zip’s plázs – Mályi: reform tóstrand és szaunapark craft sörrel

2021-06-19 Nincs hozzászólás

FIGYELEM: A zip’s plázs – Mályi a 2022 végén az itt leírt formájában, két emlékezetes, sokszínű év után bezárt.  A szellemi utódja a 2023-as nyári

Tovább olvasom »

Van Nálatok terasz!!! – Budapest nagy teraszos, kertes kiülős kocsmái

2019-07-16 8 hozzászólás

A nagy teraszos, kertes, szabadtéri, kiülős, több esetben csak nyári helyeket gyűjti össze a „Van Nálatok terasz!!!” rovat, rendszeresen frissítve. Budapesti válogatást láthattok itt kerületekre

Tovább olvasom »

The post Balatonmáriafürdő és kocsmaélete appeared first on Kocsmaturista.

The post Vasúti Resti Reneszánsz Balatonszemesen – Érd el időben! appeared first on Kocsmaturista.

A tágabb téma az Aranypart Camping által szponzorált, de a taglalt vendéglátóhelyek választása felkészítetlenül, részemről befolyásmentesen, spontán, önkéntes ízlésalapú választás szerint történt.

Csőstül jött nekem idén Siófok környéke. Nemrég mutattam meg a „Nyár fővárosának” egy tavaszi metszetét (CIKK ITT) de most újra a közelbe bökök a térképen. Az előzővel szinte egyszerre ugyanis egy másik együttműködési megkeresés is érkezett Siófokról, az Aranypart Campingből, Dórától, a kemping egyik munkatársától, akivel egy turisztikai csoport által ismerkedtünk össze. Én is csak pár fordulat után értettem meg, hogy hogy jöhetek a képbe. Dóra ugyanis kifejezetten kíváncsi arra, hogy egy kívülálló, más szemű, de saját érdeklődése szerint sokat látott egyén hogy éli meg és hogy élvezi a modern kempingi életet.

A párhuzam a küldetéseink között hamar kirajzolódott. Ahogy én a kocsma szó régi sztereotípiáit igyekszem kicserélni, ő úgy szeretné megmutatni a világnak, hogy a kemping sem az már mint a nyolcvanas évek szülötteinek gyerekkorában: „Trabant, utánfutó, sátor és kész? Helyett szinte az, amit csak akarsz.” Ám míg nekem nincs kocsmám, neki vannak kempingjei. Az egyikbe érkeztem meg május elején. 

Még vonzott is a küldetésben az egyedisége, az, hogy másfele megyek ki a saját vonalamból, mint eddig. Bár izgultam is, hogy mi sül ki ebből a végén, mert a rutinom szerinti városfelfedezéses kocsmázás „kicsit mindig végtelen”, hiszen a kisebb települések is nagyobbak annál, hogy pár nap alatt totál bejárjam őket. Egy kemping viszont még ha két kilométer hosszú is mint az Aranypart akkor is behatárolt terület, ráadásul a határin túl meg szezon előtt leszek Siófok csendesebb végében, amikor még sok minden nincs nyitva és és és és…

Félretéve minden fenntartást, hagytam magamnak, hogy simán átélhem, amit valójában találok. Újszülött kempingesként minden vicc új volt: a rendszer, a kempingbe járók társadalma, szokásaik, a kemping adta lehetőségek és korlátok. Naivan fogok írni erről és természetesen gyorsan eljutunk a vendéglátásig, mert volt mit találni a kempingnél és közvetlen szomszédságában is és természetesen nem tagadtam meg magamat!

Ismerkedés a kempingléttel

Először a benti kisbolt tetszett meg. A Retro Market fiatalosan pimpelt és ön-ironikus profilú.

Öt alkalmam alapján minden felmerülő napi cikket lehetett kapni. Én törekedve az alkoholkalóriák kompenzálására olyasmire is figyelek, hogy volt 2in1 tasakos kávé és abonett. Ugyanígy friss péksütemény és zöldség-gyümölcs, alappiák, naptej, strandkellékek, alapsouvenirek, stb. Az árak kritikus pont lehetnek, de ezek nem voltak drágábbak egy véletlenszerű kisboltnál. A legnagyobb differencia felfelé max 15%. Valamiben meg olcsóbb volt a törzsközértemnél. Ám naptejet tényleg nem itt a legjobb üzlet venni.

A várható balatoni idill mellett a következő húrt a nemzetköziség szimpatizánsaként a gyorsan felcsendülő német és szláv beszéd pendítette meg bennem. Szeretek nyelveket tanulni terepen, és ez magyar kocsmatúrákon a budapesti bulinegyedet kivéve csak alkalomszerűen jut ki. Egy kempingben ezzel mégsem lehet jolly jokert húzni egy külföldi kirándulás élménye helyett, hiszen itt senki nem helyi. Nem fognak a környékről mesélni, se városi legendákat és nem adnak titkos tippeket. Vak vezet világtalant turistaközösségbe keveredhetek. Persze lehetnek olyan vak tyúkok, akik egymásnak is találnak szemet. Mesélhetnek saját országukról, városukról. A turisták is inspirálhatják egymást. Ez hostelekben működik. Miért ne működne egy kempingben? Erről később!

Az első benyomásom az volt a bejárat közelében, hogy ez a kemping menő. A modern városmarketingben is gyakran alkalmazott “instakompatibilis” 3D-s felirattal nyit és az első pár négyzetméteren további szétszórt vidám tereptárgyakat mutat fel: gitár egy apácarács alatt, aminek állítólag mindig tönkreteszik a húrjait, ahogy beindul a szezon vagy a Balaton-imádóan lefújt színes motorháztető, amit egy veterán autós találkozó után hagytak ott nekik. Továbbmenve viszont sajnos nem találtam hasonló kincseket, pedig szívesen bukkantam volna többre.

Egy mobilházba költöztem be, ami a szinte minimalistává szűkült lakásigényeimnek optimális volt. Ha még egy reggeli tornának is több hely lett volna, akkor akár ideális is.

Nekem extra praktikussági pontnak számított, hogy mindenhol fogas, és dupla konnektor volt. Ezeket kocsmákban is kiemelten imádom (és sokszor hiányolom). Letisztult volt és modern, és kijutott neki a jó értelmű lakókocsi fílingből is.

Kinézve az ablakomon esti órákban nagy volt a jövés-menés, mint egy átlagos középváros második legnagyobb tere körüli közterületi élet az első pulóveres tavaszi éjszakák egyikén.

A boltos leány úgy becsülte, hogy már most kétszer annyian voltak, mint tavaly ilyenkor. Párok, barátok, egyedülállók mentek jobbra-balra. Biciklisek haladtak el. Gyerekek kergetőztek. Dóra szerint a kemping a szülői szemmel arra nagyon jó, hogy biztonságos környezetben engedd el a gyereked, miközben megiszod a kávédat. No de hol ihatod meg a kávédat?

A kültéri társasági élet központja egy szabadtéri, de egyesével felülről fedett asztalcsoport volt, ahol sokáig ültek az éjjelibb baglyok. Mellette van egy közösségi konyha és tűzrakóhely is. 

Viszont kis létszám mellett ez még nem mutatkozott házibulisan vegyülősnek, mindenki a maga társaságával volt: ketten épp lángot csiholtak petpalackos Kőbányaik társaságában. Éjjel egy ifjonc trió üdítőkkel kártyázott, míg egy nagyobb bagázs az asztalukon a beb@szscsi készlet üvegeiből szinte New York makettet épített.  

A hátsó faházas részen, amit falunak neveznek, szinte minden teraszon ültek. Kihasználták a jó időt. És a legtöbb kinti asztalon bizony virított egy-egy pia, talpas poharas rozézástól az épp töltött pálinkakörig változatos magán-italozás volt tetten érhető. Mintha mindenkinek saját kocsmája lett volna, a maga hangulatával, de ezek a kocsmák így csütörtökön éjjel egymásra nem reagáltak.

Aki két éjszakára jön, az tökéletesen el ennek az élménynek a duplázásával, de az extrovertáltabbak harmadik éjjelen már eséllyel fürkészni kezdik a külvilágot: 

Ivóalkalmatosságok az Aranypart Campingben és környékén:

Alisca étterem

A kempinghez is kapcsolódó négy vendéglátóhelyéből első éjjel csak az Alisca éttermet találtam nyitva. Étteremként nem próbáltam, a magam kaptafája szerint, csak itatóként szólok róla. 22:00 körül tértem be és tök egyedül voltam. A benti székeket már asztalokra pakolták, mint utolsó tanóra után az általánosban. Amellett, hogy kongtam az eseménytelenségben, a közeg sem kötött le magában. Ez a főkategóriájában nem hiányossága. Nem volt és nem is akart kocsmás lenni, én sem számolom állomásnak. Viszont nagy pálinkaválasztéka volt Pannonhalmi pálinkákból (nem kóstoltam), és kifejezetten finom Irsai hosszúlépést hoztak, valamivel egy nagyvárosi véletlenszerű fröccs ára felett, 500 Ft-ért.

Szezonon kívül csak fix társasági apropókhoz tudom ajánlani. Gigarendezvényekre például tuti. Hallottam lakodalmi akció közben is. Szerencsémre jól tudok aludni ilyesmire is. Csak iváshoz azonban nem jelentett hozzáadott élményt egy saját mobilház teraszán borozáshoz képest. Emberles és atmoszféra szemszögéből is több érdekesebb állomást találtam a környéken. Azért azt felsorakoztatom mellé, hogy extra kényelmesek a székek, említésre méltóan jó fej volt a személyzet, nappali fényben pedig a külcsín is ingergazdagabb a játékos ácsmunkával.

Másnap reggel futás előtt lokalizáltam a Paletta Strand bisztrót türkiz konténerét zárt állapotban és innentől szomjazva vártam a nyitás percét. Mellőle nyílik egyik kijárás a kempingből. Örömömre a belső Siófokhoz képest az Aranyparton egész hosszan lehet szaladni szorosan partvonalon. Közben megfigyeltem, hogy a part menti modern üdülőházak többsége jó pár sápadt budapesti új-építésűhöz mérve mennyivel élénkebb és formásabb. A kiépülés még folyamatban van, ahogy a parti sétány folytatása is. Remélem nem járnak majd számottevő fakivágással. Nekem a mai origóról nézve az tetszik, hogy parttól kicsit beljebb az építkezések közterület frissítéssel is járnak. Egészen új világot vizionalizálok ezeken az új utcákon pár év múlva. A milyenségét csak az idő tudja.

Vendéglátóból viszont csak néhány pislákolt a szakaszon, és a legtöbb még nyitás előtt szépítkezett a szezonra. A bódétól az étteremig inkább középen maradó, látszólag nem szélsőséges stílusú kínálat ígérkezett. Gyors blikkre csak a Moby Dick lógott ki valamennyire. Este ki is próbáltam.

Moby Dick

– Beach Café – mosolyogtam, mert erről a név-összetételről és hangulatáról egyszerre jutott eszembe a Spice Beach Club.  Óriási plusz, hogy kinn, a teraszon is volt konnektoros asztaluk. 

Belülről hosszában hirtelen úgy festett a plafonjával, mint valami szerelőhangár, de kifelé sokméteres folyóüveg-ablakokkal bámult a Balatonra.

Chipses pult es jégkrém hűtő? A gyerekek meg kergetőznek, miközben egy nő kisétál egy pohár vörös borral a Balaton partra egyedül. Ezalatt a lengyel srácok meg belesüppedve a rattankanapé párnáiba nézik a meccseket. A korsó sör és a pohár fröccs összekoccannak a fiatalok asztalánál, miközben tovasuhan mellettük egy hekk hasábbal. Élik cserepes életüket a leanderek, és tagadhatatlanul örülnek az érkező nyárnak. Elkezdett pörögni az agyam, hogy ez érjen-e új Kocsmaturista állomásnak vagy ne. Nyilvánvaló, hogy itthon semmiképp egy fajtiszta kocsma, de Olaszországban olasz bár lenne az ottani fogalmak szerint. Mint egy klub, amit kevés ember is megtölt élettel, ha az a kevés ember olyan.

Magyarországon másképp értelmezzük az ilyesmit, de főleg egy olyan környéken, ami nincs teletömve egykor füstös kiskocsmákkal, szívesen írok olyan állomásokról, ahol szívesen ittam és ahova szívesen vinném el a barátaimat egy kocsmatúra során helyismerőként. Nem szempontok nélkül kasztingolok ilyen terepen sem, mert volt olyan hely is, ahova nem tértem be, mert a kisugárzásával (akkor) lökött el magától.

A Moby Dick kategóriájának persze sosem lesz klasszikus kocsma hangulata, de nyitottabb lettem a rattanszékes teraszokkal, mint a blog indulásakor voltam, mert többször értek már pozitív élmények ilyen jellegű vendéglátóhelyeken is. Az is hozzátett, hogy szembetűnően domborították a borkínálatot. Annyira fogyasztásra inspiráló borosüveg-szivárvány húzódik a pulton, hogy legszívesebben végiginnád az egészet. Még a Pugliából ismert Negroamarot típust is kiszúrtam. A főnök úrnak elvileg a kedvence.

