Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

Sétaélmények és tippek Zala megyében

Személyesen kipróbált sétacélpontok a megragadó Zala megyémben. Olyanok, amiket önmagukért, és nem a kocsmájukért kerestem fel: falvak, városok, várromok, túrautak, tavak és egyebek. Miért menjetek oda és mit találtok ott? És ahol lehet persze még kocsmát is ajánlok a cél mellé.

A zalai séták élménygyűjtése a Kocsmátlan Korontén Séták (CIKK JÖN!) sorozattal kezdődött 2020. novemberében, a második koronavírus lezárás alatt. Annyira megtetszett, amit kaptam, hogy elhatároztam a felfedezését és a hírverését nyitás után is folytatom. A lezárás alatti sétákhoz a visszatérésig nem lesznek konkrét kocsmatippek.

Tartalomjegyzék

Zala megye

Régi ember új szemmel a régi helyen

Meglepetésemre külön nagyszerű érzés lett, hogy a Kocsmátlan Korontén Séták Zalából indulhattak. Megdöbbentett és végtelenül feltöltött, hogy annyi szerteszét felfedezés után a saját megyém mennyit újat és jót tud adni.  A zalai „hegyek” nagyon jó alapot jelentenek, soha nem volt módon megerősödött velük a kapcsolatom.

Kocsmográfus Levit idézem: a régi ember visszatért az új szemmel a régi helyre. Azzal fejeztem be, hogy ettől a régi hely új hellyé változik.

Helyszínek

Időrendben mutatom be a sétákat, kezdve a Kocsmátlan Korontén Séták sorozathoz ihletet adó Kemendollárral.

KEMENDOLLÁR és hegyi kápolnája - Avagy ahogy kezdődött...

Kemendollárra egyértelműen a „hegyi” kápolna élménye vonzott. Kíváncsi voltam, hogy milyen út vezet hozzá és milyen lesz majd ott fenn. Végeredményben viszont olyan összetett élménykombinációt éltem át, ami erősen formálóan hatott rám

Az önálló felfedezés mindig kenyerem volt. A vadregényesebb úton mentem a szőlőhegyen át. Itt a kanyarok, emelkedők, lejtők és perspektívák természetes váltakozása mellett rögtön erősen kijutott a tájelemek változatosságából.

Legelő állatok, szőlőtőkék, rég elhagyott romházak, váratlan stílusú hegyi pincék és lakóházak sora. Mellé olyan földin túli novemberi napfény és színek, mintha az Isten maga nyújtott volna ezzel jobbot, hogy Kemendolláron szövetséget kössek vele a Kocsmátlan Korontén Séták sorozatra.

Szerencsére a falun át vezetett ez az út, így ingyen ismerkedhettünk. Több pozitív benyomás mellett szembesültem az ugye épp zárt kocsmával, a Liget sörözővel is. De lett más vissza-csáberő is. Kemendollár új perspektívát ígérő kálváriadombja (várdomb) és a szomszédos Vöckönd irányába is felpiszkálták az érdeklődésemet.

Ajánlom Kemendollárt

Nemcsak egy vicces településnév táblával fotózkodhattok Kemend és Ollár egykori egyesülése nyomában. Zala „hegyekből” újoncoknak és kezdő túrázóknak (sétálóknak) is szívesen tovább ajánlom ezt az utat. Csak 250 méter magas, rövid út és mégis töményen kínál szépséget és azonnali kapudrog a zalai szőlőhegyekhez. 

Több kép és részlet itt Kemendollár helyszínről a Kocsmaturista FB oldalán:

https://www.facebook.com/kocsmaturista/posts/1641285392718384

A kemendollári tudatmódosulás 

Az első kemendollári túrát vigasznak, pótléknak szántam magamnak a kényszerhelyzetre, de teljes, maxig töltő élményt kaptam. Már visszafelé eldöntöttem, hogy folytatom ezeket az új típusú felfedezéseket. Nem vártam különösebb visszahangot, de nagyszerű fogadtatása lett, ami sugárhajtással biztatott, hogy folytassam ne csak a sétákat, hanem a beszámolót is róluk. A Kocsmátlan Korontén Sorozat a Kocsmaturista Facebook oldalán megszületett. Kiemelten köszönöm mindenkinek, aki erre reagált vagy megosztotta.

