Azért jók azok a kocsmák, ahol maga az üzemeltető van pult mögött, mert ezekben sokszor nemcsak vendéglátásban, hanem egyenesen vendégségben érezzük magunkat. Jánosnál, a kÁoSzban Budapesten is olyan, mint vendégségben lenni.
(149. állomás, 133. budapesti állomás)
A kÁoSz DrInK sTaTiOn Budapest híres-hírhedt bulinegyedétől épp egy sarokra vár, nagy különbséggel a tipikus körúti kocsmák sorához, de intenzív külső-belső élménnyel.
A kÁoSzba vezető út!
A kÁoSz úgy bír egy szinte eldugott kocsma varázsával, hogy közben mégis központi, és Budapest legjelentősebb éjjel-nappali villamosának, a 4-6-osnak a vonalán épp csak pár házra bújik a Nagykörúttól. Ha valami nagyon másra vágytok, elég csak kicsit kilépni a bulinegyedből. Mégis viszonylag kevesek kiváltsága tudatában lenni létének. A bulinegyedből kifelé az első másjellegű hely, ahova betérhettek. Éjjel az Oktogon felé akár az utolsó kísértés. Ha a körúti állandó parádé helyett inkább egy önmagában is értelmezhető szeparé kocsmára vágytok, de olyanra, ahol ettől még soha nem áll meg az élet, ide érkezzetek meg! Gyakran lesem a villamosról is, hogy épp mekkora a kÁoSz a Szófia utcában.
A kÁoSz Drink Station nekem is az a budapesti kocsma, ahol már Kocsmaturista korom előtt visszajáró vendég voltam, és ahova Kocsmaturistaként is messze a legtöbbször, több, mint hatvanszor tértem vissza.
A kÁoSz varázsa személyesen példával
A történetünk a kÁoSz-szal 2014 őszére nyúlik vissza. Pannival sétáltunk a körúton egy hétköznapon, és megfogadtuk, hogy betérünk az első kocsmába, amit találunk úti képeket nézni. A Nyugati pályaudvar és a Király utca közötti szakaszon azóta sem operál olyan sok egység, mint kicsivel tovább. Az akkor még ismeretlen kÁoSzt viszont gyerekjáték volt megtalálni, csak be kellett nézni balra a Szófia keresztutcába.
Hamarosan azon kaptuk magunkat, hogy az úti beszámolón túl arról is beszélgetünk, hogy mennyire szimpatikus a hely, ahova jöttünk a félhomályos hangulatával,
kényelmes foteljaival, az otthonos berendezésével
és a karakán, beszédes házi urával, Jánossal. Ő a fent említett módon nemcsak vendéglátós, hanem vendéglátó, házigazda. Egyesével felfog minden vendéget a térben, és olyan közvetlen, természetes, gyakran vagány hangnemmel áll az újakhoz is, mintha csak a kollégáit hívta volna át magához. Nem is csoda, hogy sok véletlen beesőből lett visszatérő vagy egyenesen törzsvendég. A bandával mi is tartottunk itt azóta számtalan születésnapot, egyszer egy 50 főset, és céges csapatépítőt is.
Főleg az elkülönülős felső szint ilyesmire nagyon alkalmas.
2021-es „galéria” galéria:
A 2020-as kÁoSz DrInK sTaTiOn felújítás
2020-ban a kÁoSzt felújították az egyik járványzár alatt. Aggódtam érte, hogy megőrzi-e régi varázsát, de sikerült még fokozni is. Nevéhez hűen még kaotikusabb lett, megtartva egy csomó régies, nosztalgikus tárgyat és bútort, de feldobva ezt fiatalosabb, színesebb, őrültebb díszítőelemekkel is.
Lássuk tovább a 2021-es kÁoSz DrInK sTaTiOn-t:
Ételek-italok a kÁoSzban
A fiatalosítás nem állt meg a külcsínnél. Az italválaszték is felturbózódott, például felTubizódott. A nagy népsűrűség mellett már nagy az üvegsűrűség is az azóta meghosszabbított „mágneses pultnál”.
- 3-4 sör változik a Dreher kínálatából sörcsapról, üvegben még több. Hamarosan
- 2022-ben megérkeztek az első kisüzemi sörök is. A kezdő csomag 2 kedvelt magyar IPÁ-t, a MONYO Brewing Co. Flying Rabbitját és a Horizont Brewing Gentle Bastard dupla IPÁ-jat kínálja. Melléjük jött német családi sörüzem búzsöre, a Maisel’s Weise és egy cseh meggysör, a Rohozec is.
- Borok: száraz fehér és rozé Villányból.
- A kávék mellett kapható habos kakaó is.
- A kÁoSz sztárkocsmakajája az egész „kézműves pizza”, csak olasz alapanyagokból. Nem helyben készül, de helyben sütik. Rágcsálni valónak Nógrádi ropi és Mogyi sós mogyoró kapható. Alkalmilag, jeles napokon más pop-up kocsmakaják is előfordulhatnak a zsíros kenyértől és a melegszendvicstől indulva a komplexebb vendégvárókig.
Közélet a kÁoSzban
A kÁoSz életébe akármikor is csöppenünk, mindig történik, zajlik ott valami. Mindig ülnek, állnak emberek az ajtóban, benn pedig főleg a „mágneses pultnál”, de gyakran egészen nagy csoportosulásokat is el lehet csípni. 4 és közel 30 fő között mintavételeztem itt már különböző spontán vendéglétszámokat.
Ez a közösségi és törzsvendégkocsma-mérték különlegesség itt a turistanegyed határán. Újra meg újra látni ugyanazokat az arcokat és volt, hogy kutyákat.

