raktak:

„Tudjuk már mit akarsz te látni, nem is csak a kocsmákat, hanem…”

– A világot…

– …meg a valóságot…

Az Imi Falodát ajánlom azoknak, akik újak a városban és környékbeliekkel spannolnának, vagy azoknak akik baráti árakon innának akár egy kis kerthelyiségben, no meg  azoknak, akik lóversenyre fogadnának. Nem ajánlom az udvarról nyíló WC-re érzékenyeknek.

2. Komló és Tehén

#craftbeerbar #söréshamburger

Már nevének játékosságában és dinamizmusában is látszik, hogy újhullámos helyről van szó. És nem is árul zsákba-tehenet.

Persze többféle más piáról és kajáról is, de ebből a kettőből kerek a kínálat és ezektől domborodik a profil. A Zsíros kenyér mellett a másik olyan budaörsi ellenőrző pontom volt, aminek híre megelőzte a spontán rátalálást. Jó felépítésű egység, két szintes vendégtérrel és egy főútra néző, hangulatos kis erkéllyel, ahol szintén vannak asztalok és székek az időben kapcsoló vendégeknek. megjelenés naprakész, könnyed, jópofa, kikacsintós. Egy fennakadásom van csak, de ezzel egy több helyhez is beillesztendő általános gondolatsor következik:

VAGY ÉTEL VAGY ÉLTETÉS: Az én gondolataimban összeveszik az élő állat (tehén, malac, stb.) jópofa ábrázolása miközben az állat a tányéron már csak ledarált, felszelt, stb. formában van jelen. Nem vagyok vegetáriánus, de a „TISZTELJÜK AZ ÁLDOZATOT” hozzáállás híve vagyok. Ha egyszer már étellé tettük, akkor szimpatikusabb, ha nem használjuk élőként vidám illusztrációnak is egyúttal. Nekem ez vagy-vagy! Ezt a gondolkodást nem akarom vallássá tenni, nem is tekintem megtámadhatatlannak, de beszúrom, ha aktuális, mert része az élményemnek. Sosem személyeskedő egy-egy vendéglátóhellyel, hiszen több érintett van. És soha nem árnyékolom be ezzel az adott állomást. A többi elemét elkülönítve élem át.

Ezen túl a Komló és Tehén népszerűnek tűnt, és velem is kifejezetten előzékenyek, már éttermien udvariasak voltak. A környezet is kellemes volt, mert a komorabb szürkés alap ügyesen lett feldobva játékos stíluselemekkel és filmjelenetes gigant poszterekkel például a Sörgyári Capriccióból és a Ponyvaregényből. 

A hamburgereket (kb. 1490-2690 FT) pedig magabiztosan szerették az emberek, hisz már bevált, ikonikussá lett fajtákkal is dolgoztak (pl. „Ogre„, amit Ogre az Ogre bácsiból is kóstolt), meggyőző burgerillat terjengett a levegőben, mégsem kényszerültél rá, hogy mindenképpen hamburgert válassz! Én például hermelint rendeltem. Azzal részint pont mellényúltam, mert bár jó arcok voltak, hogy kihozták kenyér helyett zöldségekkel felár nélkül, de ez a hermelin (akkor?) nem az volt, amit máshol megszoktam: nem olyan tocsogós, megpuhult és fűszeres.

Bár nem tudom pácolásának előtörténetét, nekem úgy érződött, mintha csak simán olajjal leöntött Camembert-et ettem volna. Ezzel együtt is egy jól eső, jó ár-érték arányú ételt ettem, de nem a számomra címeres hermelint. Ez persze lehetett egyszeri és változhatott is azóta. A fröccsöm 450 Ft volt, rendben volt.