A REZI VÁR és még hatásosabb út hozzá

Főleg a Szeretünk Zala képein vonzó várrom felkutatása miatt mentem Rezibe Keszthelyről. Ám a főcél itt messze a községen kívül esett. Kisebb szintlépés volt a kemendollári sétához képest: 4,5 kilométer távolságban és 418 méter magasan várt. Persze a megérkezés is mesés a várromhoz és a kilátáshoz, de az út még jobban meglepett. 

Ha Reziből indultok (én a buszfordulóból), akkor rögtön ismerkedhettek az elragadó településképével is: főtér békebeli ívókúttal és büszkén kiállított régi tűzoltó-kocsival, kőkerítéses templom, amin belül a falu népe beszélgetett, mohás tetejű rendőrséggel, és akár 100 évesnél is idősebb családi házakkal.

És rögtön az út legelején köszönt, sajnos csak kívülről az ablakles alapján átlagon felül vonzó Rezi kocsma. Motivál a visszatérésre. 

A kocsma, ami Kéktúra pecsételő hely is, még a tanösvény térképen is szerepel. Másrészt már a falun kívüli túraúton sorsszerűen helyi borásszal ismerkedtem meg. Zsolt 8 generációs borászcsaládból származik. Takács Zsolt Pincészete 11 féle bort készít, köztük különleges típusokat is. Hozzájuk is nagyon készülök, már hívott a Rezi ízei kézműves piacra is. 

A várromhoz innentől idilli út vezetett termőföldek mentén, erdei szakaszokon át, emelkedőkkel, kanyarokkal. Végig gyönyörű és érdekes, és mégis jól kiépített és kitáblázott. 

 A fenti kilátás pedig pazar a Rezi vár energikus történelmisége mellé. Látni a Zalaszántói Béke Sztúpát is, ami később szerepel ebben a cikkben.

Sokatoknak merem ajánlani a Rezi várat a tripla élményfaktor miatt: kellemes település, felemelő út, bombázó panoráma. És ha ez még nem lenne elég, váratlanul Dinó- és Kalandpark is van a városban. Az még nekem is hátra van.

Még több kép és részletesebb beszámoló Rezi helyszínről a kocsmaturista FB oldalán:

https://www.facebook.com/kocsmaturista/posts/1645288635651393

BALATONGYÖRÖK alternatív módban

Balatongyöröknek többszörösen csökkentett módban is volt varázsa. Nem elég, hogy novemberben és korlátozások alatt érkeztem, de még rossz látási viszonyok között is. Így nem csak, hogy szinte üres falut tapasztalhattam meg, de még a híres Szépkilátó sem tudta hozzátenni a magáét. Ám Balatongyörök még így is meggyőzött mindennel, ami maradt.

A Szépkilátó megállótól haladtam befelé a strandközpont felé. Közben találtam:

  • erdei forrást (Római forrás – fenti jobb kép)
  • szőlős kerteket termelői bor csatakiálltással:
  • egy külön kis strandfüggetlen vendéglátó Aprajafalvát jellemző balatoni falatozókkal
  • kortárs vendéglátás ígértetét a Hold és CsillagSzépkilátó formájában
  • egy elszigetelt, ámulatos világvége hangulatú kis öblöt (Soós-öböl)
  • tipikus nyaraló övezeti utcát nem tipikusan érdekes sokféle házzal a meglepő stílusúaktól az elhagyatottakig.
  • örömömre egy vonzó hostelt is, amit majd kipróbálnék a #hostelturista küldetés keretében (Kaméleon Hostel)
  • a szerethető Balaton-parti városközpont közelében pedig a régi templom és akár zsúpfedeles házak mellett még kocsmafélére is bukkantam, a Móló Caféra
  • A „felső faluba” csak épp belekóstoltam, de mutatott fel pálinkaházat és termelői borkimérést is.

Balatongyörök csúnyán elbűvölt így szinte zombi-apokalipszis módban is, nagyon kíváncsi lettem rá élve, zizegve. Jó eséllyel hallatok még róla úgy is a Kocsmaturista blogon!

