Érdekes, több pontban forradalmi kocsmamozgalomban és szervezésében csatlakoztam Miskolcon munkapartneremhez a zip’ brewhouse-hoz. Ez egy játékos belvárosi kocsmatúra, ami 2018 decemberétől él. Legalább öt állomást kell teljesíteni a résztvevőnek és a végén sörfőzdelátogatást nyer. A köztes kaland pedig a jó öreg, régimódi kocsmatúra, ami ha okosan csináljátok, mindig meghálálja önmagát. Lássuk az élményeket, a helyszíneket és a lehetőséget, ami ezentúl is fennáll bárkinek Miskolcon belülről és Miskolcon túlról.
Az apropó és a kiindulási pont: ZIP’S BOX
A zip’s 2018 decemberében új fejezetet nyitott Miskolcon a zip’s box-szal. (Aki újonc a miskolci zip’s brewhouse, sörfőzde és sörétterem témakörben, az az alapokat IDE kattintva olvashatja.) Kitelepültek a belváros talán lenyüzsgőbb és legizgalmasabb pontjára, a jó időben különösen pezsgő életet koncentráló, megkapó hangulatú Szinva teraszra egy pofás kiadó ablakos, kajás-piás konténerrel.
Csakhogy ez nem jó időben történt. – Ki az az elvetemült, aki szabadtéri talponálló kocsmát nyit decemberben? – kérdezte nevetve a programba futólag becsatlakozó Sűrű Balázs, visszatérő miskolci „személyes idegenvezetőm”. Már pedig ez a helyszín lett a program kiinduló pontja, ugyanis a két zip’s, a box és a brewhouse között kell utat találni legalább három kocsmán át az ádáz játékosnak, aki a végén főzdelátogást nyer főzdefriss sörkóstolóval a tartályból és hozzáillő Jameson whiskey ízelítővel. Innen a program hivatalos, anyakönyvezett neve: Zip’s és Jameson kocsmatúra „bakancsban és tűsarkúban”.
2019. FEBRUÁRI FRISSÍTÉS: A második évadtól a kocsmatúra már bármelyik résztvevő állomáson kezdhető. A zip’s továbbra is kötelezően érintendő állomás a szabályok szerint, de tetszés szerint akárhányadikként beiktatható. A szükséges kocsmatúra füzeteket pedig bármelyik szereplőnél beszerezhetőek. A szöveg további részeit is átírtam az új fejlemények szerint.
Nyakunkba vettük hát az idei tél egyik leghavasabb és leghidegebb estéjén és éjszakán Miskolc kocsmaútjait. Én rendszeresen járok a zip’s főzdében, ezért a számomra is totális újdonságokkal is kecsegető főattrakció még inkább a saját műfajom, maga a kocsmatúra lett, jó társaságban.
Élőpélda a kocsmatúra-turizmusra
Változó körben, több be- és lecsatlakozó játékossal talpaltunk és nyakaltunk. A szervezői oldal részéről zip’ses Norbival és feleségével, Erikával tartottunk ki a végéig, sőt, de felbukkant köztünk a híres – nekem is bakancslistás – miskolci program, az Avasi Borangolás szervezője, Burgony Péter is, és a Rádió M részéről, Béres Szabolcs, akivel közvetlenül a program előtt beszélgettünk a műsorában pont a kocsmaturizmusról. A legnagyobb hős a világon mégis Komlósi Zoli kocsmakomám volt, akinek istenadta neve eredeti, nem felvett és őt bizony katonásan kötelezi is ez a név. Ő példásan felutazott Miskolcra Budapestről kocsmatúrázni, igazolva, hogy bizony lehet kocsmatúráért is utazni. Egy évvel korábbi önmagamhoz hasonlóan viszonylag kezdőként ő is rácsodálkozott Miskolc belvárosának jóságára, és arra, hogy kocsma kocsmát ér.
