Kocsmaturista Call - Mobil Fejléc
Kocsmaturista 2.0 Címlap

Tóth Kocsma, Budapest: a „kocsma” más értelemben

Tóth Kocsma 1987 óta működik egy levegővel Budapesten, a Margit-híd és a Parlament közelében. Az ő korában főleg ritkán vették a kocsma szót a nevükre a helyek, de Tóth Csaba büszkén tette, mert kezdettől kilógott a sorból. Az enni-inni is adó rendkívüli kocsma ma is csábító. A cikk a jelenéről és a múltjáról is szól. 

Szponzorált tartalom = szponzorált ráfordított idő, de nem szponzorált vélemény (Bővebben erről…)

A Tóth Kocsma mágia mibenléte

A Tóth kocsma egy magasabb kocsmaszint korát megelőző és szavatos képviselete

1987: a rendszerváltás előtt, szinte a határon két “sötétebb” magyarországi kocsmakor között. Nagy arányban szomorú az az összkép, amire emlékszem gyerekkoromból, és amit mesélnek. Az, aminek az örökségét ma is cipeljük. Aminek nyomában még 2022-ben is felfuvalkodik sok 55 év feletti honfitársunk, ha azt a szót hallja, hogy “kocsma”.
 
Szerencsére nem vagyok egyedül azzal, hogy a küldetésem során a magam korában és eszközeivel igyekszem magasabb polcra segíteni a kocsmaszót, mint ahol a régi fejekben volt. A Tóth Kocsma intézménye azonban egy gyakorlati példa erre, több évtizede. Általa ez sikeresen megvalósult és kitartott: Valaki pont a kocsmaidők mélyén nem hitt a környező sztereotípiáknak, ellenkező irányba ment és hódított.

A turista kocsmáros és a Kocsmaturista gondolatai találkoznak

Tóth Csaba 1987 június 3-án alapította a Tóth Kocsmát Budapesten egy régi raktárhelyiséget helyén, amibe beépítettek 20 köbméternyi vörösfenyőfát.

A Tóth Kocsma emelt szintjéhez az inspirációt az adta, hogy Csaba sokat csavargott a világban és már a 80-as években látta, hogy lehet a kocsmárosságot másképp csinálni, mint az itthon akkor szokás volt, de fontos az árakkal is szabályozni. 

Ritka közös alap, hogy valaki eleve úgy gondolkodjon a kocsmafogalomról, mint én. Szinte az én gondolataimat mondta el nekem, azokat, amiket többnyire én mondok másoknak.

Pont pár héttel a megismerkedésünk előtt, egyszer meg is védtem a Tóth Kocsmát, amikor azzal illeték, hogy az sose volt igazi kocsma. Lényeges alaptézisem, hogy a kocsmának sosem volt olyan követelménye, hogy feltétlenül olcsónak és “rossznak” kell lenni. Ez csupán irányzat volt és szélsőséges idők opportunizmusa. Ezt most már a mi országunk is elkezdte levetkőzni, de amikor a Tóth Kocsmát nyitották, erről még nem volt szó. Sőt azután is még újabb, másképp sötét kor váltotta az előzőt. Annál nagyszerűbb érzés volt itt állni Csabával ennyi év után egy ilyen sikertörténet csúcsán (sőt inkább a végtelen fennsíkján): amikor péntek estétől szinte éjfélig telt ház és nagy hangulat uralkodik.

 És bizony a szó jó értelmében kocsmahangulat, nem viselkedős, éttermi “vacsorázó hullák” miliője, hanem zsivaj, jókedv, sokadalom és közvetlenség a pultnál és a vendégseregben egyaránt. Kocsmai anyagok, színek és fények, csak magasabb szinten, mint ahogy azt 30 évvel ezelőtt diktálták. A helyszín egészen lengyel értelemben kocsma, de azzal szemben pedig különbség, hogy ez nem “turistaskanzenes”, hanem eredeti, élő, a helyieké.
 