További képek és részletek Balatongyörök helyszínről a kocsmaturista FB oldalán:
 

ZALALÖVŐ és a Borostyán-tó

A zalalövői Borostyán-tó már mérföldkő volt a sorozatban: ajánlás volt az addig publikált Kocsmátlan Korontén Séták nyomában. Itt maga a tó volt a fő célpont, ami a város határában található, így odamentem rögtön a rendhagyóan mutatós vasútállomástól. Persze utána nem hagytam ki a villámbenyomás-adagomat a városról és az akkor pihenő kocsmáiról.

A Borostyán-tó túlsó vége svájciasan a végtelenbe veszik. Bámulatos. Kettős hatású élmény a tó két partján sétálni, mert más-más közegük és egyúttal túlparti kilátásuk van. Az egyik oldalon a strand, a másikon erdő fogad. Nem tudhatom, hogy nyáron milyen strandélménnyel kecsegtet az aktívabb part, de novemberi sétára elhagyatottan egészen okkult tapasztalás volt. A strandidőben szerencsére kocsmakompatibilis büfék is várnak ránk. Kiszúrtam a Sellőt és a Gyöngyöt. A Zalában tartozkodó tószimpatizánsoknak kiemelten ajánlom ezt a célpontot.

Zalalövő belvárosáról is mesélek a tó után. Ókori római múltú (Salla), de mai városlépétékkel nagyon pici, nagyjából 3000 fős település. Az út a tótól a központban még hosszan falusias kisugárzású volt.

A központ barátságos, színes, jó hangulatúan kisvárosias, de sajnos az átlagosnál többnek ható rossz állapotú épülethomlokzattal. Ebben szorítok a fejlődésért. Máris derűsebb adat, hogy kívülről sok-sok kocsmát szúrtam ki egy csokorban:

És ez még csak egy rövid merülés volt, remélem jól folytatódik. A kocsmákon kívül magamnak is ajánlom a római kori emlékekért és az egyéb zalalövői sétairányokért való visszatérést. Viszont már most is tovább ajánlhatom Nektek a vasútállomásnál a Hűség Oszlopának körbenézegetését. Nagyon érdekes, összetett üzenetű mű.
 

További zalalövői képek és részletek a kocsmaturista FB oldalán:

https://www.facebook.com/kocsmaturista/posts/1652741708239419

ZALASZENTGRÓT
- az egyik leghallgatabb hangulatos kisváros

Zalaszentgrótra elvárások nélkül mentem és kisebb eksztázisban távoztam. Lehet ezt kocsmák nélkül is elérni. Annyira nem hallani se országosan, se zalaiként ennek a kisvárosnak a féktelen hangulatosságáról, jó energiájáról szinte sehol, hogy az itteni impulzussorozat teljesen felkészületlenül ért és áhítatba lökött.

Zalaszentgrótot meglátogatását két bázissal is ajánlom:

  1. Több magában is élményt adó kis célpont van a városon belül:
    • A thrilleri romantikájú Batthyány-kastély
    • Az ország egyik legrégebbi kőhídja
    • A Zala folyónak is az átlagosnál zugóbb-csobogóbb partja természetes környezetben, de belváros közelben
    • És egyéb célpontok, ahol elsőre nem jártam: kolostor romtorony, halas tó, neves strandfürdő és környéke, zalai „hegyek”, borászatok, külön ajánlott külterületek (például Csáford) és még több kispatak
  2.  A város alaphangulata is elég felemelő:
    • hangulatos kisebb-nagyobb tereken árad a pofásan tartott, csak ízléssel korszerűsített békebeliség
    • zömében jó állapotú, színes, régi házak
    • tartalmas átjáró udvarok, mutatós hátsó utcák
    • ötletes üzletek
    • az egyik legszebb rendőrség épület, amit valaha láttam

Zalaszentgrót magában is kiemelten hálás helyszíne volt a sétának, de természetesen szúrtam ki egy-két vonzó kocsmaféléjét is, és ajánlották borászatait, ahol szívesen megállok újra kocsmás időkben. 

