Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

Budapest 420 kocsma után – 1. rész: A VII. kerület

Itt az idő a Budapest x darab kocsma után sorozat második részéhez, ezúttal már több részes feldolgozással. KATT IDE a 294-nél készült előzményhez! Merre jártam azóta? Mi nyílt, mi zárt be, mi változott az utóbbi 9 hónapban? Hogy látom fővárosunk kocsmaéletét 420 különböző egység meglátogatása után?

PANASZMEGELŐZŐ: Így is van olyan kocsma és terület, amit nem ismerek és szinte biztos, hogy – bár nagyon igyekszem odafigyelni – nem vagyok naprakész minden új nyitásból és zárásból. 2017.05.30. FRISSÍTÉS: Ez az írássorozat csak az előző rész óta tett látogatásokat, új megfigyeléseket és változásokat taglalja.

Aktuális állásom szerint is az első 14 kerületet jártam be jobban, de már megkezdtem az ismerkedést a XV. és XVI. kerülettel és egy körös tapasztalatom van Budafokon (XXII. kerület) és Kispesten (XIX. kerület) is. Jelenleg 5 kerület érintetlen még a felfedezéseimtől.

1. RÉSZ: VII. KERÜLET – Nem nyugvó pulzálás

Darabszám tekintetében a hetedik kerület még mindig durván (ha nem jobban) vezet. Az egyetlen az én statisztikámban is, ahol három számjegyű darabot jártam be, eddig 116-ot. Ez több, mint kétszer annyi, mint a holtversenyben második / harmadik helyezett hatodik és nyolcadik kerület az egyesével 50 tételükkel. Ezért mindenképpen külön írást szánok rá.

A hetedik kerület még jobban megerősítette kocsma- és bulinegyed címét a hatodikkal szemben, amikor az utóbbi legjelentősebb éjszakai klubja és romkocsmája, az Instant szintén „7ker-be” költözött, fúzióba lépve a Fogasházzal.

Instant búcsú az Instanttól

Nagy kérdés, hogy az arra alapozó, ténfergő közönségének hiánya hogy változtatja meg hosszabb távon a belső VI. kerület legkocsmásabb vidékét. Bár egyértelmű összefüggés nem mutatható ki (sőt), több bezárást is észleltem mostanában arrafelé (Beer Company Nagymező, Lost in Budapest, Balettcipő és a híres-hírhedt hajnali-reggeli klub, a Piaf) és a Max 1 nevű kiskocsma is a hetedik kerületbe (Középső-Erzsébetváros) pártolt át.

A hetedik kerület éjszakai élete sokarcú, a gyakran „egyetemistakocsmásként” címkézett Erzsébet körúttól, a bohém Kazinczy körüli, rom/lomkocsmás utcahálózaton és a nyaranta fesztiválszerűen nyüzsgő Madách téren/utcán át a felnőttebb kínálatú, turistásabb Gozsdu udvarig. A körúti kocsmák bár közigazgatásilag a fővárosi önkormányzat fennhatóságába esnek, vendégélmény szempontjából nagyon is a hetedik kerülethez tartoznak.

Kocsmaturista - Hetedik kerületi körút
egy csendesebb februári késő délutánon

A vizsgált időszakban még több lett belőlük, az ismertebb kocsmaláncok rendre újabb kapukat nyitottak a körútra: új Ördög és új Corvinus Café, a második Salvatore Bar (koktélbár) és a Legjobbkocsma.hu hadserege is gyarapodott (FriendsOFF Bar, Rutin Bar). Az utóbbi hálózatnak a belső utcákban is új egységei nyíltak főleg a Stifler márkanév alatt és Egyetem Presszó arculattal. Bár a franchise-os megjelenés nekem személyesen nem esetem, a terjeszkedésük nagyon látványos és eredményes. Amint nyílik egy új hely, az a következő hétvégén már annyira tele van, mintha mindig is ott lett volna.

Az Utazó Fiatalok Kocsmája Esemény a Rákóczi úti Stifler barban Budapesten - Kocsmaturista

Az viszont számomra is pozitív, hogy egyre több példányt nyitnak egy-egy hamburgerezővel karöltve, így enni is jól lehet nálunk. Személyes kedvencem a Deep Burger-től a Fitt Burger, ami esetében a teljes hamburgertöltelék salátalevélbe van csomagolva. Egyéb műhelyeikben pedig a Lepény, magyar kocsmakaja márka terjed. Jelenleg több, mint 30 helyszínen működnek. Durván 80%-uk a hetedik kerületben.

