Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

Miskolc belváros és kocsmaélete a Városház téren túl

Miskolc kocsmaélete közel sem ér véget a kocsmafélékkel szinte kikövezett főutcán szakaszzáró Városház térrel. Csupán egy nagyobb bal kanyar után még négy kocsmaféle várhat Rátok. Grizzly, az Avasi Sörház, a RandOM bár és a Jazz Café & Bar mind külön világok, amiket érdekes feltárni. Róluk szól ez a cikk.

Bár Miskolc kocsmaéletének központja leginkább a Széchenyi (fő) utca, a Szinva terasz és a Déryné utca összekapcsolódó hármasa, a következő gócpontig sem kell messzire menni. A főutca egyik vége a Városház térbe torkollik. Szembeszomszédja a Szent István tér a névadó szobrával, a Miskolc felirattal, rálátással az Avas hegy belvárosi romantikusabb oldalára, a város jelképére, az ikonoikus Avasi kilátóra és az Avasi Harangtoronyra. 

Ennek a tágas, mégis zölddel keretezett Szent István térnek a bal peremén kereshető fel az első környékbeli állomás.

Grizzly Music Pub és Söröző

A híres-hírhedt Grizzly Music Pub és Söröző. Hatalmas hely, pont, mint egy medve, mégis egészen el tud bújni, de azért megtaláljátok. A környékfejlesztési tervek sokszor fenyegették bezárással és lebontással, de szerencsére még 2022 nyarán is él és virul. Ha lesznek fejlemények ezzel kapcsolatban, itt fogom megírni.

Sajnos viszonylag már régen jártam ott, csak 2018-as képeim vannak róla. Újralátogatás esetén frissítem a fotókat.

Kültere és beltere is jelentős, és két látogatás és további mellette elhaladások alapján folyamatosan nyüzsög nyitvatartási időben. Sportvetítésekkel és koncertekkel is nagy közönséget ránt össze.

A miskolci külföldi dolgozók nagy kedvencének is bizonyult.

(A következő sorok 2018-as látogatás alapján születtek, azóta még egyszer jártam ott.)

A Grizzly leegyszerűsítve egy “robusztus rockeres” kocsma

A belső tér hegyi kunyhó élményű rusztika. A környék bármelyik kóbor medvéje azonnal otthonosan érezné magát benne és keresné a  jó szomszéd hűtőjében a málnapálinkát

Elsőre hirtelen meglepett, hogy mikor mi ott jártunk a két Lacival, szinte csak nők voltak kezdetben. És nem csupán a Szomszédokos Janka néni típusúak csak, hanem elegánsabbak is, akik misztikus piros tüskék mellé kecsesen boroztak. A több korosztályt képviselő férfiak később a focimeccset bámulták. A Grizzly népszerűsége gyökerezhet abból is, hogy régen a kultikus Spaten sörkert működött itt, aztán egy teliholdkor vérGrizzlyvé változva a szomszédos üzlethelyiségeket beolvasztva komplexummá lett. Leghátul  a zenei programsorozatáról neves koncertterem és közben itt-ott jópofa falfestmények is várnak.

A híres “Where is Imi” (hol van Imi) feliratot egy régi pultos emlékére írták fel, és alástriguláztak többen is, akinek szintén hiányzik Imi.

A Grizzlyben a kaja megállt a rágcsálnivalóban, italfronton viszont túl a Borsodis sörkínálaton túl összetett rövidital és borválaszték is volt.

(2022-ben már hallottam kisüzemi sörről is a kínálatban.)

Ajánlom a klasszikus magyaros sörteraszok és a rockosabb kocsmák kedvelőinek. Figyeljétek a zenei programokat a Facebook oldalukon: 

Grizzly Miskolc Facebook oldal: https://www.facebook.com/grizzly.macko/

Nyitva tartás: Hétfő-Csütörtök: 17:00-23:00, Péntek-Szombat: 17:00-3:00, Vasárnap 17:00-22:00

CímMiskolc, Szent István tér, 3530

A Meggyesalja és a Toronyalja utcák találkozása, mint miskolci kocsmagócpont

Ha átlósan a városból kifelé vágtok át a Szent István téren, hamar egy új kisvilágba érkeztek. Az Avas alatt, a Meggyesalja és a Toronyalja utcák találkozásánál két nagyobb épület is kocsmákkal kecsegtet. 