Ételárak szempontjából nekem már komfortzónán kívüli, persze közvetlenül a Balaton parton lévő színvonalasabb környezethez képest nem drága, de sok ilyen-olyan lelőhely ismerőjeként és pedig nem salátaturistaként, tudok az itt kapott tonhal salátánál ugyanennyiért, sőt két-harmad meg fele áron akár Budapest turisztikai csapásvonalain is sokkal emlékezetesebb salátákat. És ezzel sem volt baj, még finom is volt, de jó üzletnek nem találtam. Inkább azért ajánlom szívesen a Moby Dicket, mert jó adottságú, jól eső környezet. Italozáshoz megvan a plusz értéke. Én sajnos monitorfogságban voltam itt mindkétszer, de innét még a billentyűket püfölni is jó volt, főleg az Ikon rozé társaságában, ami meg az én kedvencem lett, hiába nem vagyok rozés.

Alapvetően kimondottan jól éreztem magamat a kempingéletében és a balatoni környezetben, de klasszikus Kocsmaturista szempontból a május elejei Szabadifürdő nem táplálta a felfedező szenvedélyem lángját. Sok minden zárva volt még. Pedig megjelenése és meséi alapján a Wunderbarba is sokat képzelek és a jópofa Két Nyúl is érdekel az „Imbiss” és a „Stube” besorolásával.

Talán a környék további felturbózódásával egyre több ember lesz majd főszezon előtt is a környéken, akikre érdemesebb lesz majd lüktetőbb vendéglátást alapozni, de most még beljebb kellett menni a Szabadifürdő vasútállomás felé a Kocsmaturista jutalomfalatokért. Ám ez csak öt perc sétát jelent. 

Fregatt(e) – Fiatal kalóz is lehet bölcs

Valahol e-vel volt írva, valahol nélküle, mindenesetre örömömre hétvégén már nyitva találtam a látványos Fregattot, ami a Szabadifürdő vasútállomástól az Aranypart felé vezető, jelenleg legfrekventáltabb kis sétány (dohánybolt, fagyizó, ABC, stb.) végében található pár sarokra az Aranypart Camping bejáratától. – Nagy túlélő lehet – gondoltam róla eleinte, mert a 90-es évek két legnépszerűbb jópofa vendéglátós tematikájának egyikével operál: „kalózos”. Kategóriája: étterem és lounge bar – az utóbbi biztatott, az előbbi pedig inspirált az ebődidő miatt. 

A két mókás ajtónálló tengerész akár egy nyílt tengeri tematikájú vidámparkot is őrizhetne. Benn ez folytatódik, interaktív tereptárgyakkal, figurákkal, falfestményekkel. Ez kicsiknek és nagyoknak is élmény.

Kocsma és étterem kettőségben ugyanígy megállja a helyét. Komoly étlap van, de mégis közvetlen, laza, barátságos hangulat, inkább sötét színekkel. Bátran húznád elő a mellényzsebből a lapos üveges matrózrumot megkínálni a személyzetet, de elhoznád ide a családodat is. Magánál a bárnál nincsenek ugyan bárszékek, de közepében van egy csónak alakú magas bárasztal, ami két oldalról nyolc székkel van körberakva.

Mónikával beszélgettem, aki párjával második szezonban üzemelteti a helyet. A nevet az előző, egyúttal első bérlőtől örökölték, de a tematikát ők tették hozzá, úgyhogy ez nem csak egy állagmegóvás és részleges felújítás, hanem egy kifejezetten új stilizálás, egy olyan stílusban amiben ma már ritkán nyit új hely, hiszen ez vizi viktoriánus romantika egykor már túlhasználttá lett és még örökségi szinten is egészen zsúfolt vele az ország. Viszont ők ügyesen csinálták meg, jól pozicionáltak, nem tolták túl, de egyértelműen a vonalon maradtak. Jópofa és mutatós, mindenki jól érzi magát. A terasz nagyon gyorsan fel is telt. 

Régebben valóban próbálkoztak lounge zenével – most már nem- de élőzene még mindig van nyáron. Nem egész éve hely, szezon előtt csak hétvégére nyitnak ki. Örülök, hogy láthattam. Olcsóbb itt a fröccs, mint a parton, és mégis jó volt, a kaja pedig nagyon finom és egészen baráti árfekvése is a környékhez képest. Olyan áron, amiért több közeli helyen „sima rántott húst” láttam sima hasábbal”, itt szárított paradicsomos csirkét adtak, snidlinges sajttal grillezett zöldségekkel. Kiegyensúlyozott középút: itt az is jól járhat, akinek az is számít, hogy mit és az is, hogy mennyiért. 

A nyitott Paletta – a hullámos újhullámos

A siófoki Paletta a fent említett türkiz gasztrokonténer, ami gyakorlatilag a kemping kerítésének nyomvonalán fekszik és az szabad strandról és a kempingből is megközelíthető. Már zárt állapotában is egy szimpatikus, kreatív „újhullámos” szentély ígéretét érzékeltem becsomagolva. Kinyitva azonban még rá tudott lapátolni erre. A fehér raklapbútorokat színes napágyak egészítették ki, és  virtuális buborékot képzett a hely köré a zene! Egy jó kedélyű DJ gondoskodott a jobbnál jobb csavaros háttérdalokról. A parton ejtőzéshez ugyanolyan jól illettek, mint asztalnál munkálkodáshoz. A Paletta egész világa és teljes személyzete egy ketyegő energiabomba volt. 

Kiderült, hogy Keszthelyről jöttek DJ IPÁval, akinek nincs köze a sörfajtához. A Paletta márka mögött álló Bezerics Dani neve az étel gasztronómia világában jártas olvasóknak biztos azonnal beazonosítható. Mivel én kevésbé vagyok az, és nem is olvastam vagy kérdeztem eléggé utána, engem tuningolt előítéletek nélkül ért el a Paletta világa.

A helyszínen azonban összeállt, hogy nekem is volt már dolgom Dani kajájával a budapesti Belvárosi Piac TÖLTÖTT HOLD nevű rendezvényén, a „vizikutya” harcsa hot-dog formájában. Az Aranypart Palettája egy több egységet és verziót is látott bisztrólánc új tagja. Balatonról indultak, de tavaly Budapesten is nyitottak egy Palettát a nagyszerű Tompa utcában, ami üzleti ebéd kategóriában első lendülettel díjat is söpört be. Így nem számítottam túl rosszra, amikor kikértem a Pulled Pontyot, a tépett halat karikába tekeredő retró vajas kifliben. Várakozásnak megfelelően ízlett is, és persze gondoskodtam hozzá az öblítésről. 

Itt ismertem meg a híres borász Bezerics Csaba apukával közös „szakállas borokat”, amiket különösen egyedi apja-fia pohárban töltöttek ki. Nagy sörcímke rajongóként örültem, hogy fiatalos stílusával új borcímke-sor üti meg a lécet. A teljes szortimentből négyfajtát lehetett kóstolni. A Petike rozét és a Sámson olaszrizlinget próbáltam fröccs formátumban. Az alkoholprofil próbaüzemben még csak pálinkával egészült ki, de hírek szerint nyárra a kisüzemi sörfrontról is erősítés érkezik a Hedontól. Ételek terén is jelentős bővülés várható, és már nem csak hamburger és szendvics, hanem akár leves és mindenfelé tányérra vethető kombinatív ötletesség elhangzott. Érdemes lehet visszanézni! Azzal cserébe számolni kell, hogy az árak sem retró büfé szintjén mozognak, de például a különlegességnek számító pulled pontyot 1000 Ft-on belül meg lehet úszni. Egy hosszúlépés egy Bezerics borból pedig 500 Ft-ba került.

A zene is állandó lesz, bár DJ IPA csak alkalmi vendég, Dani szerint az egyik küldetésük, hogy egy szabadtéri nappali, bulis találkozóhelyet biztosítsanak, csak szelíden, „bólogatáshoz és topogáshoz.” Olyan hangulatot teremtettek, amilyennel személyesen a Balaton parton még nem találkoztam. A budapesti Római part Fellini és Nap bácsi vonalához tudom leginkább hasonlítani a vízbámuló szemszög miatt, de jóval intimebb, közvetlenebb közeg,

Sanyi sarok – a balatoni lom-étterem Isten

A Sanyi sarok már 2017-ben Kocsmaturista állomások közé került egy villámlátogatás során, idáig kiíratlanul. Most viszont tudatosan készültem vissza, mert nagyon tetszett. Koncepcióját tekintve nem kocsma, inkább étterem, de funkcióját tekintve a szabadifürdői vasútállomás környékének legstabilabb sörkertje is egyben.

Egész éves hely. Én imádom úgy, ahogy van, mert a (itt is csak látszólag) 90-es évek stílusú rusztika lett felrázva a hozzáadott plusszal.

A tulajdonos, – nem meglepően – Sanyi, egy idő után itt folytatta privát régiséggyűjteményét: – Egy idő után már a tárgyak találtak meg – mondta. A vendégkör hozzájárulása főleg felduzzasztotta az állományt. Szó sincs romkocsma majmolásról. Diszkréten oldalsó polcokra sorakoztatott, esetleg oszlopokra erősített tárgyak , de a velejét a hátsó terem nagy ószeres polca adja. A gumicsizmá és jegylyukasztón és társaikon kívül még a könyvgerincek is érdekesek a maguk eklektikusságában, olyan darabokkal, mint a Csongor és Tünde, a Mikrohullámú sütő titkai és egy Benedek Elek gyűjtemény.

A bazári élményen túl élénk életképek vesznek körül: első alkalmamkor odabenn rollereztek a gyerekek. Érdekes az odabenn és az odakinn viszonya a Sanyi sarokban. Hét éve működnek és először egy sokkal kisebb bodegában kezdtek és ez lett megtoldva a mai állapotig. Viszont a pultos helyiség falait nyárra levedlik és létrehoznak egy sokkal nagyobb nyitott teret. Ezt még látnom kell!

Társadalmilag is fontos gócpont a Sanyi Sarok Szabadifürdő környékén. Mert a helyiek is itt söröznek, és szezonban itt találkozik újra össze a törzslakosság a visszatérő kétlaki barátokkal. És mivel itt sokkal természetesebb, hogy a nyári estéhez szabadtéren, közösségi téren a helyieknek is kijár az ívás, itt a régi generáció sem takargatja a vendéglátásban sörözését és nem automatikus velejárója a lepukkant alkoholista egy ilyen hely imázsának a régebbi generációk szemében sem. Jelentősen olcsóbb, mint a part, és hiába nincs a parton, már belefúja a Balaton illatát az útfilm romantikájú zsánerképébe a szél. Társalgó nedűk frontján a Dreher aktuális csapjain mellett ház borából már 200 Ft-ért lehet fröccsözni. Kancsóból öntik a bort, nem magyarázzák, de ízlik, nincs hasfájás, nincs fejfájás, ahogy gourmet agykisülés se. Csak jólesően lefolyik a torkomon a percmúlás tempójára.

Sajátos hívószámos rendszer működik, becsületes bemondás alapon, és senki nem feltételezi, hogy a hatos meglépett hármaska velős pirítósával. Idill honol. Nem a magas gasztronómia csillagzata alatt ülünk, de tisztességes ételek és tisztességes adagok érkeznek, amikor felvillan a sorszámod. Dóra mondta róla, hogy tökéletesen hozza, amit egy Sanyi Sarok nevű helytő várna.

Érdemes átélni a Sanyi Sarok miliőjét és elveszni a részleteibe, kicsit olyan nekem, mint egy Dali festményben sétálni. Oldott őrület! És ha van szerencséd találkozni Sanyival, mindent összeáll, itt mindnyájan az ő gondolatbuborékában élünk.

Aranypart és Szabadifürdő Zárszó

Leszögezhető, hogy ezzel a látogatással kerekedett ki sokkal jobban a siófoki körkép. És igen, itt nem annyira élik még a májust a tömegek, mint a Siófoki Víztorony árnyékában. Pedig érdemes. Ha valaki szívesen átéli a Balaton érzést a költői magány és a nyári napozógyékény fesztivál közötti aranyközépen, annak ez ideális időszak. Csak gyorsan, mielőtt túl sokan rájönnek! Ha valamiben kompromisszumot kell hozni, az pont a vendéglátás bőségzavara. Viszont ahol meg nyitva vannak, ott kisebb a sor, gyorsabb és türelmesebb, odafigyelőbb a kiszolgálás, mint nyáron.

