Kocsmázva utazni, utazva kocsmázni

Kezdőlap » Budapest 468 kocsma után – Az I. és II. és III. kerület

Budapest 468 kocsma után – Az I. és II. és III. kerület

1 éve nem volt frissítve.

Elhittem magamról, hogy forróban eszem a kását és majd jó tömören és gyorsan összefoglalom Budapest kocsmavilágát, mintha csak 10-20 egység után mesélnék egy kisebb város kocsmaéletéről. Nem, ennél többet pofázok. Így született 420 tétel után egy írás kizárólag a hetedik kerületről. MOST összesen 468 DARAB bejárása után folytatom az első, második és harmadik kerülettel.

Budapest kocsmaélete zabolátlan, fáradhatatlanul izgalmas jelenség. Bár nagy számok törvénye alapján a legtöbb unalmas kocsmát is itt találom, még mindig kétheti szinten bonyolódok izgalmas felfedezésekbe. Kerületenként tételezek most és a folytatásokban, és igyekszem inkább átfogó lenni, máskor úgyis részletezek. Leszögezem itt is, hogy nem előzmény nélkül írok most. Egy éve, a Kocsmaturista indulása után szinte rögtön, írtam egy összefoglalót. Most inkább azt tételezem, hogy hol milyen jelentős (már meglátogatott) helyek nyíltak és milyenek zártak az elmúlt egy évben, személyesen milyen új szentélyekbe találtam el, és AZÓTA mit látok másképp egy-egy kerület kocsmaéletéről. Itt az egy évvel azelőtti tanulmány is azoknak, akik azzal kezdenék:

Budapest 294 kocsma után

FIGYELEM: Adok látogatási tippeket személyes ízlés és preferenciák alapján, de többféle, szedetlen szempontból minden kerülethez. Egy-egy nem beválogatott kocsmára még nem feltétlen igaz, hogy nem tetszett. Azokat a helyeket ajánlom direktben, ahol valamiért (ezért vagy azért, másért-másért) MÁR volt kiemelhető élményem, tapasztalatom, benyomásom. A maradékban vagy nem voltam még vagy nem eleget, és persze benn marad a pakliban, hogy az adott ellátóhely valóban nem hozott lázba.

FIGYELEM 2: Most sem csak a szó szoros értelmében vett, pláne nem csak a negatívértelmű kocsmákat válogattam, hanem mindent, ami alkalmas akár egy egész estés iszogatásra és ahol étlapos rendelés híján sem számítasz kisebb értékű vendégnek.

I. KERÜLET – Szó szerint vehető kocsmatúra ínyencségekkel

Nem árulok zsákbamacskát, a Budai Vár kerülete az egyik kedvenc budapesti kocsmakerületem maradt, sőt csak még több szuper felfedezést tettem. Az Illúzió Sörbár legendás belépője már eddig is idekötötte az emlékeimet,

Illúzió söröző – A magyar kiskocsmák utópiája

de azóta itt lettem odáig Vár felé félúton a kézműves sörös-jó kajás Hunyadi lakásbisztróba is:

Jól beFŰTÖTT nyárra a Hunyadi Lakásbisztró Budán

Az első kerületben szorítok azért, hogy a Mátra borozó örökre olyan maradjon amilyen,

Budapest kocsmái - Mátra borozó, 1. kerület - Kocsmaturista

és itt szidom magamat, hogy még nem tértem vissza a Gösser Vitéz Sörözőbe, fenn a Várban. Találtam az utolsó egy évben hangulatos Bajor Kolbászdát és sör kertet.

Kolbászda - Bajor Étterem és Söröző - Kocsmaturista

és felcsillant a szemem az Isolabellán

Budapest kocsmái - Isolabella - 1. kerület

A Hattyú Kávézó a dekoratív Hattyúházban pedig kellemes meglepetés lett az előzetes elgondolásaimhoz képest.

Budapest kocsmái - Hattyú café, 1. kerület - Kocsmaturista

Az első kerületben szó szerint kell venni a kocsmatúrából a túra részt, mert egészen távol esnek egymástól a kocsmák, de megéri bejárni őket, mert igazi ínyencségekbe botlunk és közben varázslatos budai környezetben járunk.

Korábban meglátogatott tippjeim:  Polo Pub, Café Unplugged, Bereg Embassy, Mr. és Mrs. Columbo, Lánchíd Söröző.

