Tehát ha Baján különlegesebb bor vagy sör mellé valami igazán jót akartok harapni, el sem kell hagyni a főteret.

És bár nem tartozik a kocsmaturizmushoz, de nem tudom nem megemlíteni az itteni kávét.  Az esti pozitív élmény után reggel visszatértem a Borbistróba egy napindító feketére. A ristretto annyira mellbevágóan jó, hogy két sarok után visszafordultam még egyre. A városháza és folyópart díszleteivel a háttérben ez a tökéletes bajai napkezdés helye, bármennyire is főtéri. Ráadásul az olasz kávét a megszokott olasz egyeurós áron adják, ennyiért igazán megéri a reggeli fényben nyüzsgő Baját élvezni a teraszról egy remek ristretto mellett.

The post A déli világ vonzásában: Baja 6 kocsma után appeared first on Kocsmaturista.

ELŐSZÓ: Ezzel szereztem az első székesfehérvári kocsmázó-tekintetű tapasztalataimat 2018 januárjában. Ugyanolyan jó kezdet mint bármilyen más kezdet lett volna, hiszen kezdet. Az viszont kimondandó, hogy ezek a kocsmák sokkal több hasonlóságot mutattak egymással egy teljesen szedetlen változatossághoz képest, amivel általában egy új városban spontán szembesülök. Így vélhetően kevésbé jellemzik Székesfehérvár kocsmavilágának egészét, csak annak egy speciális kínálati rétegét.

Az is rendhagyó volt, hogy ebben a keretben nem a várossal kezdtem a felfedezést, ahogy magamtól szoktam, hanem rögtön fejest ugrottam egy-két kocsmába, már harmatos reggel.

Székesfehérvár kocsmái

1. B kocsma – Több, mint B terv

(1066. állomás, 1. székesfehérvári állomás)

A Favágó Sörös állomások előtt egy közösen kialkudott mindkettőnknek friss helyen nyitottunk. A B kocsma vonzereje látatlanban abban rejlett, hogy az öreghegyi Bányató mellett van. Látni kellett őket együtt! Öreghegy városrész kicsit már kiesik a belvárostól, ide kocsmázni inkább busszal éri meg jönni a környékbeliek szerint (20-30 percenként jár). 

Gyors mintavételezés szerint egy családi házas övezetet ismertem meg víztoronnyal, a tóval, etethető kacsákkal (<<<kacsaeledel automatával – lenti képen) érdekes körfogalmi motívummal és egy-két nádfedeles házzal.

A 17 éve üzemelő B kocsmáról már kívülről látszik, hogy nem okoz csalódást. A szomszéd garázsa fílinget közvetíti. Parkoló biciklik és kismotorok üdvözöltek belépés előtt.

Odabenn egy takaros, hosszan elnyúló, középen kicsit megtörő, alaposan megvilágított tér tárult fel, reggeli vendégekkel közepesen felszórva. Inkább a pult köré koncentrálódtak, ami empirikusan bizonyított jele a kötődésnek, a közösségibb szférának. A délelőtti átlagéletkor középkorútól nyitott és felfelé bővült.

Az üzemeltető, a vidám és kommunikatív Móni szerint legtöbbször ugyanazok jönnek, ugyanakkor és ugyanazt isszák, egyszer ideszokott a környékből egy fiatal társaság, de ők felnőttek, elszoktak, és maradtak az idősebbek. Pedig a B kocsma sok mindent hoz, hogy kellemes alapozóhelyszíne legyen környékbeli fiataloknak: Széles italkínálat, egészen ritka nagyüzemi sörök, megnyerő árak, rexasztal, zenegép, helyben sütött egész mirelit pizza 600 Ft-ért, sőt olaszos elemként jégkrémes pult és sütik (isler és linzer). Ezzel együtt inkább nyugdíjasok és munkásruhás kávéfelhajtók lakták be a teret. Persze nem munka- és iskolaidőben hiányoljuk fiatalokat, de egy-egy este nem csak B tervként simán le lehet csapni a B kocsmára.