Játékszabályok a miskolci kocsmatúrán
A választható helyszínek tudatában szabadon indulhattok kocsma iránt. Annak ellenére, hogy a szervezésre extrém rövid idő állt rendelkezésre, már kezdéshez szép számban csatlakoztak miskolci kocsmák a mozgalomhoz. A résztvevő lehetséges állomások neve fel van tüntetve az ellenőrző füzeten, amit a bármelyik résztvevő állomáson lehet átvenni:
A zip’s boxban kapjátok az egyik aláírást a tél kocsmakajája, a raclette és egy ital fogyasztásáért cserébe. Aztán a zip’s box és a zip’s brewhouse közötti úton kezdő állás szerint a következők a lehetséges ellenőrzőpontok: Abszurd, Bulldog’s Bár, Déryné Presszó, Ficzak, Helynekem, Pizza-Kávé-Világbéke, Stamp Club Miskolc, Szomjas Szerda Söröző Bisztró, Viking sörpáholy. (Frissítés: A 2019 január végi második évadtól örömünkre csatlakozott a Szikra Bár, az El Cactus Tequila Bar, a Spritz Café & Bar is) Aki Miskolcon helybéli vagy jó helyismerő, ezen a vendéglátóhelyek tudatában láthatja, hogy egészen változatos profilú egységekről van szó. Ők tudatosan vehetik sorra kedvenceiket egy este. Aki pedig újonc a terepen, annak különösen jó élmény lehet ez a szélesvásznú betekintés Miskolc kocsmakultúrájába. Aki a zip’s boxxal együtt négy aláírást összegyűjtött négy állomás meglátogatásáért és persze fogyasztásért (megátalkodott kapitalisták vagyunk) cserébe, azt várja a zip’s brewhouse. Ott kell meginni az záróitalt és nyílik a látványfőzde ajtaja, és bebocsátást nyer a befutott játékos, akinek a sörmester megmutatja és elmeséli, hogy készülnek a sörök és tankról is tudtok friss sört kóstolni plusz a teljes hazai Jameson whiskey-kínálatból a választott sörhöz leginkább illeszkedő tételt. Mi a tesztnapon duplán teljesítettük a kihívást. A kötelező három helyszín helyett önfeláldozóan hat (!!!) állomást jártunk végig zip’s és zip’s között.
Ízelítő a kocsmatúra állomásaiból
1. állomás – zip’s box
A zip’s brewhouse csapatából már ismert Csenge és a nagy múltú mixermester, Pethő Tomi fogadott bennünket. Itt összetett italprofilt és ételfronton pedig az idény fogásaként a MÁDI SAJTból készült raclette-et. Aki nem ismeri, a raclette egy svájci eredetű „közösségi étel”. Gyakorlatilag kapart (olvasztott) sajtot jelent. Ezt jó szokás szerint akár körbe is ülik. Egy kellemes adagot lehet kóstolni héjában sült krumplira olvasztva, csemegeuborkával és gyöngyhagymával. Íme fogyasztás közben:
Nagyon ritka kaja az országban, isteni, és kijön egy ezresből. Húsmentes életmódhoz is passzol. A csapról 4 db zip’s sört lehetett rendelni, de üvegben nagyobb volt a választék, kiegészülve a zip’s által forgalmazott svéd Brewski – főleg gyümölcsös – sörökkel. A szezonra való tekintettel a kínálatot téli meleg italok zárták kerekre. A szinte magától érthetődő forralt boron túl forralt sör és sörpuncs is kapható volt.
Végre megtanultam villával és villával enni:
(32. miskolci állomás, összesítésben 1456. Kocsmaturista állomás volt a zip’s box)
FIGYELEM: 2019. FEBRUÁR ELEJÉN A ZIP’S BOXBAN ÁRAMPROBLÉMÁK LÉPTEK FEL, AMIK VALÓSZÍNŰLEG HOSSZABB IDŐRE KIÜTIK AZ ÁLLOMÁSOK LISTÁJÁBÓL. ADDIG BÁRMELYIK MÁSIK HELYSZÍNNEL HELYETTESÍTHETŐ!
2. állomás – Ficzak
Ehhez nem kellett messze menni, a Szinva terasz sarkában található. Egy picike, de galériás hely. Küllemében szinte kávézós, kortárs lakáskultúrából visszaköszönő berendezési tárgyakkal, dekorációs elemekkel.
A gyakorlatban ránézésre mégis inkább a bárprofil domborodott. Éjjel mindenképpen! Borangolós Burgony Péter itt egy rumkörrel lepett meg minket egy nagyon finom rumból (Plantation Pineapple), mielőtt megszökött. Amúgy szépen sorakoztak a polcokon az üvegek és nem csak a szokványosak. A whiskey kínálatukra is büszkék. Ez számomra új Kocsmaturista megállónak is számított (33. miskolci állomás, összesítésben 1457. állomás).