Kívülről kiszúrt zalaszentgróti kocsmák és kocsmarokonok: Central CaféLiget PubK.O. presszó & Chill Out club és egy régi romantikájú vendéglő, a Kis-Korona étterem és panzió.

Ha fogékonyak vagytok a jó hangulatú, természetes kisugárzású, nem túl turistás kisvárosokra, Zalaszentgrót üdítő útirány lehet. 

Még több kép és részletesebb beszámoló Zalaszentgrót helyszínről a kocsmaturista FB oldalán:

https://www.facebook.com/kocsmaturista/posts/1657963587717231

A Vas megyei cikkben találtok majd még kettő, rám hasonlóan ható várost, Celldömölköt és Körmendet:

A CIKK JÖN!!!

CSATÁR - A zalai dimbes-dombos falvak remek példája

Csatár az egyik első falu Zalaegerszeg után. Ha valaki átélné Zeg közelében a kellemes zalai faluképet egy jó sétával, akkor szívesen ajánlom.

Csatár több szempontból kivételes a látogatás volt a sorozatban: 
 
1. kiemelhetően a legkisebb érintett települések egyike. 
2. itt volt egyedül meghatározó a negatív látogatói élmény aránya is.
3. feltűnően kis részét tudtam bejárni a méretéhez képest egy lábsérülés okán. 
 
Csatárt alapjáraton a tava és a kocsmája miatt javasolták nekem. A kocsmájáról tudtam, hogy be lesz zárva, a taváról helyszínen tudtam meg. Magánterület lett, így kerítés tartott tőle távol, de ahogy ott mondták, a helybélieket is. Ez nekem idegenként is fájt az ő elképzelt szemszögükből. Ez a megdöbbenés nagyon lelombozó volt.
Szerencsére Csatár többi része felemelt, mert egy szimpatikus kis falu „hegyek”, dombok között kanyargó utakkal, a zöldből kirívó háztetőkkel, kedves, gondos köztéri elemekkel. És még több fontos elemét nem is láttam, de pótlom.
Az ajánlott kocsma is különösen szimpatikusnak hatott már kívülről. Úgy tűnt, egyszerre volt meg benne a faverandás, virágos vidéki idill és a vagány eredetiség. Volt alkalmam kicsit beszélni a tulajdonos hölggyel is. Szívesen térek vissza.
Csatár egy zalai dombos-„hegyes” faluból való kellemes mintavitétel lehet kezdőknek és újabb adag rajongóknak tópart nélkül is

Még több kép és részletesebb beszámoló Csatár helyszínről a kocsmaturista FB oldalán:

https://www.facebook.com/kocsmaturista/posts/1679952215518368

LENTI - ahol leszállott a páva, és egy Trabant és Vuk

Lenti Zala megye 4. legnagyobb városa már egészen a szlovén határnál szintén jó benyomást tett rám, mégis másképp, mint a többiek. Egyedi hangulattal és értékekkel lóg ki a zalai jóságok sorából. Virágszám, amit a belvárosban művelnek. Mintha egy állandó álló virágkarnevál lenne ott. Kreatív virágkompozicióik országosan ritka játékos elemek. 

Mivel januárban jártam ott virágok nélkül láthattam a formákat, de még így is hatásosak voltak. Van köztük egy Trabant, Vuk, egy páva, legújabban Thomas, a gőzmozdony is.

Ezek jól illenek Lenti amúgy is színes, az környezőnél fiatalabb belvárosába.

Lentiben jól felújított piacot is találtam, sajnos pont délutáni üzemcsendben, de érdekel az élesben visszatérés. Lenti kocsmavilága elsőre nem tűnt lüktetőnek, de több tippet is sikerült begyűjteni. Főleg étterem-hibrid helyek híre jutott el hozzám. A legtöbbet ajánlott célpont az „Egy Kávézó” volt. A neve ellenére kocsmázásra is vonzónak és lazának ígérkezett.

Nekem még nagyon csábító ínyenc retró célpont volt egy emeletes ház aljában a Rezes Presszó. A helyi véleményeket a Facebookon két irányba osztotta, de én maradtam motivált és kíváncsi.

