Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

BrewDog Budapest – Ez nem skót vicc! – Pro és Kontra

A BrewDog Bar Budapest 2018 novemberében nyílt aktuál-sörforradalmi söröző a bulinegyed peremén. Az első külföldi eredetű márkasöröző Magyarországon, ami nem évszázados múltú sörmárkákra, hanem a 2000-es-2010-es évek európai sörforradalmának egy neves szereplőjére épít. Egyúttal egy nemzetközivé lett hálózat mintájára alakították ki, egészen nemzetközi árakkal (≈1300-1900 Ft / 3-4 deci sör)23 sörcsapról kínálnak sört, főleg saját sztártermékeket és kis szériás különlegességeiket, de ezen kívül vannak a magyar piacról válogatott söreik csapon és terjedelmes gasztrokocsma étlapjuk is.

(1425. Kocsmaturista állomás)

A BrewDog Budapest a BrewDog jelenség felől közelítve

A BrewDog skót sörfőzde neve egyértelműen a leghangsúlyosabb név a mindmáig terjedő és forrongó európai sörforradalomban. A korai sörforradalmárok sokszor foglalták ezt aranyba, Magyarországon is, és csoportosan tisztelték bálványként a legismertebb sörüket, a Punk IPÁ-t.

BrewDog Budapest Punk IPA - Kocsmaturista

A sztorit 2007 óta írják. Ma már teljesen máshova bökhető a BrewDog jelenség a sörvilági rendek ábráján. Felfutásának éveiben a hozzáköthető életérzés valóban „punk”, szubkulturális volt, az új világ jelképszerű víziója. Mára a BrewDog tudat jóval többeket ért el. A legismertebb újszövetségi sörös logó lett az utca embere számára is, ami a legtöbbet köszön vissza Európa országaiban és már nemcsak fővárosok szintjén, és azóta meghódította Amerikát is.

BrewDog Budapest - Kocsmaturista
fotó: Papp Éci („Eztettem” blog)

A sörfőzde és a termelés kinőtte magát, megjelent a nagyáruházak polcain és saját márkás méretes, globálisan terjedő BrewDog barok formájában is. Az Egyesült-Királyságban közel 40, továbbá nemzetközi szinten is több, mint 20 márkasörözőjük működik már. A közép-kelet-európai régióiban Budapesten nyílt az első BrewDog Bar. A BrewDog a magyar kisüzemi sörvilág nemzetközi aktivitásai (pl. Beer Week in Budapest) miatt eleve jó kapcsolatot ápolt a budapesti sörélettel és közvetett források szerint szívesen is vertek itt tanyát.

BrewDog Budapest - "Take a Look Inside" - bepillantás szemből - Kocsmaturista
Vessünk egy pillantást befelé, ahogy a felirat szerint is. Az Anker köz 2018 november óta új képet és új kéket mutat szemből.
BrewDog Budapest kívülről - Kocsmaturista
BrewDog Budapest a a korábbi Anker Klub helyén

A BrewDog Budapest Budapest oldaláról megközelítve

2018 novemberében járunk, egy aktív átalakulásban lévő magyar kocsmapiacon. Budapesten szinte két hetente nyílik egy újvilági italmérő, amiről lehet beszélni. Ezeknek különböző erejű jelentősége és visszhangja van. A BrewDog Budapest nyitása más, mint a többi. Ez valamennyire Budapestnek is (leg?)inkább nemzetközi piaci hír. Soha nem látott mértékben és módon beszél róla a sörvilági szakma és a közönség.

Sokféle szemszöge lehet ennek (másoktól foglalok össze):

  • A nagykutyák letették a névjegyüket Budapesten.
  • Büszkék lehetünk, hogy miénk az első Brew Dog Bar Közép-Kelet Európában.
  • Mérföldkő az eltökélt sörrajongóknak, hogy itt vannak végre.
  • Ez nem is a miénk, pofátlanság ennyiért ennyiért adni egy sört!
  • Ez csak a külföldieknek szól.

