A Belgrád rakpart, a nemzetek utcája a meglepetések utcája is volt egyben. A különböző (gasztro)kultúrájú éttermeiről ismert utcában egy kocsmázó szívű embernek kevésbé a kocsmaéletben terem babér, de az itallapok ritkaságaiban annál inkább. A BUM és a Kocsmaturista környékbemutató sorozatának 8. részében szokatlanul nagy lesz az éttermi beszámolók aránya, de különleges italélményekkel bőséggel felrázva. Arra is koncentrálunk, hogy milyen ételkorcsolyákkal csúsztathatók le ezek az itókák. Végül kitérőt teszünk a szomszédos Molnár utca irányába, amit mára a nemzetek itatóinak utcájaként aposztrofálhatnánk.
Ez a cikk a BUM – Bevásárló és Tematikus utcák Nonprofit Kft. támogatásával készült. Szponzorált tartalom = ráfordított idő, de nem szponzorált vélemény (Bővebben erről…)
FIGYELEM: ez egy jó hosszú cikk, de nem végigolvasásra szánom. Ne olvassátok, hanem használjátok! Görgessétek és ahol megakad a szemetek egy képen, egy címen, ott olvassatok bele. Így találjátok meg benne a Ti új célpontotokat!
Tartalomjegyzék
A Belgrád rakpart nem-kocsmaélete – gyors áttekintés
WHY NOT CAFE & BAR – Hot & cool
KAHWA – belépés a csodalámpába
TAPAS FINO: gyorsan fordulatos, gazdag gasztroélmény
BAMBUSZLIGET JAPÁN ÉTTEREM & SUSHI BAR:
itt dugták el Budapest egyik legkülönlegesebb itallapját is.
TOVÁBBI ESTI ÉTTERMI PERSEKTÍVÁK A BELGRÁD RAKPARTON
CAFE BRUNCH BUDAPEST – RAKPART: a reggeli és nappali órák ínyenc helytartója
KOCSMAFÉLÉK A BELGRÁD RAKPART KÖRNYÉKÉN
MOLNÁR UTCA: A NEMZETEK ITATÓINAK UTCÁJA
DAVY BYRNE’S IRISH GASTRO PUB: a nem helyiek helyi kocsmája
NA EZ AZ! BAVARIAN BEER SHOP MOLNÁR UTCA
A KÜLÖNC – Mi van, ha itt van Európa legnagyobb rövidital-választéka?
Hogy jön egymáshoz Pest pazar világörökségi tengelye és talán legdrágább ingatlan-négyzetméterárú területe és a kocsmák? Egyenes úton szinte sehogy! 2026 augusztusában azonban mégis extravagáns Kocsmaturista-fókuszt kapott az előkelő Belgrád rakpart is.
Villám-előtörténet: a különböző tematikus utcákat támogató BUM – Bevásárló és Tematikus utcák Nonprofit Kft. együttműködésével több, szárnyaik alá tartozó budapesti utca kocsmaéletét dolgoztuk már fel Kocsmaturista-cikkekbe is. Ezek a területek eddig azonban – többek között – kocsmákban is bővelkedtek. A sorra kerülő Belgrád rakpart kivétel. Ezen a címen, konkrétan az üzletsoron, egyetlen szó szerint vehető kocsma van, a Why not cafe and bar, a többség viszont olyan étterem, amit még határesetként és hibridként sem sorolnék kocsmának. (Egy lehetőség maradt még, de az már kinn a Szabadság híd tövében.)
Nos ilyenkor, „egy (Kocsma)turista mit tehet? Örül, hogy itt lehet!” Nem dobtam vissza a régi kedves partnerem felkérését, inkább vállaltam a rendkívüli szemszöget a nekem szokatlan területen. És na BUM, szerencsére ők is!
Az eredmény? Megnézzük a Belgrád rakpart éttermesebb világát olyan szemmel is, hogy
- vannak-e itt közösségi helyek/helyzetek, informális vegyülés, törzsvendégjelenség?
- mit lehet és érdemes itt inni – milyen légkörben?
- melyik hely milyen italkísérőnek is jó falatokkal vértezte fel magát?
- és hol van a legközelebbi alternatíva eleve kocsmásabb választékra azoknak, akik a nemzetek utcájában jóllakás után még lazábban folytatnák?
Erről szól ez a mese! Mellette viszont feltárom a megismert éttermek kipróbált javait és történeteit is.
Belgrád rakpart utcaélmény
Besimulva két gyönyörű híd közé…„Erzsébet, ez maga a Szabadság!” A szembeszomszéd pedig a Gellért-hegy és a Citadella. Ez ám az adottság! Nem csoda, hogy megboldogult ingatlanoskoromban mindig itt voltak a legmagasabbak a pesti négyzetméterárak.
Ha itt andalgunk, a rakparti (sz)épületek fölénk magaslanak. Aligha természetes ilyen közelről csodálni a homlokzataikat, de a részletek, kapualjak, épületszobrok, domborművek közelről is káprázatnak egy itteni séta során. A parkoló autók és kirándulóbuszok nélkül persze még szexibb lenne az összkép, de mostanában sokat fejlődött ebben Budapest, hátha eljön a mi Belgrádunk ideje is.
Az üzletsort is pepitázza néhány új sorsára váró vagy épp épülő példány, de ahogy – régi mániám – végigmegyek a Belgrádián, a meglévő ifjabb vagy veterán vendéglátók nyáridőben (augusztus végi 9 napos kör) zömében teltteraszt mutattak fel és vidámságot sugároztak, még ha egy kivétellel nem is fővonalas kocsmák. Az kiülőkön és az ablakokban sütkéreznek a vendégek és közben el-elrobog a tükörtojás sárgája színű 2-es villamos, amit bármikor megszavaznék a lisszaboni 28-as trónfosztójának.
A Nemzetek utcája régebbi, mint hinnnénk
Léteznek erőltetett szlogenek, de a – többek között a – BUM által kezdeményezett új keletű Belgrád rakpart jelige, a nemzetek utcája kétségtelenül megállja a helyét. Itt egy soron görög, olasz, szír, libanoni, japán és spanyol konyha is képviseli magát. Ez nem ritka jelenség, a világ egyre globalizálódik, mindenki ott van mindenütt, akár többszörösen. A Belgrád rakpart feltárt vendéglátó helyeiről azonban sorra derült ki, hogy a rangidős versenyzők és már 20–25 éve tanyáznak itt.
Két helyszínen tartom különösebb ok nélkül értelmesnek más országok címeres éttermeibe menni:
- az adott országban
- a saját országomban, ahol a külföldi éttermek kis utazást jelenthetnek az ízek útján.
A Belgrád rakpart nem-kocsmaélete - gyors áttekintés
Kezdjük azzal a fókusszal, hogy 10+ éves európai sorozatkocsmázó-szemmel, konkrétan a Belgrád rakparton melyik helyeket találtam a legkompatibilisebbnek a laza, bohém, társasági italozással is, az ott töltött 9 nap alatt.
Belső infó: a BUM megadta, hogy kik az ő meglévő partnerei, de rám hagyta, hogy rajtuk kívül megleljem a saját kincseimet is a Belgrád rakparton, de akár azon túl is.
Még nem mindenki játszott ezen a próbán a rakpartról, három vendéglátóhelyet még nem érintettem, de tervezem a visszatérést értük is. Az egyik helyen pedig épphogy csak megfordultam.
Az első 9 napig tartó 6 egységes, visszajárós tesztkörömből, magán a rakparton kétségtelenül a már említett Why Not lett a legkocsmásabb. A második helyezettem, de egyes szempontokból személyes kedvencem egy önálló felfedezés lett, a Kahwa nevű szíriai mezze bár és kávézó.
Az innen már vegyesebb kép hármas holtversenyben folytatódik. Volt, hogy a leglazább, italozós hangulatot talán meglepően a csúcselegáns libanoni étterem, a Baalbek teraszán találtam, üde arcokkal, kacajokkal és koktélkoccanásokkal. Máskor viszont az ellenkezőjét tapaszlaltam, feszesen ülő, vagy unottan telefonnyomkodó társaságokat. A mérleg pepita!
Az általam amúgy nagyon megkedvelt Tapas Fino spanyol tapasbárban is előfordult, hogy limonádék mellett suttogó párral, szolídan koktélt szipogtató nőkkel osztottuk a teraszt, de az is, hogy igen gömbölyű hangulatban spanyol ajkú asztaltársaság ülve táncolt az élő gitárzenére. Közben sorra egymásnak adták az asztalt-széket a vendégek, mindenütt vidámság és sör-bor-koktél honolt. Itt is pepita!
A csúcskellemes Trattoria Toscanában is volt, hogy már az olaszosan sistergő délutánon is feltűnt többféle ital: sör, pohár borok, üveg bor, limoncello, de cserébe az is, hogy este is olyan szinte mentes volt a körkép, mintha még decens délután lenne vagy már akkor szinte véget ért az éjjel, amikor Olaszországban még éppen csak beindulna. Pedig ott aztán van miből választani a pohárba, hajjaj. Megint csak pepita!
Két másik vendéglátóhely óriási meglepetést okozott. Pedig tőlük nem vártam volna.
A kutatásaimba szintén bevont Bambuszliget Japán Étterem & Sushi Barról másnak nem sejthető, hogy micsoda páratlan kuriózum-italkínálattal bír, számottevő arányban japán italokból is.
A Cafe Brunch Budapest – Rakpart pedig az a fajta egészen egésznapos reggelizőhely (16:00 óráig tart ki), aki lapozható ajánlattal bír a „kutyaharapást szőrével” hívőknek, de nemcsak a mimózábbaknak. És alapozható italajánlattal bír azoknak, akik a zárásukkor már továbbmennek kocsma/buli irányba.
A vendégek viszont az élesben megfigyelt szokásaikkal nekem pont nem tükrözték vissza ezt a két kitűnő lehetőséget. Az esély attól még adott.
Persze az én eredendő Kocsmaturista szemszögem túlnyomóan nem is jellemző a Belgrád rakpart látogatóira. Sokkal praktikusabb a maguk értékeiért nézni a nekem is kedvessé vált egységeket és nem kockát erőltetni a gömb foglalatába. Ugyanakkor azokat is bátorítani kívánom, akik szeretnek különleges italokat kipróbálni, mert itt nagyon is van mit. Majd olvashatjátok…
Mindjárt nézzük sorban a helyeket a próbált iható-ehető javaikkal együtt.
Bocsáss meg uram, mert étkeztem VALLOMÁS: a választott evőgyakorlatom az lett, hogy mindenhol eszek is valamit, elsősorban italkorcsolyaszinten, de hagyom magamat sodorni. A rágcsakategória nem ér! #FőlegVegánként ahol lehet, vegán fogást válaztottam. Ahol csak vegetáriánust, ott pedig azt.