Minden kukacoskodás ellenére az összkép úgy zárult bennem, hogy nagyon jó hogy van Budaőrsön a Komló és Tehén, mert haladó szellemű, létjogosult hely, ami feldobja, fiatalítja Budaörs központjának vendéglátását. Nem minden ekkora település büszkélkedhet egy olyan hellyel, ahol a sörkínálat és a hamburgerkínálat egyszerre figyelemreméltó. Sőt ha nagyobb városok hamburgerezőivel mérjük össze az itteni sörmenüt, akkor pedig sokakat egyértelműen előz is. Úgyhogy részemről hajrá!

Ajánlásom nem csavaros: sörturistáknak, hamburgerrajongóknak, kettő kombinációjának.

Facebook oldaluk: https://www.facebook.com/Komló-és-Tehén-1472338506341576

3. – Tűzoltó Szertár

#kávéház 

Ugyanis egykor valóban a Budaörs Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének szertára volt és erről a berendezés többszörösen, részletesen meg is emlékezik,  legemblematikusabban például a mennyezetbe vágott kerek lyukból lelógó tömlőkkel:

Egy kocsmatúrához is feltétlenül ajánlom egy italra betérni az egyediségértéke miatt, hiába lehet tájidegen a füstös kiskocsmás nosztalgikus érzésű híveinek. Kulturált, de nem feszengős hely. Olyan, amire még a „kávéház” méricskélve megadott pecsétjét is szívesen nyomnám rá. 

Elvileg a főtermék a kávé és a forró csoki, de járnak ide maguktól is csak italozni is vendégek, sőt étkezni is, mert teljes étlap és menüztetés is van. Megemlített dedikált közönségkedvencek a thai leves és az óriás palacsinta voltak. Italválaszték is kerek volt, sokféle bor, Nobilis pálinkák, Carlsberg sörök. Egy Bujdosó hosszú lépést ekkoriban 330 Ft-ért mértek.

Kulturális szerepe is kiszagolható. Kiállítás volt a falon és Budaörs témájú gyerekkönyvet is népszerűsítettek. Elvileg szokott lenni élőzene, volt már jazz koncert és privát DJ-s bulik. A nyári terasz még sokat dobhat rajta. A beceneve Tűzoltó.

Ajánlom a helytörténeti vendéglátó-különlegességek, legendás helyek vadászainak vagy otthonos, igényes megpihenéshez útközben. Akár jó lehet beülni dolgozni, tárgyalni is.

Facebook oldaluk: https://www.facebook.com/Szertarkavezo/

4. – Budapest 30 Pub – Amikor a vendég teszi a kocsmát…

#közösségihely #törzskocsma

Az elsőre misztikusan hangzó Budapest 30 Pubot többen ajánlották, sőt volt, hogy kiemelten jó szívvel ajánlották, és bár a kezdő benyomások számomra ezt szinte érthetetlenné tették, később fordult a történet.

Voltak jelen elegáns fiatal lányok és uras idősebb férfiak. Mindenki ismert valakit, sőt valaki mindenkit. Volt, aki így nyilatkozott róla: ez a mi a helyünk. Segítettek felszórni a pultosnak sóval a havat, és poénosak voltak a rendelésnél is: – Jó évjárat ez a Soproni IPA?

Nyilván elkezdtem gondolkodni, hogy biztosan nem ok nélkül működik ennyire. 20 éves már, de nemrég újították fel. A hűvös eleganciának általában előnye az igényesség, itt is az. Itt biztos nincs általános baj a WC-vel! És ott a levegőben egy sajátos kettősség, amit a sikkes külsőtől és a kandallótól kezdve a felszabadult sokféle vendégen át egészen a kiplakátolt rockosabb koncertekig, a zenegépig és a csócsóig a teraszon minden tényező együtt rak össze. Az biztos, hogy az első körben ez bizonyult a leginkább közönségi kocsmának Budaörsön. Egy hosszúlépés pedig kijött 300 Ft-ból.

Egyszerre ajánlom az elegánsabb italozók és a klubjellegű törzskocsmák kedvelőinek. 

