The post Kocsmázva utazni, utazva kocsmázni… appeared first on Kocsmaturista.

(Az első kocsma, a Halász:)

(A 800. kocsma, a Hendrinx:)

A folytatásos kocsmatúra jóval előbb kezdődött, mint maga a blog vagy annak kikristályosodott ötlete. Ezen a linken elolvasható hosszabban is, hogy hogyan is indult:

Kalapkúrából lett kocsmatúra

-Te számolod? – kérdezik tőlem gyakran – NEM! A kocsmákat ilyen mennyiségben nem lehet számolni, biztosan elrontanám! Fejben tartani sem lehet a kocsmákat, csak nyilvántartani lehet őket! Még így is volt, hogy hibáztam és 5 kocsmával előbbre rohantam a számolásban, aztán szaladhattam gyorsan pótolni öt kocsmát, hogy igaz legyen, amit állítok a weboldalon.

A KOCSMATÚRA FÜZET

A nyilvántartás aranykora egy KOCSMATÚRA FÜZETTEL kezdődött. Már a 3. vagy 4. hosszabb kör után kíváncsi lettem, hogy hány különböző kocsmában jártam, így a pár hetes emlékeket még bizonyossággal összekaparva, táblázatba rendeztem őket. Miközben ehhez mindig hozzáadogattam az új tételeket, mosolyogtam, hogy itt ez történt, ott az történt, és egyáltalán, mennyi minden is történt már. Kezdtem aggódni, hogy egy idő után elfelejtem. Ezért az egyik új kör előtt vettem egy füzetet és ráírtam, hogy KOCSMATÚRA FÜZET.

Már elég viseltes, de így a szép. A 44. és 45. állomásról, az Illegalról és a Yellow Zebraról már ebbe írtam fel az érdekes dolgokat. Nem volt még Kocsmaturista szó, de volt már kocsmatúra füzet. Pár hónap alatt betelt. Azóta persze sokkal inkább high-tech nyilvántartást és jegyzetelést alkalmazok. Fejlődni minden részletben hasznos! Ám első kocsmatúra füzet is csak egy van. Érdekes megfigyelni a rajta található szavakat: ITT, MOST, LÁSS, DOLGOZZ, JÁTSSZ! Erről van szó!

Fontosnak is tartom elmondani, hogy ez a 800 kocsma egyesével több, mint egy újabb hozzáadott szám a sorhoz, és egy újabb helyen megivott újabb ital. Ez azt is jelenti, hogy 800-szor figyelni a helyre, az érdekességekre, az emberekre, 800-szor jegyzetelni, 800-szor beszélgetni valakivel a kocsmában, 800-szor fotózni (<az utóbbi csalás, a legelején nem fotóztam), és elhelyezni a megfigyeléseket egy rendszerbe, ahol minden mindennel összefügg, hasonlít és különbözik.

Ha extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát.

Térképen az eddig megénekelt kocsmák:

Egyéb írások a kezdetekről:

AHOGY KEZDŐDÖTT: Az 1. nulladik állomás – Maxi Bar, Opatija, Horvátország

AHOGY KEZŐDÖTT – 2. RÉSZ: A második nulladik állomás, Borpatika, Hévíz

AZ ELSŐ ÁLLOMÁS, A HALÁSZ – Törzsvendég-grund van! Einstand nincs!

The post A KOCSMATÚRA FÜZET – A 800. kocsma alkalmából appeared first on Kocsmaturista.

Érdekes világ volt ez, amikor elkezdtem és érdekes maradt azóta is. Emlékeztetőnek a legelső bejegyzés:

80 KOCSMA FELETT A FÖLD KÖRÜL! – A bemutatkozás kezdete

Sőt minél többet élek át, látok, hallok és ismerek meg, annál inkább hajtok fejet alázatosan a „nem tudás” és a „nem ismerés” végeláthatatlan hatalmassága előtt és látom be a végcél nélküli utazó, kalandor és kocsmaszédelgő áhítattól párás szemszögéből a választott téma kimeríthetetlenségét. EMBEREK ÉS KOCSMÁK, VÁROSOK ÉS KOCSMÁK, UTAZÁS ÉS KOCSMÁK KAPCSOLATA – 100 dimenziós élmény!