Az emberek rendesen isznak az asztaloknál és még pultnál is, de kulturált lazaságban. És mellé sokan esznek, persze hogy nem fine dining-ot, hanem a markos vagy teli tálas és jó minőségű kocsmakajákat, az előbbiekhez jól illeszkedően.
 
Tetőpont, hogy mindezt jó látni. Magyar kocsma-szemszögből egyfajta utópia a Tóth Kocsma is. És annak ellenére, hogy nem a romantikus kiskocsma szabvány, mégis megtörténik a területén a méretéhez különösen dicső bensőségesség. Ez a közeg természetszerűen fellazítja az embereket, és pár óra alatt is beszélgetős szomszédokra lehet találni.   

Tóth Kocsmajelenet-szemelvények

Már nekem is van személyes pozitív Tóth Kocsma történetem. Miközben a pultnál időztem, leült mellém egy íresen jókedélyű ír vendég, Peter. Huzamosabb budapesti tartozkodása alatt Tóth Kocsma rajongó lett:
 
– Imádom ezt a helyet. 6-7 hete vagyok itt es ő adoptált engem – mondta Csabára mutatva.

Peter önvallomása szerint mindenhol a helyi kocsmákat keresi és Budapesten a Tóth Kocsmában találta meg a magáét. Vicces figura volt. Adott egy tippet Írországba: “Kezdj a Doolansban, és ha túléled, mondom, hova menj tovább!” 

Nem fogadta el a Kocsmaturista kártyámat, mondván, hogyha maradok a túrámon, egyszer úgyis újra találkozunk valahol, és beugrik majd hogy “nem találkoztunk mi egy kocsmában Budapesten?” A Tóth Kocsma itt szerzett pozitív élménysor neki is. Örülök, hogy valaki ilyen képzettársítással viszi haza a magyar kocsma szót az országába.

Csaba az egykori orosz tantervet és korosztályát meghazudtolóan fogadja az angolul a nemzetközi vendégpéldányokat: “I am Csaba, Szi Esz É Bí É” (megtörtént eset alapján).

Ezzel együtt is határozottan azt válaszolta a kérdésemre, hogy ide 90%-ban helyiek járnak. Ezt füllel-szemmel így is tapasztaltam akkor.

A túloldal is megnyerő jeleneteket közvetített. Pont kihallottam a pultból az egyik lánytól, hogy “ez egy szekta, ez egy család”. Csaba 30+ éve operáló veteránként lazán beugrik az éppen elfoglaltak a kollégák közé. A névjegykártyáján is az áll: kocsmáros!

A rendszeres élőzenei programok mellett jelenlétemkor a Tóth Kocsmában egy együttes privátban is lazán fennhangon énekelt a háttérben a saját asztaluknál. Ez nemcsak, hogy nem zavart senkit, hanem még élvezték is a vendégek a bónuszműsort.

A Tóth Kocsma italai

A Tóth Kocsmának a bár jó kocsmásan hangsúlyos pontja, sok üveggel a háttérben, egészen sok sörcsappal és külön választékos bortartóval
A ház bora a Varsányi pincészettől folyik a következő változatokban:
 
  1. Vörös cuvée
  2. Olaszrizling
  3. Irsai Olivér
  4. Rozé

A Borsodi kínálata adja a csapolt söralapot (Staropramen világos és barna, Borsodi Mester, Borsodi IPA, Hoegarden belga típusú búzasör és legújabban a fekete Guinness stout is). Mellettük azonban országos szinten is ritkaság, a Thomas Menner 1701 nevű magyar kisüzemi sörmárka félbarna altbier, illetve meggyes söre kínálkozik csapról. (A Thomas Menner sör történet LEJJEBB!)

A kisüzemi sörkínálat palackban folytatódik tovább a békésszentandrási Szent András Sörfőzde vonalán. Így málnás vagy bodzás búzasör, IPA, gyümölcsös stout és szilvás lager is kapható.