Szabályszerű látogatás nélkül, benyomás alapján: Várfok borozó, Macskakő 2.0

II. KERÜLET – Hűvösvölgy nem hagyott hidegen

Hatalmas kerület! A belterületén kívül nagyon nagy találat volt Hűvösvölgy a túrám 700. állomásával, a vadregényes Kifli és Kocsma-val.

Budapest kocsmái - Kilfi es kocsma, 2. kerület - Kocsmaturista

Nem lenne méltó csak egy fél sorban méltatni, mert tátva maradt a szám. Lelkesedéssel és elismeréssel távoztam. Külön írás lesz róla a jövőben. Bírtam a szomszédját, a Hard POP Cafét is,

Budapest kocsmái - Hard Pop Café, II. kerület - Kocsmaturista

de lokalizáltam a közeli soron egy kézműves sörözőt és pár retrókocsmát is, úgyhogy ide még visszatérek a nagyítómmal. Külön öröm Hűvösvölgy, mert a második kerület többi távolibb kerületrésze (Rózsadomb irányba) nagyon kocsmátlannak tűnik továbbra is, kivéve Pasaréten a varázslatos Bálint Galéria Kávézót. (Remélem valaki tud még hozzátenni).

A belső részen kocsmamennyiség szempontjából továbbra is a Széll Kálmán tér környéke dominál. Errefelé nyílt meg a következő Hunyadi, a Gasztróműhely és BBQ szintén jelentős kisüzemi sör palettával:

Új Hunyadi trónörökös: Gasztroműhely & BBQ – GASZTROKOCSMA-NYITÁS

A közeli Lövőház sétálóutca összképe és hangulata pompás, de a legtöbb újabban próbált kocsmája egyesével nem fogott meg, kivéve a kávéházas hangulatú Gyöngyöt

Gyöngy - Budapest, 2. kerület, Lövőház utca - Kocsamturista

és vadhajtású Cheeriot. Ínyenceknek inkább a Margit híd budai hídfőjénél érdemes körülnézni. Ha az Oscar-gálán lenne mozi-kocsma kategória is, a Bem Mozi kocsmája hatalmas eséllyel indulna egyszerre művészies és egyszerre a jó értelemben lebujos hangulatával. Kötelező!

Budapest kocsmái - Bem Mozi kocsmája, 2. kerület - Kocsmaturista

Errefelé megismertem az utóbbi egy évben egy remek retróhangulatú, nagy étel- és italválasztékú cseh sörözőt, a Pivohalle-t.

Budapest kocsmái - Pivohalle, 2. kerület - Kocsmaturista

A La Vie En Rose Cafét még mindig  állandó megemlékezéssel gyászolom a környéken járva. Az a tiszavirág életű kis kocsma az utóbbi idők egyik legcsillogóbb kincse volt számomra a Frankel Leó utcában.

Budapest kocsmái - R.I.P. La Vie En Rose, 2. kerület - Kocsmaturista

További meglátogatott tippjeim: Fasor Eszpresszó (CIKK!!!!), Nemdebár, Marxim, MÓ-KA (Módszertani Kabinet), Jurányi Suterene (<<<Kocsmablog jól megírta), Bambi Eszpresszó, Calgary Antik Drinkbar, Murok Café.

Szabályszerű látogatás nélkül, benyomás alapján: Ganz söröző  

III. KERÜLET – Nem minden út a Római partra vezet… (de elég sok)

Ez a gigászi terület szintén több darabban értelmezhető. Kocsmaélete pont olyan sokarcú, mint maga a kerület. Hatalmas, kietlen kocsma nélküli prérikkel bír, máshol meg utcánként találod házak tövében az ívó-kuriózumokat. A Római-part főleg egy külön világ, külön bejegyzésre is készülök belőle hamarosan, mivel ebben a formájában esélyesen idén létezik utoljára. Gátat szab(hat)nak a megszokott stílusának is! Bár én részint a retrónak is nosztalgiahajlamú híve vagyok, mégis jószívvel üdvözöltem a Rómain egy darabka progresszív belvárost, a Kupak és Dugó Bár formájában minőségi bor- és sörkínálattal.

Budapest kocsmái - Római part - Kupak es Dugó - Kocsamaturista

A szintén modernebb és sörkínálattól pulzáló Kócsag Bisztró és Sörözőben is már másodszor szereztem kedvemre való élményt:

Budapest kocsmái - Kócsag Bisztró és Söröző, Római Part - Kocsmaturista

A Nap bácsi DJ-s, falatozós, sok sörcsapos piknik atmoszférája is rászolgált a hírére, fülig szerelem lett nekem is!

