Kocsmázva utazni, utazva kocsmázni

Kezdőlap » Vírus Club! – Nyílt zenei próbaterem egy budapesti kocsmában

Vírus Club! – Nyílt zenei próbaterem egy budapesti kocsmában

Virus Club, Budapest, 7. kerület - Címlap

Útoljára frissítve: szerző: A Kocsmaturista

Egy belvárosi, hangulatosan sötét zenei próbaterem egy kocsma falai között, ahol különböző muzikális vénájú figurák és formációk pengethetnek és dalolhatnak kedvükre? Akár egyszerre, együtt vagy egymással! Közben a közönség köztük és velük, őket hallgatva szürcsöl és beszélget? Jól hangzik, ugye? És bizony jó is! Terjedjen hát a Vírus Club!

Személyes történetem a Vírus Clubbal

(1424. Kocsmaturista állomás)

Azt mondják, hogy nem tévedhet el az, aki nem készül sehova, én meg azt is mondom, hogy milyen jó, hogy viszont eltévedhet az, aki készül valahova. Miközben egy másik új kocsmát indultam célirányosan felfedezni a “bulinegyedben”, beoldalaztam a forgalmasabb Wesselényi utcáról a csendesebb Nagydiófa utca egy ficakjába diktafonra jegyzetelni. Szerda este 8 óra környékén pislákolásra és mozgásra lettem figyelmes a korábban főként hétvégi zenés éjjeleken-hajnalokon dübörgő Vírus Clubban.

Virus Club, Budapest 7. kerület - Kocsmaturista - Bejárat

A helyben csillapított kíváncsiágom mögött gyorsan megtudtam, hogy a 9. kerületi Vírus Café (ebben a CIKKBEN olvasható!) klubformátumú leánykocsmája ugyanis gazdát cserélt. A nevet és a főprofilt megtartva Judit és Csaba, anya és fia viszik tovább a bizniszt. Egy dolgos esti kávéval indult a felfedezés, ami mellé ismeretlenül rögvest egy pohár ropit kaptam, csupán pozitív gesztusként.

Virus Club - Budapest, 7. kerület - Kocsmaturista - Csak egy kávé

Na, itt szó szerint vehető lett a mostanában túlhasznált vendéglátós címzés: egy kávé és több… – ugyanis hajnali kettőig maradtam. Első perceimben megérkezett a Patron Rock Band két tagja. Ekkor még csak fél-gyanútlanul magamban munkálkodtam a kávém felett, nem ismervén a Virus koncepciót. Pálma mielőtt a semmiből gitárt ragadott, előtte még az unokájáról beszélt a pultnál.

Virus Club, Budapest 7. kerület - Kocsmaturista - Patron Rock Band

Eltelt fél óra, és a ház vörös asszonya azt mondta mosolynevetéssel a már negyedik számot záró (most csak) duónak, hogy hé, próbáról volt szó, de ez már előadás.” Előadás, amit én is nagyon élveztem. Ismert és kevésbé ismert blues dalokkal. Még a nem vidámak is vidámak voltak. Micsoda meglepetés a szelíd szerda esti Budapesten! A sörkoktél-mester Grabovszky szavaival, megint megnyomtam volna a Budapest gombot? Hamarosan a pult mögül Csaba is csatlakozott hozzájuk egy másik gitárral, én pedig megindultam a kérdéseimmel a Virus Club megismerésének és megértésének útján.

Virus Club, Budapest 7. kerület - Kocsmaturista - Patron Rock Band és Szokoly Csaba

Vírus Club: megfertőz!

A Patron Rock Band fele másfelet meghazudtoló átéléssel és lelkesedéssel adta oda magát a mini közönségnek a mini színpadról, de hogy ne várj jót egy olyan frontembertől, aki még azt is fülig érve mosolyogva jelenti be, hogy „késtünk”! Nagyon jól éreztem magamat. Megköszöntem, hogy a zenéjükre még dolgozni is jó és persze a legkedvesebb számokra az idő múlásával én is lecsuktam a laptopot. Judit közben a magaslati gazdaasszony áhítatos mosolyával figyelte a színpadon “gyermekeit”, ahogy Isten figyelhette Ádámot és Évát a bűnbeesés előtt.

 Virus Club - Budapest, 7. kerület - Kocsmaturista - Mosollyal követett fellépés

Judit és Csaba 2018. szeptember óta terjesztik a Vírust. Korábban Angliában (London, Greenwich) éltek, és ott is vendéglátásban dolgoztak. Ötletekkel és inspirációval megtelve tértek haza, és vették át a helyet. Ha csak rájuk nézünk is, könnyen egy brit zenés filmbe képzeljük őket:

Virus Club - Budapest, 7. kerület - Kocsmaturista - A csapat

Forrás: Vírus Club Facebook oldal

A Vírusba sejtelmes, fülledten vörös és fekete színek vezetnek be. A megosztó színpárt az asztalok hangulatvilágítása felvállaltan és szánt szándékkal sugározza tovább. A vörös mindenhol ott van, ahol lehet, a Virus shot málnaszörpjében, a főnökasszony hajában, és a falakon, a díszletben is. De hogy ne érezzük magunkat túlságosan a Piafban, Lemmy Kilmeister, a Motorhead egykori énekese mindjárt ránk mutat szigorú szemmel, és helyre tesz! A fő zenei profil innentől lépésről lépésre, de határozottan mutatja meg magát.