A téma feldolgozás nem független attól, hogy konkrétan mit is boncolgatunk, egy sörözőt vagy egy jelenséget? Azt szeretnénk eldönteni, hogy akarunk-e majd személyesen odajárni vagy nem, vagy azt azt, hogy jó-e, hogy Budapestnek már van egy ilyen helye? Mivel Budapest sörvilágban valóban szélső érték alapult, én is a szokásosnál jobban megforgatom a témát:

BrewDog Budapest, mint egy söröző a budapestieknek?

Budapesten, főleg működésük telített, központi területén, elég sok újhullámos kisüzemi söröző működik, több közülük széles nemzetközi kínálattal, tehát van és eleve volt alternatíva. A BrewDog Budapest alaphangon tudatos BrewDog rajongóknak jó választás, akik imádják kedvencük söreit direkt csapról inni nagy választékban. Azoknak, akit rendszeresen érdekelnek kifejezetten ennek a sörfőzdének az újdonságai, különlegességei. És ha mégis kikacsintanának egy-egy kör erejéig, akkor helyben is tudnak progresszív magyar sörhöz jutni. Azok, akiknek a BrewDog rajongás miatt, ez mégis alternatíva nélküli keret, valószínű vállalják a kapcsolódó ártöbbletet is. Ezen kívül persze mindenki, aki eddig csak kíváncsi volt, itt egyben nagyot meríthet.

BrewDog Budapest mozitábla menü - Kocsmaturista

Aki nem speciálisan BrewDog vadászó, de tudatos sörkülönlegesség imádó, annak már meglehettek a környéken a maga templomai, ahol rendszeresen juthat nemzetközi sörkuriózumokhoz csapról vagy üvegben. Ezen sörözők több csapolt külföldi sztársöréhez képest a BrewDog sem extrém kiugró áron kínálja a portékáját. Magyarországi sörök tekintetében viszont már egyre elégedettebbek, többen akár büszkék is lehetünk a kínálatra bőség és összetettség tekintetében is. Olyan rétegzett, szerteágazó, és egyre több helyen elérhető (Budapest belvárosában főleg) sörpaletta épült fel, ahol az ár-érték függvényében sokan megtalálhatják a maguk optimális választásait, örömteli kísérletezés módszerével. „Jó” magyar sörből pedig főleg lehet olcsóbbat találni mindenkinek, akinek ez szempont. Tehát, aki most ismerkedik a kisüzemi sörök világával, nem kell ekkorát ugrani, hogy meghatározó élményekhez jusson! Én elismerem a BrewDog világhódító útját, de a megkóstolt új sörök nekem többségében kevésbé voltak átütő ingerek jópár magyar sörújdonsághoz képest. Ezt nem objektív szaktudással, csak személyes ízléssel felvértezve mondom, de engem is meglepett ez az eredmény, mert például a korábban próbált Dead Pony Clubot imádtam. Az én ízlésem csak egy a sok közül, ez senkit se tartson vissza, de személy szerint eddig nem tudom mellé tenni azt, hogy amennyivel többe kerülnek, számomra annyival extrábbak is. (A BrewDog Budapestben 435 Ft / deciért kaphattam egy decit a kínálat leginkább vonzó (és nem a legdrágább) söréből, míg ugyanazon a héten Budapest szintén „trendi”, szintén belvárosi helyein 225-360 Ft-ért egy-egy decit az adott helyek épp legérdekesebb (és nem a legolcsóbb) magyar kisüzemi söreiből, de 360 Ft / deciért kínáltak máshol egy másik szintén magasan elismert külföldi sörfőzdétől is egy olyan portert, amit legszívesebben megtartanék szájíznek az imádság perceire.