Mivel Siófokon teszteltem először balatoni tavaszt, még nem tudom felmérni, hogy a balatoni városok teljes skáláján hova bökhető pont Szabadifürdő környéke. Belső Siófokhoz vagy más belvárosokhoz képest kocsmatúra intenzitás szempontból egyértelműen alább marad. Aki a pihenésre, kikapcsolódásra voksol, az néz ilyenkor reális irányba. Viszont nem is préri a környék, mert kevés találatból ilyenekre bukkanni, mint a Paletta Siófok, a Sanyi Sarok vagy Fregatt, elég jó arány! Van karakterük, de egymástól különböznek, mind másért jók.

Szabadifürdő és Petőfi sétány a ringben

Az is fontos a képletben, hogy Szabadifürdő Siófokhoz tartozik. Ugyanahhoz a Siófokhoz, mint a Petőfi sétány. Most, hogy kétszer voltam Siófokon felfedezni, ismeretségi körömben többen fújogtak zsigerből a városra a „sétány” miatt. Én sem csípem a Petőfi sétány eddigi benyomásaim alapján, de Siófokért most már kiállok. Jobban megszerettem, ahogy jobban megismertem. És ehhez Szabadifürdő is csak hozzátett. Szögezzük le: Siófok nem egyenlő a Petőfi sétánnyal! Mintha két külön város lenne. Nem is hasonlítanak. Ha ezt meg akarod tapasztalni, menj el egynek akár Szabadifürdőre!

Következtetésdarab a balatoni kocsma-, büfé és bisztróvilág irányára

A Balatoni kocsma-, büfé- és bisztrószintű vendéglátás összképébe helyezve ezt a kirakó darabot azt nyugtázom, hogy itt jóval utópisztikusabb a kaja és a pia szövetsége, mint a szocializmus kocsmahagytékainál. Úgy érzékelem, hogy jobban megtalálhatják az ilyen helyeken (ki-ki a magáéban) a kocsmaélményt a vendégek, mint a retrókocsmákban a kaját. Az új hullám errefelé még csak foltokban van jelen, de ahhoz már eléggé, hogy aki most vonja le az első balatoni következtetéseit, az már rég nem fogja egyeduralkodását tapasztalni a sokszor megbélyegzett mirelit húsos strandburgeres, zsíros lángosos, vizezett sörös típusnak. Ám azt is élesen látom, hogy az új hullám alapvetően más fogyasztó réteget céloz, mint a régiek. Alternatívát kínál, de nem helyettesít. A túlélő régi helyek számottevő mennyiségben nem újulnak meg, és nem lesznek minőségibbek, se kínálatuk korszerűbb vagy sajátosabb, de az új kínálati összkép részeként stabilizálja őket az, hogy olcsóbbak. Pont a középolcsó, középmenő, de kreatív helyeket keveslem (amire Siófok belvárosában kiváló példának találtam a Backstage-t)

Azt is észrevettem, hogy a kisüzemi sör még nem nagyon zárkózott fel a nagyobb magyar városok kínálatához képest. A borokból egyelőre pont annyival tűnik könnyebbnek változatos szortimentet találni, mint ahogy a híre tartja.

Aranypart Camping zárszó

A kempingi életre rá lehet kattanni. Házon belül minden megvan, házon kívül meg ott a zöld meg a víz. Természetközeli, kikapcsoló, mégsem elszigetelt. Nehezen is távoztam. Társadalmilag az eddigiek szerint a kocsmavilághoz viszont egyáltalán nem mérhető ez a tavaszi kempingi élet. Az emberek itt zárkózottabbak, elhatároltabbak. Igaz, hogy én is sok feladatot vittem magammal, és sokat voltam képernyőre tapadva, de kocsmákban általában akkor is belekeveredek valami sodrásba, ha nem akarok. A kempingben, így hogy én nem gerjesztettem ezt a folyamatot, nem történt ilyesmi. Az érem másik oldaláról ez a háborítatlanság digitális nomádoknak például paradicsomi lehet egy fókuszáltabb időszakban.

Egy kempingnek a környezete is fontos nem csak a belső szolgáltatásai, és itt amúgy van még sok minden más, ami nálam profilmesszeség miatt kimaradt, de akit érdekel máshol biztos olvashat róla: Bella Állatpark, Galerius Élményfürdő és Wellness Központ szabadtéri meg fedett medencékkel és föld alatti (!) szaunavilággal, városnéző kisvasút szinte a kemping elől Siófok belvárosába, ahol a már megírt kocsmákon és jóságokon kívül ott van még a nekem is bakancslistás Makovecz templom és város túlsó végében a Fordított ház. Jó hír magamnak, hogy még mindig misemegérős maradt a város!

Térképen az Aranypart Camping és Siófok-Szabadifürdő megénekelt helyei is:

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

KORÁBBI SIÓFOKI ÍRÁSOK A KOCSMATURISTÁN:

Mit kínál Siófok tavasszal?

Siófok kocsmái – Kocsmaturista Szöveggyűjtemény

A KÖZELBEN:

Balatonvilágos – a hedonisták purgatóriuma

A balatonfüredi Hatlépcsős hetedik mennyországa

The post Három nap egy kempingben – Az Aranypart Camping és környéke, Siófok-Szabadifürdő appeared first on Kocsmaturista.

(Siófokról már volt egy 2016-os írásgyűjteményem, ami ITT olvasható!)

(Bár a városválasztás ezúttal szponzorált, a bejegyzésben szereplő vendéglátó helyeket szokásos módon spontán / pártatlan ajánlásra, bejelentkezés nélkül válogattam. Az élménybeszámolókban senki sem befolyásolt.)

(FIGYELEM: az írás hosszú, de az alcímek által jól elkülöníthető részekre bomlik. Így mindenki könnyen a maga érdeklődéséhez görgethet.)

Az első siófoki tavaszi képkockák

A hirtelen jött tavaszi nyárra az előzmények alapján senki nem készült. Így április derekán, hétköznap délutáni érkezéssel egy átlagos nyüzsgésű középvárosba érkeztem. A Balaton közelségét persze rögtön lehetett érezni a levegőben. Itt a varjúkárogást is előbb tudod be a sirályoknak. Elindultam a kedvelt Kálmán Imre sétány felé és bevallom, itt megijedtem. A nyári pezsgéséhez képest az volt az érzésem, mintha csak páran maradtunk volna ki egy evakuálásból. Néhány korai turista kószált csak és hagyta, hogy félig-meddig szenvtelen rácsodálkozását a megkopott, de mutatós homlokzatokra az objektíve fejezze be helyette.

A kód neve: Siófok tavasszal

A küldetésem nagyjából úgy hangzott, hogy „Ne csinálj semmit másképp, mint máskor. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ugyanazzal a módszerrel, mint máskor, mit találsz ott tavasszal. Ha semmit, akkor az az igazság és az a tanulság!”. Direkt nem akkor kellett mennem, amikor felhajtás van, hiszen ezt a látogatást nem a programturizmusnak rendeltük alá. Ez nagyon szimpatikus volt, és saját eredeti törekvéseimmel is egy irányba mutatott. A projekt egyik szlogenje: Itt kezdődik a Balaton. Én azt is akartam látni, hogy mikor kezdődik a Balaton és mi kezdődik a Balatonon túl Siófokon tavasszal.

Kora este kezdtem a felfedezés velejét. Először a Balaton irányába csábultam. Érdekelt, mit találok már nyitva a partnál. Az emberi forgatag hiányában jobban lehet ilyenkor a részletekre figyelni. Eleve jó felütést ad Siófok üdülőkörzetének, hogy öreg platánfák és régi villák között vezet út a partra.

A jó időre hangoló, idilli Jókai park még soha korábban nem körvonalazódott számomra ilyen egyöntetűségben. A Petőfi sétány nyári összképének bevallottan nem vagyok nagy barátja, de rajta tartom a szememet és bizalommal figyelem az elmozdulásokat a világában. Most még üresen tátongott, egyáltalán nem lopta el a show-t, így egyéb nyomvonalakra terelődött a figyelem.

A közvetlen partszakaszt az elhivatottabb hódolói természetesen már ekkor birtokba vették: szerelmesek, régi barátnők, bandázó fiatalok, kutyások, kisgyerekes családok, a látogató rokont vagy üzlettársat vízhez hívó helyiek. A hattyúknak pedig már most nyár volt. Szégyentelen giccsességgel kettő még szívalakot is formált a nyakával. Hát hol vannak a régi erkölcsök?

Siófoki kocsmák tavasszal – Első nap

Cocktail-Drink – Az ország első koktélbárja? (#1)

Az alvó nyári útvonalak helyett az általam eddig hanyagolt Mártírok útját kezdtem el feltérképezni. Ott csillant fel leginkább az élet. A park egy szegletében az egyszerűen Cocktail-Drink névvel illetett egység világolt. Kényelmes teraszán fiatal lánykoszorú, vasalt szőke hajakat dobálva. Mint kiderült még középiskolások és az érettségiről beszélgettek, egyúttal magyarázva ezzel az általuk fogyasztott szimpla üdítőket. A benti tér harmonikus, de feltételezem minden szándékosságot nélkülözve eklektikus is. A bárrészleg bárosan megvilágított, csillogó üvegektől roskadozó polcain minden jelenlevő rád kacsint villanyfény színű szemével. A felső sávban ódon sárga ólomüveg gondoskodik a fennkölt kocsmaromantikáról. A hosszan hátranyúló pult végső traktusában megjelenik a mai kor incselkedése a közönséggel a különböző üvegformákba tuszkolt parafadugók formájában. Alatta kisebb gusztusos falatok kéretik magukat a pulton.

Hátul már úgy fest a színtér, mint egy teaház, fonott bútorokkal, félhomályba mártózó virágos polcokkal. Jobb nekem az én sarkomba, ahol a sötétebb fa pult és a kicsit viseltes bárszékek pacsizósabban szólnak hozzám. – Az ország első koktélbárja – meséli róla Zsuzsi pultban – ennek nagy hirtelen nem találtam online nyomát, mindenesetre a koktélok most is zörögve készülnek a sorakozva szépítkeznek a felszolgálódáshoz. 180 féle közül lehet választani és 1600 Ft körül már van választék. – A borok is csak minőségiek, még a fröccsbor is az – tudom meg. Egyúttal drágább is volt a nekem megszokottnál: 590 Ft. Viszont a szódát elegánsan külön korsóban hozták hozzá, és nem számolták fel külön. Nyáron kisüzemi sörök is várhatóak itt a Hedontól a nagyobb élet mellé. Bár egész éves helyről van szó, egy áprilisi csütörtökön még kicsit bágyadt volt, de elkapta az kíváncsiságomat, hogy milyen lehet nyáron. Arról meg folyamatosan emlékezetes marad, hogy ez volt az 1200. Kocsmaturista állomás.

La Stilo Bar a Mustafában – Kemencés gyros korcsolyák (#2)

Következő helyszínen egy egész birodalomba csöppentem Mustafa gyűjtőnéven (1993 óta üzemel). Bár többféle hangulatú és főprofilú szakaszból állt, húzótermékként a „kemencés gyros” köszön leggyakrabban. „Lapozgatva” a különböző félig nyitott termeit, természetes a bárjában ültem le, ami külön La Stilo Bar néven fut 2013 óta.

Naprakész dekoráció, jó lámpatest és megvilágítás, áramvonalas falminta, az évek alatt elunt helyett (és kicsit mellett) formásabb, komponáltabb rattanbútorok jellemzik. Aktívan egészíti ki az összképet a szomszédos látványkonyhájának szép, színes marokkói stílusú csempéje. A minden idők halhatatlan Miami sztereotípiái pedig neonul kommunikáló koktélreklámokban vannak jelen. Siófokon hangosnak tűnik a koktél jelenség.

Hosszúlépést ittam 490 Ft-ért, és nem álltam ellen a kemencés gyros-nak sem, olyan szépen beszéltek róla, de az elégedettségem engem is meglepett. Jó üzlet 800 Ft-ért – nagyon finom puha és ropogós kenyértészta (leginkább a pljeskavica lepényére emlékeztetett), váratlan feta sajt és olíva automatikusan, és ropogós, sok hús. Az értékkülönbség egy találomra választott utcai vagy aluljárós gyroshoz képest nagyobb volt az árkülönbségnél. 

Közben megfigyeltem a választékos képes étlapot, a Dreher sörcsapokat és a többségében még helyi embereket, akik itt tanyáztak. Mintha épp a Szelíd motorosok ültek volna mellettem. A személyzet a többséget név szerint üdvözölte, ismerve a fogyasztási szokásait, mint egy törzskocsmában. Talán kicsit földönkívüli is voltam itt, korai hétköznapi vendégként. Ilyenkor olyan itt, mintha apu megvette volna neked a várost, mintha lenne egy saját Balaton szimulációd! Nincs futószalag élmény, mesélnek, kedvedben járnak, még nem fáradtak, még nem ingerültek. De már ott a szezon a nyomukban.