Bár első ránézésre nem túl egyedi: szép padló, de sima fapult, egy kis figyelemmel máris találni érdekes részleteket: a kisboltszerű látványkínálat a polcokon, ami nem egyedülálló, de ritka. Annál szemrevalóbb a falfestmény, a szépen falra hányt kocsmacsaládfa és a biztosítékkicsapó személyesen kedvencem: szent képek a mennyezeten. Örökség voltak az elődtől és magyar népmesésen meg is akarták tartani, meg nem is.

A B kocsma a Bányató látogatásához legyen kapcsolt élmény! Ahogy ők írják: a B kocsmába „B” kell térni.

2. Halesz Betérő – Az első világháború előttről

A rokonszenvesen hangzó Halesz Betérő már Gábor székesfehérvári kocsmalerakatainak egyike, amit Kádár Péter és társa, Kántor Balázs üzemeltetnek. A közvetlenül a belvárosba vezető Budai út mentén található, egy családi házas karakterű, feltűnően zöld, kerthelyiséges saroképületben. Büszkén feszít rajta az életkora, ugyanis 1912 óta kocsma. Kevés idősebb egységben fordulok meg én is, túlélte a százast, bár nem szakadatlanul üzemelt – ezt is mesélték.

Jelenkori nevének megfejtését a szegélyező nagy park adja: Halesz park. Az egyik legenda szerint a park kialakítása egy ideig kétesélyes jövőkép volt csupán, ezért a népek a függeszkedő témákát úgy keretezték, „ha lesz park… / ha nem lesz park…”. A végül elkészült zöld terület. Neve így játékosan Halesz park lett. Ezt helyben hallottam. Csillagos ötös sztori, remélem, igaz. De azóta már olvastam két másik verziót is. Mindettől függetlenül ezt a patikazöld székesfehérvári kocsmát gyakran szokták Halásznak félreolvasni és becézni.

Nagyon idős vendégek is járnak ide, és az egyikük mesélte, hogy ő még ide kísérte az édesapját, amikor ment az első világháborúba harcolni. Itt gyülekeztek a helyi leventék és hogy gyalog menjenek a vonathoz, onnan meg Pestre és „irány a front!”

Milyen ma a Halesz, ha már van: törzsközönséges kocsma, elvileg mindenki ismer mindenkit. A belvárosból kicsit kiesik, de szándékosan is kijárnak ide a vendégek, sőt, van aki a város túlsó végéből is direkt jön. Szeretik a csócsó versenyeket, a Youtube zenegépet és a családias hangulatot.

Küllemét tekintve szemet tornásztató: régi cementpadló van – veszélyeztetett faj, ritka kincs, maradjon! Péter szerint húspadlónak hívja. Ezt egészítik ki belső boltívek és olyan boxok, mintha Makovecz Imre építette volna őket.

A falakat sportmezek teszik sportkocsmásabbá, a nagyméretű italplakátok pedig kapitalistábbá a pofásan szocreál alapot.

A vendégek kajálják, előfordul kártyázás is, amiről csak ezt mondják némelyek: ma Las Vegas lesz.

A Halesz volt Péter és Balázs első kocsmája. Ezt még főállás mellett kezdték el futtatni. Most már főállásban ezzel foglalkoznak, öt kocsmájuk van.

A történet szinte bájos egyszer dimbulás (<Fejér megyei szó (is???) az italozásra) közben, pont mint Barney és Ted (<Így jártam anyátokkal) egyszer csak így szóltak:

„Nyitni kéne egy kocsmát, a Halesz pont kiadó.”

Ők maguk is szoktak idejárni pókerezik és dartsozni a törzsvendégekkel péntek esti programként.

„Majd végigjárjuk a a kocsmát és az utolsóban mosogatok, és beszélget a vendégekkel. Így dolgozik egy vendéglátós Fehérváron: iszik és dolgozik”

3. Vadalma, a családi vadhajtás

Oncsa városrészt eredetileg a Horthy korszakban építették. Neve az Országos Nagycsaládosok Egyesületét rövidíti. A kezdetben 3000 fős zóna elkülöníthető településképpel rendelkezik. Az összefüggő házsorok ritkák. A környék manapság állítólag fejlődik, a régi házakat újítják, tetőtér-beépítéssel bővítik.