Van még több érdekes kocsmajellegű (is) célpont már most hallomás-látomás alapján Lentiben (Dallas, Big Ben, Salamon Söröző, Generális, Margaréta, Muskátli, Texas).

A Lenti FB poszt olvasóitól hálásan sok ajánlást kaptam, hogy legközelebb merre érdemes mennem a városban. 

Az egyik irányt már elsőre megjártam. A Kerka és a Sár-berki-patak, egyúttal a Kerka vár környékét. Nagyon sajnos a Csatári-tóhoz hasonlóan az utóbbi magánterület lett, de úgy tűnt, előkészületben van valami koncepcionálás a területen. Várjuk ki a végét, hogy mit kezdenek vele.

Lenti ezzel együtt szintén egy visszatérésre serkentő város volt, főleg a belváros, akár a város tágabb környékének lehetőségeivel  Javasoltak a folytatáshoz kisvasutazást, erdei túrázást, tópartokat, termálfürdőt és modern „energiaparkot”, sőt a beszédes nevű Lentihegy városrészt is.

Még több kép és részletesebb beszámoló Lenti helyszínről a kocsmaturista FB oldalán:

https://www.facebook.com/kocsmaturista/posts/1696147447232178

FELSŐRAJK - Az Öreghegy birodalma közösségi keresztúttal és zalai "hegyi betyárokkal"

Felsőrajk egy nagyjából 740 fős jó rezgésű község a Zalaegerszeg-Nagykanizsa-Keszthely háromszög közepén. E felfedező sorozatban először, ide meghívásra érkeztünk. Így a falu helyett elsőre az itteni „hegyi betyárok” különleges hangulatú magán-pincesorát látogattuk meg. Ennek mentén nem mellesleg közösségi magánakcióban egy egyedi, művészi keresztutat építettek ki, többek között  pont az öreghegyi szőlőgazdák.

A Hegyalja Keresztutat a hegyiek és a helyiek hoztak össze erőik összedobásával és kalákában dolgozva. A történet engem lenyűgözött, még nem találkoztam ilyesmivel személyesen. #nagyszerűérzés.

A stációk másfél méter magas mészkő oszlopok, Simon András grafikus művész alkotásaival. Czémán László marta a köveket és Varga József festette ki. Az eredeti felbújtó Csóti Anikó, a helyi méh(ész)királynő. Megpróbált lebeszélni arról, hogy ezt leírjam, de nem hagytam.

Anikó egy Törpanya az öreghegyi közösségben. Sokféle személyiséget tart itt össze. A kerítések nélküli nyitott pince- sőt lakószomszédság az emberek nyitottságában is tükröződött. Anikó talált meg engem is a Rezi posztnál és hívott megismerni az ő külön világukat is.
Ez a meghívás a lezárás hónapjaiban különösen kiemelkedő alkalom és gesztus volt. A Kocsmátlan Korontén Séták magányos tevékenységnek indult. Idővel el-elkísér 1, legfeljebb 2 barátom, de nem kerestem / kerestük az új közösségi élményeket, a helyiek társaságát, mint máskor. Ugyanígy meghívásra sem számítottam, ezért különösen meglepett és örvendeztetett, hogy mégis meghívtak szabad ég alá.
 
Az első, de borítékolom, nem az utolsó látogatás felemelő élmény volt Felsőrajkon. Szíveslátó, jó fej embereket ismertünk meg, a szőlősgazdák között tanult borásszal, pezsgőkészítővel is. Itt csupa finom bort, sőt még nyers pezsgőt is kóstoltam. Megjegyeztem a Forma 1-es bor és rajki rizling becenevű bortípusokat. Megismertük a felsőrajki papot, Péter Atyát, aki Pápáról költözött ide, és gyorsan híve lett hívei aktív közösségének. Láthattuk szőlőáldását, mellé alternatív házi pét-nat palackérlelt nyers pezsgőbontási rituálét, degorzsálást is. Igazi show!
Most ott tartok, hogy ha a szép, új jövőben zalai hegyi jóvilágot kellene mutatnom egy vendégemnek, felsőrajki Öreghegyre vinném a közösségi plusz érték miatt. 