A „Szezon” úgy hangzik Siófokon tavasszal, mint egy megjövendölt Isten, akinek várják és félik következő eljöttét. Aki áld, de áldozatot is szed. Készülnek rá, a Szezon előtti időkben vibrál a feszültség a levegőben. A La Stilo Barban is hallom a kollégák elköszönését:

– Jó pihenést tesó!

– Majd novemberben…

(a Mustafának hamarosan újabb egysége nyílik Cseho Garden néven. Érdeklődve várjuk!)

Gelato Show – A fagyizó diszkó (#3)

A megkérdezettek a belváros irányába biztattak tovább, így átléptem a Siófokon szinte városon belüli városhatárt jelentő síneket. Útközben hallgattam az aranyszabályomra: menj mindig oda, ahol a zene szól! A Fő téren egy Gelato (fagyi) szóval operáló egységet elsőre egy kisujjkitartós cukrászdának képzelnék.

Ám vagány zenék szóltak, egy női többségű derűs társaság honolt a kinti bútorokon. Kiderült, hogy már csak privát parti folyik belsősökkel és hozzátartozóikkal, nincs már vendégkiszolgálás, de vadigenként mégis meghívtak egy hosszúlépésre. A mellettük lévő asztalhoz, szinte mint páholyba ültem, figyelve az épp zajló jeleneteket. Rokonszenves életvidámság, összeszokottság, összetartás és egyre több összeszólalás velem. Majd átültettek az asztalukhoz. Addigra már összeállít a kép, az elegáns szőke Csilla a helyi főnökasszony, aki Budapestről jött ide álmot építeni. A két lányának csak „mami”, akik közül az egyik, Bianka a másik egységet viszi Szabadifürdőn. Ott volt még régi csapattag Rita és további kollégák, barátok és párok.

Nagy volt a buli, benn, ahol amúgy is diszkófény szaladgált, a lányok sokszor táncolni kezdtek.

– Fagyizó diszkó? – kérdeztem Biankát.

– Télen viccen kívül az – felelte.

Márciustól októberig üzemel és idén még át is alakítják, hogy jobban menjen.

Visszanéztem a buli képeiket és itt mindig történik valami ötletes, az év minden eseményéről megemlékeznek. Bár alapjáraton fagyizó és kávézó, ennek ellenére van alkoholprofil: csapolt sör, pezsgők, koktélok. Szemkerekítően jó a kávéjuk, Perfero kávé – most ismerkedtem meg vele. Télen pedig forralt bor mellett volt idehaza ritka forralt sörük, és a bisztró kajafronton is váratlanul színesek: velős pirítós, lecsó, stb.

Csilla hozzáállása az volt, hogy a Vendéglátás legyen Nagybetűs és hogy a munkából nem vehet el a jókedv, de hozzá tehet. Ő sem szereti, ha vigyázva állnak egy étteremben: – Ha mi jókedvűek vagyunk, a vendég is az.

Egy összetett hely, ahol a semmiből szinte szélsőségesen jófejek voltak velem, pedig nagyon soká került szóba, hogy egyáltalán mit csinálok én itt. Visszajártam a következő napokban is. Ők várják a nyarat és örültek, hogy szombaton szinte annyira tele volt a terasz, mint júniusban. Az én profilomtól az egyik legjobban elütő állomás idáig, mégis teljes értékűként számolom, hiszen nekem kocsmaélményem volt itt. Nem Fagyizóturista vagyok, de ha előbb ér az élmény, mint a 2015-ös Maxi bar Opatijában, ki tudja, talán most az lennék. Pedig pont olyan székeket használnak odabenn, amiket alapból nem komázok. Talán eddig kevés jó emlék fűzött hozzájuk, de itt a bizonyíték, elsősorban nem a székek számítanak:

Siófoki tavaszi kocsmák – Második nap délelőtt

A másnapi városi élményt egy futással kezdtem. Ha hosszan akarsz vízparton futni Siófokon jobb előre kell készülni, hogy hol teszed. Én terv nélkül a belvárossal egy vonalban lévő szakaszon gyorsan ütköztem strand- / szálloda kerítésbe vagy Sió csatornába. A futás után nyugatról sétáltam a központ felé, amikor az egyik ház árkádjai alatt váratlanul alighanem Siófok legretróbb kiskocsmája, a Kiskulacs fogadott.

Kiskulacs Büfé – Napközbeni múltidéző (#4)

Az árkádok alól kényelmesen kinyújtózó teraszán mindennapi élet zajlott, szórtan ültek, álltak, cigiztek a népek. Főleg nyugdíjasok és középkorúak. Morajlott a beszélgetés, de pohárba kapaszkodós távolba meredést is tanúsítok. Az első figyelemfelkeltő tényező ez a falfestmény volt:

– Mi a három kívánságod?

– Sör, bor, pálinka a Kiskulacs Büfében

A kocsmába lépve évtizedeket ugrunk vissza az időben. Jól eső formák, színek, anyagok a várják a meghagyott, ma már visszatekintő vidékies kiskocsma stílus kedvelőit. Zöldre festett, komplex fakeret övezi a pultot, a névhez hű míves kulacsok lógnak erre-arra. Egy-két másik dekor-tárgyként funkcionáló falusias háztartási kelléken is megakadhat a szem. A szokásos mintájú cementlap nem a szokásos színben virít a talpunk alatt: piros-fehér-zöld.

A vendégkörnél jóval fiatalabb Andi van a pultban. Beszédes a társasággal. A kávé meglepően finom. A fröccs jól csúszik, a vendégek többen is beszélgetnek velem a teraszon. Valaki ellesi a fényképzés ötletét és ő kattintgatni kezd. Andi szerint fiatalok egyáltalán nem járnak, ez egy nappali társalkodó, ami este 8:00-kor be is zár. Azért betért egy anya is három gyerekével üdítőkre, és jött-ment egy-két fiatalabb srác is, de nem ez dívik. Az a fajta rétegkocsma, ami egyre fogy az országban. Itt az fogja jól érezni magát, aki direkt erre fogékony vagy kíváncsi.

Spontán út a bakancslistás Balaton Sörözőbe (#5)

A Balaton Sörözőt az első siófoki köröm után írtam bakancslistásra, mint akkor kimaradt állomást, mégsem nem ismertem fel, amikor betértem. A délután ötig nyitva tartó vásárcsarnok felfedezését kezdtem meg ebédidőben.

Egy korszerű, letisztult, sokféle terméket kínáló, árusokkal teli, de vásárlóktól péntek délben nem igazán forgatagos fedett piacteret találtam. Sajnos nem volt kocsmája a vásárcsarnoknak, bár megtudtam, hogy ez hamarosan változhat, mert egy új vendéglátóhely nyitását jövendölték a csalamádés melletti beszögelésben, egyelőre körvonalazatlanul. Egészen kedvetlenül távoztam az oldalsó kijáraton, amikor is megláttam egy vonzó kerthelyiséges kocsmát sétatávolságon belül. Mintha a piac köldökzsinóron lógó kocsmája lenne. 

Kerítése mögött a Kiskulacsnál jóval vegyesebb népek sorakoztak. Egy fiatal anyuka kávézott, miközben gyerekei pufit ettek tálból. A küszöbről egy nyakkendős idősebb úr kémlelte az eget. A pultos Mercedes szuper kedves volt. Szigorúan mondtam, hogy fejezze csak be a cigijét, mielőtt kiszolgál, de nem hallgatott rám. Bement és azonnal töltötte a fröccsömet, őszinte közvetítve, hogy szerinte melyik bortól mire számíthatok. A beltér szintén egy hajdani stílus élő múzeuma, de a maga nemében kifejezetten megnyerő. Azzal együtt barátságos, hogy inkább sötét. A Balaton Söröző komolyan veszi a Balaton tematikát is. Valóban balatoni ereklyék vannak a falakon: régi siófoki városképek, fekete-fehérben, amiket a főnök úr gyűjtött, illetve a pult kormánykerék és evezőslapát, a függönyözött WC-k fölé pedig egy Balaton-mozaik lett kicsempézve. 

Kiültem a teraszra, a tavaszi mindennapi élet sűrűjébe. A halas épp hozta valakinek a halat, a gyerekek megkapták a pufis tálat másnapig kölcsönbe, hogy útközben továbbmajszolhassanak. Példás esetet láttam egy kellemetlenkedő vendég kezelésére is, aki megalapozott panaszra azonnal, szakszerűen el lett távolítva. 

Mercédesz elmesélte személyes történetét a Balaton Sörözővel: gyerekkorában járt már ideje az anyukájával. Míg az óvoda nyitására vártak, anyuka itt kávézott, ő itt téli fagyizott, mígnem egy sehonnani bitang penészes téli fagyi véget vetett ennek a szimbiózisnak. A vezetőség csak a téli fagyi beszállítójával szakította meg a kapcsolatot ezzel, Mercédesszel nem. Ő szívesen tért vissza a gyerekkori emlékek színterére. Szeret itt dolgozni, és ez látszik is rajta. Az emberek jól érzik itt magukat. Illik ide a „nyugalom szigete” klisé. Itt töltött perceimre én is érezhetően lelazultam itt.

Látogatás a ságvári Kecskés pincészetben és állatfarmon

A Siófok tavasszal projekthez önkéntes segítséget is kaptam Anikó személyében a közeli Kecskés Szilárd és Fia Pincészettől. Munkatárs, feleség és anya. Azt is felajánlotta, hogy kísér az utamon vagy ellát helyi tippekkel, de fő-műsorszámként a pincészetbe is meghívott. Örültem a lehetőségnek, mert tetszik a szőlőhegyek világa és mivel jobbára urbanista és inkább sörfőzdelátogató vagyok, ritkán jut ki belőlük. A Siófoktól 11 kilométerre fekvő Ságvár biciklivel is elérhető. Szoktak úgy kerékpározni a pincészetbe, de az emelkedőn, 220 méter magasaba már jobb feltolni. Megérheti a hangulatért, a nyugalomért és a kilátásért. 

Szó szerint családi pincészet, amikor átvették a birtokot, ők bővítették nagyobbra a pincét. Eredetileg baráti, rokoni nagy asztalt üzemeltek csak be 1996-ban, de egyre népszerűbb lett, boraikból egyre többen akartak vinni, venni, amatőr díjakat nyertek. Ismerősök, köztük vendéglátósok biztatták őket, hogy nyissanak hivatalosan is pincészetet. Ez végül 2011-ben meg is történt.

A fesztiválozással futottak fel, mélyvízben kezdtek, a 2012-es Balaton Sound-on, nagy sikerrel. Ebben az évben Siófok város bora lett a Cabernet Savignone boruk. Összesen 40 vakkóstolós borversenyes oklevéllel rendelkeznek már. Az Irsai Olivérük országos harmadik is volt már. Tagjai a Dél Balatoni Borútnak. Sok borfajtát készítenek. Én is megkóstoltam egy vöröset, kétféle rozét és háromféle fehéret. Nem vagyok nagy borértő, így annyit merek kiemelni, hogy egytől-egyig kimondottan intenzív, tiszta, markánsan egyedi ízük volt. Belső poén, hogy az egyik kutyájukat is rozénak hívják.

Jól éreztem magamat náluk, sokat meséltek, körbevezettek a szőlősök közti utakon minden irányban, megmutatták, hogy honnét látszik a Balaton és a szomszéd új szamarát, sztoriztak a környék érdekes eseteiről és arról, hogy hogyan bővültek, fejlődtek az évek során. Mára rendszeres látogatóik vannak. A taxisok már fejből tudják az utat a Kecskés Pincészetbe. Rendezvényeket is tartanak, legénybúcsúkat, céges bulikat és disznóvágásokat. Az utóbbi szokástól én tartózkodok, ahogy a vadásztrófeáktól is, így komfortosabban éreztem magamat kinn, mint a benti vendégtérben. A vendégek is imádják a napos teraszt. A fűtött benti helyiség ellenére sokszor még télen is inkább kinn ülnek plédbe bugyolálva. Kecskésék büszkék a kádból saját kezűleg készített kinti asztalra.

Bemutatták a 2015 óta üzemelő állatfarmot is, ami a vendégeiknek szintén látogatható. Menhelyként is működnek, szinte állatsimogatónyi mennyiségű állatfajuk van, de csak a mangalicák és a vaddisznók részei a húsipari tenyésztés körforgásának, a többiek: kecskék, csüngőhasú malac stb. befogadott háziállatok. A név kötelez, valóban kecskések lettek. Láthatóan mindegyik állatnak nagy helye van és jó dolga, és figyelnek is rájuk. Boldogan hinném, hogy mindegyik állatfarm ilyen.