Cím:3530 Miskolc, Széchenyi utca 26. mögött, a Szinva terasz felől
3. állomás – Viking Sörpáholy
Ide pont zárásra érkeztünk és ezért csak egy gyors, úgyis mondhatnánk, hogy rövid (khmm) italra maradtunk. Az ellenőrző füzetünkkel sikerült mosolyra, kiszolgálásra és aláírásra bírnunk a pultos hölgyet, aki Zolinak füzetébe még egy punk unikornist is rajzolt.
A Vikingből így nem sokat láttam, kivéve azt, hogy dugig volt, tolakodni kellett a pulthoz és azt, hogy stílusos, figyelemre méltó WC emblémáik vannak.
Ide még szívesen visszatérek jobban átélni a helyszínt.
(34. miskolci állomás, összesítésben 1458. állomás).
Cím: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 14, Európa tér felől
4. állomás – Déryné Presszó
A Dérynében már voltam (<nem úúúgy értetteeem), de magával ragadott, így szívesen tértem vissza. A Miskolci Nemzeti Színház utcájában, a Déryné utcában található. Innét hát a neve. Egy régmúltra visszatekintő ismert kocsma. Művész kávézós jellegű, emelkedett hangulatú. Beltéri cigizés nélkül is füstös eleganciája van.
Folyamatosan úgy érezheted odabenn, hogy valaki épp színdarabokat ír a sarokban töltőtollal. Önműködő atmoszféra. Nagyon ajánlom belekóstolni a levegőjébe! Amikor ott voltunk nagy volt az élet, előtte és benne és optimálisan vegyes ivararánnyal. Változatos korosztályok és az elegánsabb vendégektől a zöldes hajú tündérig sokféle karakter játszotta együtt jelen kocsmaszíndarab aktuális felvonását.
Cím: 3525 Miskolc, Déryné utca 2.
5. állomás – Abszurd
Ez a főutcai helyiség aztán kellemes csalódás volt! Béres Szabi mondta, hogy ez az egyik kedvenc törzshelyük a rádiósokkal. Ismeretlenül csak csodálkoztam, hogy vajon miért. Én csak gondoltam, hogy egy strigulával letudom, ha már szerepel a jelöltek között meg nekem is új állomás. Múltkor csak átlapoztam. Kívülről az én ízlésemnek nem volt vonzó. Fehér foteles előterével kirakatablakon át ridegnek, puccosnak tűnt.
Belülről azonban sokkal barátságosabb, vöröses ódon érzetű falakkal, mintha legújabb ásatásokkal tárták volna fel Pompeiben. Nagy színes képek a falon, sürgés-forgás.
De nem csak a színek és az anyagok rokonszenvesek. A közönség ugyanúgy. Laza, vidám társaságok voltak, jó kedélyű, kulturált kocsmaélet. A főnök úr is ünnepélyesen fogadott bennünket. Jani a jó nyelvek szerint nemzedékek számára ikonikus kocsmabűvölő Miskolcon. Kiérlelt viccelődős stílusa vendégértőnek bizonyult.
Esélyérdemes hely a sokféle itallal a polcokon, a nyüzsgő, jó hangulatokra fogékony kocsmázóknak.
(35. miskolci állomás, 1459. Kocsmaturista állomás)
Cím: 3530, Miskolc, Széchenyi István utca 52.
6. állomás – Szomjas Szerda Söröző Bisztró
A Szomjas Szerda Miskolc máig legtöbbet ajánlott kocsmája. Szintén a főcsapás irányon, a Széchényi utcán.
A nagyon hangulatos, számomra leginkább belga barna kocsmás stílusú, valaha ír pubnak készült egység. Szoktatás nélkül magához édesgető mikroklíma. Csak menj be és tedd a dolgodat! Az egykori Shannon pub is teszi a dolgát.
Itt kicsit szűkszavúbb maradok, mert a cikk alján linkelt utolsó miskolci összefoglalómban többet is írtam a Szomjas Szerdáról.
Cím: 3530 Miskolc Széchenyi István 54. 35-30
7. állomás – zip’s brewhouse
Végül eljött hát a jutalomállomás ideje, bejutottunk a zip’s futurisztikus „űrhajójába”.