Felsőrajk többi településrészének és a kocsmájának felfedezéséhez még vissza kell térni, de a község határában Péter atyának hála egy különlegességet már sikerült megtekintenünk: egy régi elhagyott 1816-os pincét az út mentén.

Még több kép és részletesebb beszámoló Felsőrajk helyszínről a kocsmaturista FB oldalán:

https://www.facebook.com/kocsmaturista/posts/1708779995968923

JÖN: ZALASZÁNTÓ és a Béke Sztúpa

BAGOD Zalaegerszegről bicikli úton át

TESKÁND gyalog Zalaegerszegről "hegyeken" át

NAGYKANIZSA: belváros, piac és Csó-tó

ZALAEGERSZEG TÚL A FŐCSAPÁSIRÁNYON

15 év után átmenetileg hazatérő zalaegerszegiként elsőre nagyobb kihívásnak tűnt a saját ismeretnek vélt városomban érdekes új utakat találni, mint a közeli először látogatott településekben új élményt. Nekem is jó hír, hogy az eredmény viszont nagyon is versenyképes lett. 

Nem akarok senkit ámítani. Aki jó belváros ismerős és sokat mászkált már itt fel és alá, az bel-Zalaegerszeg utcáin akár hónapok után is fog finomságokat találni ádáz figyelme kisebb jutalmaképpen, de ezek egyre inkább apróságok. A nagyobb hatásért a kirándulókedvűeknek érdemes messzebb menni a központtól. A Parkerdő, az Alsóerdő és a Gébárti-tó járásnak is van a kézenlábonfekvőnél is hálásabb haladó szintje, de Zalaegerszeg valódi szenzációját szerintem mégis a rengeteg várost ölelő „hegy” hátán lehet átélni.

Az egerszegi felfedezésekből még keveset írtam meg, de tervezem külön cikké emelni. Addig mutatom azt, ami kész és elhúzom a mézes madzagját annak, ami csak készül.

(Innentől dombokat is hegynek hívunk, ahogy Zalában is szokás, vagy idézőjelben vagy akár anélkül.)

JÁNKAHEGY > ARANYOSLAPI FORRÁS > ALSÓERDŐ

A Jánkahegy Zalaegerszeg egyik legismertebb „hegye”. Ez kezdődik legközelebb a városközponthoz. Gyakorlatilag lakott területen lehet a hegyhátra érni. Meredekebben indul a Jánkahegy nevű úttal, de becsatlakozhattok későbbi szakaszába kiépítettebb környezetben és kímélőbben Alsójánka városrész Bartók Béla és a Kikelet utcáin át. 

A Jánkahegy szerintem ellentmondásos, mert egyrészt az egyik legjobb kilátásdarabokat nyújtja, ráadásul egyszerre két irányba is a Hosszú-Jánkán sétálva.

Ám másrészt egyes szakaszain ez az egyik lakóházakkal leginkább beépített zalaegerszegi hegyhát. Arrafelé kikapcsoló hegyi pincés vagy egyszerű lakókuckós környezet helyett akár zárt kerítéses nagy családi házakkal, kérkedő divatkérókkal találkozunk nagyobb arányban. Bár ezek között is van döbbenetes szép és stílusos, sokuknak nem a „rózsadombias” miliő sugározza a zalai hegy varázsát. Erre megoldás a várostól távolodó részeit is felfedezni a Jánkahegynek, ahol a hangulatos felemelő kisugárzású kis házak mellett akár még döbbenetes elhagyott régi romokat is lehet majd találni.

Mégse ugorjuk át az út városias elejét sem! Ugyanis itt van az egyetlen „oázis”, a Gyuri csárda.  A Jánkahegyen, ha csak nem hívnak be vándorként egy pincébe egy pohár borra, később nem juttok később itatóhoz. A Jánkahegyi Gyuri Csárda egyébként étterem, de peresze italokat is mérnek, és a vendéglátáson túl extraként egy saját kilátóval is rendelkezik az épületük, ahova érdemes fellépcsőzni és kilátni.

Ezt követi kifelé a hegyhát legismertebb látványossága és állomása a Jánkahegyi kálvária és harangláb, ami egy jó pihenőhely, de ha bírjátok a sétát semmiképp sem fejezzétek be itt az utat!