Azt megengedtem magamnak, hogy ha direkt ajánlanak valami vegetáriánus ételt, akkor arra elhajolhassak. Húsosat csak durván extrém esetben készültem enni (végül egy kagylókóstolásom lett meg a felezős tapasoknál nekem is jutott sonka, a többi étekben nem volt vétek a fenti szabályokkal szemben.)
A cikk végén tekintsünk ki röviden a környező utcák lehetőségeire is!
Az előszó utóirata: őszintén, a tesztköröm második napja után sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan tele lesz nekem kedves, pozitív élményekkel-emlékekkel a Belgrád rakpart, mint ahogy a 9 napból már 4 után megtelt.
WHY NOT CAFE & BAR - Hot & cool
Kezdjük a közepén: a Why Not melegbár (is), ez egészen széles körben ismert. Bocs, ha nem voltam elég szakszerű vagy polkorrekt a kifejezéssel — nem direkt. Én is előbb hallottam ezt róla, mint hogy Kocsmaturista-állomás lett volna.
Első távozásomnál azt gondoltam, hogy ez a profil nem is látszik. A mostani Belgrád rakpart-tesztem után azért ezt már nem mondanám. Gyors „fejvisszaemlékezés” után talán 17 ilyen kategóriájú helyen jártam a több mint 5100 állomásomból. Elenyésző.
Jogos lenne, ha azt mondanám, hogy a Why Not nem tartozik a keményebbek közé, de a legtöbb eleve nem volt durva semleges szemmel nézve sem.
Ezzel együtt az itteni „I saw that” (=láttam) Jézus-matricájának néha tényleg volt mit látnia. Semmi extrémre nem kell gondolni, de a szívbajosabbak szívják azért fel magukat néhány szabadosabb jelenethez az estibb órákon. Amúgy mindenféle ember jár ide. Érthető! A kifelé néző, túlpartbámuló kirakatteraszuk sokakat vonz és (újra) ők az egyetlen kocsma a soron, abból pedig letisztítva vizsgálva vagányak, csalogatók.
A Why Not szerteágazó vendégköre
Voltak 55+-os konszolidált magyar nők, akik egy-egy pohár sörrel a törzshelyüknek vallották a Why Notot. Gyakran láttam női többséget a teraszon és nem pár- vagy randigyanús duókat. Volt, hogy gyárilag lánynak ható külföldi cicababák nagy csoportja versenyzett a WC-ben a csészéért és a tükörért, de olyan is, hogy két távolságtartással bárszékelő magyar 50-es férfi a kerti munkákról beszélgetett.
A „bocs, hogy élek” szerénységtől az extrém harsány és teátrális gyakorló primadonnáig bárkit láttam itt megfordulni 4 új alkalam során, amikor volt, hogy figyeltem, volt, hogy beszélgettem, volt, hogy laptopról dolgoztam. Volt, hogy más is laptozott.
Amúgy nagyon érdekes hely, ahol bármi megtörténhet (még itt sem úúúgy értettem). Azt itt felbukkanók nem feltétlenül „mások”, de nagyon különbözőek, így a sokszínűség nem feltétlenül csak a zászlócsíkok étrtelmében, de a karakterek kavalkádjában is megvalósul.
Na, sokat is beszéltünk erről a vetületről. Nézzünk minden mást! A kinti helyekért általában megy a verseny. Kitartó próbálkozással hétfőn sikerült elbitorolni két széket főműsoridőben. Kedden viszont annyian voltak, hogy kinn állva elektronfelhőt képeztek. A benti karaokén elég pro’ minőségben szólt a Gedeon bácsi. A vasárnap volt a legcsendesebb, de pont csendjében a legszélsőségesebb is.
A beltér amúgy megnyerő, hatásos kombója a sötétnek és színesnek. A lámpák különösen jól mutatnak és bújik itt-ott egy geg vagy jó dekorelem, pl. Tina Turner portréja.
Ételek-italok - mi mindenre mondhatjuk, hogy miért ne?
A kínálat is erős fegyvertény. Jelentősen olcsóbb, mint az utca éttermei. Egy olaszrizling hosszúlépést már 1000 Ft-ért, egy üdítőt 900 Ft alatt lehetett kapni (2026) és mindennapra jut valami akció. A vasárnapi 1700 Ft-os epres gin-tonikkal éltem is. Szombaton pedig még zsíroskenyeret is osztogattak.
A spritzlapjuk kiemelkedően bőséges. Nem is emlékszem kihívójára. Engem – hogy a nemztek utcájában, jusson valami magyaros is – az Unicum Orange Sunsetre választására ösztönöztek. A hatalmas mentes/nem mentes italmenün a kedvenc ajánlataikat külön jellel ajánlgatják.
Akad még kenyérlángosuk, lepényeik és egyéb komolyabb kocsmakorcsolyáik, így aki csak éhséget csillapítani lépne tovább, annak nem kell továbbállnia. Itt vegetáriánus szinttel tudtam kompromisszumot kötni: dupla sajtos pirítós.
Én mindig szerettem itt lenni. Ébren tartott, és több itallal is visszacsábított. Gyakran jó 90-es-2000-es évekbeli klipek mentek a kivetítően. Nem a Coco Jambo meg a Macarena, egy-két fokkal komolyabbak. De volt DJ és ugye karaoke is.
A pultból jövő nyuszika megszólítás nélkül tudtam volna élni, de ezt lesöpörve magamról inkább az nyert nálam, hogy a pultosok nagyon kedvesek, előzékenyek és segítőkészek is voltak. Az, hogy nincs szervizdíj, a kerületben és szinte már egész Budapesten egy örömteli múltidéző csoda!
Mindenki döntse el a leírtakból vagy saját próbával, hogy mennyire lehet az ő helye. Erre biztat az alapító-tulajdonos Olivér is, hogy aki nem érintett a profilban, de kíváncsi, jöjjön el bátran, és ne fejben fussa a képzelt köreit, hanem élőben alkosson hozzáállást.
A lényeg nekem az maradt a végére, hogy egy sokoldalú, élettel teli, pörgős és mindig érdekes hely, fel-felrázva kirívó figurákkal és jelenetekkel, de nem folyamatosan, csak alkalmilag.
KAHWA - belépés a csodalámpába
A Kahwa arabul kávét jelent, de ez a kiemelkedően vonzó, kedves és otthonos kis egység egyértelműen több kávézónál: mezzéző bisztró (mondhatni „közel-keleti tapasozó”), de részarab indítatás mellett is az egyik legtöbbet kocsmázásra is bevetett helyszín a rakparton.
A Kahwa nemcsak családias, szó szerint családi is. A félig szír származású Viktoré és családjáé. Viktor a mára közel 80 éves szülei egykori műegyetemi arab-magyar diákszerelmének későbbi gyümölcse. Tudatosan nem egy alkoholmentes mohamedán bárt akart nyitni egykori élelmiszerboltjuk és a szomszéd cipőműhely egybenyitott helyén. Kisebb profilfordulatokkal, de már 2006 óta működnek a jelenlegi formációval ezen a helyen.
Nyári szünetben legtöbbször az egész családi kör jelen volt, a gyerekekkel, sőt még Disneysebben a kutyával is, aki – ahogy hangsúlyozták – a csapat része.
„Hallgass a bátyádra– szólt Szilvi a hatodikos lányára, pedig a pultos-pincér, Noel csak eszményi címkével nagy tesó. Egy éve dolgozik a Kahwában. Előtte lakott is az utcában. „Jó kis hely ez a Belgrád rakpart, itt mindig történik valami” – mondta hasonlóan, ahogy én a Why Not kapcsán.
A Kahwát nagy kár lett volna nem ismerni: beleszeretős, marasztatló tér. Akinek a Baalbek csillogása már túl sok, itt közvetlenebb légkörben élheti át a közel-keleti vendéglátás élményét a „pesti Belgrádban”.
Mesés eredettörténet 4 országgal távolabbról
Viktor szereti a tapasbárokat, egyszerre több dolgot kóstolgatni, akár kétfélét rendelni a társaságával és azt megosztani. Ezt akarta itt megvalósítani, csak gyökereinek kultúrájával. Gyerekkorában nem jártak ki Szíriába, de édesapja jól főzte a hazai fogásokat és a nagymama is látogatta őket.
Egy 2004-es első látogatáson az ősei földjén varázsolta el Viktort a mezze világa. A nagymama ekkor úgy érezte, hogy meg kell osztania egy-két receptet a lelkes, mindössze 24 éves unokájával, akinek ekkor még semmi köze nem volt a konyhához. Innen az egyedi, házi szellemű shaksukha receptje.
A Kahwa-alapító úgy is gondolja, hogy nem kell mindennek olyan egyformának lenni, mint a nemzetközi hummuszbár-láncokban. Ő úgy variál és fűszerez, ahogy a nagymamája otthon.
A Kahwa külvilága is nagyon elbájoló. „Hát van szebb, mint ezt nézni szemben? Nagyon csinos” — mondta a Gellért-hegyről és a Citadeálláról teraszon az egyik lány, aki körével a háziakkal bandázott.
A Kahwában többen egyértelműen megadták a választ a kísérleti kérdésre, hogy a Belgrád rakparton is vannak törzshelyek és törzsvendégek. Egyiküket be is mutatták. Péter nagyon dicsérte a helyet, de a szomszéd bácsi is gyakran megfordul itt. Ő éppen borokról érdeklődött. Mellettük lesátraznak itt legkülönbözőbb társaságok, például két pohár söröző idősebb hölgy. Ez Magyarországon ritka kép, de az egyikük külföldről van itthon. Látszott is a más szocializáltság, amikor a csapolt sörválasztékról előre érdeklődött és csodálkozott, hogy csak egy van, de az legalább a német Bitburger. (Arabos ételbártól pedig több mint örülünk az egynek is.)
Volt kislányával betérő visszatérő expat férfi. A leányka szinte berendezte a Toy Story 6-ot a játékaival az asztalon. Többen italoznak csak a pultnál, akár már dél körül, például az a külföldi férfi és felesége, akik a kisfilmkészítésről beszéltek Noellel, akinek saját filmje is van, La cittá d’amour címmel. Egy évig élt a fő helyszínen Veronában, de van a filmben Kahwaban játszódó jelenet is és Viktor is szereplője, sőt a Ráday utcai első BUM projektemből ismert, ott lakó amerikai festőművész, John Steffen is. Nézzetek bele a filmbe ITT!
A Kahwa extra bensőséges légköre az italozásra is még jobban bátorít, mint a többi hely a soron.
A fehérboros fröccsük Skizo sauvignon blanc-ból készül, az egri bikavér Bolyki, a rozé pannonhalmi. A borokról a közeli Gepárd és Űrhajó Borbár baráti sommelier-jével döntenek. Én egy vörös olasz Primitivoval szalutáltam a pugliai emlékeimnek, bortípushoz és helyhez mérten egészen baráti 1090 Ft/deciért. Önbemondás szerint az Aperol Spritzük állítólag a legnépszerűbb italaik közé tartozik, szírként és kávézóként is.
