Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

Budafok-Tétény (Budapest 22. kerülete) és kocsmaélete

Budafok-Tétény már szélső kerülete Budának, az egyetlen olyan budai kerület, ami belvárosinak mondható résszel már egyáltalán nem rendelkezik. Ezzel együtt vannak itt izgalmas helyszínek, jelenségek és kocsmák is. 

Jelen állás szerint (2021. december) Budafok-Tétény a megkezdettek közül az egyik legkevésbé felfedezett budapesti kerület Kocsmaturista szemszögből. Mindössze 2 regisztrált Kocsmaturista állomással, de ennél azért több Budafok élménnyel és tapasztalattal. Ezekről addig is beszámolok, míg eljön a folytatás.

VIGYÁZZ, ÉPÍTÉSI TERÜLET!

Figyelem, ez az oldal egyelőre „Építési terület” fázisú. Még csak nagyon kezdő benyomásokat és az első pár budafok-tétényi állomás bemutatót tartalmazza.

Következő látogatás esetén ezt az oldalt frissítem tovább. Addig is kapjatok kedvet már ezek alapján, mint egy film előzetesből, és előzzetek meg a folytatással!

Témák

(Kattintsatok az érdekesre vagy haladjatok lefelé!)

A budafok-tétényi városélmény

A budafok-tétényi kocsmaélet

A meglátogatott budafok-tétényi kocsmák

Két Megálló Presszó

Pista néni

A budafok-tétényi városélmény

Budafok-Tétény kifelé haladva Budapestről követve a hatalmas 11. kerületet, tovább viszi azt a főváros-érzés lecsengést, amit a szomszédos külső Albertfalva része már megkezdett.

Ám az egy darabig meghatározó külvárosias közeget egy idő után romantikusabb inkább kisvárosiasabb vonásokkal keveri be.

A magas panelházas városi „sztráda” után megjelenik a szűkebb utcák sűrűje, régi egy-két szintes színes házakkal, kis üzletekkel, vegyes vendéglátóhelyekkel egy-két középtávolról kocsmakompatibilissel. Jönnek a parkos terek, templomok, a régi regénybe illő városháza, sőt akár pár meglepő falfestmény is.

(Figyelem, ebben a blokkban 2016-os telefonos képek vannak, nézzétek el őket! Igyekszem mielőbb újakkal frissíteni és jócskán kiegészíteni a kerületi galériát)

Nagyon tetszett, hogy itt hasonló régi utcakép darabokat lehet elcsípni, mint Sopronban vagy Kőszegen. Ez a kerületrész mindenképpen megér haladóknak egy „ez is Budapest” túrát, de a kerület közepének önmagában, önmagáért is vannak jellegzetességei és érdekességei. Ezek feltárásában még én is egészen kezdő vagyok, de már az induló ingercsomag alapján javaslom. 

  • Egyedi a terület kétszinten elhelyezkedése. 
  • Monumentális művészfészek, az Art Quarter Budapest
  • Alkoholkulturális szempontból:
    • Rögtön elsőnek Budafok híresen hosszú történelmi borvidéki múltja és talán egyre újra erősödő jelene érdemel fókuszt. Budafok az Etyeki-Budai borvidékhez tartozik. A felszín mögött hatalmas pincelabirintus húzódik, ami jeles alkalmakkor, például nyitott pincés eseményeken látogatható az érintett borászatok közreműködésével. Ma is több pincészet képviselete kereshető fel változatos formákban és módokon a kerületben.
    • Másrészről emblematikus jelenség, hogy az itt található Törley Pezsgőmanufaktúrát is itt alapították 1882-ben. 
    • Korábban jelentős sörgyára is volt a területnek, a Dreherrel vetekedő Haggenmacher. Ma annak az egykori épületben működik az Art Quarter Budafok.

Ahogy haladok Budafok-Tétény feltérképezésével több elemet, részletet, képet csatornázok majd ehhez a városi szakaszhoz is.

A budafok-tétényi kocsmaélet

Bár Budafokon ma is vannak borászatok saját törvényeik szerint működő vendéglátással, ebben a blokkban inkább a hétköznapibb értelmű kocsmaéletre koncentárálok. 

Mind 2016-os, mind a 2021-es látogatásomkor inkább gyérnek tűnt a helyi kocsmaélet. A fővonalakon fővonalas kocsmát alig találtam. Egy-két hibrid még színesítette az összképet. Nem szoktam spoilerezni más cikkekből, mielőtt tovább megyek, így még bizakodom, hogy itt az átlagnál kevesebb ismeret, ismerős, kérdezés és válasz az oka, hogy nem jutottam el a további megfelelő helyekre. Kettőből két telitalálatom azonban volt, és ezekről szívesen mesélek is. Rajta:

A meglátogatott budafok-tétényi kocsmák

Két Megálló Presszó

A Két Megálló Presszót helytörténeti jelenségként és pozitív kocsmaélményként is ajánlom a kerületnek szinte a kapujában, a budafoki/rózsavölgyi villamoselágazásnál. Rám is üdítően hatott itt a második köröm 2021 júliusának szombat délelőttjén. 