Facebook oldaluk: https://www.facebook.com/Budapest30Pub/

Budaörs 4 kocsma után

Ezzel a látogatással Budaörsbe és kocsmavilágába még épp hogy csak belekortyoltam. Találtam kiemelhető pontokat, haladószellemű vendéglátást, egyedi kerettörténetet és szimpatikus közösségi életet is, de a meglepően kicsi kocsmalétszámot elsőre Budapest árnyékának tudom be, hiszen könnyebb eljutni a fővárosi kocsmadzsungelbe, mint más akár kis falvakkal körbe vett hasonló méretű városokból, de az eddigi kínálat ezért vagy azért egyöntetűen megnyerő. A Zsíros kenyérről sejtem, hogy azzal még nagyot hagytam hátra, hiszen a legtöbbet ajánlott célpont maradt. Szerepel azért egy-két másik feljegyzés is a feladatlistán, bár hozzáteszem, meglepően kevés. Úgyhogy most nyomatékosan kérek minden olvasót, aki tud még látogatásra érdekes budaörsi kocsmát, írjon nekem javaslatokat következő körre! Én pedig egyszer csak újra megérkezem és folytatom tovább, ahogy a kerek budapesti agglomeráció és Pest megye felfedezését is.

Térképen a budaörsi kocsmák is:

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

Egyéb Kocsmaturista írások Pest megyéből:

Százhalombatta 10 kocsma után

Cegléd nyolc kocsma után – 3. rész – Szombat éj és vasárnap délután

Ebihal, Budakalász – “Az úszó Üvegtigris”

The post Budaörs és kocsmái első látásra appeared first on Kocsmaturista.

Krakkó Közép-Európa legnagyobbjaként jegyzett főtere (a 200×200 méteres Rynek Główny = kb. fő vásártér) annak patinás épületeivel, a már városháza nélküli Városháza tornyával, a „Krakkói fej” szobrával eleve egy üdítő vizuális és kulturális élmény.

Tele van utánjárásra érdemes titkokkal és legendákkal. Ennek a közegnek, még a megszokott adventi maskara is egész jól állt, kicsit bohókásan ugyan a méltóságához, de valahogy mégis öltöztette. Bizony nem gondoltam volna volna, hogy ezen a téren fogok rábukkanni az egyik leghangulatosabb, egyszerre belterjes és nagyon befogadó lengyel kocsmára, a Vis-á-vis-re (=szemközti). (530. állomás, 3. krakkói állomás)

Az az, amelyik előtt az életében a szomszédban gyakran fellépő ikonikus kalapos kabarés alak és össz-művészeti mecénás, Piotr Skrzynecki szobra ül, örökké egy-egy szál vagy csokor posztumusz hódolói ajándékvirággal a kezében. Szoborasztalnál olvas és kávézik örökkévalóságba öntött törzsvendégként, minden új betérő új helyi kocsmacimborájaként.

Helyes egyáltalán nyilvánosan elmesélni, hogy milyen eredeti és hiteles a háta mögött a főtérre ablakot nyitó kiskocsma? Kockázatos meghozni az emberek kedvét, nehogy a végén szájról szájra járjon a híre, és többé ne maradhasson ugyanolyan, mint amilyennek megszerettem. Mivel egy kicsi blog nem csinál „nyarat”, vállalom a kockázatot és mesélek.

Bejutás a Vis-á-vis-be, több felvonásban

Nappali fényben még a várost és a Királyi palota, a Wawel környékét akartam bejárni, de elhatároztam, hogy az alkony leszálltával rögtön visszatérek a Vis-á-Visbe. Zártkörű rendezvény volt, egy fotókiállítás színes, forgatagos megnyitója. – Egy művészkocsma? Azzal nehéz mellényúlni – gondoltam és még jobban be akartam jutni.