Azért kár lenne kihagyni az erdeti szír meghajtású ételeket. A falafel shawarmát nagy elégedettséggel kóstoltam. A szépen tálalt, tányéros szett a kiadóablakos büféknél azért jelentősebben drágább volt (kb. 3550 Ft – 2026-ban), de érezhetően jóval minőségibb, eredetibb, élőbb, és sokkal zamatosabb. Egyedi ízvilág, újdonságélmény, nem tizenkettő egy tucat.
A baklávájuk is isteni és jóval masszívabb, méretesebb az átlagnál. A család saját táljáról csíptem el a fűszeres batata ötletét. Gyors függőséget okoz, olyan ízletes. A következő feladatom a nagyiféle shakshuka is jól teljesített. A kajakómáért itt is van miből megdolgozni, de a mentő kávé finomsága is egészen tartja a lépést az ételekkel. Javaslom például a mentás jeges formában.
Új dimenzió a vizipipa, amit még csak szemmel vételeztem, de egyes pipatestek 22 évvel ezelőttről a damaszkuszi bazárból származnak.
A Kahwa amúgy is olyan kicsit, mint egy közel-keleti bazárban lenni, minden sarokban vagy faldarabkán van valami esztétikusan egzotikus.
Mindenképpen nézzetek körül a galérián is és a kis galérián is. A hangulatosságmérő ki fog lengeni a nyerstégláig mutatósan visszabontott mennyezet alatt.
Lenn egy külön képen láthatjuk a Kahwa eredeti nevét, amely a béke kávézóját jelentette. Aki pedig szeretne egy kétkönyves polckönyvtárban címeresen a kávé, de még a gin történetéről is fellapozhat egy-egy kötetet.
A Kahwát nemcsak a Belgrád rakparton, de egész Budapest-szinten kiemelt kincsként ajánlom. Nagyon örülök, hogy rátaláltam.
TAPAS FINO: gyorsan fordulatos, gazdag gasztroélmény
A spanyolországi tapasbárkultúra az egyik legkedvesebb vendéglátásstílusom lett mindabból, amivel 10+ év alatt személyesen találkoztam Európában. Felkapom a fejemet arra, hogy mit valósítanak meg ebből más országok tapasbárjai vagy éttermei. Nagyszerű érzésemre a Belgrád rakparton volt egy ékes példány, a Tapas Fino.
Spanyolországban én inkább a retróbb, sok faanyagos, picike tapasbárokat látogatom, sarkokon és sorokon. A Tapas Fino ezeknek tudatosan a nagy vászonra vetített, éttermi változata. Nyilván ez a kaliber is domborúan létezik Spanyolországban és más országok adaptációjában.
Közvetlenség a fehér ing mögött - séfbravúr a kistányéron
A Fino-külcsín és a szett eléggé elüt azoktól a tapasbároktól, amelyeken „nevelkedtem”: benn tágas, világos, modern és elegáns tér. A bárrész csak a csapaté, nem a vendégeké, pedig az én kinti tapasbárjaimnak számomra a bár a lelke (persze ott sem mindben van így). A Tapas Fino már egy tapasétterem. Nos, a belbecsnek innen szép nyerni (spoiler: fog).
A velem tartó Csabi cimBORámmal már első belépéskor gyorsan megismertük Bencét, a menedzsert. Fehér ing-elegáns nadrág kombó mögött gyors fordulat: a negédesnek-modorosnak félt folytatás helyén egy megnyerő személyiség, igazi ember szólalt meg, aki kitűnő kötéltáncos az üzleti kommunikáció és a természetes emberi gesztusok között. Máris otthonosabban ültem le.
Ahogy utólag megtudtuk, a Tapas Fino koncepciója le is fedi a meg-tapas-talt valóságot, éttermi környezetben barátkozón és nem viselkedősen közvetíteni főételek mellett a tapasok „kifinomultabb” szintjét is.
A Tapas Fino italélményvilága
Bence rögtön sörrel kínált minket, két plusz pont egyben: Estrella, egy olyan csapról, mint Spanyolországban. A következő italfogást már mi választottuk: természetesen vermutot. Fehéret és vöröset is kóstoltunk. Bitang jó volt mindkettő. Árban sem volt elrugaszkodó 1900-2000 Ft/6 cl (2026). Spanyolország egyszerű bárjaiban ~4 eurós középáron kaptam meg őket utoljára.
Italfronton koktélirányba csábultunk tovább és itt is mosolyogva nyugtáztam, hogy a kreatív, sajátos költemények is 4000 Ft alatt maradtak, ami még egy városközepi random utcában is átlagos, nemhogy világörökségi helyszínen teraszozva, visszamosolygó budai várral a horizont sarkában. Ketten háromféle koktélt próbáltunk, mind nyerő volt, nekem különösen, a Padron del Diablo, ami egy padrón paprikás tequilás kaktuszfüge szóda. Padrónnal is szolgálták fel. Lehetetlen nem mártogatni. Amúgy a korianderes+mangószódás mezcal koktél (Cilantrophist) is jól szuperált.
A teljes képhez spanyolországi bort és cavát (spanyol pezsgő) is kóstoltunk. Pipa és pacsi, hogy ezek is vannak, ráadásul a cádizi rozém csillagos ötös volt, de ezek árszintje a legkiugróbb.
A legprofibb ár-(kuriózum)érték arányhoz személyesen a vermut-koktél-sherry vonalon haladást javaslom itt.
Különleges, nálunk ritka szakasza még az itallapnak a sherryszekció.
Italutóirat: amúgy más nemzetek válogatott borai mellett magyar tételek is sorakoznak, ha külföldi vendégekkel érkeznétek. Beléjük az országosan kiemelkedőn Árpád pálinkát is menő lehet tölteni. Szintén nem minden helyes tétel Budapesten a tapolcai Stari Sörfőzde pár terméke sem. Spanyol, nemzetközi és magyar összetett szemmel is elég kerek a Fino itallap. Szép munka!
A Tapas Fino ételményvilága
Fúú, eléggé nagyon jót tapasoztunk itt péntek este, de megérte visszatérni és nagyobbat meríteni a patatas bravassal. Ettem belőle pár tállal Spanyolországban, de az övék a közelébe egyik kóstolt verzió sem ment. Ez annyira egyedi és ízletes. Ez itt egy jelenség, hiába pusztán egy szószos krumpliról beszélünk. Ritkán élek ezzel a sablonnal, de ez kötelező elem egy budapesti gasztrobakancslistához. A nagyon vegánok vigyázzanak azért, mert én csak FőlegVegánként továbbettem, amikor találtam meglepi majonzét a tálka alján. Jónak jó volt, csak nem küldetésszerű, és van, akinek ez kenyértörés. Apropó, Finoék kenyere külön kiemelten fino(m).
A többi tapa közül a padrón paprika is maximális volt. Citromcsöpögtetés nem árt rá, lazítani a sót. Szívesen üdvözölem a sült kápiapaprikát, amely több spanyolországi régió sajátja, bár én eddig inkább a Balkánon barátkoztam vele, vicces, hogy tapasváltozatban először pont Budapesten. Örömteli találkozás volt. A padlizsán croquetast vegán majonézzel szintén bármikor újra enném, de az erős mezőnyben más lett a kedvencem.
Csabi közreműködésének hála tudtam kóstolni saját rendelés nélkül a nekem csalós ínyenc tételekből is, mint a más kultúrából igazolt sült raclette sajt vagy a cecina sonka az alkalmi lapról (mer’hogy van múló ajánlat is).
Desszertből nem hagytam ki az ikonikus, nekem egy személyben is megosztó churrost, amelyből vagy rokonaiból még gyomorforgatóhoz is volt szerencsém a spanyolországi terepen.
Na itt egy munkában szemtelenül és durván akadályozó verzió érkezett a laptopom mögé. A csokimártásával összejátszó pozitívan felkavaró illata majdnem szabotőrként hatott a feladatomra, de büszkén már csak jutalomfázisban toltam be. Olyan példásan (jól) száraz volt, hogy tanítaniuk kéne a kinti olajbüféket.
Nagyon pozitív lett a tapaspróba vége (inkább közepe, mert már a következő két kinézettem is megvan egy visszatéréshez és még ajánlásokat is kaptam a háztól).
Hozzáteszem relatíve árban is jók. Nem azok a pinxto méretű koktélfalatok ezek, kiadós tapasok, többségében (akár jelentősen) 3000 Ft alatt maradó árakon. A padrón meg a cecina sonka ugrott ki ebből. Nem pont egy retró sarki spanyolországi tapasbár árszintje így sem, de alig üt el, cserébe emelt minőséggel, egyedi, kreatív változatban, Duna-parton, budai látképpel. Jó üzlet!
PRObb TIPP kevébé jártasaknak: társasággal jőve, itt eleve készüljetek az kaján osztozásra, nemhogy nem ciki, ez egyenesen a kultúra része, a tapasé is, a Finoé is. Szeretnék átültetni Budapestre, hogy ez az étkezéstípus lehet könnyed, közösségi program is.
Aki továbblépcsőzne főételek irányba, őt további szintek várják, de az én portyám alapjáraton italkorcsolya szinten zajlott.
A csapat elárulta, hogy ötletgazdájuk Sipos András, executive chef már a tervezési fázisban végigjárta Barcelona kiemelt vendéglátóhelyeit, hogy azok élményeiből is merítsen a Tapas Finohoz. Másik erőteljes inspriációforrás a baszk régió volt, amely többek között a Josperben sütött polipot ihlette.
A végére kértem egy gyorssegélyt, hogy mit javasol a ház. Kingának köszönjük a választ:
Az ismerkedőknek Angus bélszín toastot és a sült ördögszekérgombát javasolta, melyek összetettségükkel jól megmutatják, hogy náluk a tapas nem feltétlenül egyenlő az egyszerű falatokkal.
A szuperhaladó tippje a Josperben sült polip mellett a vegán Escalivada “Fino style” lett.
A látható, hallható élhető Tapas Fino
A jelenlét élménye is felfelé kerekedett a megilletődős kezdetek után, mert az elegancia ellenére – ahogy más cikk is írta – ez nem egy feszengős hely.
Kimondottan küldetésük teret adni annak, hogy az étkezés egyszerre lehet minőségi és felszabadult.
Bence, mint önjelölt Spotify felelős gondoskodik a jó zenékről, spanyolokról és másról. Pénteken pedig tudatosan kipróbáltuk az akusztikus estet, amikor (Instán) @tamas.borbely, az egyik visszajáró zenész kényeztette az étert egy gitárral. Ekkor történt meg a feljebb írt epikus jelenet, hogy a spanyol ajkú vendégek ülve, énekelni és táncolni kezdtek. Hétköznapi csoda volt!