A neve azt sugallja, hogy két villamosvonal találkozásnál vagy szétválásánál létesült, ráadásul egy több, mint 100 éves váróterem és pénztár épületében

2016-ból még alapretróbb emlékeim maradtak róla. A különbség élesen látható.

Annyi hallottam eddig, hogy az új, jóval profibb, emblematikusabb falfestmény egy helyi „ismeretlen alkotó” műve, akinek több más hasonló köztéri alkotást köszönhet a kerület. Az épület túloldalán ráadásként egy másik fogad, ám a felüdülés élmény a legkirívóbb külsőségnél összetettebb és látványosabb: gondos kezek muskátlijai az ablakokban, virágágyásból burjánzó zöld „paraván” teraszszegélyként, zeg-zugok, sörpadok, cirádás fémszékek. talponálló asztalok.

Jókedélyű, élénk kocsmaélet zajlott éppen. Sokféle ember, férfiak és nők, fiatalabbak és idősebbek ültek össze a kis épület körüli teraszon és morajlott a csevegés. Bent a háziak nyüzsögtek, vidám volt az egész jelenet.

A megújulás a belvilágban is gyorsan tetten érhető volt: egy teljesen más, kontúrosan rockkocsmás fíling uralta a terepet, mint legutóbb. Nem csoda, hiszen Andrea és párja, Gergely. aki „szintén zenész” (Nulla Forint plusz ÁFA) vették át az üzemeltetést.

És bár köszönjük a Két Megálló eredeti megálmodóinak ezt a funkciót és „márkát”, és hogy volt mit megörökölni, az új korszakot ugyanígy üdvözíteni kell. A beltérnak is jót tett a választás. Úgy mutatott tetőtől-falig világi és hazai zenei legendákba bugyolálva, mint egy vagány kamasz szobája a Popcorn és a Bravo magazin hőskorában, de ez is egy hozzáadott jelleg. A darts tábla egészen elveszik a poszterek között. 

Rádadásul az új Két Megálló nem csak mutatja, hanem műveli a zenét is. A Facebook ugye csalhatatlan tanúsága szerint ugyanis kisebb élőzenei eseményeknek is tűzfészke ennek a kunyhónak az aurája. 

Ínyencül egyedi ez a dupla tematika, ahogy a „Rock till the end” életérzés és a szintén ikonként tisztelgés a környék közlekedéstörténeti jelentősége előtt egy garázs-próbaterem érzetű helyen összeér. 

Jár ezekhez még több más kit így, kit úgy célzó komponens:

  • nyilván zenegép
  • polcon könyvek
  • lottózó és egyéb szerencsekaparó szerepvállalás
  • jégkrémes láda
  • rágcsálni valókon és Sport szeleten túl kocsmakajának virsli is

Én örültem a Kőbányai sörcsapnak az Arany Ászok mellé, de üvegben Szent András Sörfőzde többféle söre is kapható (Monarchista, Ogre, Málnás Búza, Meggyes, stb.). Fiatalosabb italokat is kiszúrtam a kínálatban, például Tatrateát, de vannak Panyolai Pálinkák, többféle whiskey. Borból az alap Vargán túl Ostorost tartanak.

Végszavakként: érdemes efelé a sajátosan összetett egyveleg felé Budafok felé járva kitérni („elágazni”) és megállni itt, akár egyszerre kétszer is.

Köszönöm Cserkuti Imérének a 11. kerületi Kispolszkiból, aki újra elhozott ide és felnyitotta a szememet 2021 új Két Megállójára.

Ha más, belsős, helybéli és szakértői szemszögből és irodalmibb stílusban is szívesen olvasnátok többet a Két Megállóról, ajánlom ezt a bejegyzést Bartos Mihály helytörténésztől (képekkel és felirataikkal együtt még hatásosabb!):

https://www.facebook.com/mihaly.bartos.58/posts/1670264346496627

Két Megálló Presszó cím: Budapest, Vihar u. 1, 1221

Nyitvatartás:
H-V: 10:00-22:00

Pista Néni Söröző

A Pista Néni nagyon meghatározó név és hely a kerületben és többen ismerik azon túl is. 2016-ban látogattam először és egyelőre utoljára, és akkor a kezdődő szombat éjszakában mindenütt az visszahangzott fiatalok szájából, hogy „megyünk a Pistába”, „találkozunk a Pistában”, a „Pistában vagytok már?” Így lehet példásan, kultikusan helyben (is) tartani az ifjakat egy főváros külvárosában is szombat este. Egy legendás hely kell, amit bővérrel szerethetnek.

