Kocsmázva utazni, utazva kocsmázni

Kezdőlap » MEGÁLLÓ, Budapest, Váci út – “A kulturális befogadó tér”

MEGÁLLÓ, Budapest, Váci út – “A kulturális befogadó tér”

A Megálló belső terme, Budapest - Kocsmaturista

Útoljára frissítve: szerző: A Kocsmaturista

1 éve nem volt frissítve.

(134. állomás, 118. budapesti állomás, több megállás alapján)

Budapesten, mit tesz Isten, az egyik kedves kocsmaszabású megállómat pont Megállónak hívják. Közvetlen, nem modoros, és mégis választékos bisztró-étlappal bír. Valóban jó itt megállni, sőt elidőzni, mert végre igazán van mit harapni egy kávé vagy egy ital mellé egyaránt.

Ahol a Váci úton kifelé egyre alábbhagy a nagyvárosi láz és már a Westend pláza is mögénk kerül, Budapest egyik legmasszívabb tengelye átadja magát az irodafolyosónak, a vendéglátás pedig hamarosan kisvárosiassá ritkul.

Kocsmaturista - forgalom a Váci úton

Ezen a törésponton találjuk az első blikkre figyelemfelhívó Megállót. Ez a hely egy “látvány-kocsma”, mert padlótól plafonig tartó kirakaton át csalogat be az utcáról és tárja fel, hogy éppen mi történik odabenn.

A Megálló kívülről - Kocsmaturista

A tudatosan Hundertwasseres utánérzésű járólap, és a többségében szívből választott fekete-fehér retró- és életképek együtt egészen eredeti összhatást nyújtanak.

Hundertwasser utánérzésű járólap a Megállóban

A Megálló első terme, Budapest - Kocsmaturista

A név magában olcsó húzás is lehetne, ha mögé nézve nem találnánk mementót, de találunk. Ezen a forgalmas autóúton valamikor még, pont itt szemben, volt egy állomása a 14-es külvárosi villamosnak. Ennek emlékét őrzi egy széles régi fekete-fehér kép a pult felett.

A Megálló pultja, Budapest - Kocsmaturista

A pult olyan, amilyennek lennie jó: kerek, társasági, jól körbeülhető, kényelmes székekkel. Az egyik széken gyakran Laci ül. Ő a házigazda. Néha a pultból, néha a pult mellől felügyeli és gerjeszti a hangulatot. Pacsizik a törzsvendégekkel, és pacsizós hangnemben is beszél velük, az újakkal pedig láthatóan jól bekalibrálja és meg is találja a hangot. 13-14 éve vették át a helyszínt, és két év szünettel mindig ők is üzemeltették.

Minden ital rögtön ropival együtt érkezik ki az asztalhoz (Nógrádi, direkt magyar!), fogyasztása választható, ára minimális. A ropi viszont csak a kezdet.

Nógrádi Ropi az ital mellé a Megállóban - Kocsmaturista

Itt van az egyik legválasztékosabb kocsmakaja étlap Budapest-szerte, főleg a hely méretéhez és laza hangulatához képest. Ebben az elöljárók között voltak, mert bár 2016-ban szerencsére új löketet és figyelmet kapott a kocsmakaja többfelé (pl. MALTeR), a nem kifejezetten éttermi vendéglátásban is, a Megállóban ez már korábbi hagyomány. Évek óta nem csak melegszendvicsek és nachos, hanem saláták, grillkolbász-falatok feltűzve, hermelin áfonyalekvárral, mártogatósok, krémlevesek, házi hamburger, argentin bélszínszeletek, desszertek, tavalyi bevezetéssel pedig az én kedvencem az isteni grillsajtjuk (<kiemelten ajánlom), stb. Mindent szépen, a módját megadva tálalnak is. A kategóriájukban szinte példátlanul figyelnek a részletekre, olívaolaj, balzsamecet a salátákhoz, a kolbászokhoz a klasszikus három szószon kívül barbecue szósz és magos mustár is érkezett, mégis kedvezőbben a kifejezetten faj-bisztrók árszintjénél.

megallo-kaja-montazs

Holott úgy tűnhetne, nem a bisztró profil van előtérben, mégis tudatosan felkínálják a vágódeszkára tűzött étlapot minden vendégnek. Szerencsére ez az irányvállalás mégsem viszi el a helyszínt boxos, szeparálós útra. Ha te olyan vagy, akkor közösségi, bandázós a Megálló. 