A pincészet ősz végétől tavasz elejéig várja a látogatókat, fesztiválszezonban a Facebook oldalon követhető, hogy merre járnak épp: https://www.facebook.com/pg/KecskesSzilardEsFiaPinceszet/ 

Siófoki tavaszi kocsmák – A szombat este

BackStage előtérben (#6)

Kiderült, hogy utolsó siófoki látogatásom óta új hely is nyílt a Fő téren, a Kálmán Imre Kulturális Központ aljában, ahol a színház is itt működik. A BackStage elnevezés így stílusos. Tágas, levegős térrendezésű, modern stílusú hibrid egység. Elég stílusos és igényes ahhoz, hogy étteremként tekints rá, de elég laza és közvetlen ahhoz, hogy kocsmaként és eléggé mindkettő ahhoz, hogy kávézóként. Van egy nagy terasza is, ami a kirakat-matricával szinte használati utasítást ad.

Akkora csak női társaság ült egy hosszú asztalnál szombat éjjel a teraszon, hogy viccből meg is kérdeztem, hogy biztosan bemehetek-e. A megjelenés bár idézi az utóbbi évek trendjeit, részleteiben eléggé eltér ahhoz, hogy mégis egyedi legyen, a kazettás mennyezet fehér és kisebb, a vintage kávézók mini cserepes növényei itt lámpaként lógnak alá, a pult oldalában fémvirágok nyílnak körmintás fémrácsból.

Klisék új helyeken, új színben, új formában, új szerepben, és ettől ötletessé lesz a dekoráció: kicsit más színű boxok, más formájú és huzatú fotelek, talán a gyertyák sem ugyanúgy olvadnak itt. Mégis marad tiszteletébresztően snájdig, csak az unalmasságot hajítja el ezzel a kaján mosollyal, ami jön felőle. Sose érdekeltek az esernyőtartók, de itt még azt is észreveszem. Pont úgy dobja a fel a ma modorossá lett vendéglátóhely sablonjait, mint ahogy a csili felhúzza csokit csilis csokivá. 

És az áraiért Budapest és sok más város földet csókolna – bár nem tudom hogy milyen az 1300 Ft-os hamburgerük, de ha az 1200 Ft-os Cézár saláta gyönyörködtető élményéből indulok ki, hajlamos vagyok jót feltételezni. Az étlap végtelennek tűnt attól, hogy minden második tételt kipróbálnék. A Heineken széria csapjain túl örömteli meglepetésemre a kiskunhalasi Hopfanatic Brewery söreire bukkantam. 

Mivel művészi helyszínről van szó, színpadán a rendszeres élőzenei programok is dukálnak.

Ben-Joe Country Club – Az időtlen western kocsma (#7)

A Ben-Joe igazi meglepetés volt, egyrészt mert nem igen hallottam róla aznap estig Siófokon, így nem számítottam még egy nagyszabású kocsmára, pláne nem számoltam még egy western stílusú kocsmával Siófokon a Kóborló Koccintó (CIKK)  után, de létezett.

És komolyan is vette a vadnyugati stílusjegyeket, mint a szalonos lengőajtó, és nyerges bárszékek(!), és szerteszét rusztikus fa- és cowboy, indián tematikájú fali díszek. Részleges bánatomra állatbőr is.

25 éve létezik. János, a kocsmáros szívvel-lélekkel képviseli a helyet. A vendégek is kiemelendően kommunikatívak, spannolósak voltak.

Rögtön a pultnál szóba elegyedett velem Attila, aki a szakdolgozat-folytatás előtti utolsó perceit húzta itt, majd maradt még pár körre, ahogy a miskolci DJ, Ádám is marasztalt még a műsorkezdetére. Együtt emlékeztünk meg Avicii-ről. Régebben étterem volt a hely és muzeális értékként kihozták az évtizedekkel ezelőtti étlapot is átlapozni. Sokféle ember jár ide szívesen több generációból. Ugyanúgy nyugtáztam még „húsz éves sem múlt” társaságot, mint 50 körülieket. Összességében egy kulturált és vidám, élettel teli találkozó hely, nyújtja azt, amire való, csócsóval, dartssal, kivetítőkkel, terasszal / téli kerttel.

Visszatérés a Lógó Üvegbe

A Lógó Üvegbe Kultkocsmába (CIKK) direkt vissza akartam térni, hogy éjjel is kipróbáljam, hiába lett volna indokolt hazamenni a Ben-Joeból, ahol házi vendég módjára itattak meg a ház mézes pálinkájából kilépőnek engem, aki amúgy direkt nem iszik pálinkát kocsmatúrázáshoz. Győzött azonban a visszavágyás hazafelé. Körülnéztem, hogy milyen közel két év után a Lógó Üveg.

Kellemesen, de nem zsúfolásig feltelten nem okozott csalódást. Terasz élénk életű volt, sokféle emberrel. Ezúttal is megfigyeltem, hogy néhol létezik kis távolságtartás a városban a Lógó Üveggel szemben, de személyes élmény tekintetében ez másodszor sem volt indokolt. Ugyan részint alkalmas a feljebb pozicionált társasági kocsmázásra is, hiszen egyöntetűen jól öltözött emberek voltak, több középkorú is, mint máshol, de ezzel nem éltek vissza a vendégek. Ugyanolyan jó, közvetlen a légkör, mint máshol. Ismerek én olyan fennhordott orrú helyeket, ahol az emberek arcán lévő felesleges feszkónál csak az én arcomon nagyobb a döbbenet miattuk. A Lógó Üveg számomra nem ilyen! És jeeee, még mindig van Köstritzer sör, ami egészen ritkaság és nagyon finom. Egy esetlen fordulattal megismertem Balázst a tulajt is, aki emlékezvén az előző írásomra belém táplált még egy Köstritzert. Siófokon veszélyes az út hazafelé!

Mozaik-körpanoráma a Víztorony tetején (#8)

Az, amit a mai Siófok ikonjának, a 2012-ben felújított Víztorony tetején találunk állhat legmesszebb a több évtizedes poros, nemzeti „kocsma” asszociációinktól, mégis érdemes meginni ott egy italt, egyúttal átélni a város egyik nagyérdemű turisztikai élményt. Fentről jól belátható a belváros, és ellátni a Balatonig, közben lehet pihenni egy jót.

A látványlift egy középső szintre visz, és itt van maga a vendéglátóhely is. Teljes nevén Víztorony Panoráma Kávézó és Oxigénbár. Piros és fehér színeitől egy barna kocsma-szívű embernek oldalra csúszik a szája, míg egy elegáns kávézós jellem talán a Nirvánába lép.

Ezzel együtt sütik, piák és 90-95%-os beszippantgatható oxigén testvériességben élnek itt. Egy szinttel feljebb van főattrakció. A körbeforgó padlózatú helyiség ablakain keresztül egy helyben ülve is mindig más szögből láthatod a várost és még az is futófényként szalad feletted, hogy épp melyik távoli nagyváros irányba nézel ki, és az milyen távol esik innét. Szinte megszenteltetés élmény itt inni. Az áraik persze nem a „földiekkel” egyeznek meg, de nem is elszálltak.

Siófok 18 kocsma után

Összesen hat napom és estém van már Siófok kocsmavilágának felfedezésében, és ebből csak egy fél vasárnap éjszakát töltöttem még a Petőfi sétányon. Rám is felpezsdítően hatott ez a 2018-as kör. Jóval kerekebb lett a belváros kocsmakörképe a Balaton Söröző és a Ben-Joe Country Club és a „külsős típusú” Gelato Show ismeretével. a BackStage pedig remek adalék a városnak 2016-hoz képest.  Azt gondolom és még témába is vág, hogy a mindenevők számára egy hangulatos, érdekes kocsmatúrát lehet itt összerakni a fő nyári útvonalak érintése nélkül is: egy délutántól indított 9 állomásos Hörpincs > Gelato Show > Víztorony Kávézó > BackStage > Ben-Joe Country Club > Balaton Söröző > Kóborló Koccintó > Lógó Üveg > Admirál kombináció elég élménydús lehet. Kocsmai szemszögből a „Ha hétvége, akkor Siófok” szlogen tartalmat nyerhet szezonon kívül is.

Személyesen leginkább a kisüzemi sör jelenlétét keveselltem a városban. Például a balatonvilágosi Hedonnal döbbenetemre sehol nem találkoztam élőben, pedig szinte a szomszédban gyártják.

A helyiek pedig többen is hiányolták a jó belvárosi, egész éves bulihelyeket.

Siófok egyes városi benyomásai 2018 tavaszán

Megtudtam, hogy ennek a projektnek, amibe én is bekapcsolódtam az egyik fő jelszava szimpatikusan a „játékosság„. Rögtön ráharaptam. Ebből a szemszögből is figyeltem a várost. Amúgy is híve vagyok a települések stílusosan haveri kommunikációnak a lakóival és látogatóival szemben. Ebből a szempontból címeres kedvencem az eddig megismert Hollandia. Sokféleképpen lehet ezt megvalósítani: merész köztéri installációkkal, laza és közérthető figurális szobrokkal, falfestményekkel, utcák felé lógatott tárgyakkal (élő példák: vödrök, ernyők, cipők, stb.). Siófokon a szobrok adottak, Varga Imre helyi szobrászművész alkotásai az erre fogékony tekintetet bőségesen jól lakatják. Főleg Krúdy Gyula és Kálmán Imre interaktív szobrai hatnak gyorsan és tömegesen a parkokban, de a Fő téren található szoboregyüttes is felrázza azokat, akik szerint a szobrok még mindig csak és kizárólag unalmas, gyászos, távolságtartó térelemek lehetnek. Varga Imrének még a tragikus témájú szobrai is könnyed és kifejező kreativitással készültek.

A szobrok iránt jobban érdeklődőknek ajánlom ezt a cikket: http://funiq.hu/2631-varga-imre-szobrai-si%C3%B3fokon

Másik játékos tényező a felsőbb képen látható, Balaton parton található 3D-s #helloSiófok felirat. Nagyon szimpatikus újhullámos kapcsolatépítés a városok és emberek között ez a térhódító öncímkézés. Egyéb kedvencem volt a kikötőnél lévő új Szóda Étterem reklámtárgya is. Részben (de csak részben) pótolhatta a máig kimaradt találkozást Győr szódásüveges szökőkútjával.

A túloldalról azt is néztem, hogy szerintem mire férne rá leginkább a fejlődés. Nyilván nincs tisztem se megítélni, főleg nem belepofázni abba két nap alapján, hogy egy városban mi a legfontosabb és legsürgősebb újítás. Csak turista szemszögből írom, hogy a gyalogos vasúti felüljárók hatnak lelombozóan, és mivel többek között ezek kötik össze az üdülőövezetet és a várost, jó lenne ha biztatóbb benyomást adnának a város felé sétálóknak. És ha egyszer hozzájuk nyúlnak lehetnének ezek is egyúttal „játékos” városkommunikációs eszközök. Pár év múlva örömmel látnék itt bevállalósan ötletes, kreatív „gyaloghidakat”, ami akár további városikonként funkcionálhatnának.

A Kálmán Imre sétány közvetlen környezetére férne még rá egy ráncfelvarrás, mert főleg így kiürülten lehetett látni, hogy ott egyes részletek gengszter rap klippes állapotban vannak, pedig az a sétány a síneknek ezen az oldalán kifejezetten szimpatikus és távlatilag jobb sorsra érdemes. Nem egyeztettem senkivel, hogy van-e ezekről folyamatban gondolkodás. Ha igen, csak annál jobb!

Ezeken kívül látványosabban kommunikálnám a városból is a szabad Balaton partszakaszok megközelíthetőségét. Semmi más nem szúrt szemet, ami közegélmény szempontjából útját állná, hogy jó helyen legyen Siófok Szezon Isten következő eljövetele előtt is.

Térképen az eddigi siófoki kocsmák is: 

KATTINTS A KÖVETKEZŐ RÉSZHEZ (Siófok-Szabadifürdő városrész világához) A CIKKRE:

Három nap egy kempingben – Az Aranypart Camping és környéke, Siófok-Szabadifürdő

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

Eddigi Siófoki írások gyűjteménye:

Siófok kocsmái – Kocsmaturista Szöveggyűjtemény

Egyéb balatoni írások:

A tihanyi kocsmák levendulántúli sugárzása

A balatonfüredi Hatlépcsős hetedik mennyországa

Keszthely: Nosztaliga, sörfesztivál, helyi kiskocsmák

The post Mit kínál Siófok tavasszal? appeared first on Kocsmaturista.

A vasútállomás mögött rögtön kezdődő központban viszonylag gyakran lefülelhető néhány hagyományosabbnak tűnő kiskocsma, megfigyeléseim szerint főleg öreg urakkal a teraszaikon. Sok fonyódi kocsmát nem volt alkalmam meglátogatni. Kocsmaturistaként összesen kétszer fél napot töltöttem ott.

Fonyódi kocsmázás télen

Az első fonyódi kocsmába februárban a helybéli telekocsi sofőröm ajánlásra érkeztem. Ez volt a Menthol Bár, már lecsendesedettebb lakózónában, de csak pár percre a központtól, egy vonzó kis hütteszerű épületnyúlványban, nagy terasszal.