Nem Bence volt az egyetlen szokásrend felett rokonszenves ember. Előre félek a hosszú kötényes pincérektől, mert gyakori a passzív arrogáns köztük. Itt nem volt baj. No, de a gyakornokból „kinőtt Virág” meg – aki három éve dolgozik, – annyira extra jófej volt első megszólalásától, hogy hozzáadott értéke a helynek.
Optikailag is kedves maradt nekem ez a tér, hiába nem ez az én tapasbár-zsánerem. KiFINO-ult ízlésű, de bárkit megszólíthat. Az élénk színes nagy képek és az egyedi lámpák kiugrúan látványosak, és jól ellenpontozzák a hűvösebb alapszínvilágot. Az én személyes kedvencem az a hátsó fal, ami bennem egy régi metróajtót idéz meg. Hiába nincs itt metrómegálló, én szívesen állok meg itt legközelebb is és folytatom például a tortillával (spanyol omlett) meg a hideg csicseriborsó-salátával a tapas-tapasztalatszerzést.
EXTRA térélmény: a WC-be vezető út Hotel Visionnal van kikökezve. Megismerhetitek egy 4 csillagos dizájnszálloda hallját, ha ki kell menni. Márpedig, ha mindent megisztok, amit ajánlottam, akkor ki kell menni 🙂
EXTRA térélmény: a WC-be vezető út Hotel Visionnal van kikökezve. Megismerhetitek egy 4 csillagos dizájnszálloda hallját, ha ki kell menni. Márpedig, ha mindent megisztok, amit ajánlottam, akkor ki kell menni 🙂
BÓNUSZADALÉK: vasárnap a Finoban a kutya a pénztárca legjobb barátja. Nemcsak kutyabarát az itteni vezetés, hanem gazdabarát is (sokan maguk is ebtulajdonosok) Minden vasárnap 10% kedvezménnyel fogadják a kutyával érkező vendégeket.
TRATTORIA TOSCANA
A Trattoria Toscana serkentő sarokpontjai
A 25 éves Trattoria Toscana formájában egy sarki, több sarokpontban karakán, tartalmasan is olasz sarki éttermet sikerült megismernem a Belgrád rakpart-turnémon:
- olasz hitelesség a stílusban + az ét- és itallapon (alapanyagok, receptek)
- bár náluk tudatosan nem a pizza a főszereplő, mégsem ültek fel időközben letudósan a nápolyi divatvonatra, a növekvő külvilági nyomás ellenére sem. Ők felvállaltan bevállalták továbbra is a pizza romana (tonda) stílust. Azt azonban a bükkfán túl cseresznyefával is sütik a kemencében, esküdve arra, hogy markáns ízeket ad a tésztához.
- Toszkána számukra nem csak névadó, hanem valóban kulcsszereplők az étlapon az eredeti toszkán fogások: egyesek kritériumhűen elkészítve, másikak direkt megtekerve. Nagyon büszkék például a carbonarára.
- versenyképes tudás és gondosság áll az ital-, különösen a borlap mögött is.
A Trattoria Toscana belső élménye: elkötelezett stílusmegőrzés
Amikor negyed évszázaddal ezelőtt a Belgrád rakparton megnyílt a Trattoria Toscana, még nem volt ilyen népes a nemzetközi olasz étterem mezőny, Budapesten sem. Ők emelt fővel a város első trattoriájaként mutatkoznak be.
Ebbe a dupla belterű, kellemes teraszos olasz étterembe a beleszeretésem már előzetes rakparti mintavételem során, a küszöbön át megtörtént. Rögtön megidézte egyes kedves leccei trattoriás emlékeimet – hiába nem Toszkánában van Lecce.
Olaszország pont az egyik olyan helyszín, ahol legjobban szeretem a becsben őrzött régi stílust és ahol cserébe legkevésbé szimpatizálok a modern vonallal, amely szakított a természetes anyagokkal, színekkel, formákkal és elment a felszíni, tartalmatlan csillogás felé. Ebben a kettőségben, Olaszországban és bármely nemzet olasz éttermi adaptációjában még jobban rajongom a régi olaszos életérzést, miliőt, ikonikus stílust. Ez kacsintott rám a Trattoria Toscana küszöbén túlról.
Nagyszerű érzésemre az alapító-tulajdonos Baji Ferenc megosztotta, hogy ő nem is akarja ezt megváltoztatni, csak karbantartani: „Ez már így marad.” Úgy látszik, ő alkamazza a mindenek felettinek tartott elvemet, a stílusmegőrzés melletti állagmegóvást.
Már étkezés előtt zabálnivalók a beltér részletei, az „ami kinn, az van benn” élmény: stilizált boltíves, oroszlános kopogtatós kapuval, Szűz Mária-szoborral, zsalus ablakokkal. Mintha egy olasz óvárosban járnánk. A mennyezet pedig az égbolt kékjével van kifestve. Szerettem ezt a játékosságot.
Sok szemszögből nagyon szép ez a hely, egy olyan korból, amikor még valahogy természetesen jobb ízléssel készültek a vendégterek. Legyen örök ez az ÖRÖKség!
Kilátásból is különösen szép jutott erre a sarokra, a főleg az alkony fényében mágikus a Gellért-hegyre. A Szabadság hídra is innét az egyik kedvencem a kibontakozó rálátás, ahogy a sziluettbe még éppen csak, de már belejátszanak a Gellért Szálló és Gyógyfürdő mesés kupolái.
Olasz mentalitás, mint elemi emberi erő
Ferenc mesélte, hogy az ő személyes indíttatása volt olasz, a divat világából, természetesen Toszkánából, Firenze mellől. Bevallja, nem ő ért a vendéglátáshoz, de mindig tud olyan séfet hozni, aki annál jobban. Az nem feltétel, hogy a séf toszkán legyen, de az igen, hogy jól ismerje a toszkán konyhát, a gyakorlatban is.
Ferencet amúgy ha nem magyarul szólalt volna meg – elsőre elhittem volna olasznak. Erőteljesen gesztikulált, és ahogy én láttam, időt megadva, belemerülve foglalkozik a dolgokkal és ahogyan leült lakmározni, az nekem megint csak olasz volt.
Hozzá a csapat is jókedélyű, energikus, laza viccelődős. Bár az aktuális olasz séf épp szabadlábon volt, modenai kollégája Stefano épp pincérszerepben tartotta a hazai frontot: olaszosan mosolygós és elegáns öltözetű, illedelmes és elidézős. Legalább négy nyelven kaptam rajta beszélni. Róla meg azt beszélik, hogy Olaszországban volt étterme, itt, a trattoriában pedig pizzaworkshopokat is tart.
Trattoria Toscana ételfront: ahol se minőségben, se mennyiségben nem volt kompromisszum
Az igyekeztem a minél jobban vegán, de legalább vegetáriánus vonal iránt náluk bukta a legnagyobbat.
A veganizált vegetáriánus pizzám remek volt: ideális mértékben füstös. Ropogott, külön élmény volt a széle, és volt tartása a még így is vékony közepének.
Ez még teljesen megfelelt az elsődleges ételmód preferenciáimnak: paradicsomos alap, minőségi grillzöldségek, nem kértem sajtot. Így is beütött. Dominált a bajnok szósz is, amely nem az a minden pizzáriás alap D.O.P., hanem tudott újat nyújtani.
A pappa al pomodoroval, a sűrű, kenyérrel készült, durván krémes, mondhatni darabos (jól értsétek!) olasz paradicsom(nem)levessel viszont itt ismerkedtem meg. Epikus első találkozó volt. Ez is úgy volt állati, hogy nem volt benne állati.
A helyszínhez és a színvonalhoz az árak is rendben voltak, a pizza 4950 Ft, a pappa – amit nem lehet a folyékony levesek ligájához mérni – 3690 Ft (2026-ban).
Szintén alapszabványom szerint kóstoltam a házi focacciaból, amelyből rengeteg sül itt és a finom illata uralkodó élmény a Trattoriában. Az egyik üzletvezető, Tibor benyúlt a pultba és kézzel adott egy cikkelyt nekem, egyet magának. Imádom az ilyen közvetlenséget. És mit imádtam még? Azt a focacciat.
A desszerteknél már megengedőbb voltam magammal tej-tojás irányába, mert civilben szinte nem is desszertezem. Ferenc figyelmeztett, hogy mindegyik extra, de kiemelte a tiramisut és a citromtortát.
A tiramisu tényleg a kifogástalan és maximális volt, és értem, miért mondják, hogy ilyet csak Olaszországban kapni, de már pont éreztem hasonlóan pár tiramisu iránt. Viszont a citromtorta… – na attól leszakadt az egem. Ilyen csak egy volt az életemben, ezt merem állítani.
A legnagyobb kihágást a járt utamtról egy kagylós tésztával követtem el. Közel 7 éve nem ettem kagylót és a kikért tagliatelle Barca módra eleve a csupán 6. alkalom volt ez idő alatt, hogy kíváncsiságból választottam „húsos” ételt. Annyira tetszett a legendája (kérdezzetek rá), hogy egyszer az életemben meg akartam kóstolni. Azonnal meg is gyászoltam, hogy a szabályaim szerint nem ehetem többé, mert végül nemcsak a legenda tetszett.
Én itt hálásan megálltam a saját kóstolásaimmal, de…
…minden pincérkaron közlekedő másik étel is egy külön festmény volt.
Az is tetszett, hogy ezek szinte élelmezési segély méretű adagok voltak, nem modern gasztrós „rövidételek”.
A házaik különlegességként büszkék még a só alatt sütött halra (pont elcsíptem a szertartást a szomszéd asztalnál) és a királyrák-tatárra, amelyhez szintén jár felszolgálási mutatvány.
A Trattoria Toscana italvonala a kiBORítón jó borlapon innen és túl
Ennyire gondosan felépített itallapot ritkaság étteremben látni, ahol az italnak hivatalból lehetne alibije másodlagosnak lenni, de nem itt! Itt az ital a második első!
Csak a borlap két bőséges, olasz és magyar oldalból áll, típusokon belül is borvidkékre vagy régiókra bontva. Míg a magyarokat zömében volt hová tennem, az olasz oldal megmutatta, hogy hiába köszönnek rám sorra ismerős tételek az útjaimról, még sehol nincs a tudásom. A korábban saját enotecaval is bíró Ferencnek viszont minden bor mögött csak újabb bő ismeretanyaga bontható ki.
„Ha 23 éve foglalkozol borral, és nem iszod el az agyadat, akkor nemcsak a májad romlik, de a tudásod is gyarapszik” — sziBORkázott.
Ennek tetejében meghatott azzal, hogy a kínálatból, ami eleve saját válogatás, leszűkített nekem egy személyes 7 tételes, fél decis borkóstolót, a habozó bortól és a fehértől az amfórás boron át a vörösekig. Ezt a pultban Lilla nyolcadikként még megtoldotta a saját kedvencével.