Itt új emberi kapcsolatok születnek. Azzal, hogy János mindenkivel beszélget, akaratlanul is beszélgetéseket generál ismeretlenek között.
A finn példa
Itt az utazók is másképp érzhetik magukat. Egyszer egy finn banda futott be. Egyikük Erasmussal tanult régebben Budapesten, és azóta se felejtette. Elhozta ide két barátját hazulról, és a kÁoSzban vezette be őket a pálinka világába.

Én az Unicummal még tudtam a vezetőjüknek is újat mutatni. Beszélgettünk egy 20 percet. A kÁoSz jó hely arra is, hogy külföldiek láthasák, miként léteznek a magyarok egymás között egy kocsmában. A friss külföldi friss egyetemistákból is seccperc alatt csinál János törzsvendéget, és ő pont nem túlzó nyájassággal erőlködik:
– Don’t forget! Bring back the glass, this is the local rule! (Ne feledd! Hozd vissza a poharat. Ez a helyi szabály!).
Akár még magyar nyelvi oktatást is kapnak mellé:
-Szia: this is the first step – és az oktatás folyik, hiába beszél János több idegen nyelven, és ért még többön, minden lehetőséget megragad, hogy tanitsa a vendégkört. „Há-rom-száz-har-minc fo-rint” – és közben mutatja az ujjain az összeget.
Ma is akad a visszajárók között itt lakó külföldi. Az egyik holland törzsvendég tiszteletére került például holland nyakkendő és több holland felirat is a kÁoSz világába, mint belső poén. Charlie 2023-ban sajnos elhunyt, de így nemcsak a fejekben és a „szívekben”, hanem tárgyi emlékekben is tovább él. Megható plusz érdekesség, hogy az egyik népes búcsúztatója is a kÁoSzban volt, ami a tömött kocsmában holland rokonai is részt vettek és nekik hollandra is lefordították. Utolsó hónapjaiban egyik legintenzívebb személyes gondozója és támasza pedig pont János, a kocsmáros volt, egy kocsmában született nagy barátság nyomában.
Sokféleség jellemző a vendégtípusokra is: fiatal lányduók, elegáns inges multicég-követek, rockeres meg művészes arcok. Vannak kirakatból öltözködő huszonévesek, miközben a szomszédasszony besétál piacra járó szerelésben. A galérián pedig akár visszatérő kör társasjátékozás folyik.
Ilyen közvetlen hely, mint ez az itt elhangzó párbeszéd:
– Mikor igyak holnap?
– Négykor!
Én a meglepő életképeket bírom itt nagyon. A kapható alapkajákon túl egyszer a törzsvendégek épp lecsóval kínálták egymást, amit János nemcsak, hogy mosolyogva hagyott a belső körnek, hanem még kolbászt is kínált nekik hozzá, amit a szomszédos vásárcsarnokban vásárolt. Egyik vendég a másik kutyájának hagyott itt kaját a szemem láttára. Így élnek itt.