A lakosság itt vegyes, a fészekrakó fiataloktól a nyugdíjasokig. Inkább az utóbbiak közösségi kocsmája a nem épp szívderítő állapotú, de annál személyesesebb és hangulatosabb Vadalma.

Külön álló épület a közérthez közel, eredetileg zöldséges volt, aztán kocsmát nyitottak itt ketten, a zöldséges és az ő üzleti érzéke. A tér jellemző vadalmafáiról kapta a nevét. Telente várja is ezek virágzását a vendégsereg. Akkor akár bográcsozni is lehet alattuk. Ica mama, egy mértéktelenül aranyos törzsvendég néni azt mondta a Vadalmáról, hogy ez egy családi összejövetel. De mint minden egy családban itt is akadnak összezördülések. Péter megfigyelése az itteni brigádról, hogy akik előző este egymásnak estek, azok másnap reggel a legnagyobb békében isznak már újra.

Elvileg vegyes korosztály is, de délelőtt inkább idősebbek, és főleg férfiak mutatkoztak. Az aktívabb korúak közül szabadságosok, műszakukon kívüliek és kávészüneten lévő munkás-kvartett lazított csak a szigorú átlagéletkor-képen. Tényleg egy kör voltak. Folyt a poénkodás, gesztikulálás, egymás húzása.

A vendégkör Istvánja, nagy ismerője a helyi kocsmáknak: a hetvenes években össze számolta baráti társaságban, hogy hányról tudnak és hetven darabig jutottak. Büszkén mutatta be nekem Czinki Ferenc, itt megismert fehérvári kocsmakönyvének, az Egy kocsma városnak a neki dedikált példányát is: Istvánnak, a Vadalma díszvendégének.

A díszvendégeket komolyan veszik errefelé. Másikukról, a Pumuklinak és Zöldnek is becézett ikonikus fehérvári Bahia boltosról, mint a közösség egy tagjáról és az ő üzletéről büszke cikk lóg a falon, mindenki dicsőségére. A pultosok, Ági is Brigi is mosolygósak, stílusosak voltak. István óvónéninek hívja őket.

A békebeli hangulatok vadászainak nagyon ajánlom az erősen ritkuló példányt képviselő Vadalmát. Bár darts van, itt nem az extrák, nem is az italválaszték vagy kocsmakaja vesznek le a lábadról, hanem a közeg. Befogadó, beszélgetős, mesélős vendégek közé kerültem. Mikor továbbálltunk, megmozdult a nép is: Itt az ebédidő, megy ebédelni a kocsma – mondta búcsúzóul Ica mama, aki szeretné, hogy még sokáig legyen jó egészségben ez a közösség, és felpattant Szergejre, a motorbicikliére, akiről elárulta, hogy nagyon okos, mert mindig megvárja a kocsma előtt.

 4. Topogó – „Befelé Topogó, kifelé Totyogó”

A Topogó Péterék legújabban átvett egysége. A fehérvári kocsmakeresztapa mondta róla, hogy befelé topogó kifelé, totyogó. Nagyon bírom, hogy iróniával fordul a saját helyeihez, nem pedig eufemizálja őket. A Topogó már központibb helyen, Vízi városban található, egy retró-üzletsoron.

Arról kapta a nevét hogy régen fele ekkora volt, egy talponálló, ahol csak topogni lehetett, mert alig fértek el az emberek. Azóta kibővült:

Gábor szerint 1982 es múltú, de erre sincs bizonyíték. Tényleg nagyon retró a padló is, illetve minden ami benne van: presszóasztalok és székek, szocreál fotel, kőbányais abroszok. Kaja a chips szintjén túl nincs, de az italkínálatnak vannak elemei, amik túlnőnek az arculaton: Magna Cum Laude Pálinka, természetesen a Favágó Pálinka és még Tatratea is.