KOCSMATURISTA ÉS AZ ÜZENET

Ha a kocsmák mesélni tudnának…A KOCSMÁK TUDNAK MESÉLNI! És én továbbra is továbbmesélem a meséiket. Semmivel sem kevésbé lelkesen, kíváncsian és alaposan, mint 100 bejegyzéssel ezelőtt! 

Azóta viszont már tudom, hogy milyen valóban kocsmakrónikásként élni, milyen úgy tapasztalni, hogy tudom, hogy az élményt kétszer fogom nagyon megélni: egyszer ténylegesen és egyszer, amikor leírom. Írni több, mint jegyzetelni. Felelősség! Odaadom a világnak azt, ami csak az enyém volt korábban. Visszaidézem az emléket, megforgatom, megvágom, elengedek belőle, és mindent megteszek, amit tudok, hogy az adott kocsmának, városnak, a város kocsmaéletének szellemisége azzal az üzenettel éljen tovább a soraimban, amit terjeszteni, téríteni kívánok. És mindent megteszek, hogy egyre jobb legyek ebben! Felelősség, hogy legyen benne a soraimban rendszeresen a plusz sugallat arról, hogy miért és milyen példákon keresztül gondolom úgy, hogy a kocsmák a kettős megítélésükön és a sokféle visszhangjukon túl sokmindenre jó és akár hasznos, sokféleképpen érdekes vadhajtású egységei a társadalmi életnek. És legyen a Te képed a kocsmavilágról botrányos vagy vicces, elbagatellizáló, éltető vagy elhatárolódó, csodáló vagy viszolygó, ellenséges vagy baráti, én mindig szeretnék új szemszöget is adni ehhez.

KOCSMATURISTA ÉS AZ ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS

100 bejegyzés után jobban megismertem a határaimat. Amikor nekiálltam leírni az élményeimet naplószerűen, rövidebben-hosszabban késleltetve, hamar rájöttem, hogy ez sokkal több időbe kerül, mint valaha gondoltam volna. Az első Bologna-Padova sorozatom összesen 14 írásosra sikerült, pedig mindössze nettó 4 nap élményeit tartalmazza:

Bologna és Padova – Kocsmaturista Szöveggyűjtemény

Egy írást minimum 3 óra alatt írok meg, szőrőstől-bőrőstől, amiben nincs benne a valós idejű jegyzetelés. Ez tizennéggyel felszorozva bizony 42, míg 4 nap ébrenléti óráinak száma átlagosan 64. Nem telhet a kétharmadába megírni, mint megélni! Nyilván nem lustaságról van szó, nem is motiválatlanságról. Én csak félig utazom, ha nem írok róla. De mivel az én időm is véges, változtatnom kellett a szerkesztői elveimen, hogy a lehető legtöbb téma időben hangot kapjon!

Májusban írtam először részletező helyett összefoglalóan egy olyan város kocsmaéletéről, ami nem a lakhelyem. Szerencsére a százhalombattai írásnak nagyon jó fogadtatása lett, amit biztatásként éltem meg, hogy így folytassam.