Mi logisztikailag kicsit csaltunk, hogy a bennfentes brigáddal kímélőbb időpontban vegyük át a stafétabotot a zip’s záró személyzetétől, így utolsó előtti állomásként mentünk a brewhouse-ba. Zoli újonc volt a főzdében is, és mivel ő házi sörfőző is, szakmaibb szemmel is bámulta a kinyitott kincstárt.
Premier előtti sört kóstolhattuk tankról. Ez nekem is újdonság volt, a hamarosan debütáló Séf Sörsorozat első tételét a Pataky Peti kreatív séfjükkel készített Tiszalöki Telepi Nevelést, ami American Pale Ale és búzasör hibrid. (Több róla EBBEN a cikkben.) Csak annyit pletykálok el előre, hogy tényleg nagyon íz-gazdag és újszerű kombináció. Utána persze leültünk és a házi rend szerint magunknak csapoltunk az asztaloknál.
Ez az összetett koreográfia valakinek, aki először jár a zip’snél, energikus beavatás lehet. Én is emlékszem az első alkalomra. Ráadásul kisüzemi sör mércével barátságos áron lehet könnyre fakasztani a sörcsapokat (kb. 120-180 Ft/deci) Túl sok időnk nem volt a zip’s űrhajójának minden lehetőségét kihasználni, mert nem bírtunk leállni és még be akartuk a hatodik állomást, hogy meglegyen a dupla teljesítés.
Cím: 3526 Miskolc, Arany János tér 1.
8. állomás – Bulldog’s Bar
Végül hagytuk, hogy a Bulldog még megsétáltasson bennünket.
Legendás hely, már korábban megjártam Sűrű Balázzsal. zip’ses Norbi szerint is sokak fiatalkorának törzskocsmája (az övé is). Sajnos épp standolás kezdés pillanatában nyitottunk be, és ezúton is elnézést a pultos sráctól az ellenőrző füzetes gerillatámadásunkért és köszönjük, hogy még kaptunk betevő kortyot. A Bulldog’sról szintén többet olvashattok a lent linkelt Kocsmaturista összefoglalóban.
Cím: 3525 Miskolc, Széchényi István út 33
Szellemiség a kocsmatúrán túl
Fontos leszögeznem, hogy mivel a zip’s adja a keretet és a nyereményt, és én sem fogok olyan átlátszó hülyeséget mondani, hogy a zip’snek dehogy hajlik maga felé is a szent keze. Ám mivel a résztvevő helyek a legváltozatosabb kocsmák, nem kell, hogy egy résztvevőnek csak a zip’sről vagy a Jamesonról, még csak az se, hogy szükségesnél jobban a whiskeyről vagy a kisüzemi sörről szóljon ez az élmény. Nyilván azt hajtja jobban a végső élményajándék, aki érdeklődik a kisüzemi sör iránt.
Zip’ses Norbi is kimondottan szereti az ügy hozadékát. Többször kiemelte, hogy tetszik neki a közösségépítő jellege. Az ahogy a kocsmatúrázók között alakul az összetartás, a változó helyszínektől és a közös kalandtól felélénkül az együttlét élménye. És ugyanígy pozitív példának látja, ahogy a résztvevő helyekkel is bontakozik a közös ügy.
Norbival sok mindenben egy irányba mutat a gondolkodásunk. Bár ő a sörben lát egy kohéziós lehetőséget alapegységként, az én főutam pedig a kocsma, nekem a sör a kedvenc italom, neki pedig szintén szívügye a kocsmakultúra magasabb szintre emelése. És ugyanúgy, ahogy én is az blogoldal nevében, a teljes profilomban felvállalom azt a szót, hogy kocsma, ők is megteszik: „kocsmakaják”, „kocsmatúra” mind része a zip’s szótárának is. Jöjjön hát el gyorsabban az tartalma a szónak! Írjunk új magyar kocsmakultúrát, ahogy mindig is akartam.