Külön emelvény jár a sokféle röviditalért, főleg a minőségi pálinkákért! Kiemelném a sok zalai olvasóm kegyére a Farkas Pálinka meglétét és LEJJEBB a sztoriját! Meglepetésemre és örömömre ugyanis szembeköszönt itt a megyém terméke, sőt a barackos a “kocsmáros kedvenc pálinkájaként”. Tényleg isteni, telt ízű folyékony barackos lekvár.

A Tóth Kocsmában a vízre is érdekes kitérni: Nasa víznek becézik a tisztított, szűrt vizüket.

A Tóth Kocsma ételei

Az ételféleségek főleg irodalmian magyar, romantikus fapados éttermi slágerek, csak nem olyan színvonalon és megjelenésben. Az árak pedig csak picivel vannak felette a fapados éttermieknek, de egy kocsmának szexibben áll a fapados felszerelés. Annak, aki “csak” az italozáshoz enne, jó hír, hogy teljesen baráti 1000 Ft alatt már komolyabb kocsmakorcsolyához jutni. Ráadásul a megkent kenyerek kisebb snowboardok, kétszer akkorák, mint egy melegszendvics szabvány máshol, és ínyencek, házik, legendásak. Csirkemájas zsíros kenyérért még 20-30 év után is vissszajárnak a régiek.
 
A Csaba által személyesen készített Tóth Kocsma kolbászról pedig én is tapasztaltam, hogy messzeföldön híres. Meséltem egy régi kocsmárosnak, hogy itt jártam, és rögtön rákérdezett, hogy volt-e a ház saját kolbászból. Még hentes-vendéglős édesapjának a receptje.
 
A nagyobb étkek közül Csaba személyesen a kemencében sült sörös sertéstarját emeli ki és ajánlja sörhöz, borhoz. Steakkrumplival szolgálják fel. Omlósságával állítólag még a tarját nem szeretőket is sikerült megtéríteni. 
 
A Tóth Kocsma egyedi “Reg-Enor”zsíralapú étkeztetési rendben működik. Régi követők tudhatnak az én #FőlegVegán emberkísérletemről önmagammal, ami ezzel pont nem találkozik. Így én személyesen nem kísérleteztem, de ez a cikk nem rólam szól, hanem a Tóth Kocsma lehetséges közönségének. 

Az árak kényes témája

Kritikus kérdés, hogy kocsmai szemmel vizsgálódva a Tóth Kocsma valóban drága-e. Az én válaszom, hogy vegyes a kép. Ha nem éttermi, hanem középKOCSMA árakhoz mérjük, akkor valamiben drágább (alapsörök, röviditalok – kb. 20-25%-kal) valamiben átlagos (fröccs), valamiben még kedvező is (kisüzemi sör).

A Tóth Kocsma szint

Tóth kocsmában bizonyos tételeket tényleg drágábban lehet ‘kocsmázni”, mint mondjuk egyszerűbb kocsmákban. Ez a modell mégis működik, és mégsem sznob körökben működik. A nem sznob vendégkörre is képes hatást gyakorolni, rám is, sok-sok kocsma ismerőjeként is. Egy magyar kocsmatörténelmi kuriózumot képvisel. Egy olyan irányt, ami mára A Magyar Kocsma lehetne, ha több embernek van hite, bátorsága, indítása (?lehetősége?) korábban ezt a szintet képviselni a 90-es évek fordulója környékén. Én egy hazai kocsma felső-középszintnek szívesen látnám az ideális világomban. Persze ebben az elképzelésben is lennének párhuzamosan valamennyivel olcsóbb és egyszerűbb verziók is, de 3 szinttel ezalatt már nem létezne semmi. 
 
Úgy lehet ez a Tóth Kocsmával is, mint ahogy egy idősebb, tapasztaltabb ember is keresettebb a maga szakmájában és a fizetése is magasabb. Megdolgozott a pozíciójáért.
 