Nagyon történik, pezseg itt a sokféle élet. És az, hogy a külföldiek sem turisták többségében, hanem jelenlegi vagy leendő törzsvendégek, óriási dolog!
– Nagy volt ma a káosz – dobta be egy hölgy a poharával a kezében az intermezzot a pultnál a szomszéd bárszék felé. Mondom is neki, hogy jó helyen mondja. – Igaz, megint káosz volt.
Extrák a kÁoSz DrInK sTaTiOnben
- Csocsó
- Darts
- Egy windows-os zenegép, amit itt tényleg rendre haszálnak
- 2 szint 2 TV-vel
A TÉMA MÉLYVÍZE
kÁoSz Drink Station érdekességek:
- János 2012 december 12-én, a maja világvége előtt 9 nappal nyitott kocsmát. Talán úgy gondolta, hogy nincs vesztenivalója, minden esetre nem vesztett. Az eklektikus berendezése és stíluselemei miatt nevezte el kÁoSznak.
- A kÁoSz egyik legjobb történelmi pillanata a teremtője szerint az volt, amikor bejött egy amerikai rugby csapat. Elsőre ijesztőek voltak. Majd nagyon szelídnek és jó fejnek bizonyultak. Olyat játszottak, hogy körbeadtak egy söralátétet, mindenki ráharapott, és akinek kiesett a szájából az fizetett.
- A berendezés részét képező régi Pacsirta rádió János egyik kedvenc tárgya itt, mert a szüleié volt.
- Az önkéntes besorolásra, a Drink Station-re János saját ötletként büszke, és tényleg egészen páratlannak tűnik, mert én sem emlékszem még egy Drink Station-ra több, mint 6 év kocsmatúrázásának több, mint 2400 állomásából. Emellé került fel felelősséggel a hazaiaknak is kedvező „italozó” elnevezés.
A 2021-es nyári kÁoSz terasz emlékképei
2021-ben járványügyi kompenzációként a kÁoSz is nyithatott egy a szokásosnál nagyobb, pár parkolóhelynyi teraszt. Így festett. Ha lehet, még annál is nagyobb volt ott a hangulat, mint odabenn. Szorítok, hogy valamilyen kedvező fordulattal a jövőben még visszatérhessen.
A terasz egy darabja átörökített emlékként, dobókockává pingálva lóg azóta a pult felett.
Én személyes kedvenc diszítőelemként még őrzöm egyik télről a kalapos műanyagpohár-hóember emlékét.
VENDÉG ARANYKÖPÉSEK:
– Nem iszunk előre a medve bőrére, csak a medve pics@jára.
***
– Mióta vagy itt? Kifejezheted literben is!
Végszó: kiemelten érdemes megtapasztalni egyszer az itteni kÁoSz-komédiát!
kÁoSZ DrInK STaTion honlap:
Facebook oldal: https://www.facebook.com/kAoSzDrInKsTaTiOn/
Cím: Budapest, VI. Kerület, Szófia utca 7.
A fotókat is maga a szerző készítette. További felhasználásuk egyeztetés után, forrásmegjelöléssel lehetséges.
Szövegtördelés és képszerkesztés részben: Molnár Ákos
Kocsmaturista Térképen a kÁoSz DrInK STaTion is:
A meglátogatott városokkal és a már megénekelt kocsmákkal
Cikkajánló
Másik jó hely a közelből más profillal:

Lunch! Budapest, 7. kerület: Ahol jó sör is van ebédre
Mennyire jutna eszetekbe egy címeresen „Lunch!”-ot (vagyis ebédet) kiáltó helyről, hogy 4 sörcsapon kínál ritkább söröket is ebédidőben, illetve este-éjjel? Az új nevén Lunch! CraftBeerBistro
Ha más jó hangulatú budapesti közösségi kocsmák is érdekelnek Titeket, böngésszetek itt:

Kispolszki — Lengyel kocsmai kiskövetség Újbudán
Egy lengyel söröző Budapesten, a cseh sörözők kultuszának városában? A 11. kerület színes központjának kalandos Bercsényi utcájában az egyik csábos pincekocsma még különösebb, mint kintről

CsiriJó – A budaiak pesti kocsmája
A Csirijó a lázadó a budai Lövőház utcában. Az egyetlen kocsma, ami nem a sétálószakaszon helyezkedik el, és az utca törvényszerűségeitől elütően éjjel-nappal nyitva tart. Magabiztosan

Korona (kisvendéglő) söröző – A pince-kincstár
4. Állomás, 4. budapesti állomás Ahogy elhagyjuk a Keleti pályaudvar épületét, kifelé a belvárosból, drasztikusan megfogyatkoznak a kocsmák, úgyhogy minden egyes darab külön megbecsülendő. Főleg

Illúzió söröző – A magyar kiskocsmák utópiája
(187. állomás, 160. budapesti állomás – 6 betérés alapján) Ha netán kérdeznétek: az Illúzió lett az egyik legkedvesebb kocsmám az egész túrán. Nem pontozok és
Ha pedig szívesen visszatekintenétek velem a kÁoSz egy Kocsmaturista szempontból is jeles eseményére, a kalapos bálra, aminek védnöke voltam, ide kattintsatok:

Kalapos bál volt a mi utcánkban – Képes beszámoló a KáOsZ Drink Station eseményéről
Ennyi és ennyiféle kalapot egyben még én sem láttam. 2008 óta hordok kalapot, szinte leválaszthatatlanul. Adta magát, hogy a Kocsmaturista lógójába is belekerüljön. Egy ideje
Környékbeli település bakancslista
Budapest közeli vagy kicsit távolabbi környékén még a következő települések és egyéb helyszínek feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:
- Dunakeszi
- Szigetszentmiklós
- Veresegyház
- Fót
- Leányfalu
- Aszód
- Gyömrő
ÁLLANDÓ FELHÍVÁS
Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön beszámoló, útmutató, kérlek, ne fogd vissza a tippjeidet!
Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva, ne hagyjam ki őket. Ugyanígy érdekelnek a magukban vonzó kevésbé ismert városok, és várostól függetlenül az ikonikus, külön látogatásra érdemes kocsmák is.
Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista
Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!
A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés.
A következő kép utat mutat, hogy a kedvelésen túl hogyan kaphat értesítést minden bejegyzésről, aki szeretne. E képre kattintva is eljuttok a Kocsmaturista Facebook oldalra:
Csatlakozzatok a Kocsmaturista Facebook csoportjához is!
Várom a képeitek, hangulatjelentéseiteket a kedvenc törzskocsmátokból, akár utazásban közben felfedezett kocsma-gyöngyszemekről!
Ugyanide jöhetnek kocsmában elcsípett aranyköpések is:
www.facebook.com/groups/kocsmaturista
Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:
“kÁoSz DrInK sTaTiOn 2022 – Vendégségben a kocsmában” bejegyzéshez 1 hozzászólás