Pont 10 év és 2 nap után először dokumentumfilm készült a küldetésemről, nagyon nem is akármilyen! Kitárul a „kocsmázva utazni, utazva kocsmázni” ügy, de nem a magától adódóbb és megszokott szemüveggel, főleg kocsmákon át, hanem minden más párhuzamosan létező és fontos szemszögből: utazási praktikák, környezettudatosság az úton, munka és utazás, városfelfedezés és városmarketing, alternatív szállások 10 év alatt és még több. Az elkészült munka nagyon hiteles, én rajongom, és nem csoda: aki készítette 8 éve tanúja és barátként és munkapartnerként segítőtársa, védnöke az életformámnak. Szeretettel ajánlom Nektek is végignézni művét! Ismerjétek meg egy egy évtizedes európai folytatásos kocsmatúra hátterét, amely nekem jóval többről szól, mint kocsmákról és ez ebben a filmben meg is mutatkozik.
Kölcsöntartalom visszajár?
Amikor az Ulu, a Kocsmaturista című dokumentumfilm megjelenik, Halász Norbival éppen 8 éve ismerjük egymást. Még 2017. szeptemberben egy Nápoly környéki kisváros, Sant’Aprino poros útján vettem fel azt a hívást, amellyel ismeretlenül meghívott az akkor általa képviselt sörétterembe. Nyomban 2017. októberben én készítettem tartalmat erről. Nyolc év eltelt, és ugyanúgy októberben ő készített tartalmat az én küldetésemről.
A csodaszép keretes szerkezetben pedig számtalan más tartalmat együtt készítettünk, fej-fej mellett gondolkodva (vagyis többnyire fej melletti telefon melletti telefon melletti fej mellett). Végtelen számú közös ügyön vagyunk túl, mielőtt és miután közvetett Covid-termékként megalakult csapatunk, A Stáb: belsős és külsős marketing, kreatív jelenségek és vidám, összetett rendezvények, társadalmi megsegítő mozgalmak, úszó színpadi beszélgetés, díjnyertes projektek sora, könyvek, városmarketing, városi kommunikáció, kocsmatúrák, környzetvédelmi kampányok, közös podcast, rendezvényszervezés és annak kommunikációja, művészeti kiállítássor (és közben őrült történetek, végtelen nevetés, mennyei pokoli szövetség). Az előbbi elemkhez szövegeléssel mindig és nem egyszer-kétszer ötleteléssel is csatlakoztam. Nem mernék ezzel a listával se teljességet kikiáltani (és a történet ennek a keretnek a túloldalán továbbzajlik, reméljük a végtelenbe és tovább.)
Vizsgamunkától a széles közönségi premierig
A jelen dokumentumfilm eredetileg egyetemi vizsgamunkának indult, amelynek már magában megtiszteltetés, hogy alanya lehettem. Azonban a mindig mindent továbbgondoló, soha meg álló Norbi természetesen azt mondá, legyen ez mindenkié, a közös közönségünké, a külön közönségünkké, új közönségé (odatartó lábjegyzet: akár a szakmáé). Így még kerekebb a történet, még nagyobb a hála, az öröm és megtiszteltetés. Az online premier pedig még a vizsgmaunkapremiert is megelőzi, amelyre szintén megcéloztam a jelenlétet.
A felszabadult hangulatú forgatástól a hitelességig
Érdekesség, hogy A Stábunkkal 2020-ban készült már egy Covid-kori Kocsmaturista portréfilm, amelyet a kocsmaturista.hu főoldal alján megtaláltok. Azt azonban nem Norbival, hanem feleségével, hőn kedvenc és tisztelt kolléganőmmel, főszerkesztőnkkel, Erikával vettük fel. Most először töltöttem teljes forgatási napot Norbival, és operatőr kollégánkkal, akinek eskü’, Nagy Feró a neve. Feró csúcsképességei közé tartozik a repülő járművel zuhanás túlélése és győztes farkasszemet nézés vízibivallyal kameralencsén át. A forgatás napján csak egy hobbi-hátrabukfencet nyomott egy bokorban sértetlen kamerával és felvétellel.
Nagyszerű érzés-napot töltöttünk együtt hárman. Nem gondoltam volna, hogy jó társaságban a kamera ilyen észrevétlen tud maradni, és mellette úgy történhet az életem, ahogy amúgy is történik. Amikor megláttam az eredményt, azt éreztem, mintha “Isten szemével” vették volna fel, mintha az operatőr ott sem lett volna. Ezek tényleg a mindennapjaim képkockái, nyilván főleg az elején, de úgy ahogy én belülről amúgy sosem látom őket.
A vonalvezetés pedig azért nagyon érdekes, mert a küldetésem nemcsak egy folyatásos kocsmatúra, nemcsak egy sorozatos utazás, hanem egy ahhoz alakított életforma, amelynek út közben rutinja és szabályai vannak.
Ezek a kocsmafalakon belüli élmények amúgy érthető árnyékában egyesével is ritkán kerültek szóba interjúkban, ilyen egymás mellettiségben és ennyire fókuszban pedig soha. Norbi viszont túl régóta és túl közelről nézi az életemet, és igazi érdeklődéssel fordul felé ahhoz, hogy tudja, hogy mi másról szólaltasson meg. Ennek egy különleges eredménye ez a film.
Persze a valóságban mindezekről a jól válogatott témákról még többet mondtam, és én nem is tudtam volna magamat ilyen fegyelmeztetten és feszesen megvágni. Szerencsére megtette helyettem más, profin. Aki még kíváncsi az altémák más részleteire, kérdezzen nyugodtan!
Hálaadás nemcsak a filmben, a filmért is
Köszönöm ezt a filmet is annak az embernek, akinek lényegében a „digitális nomádság lightságom” totálissá válását is köszönhetem. A Norbival közös ügyek nyomában gyűlt össze az a kritikus tömegnyi projekt, hogy 2020 óta már teljes életemre kiterjeszthettem alkalmi jelenéseken kívül az velejében helyszíntől független létformát. Most pedig filmet forgatott róla, amelyről nem beszélek tovább, beszéljen magáért. Még mindig itt vagytok? Irány a lejátszás gomb!
Köszönjük a figyelmet!
Ha tetszett, hálásan köszönjük, ha megosztjátok a köreitekeből mindazokkal, akiknek szerintetek érdekes lehet, de az se baj bárkivel, mindenkivel! 🙂
UI 1: Köszönöm Salgótarjánnak és főleg Kazincbarcikának “Kolorcitynek”, a színpadot a filmhez. Kolorcitynek A Stábon keresztüli épp a napokban hároméves közös munkát is nagyon-nagyon.
UI 2: külön öröm, hogy a kész mű betétdala lehet Várdai Nikoletta énekével az eredetileg Bajdázó dal, a „Lekapcsolom a villanyt a fejemben!”, amit amikor először hallottam Kazincbarcika Vízijáték-showjánál, szájtátva lefagytam és legyökereztem, a váratlan gyönyörtől.