(594. állomás, 1. fonyódi állomás)

Biztosan többen tiltakoznak is, hogy én kocsmának hívom, de inkább csak annak IS. Ez egy kellemes hibrid, ami kávézó, bisztró és kocsma felhasználási lehetőséget kiegyenlítetten kínál. Tartottam tőle, hogy esetleg túl elegáns lesz, de nem: optimális keveréke volt a réginek és az újnak, és otthonosan hatott a sok faanyagtól, a cserépkályhától, a cserekönyves polctól.

Érkezésemkor vidámság honolt a harmonikus küllemű szalonban: szemrevaló harmincas nők készültek a hétvégére, a szalagavatójukra tankoltak fröccsöt fiatal srácok, a pultnál pedig festékpöttyös kékgallérosok kávéztak. Mindenki megfért együtt. A főnökasszony is jópofának tűnt: hangos, jókedélyű, jelenléte betöltötte a teret, de nem zavaróan, inkább biztonságot árasztóan, mint a hajón egy jó kapitány. A pultban többek között egy közvetlen közép-veterán pultos operált, láthatóan nagy cimboraságban a visszatérő vendégekkel.

A teraszon randizó pár turbékolt. Én benn egy Varga fröccsel lazítottam, a jelenlévő vendégek hangosan el is irigyelték a háztól a – mondván – szép boros poharamat. A bisztróvonalat egy tojáskrémes grillszendviccsel teszteltem. Határozott mosollyal végeztem vele. Extra pont volt, hogy kornspitzre kenték, de az igazán bomba meglepetés a zöldhagyma köret volt. Milyen egyszerű kreatív ritkaság!

Volt amúgy tonhalas is és még többféle, és a házi pizza is ígéretesen festett. Az már főleg messzire tekint a kocsmaszemszögből, hogy a süteményes hűtőjük dimenziókaput nyit Olaszországba. Ha édesszájú lennék, ott elveszek örökre! Igényes, de közvetlen, nem egy tipikus balatoni idegenforgalomra vadászó egység volt a Menthol Bar, mégis a város futó vándorai számára is nyitott, befogadó pontként mutatkozott be nekem. Príma első benyomásai okán és mivel zabáltam az élet ottani tempóját, szívesen maradtam is volna, de mennem kellett megnézni a jeges Balatont. Ezért jöttem akkor, csak ugye nem hagyhattam hátra a Kocsmaturista fókuszomat sem.

Én már a fő jégturizmus-hullám lefutása után érkeztem februárban, így érdekes volt látnom a lecsendesedett, téli Fonyódot:

Fonyódi kocsmázás nyáron

A nyaralószezon csúcsán, augusztusban tértem vissza, Katona Csaba (sör)történész és barátai meghívására. Fonyód igazi mindentudójával, Varga Istvánnal, műkedvelő helytörténésszel és könyvtárossal tartottak egy rituálés napot, helyi kisebb-nagyobb nevezetességek bejárásával. Az üdülőnegyed feletti Fácános palánkvár és várárok történelmi emlékhelyénél csatlakoztam. Sajnos az ebédre tervbe vett Présház Éttermet még zárva találtuk, ezért a strandvilágban kerestünk magunknak betevőt.

Általában nem vagyok nagy híve a strandkörnyéki étkezdesoroknak, de egy meglepően jó falatozót, a Pocika Vendéglőt sikerült találni. Nem mellékesen azért tetszett, mert komoly kocsmarészlege volt. Egy ilyen bár az adott körülmények között egészen ritkaság:

(841 állomás, 3. fonyódi állomás)

Kiderült, nem is véletlen jöttek ide a srácok, tudatosan egy jó ebédhez szóló Bernardra lőttek, de amúgy is domború volt az italkínálat. A választékos sör terén túl például olasz frontról az Aperol Spritz alatt az idehaza ritkábban plakátolt Hugo is büszkén virított. A halam is ízlett, sőt én a Facebook posztban rögtön betámadott mirelit zöldségektől sem sírom el magamat, ráadásul árultak velős pirítóst is. Kerek volt az élmény.

A Pocika bár 2006 óta működik, fiatalos arculattal. Pedig úgy hallottam, hogy a mögötte álló úr már a nyolcvanas években is megfordult a fonyódi vendéglátásban. Laza volt a kiszolgálás is, úgy adtak fájdalomcsillapítót, hogy „mindent a vendégért.” Amikor a végén közöltem, hogy jól laktam, csak ennyit mondtak: a név kötelez. Szívesen ajánlom sörözésre, fröccsözésre, Hugozásra strandra menet, strandról jövet.

Még egyet szomszédoltunk is a soron, a Csali Vendéglőben, de itt szigorúan a folyadékbevitelre koncentráltunk:

Bakter Itató, a kocsmai vasutas múzeum – „Hat év gyűjteménye egyetlen kalapáccsal kezdődött…”

Volt egy fő apropója is második jöttömnek: A Bakter Itató. Ez csúnyává lett szóval szólva a fonyódi resti, a vasútállomás kocsmája.

A csapatból Csóti Csaba ajánlotta leginkább a figyelmembe. Nem egy szokásos lepusztult restiről van szó, hanem egy hangulatos és terebélyes, magánkéz által összehordott, nem hivatalos vasúttörténeti múzeum ez, amit fogyasztás áron megnézhetsz, sőt elücsöröghetsz benne.

Tekinthetjük akár tematikus vonatos lomkocsmának is: Rengeteg menetrend, útvonal, reklám, fotó. Vasutas ruhák lógnak vállfán, a származási év szerint becímkézve, de úgy mintha csak egy régi butikban várakoznának vásárlóra.

Kis mennyiségben egyéb minikollekciókra is büszkék lehetnek, például a 90-es évek végének, 2000-es évek elejének mobiltelefonjainak tornasorára. Laci és Ildikó hat éve üzemeltetik a Bakter Itatót. Tovább növeli a profil hitelességét, hogy Laci maga is bakterként dolgozott a látogatásom idején. Már félig munkaruhában szedte össze műszak előtt a sörös poharakat a teraszról.

A gyűjtemény egyetlen kalapáccsal kezdődött és őrületesen kinőtte magát. Szerencsére a kocsmaértéke nem áll meg a kiállításnál, egyéb részletekkel is jutalmaz. Teljes a zenegép, billiárd, csócsó, darts család. Nagy volt a kocsmakaja kínálat is: melegszendvics, sült kolbász, debreceni, házi pizza, mindennek tetejében extra szolgáltatások, mint csomagmegőrzés és otthagyott telefonok töltési lehetőség. Ráadásul a légkör, a pörgés, a röpködő poénok, a jövő-menő, tanyázó vendégek sokfélesége is olyan marasztaló, hogy számomra a Bakter Itató eddig „Magyarország aranyérmes vasúti restije”

Egy bakancslistás tételre maradt még időm: az Abbáziára, ami horvátországi Opatija nemzetközi (és amúgy magyar) nevét viseli, másrészt apátságot jelent olaszul. Mivel Opatijából eredeztethető a Kocsmaturista ötlete (sztori ITT), kiemelten kíváncsi voltam, hogy ők hogy keresztelkedtek. Befutottunk hát még egy kör italra a végén a maradék csapattal.

Meghitt tér, egy elegánsabb, pamlagos, tapétás kávéház, de akár curkászda légkörét megalapozó pár négyzetméteren, de fellazítva mindez egy abszolút kocsmakompatibilis elrendezéssel, kényelemmel és kínálattal.

Megkérdeztem a srácot a pultban az elnevezésről. A szülei alapították, akik egyszer szintén Opatijában nyaraltak egy jót. Ennek hatására keresztelték az egységet. Engem pont egy kellemes horvát kocsmára emlékeztetett az Opatijával szomszédos Rijekából.

Itt fejeztem be az idei fonyódi kocsma-feltérképezést, de két fronton is elő van készítve a 2018-as folytatás. Adja az ég!

A tippjeiteket, mint mindig, most is köszönettel fogadom a meglátogatandó további fonyódi kocsmákról, egyéb városi jóságokról, illetve arról, hogy melyik magyar vagy külföldi város kocsmaéletét javasoljátok még felfedezni, vagy hogy ti melyikre lennétek kíváncsiak.

Javaslataitokat köszönettel várom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalán keresztül, amit IDE KATTINTVA tudtok kedvelni/követni és ott extra tartalmat találni kocsmai és városi felfedezésekről.

Térképen a meglátogatott fonyódi helyszínek:

Egyéb balatoni témák a Kocsmaturistán:

Keszthely: Nosztaliga, sörfesztivál, helyi kiskocsmák

Balatonvilágos – a hedonisták purgatóriuma

A Balatonon semmi nem múlik – Balatonfüred nem hat lépcsős kocsmái

Köszönöm Katona Csabának a meghívást a nyári Fonyódra, és Csóti Csabának a Bakter Itató erőteljes ajánlását.

The post Fonyódi kocsmák télen-nyáron appeared first on Kocsmaturista.

Jelenleg négyféle jelentős vendéglátó frontot látok a Balaton partjain (hozzátenni ér), de főleg a kivételt keresem:

1. A strandbüfé sor, ahol egyrészről a messzire visszatekintő lángos, hekk, sült kolbász (stb.) kínálat vegyül a rendszerváltás körüli strandkulináris szentségtelenségháromsággal: egyen-ízű strandburger, strandpizza, strandgyros (az utóbbiak gyakran az „egész éves városok” hasonló kínálatának átlagminősége alatt).
2. A modern idők balatoni szele: a minőségi magasvendéglátás az arra reagáló médiában is egyre híresebb-hangosabb éttermei a part menti településeken és a Káli medencében, és 2.B pontként a betörekvő (leegyszerűsítve) Budapest stílusú street food egységek, melyek közül néhányan túltekintve a gourmet burgeren imázs- és kínálatkaméleon módjára kreatív halas remekeket is felmutatnak.
3.  A túlélő kisvendéglők: Próbáltam közülük párat itt-ott, de még régebben, nem tudatos figyelemmel. Ezek vendégváró légkörrel, kedvesen nosztalgikus díszítőelemekkel, házias ételekkel, vasárnapi családi vendégség utánérzésével bírnak.
4. A helyiek kocsmái: ebből a szempontból a Balaton sem különbözik. Eddigi kalandozásaim, megfigyeléseim alapján gyakran lehet az előző évtizedek atmoszférájában megmaradt, műanyagszék-hajigálós utánérzésű kocsmákat találni. Természetesen ezek közül is akadnak sokan, melyeknek sajátos hangulata van, de olyanok is, melyeknek nem sok a romantikája.

Nagyon szeretem megtalálni azokat a vendéglátóhelyeket, amik egyik csoportba se sorolható önálló úton járnak vagy azokat, amik kiemelkedőt / meglepőt nyújtanak a felsorolt kategóriákban. A túlélő kisvendéglőknek „privátágon” eleve nagy rajongója vagyok, de Kocsmaturistaként leginkább az eredendően kocsmákat hajtom itt is, az érdekes megjelenésűeket, tematikájúakat, ritkább stílusúakat, extra itallappal vagy kocsmaétlappal rendelkezőket. Mindez a viszonylag kezdeti hozzáállásom a balatoni vendéglátáshoz. Ez szükségszerűen fog még árnyalódni, továbbtagozódni. Az elmúlt két nyáron a már megénekelt Siófokon, Keszthelyen, Balatonvilágoson, Tihanyban, újabban pedig Balatonfüreden, Alsóőrsön, Balatonszemesen és Balatonföldváron garázdálkodtam és Fonyód volt az egyetlen helyszín, amivel télen és nyáron is ismerkedtem. Az utóbbiak feldolgozását folytassuk Balatonfüred kocsmáival, most a „nem hat lépcsősekkel”:

Peron – az Á, mint Álmatlanok vágányánál

A híres-nevezetes Hatlépcsős nevét már imába foglaltam ITT, viszont Balatonfüred kocsmái szerencsére nem érnek nála véget. A Peront akár rendhagyó restinek is hívhatnánk, ugyanis egy (magyaros) pizzéria profilig felduzzasztott, éjjel-nappali vagány ívó. Egy hypermodern vasútállomás keretezi, így kívülről maga a hely is ridegnek tűnhet.

Ám a küszöbön átlépve a Peron otthonos, kocsmás hangulattal rögtön jóváteszi ezeket a kérdőjeles első benyomásokat.

Boxos elrendezéssel vasúti utasfülkék szimulációját sokszorosították odabenn.

Itt ettem 2014-ben az ország számomra legeslegjobb emlékű rántottáját. Ezt említve idén viccesen fel is ajánlotta az amúgy is (pl. szállásfoglalásban) segítőkész személyzet, hogy a csapatból mindenki rögtönöz most egyet és úgy is eldönthetem, hogy melyik a legjobb. Ha véletlen itt ragadsz a városban, a Peron igazi mentsvár, mert itt éjjel is piázhatsz és pizzázhatsz. A pizza meg hiába magyaros stílusú vadpizza – amit én külön, létjogosult ételkategóriaként bírok és éltetek, ha jó – az már egészen olaszos volt, hogy a látványkonyhában énekelt a szakács miközben készítette. A Peron kötelező állomás megérkezés után, távozás előtt vagy csak úgy!