Százhalombatta 10 kocsma után

Nehéz volt és még mindig nehéz azt helyretenni, hogy valakivel átélek egy jó kis kocsmakalandot a városában, a környékén és ő szívvel-lélekkel körbevezet, elmondja a kincset érő titkokat és megkérdezi, hogy mikor láthatja az írásomat erről, és utánaszámolva jön az elszontyolító eredmény, hogy bizony csak hónapok múlva, mert ennyivel vagyok lemaradva. Elkezdtem változtatni, de a hatás igazán csak ezután jön. Cél időben közelebb kerülni önmagamhoz és lecsökkenteni az emlékiratszerű távolságot. Ezzel együtt tudom, hogy így sosem fogok mind a közel 800 kocsmáról írni, amiben jártam, és ezután járok majd, azonban várost egyet sem fogok kihagyni. Először összefoglalok, aztán vissza-visszatérek ráközelíteni a legizgalmasabb kocsmákra, legérdekesebb történetekre, és el fogom fogadni, hogy lesznek olyan történetek, részletek is, amik kimaradnak a Kocsmaturista naplójából. Amikor utoljára beszéltem Szakál Úrral, a Kocsmológussal telefonon, ezt mondta búcsúzóul: „Ne űzd, úgyse éred utol.” – Nem erre fel mondta, hanem csak úgy, talán semmi konkrétra, talán viccből, de én rögtön tudtam hova tenni.

Íme a vele közös történetem:

Egy bor Szakállal – Találkozás a Kocsmológussal Debrecenben

KOCSMATURISTA ÉS AZ ÚTITÁRSAK

Szakál úrhoz hasonlóan sok érdekes embert ismertem meg az útjaimon és kocsmatúráimon. Örülök, hogy visszatérő ismerősök lettek közöttük, akikkel sok gondolatot és eszmét cseréltünk már, és akiktől sokat tanulhattam. Kiemelem Katona Csaba sör- és nem sör történészt, akinek különösen sok tudást, élményt, eseményt és további ismeretséget köszönhetek. Hálás vagyok, hogy úgy döntöttem, hogy benézek arra a Keszthelyi Sörfesztiválra, ahol megismertem őt.

Keszthely: Nosztaliga, sörfesztivál, helyi kiskocsmák

Sajnos vannak, akiket Kocsmaturistaként ismertem meg útközben, de már örökre el is veszítettem. Visszagondolok most Krisztinára Győrből, Tony Jenningsre a Wichmannból és legutóbb Béla bácsira, aki egyszer a semmiből jött és elvitt négy kedvenc kocsmájába egymás után. Nemrég hallottam a halálhírét. Róla is mesélek hamarosan. Nyugodjanak békében mindnyájan!

Krisztina emlékére – Utazás Győrbe

Nagyon hálás vagyok mindenki másnak is, aki bárhogy segítette és továbbsegíti ezt a felfedezőutat ötlettel, tanáccsal, idegenvezetéssel, szállással, fuvarral, összekötéssel, történetmeséléssel, tippel, ajánlással, az én ajánlásommal vagy bármi mással. Szeretném sokáig folytatni, szeretnék 200. bejegyzést is ünnepelni! 

KOCSMATURISTA ÉS AZ UTAZÁS

Szeretnék még sokfelé járni, de vigyázva, hogy ne annyira sokfelé, hogy csak széles legyen a paletta, de ne mélyreható a látásmód. Nem akarok halmozott számú településbe belekapkodni félig, és csak villanásszerűen tapasztalni. Inkább szívesen térek vissza elmélyülni, hogy összerakjam, kerekre zárjam a képet, hogy jól átérezzek egy-egy várost, ahol kocsmakörútra megyek.

KOCSMATURISTA ÉS BUDAPEST

Nem leszek elsősorban Budapest kocsmatúra blogja. Nagyon sok jó Budapest témájú oldal létezik, és kocsmákból is van már Budapestnek egy nagyon szép gyűjteménye, a Kocsmablog (KATT!), ami még szenvedélyesen él és gyarapszik. Örülök, hogy Tamást is személyesen megismertem azóta és azt gondolom, hogy Budapest nála jó „billentyűkben” van. Amúgy persze, hogy fogok írni Budapestről, remélhetőleg még sokat is, és véletlenül sem hagyom abba a lakóhelyem kocsmáinak felfedezését, de nem annyira kiemelten és gyakran fogok a fővárosról regélni, mint az elején, hanem csak úgy, mint bármelyik másik helyszínről.