Kevesen voltak kicsivel dél után, és itt is férfiuralom volt, de fiatalabbak, mint a Vadalmában, inkább erre járó, aznap / akkor nem dolgozó bevásárló férfiak. Megismerkedtünk egy jóhumorú arccal Zolival, aki csupa vicceset mesélt a fehérvári kocsmákról, és adott egy csomó ajánlást. Esélyes, hogy a legközelebb fehérvári kocsmaturnus vele (is) folytatódik majd. A saját apja jó referenciája lehet ehhez, akit, mikor korábbi lakhelyén Malagában őt meglátogatta, kulturális élményként helyi kocsmákba vitt „felejtsd el a turistakönyveket!” jeligére. 

Dorisz, a Topogó fiatal pultosa is jó arc volt velünk és a többi vendéggel. Mesélte, hogy véralvadásgátló injekciót is segített már beadni kliensnek. (A korábban itt álló másik eset cenzúrázva, de nyugi 18 alatt is kompatibilis volt)

5. Kicsi Büfé – Az intenzív bódétlanítás túlélője

A budapesti Pléh kocsma székesfehérvári kocsmatestvérének tűnik a Kicsi Büfé. A környező, felújított paneltelep szélének zöld területéből gombaházként nő ki.

Ezen egykori csecsebecse bolt volt a legkapkodósabb fehérvári látogatásom. További szereplők: Zsófi, a zalai pultos lány, Laci bácsi, jó arc törzsvendég, és a srác, aki munkásszállón lakott, itt dolgozott, a hozott ebédjét melengette kezében, mielőtt ment tovább a városból, a fuvarját várva itt. 

Laci bácsi annyit tudott róla elmondani a Kicsi Büféről, hogy az átkosból való és csoda, hogy csoda, hogy még megvan, mert intenzív bódétalanítás folyik a városban. Pedig ez a bódé kellemes, visszatérő pontnak tűnt Laci bácsi életében, Zsófi kedves vele, mosolygós, megosztja vele, hogy mit főz. Baráti, gyökeret eresztetnek tűnő kapcsolatuk pozitív vágókép, de ezenkívül nem hagyott bennem különösebb nyomott a kis terasszal is rendelkező bódécsárda, kivéve még a Téli Ajánlat elnevezéseit:  Belibbenő, Fagyos Mámor, Melengető.

6. Varkocs Old Pub – Aki rom, aki nem, megyek! 

Az óváros minden eddig listázott székesfehérvári kocsmaterülethez képest élesen elütő környezetet nyújt a Varkocs Old Pubnak. Indulj csak lefelé a névadó Varkocs György, várkapitány szobra mellett! „A sárga földig” – ahogy a vicces tábla bátorít vagy tántorít. 

Ez az egyetlen saját ötletre és ízlésre épített kocsmája Péteréknek, négy éves. Látványos stilisztikai különbségeket mutat a többihez képest, ahogy a megcélzott és elért közönség is. A többi helyük minimális vendégéletkora itt a maximumnak tűnt.

Romkocsmának definiálják magukat, de az ős-romkocsma stílushoz képest én azt mondanám, hogy romkocsma light. Se romházban nincs, se leselejtezett tárgyak tömkelegével kibélelve. Talán a vegyes régi bútorokkal meg oldalsávon tartott népi háztartási eszközzel lép be féllábbal a keretbe, de nem is az a feladat, hogy romkocsma legyen, hanem hogy jó kocsma. Fiatalos, van benne barlangos, lebújos, underground érzés, de még egy vagányságot sugalló randihelynek is oké egy késődélután. 

Az említett bútorok, kertitől kezdve az irodásabb jellegig adnak karaktert a helynek. A színpadon néha szokott élőzene lenni, de nyitottak több fellépőre. A korábbi karaokee hagyományát is kívánták visszaállítani. Csócsóasztalokkal példátlanul tömve vannak, de jut biliárd és zenegép is. 

A WC ajtók matricázása is figyelemreméltó:

A pultos, Fruzsi jó érzéssel mesélt a kocsmáról. Szerinte a fiatalok kedvence, hétvégén egyértelműen övéké az uralom. A külső teremben ilyenkor „vadulás” megy, a belsőben tévézés. De vannak olyan órák is, amikor csak harmincasok-negyvenesek-ötvenesek vannak. Látogatásunkkor középkorúságig nyújtózkodtak a jelenlévők, de minket egy andalogva, karon fogva sétáló elegáns, idősebb pár váltott, akik tudatosan mentek feltárni ezt a számukra még ismeretlen föld alatti világot. Olyanok, akikről inkább gondolnád, hogy színházba tartanak. Ahogy esteledett, szépen telt fel a Varkocs.