Lazy Jack, a legfrissebb lustálkodó

A vasúti pályaudvart és a távolsági buszállomást összekötő épületkomplexum másik nyúlványában pedig egy kellemes, új balatonfüredi kocsmára is bukkantunk. Lazán Lazy Jack a neve.

Ahhoz képest, hogy láthatóan modern darab, belül szintén teljesen barátságos. A névvel ellentétben nem lustaságot, hanem frissességet sugall a helyszín, a kék fallal és a balatoni képekkel és vízi témájú kis fali díszekkel.

Ám ha akarsz, órákig lustálkodhatsz is a szétterített teraszbútorainál. Hat sörcsappal és kellemes fröccsel ismertük meg. Akkor épp nem volt étlapjuk, de azóta már azt is felkonferálta a Facebook oldaluk, sejtésem szerint gyorskaja vonalon. Addig is jól el lehetett itt költeni egy-egy járműre váró sör és fröccsmenüt. A átlátszón „kendermagos” lámpái rögtön összekapcsolták a fejemben a tihanyi Pedróval. Gyorsan ki is derült,hogy egy szülőtől származnak, sőt ráadásul még a Peronnal is. Jó, hogy megalakult a Jack is, mert ha sokat vársz a járataidra, akkor akár mikro-minit kocsmatúrázhatsz is itt az állomások környékén.

König Borház (és Balaton Pizzaház), a másik velős egység

Ha már azt akarta az ég, hogy ragadjunk Balatonfüreden vasárnap éjjelre, akkor a legnagyobb pazarlás azt lett volna, a hétfő déli továbbindulás előtt nem éljük át azt, ami még kapható.

– Nézzünk még meg egy balatonfüredi kocsmát, amire igazán ráillik az, hogy kocsma – mondta Csaba

Rámutatás nélkül is rögtön felismertem, ahogy megláttam:

Kívülről színesen vibrált, zajló élettel a teraszán, belülről ehhez képest sejtelemesen sötét volt. (A képen világosabban hat) 

Odakinn a sörpadokon mindenféle népek sorakoztak egymás mellett, akár kisgyerekes családok, a reggeli kávé felett az üzletet vehemensen vitató fiatalok, egy laza tóparti karakterű idősebb arc, és ejtőző nyári ruhás középkorú nők pad alatt hűsölő kutyával. Benn egy-egy tikkadtabb életmód ívó is ült, aki megszokásból ugyanúgy elhatárolódott a tarka, fesztelen nyári nyilvánosságtól a kocsma árnyékvilágában, mintha akkor is tél lett volna, poharába kapaszkodva és látszólag még értetlen, de már talánytalan beletörődöttséggel mellébámulva élete tükrének.

Ettől a belső megbúvós árnyékvilágtól volt kellemesen kocsmás, háttal Június napsugarainak, akár egy jó holland barna kocsma beltere. A pultot viszont borház (rész)profil és a nagy borkínálat ellenére lelógó sörös neonlogók kísérték széltében-hosszában és körbeszaladásában. Amilyen örömmel találom ezeket messziről az utcán kocsmát ígérő, biztató jelként, annyira szívesen találnék odabenn inkább valami mást. Viszont ez a felültett, felül is meztelen, láncosan alvilági Micimackó pótolta az egyediséget:

A pult mögött zajlik az élet: érezni, hogy kocsmaként része egy nagyobb egésznek, ahol a fogaskereknek együtt kell mozdulni, hiszen egységben élnek egy olyan vendéglátói csatakiáltással is, hogy Balaton Pizzaház. Pörög a dinamizmus is a kedvesség mellett a tuti recept betartásához. 

Becsali táblájukon legnagyobban a velős pirítós feszít, de közzé fogva globális nagyközönségre lövő nemzetközi biztonsági játékosokkal. Sok szavam nem lehet ezért, hiszen 1. a pizza a kikiáltott profil fele, 2. még nem is kóstoltam itt a pizzát. Azt viszont örömmel láttam, hogy ez a helyi jellegzetesség itt is domborít, és a velős pirítós ma sem áll meg csak a Hatlépcsős signature dish-ként („?márkafogásként?”) És még micsoda ennél is hangsúlyosabb környékbeli sör/borkorcsolya sláger lehetne, ha a vendéglátásunk szándékos összefogással és hátszéllel mögé állna. Talán nem is késő jövőre még nagyobb erővel megpróbálni.

A bejárt négy balatonfüredi kocsmán kívül, így gyorstalpalva mindössze egy további eddig érintetlen hagyott kocsmarokont figyeltem ki, de hallottam azóta egy kisüzemi sörözőről is. Jövő nyáron tervezekvisszatérni és továbbvadászni, halászni és gyűjtögetni őket.

Újabb jó nyári kocsmatippektől addig sem zárkózom el, érkezzenek akár Balatonfüredről, akár másik balatoni településről.

Katona Csabának pedig nagyon köszönöm az idegenvezetést!

Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a balatonfüredi kocsmák is

Egyéb balatoni írások a Kocsmaturistán:

Siófok kocsmái – Kocsmaturista Szöveggyűjtemény

Keszthely: Nosztaliga, sörfesztivál, helyi kiskocsmák

A tihanyi kocsmák levendulántúli sugárzása

The post A Balatonon semmi nem múlik – Balatonfüred nem hat lépcsős kocsmái appeared first on Kocsmaturista.

Egy borús szürke, nyáron is pulcsis péntek este kezdődött a felfedezés, a Balaton partról a belváros felé tartva és aznap mindössze két siófoki kocsmáig jutott, az így-úgy egyszerre három néven is futó Szöglet, Amnézia, Lottó-Café tudathasadásig és a sokkal egyértelműbb, a helyi lakosok belvárosában szinte megkerülhetetlen Admirálig:

Siófok háttal az idegenforgalomnak

Szombat délután folytattam a túrát egy igen kellemes meglepetéssel, a Lógó Üveggel:

Lógó Üveg, Siófok: lógásért piros pont!

A vasárnapi lázadó kocsma és a vasárnapi lázadók kocsmája – húsleves helyett sör leves. Az Hörpincs egy igazi kuriózum volt, ami minden törvény felett áll:

Siófok borús vasárnapi kocsmái 1/4: Hörpincs

Majd vasárnap délután kikötöttem egy alternatív sétányon, a híres-neves Petőfi helyett a Kálmán Imre sétányon, ahol a Müller’s Hostel utcai bárjának örültem meg:

Siófok borús vasárnapi kocsmái 2 / 4 : A Müller’s hostel utcai bárja

A Kóborló Koccintó bizonyult végül a legbarátságosabb helyi ívó-intézménynek, de azért meglestem a nagyobb eleganciára törekvő Clock Drink Bar-t is. 

Siófok borús vasárnapi kocsmái 3. és 4./4: Clock és Kóborló

Vasárnap éjjelre pedig nem maradt ki végül a nagy betűs Petőfi Sétány sem, ami ekkor teljesen más arcát mutatta a pénteki-szombati bulihurrikánhoz képest a három bevizsgált helyszínével:

Siófok – A Petőfi Sétány vasárnap este

FIGYELEM: Mivel a belinkelt írások 2016-os élmények alapján születtek, az aktualitásukért már nem vállalok felelősséget. Ha megtudok bármi újat ezekről a siófoki kocsmákról, írok kiegészítést a bejegyzésekhez!

Folytatás még várható siófoki kocsmákból, de 2017-ben más balatoni településeket kóstolgattam, és egyszer jártam csak Siófokon és csupán egy új helyet próbáltam ki. Még további gyűjtök a következő irományhoz.

Ha valaki tud hozzátenni, egy legközelebbi körben feltétlenül meglátogatandó siófoki kocsmát, kérem mindenképpen írjon!

Ha pedig rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a siófoki kocsmák is:

Egyéb balatoni írások a Kocsmaturistán:

Keszthely: Nosztaliga, sörfesztivál, helyi kiskocsmák

Balatonvilágos – a hedonisták purgatóriuma

A tihanyi kocsmák levendulántúli sugárzása

A balatonfüredi Hatlépcsős hetedik mennyországa

Egyéb Szöveggyűjtemény a Kocsmaturistán, Bologna-Padova:

Bologna és Padova – Kocsmaturista Szöveggyűjtemény

The post Siófok kocsmái – Kocsmaturista Szöveggyűjtemény appeared first on Kocsmaturista.

The post A balatonfüredi Hatlépcsős hetedik mennyországa appeared first on Kocsmaturista.

Tihanyba tényleg érdemes elzarándokolni, mágikus a hangulata: pompás kilátás a Balatonra, nádfedeles házak pepitában, kanyargós utcák lefelé-felfelé, művészi hangulat és lépten-nyomon valami meglepetés. Megéri túltekinteni a hömpölygő turistatömegen!

Az apátság máig kulcsszereplője a falunak. Azzal kezdődött minden. Évszázadokkal megelőzte a Balaton népszerűségét. Az altemploma még az alapításkori (1055) miliőt idézi, viszont a modern apátsági élet nagyon is halad a korral. Facebookon is képviseltetik magukat, és bekapcsolódnak a jelen gasztronómiájába.

Több saját termékkel rendelkeznek. Ez nem idegen egy apátságtól, hiszen az alapvetően egy gazdálkodó egység, aminek célszerű ilyen módon is külvilági jövedelmet termelni. Nagyon sok sajt, sör, gyógynövénylikőr és egyéb portéka kötődik világszerte apátságokhoz, kolostorokhoz. A Tihany eredeti neve után keresztelt Tichon söröket a szerzetesek a tapolcai Stari Sörfőzdénél főzetik. Ezek kapcsán szólt Katona Csaba megszokottan szellemes és informatív előadása többek között a szerzetesi sörfőzés történelméről és a felszolgált sörfajták jellemzőiről.

Én sokadik alkalommal is bőséggel jegyzeteltem újdonságot. Az apátság példásan állt a vendégeihez. Vendéglátóipari gondoskodással figyelték, hogy az este minden rezdülése jól sikerüljön. A sör mellé falatokat (sajt, olíva, fekete erdei sonka) is kínáltak. Hazabeszélve már csak egy jó tihanyi kocsma kellene tőlük a kerek összképhez. Ehelyett ott van nekik saját térnek a Rege cukrászda, aminek teraszáról olyan üdítő a kilátás, hogy egy kávé rögtön kettőnek hat. Tihanyi kocsmából pedig van pótlék szerencsére, regélem is mindjárt.

A sörbemutatón túl specialty török kávét kóstoltatott az újonnan nyílt győri Szomszéd Kávéház és Bár, amit direkt erre a napra pörköltek és közben a srácok is rendre meséltek a kávétörténelemről, többek között Illy Ferenc szerepéről. Imádom ezt a párosítást; fogyasztás közben tanulni.

A kiállítás másnapra maradt. Az első éjjelre maga Ágoston atya javasolt kocsmát, aki szuper karakter, komolyan veszi a feladatát, de mégis közvetlen, emberi és humoros: „…és utána le lehet még menni a Pedro-ba.”

PEDRO – A Tihanyi Apátság szomszéd kocsmája

A Pedro tényleg annyira közel található az apátsághoz, hogy szó szerint látod az udvari kapuból. Aki a közelben jár vagy száll meg, bátran menjen be, kellemes és kulturált!

Mindenféle ember és korosztály megfordul. Mi mozgalmas hétvégén jártunk ott, ezért ugyanúgy volt élet délután, mint késő éjjel. Van terasza elől-hátul, lehet napozni vagy hűsölni napszak szerint, de a belső rész is marasztaló, sok faanyagtól otthonos.

Nekem legjobban a vízcseppes, gigászi lámpaégők tetszettek.

Adott csócsó és darts is, amit rendszeresen ki is használnak a vendégek, sőt hívnak játszani. Benn akár még táncra is perdülnek. A rizlingfröccs kellemes, a csapon Staropramen és Borsodi kínálkozik, a sofőröknek pedig többféle limonádé. Az árakon amúgy meglepően nem érződik a turisztika hatása.  Egy nem túlkomplikált, de masszívan jó hangulatú, gondosan megkomponált belterű, élettel teli, pörgős kiskocsmát ismertünk meg. Ha valaki fesztelen, de korrekt közeget keres Tihanyban egy pár kör italra, itt megtalálja. Mi törzsvendégek lettünk a három napunk alatt.