Budapest 420 kocsma után – 1. rész: A VII. kerület

A szintén népszerű közeli Prágáról részben hasonlóan nyilatkozom. Arról személyesen a http://www.pragaisorozok.hu/-t ajánlom mindenkinek, Sanyi remekművét.

KOCSMATURISTA ÉS AZ ARCTALANSÁG MEG AZ ARCOSKODÁS

Megváltozott ez is. Az első fél évben nem mutatkoztam személyesen a blogon, aztán magamon vettem észre, hogy azok a bloggerek és Instagram felhasználók, akiket követek, de nem ismerem az arcukat, számomra sokkal idegenebbek és később nehezebben beazonosíthatók és elkülöníthetők maradnak. Cserébe azokat, akikhez tudok egy figurát rendelni, közelebb érzek magamhoz, úgy, mint egy személyes ismerőst, és folytonosabbnak élem meg a történetüket, ezért én is kiemeltem a kalapomat az arcomból.

KOCSMATURISTA ÉS A SÖR

Már mielőtt elkezdtem írni, tartottam attól, hogy a sörvilág majd túlságosan elragadja a fókuszomat, hiszen – főleg a kisüzemi – sörök színpada mostanában szinte rádió(pro)aktív minden más kocsmai jelenséghez képest. Elkezdtem élvezni a sörbemutatókat, be is számolni róluk, megkedvelni a magyar sörvilág figuráit, többet megtudni a sörről minden szemszögből. Még elméleti sorozatot is elkezdtem írni, a magyar sörök külföldi jelenlétéről, anélkül, hogy annak eseményeit személyesen éltem volna át. Hamar rájöttem viszont, hogy nem ez az igazán nekem való és ez nem az a blog. Az én személyes írássorozatom a Kocsmaturista naplója marad! Szerencsére a 1. a magyar sörnek jelenleg elég termékeny irodalma van nélkülem is, nálam sokkal jobban hozzáértő emberek ujjbegyeiből és 2. én is ezeket az írásokat élveztem legkevésbé, hiába érdeklődtem a téma iránt, ezért szerencsének tartom, hogy az olvasóközönség is ezeket fogadta legkevésbé szívesen. Fogok még írni sörről, de inkább csak a meglátogatott városok főzdéiről és eseményjellegű vagy kocsmai sörbemutatókról, és ha ezek nem kötődnek kocsmai témákhoz, szívesebben jelenítem meg őket a Facebook oldal bejegyzéseiben.

KOCSMATURISTA ÉS A VÁROSI LEGENDÁK

Amiről viszont szívesen írok, azok a városi legendák a kocsmák falain kívül is. Ha ellátogatok valahova, a kocsmákban az emberek csak korlátozottan beszélnek maguktól pont arról a kocsmáról sokat, ahol épp ülünk, viszont a kocsma az pont az a hely, ahol a helyiek az átutazóknak csak úgy dalolnak a városukról. Sokszor fel is kutatom azokat a nem kocsmaszabású városi legendákat, érdekes helyszíneket, jelenségeket, amikről a kocsmákban hallok. Ezeket továbbra sem fogom elhallgatni. Sokszor nagyon beszédes az út két kocsma között is.

KOCSMATURISTA ÉS A JÖVENDŐBELI TÁRSSZERZŐK

Eddig mind a 100 nagy bejegyzést én magam írtam, de ezentúl szívesen fogadok alkalmi vagy rendszeres társszerzőket, kapcsolódó jó ötletek, összeegyeztethető témák és értékek mentén. A sör témája iránt szenvedéllyel érdeklődő kollégát például nyitott ajtókkal várok.

Tettre készen tekintve a jövőbe, hamarosan leírom a 101. bejegyzés első sorát.

Ha addig is extra tartalmat olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Külön hála Szüsz Szilvinek, aki rendszeresen és kitartóan keresi és irtja az elírásokat ié a nyelvtani balgaságokat az írásaimban.