A szigorú ajtónálló viszont csak az elhárítandó turistát látta bennem, hogy megőrizze a helyiek és a meghívottak egységét. Nem nehezteltem a feladatáért (sőt), de tudtam, hogy kis idő múltán újra kell próbálkoznom, hiszen egyszer minden megnyitó véget ér. Amikor később megkérdeztem a terasz népét, hogy tart-e még, a fejet rázás után már az ajtóban elkezdtek érdeklődni hogy honnét jöttem. Walter, aki Németországból költözött ide pár éve, azonnal megörült, hogy magyar vagyok. Imádta az országunkat, bejárta az Északi-középhegységet, a Hajdúságot és a Balaton két partját is, mint errefelé sokan mások. Ő ugyan nem volt lengyel, de a helyieknek is azonnal mosolyba ugrott a szájszélük, amint felfedtem a származási helyemet. Rögtön rázendítettek a „lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát” lengyel változatával: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki”

Külön tetszett, hogy a beszélgetős helyiek Magyarországról nem csak budapesti és balatoni emlékeket sorolnak, hanem gyakran merült fel többek között „Tokáj”, Eger és Hajduszoboszló neve is.

Isten hozott a Vis-á-vis törzsben

Walter szerint is a legjobb helyre érkeztem itt a Vis-á-visben. És valóban…bejutottam végre és elindultam a bárhoz. A pult körüli felületeket nagyon szimpatikus módon a törzsvendégekről készült játékosan csámpás karikatúrák ékesítették.

Rögtön felismertem Waltert, a szintén emblematikus kalapjáról. Piotr szobrával együtt hárman voltunk jelen, akiknek ilyen-olyan kalap volt a védjele. A legendák szerint Piotr-t kalapban is temették el. Walter és én szerencsére még nem tartottunk 2016 decemberében.

Volt még egy papíralapú üzenőrendszer a bárban, ahol mindenféle okos telefonos felugró és értesítő, agyadba mászó alkalmazás helyett, a biztosan még a héten visszatérő vendégek a pultnál egymásnak üzengethettek. Aznap este, úgy tűnt, mindenki ismert mindenkit és talán ketten voltunk az amúgy tömött pár négyzetméteren, akik nem voltunk törzsvendégek. Ahogy rendeltem egy Zywiec sört (az egyik leggyakoribb alapmárka),

Walter rögtön magukhoz invitált, és kérte az asztaltársaság hölgytagjait, hogy hozzák ide nekem a kiállítás alapját képező fotóalbumot/könyvet. Pont egy világutazás válogatott fotói kerültek belőle falra.

A fotós már távozott ekkor. Miközben lapozgattam egy zongoraművész mellém ült, hogy nézheti-e ő is. Jan eredetileg lengyel, de Angliában és Amerikában is élt már, akkor épp Toszkánában lakott. Imádta Krakkót. Olaszul beszélgettünk. Ő magázott, én meg úgy tettem, mintha azt egyáltalán nem tudnék. Nem szeretem a magázódást és elhatároztam, hogy nem is fogok megtanulni. Azt viszont már felismerem, ha olaszul magáznak.

Két lánnyal az asztalnál angolul beszélgettem, Walterrel németül, a zongoraművésszel meg olaszul. Néha elhibáztam a célszemélyt, máskor pedig összefoglaltam a harmadik félnek a saját közös nyelvünkön, hogy mit beszéltem a másikkal, ha épp kérdezték. Közben pedig mindenkitől tanultam lengyelül is egy kicsit. Jan nemsokára elrohant elérni a buszát.  Az olasz szekciót hamarosan Paolo egy calabriai szakács vette át. Egy perc sem telt esemény nélkül a Vis-á-visben. Végül zárás utánig maradtam a törzsvendégekkel és a pultossal.

Egy egy körre betévedt fiatal csapat a saját törzshelyüket ajánlotta következő állomásnak, ahova épp továbbmentek, hátrahagyva a nevet és címet. Le is léptem oda, amikor a teraszon egészen bizarra kezdett fordulni a beszélgetés egy helyi művésszel, aki azt jövendölte, hogy Orbán Viktor fogja visszavezetni a magyar és a lengyel népet közös eredeti otthonukba Kínába, amiben nekem segítenem kell őt. Senki más sem tudta biztosra, hogy miről beszél, de inkább átmentem a Stary Portba, mielőtt még Kínában találtam volna magamat.