Én ezzel együtt nem fogok olyat írni, hogy hogy gondolhatják. Majd az idő igazolja, hogy jól gondolták-e, ahogy azt is, hogy valóban milyen típusú vendégek lesznek és kik vagy milyen társaságok lesznek akár a visszatérők. Az árak objektív mérlegen vannak. Az élményt pedig mindenki, aki kíváncsi, tegye magának szubjektív mérlegre! Ellensúlynak személyesen is éltem át az enyémmel ellentétes hozzáállást. Szlovákiai házi sörfőzők, akik kitartó régi BrewDog rajongók, direkt elzarándokoltak a nyitásra. Az egyikük a következő közös állomásainkon harmadszor is Punk IPA-t ivott a helyi kínálattal szemben, miután több magyar sörbe is belekóstolt. Emellett elég nagy volt az egyetértés a megnyitó vendégei között a Dog G decijével mért, 17%-os imperial stout szuperlatívuszait illetően is.

Hozzáteszem, a BrewDog Budapest nem kezel kicsi vagy nagy kiszerelést. Szívesen adnak kóstolót a pultnál bármiből, hogy jól dönts, de általuk elrendelten köteleznek el 3 vagy 4 decire a választott sörből (a decinként kínált tételeket kivéve).

BrewDog Budapest pult - Kocsmaturista

BrewDog Bar Budapest, mint kapudrog-díler külföldieknek a magyar sörhöz?

Sefcsik Marcit, a Fenékig blog egyik szerkesztőjét, a Beer Week in Budapest egyik szervezőjét is megkérdeztem a helyről, és válasza elgondolkodtatott. Azon kívül, hogy örül, hogy a sörfőzde, amin „felnőtt” és távolról csodált, most itt van Budapesten, azt is vélelmezte, hogy mivel a BrewDog egy nemzetközileg ismert húzómárka, így ide azok a külföldiek is betérnek majd, akik nem feltétlenül kutatnák az új magyar sörözőket. Ám ha már ott vannak, jó eséllyel magyar sört is kóstolnak, és ha ízlik nekik, tudatosan keresik majd fel a többi helyet is. Ez a gondolatmenet ésszerű és szimpatikus volt nekem is.

Valóban lehet színvonalmérő akár félig-meddig tudatos turista szemmel, hogy Budapesten is van egy BrewDog Bar. És egészen addig, amíg csak Budapesten érhető el a régióban, a szlovák vendégekhez hasonlóan a környező országok egyéb BrewDog rajongóitól várható ide célzott sörturizmus.

A BrewDog Budapest egyéb részletei

Megjelenés

Én inkább bírtam. Sokféle stílust szeretek, de mindegyikben azt szeretem, amikor merészen, végletekig önmaga. A BrewDog egészen „amerikásnak” hat. Mivel én ott még nem jártam, amerikai filmek megfelelő snittjeiből emlékszem csak hasonló érzetű, hasonlóan nagyszabású bárokra. Még a pamlagos, boxos részek is vele járnak. Inkább sötét, de jól játszik a megvilágításokkal. Visszafogott mennyiségben, de hangsúlyosan vannak színes neon elemek, mik jól mutatnak.

BrewDog Budapest belső prespektíva - Kocsmaturista

A WC világa egy külön elborult Csodaország.

A BrewDog Budapest WC Csodaországa - Kocsmaturista

Nem a párját ritkító egyediség, inkább a stílusának jól kevert arányai állnak jól neki: tökös, urbánus, férfias. Hozzáteszem, hiába voltam több BrewDog Bar városban kocsmázni, pont BrewDog Bárból nekem is ez volt az első. Ha a második-harmadik nagyon fog hasonlítani, az már csak töredéklelkesedést kap ugyanezért.

Ételek, egyéb italok

Az étlapot csak végigfutottam, ami alapján a kínálat leginkább a hamburgerre, megátalkodott gourmet hot-dogokra épít (utóbbi pl. chorizoval.) Helyiként lendületesen motiváltnak vagy kíváncsinak kell lenni, hogy az utóbbit 3000 Ft feletti áron kipróbáljuk. A hamburger valamennyivel, de az már nem egész kategóriát ugróan drágább a magasabbra pozicionált gourmet burgerezők kínálatánál. 2990 Ft-tól kezdődnek. A snackjeik már 880 Ft-ért kaphatók. Kiindulva a megkóstolt édesburgonya minőségéből és mennyiségéből, ígéretesként gondolok a további, nem próbált menüre.