Virus Club - Budapest, 7. kerület - Kocsmaturista - Lemmy Kilmeister, a Motorhead énekese

Virus Club - Budapest, 7. kerület - Kocsmaturista - 10

A nyílt próbák örök lehetőségén túl természetesen szervezett zenei programjaik is vannak. Bár az ingyenes próbaterem lenn van, és erre még nyíl is mutat, a tapasztalataim alapján inkább fenn bőgetnek a jelenlévők.

Virus Club - Budapest, 7. kerület - Kocsmaturista - Music Downtsatirs Virus Club - Budapest, 7. kerület - Kocsmaturista - Lenti próbaterem Virus Club - Budapest, 7. kerület - Kocsmaturista - Próba Kihangosítást (PA rendszer), erősítőt, szükség esetén pár hangszert és “lelkesedést” a ház tud biztosítani. A próbák akár hajnali négyig is tarthatnak.

Egyéb tünetek – Mit kaphatsz még el??

A Vírus Club a sajátos, ritka profilján kívül hagyományos kocsmaként is igyekszik domborítani. A sörprofil például kimondottan szimpatikus. Ritkább irányvonalként Pécsi Sört tartanak csapon és üvegben egészen a legújabb fajtákig, de vér-kisüzemi sörös üvegeik is vannak. A MONYO Brewing Co. portfóliót egész szépen lefedték, még aktuális újabb, alkalmibb sörük is kapható volt.

Virus Club - Budapest, 7. kerület - Kocsmaturista - Pécsi Sör Virus Club - Budapest, 7. kerület - Kocsmaturista - MONYO Brewing Co. / Black Mamba

Ezen túl Villányi borok, röviditalok, csocsó, ropi-terítés a fogyasztóknak, szíves hozzáállás, baráti árak és rugalmas nyitva tartás jellemző. Egyedül a kocsmakaját hiányoltam. Aki változatos meglepetés zenére inna valami jót, és nem is snasszot, az itt jól járhat. 

“Ne mindig csak a rock, a rap és a blues.”

Újra vissza a zenéhez! A bekezdés címéből sejthető, hogy fentiek akár rendszeresen kaphatók, de nem véletlen idéztem Juditot, mert az egészen rendkívüli zenei stílusokra is nyitottak. Pl. dudabált is szerveznek, úgyhogy érdemes követni a Facebook oldalukat, hogy mikor mi történik. Akár olyan kombinált programok is megestek már, mint Jótékonysági Pasi-árverés kutyaárvaház javára.

A Vírus Club számomra is az egyik legjobb dolog, amit az utóbbi időben spontán fedeztem fel Budapesten. Mutatja hogy még lehet rejtett tartalék ebben a városban. – Egy koszos kocsma a sehol…de kiállhat és zenélhet! – mondta Csaba. – És lett igény, kajálják, mert nincs ilyen hely Pesten – mondta Judit. Én is nagyon sok sikert kívánok. Azzal a felszólítással is élek, hogy mindenki, aki ezeket a sorokat olvasta, és szívesen hozzájárul a fellépésével, az ötleteivel a Vírus Club, mint zenei keltető felvirágzásához, vagy tudja ajánlani a helyet feltörekvő, ne adj’ isten befutott zenész barátainak, keresse őket bátran!

Vírus Club Facebook oldal: https://www.facebook.com/VirusClub17/ Nyitva: Kedd-Szombat: 18:00-04:00 Nekem csak egy csendes szerda este volt az első alkalom, ami hajnali kettőkor ért véget. Mit mást is mondhattam volna zárásként a háziknak: Thank you for the music!

További képek a Vírus Clubról:

Kocsmaturista térképen a Vírus Club is (középen) együtt a többi állomással: Cím: Budapest, Nagy Diófa u. 17, 1072

Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista

A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.

Egyéb budapest 7. kerületi helyek a Kocsmaturistán:

BrewDog Budapest – Ez nem skót vicc! – Pro és Kontra
Óbester Borozó – Időtlen pincevigadalom
 

A Vírus Club közvetlen utódja a Ver-Deco Music Club. Ha meglátogattam őket, beszámolok róluk!

MegosztásShare on Facebook
Facebook

Bejegyzés készítőjének neve

Név: A Kocsmaturista

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Figyelem, az oldal alkoholt tartalmaz!

Ugye elmúltál 18 éves?