Összességében viszont kiemelkedő emlék maradt a Vis-á-Vis. Már sokkal személyesebb és visszaváróbb tőle a krakkói főtér.  Ide nem azért fogsz jönni, mert ritka italokat ihatsz, esetleg a legjobb lengyel kocsmakaját leled meg. Itt természetes lengyel kultúrkocsma-miliőt találsz, akár érdekes kiállítást, szívélyesen fogadó helyieket, igazi beszélgetéseket. Emlékezetes pillanat volt az is, amikor Walter egyszer csak pulthoz szaladt és meglepetésemre bekérte a Gyöngyhajú lányt. Mint később megtudtam ez egy visszatérő lengyel gesztus a magyarokkal szemben, bár nekem végül egy német játszatta le ebben a fonetikus lengyel verzióban:

Egy kedvenc lengyel kocsmám mindenesetre már van. Sőt, több kiskedvenc is, amikről még mesélek. Bátran ajánlom magyaroknak Krakkóban a lengyel kocsmázást, mert mindenütt barátként-rokonként fogadnak minket és mesélnek-mesélnek. Egyedül egy kínai lengyel-magyar népvándorlás vezetői szerepkörével szemben kell csak elővigyázatosnak lennünk, egyéni preferenciáink mértékében.

SZÁRAZANYAG TARTALOM:

Vis-á-vis Facebook oldal: KATT!

Nyitvatartás: 8:00-23:00

Cím: Rynek Główny 29, Krakkó 31-010

Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a Vis-á-vis is:

AJÁNLÓ:

Egy másik kocsma, ahol törzsvendégek díszítik a falat, Bar Mercato, Bologna:

Bar Mercato, Bologna – 150 törzsvendég portré galériája

Itt pedig a legkedvesebb magyar törzskocsmáim meséje:

Illúzió söröző – A magyar kiskocsmák utópiája

KáOsZ Drink Station / Italozó – Vendégségben a kocsmában

The post Azok a gyöngyhajú lengyel kocsmák – Vis-á-vis, Krakkó appeared first on Kocsmaturista.

Nem fogok úgy tenni, mintha nagyon ismertem volna valakit, akivel egyetlen közös élményem volt, de szívesen emlékszem vissza és elmesélem a történetet.

Egy újlipótvárosi hangulatos pincekocsmába tértem be egy kávéra Budapesten. További koordinátákra vártam egy kiállításmegnyitóhoz. Nem jártam még abban a kocsmában, se Kocsmaturistaként, se előtte. Meglepően Tortilla Borozó-Sörözőnek hívták, merthogy a rendszerváltás után az elsők között árultak itt tortillát.

(273. állomás, 204. budapesti állomás)

30 éves hely már, szenes pince volt jóval korábban, aztán szitanyomó. Körülnéztem, este hét volt és egészen sok vendég. Sokan erőteljesen, szinte filmesen gesztikuláltak.

A pultnál rostokoltam csendben, még egy gusztusos zsíros kenyeret is letoltam a kávéhoz. Volt a pultban ugyanis egy rakással. Szépen, gyorsan fogyott. Egy öltönyös beeső fogyasztó vitte el az utolsót. Miután a csellengők is elkoptak, rajtam kívül 73 éves maradt a legfiatalabb törzsvendég a legkitartóbb asztaloknál, ahogy a pultos lány megsúgta. Beszélgettek a hatvanas évekről, a régi csajokról és a tőlük kapott cukrászsüteményekről.

– A régi időkről beszélünk, de valamelyikünk nyitott új időket teremteni – szólt ki Béla. Úgy tűnt, tényleg élnek a jelenben is, alkalmazkodnak egymáshoz humorban, öltözködésben és beszédstílusban, tempót diktálnak egymásnak mindebben, sőt még flörtölnek is, ha letalál egy nő.