Térképen az eddig megénekelt Kocsmaturista helyszínek:

(A főkép tulajdonosa: Martin Diebel / Getty Images)

The post 100 darab Kocsmaturista bejegyzés – Számadás appeared first on Kocsmaturista.

A túrámat Budapesten egy októberi napon kezdtem meg, 7-én. Két tételt nyugtáztam ennek a napnak a derekán. 1.: fájt a torkom. 2.: újra hiányoztam önmagamnak. Két hete jöttem meg életem első egyedüli utazásából, Nápoly környékéről, amit nagyon élveztem.

Azóta csak emberek között voltam. Otthon persze voltam egyedül a billentyűzet kattogásával és a mosógép zúgásával, de az nem ugyanaz. Felfedezőnek lenni a külvilágban, és csak a saját kíváncsiságomnak és ismeretlenek szóbeszédének az útján haladni, valami más, valami egészen újan jó. Gyorsan rá tud szokni az ízére az, aki fogékony.

Tudtam, hogy nem akkoriban fogok újra egyedül utazni. Viszont ha hiányzik az élmény, miért ne játszam ezt odahaza? Miért ne legyek vándor a saját városomban, ami tele van felfedeznivalóval, ismeretlen, félig ismert vagy félreismert zugokkal? Miért ne kössem össze a kettőt, a fájó torkot és a kalandvágyat?

Eszembe jutott a kalapkúra népi bölcsessége a déli határról, amit Beától hallottam. A betegnek letettek egy kalapot az ágy végébe, és addig itatták vele a – jobbára – pálinkát, míg kettőt nem látott a kalapból. Másnap egészségesen ébredt. Végülis kalap volt nálam, mint szinte mindig. A kis mennyiségű pálinka gyorsan tünetmentesítő hatását már ismertem és egy éve alkalmaztam is minden megfázásra. Jó hír, hogy a módszer kipróbáltan nem okoz betegségnek álcázott pálinkafüggőséget. Harmadszor voltam csak egy napos beteg az épp kifutó évben.

A hetedik kerület vadregényesebb részén jártam ekkor, a Nagykörúton kívül. A belső rész, a bulinegyed ekkor már rég úgy nézett ki az eklektikus összképével, a bohém piaci hippi fesztiválostól, a francia sanzon klippeig tartó hangulataival, mint kotárs vizionisták deliriumának egyvelege.

A körúton kívüli terület pedig az úgy maradt világ, mint egy hibernált, jól belekapkodó, de nem túlszaladt kezdő kapitalizmus. Mintha az első szárnycsapások itt az utolsók is maradtak volna, jó pár sarkon, utcarészletben.

Jóindulatú művészfilmesen magyaros képkockákat lehet elcsípni errefelé, amelyek sokkal beszédesebbek arról, hogy mi minden folyik itt Budapesten, mint a körúton belüli – ugyan nagyon is szimpatikus – nemzetközi kirakatvilág.

Itt választottam hát ki az első kocsmát a kiindulópontomhoz legközelebbi sarkon, a Magyar Színház súlyos épülete mellett megbúvó Halászt.

Nem tudtam még, hogy mekkora sort kezdek meg ezzel, és kikértem az első kis pálinkámat.

Ha extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát.

Térképen az eddig megénekelt kocsmák:

The post Kalapkúrából lett kocsmatúra appeared first on Kocsmaturista.

“Ha kalapács az egyetlen szerszámod, hajlamos vagy mindent szögnek nézni.” Onnantól én úgy néztem a hangulatos kiskocsmákra Budapesten, mintha a még fejben sem létező kocsmatúra blogom lenne az egyetlen szerszámom. Hirtelen megváltozott az Öreg óra a 9. kerületben, pedig csak elhaladtam mellette, de szinte szólított, hogy tárjam fel és írjam meg a krónikáit.

Az első tudatos gondolat arról, hogy össze kellene gyűjteni szisztematikusan és megénekelni lelkesen (ekkor még csak) Budapest leghangulatosabb kiskocsmáit, a 14. kerület, Dózsa György úti Vezérben született meg (ismétlem: “majd egyszer, majd ha…”)

Végül az első jegyzetet pont túrán kívül, a 8. kerületi Hintalóról készítettem el.