A közelebbi kirívóan szép ház az Avasi Sörház Éttermet és alegységét, a Beer-Luck Sörözőt, míg a távolabbi két külön emeleten a RandOM bár látványos lomkocsmát és a bulis Jazz Cafét foglalja magában. 

A Beer-Luck Söröző

A Toronyalja utca 12. szám alatti gyönyörű hegyvidéki hangulatú épület két egysége közül a Beer-Luck Söröző a vág jobban témánkba, mert az Avasi Sörház Étterem inkább étterem. 

A Beer-Lucknak igazán csak az elődjét, a Hangoló Sörházat látogattam még. A jelenlegi formációba közvetlenül 2019 eleji nyitásuk után csak egy alkoholmentes nap kávéjára ugrottam be, így nem ér még Kocsmaturista állomásnak. Amint friss élménnyel behoztam magamat, ezen az oldalon beszámolok róla. Ami úgy tűnt, hogy megmaradt, az a nagy terasz szép környezetben, és a terebélyes belső tér több teremmel. Minden mással visszatérek, és igyekszem egyúttal az Avasi Sörház Éttermet is személyesen kipróbálni.

(Kicsit amúgy bizonytalankodom is a Beer-Luck, mint önálló egység meglétében, mert 2022. júliusban aktuálisan csak egy netes nyomát találtam, de amint lehet, kibogozom ezt.)

RANDOM BÁR - Miskolc leglomkocsmásabb helye bári babérokra tör

A kedélyborzoló RandOM bár kirívó példány Miskolc népes kocsmaéletében is. Szeretem a város pezsgő kocsmavilágát, a nagy életet és választékot. Cserébe úgy érzékelem, hogy sok belvárosi kocsma hasonló pályán mozog. Kevésbé erősen ütnek el egymástól hangulatban, stílusuk fővonalaiban, mint több más város kocsmái. Ezért itt minden más irányba intenzíven kilengő különc egységnek extra plusz értéke van. A RandOM bárnak számomra egyértelműen.

Dezmond, az alapító már a 2019-es nyitás után elég gyorsan meghívott magukhoz, de több hamvába hullt kísérlet után 2022 márciusban jutottam el hozzájuk.

A miskolci RandOM bár kívül-belül

A szintén markáns épületkörnyezetet ekkor már ismertem a lejjebb bemutatott Jazz Café után, de a RandOM bár magában is nagyot hatott.

Az az alternatív „underground” kocsma, ahova — úgy érezhetitek — mintha berlini, londoni külvárosi videóklip-háttéren keresztül vezetne az út. A kinti, üdvözlő feliratként is ható kocsmanevet is graffitiból fújták.

A beltér laza, félhomályos, barna kocsmás. A hangsúlyos bárpulton túl szanaszét szórt raklapbútorok kínálnak ülőfelületet. Szórványosan érdekes lomkocsmás dekorelemek dúsítják a térélményt. 

A figyelemfelkeltő falfelfújások odabenn is folytatódnak, kiegészítve vicces üzenőfallal.

Miskolc RandOM részletekben rejlik

Az üvegekbe a világítást az egyik törzsvendég, Béres Ádi édesapjának Mécsesműhelye, egy helyi vállalkozás helyezte.

Földi Ákos, miskolci mozaikművész pedig két művét is ideajándékozta. Íme az egyik:

A másik képért el kell mennetek a RandOM bárba. A címe Intergalaktikus disznóságok.

