Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

Lógó Üveg, Siófok: lógásért piros pont!

Pont kereken a 400. helyszín lett a túrámon a Lógó Üveg, ami Siófok belvárosában az első igényes, modern és koncepcionális kocsma, amit megláttam és meglátogattam. Teljesen más kocsma-kaszt az előző napi élményekhez képest. Saját magát kult kocsmaként kategorizálja. A belépés után rögvest a név eredete is leesett. Szerencsére nem szó szerint, mert az akár fájhatna is. A mennyezeten ugyanis, széltében-hosszában valóban üvegek lógnak.

kocsmaturista_logo_uveg_siofok_kulcso_terem

Ide már két kocsma-kíváncsibb leányt is magammal exportáltam a csapatépítőmről, és együtt fedeztük fel ezt a betérőt. Rögtön a kerthelyiség is nagyon kellemes volt, képregényes borítású iskolaféle padokkal, virágokkal, üde élettel,

2016-07-16-18-16-58

kocsmaturista_siofok_logo_uveg_iskolapad_kepregeny

de igazán elismerően a két és fél termes beltér megjelenését bámultuk mindhárman. Én fajtámból adódóan egészen ijesztő áhítattal például. Lehet néhány üveget lógva látni itt-ott, más kocsmákban is, a Dürer kert halljában egészen sokat, de ebben a profil-mennyiségben ez tényleg kiemelhetően csinos és ütős.

kocsmaturista_logo_uveg_siofok_belso_terem

És persze jópofa tőle a név is. Rájöttem, hogy szeretem a minőségjelzős szerkezetű kocsmakeresztségeket (Dalmát szamár, Lompos uszkár, Kilőtt szem, stb.).

A design tettese a tulajdonos egy barátja volt – feltelték. A rengeteg üveggel a többi dekorelem harmóniában létezik, fenntartva a sportos eleganciát, ami abból áll össze, hogy sportújság-lapokkal van körbetapétázva a fal, részben a mennyezet, sőt még lámpaburák is,

2016-07-16-20-33-06-hdr

és tollasütő szegeződik a falon, de kiegészítésképp akadnak könnyesen (persze) üvegre folyatott gyertyák, 

2016-07-16-19-30-38

és karácsonyfaégősorokkal a félhomályban romantikussá világított különböző alakú poharak is. Ötletes és stílusos a berendezés, sok benne ugyan a retró elem, de összhatásában még sem egy Budapest füttyszóra készült romkocsma-utángyártás. Ma már ilyeneket jó csinálni, jól megtalált arányokkal, ügyesen választott koncepcióra kihegyezve. Kicsit angol pub-os, kicsit holland barna kocsmás hangulat jött így létre. Randizós és bandázós is, használták is mindkettőre.

Azt, hogy miért kult a kocsma, a láthatón (társasjátékok, Ninentdo!!!! < jee!!!) túl részben megkérdezni kellett, másrészt a Facebook oldalukon is művelődtem egy kicsit, és úgy raktam össze, hogy ez a szócska a kultúrát is rövidíti, miközben persze jó arra is, hogy kultusz-létet célozzanak meg vele. Ahogy hallottam meg olvastam, előfordulnak kiállítások, könyvbemutatók, kocsmakvíz, filmklub. A testben mozgalmasabbaknak meg dartsverseny és salsa est. Az évi egyszer aktuális témákhoz is eseményt rendel: jó, a Halloween nagyon adja már magát sok helyen, de a Lógó Üveg például Oktoberfestnek is tisztelgett a münchenitől és a budapestitől is távol. Azt mesélték, hogy régen koncerteket is nagyobb számban rendeztek, van is számukra színpad,

kocsmaturista_siofok_logouveg_szinpad

de ez a műfaj egyelőre nem vette meg a lábát, mert egyszer ezért, máskor azért nem jött ki jól a lépés, de  Facebookon utólag láttam helyette mondjuk X-Factor tehetség kutató castingot. Nem lehet nem méltatni egy olyan helyet, ami ekkora sokféleséggel működik. Úgy tűnik, itt mindig történik valami, és nagyon jó húzás, hogy az amúgy nyáron kívüli időszakban kevesebb lelket számoló Siófoknak van egy ennyire poraktív belvárosi kocsmája, ami ilyen sok témában képes összerántani a különböző népeket. Jó, én pont nyáron voltam, pont délután és persze csak egyszer, de simán elhittem, hogy télen gyakrabban telik meg csordultig az üveg, amikor a Petőfi sétány nem vonja ki a népeket a városi központból. Elvileg akkor meg sem lehet mozdulni. Meg is beszéltük a lányokkal, hogy egyszer visszatérünk télen, hogy akkor IS higgyük, ha látjuk.