A fehér kedvencem az Olianas Vermentino di Sardegna DOC 2025 lett. Na, ez nagyon extra, nagyon ízletes, nagyon valamilyen. Itthonról nézve már-már egzotikus, pedig ittam már kinn is vermentinot. Az ennyire nem vett le a lábamról (nem úúúgy értetteeem).
A vörösök közül a pugliai Vignatorta biobor tényleg egy torta volt vagy másképp az ízek szimfóniája. Arcon csapón intenzív élmény.
Nem hallgathatok a You can nevű sangiovese borról sem, ami már névleges hazai pályáról, Toszkánából száramazott. Elsőre kortyra egy nagy wow, egy gyümölcsbomba!
A Medici Ermete Arte e Concerto nevű száraz vörös habzó Lambruscójánál az íz és az illat is más-más élmény. Olyan erőteljes, hogy még a kiivott poharat is állítom, hogy végzetesen színesen hagyta.
Lilla kedvencén is osztozott vele az ízlésem, úgyhogy neki külön hála az Orsogna: Nican Montepulciano d’Abruzzo Riserva 2011 ajánlásért. Fenomenális volt.
Azzal érdemes számolni, hogy ezeket a nem mindennapi olasz borokat, másfél decis poháradagban ünnepi áron is mérik (2190 Ft-tól felfelé, zömében 3000 és 4000 Ft között.)
A boron túli itallap is figyelemreméltó. Az először Torinóban kóstolt Cynarból már láttam, hogy itt haladóbb spritzekkel is gurigáznak. Én egy Etna Spritzzel gurguláztam, ami szintén első élmény volt. Szépen odavágott. Nagyon frissítő, karakteresen fanyar, jól csúszik. Végtelenítve lehetne inni.
Az alkoholmentes részlegről egy üvegelt Bio Sicilia vérnarancs limonédával voltam boldog, de láttam, hogy chinotto változat is lett volna, ami különösen kedvenc italélményem az olaszországi mentes napjaimon.
A Trattoria Toscana közélet
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én egy fő idegenforgalmi tengelyen lévő nagy múltú olasz éttermet önkéntelenül turistákkal telinek feltételeztem. Ehhez képest, csütörtök délután bár volt külföldi pár és egy távol-keleti asztaltársaság, jelentős magyar többséget tapasztaltam, több visszajáró vendéggel, akinek a háziak ismerték életük fonalát, zajló egészségügyi vagy karriertörténeteiket. Ez különösen szimpatikus.
A közép délutántól felfelé már egyenlítettek a külföldiek.
Délután inkább nyüzgő családi étterem hangulata volt a trattoriának, amit Olaszországban is rendszeresen láttam, de ugyanúgy beült egy meglett öreg úr is egy pohár (mintha) narancsborra és a lazacsteakre.
Akadt vidám középkorú férfitársaság és néhány asztalnál felbukkant egy-egy pohár bor is, máshol egy koccintásnyi limoncello is, de egy állva húzóra söröző biciklis is tetten értem.
Minden kifejtett vendéggarnitúra magyar volt amúgy.
A Tattoria Toscana egy színvonalas, de nem túlelegánskodó hely, sportmezben is ugyanúgy elvoltak itt, mint közepes vagy nagyobb puccban.
Az olasz zene is újra és újra köszöntött ott jártamkor, így ez is, ahogy gondolom sok minden más is, hozzátett ahhoz, hogy a Trattoria többszörösen rendelkezik Ospitalità Italiana tanúsítvánnyal. Amikor azt mondtam Ferencnek, hogy csak olaszországi tanúsítványnak lenne igazán ereje külföldi olasz éttermeknél, egyszerűen csak elegánsan oda vezetett ezekhez az elismerésekhez (több másik magyar között).
Az egyetlen dolog, ami számomra lehetne még olaszosabb, az már rajtunk, vendégeken múlik: ha megmutatnánk, hogy mint a kinti olasz éttermekben, bírjuk mi zárásig is a dolce vitát és 20–21 órás telt ház után nem adjuk fel egyre másra akkor, amikor az olaszok igazán elemükben vannak. Rajta! Induljon közösségi emberkísérlet erre! Úgy következtetem, ha valahol, akkor ebben a trattoriaban sok minden adott ehhez.
BAMBUSZLIGET JAPÁN ÉTTEREM & SUSHI BAR: itt dugták el Budapest egyik legkülönlegesebb itallapját is.
Ellentétben a spanyol és az olasz kultúrával, Japánból nincs helyszíni tapasztalatom, csak más országbéli sushibáros, izakayás vagy snack báros. Ide ennyi volt a hozományom.
Az egész Belgrád rakparton, az esti műszakból a Bambuszligetet közelítettem meg úgy, hogy biztosan legtávolabb áll majd a Kocsmaturista projektemtől. Azt gondoltam, hogy egy tapas bárnak és egy olasz étteremnek azért csak lesz valami átfedése a küldetésemmel, de arra tippeltem, hogy a Bambuszliget kapcsolódása majd megáll ott, hogy láttam egy férfit Asahi sört inni a teraszon. Hát nem! Persze nem a kocsmahangulat, de cserébe az itallap olyan meglepetést okozott, hogy azóta is rázom a fejemet.
Két külön látogatást tartottam itt. Az egyik az ételről szólt, a másik az italról.
Az ehető Bambuszliget: „Ez a wasabi aztán nem Aldis!"
Kezdem az étellel, hiszen a többség ezért jár ide, bár előre állítom, hogy olyan dimenziókaput nyitok majd az italmeséimmel, hogy aki olvassa és érdekelt a témában, az jóllakottan is nagyszerű érzéssel zarándokol ide.
Geri, a már veteránnak számító üzletvezető – miután elmondtam neki, hogy mi járatban vagyok, és tetejében, hogy milyen korlátaim vannak – nem ijedt meg attól, hogy alapvetően haldomináns étteremüket minél mentesebb menüvel mutassa meg nekem. Így itt a vegán optimumtól eltérés megállt a panko morzsában és az egyik sushi cheddar sajtos borításában.
Levekkel nyitottam. Mintha Geri tudta volna, hogy mentes napon a három kedvencem között van minden, ami matcha. Pazar kezdés volt a matchás limondé és a mizo leves is.
A felvezető tavaszi tekercs is törzsfejlődött új kaszt volt számomra, a csodaselymes algasalátával, de a főfogások mentek át rajtam igazán kegyetlen úthengerként.
Ettem már pár országban sushit, de ezek…az ízek, a textúrák nekem már nem földiek…és itt tényleg van értelme, sőt élménye(!) annak a szónak, hogy textúra, nemcsak gasztrobloggerektől kölcsönzött könnyű fordulat.
Elsőként is aláírnám azt, amit a honlapjukon állítanak, hogy ez tényleg kilépés a hétköznapokból, nemcsak gasztrokulturálisan, de minőségi értelemben is.
A szomszédasztal spontán tollba(=billentyűzetbe)mondása is osztotta az élményemet:
Nő 1.: ez a világ legjobb étele, elmondom Neked
Nő 2.: elképesztő ez a sushi…
A szombati italórámon hasonló jelenet ismétlődött meg az evő szomszédaimnál:
Éppen azt vallotta be az egyik lány a társának, hogy ő már a harmadik, akit elhoz ide. A kedvenc mondatom az lett tőlük, hogy „ez a wasabi aztán nem Aldis…”
Egészen remek légkör kerekedett, bár nem japán, de jó zenékkel. A leányok sem ragadtak le műkörömfesték vérszegényebb témájánál, még a Bëlga együttes örökbecsű „Fehér ló fia, a Faja” számát is felidézték. A jóga meg az alfa mellett pedig szóba került, hogy milyen jó is lenne Ozorás táncos lányokat hívni a templomi esküvőre. Bár sok hallal operáló hely a Bambuszliget, de szerencsére nem bizonyult ekkor halvérűnek.
Bambuszliget történet és küldetés
Oly sok volt itt a magyar hang a címeres turistazónában, hogy nem lett volna tartós talány bekötött szemmel, hogy melyik országban járok.
Nem csoda! Volt ideje elülni a nemzeti köztudatban a 2003 óta működő Bambuszligetnek.
„Akkor nem volt még olyan kérdés Budapesten, hogy melyik japán étterembe menjünk? – emlékezett vissza Geri az időre, amikor holtverseny elsőként nyitottak, egy évben az első Wasabival itt, egy korábbi indiai étterem helyén, az alapító Gyuri ázsiai gasztroőrült feleségének ötletére. – Azóta is írjuk a kis sztorinkat, ugyanazzal a tulajdonosi körrel. A vezetés is elég patinás, szinte 20 éve dolgozunk együtt.”
Azóta sok minden történt. A helyi emlékezet szerint a konyha alapjait egykori séfjük, Shoji Morita szakácstanár tette le, aki tokiói gasztronómiai egyetemen is tanított és szakácsolimpián is indult Japánban, hazai színekben. Ő nevelte ki és többször ellenőrizte az utódjait, például Farkas Pali konyhafőnököt.
Az eltelt időkben megszaporodott japán étteremről úgy látják a Bambuszligetben, hogy sokat közülük más távol-keleti nemzetek nyitnak, japán szakember nélkül, és még ha fancyk is, nem sok közük van Japánhoz.
„Az ázsiai étterem, ahol minden van, az nem japán étterem“ – osztotta meg az egyenlet megoldását Geri.
Azt, hogy nem csak ők beszélnek haza, egy 2026-ban elnyert Gault&Millau 1 szakácssapkás elismerés jelzi.
„Nézd, Michelin-ajánlottak lettek…” – fotózta le a díjat kikezdhető értelmezéssel az egyik vendég a fülem hallatára.
Bár hosszú történelmében többféle kulturális programkísérletre lehet büszke a Bambuszliget, rendszeres programjaik ma nincsenek. Geri gyorsan egyetértett velem, amikor azt mondtam, hogy ők így is egy kultúrprogram: „Itt lelassul a vérkeringés, egy pici utazásnak számítunk” – erősítette meg.
Nekem külön vívmány, hogy itt végre nemcsak kísérletből és ellesésből próbáltam itt pálcával enni. Geri, aki 20 éve gyakorolja ezt, olyan alaposan és szemléletesen tanította a saját technikáját, hogy bár még komikusan és gusztustalanul, de először csak pálcával ettem meg két nagy tányér ételt (és már nem úgy hogy csalón felnyársaltam. Én bizony csíptem.) Ezzel a történelemkönyvembe akkor is bekerült volna a Bambuszliget, ha pár nap múlva nem bolondulok meg az italaikért is, de szerencsére az is pipa!
Itt is mindenki más étele is zaklatómértékű ingertámadás volt. A csúcson a sushihajók és a sushitorták állnak.
Bambuszliget iránymutatás kezdőknek és haladóknak
Megkérdeztem Gerit, hogy mit ajánl sushitémában újoncoknak kezdőcsomagként, hogy ne járjanak úgy, mint anno ő azon a vegyes emlékű randin, amikor túl gyorsan bedobták a mélyvízbe.