RandOM bár eredet, közösség

Dezmond győri munka során álmodta meg a RandOM-ot, de hazahúzta a szíve és Miskolcon valósította meg:

Nagyon jó itt a közönség. Széles baráti körre alapoztunk. Ide ritkán esnek be totál idegenek. A dekorációt is kalákában készítettük. Összevesztünk közben, hogy: "- Ezt ide...! - NEM, ODA! - Majd én eldöntöm! Mindent a plafonra! Az építés volt a legjobb élmény. Nagyon sok történelmet beletettünk egy-két nap alatt. Még videó is készült róla."

Italok a RandOMban

A RandOM bárpult fő italiránya már látogatásomkor is a koktélok, shotkoktélok felé mutatott, de önvallomás alapján azóta ezt tudatosan továbbfejlesztik. Szavak helyett képeket kaptam. Hamarosan mutatok egy kis ízelítőt.

Én is finom, érdekes és látványos dolgokat kóstoltam, nem mindennapi variációkat (Köszönöm a nagy ívű ízelítőt!) Az pedig külön show volt, ahogy reszket a retro turmixgép alatt a RandOM pult. Nem csodálkoznék, ha hamarosan szárnyra kelne a legenda, hogy még az Avas is beleremeg. Ha pedig ez sem lenne elég, kérjétek Dezmondot zsonglőrködni!

Az italkínálatot a bárfelgyúrással együtt folyamatosan bővítik, a szintjét emelik. Tanulnak, kísérleteznek, fejlesztenek. A pultban helyi dolgokat is tartanak például Gyertyános sörpárlatot.

RandOM bár jövendőmondás

Ottjártamkor még újabb RandOM termek álltak kialakítás alatt. Ezeket a jó idő teraszával és az vadócabbnak kikiálltott hétvégi esti-éjjeli műszakkal együtt még látnom kell. Én ugyanis egy szolid hétköznap koraestén ismerkedtem még csak a RandOM bárral, pedig Dezmond szerint egy késő péntek-szombat olyan itt, mint Caligula utolsó napjai. 

A jövőben készülnek csocsóval és biliárddal, de még keresik az igazit, mert „számít a méret”.

RandOM bár cím: Miskolc, Toronyalja u. 17, 3530

Facebook oldal: https://www.facebook.com/randommiskolc

Nyitvatartás: Vasárnap-Csütörtök 16:00-23:00, Péntek-Szombat: 16:00-03:00

Legutóbbi Kocsmaturista látogatás: 2022. MÁRCIUS

JAZZ CAFE & BAR

A #TeraszTurné2021 során olyan helyen találtam hátsó nagy teraszt Miskolcon, ahol nem számítottam rá. Már ekkor a RandOM bárba készültem. de mivel még nem találtam nyitva, feljebb mentem ebben a több vendéglátót (kocsmát, gyorséttermet) magába foglaló, de még többet látott épületben.

A Jazz Café & Bar (és alkalmi bulihely) a legfelső szinten vár. Lépcsőn megközelíthetősége olyan, mint regényesen elvarázsolt padlásra mászni. Ide is nyitás előtt érkeztem, de az üzemeltető, Józsi beengedett, sőt meghívott egy első sörre és leült beszélgetni, és nem azért, mert ismerte volna a Kocsmaturista oldalt és küldetést.

A benti bulis kocsmás, diákkocsmás, csócsós, italreklámos miliő után nagy váltással lepett meg a terasz. Az Avas zöld oldalának látványa szinte rázúdult a teraszra és az Avasi-kilátóig fel lehet látni. Ez a keret durván feldobta a több szintes, DJ pultos, sörpados, Pepsi székes, égősoros teraszt és rögtön marasztalóvá tette, főleg az alkony beköszöntésével. 

Így viszont, bár kedves gesztust és beszélgetést kaptam, de megismerni éles működés közben nem tudtam a helyet. Hallottam róla, hideget-meleget is, még maga Józsi is mesélt a múltból vad bulijelenetről, de arról is, hogy tudatosan igyekszik rendet tartani és elébe menni a helyzeteknek. 