A körút egyéb újabb kocsmái közül saját élmény alapján a Beer Point-ot emelném ki, ami 16 sörcsappal (legalább fele kisüzemi), menőn csapfoglalókkal, nagy magyar és nemzetközi üveges sörválasztékkal, és kocsmakajákkal (köztük hurkát is láttam akcióban!) nyitott meg decemberben.

Beer Point Budapesten - Kocsmaturista

A Kakas kocsmaág pedig a Király utcai sarkon lett figyelemfelhívó egy az alaphangjánál „utcai gasztrósabb” és elegánsabb darabbal (Grand Kakas). Hasonló profillal vették át az egykori Akácfa Sörözőt is pár sarokra a körúttól.

A bulinegyed főutcájában, a Kazinczy utcában történt bezárásokról már írtam korábban egy összefoglalót.

Merre tovább Kazinczy utca?

Azóta legalább két üzletben újra kocsma nyílt már (Se7en Café & Bar, Ziccer).  Egy kis mozgás a Gozsdu udvarban és környékén is történt, de azokat még nem szemrevételeztem.

Bezárások közül főleg gyászolom az extravagáns díszletű Király utcai Pop-ot és a többször remek partyhangulatú kicsi Sierrat.

Pár egyéb az előző rész óta nyitott, összetettebb profilú adaléka a kerületnek, ahol megfordultam:

A MALTeR, az Akácfa utcában egy – saját fogalomteremtésükkel élve – „BeerStro” idehaza ritka, akár ötletesen átalakított közép-európai kocsmaételekkel, kisüzemi sörökkel, élőzenei koncertekkel.

Közép-Európa kocsmakajái ide gyűljetek! – KOCSMANYITÁS: MALTeR Sörétterem, Budapest

Még egy írás róla ITT!

A Cake&Beer a Klauzál téren tényleg különleges söröket is tart csapon és üvegben, kiegészítve ritka import sörök rendszeres kóstolóival a Beeroda együttműködésében, sör mellé sütikkel, extra péksütikkel (chilis babos, fetás <wow!), társasjátékokkal, és (most figyelj:) sör tematikájú kiszabaduló szobával. Az utóbbi még rám is vár!

Kocsmaturista - Cake&Beer

Szintén az Akácfa utcában nyílt a Budapest BARbq, italozó és barbeque-s szentély, egy általam még csak sörrel próbált gasztrokocsma. Inkább a kaják felé dől az arány, de szimpatikus az irány.

Az érdi CSEHvegő nyitott még közben egy pesti egységet is, cseh kocsmakaja és cseh sörök vonalán, Prága Sörház néven. Én inkább a vidéki „anyakocsmát” ismertem meg, a pesti helyszínen egyenlőre egysörös vagyok, de az elődhöz hasonló alapgondolatra építve, koncertekkel feldobva ígéretes.

Kocsmaturista - Prága Sörház, Budapest

Egy rokonszenves kis oldalág volt a helyben is fogyasztós sörbolt, a VAN SÖR, januári élményem alapján főleg cseh sörökkel.

Két hely egyéb nyitásának meg különösen örültem, mert a hetedik kerület középső és külső részén találhatók, azt is izgalmasabbá téve. Polyhistor PUB szintén minőségi sörökre épít, és ehhez csavarosan a japán gasztronómiát és japán kultúranépszerűsítést párosítja, elsőre igen elkötelezettnek tűnő menedzsmenttel, szintén alkalmi sörkóstolókkal. Még kijjebb, a Keleti Pályaudvar közvetlen környékén, finoman is vegyes utcaképű sétálószakaszon különösen jól jött oázis lehet a jászapáti Guri Sörfőzde termékeit és az ott főzött egyéb márkákat (Thomas Menner, Hübris) kínáló kellemes, otthonos pince! Próbaüzemben sikerült elkapni, remélem hamarosan élesben látom majd őket Serház néven.

A Bethlen Gábor utca leendő sörözője Budapesten - Kocsmaturista

Szintén kíváncsian várom a kerület külső részén tanyát vert, hagyományos élőzenei vonalat képviselő Kandúr Pub-ot, ahol először pont egy zsúfolt kiállításmegnyitó alkalmával próbáltam beköszönni, így eltoltam az alkalmat.

Egy-két egyéb nagyon friss nyitás még elérte a szemem sarkát, de velük is várok még a személyes élményre. Egyelőre úgy tűnik, hogy a hetedik kerület megőrzi a kocsma-királyságát Budapesten, ahogy a sokféleségét is és mindegyik frontján gyarapszik vagy fejlődik. 

A folytatásban megnézzük a többieket is!

(A főoldali kép, a Kertész utcai Szimpla kávézóban készült tavaly év végén)

Ha extra tartalmat is olvasnátok magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Budapest már megénekelt kocsmái is a térképen:

Szólj hozzá!