„Mindig építkezünk, az európai gyomor számára nem annyira kirekesztő dolgokkal: tojáslepény, avokádó, zöldséges dolgok, aztán jöhetnek a nem túl durva halak.”
Geri szerint háromszor kell sushit enni, hogy kiderüljön, hogy kedvenc lesz-e vagy „soha többé” kategóriás.
A középhaladóknak szóló ajánlata a sushi-sashimi bambuszhajó. A sashimi nyers halszelet, hagyományosan jégcsapretek ágyon.
Az iható Bambuszliget
A legmesszemenőbb koktélbárokban sem könnyű ilyen misztikus és egzotikus itallapot találni. Rögtön listába kezdtem, hogy mit kóstolnék meg, majd a lapot jól ismerő Geri átírta azt a saját pro tippjeivel, én meg hagytam.
Mint megtudtam, eredeti japán koktélbárokból merítenek ötletet a menüre. A külföldiek miatt tartanak Unciumot, sőt Aperol Spritzet is, de ezeken túl japán minden: a vodka, a whiskey és a gin is. Kiemelt különlegességük a yuzulikőr, amit inkább koktélba ajánljanak.
Első kóstolt italom a Shizuku Old Fashion lett, egy „tök egyszerű, de brutál ízű shakerkoktél”, amelynek a pesti Gravity Brewing sörfőde egyik bármixere adta a receptjét.
Ezt Geri és jóarc kolléganője, Viki külön-külön ajánlották. Bár Viki szerint csajos, Geri szerint semmiképp, főleg, ha 4-5-öt iszol belőle.
Szerintem nem volt csajos, pedig eskü’, csak egyet ittam, kellemesen fanyar, nagyon ízletes és frissítő.
A folytatás egy Csendes-óceán vízzel is készült japán gin (Etsu Pacific Ocean Water Gin) lett, nem tonikkal, magában! Ez is nagyon karakteres. Én szokásos albános, bolgáros lassú kortyaimmal vittem „be a szervezetbe”, de megittam az utolsó kortyig és sószemig. Viki megesküdött, hogy ne ő sózta meg a sima gint a függöny mögött. Hittem neki..
A harmadik leckém a Yuzu Fresh volt: gyakorlatilag egy yuzu likőr fröccs vagy egy vodkaszóda vodka helyett yuzu likőrrel. Ez billentett ki legkevésbé az egyensúlyomból. Nekem olyan volt, mint egy alkoholos limonádé, abból viszont extra frissítő. Melegben telitalálat lehet.
A búcsúitalom egy 4 éves, sakééértelésű szilvabor viszont újbb személyes szerelem, ez egy alkoholos kompótot idézett meg, és még két gyümölcs is járt hozzá, feltűzve. Ezt könnyebb volt „pálcával” enni. Csak a kapacitás- és nem az érdeklődéshiányom parancsolt itt megálljt a kísérletezésemnek, de elárulom, az itallapnak még lett volna kapacitása…
Enni, inni és ott lenni is pozitív meglepetés volt a Bambuszligetben. Valóban nem alapküldetésem szerint való, de a „kocsmázva utazni” jeligéből ez nekem is utazás volt, egy olyan kultúrába, ahova földszinten utazva nehezen jutok el. Aki a társaságával bensőségesebben utazna, azoknak a három szint közül az alsón vannak csoporttal foglalható Japánban állítólag jellegzetes, elvonulós tatami(=japán szőnyeg)szobák is.
TOVÁBBI ESTI ÉTTERMI PERSEKTÍVÁK A BELGRÁD RAKPARTON
Egyelőre az érdemben látogatott konkrétan Belgrád rakpart, délutáni-esti éttermeim és kocsmaféléim végére értem. Maradt még négy perspektíva az utcában a teljes munkához, ezek közül egyben villámlátogatáson voltam, háromban még egyáltalán nem:
- Baalbek Lebanese Restaurant: népszerűsége Budapest-szerte visszhangzik. Az étterem a belső tere maximálisan elegáns. Terasza külön életet él. Erre sétálva a felszabadult nyári pezsgéstől a fegyelmezett vacsorázáig vegyesen lehet jeleneteket elcsípni. A Baalbekkel nyúlfarknyi szinten ragadt az ismerkedésünk. Bár direkt szeretem a libanoni konyha több ikonikus fogását is, ide még csak egy-egy italra ültünk be Csabi cimBORámmal: ő a törökök híres Yeni rakijára, ami sokszor mosolygott rám Isztambul környékén. Én pedig egy libanoni Ksarak nevű arakot választottam. Azoknak, kik kevébé tudnák: ezek rokonitalok, ánizzsal készített szőlőpárlatok, amelyeket vízzel hígítva isznak. Ettől az átlátszóból hirtelen fehér színük lesz. A felöntés külön show! Az ízük újoncoknak először szokatlan lehet, de hamar megszerethető. Nem felhajtós röviditalok, inkább elidőzős fél-long drinként érdemes rájuk gondolni (2290/2790 Ft – 2026-ban). Nem mindennapi ajánlatok Budapesten sem, tehát aki erre jár, ezekért is érdemes beülni, leghatásosabban persze a libanoni étlap próbálgatásával összekötve.
- A nagyon híres Dionysos Taverna nevű görög étterem kirívóan fehér-kék színeivel egy külön mikroklímát hozott létre. Itt kívülről mindig telt házat láttam, de a hangulat rend szerint nem különösebben érződött vigalminak. Próba után többet látok majd.
- A Trattoria Al Ponte nevű vonzón elegáns éttermet, mint önálló felfedezést hiba volt hátrahagyni. Kívülről nem látszik minden, és most, e sorok íráskor jövök rá, éppen élőben a szégyenteljes tanulságra, hogy itt a terasz egy külön egység, nemcsak az étterem nyúlványa. A Terazza Al Ponte panorámája mindig is vonzott, de most tudatosítom, hogy magában bár kategóriában indul és a képein is jóval inkább spritzezős, koktélozós terasz, mintsem pizzázós vagy cigánypecsenyézős. Így jó eséllyel a Kocsmaturista listán is helye lenne, mégis 9 napig kihagytam. Van miért visszamenni. Duplán! A terasz utáni nyomozás véletlenláncában ugyanis megtudtam, hogy az étterem pincéjében pedig hétvégente zenés klub működik, ami szintén kíváncsivá tett.
- Beef & Bone: alapvető húskerülőként nekem ez az étterem marad legutoljára, ha csak titokban nem egyenrangúan kocsma is. Polkorrektül azonban nem hallgatom el mások elől a létét. Aki a különféle nagyvilági marhadarabokra kattan, annak a Belgrád rakparton errefelé mutat az iránytű.
CAFE BRUNCH BUDAPEST - RAKPART: a reggeli és nappali órák ínyenc helytartója
A Belgrád rakparti délutáni és esti kulináris kényeztetés kifejtésének és kilistázásának végén sem búcsúzunk az utcától. Jut gasztrotettestárs a reggelre is.
A világos oldalt kiemelten a Cafe Brunch Budapest képviseli, amely neve és logója joggal lehet ismerős a főváros több pontjáról. Ez itt ugyanis egy elképesztően epikus sikertörténettel bíró magyar reggelizőlánc Belgrád rakparti egysége, amely döbbenetes mennyiségű globális reggeli kedvenccel dobja meg a lokális kínálatot. A húsimádoktól a vegánokig mindenkinek a kedvében járnak korai/késői napindításhoz (8-16 óráig). Emellett kompakt ebédopciókat, sőt (most figyeljetek!!!) kétoldalas alkoholos itallapot is fel tudnak mutatni.
A Cafe Brunch-legendárium
A lánc mintaértékű sztorija, hogy egy bővülő családi-baráti apartmanhálózat saját vendégeinek kiszolgálására hoztak létre egy reggelizőhelyet, mert rendszeres igény volt erre, mégsem tudtak igazán mit ajánlani a környéken. Az alapító-tulajdonos a több európai országban élt, és főleg Európában-Ázsiában sokat utazott Korchmáros Tamás (látjátok a családnevét? Szinte rokon!). A vendégként szerzett gazdag tapasztalatait mára saját reggelizőláncában kamatoztatja, többek között a Belgrád rakparton.
A Cafe Brunch-lánc bár onnan indult, hogy Tamás maga sütötte az első egységben a legegyszerűbb tojásételeket, 9 évvel később 10 egységben szuperhaladó szinten kínálja a gurmé mindenféleséget. Pont a kritikus Covid-időkben kockáztatták a legnagyobbat, de előre menekülve túlélték, és már Szentendrén és Győrben is jelen vannak, az üzleteket saját pékségből látják el, és most még nagyobbat álmodnak.
Van olyan kolléga, aki 8 és fél éve van velük. A Belgrád rakparti egységben az útegyengetőm, Norbert nagyon szimpatikus, minden szemszögből jól kvalifikált szaki volt. Maga a teremtő, Tamás is leült velem az őshelyszínen és személyre szabottan állított irányba a bőségzavarban. Köszönöm mindkettőjüknek.
Reggeli már délben, koktél már reggel
Az őrület határáig jó volt a Cafe Brunch matcha lattéje és nagyon működött kókusztejjel. Itt két alkalommal összesen két vegán és két vegetáriánus ételt kóstoltam.
A sós karamellás New York Roll a hétköznapi civil ételmódomhoz képest nemcsak a tejjel-tojással kihágás. A könnyű reggelik gyarló gyakorlójaként ritkán nyúlok ilyesmihez, de majszolás közben azt kérdeztem, hogy ugye majd a mennyországban mindennap szabad ezt? Persze, nem volt opció nekem ehhez a kés-villa, a végén a körmöm alatt is csoki volt. Azt is lestem a finisben, hogy mikor nem figyel senki, hogy tisztára nyalhassam a tányért a „csak még egy kicsit” jegyében, de ezt buktam.
Az aszalt paradicsomos-avokádós bulgursaláta közben is az volt írva a gondolatbuborékomba, hogy „te jó ég!” Ez főételként helyi viszonylatokban egész jó üzlet is, 4150 Ft.
A jól megpakolt tofukrémes, gurmé gombás és zöldséges vegán toastot is elégedettséggel nyammogtam be, de a kettő közül az előző lett az én pálma- és prímvivőm.
A málnás croissant élménye itt is a magas léc áldozata lett, mert persze hogy jó volt, de a New York roll és bulgursaláta mellett itt már a Nap is az árnyékból süt.
A mentes italok közül további feltörekvő egzotikum a dobozos vízikefír.
A még mindenebb evők opciói kitágulnak omlettek, toastok, buggyantott tojás fókuszú étkek, palacsintatornyok, sőt angol reggelik, stb. felé is. Világszépek voltak.