A Jánkahegy és a Hosszú-Jánka kettőse utáni is érdemes kifelé kitartani. Nagyszerű szakaszokkal folytatódnak további hegyhátakban. Kezdőként is az egyik legkerekebb élményegyüttes lehet, ha egészen a városszéli Alsóerdőig mentek tovább. Kifelé a folytatáson, a Lukahegyen át kell haladni egészen Gálafej határáig, majd lemenni ezen a szép kanyargós úton:

Kicsit később térjetek ki balra az Aranyoslapi forrás kellemes megállójához, és élvezzétek a tájat! Majd induljatok el tovább és jobbra az Alsóerdő kijelölt sétányán. Egy kis erdei séta után visszaértek a városba, Kertváros városrészbe.

Az út az Erdőgyöngye étterem mellett is elvezet majd. Ez lesz a következő oázis, ahol újra garat-tankolhattok. Ha visszagondoltok az ekkorra már patkó alakú út elejére a Gyuri Csárdával, akkor talán egyetértetek, hogy szép távú „kocsmatúrát” kerekítettünk, ráadásul két étteremmel. Ki gondolta volna ezt az elején, ugye?

Még több kép erről az útvonalról a Kocsmaturista FB oldalán:

https://www.facebook.com/kocsmaturista/posts/1643765262470397

A RÖVID-JÁNKA HEGY a Bartók Béla úton át

A Rövidjánka a Jánkahegy kevésbé ismert alternatív tája szerteágazó utakkal, akár meredekebb, vadregényesebb szakaszokkal. Külön sétát érdemel, több útvonalat is tartogat. Édesapámmal már két felvonásban is kóstolgattuk, de még mindig nem jártuk be teljesen. Szintén szép kilátással, érdekes részletekkel jutalmaz. Legyenek ez egy szinte száz éves keresztcsonk vagy váratlan küllemű épületek, kerti kompoziciók. 

A Rövid-Jánka hegy a már haladóbb hegyi felfedezések közül a talán a legkönnyebben elérhető.

A Rövid-Jánka hegyet javaslom a Bartók Béla utcát követve megközelíteni. Mindig csak tovább, akárhányszor is érne véget látszólag az út. Egészen a négyes elágazóig, ahonnét aztán tetszés szerint indulhattok felfedezni.

A Bartók Béla út, a Jánkák előszobája

Mindkét taglalt Jánkahegy terület praktikusan elérhető a Bartók Béla utca felől, de maga a Bartók Béla utca sem feltétlenül csak vakon átrohanandó helyszín

Kereszt- és párhuzamos utcáival alkotott környékén szintén lehet érdekességeket találni rajta.

Van, ahol gumiabroncs lépcső vezet egyik kis zsákutcából a másikba. De találni itt romkocsma udvarral vetekedő családi ház előkertet is  vidéki tárgy kompozíciókkal vagy párhuzamosan Zeg egyik legimpulzívabb garázssorát. 

Fővonalas látnivalóivak pedig ott van a Keresztúry Emlékház környezetéből kitűnő elegáns épülete.

Sajnos se a Rövid-Jánka hegyhez, se a Bartók Béla út környékéhez nem tudok egyetlen kocsmafélét sem javasolni. Ide is a Gyuri csárda esik legközelebb vagy a Zrínyi úti panziók kocsmái, de ezek már mind kitérők.

Még több kép és egyéb részlet a Bartók-Bála út > Rövid-Jánka hegy útról a Kocsmaturista FB oldalán:

https://www.facebook.com/kocsmaturista/posts/1743726722474250

A következő útvonalak beszámolói várhatók még Zalaegerszegen belül.

JÖN: EGERSZEGHEGY

Csak eddig 4 felvonásban történt a felfedezése. Ez egy ambivalens helyszín, de végül fenn a jó kerekedett felül. Képek és részletes beszámoló hamarosan!