A Megálló külső terme a bárpulttal - kocsmaturista

A külső terem a bárpulttal férfiasabb, vagányabb, városiasabb. A belső viszont vintage díszítő elemeket, vidékies zöld ablakkeretes zsánerképet felvállaló közeg, intimebb is, jobban kínálja magát romantikázni vagy lányoknak barátnőzni.

A Megálló belső terme, Budapest - Kocsmaturista

Befelé néző vintage ablak a Megállóban, Budapest - Kocsmaturista

Befelé néző vintage ablak

A Megálló belső terme lefoglalva - Budapest - Kocsmaturista

A belső terem, legfoglalva, a vendégek érkezése előtt

Kocsmaturista - A Megálló belső terme feltelt

…majd, amikor feltelt vendégekkel

A “tapétára” itt érdemes még külön odafigyelni, ritkán vagy sehol máshol nem látott retróplakátokkal lett bevonva a fal. Ezek pedig nem modern után-gyártások, hanem a Magyar Televízió archívumából származnak.

A Megálló egyedi, eredeti retro plakátai - Kocsmaturista

Laci szerint megelőzték a romkocsmákat korát, mert még kezdetben tették fel őket. Úgy gondolja, hogy vendéglátásban fontosak a képek a falon. Egy pizzériában például nem dicséri túl a nyúló sajtos fotókat, hiszen az meglesz a tányéron is. Gyakran jár Olaszországban és figyeli az olasz vendéglátós külcsínt és példának veszi, hogy pozitív, mosolygós életképeket közvetítsen. Az egyik megbúvó kép a fekete-fehér montázsból a barátja kislányát rejti, ahogy Rómában pizzát eszik.

A közönség visszatükrözi a helyszellem sokféleségét: a legkülönbözőbb emberek fordulnak meg. Nappal gyakran üzletemberek kávéznak, este pedig nincs jellemző kor és stílus vagy társadalmi osztály szerinti önszelekció. Laci kulturális befogadó térnek hívja a kocsmáját. Büszkén őrzi például azt az emléket, amikor egy amerikai srác kaszinóból hazafelé, leállította a limuzint a sofőrrel, kiszállt, hogy “ez egy jó hely!”, és az egész estét itt töltötte, de vezettek már itt körbe beinvitált cirkuszi pónilovat is.

Felkészültek a minőségi vendégekre is, folyamatosan képzik magukat külföldi mintavételezéssel. Szeretnek ötletgazdák is lenni. Van olyan koktél, amire csak nekik és egy koktélbárnak van licencük Budapesten. Mostanában inkább a zöldségekkel operálós italok irányba haladnak a tejszínestől, a koktélok, de akár más nedűk esetében is. Laci szerint most erre megy a világ. Például lehet uborkás ízesítésű fröccsöt kapni, ami nagyszerű érzés, pedig engem kevés fröccsmegbolondítással lehetne megfogni. A levendulás, rózsavizes ízesítésekbe nem is akartam belekeveredni, meghagyom a nőknek. 

Egy szó, mint száz tényleg, mindenki megtalálhatja a magáét ital és kaja szemszögéből is. Ha ez lenne a kocsma-alaphangunk kocsmakaja téren Magyarországon, nem lenne miért behúznunk a nyakunkat Európa más országaival szemben. Szerencsére megyünk ebbe az irányba, ki előbb, ki később!

SZÁRAZ ANYAG-TARTALOM:

Még a csapból is ez folyik: a HB búza, Dreher, Arany Ászok. A HB fogy legjobban.

Egyéb italokból pedig a NIKKA japán whiskey, 2 féle van (az egyik füstölt ízű), a Bombardino és a Zacapa RUM kapott kiemelést.

Pálinkák: Aranyszalagos Savanya elképzelhetetlenül sokféle ízben.

Egyetlen szomorúságom, hogy kimért szóda nem kapható.

A kávéhoz viszont automatikusan jön a pohár víz.

Extra: Szandra a pultból, aki kés a vajban módon kezeli a konfliktusokat és mindig szépen mosolyog, és aki egyszer akkor is jobb kedvre tudott deríteni egy mosolygós köszönéssel, amikor véletlenül  szomorúan haladtam el az üzlet előtt.

Ha az időjárás épp teraszos, a Megálló is az.

Összegezve: Bár Westend mozi előtt különösen örök tartalékos itt kivárni a filmet, de próbáljátok ki akkor is, ha nem esik útba.

 

MegosztásShare on Facebook
Facebook

Bejegyzés készítőjének neve

Név: A Kocsmaturista

2 hozzászólás: “MEGÁLLÓ, Budapest, Váci út – “A kulturális befogadó tér”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Figyelem, az oldal alkoholt tartalmaz!

Ugye elmúltál 18 éves?