Aranyközépút a kisujjkitartás és a hányásban fetrengés között
A lényeg, hogy egy szimpatikus értelemben „felnőtt” kocsmatúrát komponálgatunk, ami laza és amiben ennek a hangulatvilágra fogékony emberek jól esően megélik magukat közösen kocsmáról kocsmára. Ezzel együtt hangsúlyos szempont az is, hogy ne valamelyik kocsmaszokási vagy alkoholkulturális szélsőségre neveljük, szoktassuk a kocsmatúrázót eközben. Ne a durva lealjasodás, se ne a modoros-pózolós italfitogtatás irányvonalán induljunk, hanem azon az aranyközépúton, ami nagyon is érdemes kijelölni a jövő kocsmaútjának. Jó példa és kiindulási pont volt ennek ez a kocsmatúra Miskolcon.
Külön nagyszerű érzés, hogy megérkezett a Kocsmaturistás bejelentkezések után a második fotósorozat is egy a túrát teljesítő helyi erőktől. Egy ízelítő a befutók utolsó állomásáról:
A jövő – merre mutat a kocsmatúra-turizmus?
A zip’s box Miskolcon most debütált, de szándék szerint a jelenség valamilyen formában országos turnéra indul. És a zip’s-szel mindketten szeretnénk ezt a fajta kocsmatúrát is hagyományossá tenni. Én is maradok az ügy tűz-közelében és gruppiként készülök végigturnézni a zip’s box jövendő városait. Szó szerint idézem zip’ses Norbit: a csoda meg fog történni. Párhuzamosan nagyot álmodunk azzal, hogy ezt az energikus kocsmatúra kezdeményezést kiterjesztjük további magyar városokba, sőt arra is van ötlet, hogy akár határainkon túlra is. Egy biztos, hogy Kocsmaturistaként az egyik legizgalmasabb és a legtöbb lehetőséget, élményt, változatosságot magába foglaló kocsmai program (terv szerint programsorozat) ez, amivel találkoztam az elmúlt több, mint három évben. Nagyszerű érzés a részének lenni.
A kezdetekhez – köszönve minden eddigi kocsma-állomás közreműködését – egyelőre Miskolcról szívesen fogadjuk a további jelentkezőket. Ehhez vegyétek fel a kapcsolatot a zip’s brewhouse-zal. Én is igyekszem a kimaradt miskolci állomásokat is mielőbb végigjárni és hozzáadni a bemutatott helyszínek listájához.
Komlósi Zolinak is köszönöm, hogy velünk tartott és végre megvolt az első kocsmatúránk Budapesten kívül is, és hogy ő egyúttal példát mutatott a kocsmatúra-turizmusra.
Ezentúl is bárkinek áll a lehetőség végigcsinálni a túrát, az első turnus az év végéig tart. A folytatásról hírt adunk. Közben a messziről érkezők számára már előkészületben van az első zip’s beerhotel, aminek próbaverziójában kaptunk szállást. Erről is beszámolunk majd.
FRISSÍTÉS: A második turnus 2019. február végéig tart.
Panasz-megelőző átláthatóság: a bejegyzés nem szponzorált. Projektjelleggel dolgozok be a zips’snek a Kocsmaturista blogtól függetlenül. Ebben a programban üzletileg személyesen nem vagyok érdekelt. A részvételemet a szállással támogatták, illetve a raclette-re, a sörpuncsra és a brewhouse-ban csapolt sörre meghívtak. A kocsmatúrán viszont én is fizettem.
Ha budapesti, magyarországi és európai kocsmatúrával egybekötött városfelfedezések, kocsmaélet és kocsmakultúra beszámolóit olvasnátok rendszeresen, akkor a Kocsmaturista Facebook oldala itt követhető: www.facebook.com/kocsmaturista
A kapcsolódó Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni: www.facebook.com/groups/kocsmaturista
Folyamatosan várom az ötleteket, javaslatokat a meglátogatásra érdemes kocsmákról, izgalmas kocsmaélettel rendelkező városokról, környékekről vagy arról, hogy ti miről olvasnátok szívesen! Írjatok a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra.
Térképen az eddigi miskolci kocsmák is, köztük a Zip’s és Jameson kocsmatúra „bakancsban és tűsarkúban” állomásai is:
zip’s brewhouse a Kocsmaturistán:
Eddigi miskolci írások a Kocsmaturistán:
Kocsmaturista interjú az Északban / Borsod online-on, mint következő miskolci irányadó
“Mi van kocsmaturizmuson túl? Kocsmatúra-turizmus! Hajrá Miskolc!” bejegyzéshez 1 hozzászólás