Kiemelkedett, megalapozta és fenntartotta a hírnevét. Még nem az online népszerűségszerzés hátán kapaszkodtak fel. Ma is egy nagyon minimalista Facebook-ot tartatanak csak fenn! Az internet előtti idők dícső túlélői és veteránjai, azóta egy kézben, egy levegővel. Élő múzeuma  egy kivételnek, egy alternatív történelemnek. 
Lapozható galéria:

A Tóth fiú, Henrik plusz példája

Csaba fia, Henrik nem a Tóth Kocsmában dolgozik, de ő is a vendéglátásban maradt és nekem ő is egy rendkívüli kocsmatörténelmi mérföldkő lett. A nagyon más, de szintén nagyszerű Szabad vegán kocsmában találkoztunk. Pályám rajtja óta ő volt az első olyan fiatal, aki már úgy közelítette meg a kocsma fogalmat, hogy ehhez a megnevezéshez fel kell nőni. Hogy ki kell érdemelni, hogy valami kocsmának nevezhesse magát, és a késdobálók és a köpködők nem azok. És bár ezzel a szélső ponttal is vitatkozhatnék, ha akarnék, de inkább élveztem ezt az alkalmi jó ellensúlyt azzal a generációval szemben, akik ezt ösztönösen, tömegesen pont ellenkezőleg gondolták/gondolják. 
 
Tóth Kocsma az angol pubok jóságait mutatja fel magyar környezetben, magyaros stílussal. 
Érdemes elmenni megnézni, letesztelni akár egyetlen italon és közben el lehet dönteni hogy meddig érdemes maradni és hányszor visszatérni. Nem kell mellé karó vagy cégér, mert használják elegen, de én szeretném, hogy a példáját minél több embernek megmutatni.

A TÉMA MÉLYVÍZE

Érdekességek a Tóth Kocsma kapcsán

Egy ital az Adriáról, egy pedig egy kiállításról:

Tóth Csaba esetében a válogatott italokat akár az átlagosnál konkrétabban is lehet értelmezni, és senki ne termékkatalógusra gondoljon. Két Tóth Kocsma ital eredettörténete következik:

A Farkas pálinkát Csaba az Adrián, vízen ismerte meg baráti kínálásra. Nagyon ízlett neki, és erre fel javasolták, hogy tartsa a kocsmában is. Azóta kínálják a kocsmáros kedvenc pálinkájaként a barackos változatot

A Thomas Menner sörrel is rendkívüli körülmények között találkozott:

„Sárközy Pál festménykiállításán szolgáltak fel világos és barna Thomas Menner sört az Abigail galériában. Rögtön azt mondtam, hogy ez a kézműves sör, ami nekem kell. Területi képviselők korábban is próbálkoztak, de nem tudtak meggyőzni portékáikkal.” 

A Thomas Menner sör története: 

Thomas Menner német sörfőzőmester magyar vonatkozású sztorija Pannonhalmáról eredeztethető 1701-ből. A sörmárka mai tulajdonosa, Nagy Kálmán a Pannonhalmi Apátság levéltárából származó iratot küldve demonstrálta a főzde régi eredetét:  ez egy 1701-es megállapodás a főapát és akkor betelepedett Thomas Menner. Herr Menner a nulláról építette fel sörfőzdéjét egy neki erre célra adott telken. 

Nagy Kálmán mindig imádta a jó minőségű sört és amikor megismerte a több, mint 300 éves egykori Thomas Menner házat, azonnal elindult a fantáziája, hogy ezt meg kellene szerezni és újra beindítani. Párhuzamosan nekilátott ehhez a legjobb sör kikísérletezésének és az épület felújításának. 

A Tóth Kocsmában kiállított utcatáblát egy 19 évig itt dolgozó Andika adta, aki azóta is szívesen visszajár.

A közönségkedvenc saját pulinak, Csininek már csak emlékét őrzheti a pulttalpazat. Pont 2022-ben “jutott a minden kutya közé a mennybe”. Egy 150-160 fős visszatérő zenészcsapat egy emberként érdeklődött utána. De magam is megéltem, hogy egy cimborám, Zopán kérdezte, mikor hallott a Tóth Kocsma cikkről: “a puli jól van?”