Itt már szintet ugrik a kocsmakaja, van melegszendvics 490 Ft-ért. Terebélyes az italválaszték is. A sokféle Magna Cum Laude pálinka hódít. A Szarvasi Favágó sörök mellett az üveges cseh vonalat is felmutattak: Primator, Litovel, Cerna Hora.

+ 1 Ráadás: Big Daddy Hamburkert – Hamburgerek és sörök a Rác utcai skanzen mellett

(1. sörös hamburgerező állomás, 1. székesfehérvári)

A legnagyobb székesfehérvári városi meglepetés számomra a Rác utcai Palotavárosi Skanzen volt, aminek helyreállítása Europa Nostra-díjat kapott. Egy kicsike utcahálóa város közepén, ami visszaidézi a régi időket. Főleg váratlanságában durván hangulatos.

Ehhez csatlakozva található egy zsúpfedeles házban a Big Daddy Hamburkert

Érdekes kombináció. Amerikaias stílus és elnevezés, mégis régimódi közép-európai környezet. Ez a kettősség folytatódik odabenn is: a nosztalgikus rusztika szívja fel magát skandinávszerű bútorminimalizmussal, mindkettőhöz kontrasztszínként ható rádióaktív zöld stilizálással. Valahogy mégis bizalomgerjesztően áll össze. Barátságos megvilágítás, a régi lambériától és az ablakoktól, a párnás székektől, nyerstégla boltívektől, mennyezeti gerendáktól otthonos térérzet. 

Van egy-két érdekes tárgyi részlet is a térben, pl. a bakelit borítós díszítés, amire érdemes odafigyelni. A szemfüleseknek fokozódik. Keresd!

Nem használják csak kocsmának. Mindenki aki idejön, tudatosan eszik is valamit, ennek ellenére figyelemfelkeltően jó az italválaszték: sokféle sörük is van.

Az itt is honos Favágó mellett például a Big Daddyvel összecsengő BigFoot jelenléte kellemesen meglepett. Sorakoznak itt is Magna Cum Laude pálinkák, változatos borok 300/dl-ért, de akad Aperol és télen foszforeszkálva hirdették a forró felnőtt italaikat is.

Hamburgert is kóstoltunk. Párját ritkítóan jó ár-érték arány! 950 Ft ért abban a világban, amelyikben egyre inkább szabvány, hogy a ház alapburgere is 2000 Ft felett kezdődik? Főleg ehhez képest nagyon finom volt, jól pozicionált, gazdaságos választás. Nem nyújtott semmi földönkívülit, de egy stabil, masszív élmény: ízletes, jó fűszerezésű hús, szépen megpirított zsemle, ropogós jégsalátam tisztességes sajt, kész. A tükörtojás és a bacon kicsit el is veszett benne a többi domináns íztől.

25 variánsban léteznek, és lehet óriásverzióban is kérni őket, de még gluténmentesben is. Vannak egyéb jóságok is az étlapon, ahogy egy amerikai étteremtől elvárjuk: hot-dogok (csilis babos is!!!), hagymakarikák, házi jeges tea.  

Akinek felkeltette az érdeklődését, de Budapest van közelebb, ott is található egy kisebb, bódésabb egység, az első példány, a XI. és a XII. kerület határán, de az a közegélmény csak a fehérvárival jár, hogy a modern gyorsétteremből ódon rácsos ablakon át nézel ki a Rác utcára burgeredet harapva.

Hogyan tovább Székesfehérvár?

Megvolt a beavatás Fejér megye székehelyéből, de én is tudom, hogy ezzel a felélesztett és karban tartott retró formátum főcsapásiránnyal eléggé féloldalas összképet kapnék csak Székesfehérvár kocsmavilágából. Ráadásul a mutatós belvárosba is csak alkonyatkor futottunk be.