JÖN: Zrínyi úti iparzónán át Besenyőbe

JÖN: Az "Olajosoktól" fel a hegyre

JÖN: Sashegy, Pipa hegy

JÖN: A Páfrányok útja túravonal - első szint Bozsok felől

JÖN: A PARKERDŐ NAGYKÖR

A zalaegerszegi Parkerdő sokkal nagyobb, mint azt elsőre a város felőli részén hihetnénk. Ahol indul, ott valóban park, de ahol végződik, ott egészen erdő. Hiába polgári ligetként ismert, tényleg élnek benne őzek, sőt vaddisznó-nyomokat is találtunk. Érdemes egyszer terjedelmesebben is felfedezni. Valóban egy szép erdő sok fával, kanyargós erdei sétányokkal, de vannak tisztásai is, és itt van a göcseji tájegység egyik csücske, a Zala folyó és a Válicka patak torkolata. Van még régi erdei(vé lett) kútja is, a töltés mellett legelő lovakat találni és egy kis híd átvezet Csács városrészbe.

Aki vállalja a túrát, úgy készüljön, hogy a szemetét visszafelé is vinnie kell, mert a külső részen már nincsenek kukák. Ezt először az ellátottság hiánynak gondoltam. Aztán rávezettek, hogy micsoda többletszervezést igényelne erre embert tartani, aki bejár az erdő közepére ott üríteni a szemeteseket. Itt jobb az egyéni szemmétszállítás. Ha valaki a Park Center üzletközpontnál jön ki a Parkerdőből, ott még szelektív gyűjtő is várja.

JÖN: Besenyőből ÖREGHEGY

JÖN: ALSÓERDŐ > VAKAROSHEGY > GÁLAFEJ

#zeghihegyek - a várható folytatás

És kicsiben a végtelen hegye útja miatt Zalaegerszeg pont olyan kimeríhetetlennek tűnik, mint maga Zala megye nagyobban. Időközben is folyik a felfedezés és ezekből a #zegihegyek túrákból is kis idővel külön cikk készül majd.

A fotókat is maga a szerző készítette. További felhasználásuk egyeztetés után, forrásmegjelöléssel lehetséges.

Szövegtördelés, képszerkesztés: Molnár Ákos

Külön séta térképen a cikk települései és célpontjai (is)

Kattintsatok a képre a megnyitáshoz!

Cikkajánló

Környékbeli település bakancslista

Zala megyében és határain túl a következő települések és környékük már kocsmás feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:

  1. Nagykanizsa
  2. Lenti és Szécsisziget
  3. Zalaszentgrót 
  4. Letenye
  5. Zalalövő
  6. Lendva (Szlovénia)
  7. Jeurzalem (Szlovénia)
  8. Ptuj (Szlovénia)
  9. Maribor (Szlovénia)
  10. Varasd (Horvátország)
(A sorrend csak asszociációs, nem ranglista). Ötleteiteket, hogy melyik településsel bővítsem még a célpont-listát, kérem, szintén osszátok meg velem!)
 
Ha bárki közületek szívesen működik közre az eddigi talán leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  
ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön hasonló beszámoló, útmutató, kérlek, ne fogd vissza a tippjeidet! 

Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva, ne hagyjam ki őket. Ugyanígy érdekelnek a magukban vonzó kevésbé ismert városok, és várostól függetlenül az ikonikus, külön látogatásra érdemes kocsmák is.

Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista

Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!

A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés. 

A következő kép utat mutat, hogy a kedvelésen túl hogyan kaphat értesítést minden bejegyzésről, aki szeretne. E képre kattintva is eljuttok a Kocsmaturista Facebook oldalra:

Csatlakozzatok a Kocsmaturista Facebook csoportjához is!

Várom a képeitek, hangulatjelentéseiteket a kedvenc törzskocsmátokból, akár utazásban közben felfedezett kocsma-gyöngyszemekről!

Ugyanide jöhetnek kocsmában elcsípett aranyköpések is:

www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

Mutass egy kocsmát! Facebook csoport

Kocsmaturista az Instagramon

A legfrissebb kocsmai és városi helyzetjelentésekért, bejelentkezésekért a folytatásos kocsmatúra legújabb állomásaiból, kövessétek a Kocsmaturista Instagram oldalát is:

https://www.instagram.com/kocsmaturista/

“Sétaélmények és tippek Zala megyében” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Az oldal alkoholt tartalmaz, ugye elmúltál 18?