És ha azt gondolnátok, hogy ide csak külföldiek járnak, sorra értem tetten (=beszéden) a magyar társaságokat a főműsoridőben, szombat reggel. Voltak, kik itt beszélték meg a soron következő hétvégi nagy bevásárlást. Az angolul teljesen jól beszélő pincér is előbb szólította meg az asztalokat magyarul. Ez árulkodó! Sajnos sok helyen nincs így.
Na és akkor az alkoholok. Kibírtam, hogy illendően hátrahagytam őket. Jó vagyok? Tamásnál rögtön rákérdeztem a témára.
Állítólag kezdettől fogva társszereplői a lapnak a különféle piák, ma borok, sörök (kisüzemi is), koktélok, gin-tonik, spritz, spiritek, likőrök. Természetesen a mimóza a legnépszerűbb, de még a kávéba is kérhető turbó. Ha már kávé: a Budapest Kávé márkával dolgoznak. Ezt is megkóstoltam és teljesen ízlett!
Tamás vallja a frázist: a brunch without alcohol is just a sad breakfast (=egy brunch alkohol nélkül csak egy szomorú reggeli).
Koncepció volt, hogy a fiatalok meg tudjanak inni egy koktélt, ha kitolnák a brunchot. Az itallap összeállításánál figyeltek arra, hogy a sör és a bor mind magyarok legyenek. Én „hazaárulón” egy bloody maryt kértem, ami olyan sűrű volt, hogy a zellerrel együtt inkább desszertnek számított.
Kétszer is lelkesen távoztam a Brunchból, alcélom is lett az összeset végigpróbálni a hálózatból. Jó ez a koncepció: reggeli még délután, koktél már reggel!
Utóirat érdekesség: Tamás mesélte, hogy ő adta a fülest a BUM-nak a Belgrád rakpartról, hogy jó lenne ezt is felvenni az utcáik közé.
KOCSMAFÉLÉK A BELGRÁD RAKPART KÖRNYÉKÉN
A Belgrád rakparton a Why Not és a sok különleges éttermi ital mellett és azzal együtt is, hogy végül lett még egy extra jelölt – egy idő után hiányozhat a még több nettó kocsmaélmény lehetősége annak, aki velem együtt azt is szereti. Szerencsére nem kell messze menni, rögtön ott a szomszéd Molnár utca 3 jóval kocsmásabb tartalékossal, az egyik mellékutcában pedig titkos kincsként rejlik egy valódi Különc.
MOLNÁR UTCA: A NEMZETEK ITATÓINAK UTCÁJA
A közvetlemül párhuzamos Molnár utcában kicsiben, inkább itatófunkciókra alapozva, önkéntelenül összeállt egy hasonló szett, mint a Belgrád rakparton étteremekből. Egy sorra került egy bajor söröző, egy ír pub és egy mexikói bár. Válaszképpen elneveztem a Molnár utcát a nemzetek itatóinak utcájának.
Ahogy a rakparti éttermek érdemben itatnak is, ők meg mind méltón etetnek is, főleg a Hugo’s Mexican Bar & Kitchen. Ők egyenrangúan étterem is, de ahogy a nevükben is előbb jön a bár, úgy a bárosan csábosan sötét légkörön, a bohém hangulaton és közéleten is ez uralkodik jobban. Ettől még a legtöbben „evésre is használják a szájukat.”
HUGO'S MEXICAN BAR&KITCHEN
Emlékszem, másfél éve véletlenül találtam rá a Hugo’s-ra, lecsábított és azonnal menthetetlenül beleszerettem. Jó ízlésű keveréke a sötét báros jellegnek és a színes dekorációknak.
Pont, ahogy a mexikói kultúra élettel teli, vidám kompozíciót alkot a koponyákból, melyek máshol a halálnak és az életveszélynek a jelképei, úgy emelnek Hugoék is a sötét alapszínekből és a pincevilágából egy tarka, energetizáló helyet.
Ez a dizájn és berendezés nálam csillagos ötös, minden fél négyzetméteren van mit nézni, és ha nem innék-ennék semmit, már akkor is feltöltöttebben távoznék, de ezeket azért kár lenne kihagyni.
Bloody mary sörkoktél formában és a többiek
Az itallap Mexikóhoz hűen bővelkedik a nálunk ritka tequilákban, kiegészül mezcallal és nyilván nem hiányzik a margarita sem (a jeges változat sem). Sok a mexikói ital-alapú koktél is, de a nemzetközi és magyar kínálat is elég széles körű minden italkategóriában, annak ellenére, hogy ritka tökösen bevállalták, hogy náluk nincs Aperol Spritz.
Az itallap Mexikóhoz hűen bővelkedik a nálunk ritka tequilákban, kiegészül mezcallal és nyilván nem hiányzik a margarita sem (a jeges változat sem). Sok a mexikói ital-alapú koktél is, de a nemzetközi és magyar kínálat is elég széles körű minden italkategóriában, annak ellenére, hogy ritka tökösen bevállalták, hogy náluk nincs Aperol Spritz.
Az én személyesen itt először próbált kedvenc különlegességem a Michelada Rojo nevű mexikói sörkoktél lett. A pohár szélét ikonikus pikáns mexikói fűszerkeverékkel vonják be, majd paradicsomlébe beleadagolják a Corona Extra sört, de (!!!) üvegestől. Ilyenkor már nemcsak sör van az üvegben, hanem üveg is a sörben. Mondanám, hogy exkluzív ajánlat, de ez, ami a sör illeti, inkább inkluzív. A Hugo’s változatot zellerrel kínálták, így a bloody mary sörkoktél-verziója volt. Megéri a 3390 Ft-ot. Itt nem csak a Corona az Extra, hanem az egész ital. Szerintem egy fűszerdarabka sem maradt utánam a pohár szélén. Nagyon ajánlom ezt az egzotikus élményt. Ez is egy helyben utazás
Állítólag a mexikói vendégeiknek is kedvence (láttam is rá példát). Gondolom olyasmi ez, mint a külhoni magyaroknál a Túró Rudi a helyi kis magyar boltban.
A mezcallal is kísérleteztem. Jól csúszott a bárból ajánlott példány, és bónuszban járt hozzá egy kis sűrű ananászos üdítő, ami külön élmény volt.
Alkoholmentes üdítőből is jut mexikói, a Jarritos, több ízben. Bár óvtak a legegzotikusabb guavás édességétől, szerintem nem édes szájúként sem volt túl sok, de annál jobb.
A mezcalos csokis churrostól a steakig
A mezcal az étlapon is vendég, a Hugo’s Churros desszert ugyanis mezcalos csokoládéval érkezik. Az étlapról én most szigorú maradtam a sok rakparti kivételt evés után, és a jóleső, könnyedebb Chips & Guacamole-t választottam. Legközelebbre kinéztem a szintén szűkebb #FőlegVegán vonalamon belül maradó mangós avokádós salátát sült paprikáva.
A mezcal az étlapon is vendég, a Hugo’s Churros desszert ugyanis mezcalos csokoládéval érkezik. Az étlapról én most szigorú maradtam a sok rakparti kivételt evés után, és a jóleső, könnyedebb Chips & Guacamole-t választottam. Legközelebbre kinéztem a szintén szűkebb #FőlegVegán vonalamon belül maradó mangós avokádós salátát sült paprikával.
A bármit evők itt is el vannak kényeztetve. A burrito szintjétől a steakig van fellépcsőzés. Itt is volt vendégtől tollbamondás. Egy magyar nő szólt így az ételekről: „csodálatosak.”
A közélet és a hangulat remek, jó értelemben inkább kocsmásan laza és pezsgő, mint éttermes, főleg a bárteremben.
Érdekesség, hogy amikor én voltam, két nemzet osztozott az én térfelemen: a magyar és a mexikói.
A csapat is példás: közvetlen, laza, viccelődős, segítőkész, valódi emberek, nem droidok. Ketten közülük – Lolka és Bolkásan – Mark és Marco nemcsak, hogy itt dolgoztak másfél év eltelte után, hanem még meg is ismertek. Ők is pozitív adalékai a helynek.
Kiemelten ajánlott célpont tőlem a Hugo’s. Amellett se menjetek el, hogy a szomszéd kis Pintér mellékutca milyen hangulatos. Szerintem a pesti oldal egyik leginkább mediterrán óvárosiasan ható utcája. Már csak ezért is érdemes arrafelé fordulni, de ha már ott jártok…;-)
EXTRA FIGYELMEZTETÉS: a WC-be lejtős út vezet. Vicces, de ott akkor is tudtok csúszkálni, ha nem vagytok szétcsúszva. Óvatosan!
DAVY BYRNE'S IRISH GASTRO PUB: a nem helyiek helyi kocsmája
Évek óta példálózom azzal, hogy a kedvenc ír kocsmám Budapesten a Davy Byrne’s, de akkor is, ha bárhonnan Európából egy szimpatikus ír kocsmát kell mondanom. Nos, ez második helyszínén történetesen éppen a Molnár utcában található.
(Egyes képeim innét régebbiek.)
Földszinten utazva Írországot eléggé hátrahagytam a felfedezéseimben (majd ha feljutok az ideális komppont szintjéig Angliában…). Minden élményem, amit ír kocsmákban gyűjtöttem, Írországon kívüli. Így is megfigyeltem, hogy a külföldi adaptációknak két fajtája van. Az egyik korrelál azzal, amit az eredeti ír kocsmákról tartanak, a másik nem. Az egyik természetes, laza, bulis, a másik csillogó, nagyszabású, túlságosan megcsinált, kimért. Sajnos úgy érzékelem, hogy több van a második típusból Európában, bár azok sem mind rosszak, de szívből az elsőt szeretem. A Davy Byrne’s számomra az első.
Amikor visszatértem ide a Belgrád rakpart projekt kapcsán, úgy is éreztem, hogy túl régen nem jártam már itt. Ismerős arc fogadott a pultban, sőt a pultnál is, és rögtön olyan spontán, megjósolhatatlan, zabolátlan kocsmajelenetbe csöppentem, hogy az azonnal visszarántott ennek a világnak a vadonjába a nagy éttermes kitérő után.
Érezni a jeleneteken, a mozdulaton, a zenéken, a színeken, az anyagokon, hogy ez egy igen kötetlen hely.
Hirtelen távozásomkor egy amerikai utazó lány éppen érdekes budapesti kocsmákat ajánltatott magának.
A Davy Byrne’s egy valóban ír alapítású kocsma, amit eredeti 6. kerületi helyén két expat srác, Tim és Bryan nyitott. Pár év után cókmókolt át a pub a Molnár utca egy sarki üzletébe, ahol nyáron két utcára nyílik a kocsmaablak és duplán csalogatják a csábós miliőjükre fogékony járókelőket. Jó időben ez még a kis faszékes járdaterasszal is kiegészül. Visszatérő figurákat is el-elcsíptem erre járásom 9 napja során.