Budapest kocsmái - Nap bácsi, Római part - Kocsmaturista

A Római-part legizgalmasabb szakaszán található, ahol a trópusi part hangulatú, játékos Golyóst már régóta kedvelhetjük, és ahol az igazán édes életű Fellini Római Kultúrbisztróban Duna parton mozizhatunk vagy stég-koncertet élvezhetünk a piák mellé minőségi bisztrókajákkal:

Budapest kocsmái - Fellini Római Kultúrbisztró, Római part - Kocsmaturista

A szomszédban gyakran latinos dallamokkal tarthatunk ki késő éjjelig a (értsd:) Két Rombusz “veszett a világ” életérzésű karámjában.

Budapest kocsmái - Két rombusz - Római part - Kocsmaturista

Kis rádiuszú mini-kocsmatúrára különösen ajánlom ezt a négyes fogatot!

A műnyagszékesebb vendéglátó fronton viszont a kerékpár centrum szolgáltatással egyedülálló hibridet képező Orange-Bike lepett meg sokféleképpen és jelentett nagyon kellemes ott töltött órákat.

Budapest kocsmái - Orange Bike, Római part - Kocsmaturista

A retró legeslegajáváért érdemes még messzebb menni a Dunától, egészen a HÉV vasútvonaláig, a Szarvasba:

Szarvas Büfé – dimenziókapu a Római-part előtt

Aki a vadregényesség élményt akarja csúcsra járatni, az bandukoljon még egy kicsit északra, városhatáron is túl, ahol a kurta farkú Ebihal túr.

Ebihal, Budakalász – “Az úszó Üvegtigris”

A belső harmadik kerület legínyencebb fogása pedig a Pléh Kocsma, az Óbudai Piac szomszédjában. Itt magyar művészfilmben érezheted magadat.

Budapest kocsmái - Pléh kocsma, Óbuda - Kocsmaturista

Nemrég derült égből hasított belém a múltidéző Polgár / Flórián Borozó is (1033., Budapest, Polgár utca 12) a Flórián tér környékén legendás történettel, bájos délelőtti életképekkel, kedves, eltökélt kiszolgálással, és rejtett kincsekkel.

Budapest kocsmái - Polgár Borozó, Óbuda - Kocsmaturista

A KOBUCI-n (definició) kívül is sikerült az elegáns óbudai Fő tér és Szentlélek tér összenövés területén misemegérő kocsmára bukkani: Bán kocsma (“Kis” Dreher söröző), igazi arany-fekete bárány a szűkebb környezetében.

Budapest kocsmái - Bán kocsma, Óbuda - Kocsmaturista

Teljesen más vonal: behatolt a Pók utcai lakótelepre a sörforradalom! Aquincumon, a terjedelmes lakónegyedet a HÉV felől felvezetve, Synthesis “Sörbolt” ideális helyet talált magának. Csapolják elvitelre és helyben fogyasztásra a főzde söreit. A beltér szinte szemtelenül steril, de a  hétköznap kora estéken közel teltházas terasz sikertörténet skiccel. Én örülök neki.

sdr

A harmadik kerületből további meglátogatott tippem egyenlőre nincsenek, csak meglátogatandó saját magamnak is. A Beer Company Prémium Teraszra még nagyon készülök idén.

A kerületben végleg bezártak közül pedig a Flottot sajnáltam leginkább.

Nemsokára jelentkezek a további kerületek átfogó folytatással.

Villányi Gábornak köszönöm a hűvösvölgyi kocsmatúrára invitálást, Veres Ritának a Bán kocsma ajánlását, Katona Csabának pedig a letoloncolást a Polgár Borozóba. Csatlakozzatok ti is és ajánljatok nekem meglátogatandó kocsmát Budapesten, vidéken vagy közeli külföldi országban!

Ha rendszeresen olvasnátok budapesti, magyarországi és európai kocsmákról és környezetükről, kedveljétek és kövessétek a Kocsmaturista Facebook oldalát!

Térképen a kocsmaturista már megénekelt helyszínei:

Ajánlom a hetedik kerületi változatot is:

Budapest 420 kocsma után – 1. rész: A VII. kerület

 

MegosztásShare on Facebook
Facebook

Bejegyzés készítőjének neve

Név: A Kocsmaturista

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Figyelem, az oldal alkoholt tartalmaz!

Ugye elmúltál 18 éves?