Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

NE VIGYÉK A PÁLMÁT! (Pálma Söröző, Budapest, Ecseri út M3)

A Pálma Söröző váratlanul kellemes meglepetés és üdítő példa egy régi budapesti pavilonsoron, az Ecseri úti M3 metrómegállónál. Napokig feldobó utóhatása volt az ottani látogatásnak, hogy ilyen minta is lehet Magyarországon.

Már elsőre egy átlagon felül kellemes, barátságos, otthonos, színes, hangulatos és igényes kiskocsma, ami – el kell ismerni;- valóban ritka a budapesti vagy magyarországi pavilon vagy bódésorok gyakoribb elhanyagolt szocializmusi klasszikusaival szemben. Ám pont ezért támogatandó teljes vállszélességgel! Sőt a vendégkör és a kínálat körében is kiválóan teljesített, de erről lejjebb. Még fontosabb:

HIRTELEN FORDULAT!!!

2021 NOVEMBERBEN A PÁLMA SÖRÖZŐ VESZÉLYBE KERÜLT. 

Nemrég szembesültem a Mutass egy kocsmát! csoportban a Pálma Söröző petíciójával, miszerint  a metrófelújítás kapcsán: 

„A jövő évben elkezdődik az Ecseri úti metróállomás környékének tereprendezése. A tervek alapján a jelenlegi 20 pavilon helyett csupán 5-t terveznek újraépíteni, így bizonytalanná vált a Pálma Söröző jövője is, hiszen a tervek szerint nem akarnak az Ecseri útnál vendéglátóipari egységet…

Ha valóban veszne a Pálma Söröző, az még az én jó-kocsma-szeretői szívembe is döfés lenne egy látogatás után is, nemhogy a visszatérő vendégeinek. Minden kedves hely elvesztése magában is gyászos, de én ezt az esetet nagyobb vászonra is vetíteném: 

Egy gyorsan pozitív kivételként ható példát hagyni eltűnni, — mégha nem is tudatosan — városi szinten is demotiváló irány.

Budapest, sőt egész Magyarország is hiányt szenved a külső városrészek  informális kis közösségi helyeiből, kocsmaféléiből.

Jellemzően a legtöbb városunkban a belvárosra mint epicentrumra összpontosulnak a jobb helyek. A középső vagy külsőbb területek és kerületek kocsmaféléi pedig ahelyett, hogy megújulnának, haladnának a korral, többnyire leépülnek vagy bezárnak és helyettük nem vagy alig nyílnak új egységek.

Kiesőbb kocsmafélék idehaza és máshol

Űr marad akár népes lakótelepekközösség összetartó funkcióinak helyén. Más országokban remek példákat látok pedig. Micsoda jó helyekre bukkantam például Berlinben, Bécsben belvárosperemen kívül is! Sőt Angliába jobban bele se menjünk! De tekintsünk akár csak a Balkán vagy Olaszország felé! Emlékezetes pozitív minták: közösségek, jelenetek, gesztusok. A külsőbb városrészek kocsmaféléinek alapszínvonala — ki kell mondani — máshol nagyon más, mint nálunk. És itthon se a rosszba akarok beletörődni, hanem a mégis jót etalonként ünnepelni. Ha van egy jótékony ellenpélda, azt annál hangosabban ritka kincsként kiemelni! És egy hely attól pont kiemelendő lehet, ha ott kapjuk a jót, ahol megszoktuk a rosszat.

A pavilon- vagy bódésor-kocsma egy olyan vendéglátótípus  Magyarországon, ami még az én önkéntelen képzettársításomba is úgy égett bele, hogy nem megy bizonyos szint fölé. Ebben a kategóriában különösen hangot érdemel egy üdítő kivétel! Nem gondolom amúgy, hogy ezzel magától bárkinek ennyire kellene foglalkoznia, aki nem törzsvendége a helynek vagy akinek nem szívügye a kocsmakultúra. Mivel rám az utóbbi ér, szeretném viszont kivételesként felhívni a figyelmet a Pálma Sörözőre

„Ki markológéppel száll fölébe, annak térkő-e táj…”

Bódék és előítéletek

Egy bódékocsma az általánosított köntösben kívülről bizony hátránnyal indul! Hívhatjuk pavilonnak, de a metrómegállók környékének régi üzletsorai inkább a bódés életérzést sugározták a ligeti pavilonok vonzereje helyett. Könnyebb úgy tekinteni egy példányra, hogy biztos ez is csak egy az egyenértékű megmaradtak közül. Nem is szólhatok, hiszen akaratlanul nálam is ezzel az előítélettel indult a Pálma Söröző is. Gondoskodott erről a többség (Itt is nagy tisztelet a többi kivételnek!). Ám ahogy engem 2400 európai kocsmaállomás felett meg tudott lepni, mint egy magyar kocsmakulturális kiemelkedő példa, átértékelheti ezt más is  Ebben szeretnék ezzel a cikkel segíteni. Belátom, egy látogatás után még tévedhetek is, és akár én is csalódhatnék később. Elhamarkodott pozitív előítélet is vihet félre, de követem azóta a Pálma Söröző Instagramját, és látom, hogy van ebben tudatosság. Ők máshova tették a lécet, mint sokan mások hasonló keretben.