2016 óta nem tudom mennyire ér meg a neve, így újralátogatásig nem is mélyrepülnék a részletekig. Egy tágas, nagy teraszos, fiatalos, pezsgő, kertes családi házra emlékszem, mutatós és mértes termekkel, nagy filmplakátokkal, biliárdal, dartsszal, már akkor üveges kisüzemi sörökkel és uralkodó piros színnel. Mutatok néhány akkor készült képet és én is alig várom, hogy frissítsek:

A Pista Néni név legendája

Helyben azt mesélték nekem, hogy amikor az egykori tulajdonos Pista bácsi meghalt, a felesége vette át az üzemeltetését. Pista bácsi hívei azonban az ő nevét nem tudták, így amikor meg kellett határozni, hogy hova is mennek Pista bácsi helyett, egyszerűen nemet váltottak a kifejezésben. 

A Pista Néni hivatalosan is az egyik legkedvesebb kocsmanevem és keserédesen is az egyik kedvenc helyi kocsmalegendám.

Cím: Budapest, Ady Endre út 6, 1221

Facebook oldal: https://www.facebook.com/pistanenisorkert

Nyitvatartás: H-P: 12:00-22:00, Szo: 12:00-01:00, V: 14:30-24:00

Budafok-Tétény kocsmaélete eddig, 2 kocsma után

Nem akarok elhamarkodottan következtetni a kerület kocsmaéletéről, maradok a bizakodó állásban. Budafok-Tétényben sok és sokféle érdekes, izgalmasnak ható talányos felfedezni való hív még, csak pont kocsmából tolakodott kevesebb. Valamikor még 2016 után, feljebb, a dombon buszablakból, egy megállóban láttam egy retró kiskocsmát is. Bújhatnak még kincsek itt. Még egyszer jól neki szaladok. Ha valakinek van javaslata, hogy Budafok-Tétény sűrűjében, hogy hova menjek még el, nálam nyitott fülekre és tettrekészségre talál. 

Annak viszont már addig is örülök, hogy két ilyen hely tartja a frontot a kerület küszöbén, mint a Két Megálló Presszó és a Pista Néni Söröző!

Akikre szívesen emlékszik Budafook-Tétény kocsmaközönsége

Voltak még legendás nevek a kerületben, amikhez sajnos már túl későn érkeztem. Ezeket többen ajánlották még az elején, már bizonytalankodva meglétükben. Később a biztos kimúlás után még mindig többen emlegetik őket:

  • Poldi bácsi söröző
  • Rózsavölgy söröző

A fotókat is maga a szerző készítette. További felhasználásuk egyeztetés után, forrásmegjelöléssel lehetséges.

Szövegtördelés részben és képszerkesztés: Molnár Ákos

Budafok-Tétény kocsmái is a nagy Kocsmaturista térképen

A meglátogatott városokkal és a már megénekelt kocsmákkal

Kattintsatok a képre a megnyitáshoz!

Cikkajánló

Cikkek a szomszéd 11. kerületből

Környékbeli település bakancslista

Budapest közeli vagy kicsit távolabbi környékén még a következő települések és egyéb helyszínek feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:

  1. Dunakeszi
  2. Szigetszentmiklós
  3. Veresegyház
  4. Fót
  5. Leányfalu
  6. Aszód
  7. Gyömrő
(A sorrend csak asszociációs, nem ranglista). Ötleteiteket, hogy melyik településsel bővítsem még a célpont-listát, kérem, szintén osszátok meg velem!)
 
Ha bárki közületek szívesen működik közre az eddigi talán leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  
ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön beszámoló, útmutató, kérlek, ne fogd vissza a tippjeidet! 

Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva, ne hagyjam ki őket. Ugyanígy érdekelnek a magukban vonzó kevésbé ismert városok, és várostól függetlenül az ikonikus, külön látogatásra érdemes kocsmák is.

Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista

Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!

A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés. 

A következő kép utat mutat, hogy a kedvelésen túl hogyan kaphat értesítést minden bejegyzésről, aki szeretne. E képre kattintva is eljuttok a Kocsmaturista Facebook oldalra:

Csatlakozzatok a Kocsmaturista Facebook csoportjához is!

Várom a képeitek, hangulatjelentéseiteket a kedvenc törzskocsmátokból, akár utazásban közben felfedezett kocsma-gyöngyszemekről!

Ugyanide jöhetnek kocsmában elcsípett aranyköpések is:

www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

Mutass egy kocsmát! Facebook csoport

Kocsmaturista az Instagramon

A legfrissebb kocsmai és városi helyzetjelentésekért, bejelentkezésekért a folytatásos kocsmatúra legújabb állomásaiból, kövessétek a Kocsmaturista Instagram oldalát is:

https://www.instagram.com/kocsmaturista/

Szólj hozzá!

Az oldal alkoholt tartalmaz, ugye elmúltál 18?