Folytattuk a szóváltást Béla bácsival. A vendégek fogytak, a záróra közeledett. A kiállításról lemaradtam, a kávéról áttértem fröccsre. Béla nagyon humoros, életvidám ember volt. Régebben az élete ehhez a környékhez kötötte. Már nem, de a régi kocsmákba azután is visszajárt. Kamionozott, taxizott, emberekkel foglalkozott, emberközeli maradt. Kifejezetten jó volt látni, hogy a gyakran keserűnek címkézett magyar idősek közül valaki abban a pillanatsorozatban ekkora életörömmel volt jelen.

Beszélgettünk arról, hogy milyenek voltak régen a kocsmák, milyenek most és át is hívott a szemköztibe, amit viccesen Pita bárnak hívták. Talán reflektált a Tortillára.  Béla bácsi itt eldöntötte a következő másfél óra programját. – Megmutatom Neked a kocsmáimat – mondta nevetve – ilyenkor még nem mernék hazamenni, kidobna az asszony.

A „kocsmái” címszó négy kocsmát takart: Tortilla, Pita bá, Akali Borozó és a B1! Az első három Újlipótvárosban volt, az utolsóhoz trolival kellett menni, a hetedik kerületbe. Egy járatot le is késtünk: – Elengedem ezt a trolit, mert az nagyon nehéz lenne, ha kivasalná a nadrágomat – sziporkázott.

Zsúfolt troli volt. Az egyik utas panaszkodott, hogy le akarna ülni. Fiatalabb volt Béla bácsinál, de rosszabbul tartott magát, állva biztosan. Elnézést kért tőlünk, mondván, hogy ő már hatvan  éves. Béla bácsi persze nem hagyhatta annyiban: – Azzal dicsekszik, hogy hatvan éves, én sem merek azzal, hogy hetvennyolc – sóhajtott fel kacajos félméltatlankodással.

Megérkeztünk a B1-be

Már ismertem és szerettem. Jobban szerettem, mint amennyire ismertem csupán kettő korábbi alkalomból. A B1 az azonnal elvarázsoló kocsmák egyike volt. Istentelenül hangulatos helyszín, a sok korábbi híres lakójáról nevezetes Bajza utcai garzonház aljában. Ebben a nagy épületben csak garzonlakások tömörült, hasonlóra szabva, alul pedig főleg az itt lakókat kiszolgáló szupermarket és a mindentől üdítően elütő, mindig élettel teli, tarka B1, a messziről jöttség utánérzésével, ami nem feltétlenül illett gyorsan bármilyen külvilági szabványtudathoz.

A bárhelyiség szűkülő folyosója purgatóriumként vezette a beavatást vállaló új belépőt a mélyebben ülő további helyiségek barlangos mennyei poklába.

Otthonos, belterjes, de befogadó közeg volt. Azonnal beszélgetni kezdtek velem is a helyi figurák, ahogy Béla bácsival érkeztem. A külcsín is jelentős: meghatározó eleme egy szinte lángolva szárnyaló amazon-angyal falfestmény, amit egy korábbi környékbeli képzőművész törzsvendég festett, saját képmását használva.

A B1 amúgy is részletekben elveszésre biztatott: tárgyaktól roskadozó polcok és fali akasztók, régi konfekció-népszerű kukorica-dombormintás kupica és kancsókészlet kancsója, bicikli a falon, tukán Guinness nélkül, ami a hely egyik jelképe lett.

Mintha a B1 formájában valaki magának találta volna fel házilag a lomkocsmát, de anélkül, hogy egy lom- vagy romkocsmát másolt volna. Csak érdekes tárgyak tára érdekes emberek örömére, spontán ihletések ívét kanyarítva, és nem biodíszletre váró önfejű designer-koncepció. Nagyon illett ehhez a helyhez (többek között) a cseh Bernard sör és a ropogós magyaros pizzaértelmezés, számomra legújabban a csilis bab is. Tetszett, hogy volt egy megkérdőjelezhetetlenül kocsmahangulatot kínáló egység volt a városközpont határán, ahol stabilan finom falatokat lehetett enni. Nem azt keressük ilyenkor, hogy pódiumra állíthassuk a gasztronómiát, hanem a kényelmes jó ízű jóllakást laza közegben. Ezt egyértelműen adta.