BrewDog Budapest édesburgonyája - Kocsmaturista

Kerek a kínálat. Spontán teszem hozzá, hogy van pl. csirkeszárny és cézár saláta is, ahogy sok minden más is. Bár a kocsmakaja menü a nemzetközi hálózat alapján állt össze, új perspektívát jelenthet a napi menü és a séf ajánlat, ahol már a tájjellegű konyha is megmutatkozhat.

A kávé is normál bulinegyed árakon fut. Alkoholos italok tekintetében leginkább a prémium whiskey-k domborítanak, melyekből kóstolósorral is készültek. Teljes itallap van kimért és üveges borokkal (a környék menőbb borbárjainak árszínvonalán, sőt történetesen az egyik borbáros által válogatva), pezsgővel és változatos röviditalokkal, koktélokkal. Az utóbbiak árai nem igazán rugaszkodnak el a trendibb környező helyek árképzésétől.

A 24. csapról cider, a 25. csapról pedig az alkoholmentes magyar gyömbérsör márka, a GYÖMBÍR folyik. A kezdő (tizenvalahány fajtából álló) üveges sörkínálat pedig idővel egyre duzzadni fog. Kezdetnek BrewDog és a magyar Mad Scientist és FIRST Craft Beer & Co. sörei sorakoznak.

További perspektívák

Azon kívül, hogy a BrewDog Budapest az anyakutya minden újdonságát és újítását követni és bemutatni törekszik, heti programként készülnek vendégcsap-foglalókkal is. A) héten egy külföldi B) héten pedig egy magyar főzde foglalja majd el a vendégcsapokat. Hamarosan beáll az új leosztás is eszerint. Az állandó és alkalmi BrewDog kínálat, az aktuális magyar sörök és a heti program sörei között fog megosztani a retro mozitábla stílussal prezentált menü. Azt gondolom, hogy a külföldi csapfoglalók rendszeres extra vonzerőt jelenthetnek a hazai sörrajongóknak is.

A BrewDog Budapest elképzelt utóélete

A BrewDog Budapest nyitása azon szélső jelzők helyett, hogy jó vagy rossz, egészen biztosan érdekes. Kocsmaélet-figyelőként mindenképpen. Olyan, mint egy nagy követ dobni a kisebb kavicsoktól már gyűrűző tó vízébe. Nem marad következmény nélkül. Új próbája Budapest helyi közönségének és Budapest idegenforgalmának is. Vannak kérdések, amiket egyelőre magamban teszek fel, de figyelem a válaszokat.

Képek a Megnyitóról

BrewDog Budapest megnyitó - Kocsmaturista

BrewDog Budapest beltér - Kocsmaturista

BrewDog Budapest fali grafika - Kocsmaturista

BrewDog Budapest - Kocsmaturista
fotó: Papp Éci („Eztettem” blog)

BrewDog Budapest Megnyitó 2 - Kocsmaturista

Facebook oldal: https://www.facebook.com/brewdogbudapest/

BrewDog honlap: https://www.brewdog.com/

Cím: 1061 Budapest, Anker köz 1-3

Nyitva tartás: Vasárnap-Kedd: 10:30-1:00, Szerda-Csütörtök: 10:30-2:00, Péntek-Szombat: 10:30-4:00

Kocsmaturista térképen a BrewDog Budapest:

Itt pedig korábbi interjú szepével, a BrewDog Budapest egyik tulajdonosával:

KOCSMAVILÁGI INTERJÚK #2 – szepével (Szűcs Péter, Labor) – Budapest és Berlin kocsmahelyzete

szepe másik helyeinek bemutatói, a Labor Budapest és a Labor Berlin, Mad Scientist márkakocsmák:

Egy Szimplán őrült Labor nyílt Budapesten – Mad Scientist KOCSMANYITÁS

Miért menj magyar kocsmába Berlinben? – Megnyílt a Labor Berlin is Mad Scientist sörökkel

 

Szólj hozzá!