Elindultam hát a Hörpincs után a júliusi borús vasárnap délutánon, hogy tovább tapasztaljam a siófoki lakosok kocsma-ökológiáját. Még mindig szándékosan kerültem a “Sétányt”, de csak cselekedetben, szóban nem. Nagyon érdekelt a helyiek hozzáállása, úgyhogy akivel csak lehetett, beszélgettem róla. Elütő véleményekbe ütköztem, miközben felfedeztem egy kisebb sétány egyetlen utcai bárját.
Érdekes jelenség, hogy egy kétéltű város (nyári és téli Siófok kontrasztjára gondolok) saját polgárai hogy alkalmazkodnak a szezonálisan melléjük növő idegenforgalom kiszolgáló jelenségeihez, amiből ugyan ők is részesedhetnek, de valamennyire maguk is turistákká válnak ott. És, hogy ez kényszer vagy kiváltság, azt embere válogatja!
Azokat az egységeket kerestem és jártam be inkább, mint általában, ahol a helyiek otthon vannak, de végül elsőként egy földrajzilag és eszmeileg is köztes állomáson kötöttem ki, a Petőfi sétány és a parttalan belváros kocsmái között. Rátaláltam Siófok második számú nyári, de mégsem vízparti sétányára, a Kálmán Imre sétányra, a vasút közelében, ami a város szülötte zeneszerzőről lett elnevezve. A híres pesti Broadway-n található mellett, itt is nagyon pofás szobra lelhető fel, a sétány melletti Millenium parkban.
Ha már szobor…! Siófokon úton-útfélen érdekes szobrokra lehet bukkanni két kocsma között (ez alól amúgy a Petőfi sétány sem kivétel, sőt!). Ezen az úton például ekkora harmóniát leltem az ember és a természet alkotta ábrázolás között elenyésző négyzetmétereken belül:
A Kálmán Imre sétány amúgy egy olyan (főleg bazár)sor, ahol akár meglepő ódon épület kíséretében, inkább szilikon telefontokokat árulnak, távol-keleti kabalákat és balatoni díszüveges pálinkákat, mintsem koktélt és féktelen bulit.
A magyar Herr Müller hostelének utcai étel- és italbárja, így kuriózum és a környező ruhás bodék közül kocsmaként is kiemelkedő jelenség. (402. állomás, 5. siófoki állomás)
Maga Herr Müller is kocsmának hívta, amikor az egyik törzsvendég után kiabált, (“túl messze van ez a kocsma mi…?”), akinek éppen vissza kellett szaladni a saját standjához. A törzsvendégek ugyanis főleg a szomszéd árusokból kerülnek ki. Ez szezonális szövetség! Nem dúskálnak a kocsmárosokból a nyárra felhúzott kulisszautcájukban az itteni kereskedők. Az alkalmi vendégek meg jönnek-mennek. Aki már egyszer ide tévedt, szívesen jön vissza. Én is egy ilyen jövő-menő vendég voltam aznap. Vissza is jöttem, sőt ebben a hostelben aludtam végül.
Pont itt éheztem meg, egy fröccs és egy kávé mellé lehorgonyozva, beneveztem egy mediterrán csirkére, mint közép-délutáni ebédre.
A bárrész tavaly debütált. A székek kényelmesek, a kaják szívvel-lélekkel készülnek. Peti Bécsben él. Szakácsként és pultosként besegít a barátjának nyáron.
Isteni volt a kajája, a vendéglátói modora és az, ahogy Bécsről mesél. Rögtön ott akarsz lenni a 17. kerület boros pincéiben és a 8. kerület opera melletti schanigartenjeiben, de rájössz hogy épp itt is nagyon jó. Ha beszélgetőpartnere lel benned, a hamburgerhús megfordítása után visszatér. Büszkén meséli. hogy épp egy new yorki család ült nem rég a helyemen, és azt mondták, hogy életük legjobb hamburgerét ették itt. Elgondolkodtam, hogy megbánjam-e a mediterrán csirkét.
Mellettem jobbról egy hirtelen társaság hirtelen rendelése ütött fülön, sieben schnaps und sieben bier (hét sör, és hét pálinka) Meg is kérdezi őket Peti, hogy ők-e a hét törpe, mire fel én meg őt, hogy igen esetén, ő ki? Aztán a lecsúszott snapszok után egy kör unicumot is rendeltek. Egészen élénknek tűnhet így a Kálmán Imre sétány. Sok itt a német beszéd, jó hogy ők is hozzáértő profi választ kapnak, olyantól, aki a Ja, bitte-n túl is érdemben interaktál. Így születnek legalább tiszavirág életű törzsvendégek. Errefelé az esős napokban hisznek, jobban befészkelik magukat ide az emberek, kevésbé hívogató a strand, és a nagytestvér sétány a kontrasztjával.
Megkérdeztem egy jelenlévőt a Petőfi sátányról. Azt felelte, hogy szerinte katasztrófa. “Utánozzák Ibizát és társait, mert az bevált és biztos beválik itt is, de kellene neki jelleget is adni.”
Kerülném a félreértést, én nem vagyok Petőfi sétány-ellenes! Nem a fő-fókuszom, de nem egyszer éreztem magamat már jól ott. Ismerni és felsorakoztatni akarom a véleményeket.
Amint később a Clock és a Koborló kocsmákon már túl, lepakoltam a cuccaimat a Müller’s hostelbe, még megkóstoltam a hamburgert is, a múló esélyekkel szembeni mohóságomból, de nem bántam meg, tényleg kifejezetten jó falat volt, fényévekre a régi balatoni hamburger minőség sztereotípiáktól.
Főleg a szósz maradt kiemelkedő élmény és az, ahogy holmi bloggerséggel vádoltak, miközben fotóztam a szendvicsemet. Peti odajött hozzám, és elárulta a szomszéd ruhaárusok gyanúját arról, hogy netán-tán írásos hamburger teszt születik a keze munkájáról. Csillapítottam a kételyt, akkor még igazul: Nincs blogom, de ha lesz is, akkor is kocsmákról…
Folyt.köv.
A Siófok sorozat előzményei:
1 – Siófok háttal az idegenforgalomnak
2 – Logó Üveg, Siófok – lógásból piros pont
3 – Siófok borús vasárnapi kocsmái 1/4 – Hörpincs