Egyszer egy vasárnap délután tértem vissza a csilis babra, amikor szintén hullámzott a törzsvendégélet. Mindenki ismert mindenkit, a különböző generációk is nagy ovációval fogadták egymást. Béla bácsi talán már nem is élt ekkor. Nem kérdeztem rá, siettem tovább. Még korábban egyszer kerestem őt az Akali borozóban egy zsíros kenyér felett. Tudni akartam, hogy jól van-e, de az akkori pultos és egy találomra megkérdezett vendég pont nem ismerte őt.

Béla bácsi előbb halt meg, a B1 később zárt be. Egyszer vészjóslóan kiürült a kirakat, eltűntek a tárgyak, az emberek, a színek. Érdeklődtem a Chili Bisztróban, közel, mert hallottam, hogy oda is átjárnak egyes vendégek. Nyomra bukkantam. A Serházat a közeli Bethlen Gábor utcában a B1 Zolija üzemelteti, más profilú helyszín, de a maga nemében remek és a B1-re jellemző egyszerre vadul és szelíden burjánozó kocsmaérzet ott is megvan. A B1 reinkarnációja is születőben van már a közelben. Béla bácsi távozott csak örökre. A Serházban tudtam meg.

Nagyon szimpatikus, felemelő ember volt. Mikor elváltunk, elárulta, hogy másnap pálinkáért megy vidékre és ha van kedvem, ugorjak fel szombaton egy kóstolóra, majd leboltolja az asszonnyal. Balatonra utaztam akkor, így nem mentem és azóta sem. Az örökre eljátszott esélyek súlyosabbak, felnagyítódnak. A majd egyszer azt jelenti, hogy soha.

Nem ismertem sem őt igazán, sem a B1-et, csak benyomásokat szereztem, de olyanokat, amikre örökre szívesen emlékszem vissza. A B1 igazán a törzsvendégei volt, mint minden jó kocsma, amin én csak át csapodárkodom magam. Ők tudják az igazi történeteket és szokásokat. Ők emlékezhetnek arra is, amikor Béla bácsi azt szokta mondani: „Személyzet, tolják ki a zongorát. Ma este mulatunk.„

Térképen Béla bácsi kocsmái is

Ha extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Egy másik emlékezés:

Krisztina emlékére – Utazás Győrbe

The post Béla bácsi és a B1 emlékére appeared first on Kocsmaturista.

A túrám legelső spontán állomása, a középső-Erzsébetvárosi Halász volt, ezen a hangulatos retró utcasarkon, ilyen jópofa kék hordókkal teraszosítva.

Az első korty – itt először kóstolt – Karikás pálinkánál visszaemlékeztem, hogy egyszer kávéztam már itt. Akkor arra figyeltem, akivel voltam. Most jobban körülnézem. A nyitó helyszín pont nem volt igazán nekem való. Visszamentem azóta kétszer is kávézni, hogy újrakóstoljam az élményt, és hasonló maradt az alap, bár bonyolódott az összkép.

Nem jönnek ki jól az arányok, hiába végtelenül őszinte, olcsó kis kocsma. A törzsközönség első blikkre belterjes és harsány. Eleinte olyan érzés volt ott lenni, mint hívatlan vendégként belógni idegenek csapatépítő tréningjének már jól elszabadult végére.

Arra vársz, hogy mikor szúrnak ki, hogy te egyáltalán ki vagy, aztán jöhetnek a kellemetlen kérdések. De nem! Második blikkre már elég befogadóak, bár még mindig harsányak és hangosak. Elég sokat látott kocsmaturistaként ültem ott a már szándékos visszatérésem alkalmával, nem fogtam tehát menekülőre. Azért is befészkeltem magamat közéjük és lassú kortyokkal, nagy kérdésekkel ittam a kávémat. Már a pultos hölgy személye is annyira csökkentette az idegenség érzést, amennyire csak lehetséges. Ő kedves és mesélős volt. Elmondta, hogy náluk ugyan nincs étel (csak kevés rágcsálnivaló a felső polcon), egyúttal útba is igazított gondosan, hogy hol mit ehetek a környéken.