Tihanyi Színház Büfé – Kocsma kilátással

Engedem, hogy a hívei vitatkozzanak a besorolással. Mi viszont kocsmának használtuk, mert az esti bandukoláshoz még jól esett egy helyet nyitva találni. Koppra zárás előtt érkeztünk, és örültünk, hogy egy búcsú hosszúlépésre még befértünk. Ahhoz már reggel kellett visszajönni, hogy lássuk, hogy a Bujtor István Szabadtéri Színpad mellett 3 éve működő fröccsre, sörre ideális terasznak távolba révedve milyen jó kilátása van a Belső-tóra. A falatozókat hamburgerrel és grillszendviccsel várják a büféprofil jegyében. Jó a kávé (Hausbrandt) jópofa logóval. Biztosra veszem, hogy egy színpadi élményt is felfokoz az itteni közeg.

„PISTA BÁCSI borozója” – Az alapvető tihanyi kocsma, ahova párhuzamosan vittük egymást

Az egyik délelőtti kimozduláson Csabával mindketten úgy döntöttünk, hogy mutatunk egymásnak egy jó kis kocsmát, amit ismerünk a faluban. Közeledvén egyre gyanúsabb lett és be is igazolódott, hogy ugyanoda vezettük egymást, Pista bácsihoz. Nem kell sokáig gondolkodnom, hogy az apátság után ez legyen a következő dolog, ami eszembe jut Tihanyról. Régen garázs volt, ami már feltételezéses alapon is látszik rajta. Viszont több ember „állt be” itt, mint autó, mert gyorsan felfedezték mint kocsma-tehetséget.

A gyenge viccemen túl széles körben vállalható, sőt örömet ádó egység. Nem egy biztos komfortzóna középpont minden úri ízlésnek, de a régi idők romantikája szedetlenül munkál pár négyzetméterén.

Nagyjából 35 éve létezik borozóként. Pista bácsi és felesége 1991 ben vették át. A mosolygós önvallomás így hangzott: akkoriban a feleségem még mini fánkot árult, de itt ragadtunk a kocsmában. És milyen jól tették!

Szerzetesek asztalánál kiállítás a Múzeumok éjszakáján

Saly Noémi személyére már több közös ismerősünk irányította a figyelmemet. Témámba is vágó jelvényei alapján ő a Vendéglátóipari és Kereskedelmi Múzeum sztármunkatársa, írónő és nem utolsó sorban kávéháztörténész. Örömmel ismertem meg itt és éltem át a tárlatvezetését az épp Tihanyi Apátság múzeumában állomásozó Szerzetesek asztalánál című vándorkiállításához a Múzeumok éjszakáján.

Nagyon tömény, információdús vezetés volt, kiemelendően felpezsdítő, sziporkázó előadásmóddal. A végén azt nem tudtam eldönteni, hogy ő volt Katona Csaba díjas vagy Katona Csaba előadása Saly Noémi díjas. Két előadáson ilyen jót szórakozva tanulni istenien hatékony kombináció. Sok eredettörténettel, legendával lett gazdagabb az elmém, figyelemre méltó kiállított tárgyak között.

A szerzetesek a mai italkultúra szilárd alappillérei közé tartoznak, ezért a teljes képhez nélkülözhetetlen az ő szerepük és legendáik ismerete. Több hiányzó kirakódarab került most helyre. Többek között a művészettörténész kolléganő, Rákossy Anna előadásából az, hogy Jedlik Ányos, a szóda és közvetve a fröccs feltalálásával illetett győri bencés szerzetes anno a Tihanyi Bencés Apátság által üzemeltetett Balatonfüredi Gyógyfürdő savanyúvízét hiányolva kezdett el egy szikvíz masina kiötlésén gondolkodni. Több se kellett ezeknél, meg is vettem a kiállítással azonos című könyvet Saly Noémitől.

András királykeserű és Anasztázia levendulalikőr

És hogy vesz még részt a Tichonon is túl a bencés rend a mai italkultúrában? Van egy férfi- és van egy női közönségnek szánt likőrpárosuk, az apátságot alapító I. András királyunk és kijevi felesége, Anasztázia után elnevezve. Az egyik keserű, a másik édesebb. Mi egy kisüveges Andrást felosztva búcsúztunk Tihanytól a Balatonra visszatekintve.

Elhiszem én, hogy szép szín a levendulalila, de Tihany elsődleges színe akkor is a panoráma vízszíne marad számomra. Meglehetősen gyanús nekem, hogy a bencés apátoknak kizárólagos szerződése van a tihanyi Balaton színére Istennel.

Folytatás Balatonfüreddel…

Ha addig is extra tartalmat olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!
Térképen a tihanyi kocsmák is:

Korábbi balatoni témák a Kocsmaturistán:

Balatonvilágos – a hedonisták purgatóriuma

Keszthely: Nosztaliga, sörfesztivál, helyi kiskocsmák

Siófok háttal az idegenforgalomnak

The post A tihanyi kocsmák levendulántúli sugárzása appeared first on Kocsmaturista.

Bár csak ketten maradtunk felfedezni a helyszínt RNYK barátommal, de eredetileg öten érkeztünk Zalából estebédelni a Világosi Étterem teraszán, és körbekóstolva egymás kajáját is, egészen svédasztalos élményt kerekítettünk ebből. Itt leltem életem egyik top 3-as rántott sajtjára a székszomszédom tányérján. Bizony, ezt az egyszerű ételt illetően is vannak fokozatot és kiemelkedő eredmények. Én jegyzem a tetteseket.

Semmi konkrétat nem tudtam Balatonvilágosról, sem a Hedon sörfőzde helyi viszonyairól, amikor az egy éjszakás letáborozás mellett döntöttem. Az 1200-as lélekszám eleve drasztikusan csökkentette az esélyét, hogy nyaraló-metropolisz kategóriában indulhasson a település és az itteni kocsmatúrát is egészen bizonytalanul hagyta.

Az étteremhez legközelebbi, partközeli helyszín, a Kerékpár Bár üdítően üdülősnek tűnt, de ott csak útbaigazítás kértünk, hogy gyorsan letudjuk a szállás kérdést és megszabaduljunk a csomagjainktól. Rögtön éltem már az első alkalommal is, hogy rákérdezzek a bennem munkáló legsürgetőbb kérdésre, hogy van-e itt helyben vendéglátó szentélye a Hedon sörfőzdének.

Rögtön rámutattak az egyik vendégre. Az ott ejtőző László pont a Hedonnál dolgozott, akkori mondák szerint hat fős csapatban. Rögtön odapofátlankodtam megtudni, hogy még nincs önálló Hedon egység, de jövőre (most már idén) készülnek vendéglőt nyitni. Adott útbaigazítást, tanácsot a szállásfoglaláshoz, körképet a faluról és azt is elárulta, hogy hol ihatunk balatonvilágosi vendéglátásban mégis Hedon söröket.

A Lavender terasz egy étterem volt. Kint szép távol-keleties kerttel, nő-elkápráztató kis tóval. Romantikuskodtak is a legvízközelibb asztalánál.

A benti tér viszont egy baráti koccintáshoz zacsinyisszantóan nőiesnek mutatkozott, fehér és levendula színeiben, így komfortosabban jártunk a kerthelyiséggel. A pincértenyéren „közlekedő tányérok” finom kajákat sejtettek mellettünk, miközben a kinti pultban csapolt Balatonvilágosikat csúsztattuk le a Hedontól a szülőfalujában.

Gyorsan átmentünk el is foglalni a valahol félúton észrevétlenül lefoglalt szállást.

– Mi itt a legjobb hely – kérdeztük a panzió recepcióján Diát, aki csak nyáron dolgozott itt, egyébként fest és Szegeden tanul.

– Ez egy csendes, nyugdíjas hely… – felelte.

Engem nehéz elrettenteni a küldetéstudatomtól. Bízok valami ismeretlen eredetű, kimutathatatlan és megnevezhetetlen képességemben, hogy én még annál is találok jobb helyet, mint amit egy helyi tud. Ez most nem lett igaz!

A Sörbár név hangzott el legtöbbször a kérdéseinkre válaszul. A térkép 2,7 km-t mutatott. – Azt simán legyalogoljuk – gondoltuk mi.

Makulátlanul takaros községutcákon vezetett az út. Vittünk fürdőfelszerelést is, hátha útközben vagy visszafelé csobbanunk. Azt örökre megjegyeztük Balatonvilágosról, hogy erősen kétszintes, természet-adta módon. Ez azért jó, mert ennek a magas partnak köszönhetően ilyen szép kilátást tud produkálni, éjjel pedig távoli messzeségig megmutatja a túlpart fényeit.

Azért meg rossz, mert a térképen közel lévő Balaton part fentről mégis tud elég messze lenni, főleg éjszaka, kutyaugatásos sötét mélységben, beláthatatlan partszakasz jellemzőkkel. Érdemes nappal előismeretet gyűjteni.

Az élet valóban falusian csendes volt a sötétedő utunkon. Biciklisek és sétálók jöttek csak szembe elszórtan, az útszéli pályán távolabb több generáció focizott egymással. A Club Aligát is csak kívülről láttuk. Két vendéglátó helyen volt élet, de mindkettő inkább kisvendéglő volt. A Révai nevű helyszín egészen bulis társasági életet koncentrált, utólag azt mondom, hogy lehet, hogy jobban jártunk volna azzal. A másik a Telebendő, ami ránézésre egyébként egy szimpatikus asztalterítővel borított sörpados egység.

Mi tartottuk magunkat a küldetéshez. A Sörbárral, ahova bár akkora Nirvána élménnyel futottunk be, mintha Harold és Kumar érkezett volna meg a White Castle-ba, mégsem jártunk túl jól. Egy italra maradt csak időnk és már húzták is l a redőnyt.

Figyelembe véve a sör hangsúlyosságát a elnevezésben és azt, hogy a Hedon falujában vagyunk, titkon reméltünk egy kis extra választékot, de sajnos leginkább csapolt Borsodit és üveges Staroprament rejtett a kocsmanév első három betűje. A viszonylagos monopolhelyzete még csak nem is teszi szemtelenné ezt a keresztséget. A belső területeken ez nem EGY, hanem A sörbár. Ugye saját szabályom, hogy a helyiek ajánlása alapján haladok csak egy új helyszínen, nem olvasok online értékeléseket és nem nézek előre honlapokat, Facebook oldalakat, mintha nem lenne Internet. Ezzel lehet így is és úgy is járni. A terasz még tele volt, de már nem kivilágítva az utolsó tíz percre, ezzel is megkönnyítve a zárást, kívülmaradásra biztatva a kevésbé elszánt erre tévedő turistákat és beeső helyieket.

Staroprament ittunk itt, ha már sörre készültünk. Egy fiatal lány töltötte első nyári munkaórákat ebben a pultban. Szerinte nem a nehéz, hanem a lehetetlen kategóriában indul itt a kocsmatúra. Amikor következő helyet kerestünk, az egyik 40 éves vendég így felelt: „Az alkoholisták itt meghalnak. Van sör otthon a hűtődben és az a kocsma.” Önvallomása szerint ezen helyzet tarthatatlanságát már a polgármesteri hivatalban is előterjesztette.

Végül egy nyugdíjas hölgy még befutott zárásra, feltankolni egy kis konyakból és szatyorban elviteles sörökből. Tőle azt hallottam, hogy régen nagyobb élet volt itt, meg vasárnap és hét közben is, de minden korábbi hely bezárt. Szerinte azért, mert nincs pénze az embereknek. A beszélgetős lakosok tudata eléggé elválasztotta a partot a falutól és teljesen másképp számolt vele. A szintkülönbsége nem csak a természetben jelentkezett.

Elindultunk visszafelé, sokan ültek még a otthonaik vagy nyaralóik teraszain, iszogattak, beszélgettek. A fiatalok pedig pár kisebb csoportban vagy párban csoportosultak a magaslati déli parton, padokon ülve vagy fűben fekve. Kocsmák helyett maradt a nagyon csillagos ég és az hold aranyrajza a Balaton fekete vizén.

Visszafelé a Lavendert még nyitva találtuk, én Madame Porterrel zártam.  Ez a hely mentette meg nem is kocsmaként a egynél több kocsmát nélkülöző kocsmatúrát, nyitánykor is, lezáráskor is, és még Hedonos poharat is küldtek ajándékba egy műkedvelő barátomnak.

Balatonvilágos lecsupaszított kocsmaszempontból elsőre igen sereghajtó lett, de amúgy tartogathat még sok jóságot, a szép természeti adottságán túl is. Nem ismertem még meg a valódi Balaton partját, se a kisvendéglőit. Kétség kívül az is nagyot robbanhat itt, ha valóban saját vendéglátó egységet nyit majd a Hedon. Az idővel még sör-zarándokhellyé is mutálódhat.

A 2016-os Balaton nyári mesék ezzel véget értek. 2017-ben nyarán szándékozom folytatni több Balaton parti területén feltérképezését. 

2017-03-30 FRISSÍTÉS: A Hedon sörfőzdétől megtudtam, hogy most már árulnak Hedon söröket a sörbárban.

The post Balatonvilágos – a hedonisták purgatóriuma appeared first on Kocsmaturista.