Alapvetően két külön nyelvet beszélnek odabenn a pultosok, angolt és magyart. Ez tudatos koncepció része. Ahogy pár éve vallották, a nem helyiek helyi kocsmáját akarták létrehozni. Még az egyik esti élőzenész, Jeff Joyner is külföldi származású volt.
Itt az expatok, magyarok és turisták szimbiózisban élnek.
Hasonló összetettség jellemző a csapokra is, melyekről ír és magyar nedűk, valamint nemzetközi márkák párhuzamosan fakadnak. A város legjobb csapolt Guinnessére büszkék (tényleg jó volt), de ír vonalról Kilkenny és Hophouse 13 is folyt itt. Itt próbáltam ki felbujtására szintén csapról a megosztó Falling Apple Cidert. Senkit ne tévesszen meg a durva ecetillata, az íze nagyon felfelé rántja a kormányt.
Ehhez jön még egy bőséges lapnyi ír whiskey kínálat, és nemcsak a nálunk is közkézen és -szájon forgó tételekkel.
A gastro pub besorolás a nevükben nem véletlen (bár jaj, de mennyivel szerethetőbbek, mint oly’ sok gastro pub). Csomó ikonikus pubkajájuk kapható: hamburger, ír reggeli (vegetáriánusban is), hagymakarika, stb. A három kolbászos nyitott szendvicsre mondjuk, rácsodálkoztam a honlapon. Nekem személyesen ajánlották a curry-s sült krumplit (nyitott ajtókat döngettek). Na azzal vigyázni! Annyira addiktív, hogy nem éhesen is betoljátok, de mind!
A Davy Byrne’s összességében egy jól működő, újként is patinása, sok faanyagos, természetesen laza import ír pub, ahol elve a pulthoz ültök és simán kiteszitek a bevásárlást magatok mellé. Itt, ha épp nem lenne sportvetítés, menne felvételről. Ennyire ír pub! Maradjon meg sokáig Budapestnek ez a kincs. Számomra eddig top 3-as nem írországi ír pub Európában, pedig rengetegben jártam.
NA EZ AZ! BAVARIAN BEER SHOP MOLNÁR UTCA
Egy újabb, már bizonyított hálózati egységgel van dolgunk, csak a téma ezúttal a bajor sör és ételek. Mielőtt egy személytelen franchise-t vizualizáltok, jó tudni, hogy ez egy zömében családi üzletlánc.
A Lövőház utcai BUM-cikkben már megénekeltem az apa, Zsolt ottani boltját. Itt, a Molnár utcában két új alkalomból egyszer a fiával, Richárddal találkoztam, aki olvasta a Lövőház-cikket és (s)örömmel fogadott.
A láncot alapító Zsolt még a Lövőház utcában mesélte, hogy 3 évet élt Bajorországban és tudatosan ritkább söröket hozott el onnan szülőországába. A Molnár utcai sörözőben is a Hofbräuhaus Traunstein 8 különböző sörét mérték csapról, kiegészítve egy egészen kerek, főleg bajor ihletésű étlappal és szépen feltöltött egyéb italkínálattal.
Magyarországi ritkábbságnak én szívesen ajánlom a zwickl sörüket, de a szezonális tételeket is érdemes figyelni. A zwicklből egy alkoholmentes napom megörvendeztetésére üvegben még nullás verziót is tartottak. Apropó, mivel ők sörbolt is, a söreik palackban is kaphatók.
Végiglátogatva mind a négy helyszínüket, az étlapról már tudatosan a bajor perecet és a krumplisalátát kértem. Richárd azonban visszatapsolt még a bajor körözöttjére, az Obazdára egy következő körben. Ezzel folytattam a kivételevést. Teljesen meglepő volt, sokkal masszívabb, darabosabb, mint amit mi ismerünk. Állagra, mintha régi emlékeim tojássalátáját ettem volna. Rákérdezére kiderült, ez camambert sajtdarabkákkal készül. Nagyon működött. Az Aladdin zenéjét idézem ( 😀 ): Egy új élmény. Erről is sajnálom, hogy én nem ehetem újra.
Még lett volna a csábításban Käsespätzle (sajtos nokedli) és bajor rakott krumpli is csábításban, de ezt a határt már nem léptem át.
Megjelenésre egy derűs tér a Na, ez az! Molnár utcai egysége, főleg a gigászi falfestmény miatt, de sok más érdekes tematikus elem is kiszúrható a dekorációban. Érdemes elnézelődni.
Nyáron többször volt csendes a hely, terasz nélkül. Úgyhogy, ha tehetjük, a kritikus időszakban, arra járva támogassuk egy-két gurítással. A legélénkebb pillanatokért pedig állítólag a karaoke idején érdemes érkezni.
A KÜLÖNC - Mi van, ha itt van Európa legnagyobb rövidital-választéka?
A Különc az igazi nagybetűs kis utcás kocsma és még annál is jobb. A Molnár utcán éppen csak túl, a keresztező Havas utca egyik nem is olyan kis pincéjében bújik meg. 1500 üveg rövidital legalábbis elfér itt, a tulajdonos-kocsmáros Oszi saccolása szerint.
Akárkinek mutatom meg a képeket erről az összeállításról vagy mutatok be a pinceablakon, ennek a csodájára akarnak járni. Nem számoltam meg az üvegeket, de már a szemnek szédületesen sok.
Oszi tiltakozik, hogy gyűjtemény lenne, pedig annak is elsőrangú volna. – Eladásra van – hangsúlyozza kicsit komikusan. Mondanám, hogy egyszer csak elfogy, de az utántöltés és a bővítés is erős konkurens sportágak itt.
Az 1500-féle tétel pedig elvileg mind különböző. Ha ez Isten statisztikáiban is pontosan így igaz, akkor ez nagyon nagy dolog lehet. Én 5170 kocsmaféléből nem ismerek párját. Megkérdeztem „azt a mesterségest is”, és 1000 tételes helyeket feltételezett a legbőségesebbnek Európában.
Talán itt rejlik egy Európa-rekorder a Belgrád rakparttól pár méterre?
1500-féle italból Ti mit választanátok?
Na és hogy történik a döntés és az ajánlás ilyen gigantikus választékban? Oszi, nem csinál belőle nagy ügyet. Amikor pesti „gazdám”, Gabi lejött velem, feladta volna neki a leckét, hogy lepje meg valamivel. Oszi nem gondolkodott, öntötte neki a fagyos üvegből a Minttu mentollikőrt, aminek én egy napja megörültem a szép finn emlékeim nyomában. Lett volna amúgy Salmaiakki, medvecukorízű finn vodkalikőr is, de a még a finneknél is ritka kátrányos tervashotti/tervasnapsi már nem. Még itt is van, ami nincs. Persze több az, ami van. A 300+ whisk(e)yre és a 170+ rumra kiemelten büszkék.
De olyan is előfordult, hogy Oszi az italtenger előtt állva legnagyobb természetességgel csak az éppen csapra vert friss hordó Drehert ajánlgatta nekem. A röviditallal csínján bánva fogékony voltam rá, ahogy az itt viszontlátott, nekem kedves Lisicza Zöld Velteliniből készült hosszú lépésre is. Azért egy mini kóstolóadagra rápróbáltam a házi úr kedvencéből, a ház italából is, a mezcal margaritából. (Vissza Mexikóba!) Megérné a teljes adagot.
A Különc pedig a látogatást éri meg, nemcsak az italkánaán miatt. Oszi nagykönyvi kocsmáros személye miatt is, a valóban különc hely miatt is, ami olyan, mintha speakeasy bárként nyílna valaki pinceraktára mögött, és ahol sok személményt találni a díszletben, még üvegek között is. Itt Micimackóval és bandájával is leülhettek inni. Oszi amúgyis gyanúsan hasonlít Róbert Gidára. Az is előfordulhat itt, hogy ismeretlenekkel ültet össze Titeket, amiből újabb történetek születhetnek.
Még egy meglepetés faktor, Oszi rendszeresen főz, spontán, napi egyfélét, amiből (v)ehet, aki lejön. Az étlap csak a terjengő illat. Ez az élmény még hátra van nekem is, de készülök rá.
A Különc Budapest-szinten az egyik legnagyobb kedvencem, de Európa-szinten is hatalmas szám. Jó hír, hogy annyira nem is kell különcnek lenni hozzá, ez nem egy Club Bizarre.
KÖSZÖNÖM BELGRÁD RAKPART!
A Belgrád rakpart felfedezése pedig nekem volt egy eredetileg különc élmény, a több mint 10 éves „kocsmázva utazni, utazva kocsmázni” küldetésemben. Hálás vagyok, hogy közben ez az utca megmutatta, hogy a maga módján mennyire élménnyel és értékkel teli és hogy még egy ilyen kalandornak is jó lehet néha a saját szabványaitól is elkalandozni. Ezt ajánlom bárki másnak is, aki eddig esetleg túl turistásként bélyegezte átlapozta ezt a területet. Nagyon is van benne valami, megvan a maga mikroklímája és a varázsa is!
Az összességében magasabb árszínvonalra azért érdemes felkészülni. Azokat, akinek ez már nem optimuma, emlékeztetem, hogy tételenként összesen azért sok a kivétel az árszabály alól is. Nekem sem lenne sokáig kivitelezhető heti többször itt lakomázni, de az ünnepi vagy kivételes alkalmakhoz vagy kiemelt, kíváncsi felfedezésekhez számoljatok a Belgrád rakparttal is, mint potens, hálás tartalékossal. A Molnár utcával és a Különccel kiegészítve pedig már egy külön kis város a városban, kiegyenlített, izgalmas, tartalmas kínálattal még többféle nemzettől még többféle ízléshez.
HÁLAADÁS
Köszönöm szépen a BUM – Bevásárló és Tematikus utcák Nonprofit Kft. már 8. együttműködését egy új budapesti környék felfedezéseinek és értékeinek közvetítéséhez.
Külön köszönet Bálint Gabinak és Dengi Csabinak, hogy a Belgrád-rakparti portyám idejére megszállott lehettem náluk és azt is, hogy felderítésemhez olykor társaságukat is adták.
HASONLÓ CIKKAJÁNLÓ!
Más hasonló sokrétű budapesti környékbemutatók szintén a BUM – Bevásárló és Tematikus utcák Nonprofit Kft.-vel közösen:
(FONTOS: a legtöbb helyszín vendéglátásában történtek frissítésre szoruló változások. A cikkeket zömét 2025 első fél évében aktualizáztuk. Addig tájékozódjatok a szimpatikusan hangzó helyek saját oldalain, hogy valóban nyitva vannek-e még, úgy vannak-e nyitva:)
A pesti Tompa utca és Ferenc tér kocsmázni is jó más helyei
A pesti Tompa utca és Ferenc tér – a városi éden és kocsmaélete
Van Nálatok Terasz – Mikszáth tér, Budapest, 8. kerület, Palotanegyed
A Ráday utca gasztropubjai vagy étterem-kocsma hibridjei