kocsmaturista_siofok_logo_uveg_pult

Előző írásban említettem, hogy itt azt hallottam valakitől, hogy sosem menne az Admirálba, a vidám restisebb jellegű kocsmába a buszpályaudvarnál, mert az cenzúrázom: “derogál”. Az általam nagyon bírt, lazaságban középutas Koborló koccintóban (beszámoló hamarosan!) pedig azt hallottam, hogy ide, a Logó Üvegbe nem jönne valaki más, mert röviden, sznob. Próbálok én mindkét szemszögből visszaemlékezni, de nagy felelősség egyetlen látogatás alapján messzemenőt kijelenteni, ezért csak a benyomásaimat taglalom: ide is bejött az egyszerű bácsika bevásároló szatyrokkal, lehúzni egyetlen gyorsat a pultnál, és barátságos kiszolgálást kapott, miközben másfél méterre elegáns középkorú nők ettől zavartalanul long drinkeztek szívószállal. Valaki más simán Al Bundy módjára nyújtózott el a székében a kocsma egyik végében. Egy másik átutazó fel és alá járt az asztalok között, a díszletet vizsgálva, pont mint én kicsivel korábban. Azt már gyakran megfigyeltem, hogy a kicsi és közepesen településeken, ahol a teljes kocsmapaletta átlátható egy levegővel, gyakran van egy fennhéjázónak kikiáltott helyszín, amitől néhányan direkt elhatárolódnak. És többször volt, hogy én is igaznak találtam ezt a tételt ott, ahol az emberek olyan mereven pózoltak és ittak, hogy az üres poharat is csak görcsoldóval tudták letenni. Elsőre a Lógó Üveg közönsége abszolút nem így jött át.

Na majd egyszer, amikor a Petőfi sétány pálmafája lombot hullat következő nyárig, bejövök a télvízi nagyobb banzájba, és átélem úgy is a közeget.

ADALÉKANYAGOK:

Feltűnt, hogy a zene nagyon ideális hangerővel szól, jól hallhatón, mégse zavarón.

Bánatot csak abban találtam, hogy itt sem volt markánsabb kocsmakaja, csak ropi, chips, mogyi, a gyakori nem eléggé szent háromság, és nem kaptam se próféciát, se történelem leckét egyébről, bár a Facebook oldalon láttam korábbról zsíros kenyeres képet, a programok között meg olvastam bográcsozást.

Sokféle sör volt csapon, amikor ott jártam: Staropramen, Borsodi, Erdinger, Bitburger. Én a Köstritzer, német fekete sört emelem ki és választottam, ami eddigi tapasztalataim szerint ritka Magyarországon, pedig jócskán finom.

kocsmaturista_siofok_logo_uveg_köstritzer

Érdekes, balatonföldvári borokat (Podmaniczky pincészet) mutattak üvegben, olyan jópofa címkékkel és nevekkel, mintha az általam ebben a témában nem titkoltan elismert Hedon-nal egy műhelybe járnának nyomtatni.

kocsmaturista_siofok_logo_uveg_balatonfoldvari_borok_podamniczky_pinceszet

(Nem tudom, hogy melyik a tyúk és melyik a tojás, csak én a Hedont ismertem előbb)

Tetszik, ahogy a bort meg a fröccsöt ebben a kedvelt vázámban kínálják:

kocsmaturista_siofok_loguveg_fröccs_vaza

Ez is meglepően ritka elem a nagy egészhez képest. Fejből 2 magyar helyet tudok a bejárt sok-sokból. A házi borból a fröccs a budapesti hasonló színvonalú egységekhez képest arányaiban jelentősen olcsóbb. A többi ital kevésbé marad le a kategóriájának budapesti áraihoz képest, de azért valamennyivel kevesebb. A balatoni árakhoz meg, még bevallom, nem értek nagyban.

Összességében nagyon hajrá! Pártolásomat élvezi ez az irány, a stílus, az ötletesség és a sokoldalúság. Maradjon, fejlődjön tovább! Ide automatikusan megyek majd, ha újra Siófokon járok.

kocsmaaturista_siofok_logo_uveg_bejarat

Születési év: 2014

Nyitvatartás: H-Cs: 17:00-00:00, P-V: 17:00-02:00 (Forrás: Facebook)

Cím: 8600 Siófok, Fő utca 55

Facebook oldal: https://www.facebook.com/logouveg/?fref=ts

[huge_it_maps id=”1″]

 

Szólj hozzá!