Én egy személyben csak azt tudom elmondani, hogy kocsmaviláglátott szememmel elsőre mit tapasztaltam ott, és hogy engem mivel fogott meg, ami ehhez a cikkhez is eljuttatott.

Mit tapasztaltam a Pálma Sörözőben?

A Pálma Söröző mindenhol egy kellemes kiskocsma lenne, de egy egészen belvárosi parkos tér sarkában kevésbé lenne hangsúlyos beszédtéma, mint így. Viszont amit ezen körülmények között is találtam, az igenis hangsúlyozandó és megőrzendő!

Miután megragadott az ízléses tér visszafogott, jól régimódi eleganciával, ami mégis báros bohémsággal vegyült, rácsodálkoztam hogy milyen nagy itt az átlag belvároson kívüli kocsmához képest az italok és a saját italok, például az akár nem mindennapi koktélok választéka is. 

Anita a pultból nagyon otthon volt itt. Úgy lakta be a teret, mintha az övé lenne. Rá is csodálkoztam, hogy nem így van.

Jártak ide a környék lakói és dolgozói munka után vagy munka szünetében. Volt, aki csak egy kólára vagy egy tonikra. Ez ritka életkép a lumpabb kocsmák reggeltől felbonthatatlan nagy rövid nagy kísérővel népi menüjéhez képest. Szinte csak jó ábrázatú. pozitív kisugárzású vendégek volt. Volt olyan 50-es éveiben járó törzs, aki elhozta a látogató szüleit bemutatni a pultba, hogy egyúttal felfedje hova jár. De ült be elegáns nő és öltönyös férfivel, mert ez nem egy olyan helynek tűnt, ahol méltatlankodni vagy feszengeni kellene a kellemetlen más vendégek miatt.  Hasonlóan vegyes társadalmat tapasztaltam itt, mint egy olasz barban vagy egy délszláv caffe barban.  És ez az, amit gyakran fájlalva hiányolok visszatérő esetnek lenni Magyarországon is. Amúgy ezzel együtt is nagyon laza hangulat volt. Simán kiteszi valaki az bárasztal polcára a friss bevásárlását zacskóban a szomszéd pékségből, és bármiről beszélnek az emberek, akár az egész kocsmát egy körbe vonó kedélyes közjátékkal. Nekem mégsem volt ciki csak elülni a sarokban eldolgozgatva, mert ez arra is egy nagyon alkalmas nem harsány helyszín volt. Sőt még én ültem ki a szintén megnyerő, külön dimenziót jelentő teraszra, hogy telefonos interjúval ne zavarjak másokat. 

Csak az összetettebb kocsmakajákat, a kisüzemi söröket hiányoltam, de végül is elvoltam ropogtatnivalóval, mint bundás mogyoró vagy morzsolt kukorica. A nagyobb polcos italválasztékon túl a Soproni mellett Gössert csapoltak, amivel szintén könnyen barátkoztam. Mindent teljesen kedvező áron adtak, de mégsem azon a szinten, hogy a problémás figurákat is ide csábítsa. Sőt az egyetlen kicsit is illetlenebb vendéget kis idő után inkább rendre szólították fel, illedelmesen, de határozottan. Ez is plusz pozitív példa volt.

Szóval egy feltöltő, példás, jó energiájú hely volt a Pálma Söröző, amit nem szeretnék elveszíteni, miután így ismertem meg és főleg nem szeretném, hogy a törzsvendégei elveszítsék. Szeretném azt, hogy a példaértéket, a pozitív mintát lássák és éltessék benne a környék döntéshozói is, mert kellenek az ilyen közösségi helyek ennek a környékek is.

Pont, ahogy több más szomszédságnak is kellenének. Ezek nélkül kimért, üresen kongó és enervált egy lakótelep, mint egy „falanszter”, még a legszebb parkbetétekkel és házfal menti virágoskertekkel is. Nem csoda, hogy nem létük gyakori panasz és hiányérzet tárgya a lakóktól sokfelé. Sokat hallom többfelé: ezért mennek más kerületekbe, területekre, akár más városokba a szűkebb lokálpatriótizmusra amúgy szívesen nyitott környékbeliek a kocsmátlan zónákból.

Az "Ecseri", a pavilonok, a Pálma és a jövő

Az Ecseri út „M3” metrómegállónál így is-úgy is változás lesz, ez nem is kérdés. Nem is minden formában kell a múltat konzerválni. A kérdés az, hogy végül ez a változás számol-e majd a Pálma Sörözővel, ami szintén új formában élhetne tovább ideális esetben. Talán törzsfejlődött pavilonban.