Állítólag a 30-as-50-es korosztály bulizik itt leginkább, de nem nagyon van a működés elmúlt 20 évéből olyan miskolci, aki nem ismerné a Jazz Café & Bart. Akcióban is kíváncsi maradtam rá. Elmesélem, ha ott tartok.

Borra és a csapolt sörre viszont 2021 nyár alapján ne készüljetek itt! A röviditallal van inkább tele a polc, sörök pedig üvegben egészítik ki.

Jazz Cafe & Bar cím: Miskolc, Toronyalja u. 17, 3530

Facebook oldal: https://www.facebook.com/jazzcafemiskolc/

Szerzői „továbbszó”

Remélem, átütöttek és hatottak a helyek cikkből és kedvet kaptatok Miskolcon járva ezen a szűkebb környéken is belekóstolni a kocsmavilágba. Igyekszem további miskolci környékek hasonló bemutatóit is elkészíteni a jövőben. 

A fotók nagy részét is a szerző készítette, kivéve ahol más fotógazda-megjelölés van. További felhasználásuk egyeztetés után, forrásmegjelöléssel lehetséges.

Képszerkesztésük: Molnár Ákos

A nagy Kocsmaturista térképen a cikk kocsmái is

Kattintsatok a képre a megnyitáshoz!

Cikkajánló

További ajánlatok a közelből.

Kocsmaturista - Tiszaújváros és kocsmaélete Címlap

Tiszaújváros és kocsmaélete

Milyen kocsmavilág vár rátok, ha Tiszaújvárosba érkeztek? Elmesélem az én élményeimen át.  Kocsmatapasztalaimat és élményeimet Tiszaújváros sajátos világában születésnapi meglepetésként szereztem. Hála K. Tóth Szabolcs

Tovább olvasom »

További ajánlatok a közelből.

Környékbeli település bakancslista

A környéken a következő települések feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:

  1. Kazincbarcika
  2. Sárospatak
  3. Sátoraljaújhely 
  4. Szerencs
  5. Tokaj
  6. Tarcal
  7. Tállya
Ötleteiteket, hogy melyik településsel bővítsem még a bakancslistát, kérem, szintén osszátok meg velem! 
Ha bárki szívesen működik közre az eddigi egyik leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  
 
ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön hasonló beszámoló, útmutató, kérlek, ne fogd vissza a tippjeidet! 

Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva, ne hagyjam ki őket. Ugyanígy érdekelnek a magukban vonzó kevésbé ismert városok, és várostól függetlenül az ikonikus, külön látogatásra érdemes kocsmák is.

Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista

Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!

A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben sokszor naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés. 

www.facebook.com/kocsmaturista

Kocsmaturista az Instagramon

A 2015 óta tartó kocsmatúra éveinek kocsmai és városi helyzetjelentésekeiért, bejelentkezéseiért, kövessétek a Kocsmaturista Instagram oldalát:

https://www.instagram.com/kocsmaturista/

Kocsmaturista a TikTokon

Helyszínelős bemutató videók kocsmákból és városokból vagy viccesek snittek a háttérből:

https://www.tiktok.com/@kocsmaturista

Csatlakozzatok a KOCSMATURISTA FACEBOOK CSOPORTJAIHOZ IS!

Csoport plusz kocsmákkal, melyekről más kocsmázoktól kaptam képeket vagy személyesen kapott kocsmaajánlásokkal, melyeket teljesítettem (katt!):

KOCSMATURISTA EXTRA — TI KÜLDTÉTEK, TI KÜLDTETEK

Itt pedig gyűjtük a kocsmAranyköpéseket és a kocsmák szokatlan, vicces tárgyait díszleteit (katt!):

KOCSMATURISTÁK – Kocsmában láttam, hallottam

Ide az érdekes WC-ajtó jeleket gyűjtük (katt!):

AJTÓT MUTATUNK – POFÁS WC-AJTÓ JELEK KOCSMÁKBAN

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

MUTASS EGY KOCSMÁT!

Szólj hozzá!