Egy másik, Budapest témájú hobbiszintű blogomra szántam az írásokat és ez az ötlet izzott fel a mostani blogom éltető szikrájává: bemutatni hangulatos kiskocsmákat, történelmi kocsmákat, designkocsmákat, tematikus kocsmákat, kortárs művészet értékű kocsmákat, különleges kocsmákat, kocsmák történetét, kocsmasztorikat, mindazt, amiért érdemes “emlékezni arra is, hogy hol ittad, nem csak, hogy mit ittál”, őszinte kocsmákat, kocsmákat, amik hagyományokat őriznek, kocsmákat, amik új hagyományokat építenek, de nem sablonokat, pláne nem olyanokat, amik csak épülnek sablonokra.

Sok minden belefér ebbe. Van, hogy van egy jó indulatú koncepció, de valahogy mégsem áll jól össze. Van, hogy nincs koncepció, de mégis összejön valami egyedi az esetleges elemekből vagy a törzsvendégek által kreált közösségi erőből.

Amit még nagyon érdekes megélni és átadni, az maga az út, a felfedezés meglepő ereje, hogy nem tudom, hova érkezem és ott mit találok. Az a sokféleség, amit az ember egy alapfogékonyságát, akár alapesendőségét kiszolgáló intézmény magára tud ölteni, mint közeg, mint megjelenés, mint esettanulmány és mint élmény. Érdekes meglátni, hogy viszonyulnak kocsmák környékekhez, városokhoz, és hogy viszonyulnak városok és környékek a kocsmákhoz. Érdekes meglátni, milyen jelenségek születnek a kocsmák falain belül és milyen jelenségeket szült, formált, hagyott el, gondolt újra a világ a kocsmák falain kívül a falakon belüli világról.

A felfedezés esetlegességével, vándoréletmódjával készülök beszámolni. Nagyon gyorsan szigorú szabályt állítottam magamnak: tilos szándékosan Google-t és turista-alkalmazásokat használnom a következő helyszín megtalálásához. Csak ajánlások és felfigyelés alapján megyek tovább. A szóbeszéd és a saját figyelmem vezet az utamon.

The post A kocsmákról őszintén, kalandorként… appeared first on Kocsmaturista.

Takaros lett, a szó modern értelmében, jól is, rosszul is. Az első szuper-termálturistás kávézó teraszán viszont az odasütő napsugarak ellenére sem volt önazonosságom kávézni. Amennyire szerettem elterjedésük hajnalán a mű-rattan székéket, pont annyira lettek a fantáziátlanságról árulkodó jelekké a későbbi túlhasználtságukkal. (Bár ki tudja, lehet, hogy ők alkalmazták elsőként.)

Csak kicsit kellett kitartanom, mert pár sarkon túl megakadt a szemem egy hátsóbb utcás kis borozón, Borpatika névvel. Egy nagyot köszönős német pár ült a teraszán. Odabenn szuper hangulat uralkodott: délelőtti beszélgetés pultos és az őt Jézus és tanítványai koreográfiában körülvevő vendégei között. A hely viszonylagos fiatalkorát lebuktató, gyanúsan új üzletsor ellenére egy hagyományos, sok évtizedet magáénak számoló borozó utánérzését sikerült itt megteremteni. Különösen ügyes, cinkosan kacsintós megoldás, ahogy a modern mennyezetvilágítást játékosan elbújtatták vidékies ál-mennyezettartógerendák mögé.

2014-ben egy szívélyes vendéglátó pár vette át a helyet, akik közül a férfivel, Gáborral találkoztam. A berendezés mozgatható tárgyait (“minden, ami nem fa”) kicserélték, többségében magyarosra. Számtalan jóságon lehet elidőzni: lopótökök, butykosok, tarisznyák, és feltételezhetően korábbról itt maradt – mivel fa – hordók és hordókból készített díszletek, bútorok.