Sajnos “Csinike most már csak a táblán, a szintén “megtérített” pulis amerikai sógortól van.”

Igazi kocsmaőrző hírében maradt. A másodpulin, a 8 hónapos “még szeleburdi” Pannin van a sor, hogy nyomdokaiba lépjen!

Tóth Kocsma cím: Budapest, Falk Miksa u. 17, 1055

Tóth Kocsma Facebook FB oldal: 

https://www.facebook.com/tothkocsma/

Tóth Kocsma nyitvatartás:

H-P: 14:00-24:00, Szo: 17:00-24:00, V: Zárva

Kocsmaturista Térképen a Tóth Kocsma is:

A meglátogatott városokkal és a már megénekelt kocsmákkal

(Kattintsatok a térképre a megnyitáshoz)!

CIKKAJÁNLÓ

Másik veterán kocsmaféle cikkje:

Környékbeli település bakancslista

Budapest közeli vagy kicsit távolabbi környékén még a következő települések és egyéb helyszínek feltérképezéséhez fogadok köszönettel aktív segítséget:

  1. Dunakeszi
  2. Szigetszentmiklós
  3. Veresegyház
  4. Fót
  5. Leányfalu
  6. Aszód
  7. Gyömrő
(A sorrend csak asszociációs, nem ranglista). Ötleteiteket, hogy melyik településsel bővítsem még a célpont-listát, kérem, szintén osszátok meg velem!)
 
Ha bárki közületek szívesen működik közre az eddigi talán leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  
Ha bárki szívesen működik közre az eddigi talán leghosszabb és egyik legterebélyesebb magyar főszereplős európai kocsmatúrában (ötlet, tanács, idegenvezetés, couchsurfing jellegű szállásadás, együttműködés), kérem írjon nekem a kocsmaturista@kocsmaturista.hu-ra vagy a Kocsmaturista Facebook oldalára: www.facebook.com/kocsmaturista  
 
ÁLLANDÓ FELHÍVÁS

Ha szeretnéd, hogy idővel a Te környékedről, városodról vagy kedvenc városodról is készüljön hasonló beszámoló, útmutató, kérlek, ne fogd vissza a tippjeidet! 

Folyamatosan fürkészem és feljegyzem az izgalmas kocsmaélettel rendelkező városok, városrészek hírét Magyarországon belül és kívül, hogy a közelben járva, ne hagyjam ki őket. Ugyanígy érdekelnek a magukban vonzó kevésbé ismert városok, és várostól függetlenül az ikonikus, külön látogatásra érdemes kocsmák is.

Javaslataitokat szintén nagyon szívesen fogadom a kocsmaturista@kocsmaturista.hu címen vagy üzenetben a Kocsmaturista Facebook oldalán: www.facebook.com/kocsmaturista

Kövessétek a Kocsmaturistát a Facebookon is!

A Kocsmaturista FB-n korábbi összefoglalókkal szemben sokszor naprakészen is követhető, hogy éppen mi történik / hol tart a küldetés. 

www.facebook.com/kocsmaturista

Csatlakozzatok a Kocsmaturista Facebook csoportjához is!

Várom a képeitek, hangulatjelentéseiteket a kedvenc törzskocsmátokból, akár utazásban közben felfedezett kocsma-gyöngyszemekről!

Ugyanide jöhetnek kocsmában elcsípett aranyköpések is:

www.facebook.com/groups/kocsmaturista

Ha pedig komolyabban is meg tudtok mutatni egy kocsmát kívül-belül és címmel, akkor pedig szakmai elismeréssel javaslom a Kocsmablog kezdeményezését, a közösségi kocsmagyűjteményt:

Mutass egy kocsmát! Facebook csoport

Kocsmaturista az Instagramon

legfrissebb kocsmai és városi helyzetjelentésekért, bejelentkezésekért a folytatásos kocsmatúra legújabb állomásaiból, kövessétek a Kocsmaturista Instagram oldalát:

https://www.instagram.com/kocsmaturista/

Szólj hozzá!