Egyébként összességében sem vagyok a bódétlanítás pártján. Hiába, hogy sok rossz példát láttunk évtizedekig lepukkant bódéssorokra, de nézzük meg inkább ehhez is Bécs pozitív példáját! A város mindenfele tele van bódékkal, pavilonokkal, amik találkozási pontok és életteljesebbé teszik a környezetet. A szememben éppen ezért nem a pusztítás, hanem a fejlesztés az út. Nagyon jó kulturált kultúrája van a bécsi bódékocsmáknak-büféknek parkokban, tereken. Sokszor szűkebb bódéértelemben a beülés lehetősége nélkül, körülöttük csupán terasszal, amit láthatóan minden korosztály szívesen használ ki. Ezt a jelenséget minden nagyvárosban szívesen látom. A Pálma Söröző lehetne egy egész városi nulladik jó példa erre Budapesten. Ráadásul az is adott hozzá, hogy a szintén átlagon felüli József Attila lakótelep mellett van, aminek a kapujában lehetne a üdvözlő egység.

A PÁLMA PETICIÓ ÉS EGY EXTRA FELHÍVÁS

A Pálma Söröző megmentési petíciója itt található a szöveges, sőt beszédes aláírásokkal:

https://www.peticiok.com/maradjon_meg_a_palma_soroz_az_ecseri_uton_a_felszini_tereprendezes_utan_is

Ez már lezárult, de ha van még személyes jó történetek a Pálmával vagy hasonlóan jó törzsvendégkocsmát ajánlanátok figyelmünkbe, hozzászólásban tegyétek meg! Azt is szívesen látom, ha van jó példátok kocsmamentésre!

2022.07.14. FRISSÍTÉS

Nemrég újra dolgoztam a Pálmából, és természetesen akkor is jól éreztem magamat még monitorba dugott fejjel is. Anitától ekkor azt hallottam, hogy az Ecseri úti metrófelszínre a legújabb terv egy parkféleség egy mini tanösvénnyel, az Üllői út mentén. Bár minden új parknak örülük, mint minden új kocsmának, de nagyon kedvemre való az lenne, ha „jut is és marad is” módon oldanák meg, hogy a park szélén lenne egy új pavilon a túlélő Pálma.   

Pálma Söröző cím: Budapest, Ecseri út 2, 1098

Facebook oldal: https://www.facebook.com/palmasorozo/

Nyitva tartás: H-Szo: 9:00 – 22:00, V: 9:00 – 20:00

A fotókat is maga a szerző készítette. További felhasználásuk egyeztetés után, forrásmegjelöléssel lehetséges.

Szövegtördelés részben és képszerkesztés: Molnár Ákos

A Pálma Söröző is a nagy Kocsmaturista térképen

Cikkajánló

Egyéb 9. kerületi kocsma a Kocsmaturistán

Környékbeli település bakancslista

Budapest közeli vagy kicsit távolabbi környékén még a következő települések és egyéb helyszínek feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:

  1. Dunakeszi
  2. Szigetszentmiklós
  3. Veresegyház
  4. Fót
  5. Leányfalu
  6. Aszód
  7. Gyömrő
(A sorrend csak asszociációs, nem ranglista). Ötleteiteket, hogy melyik településsel bővítsem még a célpont-listát, kérem, szintén osszátok meg velem!)
 
Ha bárki közületek szívesen működik közre az eddigi talán leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  
ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön beszámoló, útmutató, kérlek, ne fogd vissza a tippjeidet! 

Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva, ne hagyjam ki őket. Ugyanígy érdekelnek a magukban vonzó kevésbé ismert városok, és várostól függetlenül az ikonikus, külön látogatásra érdemes kocsmák is.

Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista

Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!

A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben viszonylag naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés. 

A következő kép utat mutat, hogy a kedvelésen túl hogyan kaphat értesítést minden bejegyzésről, aki szeretne. E képre kattintva is eljuttok a Kocsmaturista Facebook oldalra:

Csatlakozzatok a Kocsmaturista Facebook csoportjához is!

Várom a képeitek, hangulatjelentéseiteket a kedvenc törzskocsmátokból, akár utazásban közben felfedezett kocsma-gyöngyszemekről!

Ugyanide jöhetnek kocsmában elcsípett aranyköpések is:

www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

Mutass egy kocsmát! Facebook csoport

Kocsmaturista az Instagramon

A legfrissebb kocsmai és városi helyzetjelentésekért, bejelentkezésekért a folytatásos kocsmatúra legújabb állomásaiból, kövessétek a Kocsmaturista Instagram oldalát is:

https://www.instagram.com/kocsmaturista/

Szólj hozzá!