Egy jó alapanyagot még jobbá tuningoltak. Az előző üzemeltető, a vendégek körében még mindig legendás, katonai fegyelmet tartó, szerethetően morcos Szaniszló idején állítólag katona- és egyéb tisztsapkák pepitázták még a fal fehérjét. A vendégek szerint Gábor teljesen más stílust képvisel, mint Szaniszló, de hiába befogadhatóbbat, szerencsére semmiképp sem negédeset, életlent, sőt nagyon is humorosat, a megfelelő szintig még jólesően provokatívat is. Így is van mindenkihez pár jó szava. Akihez csak egy szava van a nyelvén (sok a külföldi vendég), az az egy szó biztosan jó. Viszont folyékonyan beszéli a németet és ügyesen különbözteti meg a szláv nyelveket.

A kávém után kikértem a fröccsömet, könyékbeli olaszrizlingből és szóba elegyedtünk a vendégekkel és Gáborral. Ő elkezdett zsíros kenyeret kenni, díszíteni, majd aprítani. Az eredmény ez lett:

Igazán házias, lilahagymával, zöldhagymával és őrölt piros paprikával. Rájöttem, hogy nekem készül. Mondtam, hogy ácsi, én csak egy fröccsöt iszok és már megyek is, nem érdemlem meg ezt a vidéki gourmet-t. Azt válaszolta, hogy aki az ő kocsmájában akár egyet is iszik, annak megjár ez.

Ekkor gondoltam arra, hogy nem kell Horvátországba menni a híres horvát vendégszeretetért. Megtalálható ez magyar formában is. Megkaptam a második löketet, hogy kocsmatúra blogot írjak egyszer. 327. állomásként tértem vissza tudatosan, 10 hónappal később. Az élmény változatlanul jó volt, csak kiterjesztve, mert ekkor már szándékosan két és fél órát töltöttem itt.

The post AHOGY KEZŐDÖTT – 2. RÉSZ: A második nulladik állomás, Borpatika, Hévíz appeared first on Kocsmaturista.

Horvátországban jártam egy hirtelen ötlet vezérelte négy napos, egészen spontán nyaraláson, Beával, aki félig horvát, félig magyar. Túráztunk. Nem kocsmatúrát, hanem várostúrát tartottunk: Crikvenica, Rijeka és Opatija.

Az utolsó helyet összességében imádtam:

Viszont Opatijának is megvolt az a turistautcája, aminek a vendéglátásával felvállaltan semmi kémiát nem érzek a gyönyörű építészet ellenére sem. Számomra rideg, az elképzelt utazó átlagembernek kartonpapírdiszletelt klisésor, a város méretéhez képest meghatározóan. Ilyen helyen már amikor belépek, várom, hogy kilépjek belőle. Kerestem a kivételt, az oázist, mert tudtam, hogy lesz és tudtam, hogy felismerem, ha megtaláltam.

Maxi Bar-nak hívták. Kicsi biciklitámasztós kocsma, semmi feltűnés, sőt inkább kacsintós megbúvási szándék jellemzi, de annak, aki erre tartja nyitva a szemét, a lebukása garantált.

Először éjjel ültünk be. Különlegessége volt az utcai bárpultja, háttal a helyszínnek, kifelé a külvilág színpada felé. Pont ment is előadás. Az út túl oldalán lévő – egy gyanúsan már bezárt – helyen ugyanis énekeltek és gitároztak: One Republic – Counting stars, és még az Oasis-om is meglett dalformában: Wonderwall, stb. A Maxi Bar-ból, mint egy páholyból nézhettük az eseményeket. A kérésünkre a tulajdonos, Ante még videót is készített a jelenetről. Gondos operatőri trükkökkel járt minket körbe, és igazán eredeti munkát végzett volna, csak a rögzítőt nem nyomta meg jól. Akkora mosollyal adta vissza a készüléket, hogy azt nem akartam lehervasztani, így csak most itt ország-világ előtt tárom fel elsőként, hogy nem készült felvétel. Viszont az emlékezésen ez semmit nem csorbít. Másnap szívesen tértünk vissza.