Vannak már évekkel ezelőtti jó emlékeim az óvárosról is, a Bory-vár pedig kétségtelenül országunk egyik legingergazdagabb látnivalója, de a vevő vagyok a hétköznapi részletekre és a másféle kocsmák világára. Örömömre időközben érkezett egy második meghívás is, amit szívesen teljesítek, és akkor igyekszünk feltérképezni a legváltozatosabb kocsmaműfajokat a színtéren.

TÉRKÉPEN AZ EDDIGI SZÉKESFEHÉRVÁRI KOCSMÁK IS

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsma-élet és kocsmakultúra, kocsmakaja kultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

Egyéb városok kocsmás összefoglalói a Kocsmaturistán:

Pécs 20 kocsma után (A 13.-20. látogatás beszámolóival)

Fonyódi kocsmák télen-nyáron

Hatvan kilenc kocsma után

The post SZÉKESFEHÉRVÁR és kocsmái ELSŐ LÁTÁSRA appeared first on Kocsmaturista.

A Vödör Café mellett, a szimpatikus Jókai téren beléptem a szomszédos helyre is,  a Blöff Bisztróba.

Végeredményképp nem is kvalifikált kocsmának, még nálam sem. Ez ellen, szándék híján, gondolom ők sem tiltakoznának. Egyrészt nem voltak a pultnál bárszékek, ami az egyik műfaji kellék számomra, bár önmagában nem kötelezően. Másrészt itt egyértelműen az étterem-bisztró profil uralkodott. Egy modernebb olasz osteria hangulatát idézte meg. Talán nem véletlenül, ugyanis mediterrán vonalon működik (grillezett húsok, halak, tengeri herkentyűk). Színeiben barátságos hely volt, vidám, faanyagok használatával, otthonos díszítő elemekkel. Az asztalfelületeket és a pultot különösen bírtam.

A Blöff bisztró jól belátható, egyterű. Kényelmes, de elég kicsi, hogy minden jelenlévőt felfogj a térben. Egy közepes, céges ünnepléssel gyanúsítható társaság is itt múlatta a hétfő éjjelt, de egy középkorú pár is kedélyesen romantikázott még a sarokban kényelmes tempóval ivott borokkal. Voltam még én magam, aki telefont töltöttem a fal mellett. Mind kivártuk a zárást. Bár a szomszédos asztalok elidőzős kancsós terítése kifejezetten vonzó volt, én egyetlen hosszúlépést csurgattam le itt is.

A kiszolgálás színvonalának különbsége azonnal szembetűnt, nem Pécshez mérten, hanem nagy általánosságban. A két attribútumos kérés, „hosszúlépés száraz fehérből”, nem jelentette kapásból a ház borát. Választást kínáltak, kikérdeztek, javaslatot tettek. Ez még a bőséges borválasztékkal rendelkező helyeken is meglepően ritka élmény. Bár nem vagyok boros, de itt később töltettem csak bele buborékot, így pár kortynyi egyedi borélményt nyertem. Csak én nem tettem eleget a magam szerepének és nem találtam már meg a nevét. Ezért elnézést! Hamarosan kiderült, hogy a Pécsi Nemzeti Színháznál van egy idősebb, kb. 10 éves testvére ennek a 2015-ben nyílt helynek, így nagy iramban visszatértem a Király utcára, ahol a Színház téren még egy utolsó italra épphogy nyitva találtam a művész kávézó és egy finomított lomkocsma elemeit barátságosan vegyítő Blöff Caffé-t (463. állomás, 11. pécsi állomás).

A bejáratnál még élénk, jó hangulat terjengett, láthatóan törzsvendégekkel, de érezhetően ketyegett már a visszaszámlálás. Én is csak az egy italért cserébe beígért rohamtempóban kortyoltam. Ide mindenképpen vissza készülök még térni, jobban átélni a helyet. A WC-jét már most megjegyeztem, ami csak magában is olyan volt, mint egy régi színház vagy mozi folyosója.