Bármilyen végkövetkeztetés előtt és helyett, harmadik vizitemnél hirtelen bejött egy nagyon jó kedélyű, a többiekhez képest fiatal vendég életvidám mosollyal, integetett egy látványos félkört a levegőbe és így kiáltott, betöltve a teret: jó napot mindenkinek, akivel még nem találkoztam.

Erre én is felmosolyodtam.

Amúgy ez tipikusan az a hely, ahol napi felelősnek kellene lenni, mint anno a hetesnek a suliban, aki felolvassa a hiányzók listáját, annyira számolnak az emberek egymás jelenlétével. Van, aki kézfogással megy körbe. Még nekem is jutott. Sőt még biliárdozni is hívtak a vendégek.

A belterjességet visszaszívtam. A biliárdasztal körül a késő délutáni partihangulat közben tetőzni kezdett. A nagyot köszönős vendég Eddára léggitározott, és hangosan énekelt a zenegépnél. Vele énekelt még egy vendég és aznapi másik pultos is. Érdekes, nincs bajom az Eddával, de azt nem szeretem, amikor az emberek Eddát énekelnek. Itt az összképpel együtt viszont csúszott.

Eközben imádom a pult fölött lógó kockás retró poharakat és a WC-ben megnyirbált optimista napi csatakiáltást.

A szembetűnőbb, szándékoltabb díszlet egy része bejön, másik része nem. Tetszik a retró padló, a presszós fémasztalok, a pultra festett kéznyomok és a falra ragasztott bakelit lemezek.

Akár hagyományőrző magyaros kiskocsma is lehetne, de olyan sehonnaniak ide azok az elvágyódó elemek, mint a nagyvilági újságcímlapos tapétacsíkok vagy a poszter a londoni telefonfülkéről.

Ezzel valamikor próbált csatlakozni egyfajta korszerűséghez, de ez sehogy se illik a vendégkörhöz vagy környezethez. A Halász 16 éve működik ezen a néven – családnévről lett elnevezve – de már vagy ötven éve kocsma a helyiség. Korábban Szépasszonynak hívták. Szívesen megnéztem volna akkoriban.

Amúgy most sem ördögtől való hely. Kocsmasportnak a biliárdon kívül adott csócsó, darts a hátsó teremben és az extrém ritka ping-pong az alsóban, amit egy fiatal visszajáró társaság elvileg rendszeresen használ. Van még kocsmakvíz-gép, zenegép, fali TV is. Tehát elég sokat lefed az italon túl. A csapolt sör Arany Ászok, a kávé Lavazza. Mindig lehet látni embereket, ahányszor elmegy előtte a troli és az is biztos, hogy unatkozni sosem lehetne itt reggel 7-től este 10-ig. Viszont visszakanyarodva az elejéhez, megértem azt az újoncot, aki kifordul a küszöbről, ez a hely már annyira a törzsvendégeié, és finomkodó lelkűeknek ijesztő lehet. A mai szépasszonyok, úgy tűnik kerülik is. A száz szó egy vége az, hogy első állomás csak egy van egy folytatásos kocsmatúrán is, és nekem ez volt az. 2015 Október 7-én, a Karikás pálinka végével mentem tovább a második helyszínre.

Facebook oldal: KATT!

Nyitva tartás: 7:00-22:00

Cím: 1074., Budapest, Wesselényi utca 63.

Ha pedig extra tartalmat is olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

The post AZ ELSŐ ÁLLOMÁS, A HALÁSZ – Törzsvendég-grund van! Einstand nincs! appeared first on Kocsmaturista.