Őrizték a telefonomat, amíg strandolni mentünk, és közben a szekrényből másztak fel a felhőbe a wi-fijükön az addigi nyaralási képek. A Magyarországon ritkaságnak számító füles felespohárból egyet kértünk volna ajándékba, de máris kettőt akartak adni.

A vendégszeretet felemelően hatott. Lassan ittam a rakiját és a kávét, hogy tovább maradhassunk. Nappal ugyan nem volt zene szemben, de cserébe a tengerig el lehetett látni. És a vendégek!? Na, a vendégeknek volt karaktere! Nappal többször visszaléptünk, megnézni, hogy van a telefon, inni még egy kicsit és társalogni.

Mindenki beszélgetett velünk, gazdag élet volt, de nem zsúfolt. Elegáns helyi nyugdíjas nők sorakoztak a pultnál, azok a stílusúak, akik Budapesten belül inkább Budán fellelhetők, de ottani sztereotípiáik alapján csak buszon élnek társasági életet, A pontból B-be menet, ami többnyire méltatlankodásból, hallatlankodásból áll egymás között vagy csak bele a levegőbe. Az “opatijai öreghölgyek” barátságosak, vidámak és érdeklődőek voltak, horvátul tanítottak, és örültek az addigi tudásnak, meséltek és kérdeztek. Senki nem volt lerobbant, mindenki mosolygott. Akkor még bekereteztem azt a felismerést is, hogy nem életmód alkoholistákat gyűjtött a hely, hanem nyári ital mellett beszélgetőket, közös időeltöltőket, napközbeni megpihenőket. A teljesebb kocsma-társadalomképet később kezdtem rajzolni Magyarország határain belül és kívül.

A Maxi Bar-tól külön tételként volt nehéz elszakadni a vakáció végével. Be is mentünk elköszönni és megköszönni azt, hogy otthonosabbá tettek egy idegen várost. Előrevetítettük, hogy visszatérünk. Azzal a címmel akkor még nem volt mit megígérni, hogy írok is róluk, de a tudatalattim már kiszagolta, hogy egyszer egy terjedelmes gyűjtemény nulladik darabja lesz ez a hely. Viszont már akkor elmélkedésre késztetett: micsoda kincs egy kiskocsma egy turistarezervátum közepén, ami nem csak nem turistacsalogató semmenyire sem, hanem még tudatosan hátat is fordít az őt körülvevő trendeknek! A helyiekért van és a helyeikből él, de annak a néhány vándornak, aki mégis ide téved be, vendégmarasztalóbb, mint bármelyik szembetűnő turistamágnes!

Sokat meséltem a barátaimnak a Maxi bar-ról miután hazajöttem. Elkezdtük összeszedni az ismérveket, hogy lehet utazóként felismerni az ilyesmi helyszíneket: keressük a falhoz támasztott biciklit, menjünk oda, ahova az idősek járnak, és lessük a kutyás kocsmákat. Elhatároztam, hogy minden városban, ahol ezentúl járok, felkutatom a helyi Max bar-okat. Azt ekkor még nem határoztam el, hogy írok is róluk.

Facebook oldal (nem hivatalos): https://www.facebook.com/pages/Maxi-Bar/109877519096513?fref=ts

A folytatás: Ahogy kezdődött – 2. rész: BORPATIKA, HÉVÍZ

The post AHOGY KEZDŐDÖTT: Az 1. nulladik állomás – Maxi Bar, Opatija, Horvátország appeared first on Kocsmaturista.

The post Nincsenek csillagok, nincs matematika – avagy, miért nem pontozom a kocsmákat. appeared first on Kocsmaturista.

The post Miért kocsmakémia? appeared first on Kocsmaturista.

The post A lényeg a poháron kívül van appeared first on Kocsmaturista.