Kifelé menet kicsit még szóra bírtam Zsófit, aki ki is lépett a pultjából kézfogással bemutatkozni, mondván, hogy vagy rendesen mutatkozik be az ember vagy sehogy (<tisztelet!). Kiemelte, hogy szerinte a Blöff Caffé semmiképp nem romkocsma, maximum valamennyire romkocsmás. A Blöff bisztróról pedig az volt a véleménye, hogy a maga műfajában szintén laza, a maximális lazasággal, amit egy étterem megengedhet magának. Jó testvérek!

Az utolsó napomon elpálinkázgattunk és házisöröztünk a vendéglátóimmal vacsoraidőben, így csak egy kocsmára hagytam magamnak időt és kapacitást, a Monte Cristo-ra.

Erről is hallottam hideget-meleget. Valaki legjobban ezt szerette, mert nagyon pajtásias, jó hangulatú. Más meg cserébe lepukkantnak mondta. A városban még üldözi a múltja, hogy egyszer megöltek „itt” egy embert (sajnos sok városban van ilyen kocsma). Ezt még emlegetik ugyan, de szerencsére elegen tompították és pontosították is a botrányt azzal, hogy nem is benn történt, csak előtte, és függetlenül a kocsmától, és a tettes nem is ott ivott. Nem vagyok szenzációhajhász, és ezt nem fogom kinyomozni, se okoskodni. Sajnálom, hogy megtörtént és részvétem az érintetteknek. 2016 őszén nem tűnt veszélyes helynek a Monte Cristo, lepukkantnak sem. Persze lehetne kötekedni kisebb részletekkel, de minek? Egy ilyen helyhez nem is illene a pompázatos makulátlanság. Összességében egy jó pincehangulatú, tényleg lakályos, olyan igazi lazulós, láblógatós kocsmaként maradt meg. Jófej, barátságos emberek voltak, pulton kívül és belül, szívesen látó hozzáállással és intelligens beszélgetésekkel. Híresek a sajátos elnevezésű koktéljaikról is.

A díszlet mozaikosan többféle: hol francia retróplakátok, hol a bezárt Papucsra emlékeztető képkeretes régi képek, de még a névadó Dumas műre kacsintó puskák, pisztoly és kard is jelen voltak.

• Elég vagány kocsma vagytok, hogy a hír ellenére bevállaljátok még ezeket a díszítőelemeket – mondtam a pultnál rendeléskor – és, hogy nem cseréltétek le ezeket Barbie-ra és My Little Pony-ra.
• Pedig kitehetnénk ezt – jött a replika és a bemutató:

A Monte Cristo mivel hajnali négyig van nyitva, minden bizonnyal fontos helyszín a pécsi éjszakában. Nem minden városnak van ilyen kiváltsága. Vele véget ért ugyan az első pécsi kaland, de ha rajtam múlik biztos nem az utolsó. Egyrészt sok hely maradt még hátra. Másrészt szívesen is térek vissza a megkedvelt helyszínekre. Harmadrészt még jobban megismertem és megszerettem ezt a várost, de még sok mindent szeretnék megtapasztalni belőle. Így hogy kicsit be is laktam, többet láttam, mint annak idején egy osztálykiránduláson vagy egy egy napos gyors viziten. Nagyon hangulatos, szép, sok jóságot rejtő, sokarcú város. Kiemelten szeretem ezekben a kocsmajáró napokban idegenben, hogy a környezetből is sokat látok. Mottóm: Több, mint kocsma. Több, mint turista.

Folytatás Pécsről, valamikor a jövőben!

Ha addig is extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen Pécs meglátogatott helyszínei

Blöff Bisztró Facebook oldal ITT!

Blöff Caffé Facebook oldal ITT!

Monte Cristo Facebook oldal ITT!

Korábbi pécsi bejegyzések:

Pécsi kocsmajáráson: Csinos Presszó és 100 éves Borozó

Pécsi kocsmajáráson #2 – Csalogány Presszó és Vödör Café

Kocsmatúra a Pécsi Napok idején #2 @István Pince

The post Pécsi kocsmajáráson #3 – A két Blöff és a Monte Cristo appeared first on Kocsmaturista.